Dr. Mészáros Gyula nyá. rep. ezds, egyetemi docens
2023 a sötét jövő éve lesz?
A legutóbbi facebook bejegyzésemben „Békés Boldog Újévet”, „fegyverropogás és atommentes, boldogabb és egészségesebb 2023. évet” kívántam! Szerettem volna, ha „a 2023. év az egyetértés, a háború megszüntetésének, a népek és nemzetek békés egymás mellett élésének éve, a világgazdaság helyreállításának, a nemzetközi rasszizmus felszámolásának és a nemzetek egyenjogú partnerségi viszonya helyreállításának az éve” lenne!
Sajnos, a szilveszter éjszakáján a fenti kívánságok beteljesülésére emelt egy pohár pezsgő utáni kijózanodás hamar bekövetkezett. A békétől egyre távolodunk. A hírekből a diplomácia megmerevedéséről, az egyoldalú orosz tűzszünet USA által is jóvá hagyott ukrán elutasításáról hallhatunk, miközben a fegyvergyárak gőzerővel dolgoznak, a fegyveres konfliktus haszonélvezői és az azokat támogató erők nem hagyják a háború tüzét kialudni, hanem egyre inkább „locsolgatják demokratikus olajjal” az egyre nagyobb extraprofit bezsebelése, az USA gazdagodása érdekében és Európa gazdasági összeomlásának elérése céljából.
A Toll és Igazság oldalon már írtam az USA agresszív külpolitikai és globálstratégiai elveiről és módszereiről. Az orosz-ukrán háború kezdetét megelőzően „Ki az agresszor?” című írásomban még a józan ész diktálta halvány reménység alapján merészeltem leírni, hogy „Háború márpedig nem lesz!”
Majd, a különleges katonai művelet (ugyanis nem volt hadüzenet) megindulását követően, március végén (tévesen 2020.03.28 van feltüntetve 2022.03.28 helyett) „Az ukrán háború kitörésének bűnösei” című írásomban húztam le a leplet az USA és az Európai Unió mesterkedéseiről.
http://tollesigazsag.oldalunk.hu/site.php?sd=tollesigazsag&page=OUCCM22XtS
Akadtak kételkedők, hogy finoman fogalmazzak, akik az általam állított vagy feltételezett okokat és motivációkat, illetve a háború kitöréséért általam elmarasztalt bűnösöket megkérdőjelezték. Az elmúlt csaknem egy év során az eseményeket értékelő-elemző biztonságpolitikai szakértők és neves közéleti személyiségek alátámasztották az általam írtakat!
Jeffrey D. Sachs, a neves Columbia Egyetem professzora nemrég nagy feltűnést keltő cikkében az ukrán helyzetről kifejtette, hogy elsősorban Amerika a hibás azért, hogy a helyzet idáig eszkalálódott.
Sachs a baloldali CNN adásában is elmondta a véleményét. Mint mondta, a nyugati hatalmak hazudtak először a szovjeteknek, majd az oroszoknak is, miközben a folyamatos NATO-bővítéssel, a közel-keleti hadjáratokkal és a fekete-tengeri terjeszkedéssel provokálták az oroszokat. Sachs a cikkben kiemeli, hogy az ukrán háború minden bizonnyal nem tört volna ki, ha Joe Biden elfogadja Putyin 2021-es követeléseit és a NATO nem akar mindenáron keleti irányba terjeszkedni. (az európai régió egyenlő és oszthatatlan biztonság elveinek Putyin elnök által 2021 decemberében tett javaslatáról van szó).
http://tollesigazsag.oldalunk.hu/site.php?sd=tollesigazsag&page=OUCCM22XtS
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2022.02.21.-én tartott rendkívüli ülésén az Egyesült Államokat képviselő Linda Thomas-Greenfield ENSZ-nagykövet képtelenségnek nevezte, hogy Vlagyimir Putyin elnök békefenntartó erőként nevezte meg az orosz hadsereget, ezzel indokolja a kelet-ukrajnai szakadár területekre való esetleges bevonulást.
Szerinte ez a lépés és Putyin korábbi bejelentése, miszerint Oroszország független államként ismeri el a szakadár területeket, szintén provokálatlan támadás Ukrajna szuverenitása és területi integritása ellen. Tetteivel Putyin foszlányokra tépte a minszki megállapodást – mondta.
https://www.szon.hu/orszag-vilag/2022/02/rendkivuli-ulest-tartott-az-enszbiztonsagi-tanacsa
A felszólaló orosz nagykövet Vaszilij Nebenzija Ukrajnát tette felelőssé a helyzetért. Szerinte arra kellene összpontosítani, hogy hogyan lehetne elkerülni a háborút, és hogyan lehetne rábírni Ukrajnát, hogy hagyjon fel a Donyeck és Luhanszk elleni ágyútámadásokkal és provokációkkal. – Oroszország továbbra is nyitott a konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére, azonban nem hajlandók megengedni, hogy az ukránok „vérfürdőt rendezzenek Donbaszban” – jelentette ki.
https://24.hu/kulfold/2022/02/22/ukran-valsag-rendkivuli-ulest-tart-az-ensz-biztonsagi-tanacsa/
Eközben az ukrán fegyveres erők 8 éven keresztül „fárasztották” az elszakadt területeken lévő katonai erőket, és mintegy 15 000 ember és sok gyermek halálát okozták, akiket nem siratott senki. A „demokratikus” Ukrajnában az orosz nyelvhasználat betiltása mellett betiltották a „nemkívánatos ellenzéki pártok és TV csatornák működését, korlátozták az orosz kultúra és művészet érvényesülését. Erősödött a fajgyűlöletük.
Kijelentették, hogy a „legjobb orosz, a halott orosz”, melyek szelleme Európára is átterjedvén, akár nemzetközi fajgyűlöletként is felfoghatnánk.
A Minszki megállapodások végre nem hajtásáért Zelenszkij ukrán elnököt és az Európai Uniót okoltam és neveztem bűnösöknek. Megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy ellentétben Linda Thomas-Greenfield ENSZ-nagykövet véleményével, nem Putyin tépte foszlányokra a minszki megállapodást, hanem az egy sötét háttéralku eredményeként született az exkancellár Merkel szerint abból a célból, hogy Ukrajna megerősödjék, és fel tudja készíteni hadseregér (nyilván amerikai és a NATO országok segítségével) az Oroszországi „erőszakkal” szemben.
https://www.nairaland.com/7524825/russia-outlines-endgame-ukraine-conflict
Az USA és a NATO országok tehát háborúra készültek, amelyet az alábbi videóban vázolt sötét tervek is bizonyítanak.
https://www.bitchute.com/video/s0jYeP3t7O9Z/
Mivel az európai biztonsági egyensúly visszaállítására tett orosz javaslatokat az USA élből elutasította, Putyin a különleges katonai művelet megkezdésének hajnalán, 2022.02.24.-én nyilvánosan fordult az orosz néphez, melyben kifejtette, hogy az „ENSZ Alapokmánya 7. részének 51. cikkével összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács jóváhagyásával, valamint a Szövetségi Közgyűlés által ez év február 22-én Donyeckkel megerősített barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések értelmében úgy döntöttem, hogy végrehajtok egy különleges katonai műveletet.”
https://www.hetek.hu/cikkek/online/putyin-teljes-haborus-beszede
Sikerült az orosz-ukrán konfliktusnak a melléklet német videóban szereplő tervnek megfelelő realizálása!
A fegyveres konfliktus folyik, és a java csak ezután következik. A fegyverszüneti megállapodás és béketárgyalások tető alá helyezésének tervezése helyett a hadiipari komplexumok gőzerővel ontják az „olajat a tűzre”.
Nem hiába! A háborúhoz nem csak pénz kell, ami romba dönti Európa gazdaságát.
A pénzhez – amint azt az egyik újságírónk találóan megjegyezte – három dolog kell: háború, háború és háború, amely a fegyvereladások révén legfőképpen az Egyesült Államok iparmágnásait és bankjait gazdagítja és fellendíti a gazdaságát. A háború kezdete óta – az euobserver szerint – a fegyveripar is (nagyon sikeresen) fokozta lobbitevékenységét és úgy pozícionálja magát, mint olyan nélkülözhetetlen partnert, aki képes a biztonság garantálásához szükséges eszközöket biztosítani. A Putyin invázióját követő napokban a BDSV német fegyverlobbicsoport még arra is felszólította az EU-t, hogy "ismerje el a védelmi ipart a társadalmi fenntarthatósághoz való pozitív hozzájárulásként".
„Ha az ukrajnai háború valamit megtanított nekünk, akkor az az, hogy a militarizmus nem működik. Nem tartotta vissza Oroszországot attól, hogy megszállja Ukrajnát és elhúzódó háborút indítson, és nem fogja csökkenteni a nukleáris háború rémisztő kilátásait - csak nukleáris leszereléssel, nem pedig további militarizálással lehet ellensúlyozni ezt a fenyegetést.
Annak ellenére, hogy a militarizmus a probléma alapvető része, nem pedig a megoldás, az európai politikai és pénzügyi intézmények, valamint a fegyveripar egyaránt átvették a militarizált biztonság fogalmát, közös nyelvet használva és olyan kifejezéseket használva, mint a "verseny", az "innováció" vagy a "vállalkozás".
https://euobserver.com/opinion/156518
Az USA, Franciaország, Németország, Lengyelország, Finnország, és az időközben hozzájuk csatlakozók nehéztechnikát és fegyverzetet szállítanak folyamatosan a fegyveres konfliktus fenntartására. Csak akkora erősítést adnak Ukrajnának, amely a fegyveres konfliktus kimenetére nem gyakorol döntő hatást. Az Oroszország leverésében érdekelt felek a hosszú fegyveres konfliktusban érdekeltek, hiszen minél tovább tart, annál tovább élvezhetik az „aranytojást tojó tyúkok” adta előnyöket. „Azok, akik azt állítják, hogy segítenek, azok keresik a legtöbb pénzt” – jegyezte meg Pawel Lisicki. Orbán Viktor már elmondta azt, amit Lengyelországban nem szabad, ugyanis Magyarország miniszterelnöke kimondta, hogy valójában Oroszország, de az Egyesült Államok is
pénzt keres a háborún, mert a cseppfolyósított gáz ára emelkedett, és ebből az egész fegyvergyártó lobbi jár jól.
https://mandiner.hu/cikk/20230112_do_rzeczy_lengyel_lap_ukrajna_lengyelorszag_egyesult_allamo
k_orban_viktor_oroszorszag
Mindeközben fennáll a veszélye annak, hogy valamelyik fél megelégeli a „lassú víz, partot mos” helyzetet, és a józan ész helyett az ösztönök veszik át az irányítást. A béke reménysugara egyre halványul. Nem tehetünk mást, mint amit Oliver Cromwell (1599. április 25. — 1658. szeptember 3) angol katona és politikus mondott: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport.” „Put your trust in God; but be sure to keep your powder dry.”
2023.01.11
2023 a sötét jövő éve lesz?
A legutóbbi facebook bejegyzésemben „Békés Boldog Újévet”, „fegyverropogás és atommentes, boldogabb és egészségesebb 2023. évet” kívántam! Szerettem volna, ha „a 2023. év az egyetértés, a háború megszüntetésének, a népek és nemzetek békés egymás mellett élésének éve, a világgazdaság helyreállításának, a nemzetközi rasszizmus felszámolásának és a nemzetek egyenjogú partnerségi viszonya helyreállításának az éve” lenne!
Sajnos, a szilveszter éjszakáján a fenti kívánságok beteljesülésére emelt egy pohár pezsgő utáni kijózanodás hamar bekövetkezett. A békétől egyre távolodunk. A hírekből a diplomácia megmerevedéséről, az egyoldalú orosz tűzszünet USA által is jóvá hagyott ukrán elutasításáról hallhatunk, miközben a fegyvergyárak gőzerővel dolgoznak, a fegyveres konfliktus haszonélvezői és az azokat támogató erők nem hagyják a háború tüzét kialudni, hanem egyre inkább „locsolgatják demokratikus olajjal” az egyre nagyobb extraprofit bezsebelése, az USA gazdagodása érdekében és Európa gazdasági összeomlásának elérése céljából.
A Toll és Igazság oldalon már írtam az USA agresszív külpolitikai és globálstratégiai elveiről és módszereiről. Az orosz-ukrán háború kezdetét megelőzően „Ki az agresszor?” című írásomban még a józan ész diktálta halvány reménység alapján merészeltem leírni, hogy „Háború márpedig nem lesz!”
Majd, a különleges katonai művelet (ugyanis nem volt hadüzenet) megindulását követően, március végén (tévesen 2020.03.28 van feltüntetve 2022.03.28 helyett) „Az ukrán háború kitörésének bűnösei” című írásomban húztam le a leplet az USA és az Európai Unió mesterkedéseiről.
http://tollesigazsag.oldalunk.hu/site.php?sd=tollesigazsag&page=OUCCM22XtS
Akadtak kételkedők, hogy finoman fogalmazzak, akik az általam állított vagy feltételezett okokat és motivációkat, illetve a háború kitöréséért általam elmarasztalt bűnösöket megkérdőjelezték. Az elmúlt csaknem egy év során az eseményeket értékelő-elemző biztonságpolitikai szakértők és neves közéleti személyiségek alátámasztották az általam írtakat!
Jeffrey D. Sachs, a neves Columbia Egyetem professzora nemrég nagy feltűnést keltő cikkében az ukrán helyzetről kifejtette, hogy elsősorban Amerika a hibás azért, hogy a helyzet idáig eszkalálódott.
Sachs a baloldali CNN adásában is elmondta a véleményét. Mint mondta, a nyugati hatalmak hazudtak először a szovjeteknek, majd az oroszoknak is, miközben a folyamatos NATO-bővítéssel, a közel-keleti hadjáratokkal és a fekete-tengeri terjeszkedéssel provokálták az oroszokat. Sachs a cikkben kiemeli, hogy az ukrán háború minden bizonnyal nem tört volna ki, ha Joe Biden elfogadja Putyin 2021-es követeléseit és a NATO nem akar mindenáron keleti irányba terjeszkedni. (az európai régió egyenlő és oszthatatlan biztonság elveinek Putyin elnök által 2021 decemberében tett javaslatáról van szó).
http://tollesigazsag.oldalunk.hu/site.php?sd=tollesigazsag&page=OUCCM22XtS
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2022.02.21.-én tartott rendkívüli ülésén az Egyesült Államokat képviselő Linda Thomas-Greenfield ENSZ-nagykövet képtelenségnek nevezte, hogy Vlagyimir Putyin elnök békefenntartó erőként nevezte meg az orosz hadsereget, ezzel indokolja a kelet-ukrajnai szakadár területekre való esetleges bevonulást.
Szerinte ez a lépés és Putyin korábbi bejelentése, miszerint Oroszország független államként ismeri el a szakadár területeket, szintén provokálatlan támadás Ukrajna szuverenitása és területi integritása ellen. Tetteivel Putyin foszlányokra tépte a minszki megállapodást – mondta.
https://www.szon.hu/orszag-vilag/2022/02/rendkivuli-ulest-tartott-az-enszbiztonsagi-tanacsa
A felszólaló orosz nagykövet Vaszilij Nebenzija Ukrajnát tette felelőssé a helyzetért. Szerinte arra kellene összpontosítani, hogy hogyan lehetne elkerülni a háborút, és hogyan lehetne rábírni Ukrajnát, hogy hagyjon fel a Donyeck és Luhanszk elleni ágyútámadásokkal és provokációkkal. – Oroszország továbbra is nyitott a konfliktus diplomáciai úton történő rendezésére, azonban nem hajlandók megengedni, hogy az ukránok „vérfürdőt rendezzenek Donbaszban” – jelentette ki.
https://24.hu/kulfold/2022/02/22/ukran-valsag-rendkivuli-ulest-tart-az-ensz-biztonsagi-tanacsa/
Eközben az ukrán fegyveres erők 8 éven keresztül „fárasztották” az elszakadt területeken lévő katonai erőket, és mintegy 15 000 ember és sok gyermek halálát okozták, akiket nem siratott senki. A „demokratikus” Ukrajnában az orosz nyelvhasználat betiltása mellett betiltották a „nemkívánatos ellenzéki pártok és TV csatornák működését, korlátozták az orosz kultúra és művészet érvényesülését. Erősödött a fajgyűlöletük.
Kijelentették, hogy a „legjobb orosz, a halott orosz”, melyek szelleme Európára is átterjedvén, akár nemzetközi fajgyűlöletként is felfoghatnánk.
A Minszki megállapodások végre nem hajtásáért Zelenszkij ukrán elnököt és az Európai Uniót okoltam és neveztem bűnösöknek. Megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy ellentétben Linda Thomas-Greenfield ENSZ-nagykövet véleményével, nem Putyin tépte foszlányokra a minszki megállapodást, hanem az egy sötét háttéralku eredményeként született az exkancellár Merkel szerint abból a célból, hogy Ukrajna megerősödjék, és fel tudja készíteni hadseregér (nyilván amerikai és a NATO országok segítségével) az Oroszországi „erőszakkal” szemben.
https://www.nairaland.com/7524825/russia-outlines-endgame-ukraine-conflict
Az USA és a NATO országok tehát háborúra készültek, amelyet az alábbi videóban vázolt sötét tervek is bizonyítanak.
https://www.bitchute.com/video/s0jYeP3t7O9Z/
Mivel az európai biztonsági egyensúly visszaállítására tett orosz javaslatokat az USA élből elutasította, Putyin a különleges katonai művelet megkezdésének hajnalán, 2022.02.24.-én nyilvánosan fordult az orosz néphez, melyben kifejtette, hogy az „ENSZ Alapokmánya 7. részének 51. cikkével összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács jóváhagyásával, valamint a Szövetségi Közgyűlés által ez év február 22-én Donyeckkel megerősített barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések értelmében úgy döntöttem, hogy végrehajtok egy különleges katonai műveletet.”
https://www.hetek.hu/cikkek/online/putyin-teljes-haborus-beszede
Sikerült az orosz-ukrán konfliktusnak a melléklet német videóban szereplő tervnek megfelelő realizálása!
A fegyveres konfliktus folyik, és a java csak ezután következik. A fegyverszüneti megállapodás és béketárgyalások tető alá helyezésének tervezése helyett a hadiipari komplexumok gőzerővel ontják az „olajat a tűzre”.
Nem hiába! A háborúhoz nem csak pénz kell, ami romba dönti Európa gazdaságát.
A pénzhez – amint azt az egyik újságírónk találóan megjegyezte – három dolog kell: háború, háború és háború, amely a fegyvereladások révén legfőképpen az Egyesült Államok iparmágnásait és bankjait gazdagítja és fellendíti a gazdaságát. A háború kezdete óta – az euobserver szerint – a fegyveripar is (nagyon sikeresen) fokozta lobbitevékenységét és úgy pozícionálja magát, mint olyan nélkülözhetetlen partnert, aki képes a biztonság garantálásához szükséges eszközöket biztosítani. A Putyin invázióját követő napokban a BDSV német fegyverlobbicsoport még arra is felszólította az EU-t, hogy "ismerje el a védelmi ipart a társadalmi fenntarthatósághoz való pozitív hozzájárulásként".
„Ha az ukrajnai háború valamit megtanított nekünk, akkor az az, hogy a militarizmus nem működik. Nem tartotta vissza Oroszországot attól, hogy megszállja Ukrajnát és elhúzódó háborút indítson, és nem fogja csökkenteni a nukleáris háború rémisztő kilátásait - csak nukleáris leszereléssel, nem pedig további militarizálással lehet ellensúlyozni ezt a fenyegetést.
Annak ellenére, hogy a militarizmus a probléma alapvető része, nem pedig a megoldás, az európai politikai és pénzügyi intézmények, valamint a fegyveripar egyaránt átvették a militarizált biztonság fogalmát, közös nyelvet használva és olyan kifejezéseket használva, mint a "verseny", az "innováció" vagy a "vállalkozás".
https://euobserver.com/opinion/156518
Az USA, Franciaország, Németország, Lengyelország, Finnország, és az időközben hozzájuk csatlakozók nehéztechnikát és fegyverzetet szállítanak folyamatosan a fegyveres konfliktus fenntartására. Csak akkora erősítést adnak Ukrajnának, amely a fegyveres konfliktus kimenetére nem gyakorol döntő hatást. Az Oroszország leverésében érdekelt felek a hosszú fegyveres konfliktusban érdekeltek, hiszen minél tovább tart, annál tovább élvezhetik az „aranytojást tojó tyúkok” adta előnyöket. „Azok, akik azt állítják, hogy segítenek, azok keresik a legtöbb pénzt” – jegyezte meg Pawel Lisicki. Orbán Viktor már elmondta azt, amit Lengyelországban nem szabad, ugyanis Magyarország miniszterelnöke kimondta, hogy valójában Oroszország, de az Egyesült Államok is
pénzt keres a háborún, mert a cseppfolyósított gáz ára emelkedett, és ebből az egész fegyvergyártó lobbi jár jól.
https://mandiner.hu/cikk/20230112_do_rzeczy_lengyel_lap_ukrajna_lengyelorszag_egyesult_allamo
k_orban_viktor_oroszorszag
Mindeközben fennáll a veszélye annak, hogy valamelyik fél megelégeli a „lassú víz, partot mos” helyzetet, és a józan ész helyett az ösztönök veszik át az irányítást. A béke reménysugara egyre halványul. Nem tehetünk mást, mint amit Oliver Cromwell (1599. április 25. — 1658. szeptember 3) angol katona és politikus mondott: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport.” „Put your trust in God; but be sure to keep your powder dry.”
2023.01.11
*****
Kártérítést követelnek a Gazpromtól németek
forrás: Orosz Hírek
Kártérítést követel a Gazprom orosz állami energiavállalattól a nem teljesített földgázszállítások miatt két német földgázimportőr – jelentette hétfőn a Handelsblatt című német napilap.
A német üzleti lap beszámolója szerint elsőként az ország legnagyobb földgázimportőre, az Uniper, majd egy újabb energetikai nagyvállalat, az RWE kezdeményezett a károk megtérítését célzó választottbírósági eljárást az orosz óriásvállalat ellen.
Mindkét cég földgázvásárlási szerződéseket kötött a Gazprommal, amely azonban az Oroszország Ukrajna elleni hadműveletének februári kezdete óta egyre inkább visszafogta, majd augusztus végén leállította németországi földgázszállításait, holott a háború miatt az EU által Oroszországgal szemben elrendelt büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet. Az Uniper és az RWE az orosz gázszállítások leállása miatt arra kényszerült, hogy a világpiacon, igen magas áron vásároljon gázt, és az eredeti megállapodásokban szereplő, jóval alacsonyabb áron adja tovább ügyfeleinek, köztük számos helyi közműszolgáltatónak.
Az Uniper eddig 11,6 milliárd euró kárt szenvedett, az RWE kára nagyjából egymilliárd euró – írta a Handelsblatt, hozzátéve, hogy a Gazprom alaptalannak tartja a kártérítési követeléseket. Az üzleti lap szerint mindkét cég úgy állapodott meg a földgázszállításokról az orosz partnerrel, hogy a szerződésekben azt is rögzítették: az esetleges vitákat választottbírósági eljárással tisztázzák. Az Uniper esetében az illetékes testület a Stockholmi Kereskedelmi Kamara (SCC) Választottbírósági Intézete, amelynek szabályzata kimondja, hogy az alperes távolmaradása az eljárástól nem akadályozza meg annak lefolytatását.
Ez azt jelenti, hogy a kártérítési követelés akkor is a testület elé kerülhet, ha a Gazprom nem hajlandó részt venni az eljárásban. Az ukrajnai háború előtt Németország földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával azonban teljesen megszűnt a behozatal, így 2022 szeptembere volt az első olyan hónap 1972, az oroszországi gázimport kezdete óta, amikor nem érkezett földgáz Oroszországból Németországba. A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés: felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első – wilhelmshaveni – terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják. A szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni.
forrás: Orosz Hírek
Kártérítést követel a Gazprom orosz állami energiavállalattól a nem teljesített földgázszállítások miatt két német földgázimportőr – jelentette hétfőn a Handelsblatt című német napilap.
A német üzleti lap beszámolója szerint elsőként az ország legnagyobb földgázimportőre, az Uniper, majd egy újabb energetikai nagyvállalat, az RWE kezdeményezett a károk megtérítését célzó választottbírósági eljárást az orosz óriásvállalat ellen.
Mindkét cég földgázvásárlási szerződéseket kötött a Gazprommal, amely azonban az Oroszország Ukrajna elleni hadműveletének februári kezdete óta egyre inkább visszafogta, majd augusztus végén leállította németországi földgázszállításait, holott a háború miatt az EU által Oroszországgal szemben elrendelt büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet. Az Uniper és az RWE az orosz gázszállítások leállása miatt arra kényszerült, hogy a világpiacon, igen magas áron vásároljon gázt, és az eredeti megállapodásokban szereplő, jóval alacsonyabb áron adja tovább ügyfeleinek, köztük számos helyi közműszolgáltatónak.
Az Uniper eddig 11,6 milliárd euró kárt szenvedett, az RWE kára nagyjából egymilliárd euró – írta a Handelsblatt, hozzátéve, hogy a Gazprom alaptalannak tartja a kártérítési követeléseket. Az üzleti lap szerint mindkét cég úgy állapodott meg a földgázszállításokról az orosz partnerrel, hogy a szerződésekben azt is rögzítették: az esetleges vitákat választottbírósági eljárással tisztázzák. Az Uniper esetében az illetékes testület a Stockholmi Kereskedelmi Kamara (SCC) Választottbírósági Intézete, amelynek szabályzata kimondja, hogy az alperes távolmaradása az eljárástól nem akadályozza meg annak lefolytatását.
Ez azt jelenti, hogy a kártérítési követelés akkor is a testület elé kerülhet, ha a Gazprom nem hajlandó részt venni az eljárásban. Az ukrajnai háború előtt Németország földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával azonban teljesen megszűnt a behozatal, így 2022 szeptembere volt az első olyan hónap 1972, az oroszországi gázimport kezdete óta, amikor nem érkezett földgáz Oroszországból Németországba. A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés: felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első – wilhelmshaveni – terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják. A szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni.
*****
Cs. Szabó Béla
Európa kifosztása elkezdődött
Hitek és hazugságok
Európa nem csak válságba került, hanem ennél sokkal nagyobb a baj, mert egy komoly problémával került szembe. Az úgynevezett szövetségesei „behúzták a csőbe”, ahogy minálunk népiesen mondják.
De haladjunk sorba!
Egyes vezető nagyhatalmak szinte a hisztériáig fokozták azt a tézist, hogy Oroszország meg akarja támadni Európa keleti részét, vagyis a NATO-t!
Ez az állítás azért morbid, mert azon túl, hogy sok ország liberális vezetője hitelt ad ennek a lehetőségnek, nem gondolkodik józanul. Nézzük a tényeket!
Az oroszok megtámadták Ukrajnát, ez eddig tény! (Az ok és okozatról már többen írtak!!)
Azonban a támadó orosz katonai erő egy maximálisan 240000 fős szerződéses állományban volt korlátozva, amelyet bármely titkosszolgálat ellenőrizni tud nagyon egyszerű eszközökkel.
Nagyon hülye vezetőknek kellene tekinteni az orosz vezetőket, ha úgy mennének neki a NATO katonai szárnyának, hogy mindenféle általános mozgósítás nélkül az ipari kapacitások súlyos átrendezése/bővítése nélkül vállalkoznának egy ilyen komoly „kalandra”! Az orosz veszély tézisének két fő hangadója van: Ukrajna és az USA!
Első körben szinte minden ország vezetője benyalta ezt az információt mindenféle logikai elemzés nélkül. Ezúton is szeretnék gratulálni a kormányokat támogató szakértői hadnak, akik nevüket adták ehhez a sületlenséghez!!
Persze nem létezik ok nélkül okozat, éppen ezért nem véletlen, hogy hatalmas üzletek lettek megkötve szinte hónapok alatt különböző országokkal katonai eszközök tekintetében. Ezeknek a kedvezményezettjei főleg az USA cégei, de jutott a német hadiipari cégeknek is belőle bőségesen.
Ebben a történetben talán Ukrajna még érthető, hogy ilyen állításokat tesz, hiszen szüksége van az ingyen átadott fegyverzetrendszerekre, de semmiképen nem érthető az USA ténykedése, hacsak nem az a fránya PÉNZ a motiváció!
A fenti dollár milliárdok úgy kellenek az USA-nak mint egy falat kenyér, ismerve az amerikai költségvetés állapotát!
Ez azonban nincs hatással Európa egészére, mert csak egy előrehozott beszerzés, amely így is, úgy is megvalósult volna!
Az igazi pénz elvonás az az energia árakból keletkező extra profit, amelyet Európának fizetni kell.
Könnyen igazolható, hogy ez az óriási pénztömeg két irányba távozik Európából az egyik az orosz költségvetést erősíti, a másik pedig az USA költségvetését, itt azonban hozzá kell tennünk, hogy nem csak az európai pénz távozik az USA-ba, hanem az egész földgolyóé, itt meg kell jegyeznünk, hogy a világ legszegényebb államaié is! Ezek megsegítése természetesen majd egy közös nemzetközi segélycsomaggal lesz megoldva!!
A másik jóval súlyosabb elvonás, amely közel 4-500 millió európai ember megtakarításait érinti az az infláció, amely hozzávetőleg 15-20% között van. Ez azt jelenti, hogy az emberek ugyanannyi pénzért kevesebbet árut kapnak, mint előtte! Ez apénz azonban nem vész el csak gazdát cserél, vagyis a bankok óriási nyereséget könyvelhetnek el újból a világtörténelem során!
Ezek a pénzek időszakosan megerősítették a dollárt is, amely most száguld és az eurónál is erősebb!
Egyes EU-s kormányok vezetői most kezdenek ébredezni, azonban annyira belelovalták magukat az orosz ellenességbe, hogy már nem igen van visszaút és maradnak a magasabb energiaárak.
Ezeknek az energiaáraknak viszont van egy súlyos következménye, mégpedig a VERSENYKÉPTELENSÉG !!
Az európai, eddig magasan versenyképes áruk, drágábbak, így az ár tekintetében vélhetőleg nem lesznek kapósak. Sőt egy óriási, eddig nagy felvevő piactól kell búcsút inteniük és ez az orosz piac!
Eddig még nem lehet pontosan felmérni, hogy a nyersanyagok tekintetében mit és hol lehet beszerezni, de már most látszik, hogy ezek is megdrágulnak a szállítási útvonal meghosszabbodása miatt.
Nem kell lángésznek lennie annak, aki ha áttekinti az eseményeket rájöjjön arra, hogy ez a háború vélhetőleg nem az ukránok miatt lett kirobbantva, hanem az európai ipar visszaszorítása miatt, mert már kezdett az amerikai ipar nagyon fuldokolni, talán az egy hadiipart kivéve!
Ha valaki nem hiszi a fentieket -mint például Ursula von der Leyen, Charles Michelel karöltve, akik az európai ipar és gazdaság sírásói- annak ajánlom szíves figyelmükbe az alábbi linken lejátszható előadást! Ennek a filmnek egyik legfontosabb eleme az elhangzásának időpontja!
https://www.youtube.com/watch?v=tMd71UIw1CE
Persze a fenti állítás csak akkor igaz, ha nem tudtak róla, de hát nem buták ők, miért ne tudták volna, akkor pedig nem mások mint az európai eszme árulói és vélhetőleg az amerikai birodalom ügynökei! Tehát távozniuk kell az EU éléről!!
2022.11.01
Európa kifosztása elkezdődött
Hitek és hazugságok
Európa nem csak válságba került, hanem ennél sokkal nagyobb a baj, mert egy komoly problémával került szembe. Az úgynevezett szövetségesei „behúzták a csőbe”, ahogy minálunk népiesen mondják.
De haladjunk sorba!
Egyes vezető nagyhatalmak szinte a hisztériáig fokozták azt a tézist, hogy Oroszország meg akarja támadni Európa keleti részét, vagyis a NATO-t!
Ez az állítás azért morbid, mert azon túl, hogy sok ország liberális vezetője hitelt ad ennek a lehetőségnek, nem gondolkodik józanul. Nézzük a tényeket!
Az oroszok megtámadták Ukrajnát, ez eddig tény! (Az ok és okozatról már többen írtak!!)
Azonban a támadó orosz katonai erő egy maximálisan 240000 fős szerződéses állományban volt korlátozva, amelyet bármely titkosszolgálat ellenőrizni tud nagyon egyszerű eszközökkel.
Nagyon hülye vezetőknek kellene tekinteni az orosz vezetőket, ha úgy mennének neki a NATO katonai szárnyának, hogy mindenféle általános mozgósítás nélkül az ipari kapacitások súlyos átrendezése/bővítése nélkül vállalkoznának egy ilyen komoly „kalandra”! Az orosz veszély tézisének két fő hangadója van: Ukrajna és az USA!
Első körben szinte minden ország vezetője benyalta ezt az információt mindenféle logikai elemzés nélkül. Ezúton is szeretnék gratulálni a kormányokat támogató szakértői hadnak, akik nevüket adták ehhez a sületlenséghez!!
Persze nem létezik ok nélkül okozat, éppen ezért nem véletlen, hogy hatalmas üzletek lettek megkötve szinte hónapok alatt különböző országokkal katonai eszközök tekintetében. Ezeknek a kedvezményezettjei főleg az USA cégei, de jutott a német hadiipari cégeknek is belőle bőségesen.
Ebben a történetben talán Ukrajna még érthető, hogy ilyen állításokat tesz, hiszen szüksége van az ingyen átadott fegyverzetrendszerekre, de semmiképen nem érthető az USA ténykedése, hacsak nem az a fránya PÉNZ a motiváció!
A fenti dollár milliárdok úgy kellenek az USA-nak mint egy falat kenyér, ismerve az amerikai költségvetés állapotát!
Ez azonban nincs hatással Európa egészére, mert csak egy előrehozott beszerzés, amely így is, úgy is megvalósult volna!
Az igazi pénz elvonás az az energia árakból keletkező extra profit, amelyet Európának fizetni kell.
Könnyen igazolható, hogy ez az óriási pénztömeg két irányba távozik Európából az egyik az orosz költségvetést erősíti, a másik pedig az USA költségvetését, itt azonban hozzá kell tennünk, hogy nem csak az európai pénz távozik az USA-ba, hanem az egész földgolyóé, itt meg kell jegyeznünk, hogy a világ legszegényebb államaié is! Ezek megsegítése természetesen majd egy közös nemzetközi segélycsomaggal lesz megoldva!!
A másik jóval súlyosabb elvonás, amely közel 4-500 millió európai ember megtakarításait érinti az az infláció, amely hozzávetőleg 15-20% között van. Ez azt jelenti, hogy az emberek ugyanannyi pénzért kevesebbet árut kapnak, mint előtte! Ez apénz azonban nem vész el csak gazdát cserél, vagyis a bankok óriási nyereséget könyvelhetnek el újból a világtörténelem során!
Ezek a pénzek időszakosan megerősítették a dollárt is, amely most száguld és az eurónál is erősebb!
Egyes EU-s kormányok vezetői most kezdenek ébredezni, azonban annyira belelovalták magukat az orosz ellenességbe, hogy már nem igen van visszaút és maradnak a magasabb energiaárak.
Ezeknek az energiaáraknak viszont van egy súlyos következménye, mégpedig a VERSENYKÉPTELENSÉG !!
Az európai, eddig magasan versenyképes áruk, drágábbak, így az ár tekintetében vélhetőleg nem lesznek kapósak. Sőt egy óriási, eddig nagy felvevő piactól kell búcsút inteniük és ez az orosz piac!
Eddig még nem lehet pontosan felmérni, hogy a nyersanyagok tekintetében mit és hol lehet beszerezni, de már most látszik, hogy ezek is megdrágulnak a szállítási útvonal meghosszabbodása miatt.
Nem kell lángésznek lennie annak, aki ha áttekinti az eseményeket rájöjjön arra, hogy ez a háború vélhetőleg nem az ukránok miatt lett kirobbantva, hanem az európai ipar visszaszorítása miatt, mert már kezdett az amerikai ipar nagyon fuldokolni, talán az egy hadiipart kivéve!
Ha valaki nem hiszi a fentieket -mint például Ursula von der Leyen, Charles Michelel karöltve, akik az európai ipar és gazdaság sírásói- annak ajánlom szíves figyelmükbe az alábbi linken lejátszható előadást! Ennek a filmnek egyik legfontosabb eleme az elhangzásának időpontja!
https://www.youtube.com/watch?v=tMd71UIw1CE
Persze a fenti állítás csak akkor igaz, ha nem tudtak róla, de hát nem buták ők, miért ne tudták volna, akkor pedig nem mások mint az európai eszme árulói és vélhetőleg az amerikai birodalom ügynökei! Tehát távozniuk kell az EU éléről!!
2022.11.01
*****
Cs. Szabó Béla
A nagy „RESET”
Jelentem a „nagy RESET” elindult. Sokan hajlandóak ezt az elvi struktúrát kizárólag a koronavírus és a gazdaság köré csoportosítani, a közgazdasági elvek háborújaként felfogni, de ez nem igaz!
„{Minden díszlet a helyén van tehát, hogy kezdetét vehesse korunk nagy háborúja. Túlságosan rég volt már egy háború, újra meg kell mutatni egy teljes generációnak, hogy milyen amikor vérre megy a történelem…} A világ soha nem lehet nyugvóponton. Mozgatni kell a szálakat, generálni a konfliktusokat, a nemzetek, országok és a közösségek közötti széthúzást, mert a világelit, a színfalak mögül irányító karhatalom érdeke egy atomjaira hullott civilizáció. Ezt állítja egy belső ember, aki magát csak az elit kulcsemberének nevezi. Azt állítja: amit az emberiség 2020 eleje óta látott és átélt, még csak a jéghegy csúcsa, és sokkal borzalmasabb dolgok várnak ránk, “igazi sötétség” a kultúrának, az emberi kapcsolatoknak és a közéletnek.”
(http://titkokszigete.hu/az-elit-kulcsembere-ujra-haborut-szitunk-tul-reg-volt-mar-tetje-a-tortenelemnek-peregnek-a-haborus-dobok/)
Természetesen a gazdaság és a vírus is benne van a kalapban, de alapvetően a világ gazdasági és pénzügyi mainstream-je az amely a szálakat mozgatja. Ez azonban – mint köztudott – az USA-ban van.
Az USA az, amely az utóbbi évtizedekben nagyot vesztett a gazdasági, pénzügyi, katonai, valamint az érdekérvényesítő szerepéből. Túlságosan is nagyot!! Szerepe leértékelődött, ugyan még megpróbál fenyegetéssel és presszióval gazdasági eredményeket felmutatni a külföldi országokban különösen a hadiiparban és fegyvergyártásban!
Nem nehéz belátni, hogy ma már az autóiparban és a polgári repülőgépgyártásban is csak másodszerepe van. Az első helyen a németek vannak az autóiparban, valamint az EU hat országának tervezésével és összefogásával készülő Airbus konzorcium van.
Az USA szerepe a világban megrendült, hiszen olyan óriások nőttek fel mint Kína, és Oroszország a hosszasan lábadozó volt világhatalom, aki keményen hallatja a hangját és az érdekei érvényesítésében (lásd: Orosz-Ukrán háború) messzemenően tevékenykedik is.
A nyugati pénzügyi világnak nem tetszik ez a fajta gazdasági világverseny! Nem tetszik, hogy a terített asztalhoz más is odatolakodik, ráadásul még a tortából is kéri a ráeső szeletet.
Szinte naponta hozzák Kína tudomására, hogy olcsón, sokat és jól termel, tehát erősen megcsapolja a pénzügyi elit profitját, nem beszélve arról, hogy az amerikai munkások százezrei kényszerülnek munkanélküliségre, amely további veszteséget okoz. Minden gazdasági intézkedést meg is tesznek a piacról való kiszorításukra. Elég ha csak a Huaweire gondolunk, akiket kém programok elhelyezésével vádolnak meg mindenféle bizonyíték nélkül!
Az USA elkényelmesedett!
Azonban nem nyugszik bele, hogy megszünt a gazdasági vezető szerepe a világban!
Megint azt akarja, ( mint a történelemben már kétszer is) hogy a dolgok itt Európában dőljenek el!
Így megszabadulna egy kényelmetlen konkurenstől, valamint megrogyasztaná a nagy orosz medvét is. Az ukrán háború, amikor kitört, Putyin megfenyegette a nyugatot, ha beavatkozik, akkor az atom bevetésétől sem riadnak vissza.
Szundi Joe válasza a következő volt,: - Hogy az is egy opció!
Tehát mindenáron itt Európában akarják rendezni a számlát az egyik vezető nagyhatalommal. Egy normális politikus, aki tiszteli az életet, aki nem csak egy számot lát az emberekben, akinek nem csak profit van az életében, mint Isten, amit Mammonnak hívnak. Ha a terv beválna!!
Kérdés, hogy beválik e!?? Mert a dolgok kezdenek olyan irányba folyni, hogy egészen másképpen alakulnak mint azt tervezték. Nem számítottak rá, hogy a gazdasági embargó visszaüt, „vagyis a fagyi visszanyal”, habár ez még az USA-nak talán nem is olyan rossz pénzügyileg, de azzal nem számoltak, hogy az egész világgazdaságot is bedönthetik, akkor pedig mindennek vége, hiszen a „nagy reset” már túl nagyra sikeredne és a torkukon lenne a kés!
Az oroszok viszont úgy tűnik sokkal jobban jönnek ki az eseményekből, mint ahogy a világ azt elképzelte. Sőt, a dolgok még rosszabbra fordultak az USA-nak, mivel az eddig csak a felhőben létező BRICS összeállt mint a beton.
Levették napirendről a dollár használatát és csak az általuk elfogadott valutában folytatják a kereskedelmüket. Ez Amerika számára most még nem okoz túl sok gondot, de 1-2 év és a kint a világpiacon lévő dollár erősen korrodálni kezd majd.
De ez még mind semmi!
A világ gazdasági átrendezési kísérletén túl vannak más komolyabb problémái is az USA-nak!
Ez a világ katonai átszerveződése az, hiszen nemsokára hadgyakorlat kezdődik az amerikai kontinensen, amely példa nélküli, legalábbis abban az értelemben, hogy több ország részvételével, vagyis - augusztus közepén Venezuela ad otthont annak a Sniper Frontier fedőnevű nagyszabású hadgyakorlatnak, amelyen Oroszország, Irán és Kína mellett legalább tíz másik nemzet is részt vesz -! Az önérzetében Washington által megsértett Venezuela boldogan adott helyt az erődemonstrációnak, hiszen komoly vitája alakult ki az USA-val, amely példátlan arroganciával kezelte a venezuelai kérdést.
A történésekből szín tisztán látszik, hogy a világnak - nem a kisebbik felén - elege lett az USA arrogáns, erőszakos külpolitikájából, elege lett, hogy csendőrként uralkodik a világ felett és egyértelműen jelzik, hogy vége az egypólusú világhatalmi politikának úgy, hogyha kell azt erővel kényszerítsék ki.
A világ változóban van! Senki nem gondolta, hogy most ilyen esemény sorozatok következnek be.
Nem sikerült az USA-nak maga mellé állítani a világ közvéleményét az orosz agresszió ellen, csak a közvetlen szövetségesei voltak azok akik beszálltak ebbe a proxy háborúba, némelyek nem nagy lelkesedéssel. Úgy tűnik, hogy a világnak elege van az amerikai presszióból és magából az USA-ból is. Nagyon gyorsan változnak az események, éppen ezért nehezen lehet megjósolni, hogy mi következik, de úgy néz ki a „nagy resetnek” egyenlőre lőttek!
Az most a kérdés, hogy mi lesz erre az USA válasza!
„{Minden díszlet a helyén van tehát, hogy kezdetét vehesse korunk nagy háborúja. Túlságosan rég volt már egy háború, újra meg kell mutatni egy teljes generációnak, hogy milyen amikor vérre megy a történelem…} A világ soha nem lehet nyugvóponton. Mozgatni kell a szálakat, generálni a konfliktusokat, a nemzetek, országok és a közösségek közötti széthúzást, mert a világelit, a színfalak mögül irányító karhatalom érdeke egy atomjaira hullott civilizáció. Ezt állítja egy belső ember, aki magát csak az elit kulcsemberének nevezi. Azt állítja: amit az emberiség 2020 eleje óta látott és átélt, még csak a jéghegy csúcsa, és sokkal borzalmasabb dolgok várnak ránk, “igazi sötétség” a kultúrának, az emberi kapcsolatoknak és a közéletnek.”
(http://titkokszigete.hu/az-elit-kulcsembere-ujra-haborut-szitunk-tul-reg-volt-mar-tetje-a-tortenelemnek-peregnek-a-haborus-dobok/)
Természetesen a gazdaság és a vírus is benne van a kalapban, de alapvetően a világ gazdasági és pénzügyi mainstream-je az amely a szálakat mozgatja. Ez azonban – mint köztudott – az USA-ban van.
Az USA az, amely az utóbbi évtizedekben nagyot vesztett a gazdasági, pénzügyi, katonai, valamint az érdekérvényesítő szerepéből. Túlságosan is nagyot!! Szerepe leértékelődött, ugyan még megpróbál fenyegetéssel és presszióval gazdasági eredményeket felmutatni a külföldi országokban különösen a hadiiparban és fegyvergyártásban!
Nem nehéz belátni, hogy ma már az autóiparban és a polgári repülőgépgyártásban is csak másodszerepe van. Az első helyen a németek vannak az autóiparban, valamint az EU hat országának tervezésével és összefogásával készülő Airbus konzorcium van.
Az USA szerepe a világban megrendült, hiszen olyan óriások nőttek fel mint Kína, és Oroszország a hosszasan lábadozó volt világhatalom, aki keményen hallatja a hangját és az érdekei érvényesítésében (lásd: Orosz-Ukrán háború) messzemenően tevékenykedik is.
A nyugati pénzügyi világnak nem tetszik ez a fajta gazdasági világverseny! Nem tetszik, hogy a terített asztalhoz más is odatolakodik, ráadásul még a tortából is kéri a ráeső szeletet.
Szinte naponta hozzák Kína tudomására, hogy olcsón, sokat és jól termel, tehát erősen megcsapolja a pénzügyi elit profitját, nem beszélve arról, hogy az amerikai munkások százezrei kényszerülnek munkanélküliségre, amely további veszteséget okoz. Minden gazdasági intézkedést meg is tesznek a piacról való kiszorításukra. Elég ha csak a Huaweire gondolunk, akiket kém programok elhelyezésével vádolnak meg mindenféle bizonyíték nélkül!
Az USA elkényelmesedett!
Azonban nem nyugszik bele, hogy megszünt a gazdasági vezető szerepe a világban!
Megint azt akarja, ( mint a történelemben már kétszer is) hogy a dolgok itt Európában dőljenek el!
Így megszabadulna egy kényelmetlen konkurenstől, valamint megrogyasztaná a nagy orosz medvét is. Az ukrán háború, amikor kitört, Putyin megfenyegette a nyugatot, ha beavatkozik, akkor az atom bevetésétől sem riadnak vissza.
Szundi Joe válasza a következő volt,: - Hogy az is egy opció!
Tehát mindenáron itt Európában akarják rendezni a számlát az egyik vezető nagyhatalommal. Egy normális politikus, aki tiszteli az életet, aki nem csak egy számot lát az emberekben, akinek nem csak profit van az életében, mint Isten, amit Mammonnak hívnak. Ha a terv beválna!!
Kérdés, hogy beválik e!?? Mert a dolgok kezdenek olyan irányba folyni, hogy egészen másképpen alakulnak mint azt tervezték. Nem számítottak rá, hogy a gazdasági embargó visszaüt, „vagyis a fagyi visszanyal”, habár ez még az USA-nak talán nem is olyan rossz pénzügyileg, de azzal nem számoltak, hogy az egész világgazdaságot is bedönthetik, akkor pedig mindennek vége, hiszen a „nagy reset” már túl nagyra sikeredne és a torkukon lenne a kés!
Az oroszok viszont úgy tűnik sokkal jobban jönnek ki az eseményekből, mint ahogy a világ azt elképzelte. Sőt, a dolgok még rosszabbra fordultak az USA-nak, mivel az eddig csak a felhőben létező BRICS összeállt mint a beton.
Levették napirendről a dollár használatát és csak az általuk elfogadott valutában folytatják a kereskedelmüket. Ez Amerika számára most még nem okoz túl sok gondot, de 1-2 év és a kint a világpiacon lévő dollár erősen korrodálni kezd majd.
De ez még mind semmi!
A világ gazdasági átrendezési kísérletén túl vannak más komolyabb problémái is az USA-nak!
Ez a világ katonai átszerveződése az, hiszen nemsokára hadgyakorlat kezdődik az amerikai kontinensen, amely példa nélküli, legalábbis abban az értelemben, hogy több ország részvételével, vagyis - augusztus közepén Venezuela ad otthont annak a Sniper Frontier fedőnevű nagyszabású hadgyakorlatnak, amelyen Oroszország, Irán és Kína mellett legalább tíz másik nemzet is részt vesz -! Az önérzetében Washington által megsértett Venezuela boldogan adott helyt az erődemonstrációnak, hiszen komoly vitája alakult ki az USA-val, amely példátlan arroganciával kezelte a venezuelai kérdést.
A történésekből szín tisztán látszik, hogy a világnak - nem a kisebbik felén - elege lett az USA arrogáns, erőszakos külpolitikájából, elege lett, hogy csendőrként uralkodik a világ felett és egyértelműen jelzik, hogy vége az egypólusú világhatalmi politikának úgy, hogyha kell azt erővel kényszerítsék ki.
A világ változóban van! Senki nem gondolta, hogy most ilyen esemény sorozatok következnek be.
Nem sikerült az USA-nak maga mellé állítani a világ közvéleményét az orosz agresszió ellen, csak a közvetlen szövetségesei voltak azok akik beszálltak ebbe a proxy háborúba, némelyek nem nagy lelkesedéssel. Úgy tűnik, hogy a világnak elege van az amerikai presszióból és magából az USA-ból is. Nagyon gyorsan változnak az események, éppen ezért nehezen lehet megjósolni, hogy mi következik, de úgy néz ki a „nagy resetnek” egyenlőre lőttek!
Az most a kérdés, hogy mi lesz erre az USA válasza!
*****
A felturbózott COCOM lista
Igaza van Bogár Lászlónak, amikor azt állítja, hogy a III. Világháború elkezdődött.
Egyelőre még csak kereskedelmi és gazdasági téren, de ezzel megtörtént az első lépés arra, hogy sarokba szorítsanak egy atomfegyverrel rendelkező nagyhatalmat, történetesen Oroszországot!
Ennek akár beláthatatlan következményei is lehetnek, hiszen egy sarokba szorított űzött vad sajnos bármire képes!
Mint köztudott orosz állami és magán vagyonokat foglaltak le, és mindenféle export-import tevékenységet megtiltott az USA a saját vállalkozásainak és a szövetségeseinek az ukrán–orosz háború okán. Elővették a régi jó COCOM listát és megszorozták 500-al.
Vajon milyen hatással lesz ez a büntető csomag Oroszországra nézve, lesz e következménye az iparra és a gazdaságra netán a pénzügyi szektorra?
Nézzük meg talán milyen hatása volt a régi listának volt Szovjetunióra!
Le kell szögezni, hogy a Szovjetunió felbomlása és szét esése nem a COCOM listák eredménye volt, lehet, hogy egy kicsit belejátszott és nehezebbé tette az életet nem kaptak meg bizonyos luxus cikkeket, vagy a termelést és a fejlesztéseket akadályozta, de végső soron nem ez döntötte el a Szovjetunió sorsát!
Bármilyen furcsa, de ha a csernobili katasztrófa nem üt be és a peresztrojka csak a legkisebb eredménnyel is de tovább megy, akkor lehet, hogy még mindig áll a szovjet erődítmény, igaz valószínűleg csak ők maguk ücsörögnének abban az erődítményben, de a híres nevezetes kommunizmus meg lett volna mentve.
A Csernobilen túl azonban, aki ismeri a kommunista múltat, az pontosan tudja, hogy az a káderpolitika, amely ebben a korban létezett teljesen alkalmatlan volt a társadalom és a gazdaság szervezésére és a folyamatainak irányítására, -ahol a pártállamhoz való hűség előbbre való, mint a szakmai tudás- az nem élhetett sokáig!
Azért persze a COCOM lista is belejátszott a megroppanásba valahol a huszadik helyen.
Nos tehát, vizsgáljuk meg, hogy hogyan hathat ez a mai Orosz birodalomra, milyen negatív eredmények jöhetnek ki belőle és mennyi idő múlva? Azonban ne csak azt vizsgáljuk meg, hogy az Orosz birodalomban milyen negatív gazdasági vonatkozásokat okoz, hanem azt is hogyan hat ez az EU-ra és az USA-ra, hiszen az elmúlt 30 évben a világ olyan mértékben globalizálódott, hogy akár egy termelő üzem kiesése is képes megbénítani a világ valamennyi autó összeszerelő gyárát!
Oroszország
Az orosz–ukrán háború nem egy előre eltervezett akció lehetett, mert ha ezt az orosz vezetés előre eltervezte volna, akkor bizony az összes kintlévőségeit begyűjtötte volna, hiszen az állami tartalékok fele kint ragadt külföldi bankokban, vagy egyéb pénzintézetekben. Sőt egyéb jelzéseket is tett volna a hazai oligarchia réteg felé a vagyonuk biztosítása irányában.
Azt jól sejtették, hogy az orosz gáz és olaj kulcskérdés Európa számára. Így ez irányból a bevételi források tekintetében nem kell tartani aránylag hosszú ideig. Az atomenergiai anyagok és egyéb szállítások is úgy tűnik folyamatosan működni fognak, hiszen az USA is az erőműveikhez orosz urán cellákat használ a teljes kapacitásának 20%-ában, és létkérdés a villamos energiai rendszerük működéséhez.
Marad tehát az egyéb, a társadalmat mélyebben érintő szolgáltatások sokasága, amely kétségtelen tény komoly negatív hatással lesz az egyes emberekre, illetve a már megszokott kényelemre. Jelenleg csak a hírekre lehet támaszkodni, amelyek lassan csordogálnak és a pontosságuk is meglehetősen bizonytalan.
Az viszont tény, hogy az Oroszországba eddig befektetett működő tőke több ezer milliárd dollárra tehető! A nyugaton lefoglalt vagyonok és pénzeszközök ellentételezéseként lefoglalásra kerülő külföldi vagyonokról és pénzeszközökről még nem jelent meg döntés. Putyin jelezte, ha valamelyik cég vállalja a további tevékenység folytatását, akkor minden további nélkül megteheti. De ha nem, akkor valószínűleg állami kezelésbe kerül vélhetőleg mindaddig, míg nem rendeződik a világban kialakult (zárolt!?) vagyonok jogviszonya.
Ennek sorsa vélhetőleg a kommunizmusban szokásos megoldás lesz, ha nem tudnak a tulajdonosokkal megegyezni a termelés folytatásában, akkor állami kezelésbe kerülnek, vagy akár állami tulajdonba végzik az adott cégek.
Ez a lépés a lehető leglogikusabb, hiszen egy sor magántulajdon ragadt kint különböző országokban úgy, hogy ennek jogi háttere meglehetősen homályos.
Egy sor kérdés még tisztázatlan!
Itt azért meg kell jegyezni, hogy olyan területek is szankciók közé kerültek, mint a sport, művészet, amelynek értelme egyelőre komolyan megkérdőjelezhető és nem tudni, hogy vajon Dosztojevszkijnek milyen köze lehet az agresszióhoz!
Ennek megválaszolásához valami magasabban elvont elme szükséges!!
Oroszországnak nem lesz egyszerű a pénzügyi helyzete, de nem is végzetes a pozíciója. Mindaddig míg a gáz és olajszállítások működnek addig, ha szűkösen is, de ki tudják húzni pár esztendeig.
Putyin és a kormányzata komoly ellenlépéseket tett és tesz! Az utolsó eddig ismert lépése, hogy a megrendült rubelt megerősítse úgy döntött, hogy nyugat részére csak rubelért ad olajat és gázt! Ez egy nagyon súlyos lépésnek minősül, mégpedig a dollárral szemben, amely pénzeszköz nem éppen a virágkorát éli. (de erről majd később az USA fejezetnél bővebben!)
Az orosz pénzügyi rendszer a SWIFT banki hálózatról történő „levágása” nem okozhat nagy problémát, hiszen diplomáciai hírforrások szerint előzőleg megállapodtak a kínaiakkal egy közös pénzügyi rendszer kiépítésében!
Az EU
A gazdasági veszélyhelyzet talán az EU-ban a legkomolyabb, vagyis nem tudnak elszakadni az orosz gáztól és a kőolajtól, mivel az még mindig a legolcsóbb, de ami a legnagyobb baj, hogy a szállításra kiépült struktúrát nem lehet egyik óráról a másikra leváltani és felmutatni helyette egy másikat.
Az amúgy is drága energiaárak már most is feszítően hatnak az EU nyugati részében működő gyárak termelésének nyereségére. Nem véletlen az, hogy a nyugat-európai, valamint az észak-amerikai cégek Ázsiába, valamint közép-Európába szervezik ki a cégeiket az olcsóbb munkaerő és a kedvezőbb gazdasági környezet miatt. Az EU vezetői most esküdöznek, hogy megkeresik az orosz energiahordozók alternatíváját, azonban már most látszik, hogy annak súlyos gazdasági következménye lesz, vagyis a termékeik megdrágulnak és egy jó részük már versenyképtelen lesz a világ egyéb termékeivel szemben, itt gondolhatunk a kínai termékek, valamint a feltörekvő ázsiai termékekre.
Az EU és a két vezető gazdasága a francia és a német ipar komoly recesszió elé néz!
A német gazdaság a saját hibája miatt fokozottan van kitéve ennek a energia válságnak, hiszen sajátkezűleg számolta fel az atomenergiából származó villamos energia iparát, vagyis saját maga alatt vágta a fát, amiért most Angela Merkelnek tartoznak köszönettel és hálával(?!).
A francia iparnak legfeljebb a megemelkedett gáz és olajárakkal kell megbirkóznia, ráadásul a kikötőinek helyzete nagyon kedvező, ami némi előnyt jelenthet.
A kis és közepes nemzetek sorsa tovább nehezedik, mivel azoknak az országoknak, amelyek nem tudnak valamilyen piacképes árúval jelentkezni a világpiacon, azok kemény időszak elé néznek. Tehát kijelenthetjük, hogy Európa húzta a legrövidebbet, ebből az orosz-ukrán háborúból és az azt követő szankciosdiból!
A nem éppen kis orosz piac kiesése is komoly lyukat üthet a németek GDP-jén, hiszen a gazdag orosz oligarchák kétszer is meggondolják, hogy az „ellenségtől” vásárolják meg a Mercédeszt, vagy a BMW-t. Elmondhatjuk, hogy Európa ezekkel a szankciókkal komolyan lábon lőtte magát.
Természetesen a kép még nem teljes hiszen további szankciók bevezetésén gondolkodnak így akár még rosszabb is lehet mint amit felvázoltunk.
Az USA
Úgy tűnt, hogy az USA glasszé kesztyűvel és sétapálcával kisétál ebből a buliból!
Van saját olaja, azt a kis mennyiséget amelyre még szüksége van, - szigetország lévén - azt bárhonnan beszerezheti és dolog ad acta van téve. Legfeljebb a nukleáris energiát kell a szankciós csomagból kivenni és újból jöhetnek a fényes napok, a boldog évek! A munka elvégeztetett Európa és Oroszország megosztva, ami után az európai versenytárs ki van pipálva, mert most már ők sem tudnak olyan olcsón termelni, hiszen az energia áraik az egekben a költségeikkel egyetemben. Ráadásul, mivel a „démonizált” orosz haderő itt lüktet Európában, így a fegyvergyártó lobbi is igen zsíros üzletek elé néz! Sok kis ország sietve leporolja a katonai költségvetését és újragondolja a benne foglaltakat és megjósolható, hogy új fegyverarzenál kerül az európai országok birtokába.
Mondhatjuk tehát azt, hogy az ügy el van intézve, mindenki megkapta a magáét ki a gondot és bajt, ki a zsíros üzletet és búsás hasznot!
Azonban álljunk meg egy pillanatra, mert ahogy a magyar mondja, - Nem oda Buda!
Hiszen fentebb említettük, hogy az a fránya Putyin csak rubelért hajlandó szállítani az olajat meg a gázt. És itt van az a bizonyos kutya elhantolva!!
Ez a bizonyos kis apró hírecske komoly tartalommal van felruházva. Mielőtt megtekintenék az alábbi linket csak annyit, hogy az USA már két háborút is vívott az olaj dollárban való elszámolás érdekében, Líbia és Irak volt az a két állam, amely nyilatkozott, hogy csak Euróban, vagy aranyban hajlandó elszámolni az olajat, ezért kőkeményen meg lett fenyítve mint ahogy Pilhál Tamás írta, vissza lett bombázva az eocén korszakba!
https://www.facebook.com/100007922015344/videos/7197685676940107
Ez az aprócska információ komolyabb kérdéseket vet fel, mint az eddigi valamennyi kérdés együttvéve. Az olaj elszámolása dollárban Amerikának létkérdés, vagyis létérdeke, hiszen olyan mennyiségű dollár kering a világban, hogy az elképzelhetetlen és ennek felszabadulása és megjelenése a piacon beláthatatlan folyamatokat indít el a világ és az amerikai pénzügyi rendszerben. A dollár összeomlása, mint világvaluta, vagy egy új gazdasági és nagyhatalmi átrendeződést, vagy egy atomháborút indít el! Ez utóbbit ne adja Isten!!
Magyarország
Érdemes röviden végiggondolni, hogy velünk magyarokkal mi lesz, ránk hogyan fog hatni ez az energia válság! Mint köztudott mi olyan ország vagyunk, hogy energiánk soha sem volt igazán, mert amikor volt is egy-két begyújtásra volt elegendő és kész. Az iparunk és gazdaságunk is erre volt ráállva kivéve az ötvenes évek hóbortját, amikor az a kopasz huligán Rákosi mindenáron nehézipari országot akart csinálni az országból.
De visszatérve az eredeti kérdésre, egészen biztos, hogy a nagy terveinket felül kell vizsgálni még akkor is, ha a FIDESZ kormány marad hatalmon. Ha nem, akkor a baj sokkal, de sokkal nagyobb!
Ez ugyan itt nem a választási kampány helye, de abból amit az ellenzék eddig felmutatott, abból arra lehet következtetni, hogy fogalmuk sincsen mit kezdenének a megváltozott helyzettel, de nem csak azzal, hanem az a program amelyre hivatkozással kormányoznának az sem egy koherens valóságot képviselő dolgozat.
Valószínűsíthető, hogy a tavalyi elképzelések a papírkosár aljára kerülnek, egy sor látványberuházás (értsd: kulturális szféra) el lesz halasztva, a nyugati gazdasági átrendeződés hatása meg fog jelenni itt Magyarországon is és akár gyárbezárások, netán kivonulások is előfordulhatnak szép számmal.
Az élet meg fog drágulni, az infláció az már most nekiállt felfele ballagni.
Tehát újra kell gombolni azt a bizonyos kabátot. Az energia takarékosságnak kell lennie a legfőbb prioritásnak és a beruházásra szánt tőke jelentős részét is ez irányba kell beforgatni.
Az a feladatunk, hogy tompítani kell a nyugat és a kelet szemben állását, mert ha ez nem sikerül, akkor talán már gázra sem lesz szükségünk, hiszen egy harmadik immáron atom háborút senki nem fog megnyerni, sőt az a gyanúm, hogy túlélni sem.
Cs. Szabó Béla
Igaza van Bogár Lászlónak, amikor azt állítja, hogy a III. Világháború elkezdődött.
Egyelőre még csak kereskedelmi és gazdasági téren, de ezzel megtörtént az első lépés arra, hogy sarokba szorítsanak egy atomfegyverrel rendelkező nagyhatalmat, történetesen Oroszországot!
Ennek akár beláthatatlan következményei is lehetnek, hiszen egy sarokba szorított űzött vad sajnos bármire képes!
Mint köztudott orosz állami és magán vagyonokat foglaltak le, és mindenféle export-import tevékenységet megtiltott az USA a saját vállalkozásainak és a szövetségeseinek az ukrán–orosz háború okán. Elővették a régi jó COCOM listát és megszorozták 500-al.
Vajon milyen hatással lesz ez a büntető csomag Oroszországra nézve, lesz e következménye az iparra és a gazdaságra netán a pénzügyi szektorra?
Nézzük meg talán milyen hatása volt a régi listának volt Szovjetunióra!
Le kell szögezni, hogy a Szovjetunió felbomlása és szét esése nem a COCOM listák eredménye volt, lehet, hogy egy kicsit belejátszott és nehezebbé tette az életet nem kaptak meg bizonyos luxus cikkeket, vagy a termelést és a fejlesztéseket akadályozta, de végső soron nem ez döntötte el a Szovjetunió sorsát!
Bármilyen furcsa, de ha a csernobili katasztrófa nem üt be és a peresztrojka csak a legkisebb eredménnyel is de tovább megy, akkor lehet, hogy még mindig áll a szovjet erődítmény, igaz valószínűleg csak ők maguk ücsörögnének abban az erődítményben, de a híres nevezetes kommunizmus meg lett volna mentve.
A Csernobilen túl azonban, aki ismeri a kommunista múltat, az pontosan tudja, hogy az a káderpolitika, amely ebben a korban létezett teljesen alkalmatlan volt a társadalom és a gazdaság szervezésére és a folyamatainak irányítására, -ahol a pártállamhoz való hűség előbbre való, mint a szakmai tudás- az nem élhetett sokáig!
Azért persze a COCOM lista is belejátszott a megroppanásba valahol a huszadik helyen.
Nos tehát, vizsgáljuk meg, hogy hogyan hathat ez a mai Orosz birodalomra, milyen negatív eredmények jöhetnek ki belőle és mennyi idő múlva? Azonban ne csak azt vizsgáljuk meg, hogy az Orosz birodalomban milyen negatív gazdasági vonatkozásokat okoz, hanem azt is hogyan hat ez az EU-ra és az USA-ra, hiszen az elmúlt 30 évben a világ olyan mértékben globalizálódott, hogy akár egy termelő üzem kiesése is képes megbénítani a világ valamennyi autó összeszerelő gyárát!
Oroszország
Az orosz–ukrán háború nem egy előre eltervezett akció lehetett, mert ha ezt az orosz vezetés előre eltervezte volna, akkor bizony az összes kintlévőségeit begyűjtötte volna, hiszen az állami tartalékok fele kint ragadt külföldi bankokban, vagy egyéb pénzintézetekben. Sőt egyéb jelzéseket is tett volna a hazai oligarchia réteg felé a vagyonuk biztosítása irányában.
Azt jól sejtették, hogy az orosz gáz és olaj kulcskérdés Európa számára. Így ez irányból a bevételi források tekintetében nem kell tartani aránylag hosszú ideig. Az atomenergiai anyagok és egyéb szállítások is úgy tűnik folyamatosan működni fognak, hiszen az USA is az erőműveikhez orosz urán cellákat használ a teljes kapacitásának 20%-ában, és létkérdés a villamos energiai rendszerük működéséhez.
Marad tehát az egyéb, a társadalmat mélyebben érintő szolgáltatások sokasága, amely kétségtelen tény komoly negatív hatással lesz az egyes emberekre, illetve a már megszokott kényelemre. Jelenleg csak a hírekre lehet támaszkodni, amelyek lassan csordogálnak és a pontosságuk is meglehetősen bizonytalan.
Az viszont tény, hogy az Oroszországba eddig befektetett működő tőke több ezer milliárd dollárra tehető! A nyugaton lefoglalt vagyonok és pénzeszközök ellentételezéseként lefoglalásra kerülő külföldi vagyonokról és pénzeszközökről még nem jelent meg döntés. Putyin jelezte, ha valamelyik cég vállalja a további tevékenység folytatását, akkor minden további nélkül megteheti. De ha nem, akkor valószínűleg állami kezelésbe kerül vélhetőleg mindaddig, míg nem rendeződik a világban kialakult (zárolt!?) vagyonok jogviszonya.
Ennek sorsa vélhetőleg a kommunizmusban szokásos megoldás lesz, ha nem tudnak a tulajdonosokkal megegyezni a termelés folytatásában, akkor állami kezelésbe kerülnek, vagy akár állami tulajdonba végzik az adott cégek.
Ez a lépés a lehető leglogikusabb, hiszen egy sor magántulajdon ragadt kint különböző országokban úgy, hogy ennek jogi háttere meglehetősen homályos.
Egy sor kérdés még tisztázatlan!
Itt azért meg kell jegyezni, hogy olyan területek is szankciók közé kerültek, mint a sport, művészet, amelynek értelme egyelőre komolyan megkérdőjelezhető és nem tudni, hogy vajon Dosztojevszkijnek milyen köze lehet az agresszióhoz!
Ennek megválaszolásához valami magasabban elvont elme szükséges!!
Oroszországnak nem lesz egyszerű a pénzügyi helyzete, de nem is végzetes a pozíciója. Mindaddig míg a gáz és olajszállítások működnek addig, ha szűkösen is, de ki tudják húzni pár esztendeig.
Putyin és a kormányzata komoly ellenlépéseket tett és tesz! Az utolsó eddig ismert lépése, hogy a megrendült rubelt megerősítse úgy döntött, hogy nyugat részére csak rubelért ad olajat és gázt! Ez egy nagyon súlyos lépésnek minősül, mégpedig a dollárral szemben, amely pénzeszköz nem éppen a virágkorát éli. (de erről majd később az USA fejezetnél bővebben!)
Az orosz pénzügyi rendszer a SWIFT banki hálózatról történő „levágása” nem okozhat nagy problémát, hiszen diplomáciai hírforrások szerint előzőleg megállapodtak a kínaiakkal egy közös pénzügyi rendszer kiépítésében!
Az EU
A gazdasági veszélyhelyzet talán az EU-ban a legkomolyabb, vagyis nem tudnak elszakadni az orosz gáztól és a kőolajtól, mivel az még mindig a legolcsóbb, de ami a legnagyobb baj, hogy a szállításra kiépült struktúrát nem lehet egyik óráról a másikra leváltani és felmutatni helyette egy másikat.
Az amúgy is drága energiaárak már most is feszítően hatnak az EU nyugati részében működő gyárak termelésének nyereségére. Nem véletlen az, hogy a nyugat-európai, valamint az észak-amerikai cégek Ázsiába, valamint közép-Európába szervezik ki a cégeiket az olcsóbb munkaerő és a kedvezőbb gazdasági környezet miatt. Az EU vezetői most esküdöznek, hogy megkeresik az orosz energiahordozók alternatíváját, azonban már most látszik, hogy annak súlyos gazdasági következménye lesz, vagyis a termékeik megdrágulnak és egy jó részük már versenyképtelen lesz a világ egyéb termékeivel szemben, itt gondolhatunk a kínai termékek, valamint a feltörekvő ázsiai termékekre.
Az EU és a két vezető gazdasága a francia és a német ipar komoly recesszió elé néz!
A német gazdaság a saját hibája miatt fokozottan van kitéve ennek a energia válságnak, hiszen sajátkezűleg számolta fel az atomenergiából származó villamos energia iparát, vagyis saját maga alatt vágta a fát, amiért most Angela Merkelnek tartoznak köszönettel és hálával(?!).
A francia iparnak legfeljebb a megemelkedett gáz és olajárakkal kell megbirkóznia, ráadásul a kikötőinek helyzete nagyon kedvező, ami némi előnyt jelenthet.
A kis és közepes nemzetek sorsa tovább nehezedik, mivel azoknak az országoknak, amelyek nem tudnak valamilyen piacképes árúval jelentkezni a világpiacon, azok kemény időszak elé néznek. Tehát kijelenthetjük, hogy Európa húzta a legrövidebbet, ebből az orosz-ukrán háborúból és az azt követő szankciosdiból!
A nem éppen kis orosz piac kiesése is komoly lyukat üthet a németek GDP-jén, hiszen a gazdag orosz oligarchák kétszer is meggondolják, hogy az „ellenségtől” vásárolják meg a Mercédeszt, vagy a BMW-t. Elmondhatjuk, hogy Európa ezekkel a szankciókkal komolyan lábon lőtte magát.
Természetesen a kép még nem teljes hiszen további szankciók bevezetésén gondolkodnak így akár még rosszabb is lehet mint amit felvázoltunk.
Az USA
Úgy tűnt, hogy az USA glasszé kesztyűvel és sétapálcával kisétál ebből a buliból!
Van saját olaja, azt a kis mennyiséget amelyre még szüksége van, - szigetország lévén - azt bárhonnan beszerezheti és dolog ad acta van téve. Legfeljebb a nukleáris energiát kell a szankciós csomagból kivenni és újból jöhetnek a fényes napok, a boldog évek! A munka elvégeztetett Európa és Oroszország megosztva, ami után az európai versenytárs ki van pipálva, mert most már ők sem tudnak olyan olcsón termelni, hiszen az energia áraik az egekben a költségeikkel egyetemben. Ráadásul, mivel a „démonizált” orosz haderő itt lüktet Európában, így a fegyvergyártó lobbi is igen zsíros üzletek elé néz! Sok kis ország sietve leporolja a katonai költségvetését és újragondolja a benne foglaltakat és megjósolható, hogy új fegyverarzenál kerül az európai országok birtokába.
Mondhatjuk tehát azt, hogy az ügy el van intézve, mindenki megkapta a magáét ki a gondot és bajt, ki a zsíros üzletet és búsás hasznot!
Azonban álljunk meg egy pillanatra, mert ahogy a magyar mondja, - Nem oda Buda!
Hiszen fentebb említettük, hogy az a fránya Putyin csak rubelért hajlandó szállítani az olajat meg a gázt. És itt van az a bizonyos kutya elhantolva!!
Ez a bizonyos kis apró hírecske komoly tartalommal van felruházva. Mielőtt megtekintenék az alábbi linket csak annyit, hogy az USA már két háborút is vívott az olaj dollárban való elszámolás érdekében, Líbia és Irak volt az a két állam, amely nyilatkozott, hogy csak Euróban, vagy aranyban hajlandó elszámolni az olajat, ezért kőkeményen meg lett fenyítve mint ahogy Pilhál Tamás írta, vissza lett bombázva az eocén korszakba!
https://www.facebook.com/100007922015344/videos/7197685676940107
Ez az aprócska információ komolyabb kérdéseket vet fel, mint az eddigi valamennyi kérdés együttvéve. Az olaj elszámolása dollárban Amerikának létkérdés, vagyis létérdeke, hiszen olyan mennyiségű dollár kering a világban, hogy az elképzelhetetlen és ennek felszabadulása és megjelenése a piacon beláthatatlan folyamatokat indít el a világ és az amerikai pénzügyi rendszerben. A dollár összeomlása, mint világvaluta, vagy egy új gazdasági és nagyhatalmi átrendeződést, vagy egy atomháborút indít el! Ez utóbbit ne adja Isten!!
Magyarország
Érdemes röviden végiggondolni, hogy velünk magyarokkal mi lesz, ránk hogyan fog hatni ez az energia válság! Mint köztudott mi olyan ország vagyunk, hogy energiánk soha sem volt igazán, mert amikor volt is egy-két begyújtásra volt elegendő és kész. Az iparunk és gazdaságunk is erre volt ráállva kivéve az ötvenes évek hóbortját, amikor az a kopasz huligán Rákosi mindenáron nehézipari országot akart csinálni az országból.
De visszatérve az eredeti kérdésre, egészen biztos, hogy a nagy terveinket felül kell vizsgálni még akkor is, ha a FIDESZ kormány marad hatalmon. Ha nem, akkor a baj sokkal, de sokkal nagyobb!
Ez ugyan itt nem a választási kampány helye, de abból amit az ellenzék eddig felmutatott, abból arra lehet következtetni, hogy fogalmuk sincsen mit kezdenének a megváltozott helyzettel, de nem csak azzal, hanem az a program amelyre hivatkozással kormányoznának az sem egy koherens valóságot képviselő dolgozat.
Valószínűsíthető, hogy a tavalyi elképzelések a papírkosár aljára kerülnek, egy sor látványberuházás (értsd: kulturális szféra) el lesz halasztva, a nyugati gazdasági átrendeződés hatása meg fog jelenni itt Magyarországon is és akár gyárbezárások, netán kivonulások is előfordulhatnak szép számmal.
Az élet meg fog drágulni, az infláció az már most nekiállt felfele ballagni.
Tehát újra kell gombolni azt a bizonyos kabátot. Az energia takarékosságnak kell lennie a legfőbb prioritásnak és a beruházásra szánt tőke jelentős részét is ez irányba kell beforgatni.
Az a feladatunk, hogy tompítani kell a nyugat és a kelet szemben állását, mert ha ez nem sikerül, akkor talán már gázra sem lesz szükségünk, hiszen egy harmadik immáron atom háborút senki nem fog megnyerni, sőt az a gyanúm, hogy túlélni sem.
Cs. Szabó Béla
*****
Gazdag László
közgazdász kandidátus egyetemi docens
SURÁNYI ÉS A BÉRINFLÁCIÓ MESÉJE
Ez az írás korábban megjelent a Magyar Hírlapban, de úgy gondoltuk, hogy érdemes közölni az on-line térben tájékozódó olvasó közönség számára is.
2021 december 27-én az ATV Egyenes beszéd műsorában Szöllősi Györgyi beszélgetett Surányi Györggyel a gazdaságpolitikáról. Surányi magyarázta, hogy ha jövőre 12 százalék fölött lesz a béremelkedés, míg csak 5 százalék körüli a gazdasági növekedés üteme, abból katasztrofális infláció lesz. Azt is mondta, hogy a mai hazai inflációért csak egyharmad részben felelősek külső tényezők, tehát a világgazdasági folyamatok.
Eme két állítás önmagábian is elképesztő szamárság, de mielőtt ezzel foglalkoznánk, érdemes megnézni Surányi György szakmai előéletét! 1990. VI. 1. - 1991. XI. 30. között ő volt a Jegybank elnöke, amikor 35 százalékkal csúcsot döntött az infláció nálunk. 1995. III. 1. - 2001. III. 1. között újra az MNB elnöke. 1994-ben az infláció már lement 18 százalékra, a gazdasági növekedés 2,9 százalék volt, háromévi visszaesés után, a reálbér színvonal hét százalékkal emelkedett, kezdtek jó irányban haladni a dolgok.
Ekkor jött a Bokros-Surányi csomag 1995. III. 12-ével meghirdetve. A közgazdasági dilettantizmus orvosi lova volt! Az 1990-1993 közötti V alakul válságot sikerült ennek a két szamárnak W alakúvá transzformálnia, és elnyújtani a kilábalást három évvel. 1995-ben 10 százalékponttal ugrott meg az infláció, az 1994. évi 18 százalékról 28 százalékra. Az már egyenesen komikus, hogy a Wikipedia Surányi György címszónál közli: "Surányi György eredményesen küzdött az infláció ellen". Mi lett volna, ha nem lett volna ilyen "eredményes"? A reálbér 25%-kal, a reálnyugdíj 31%-kal zuhant, ami meghaladta még az 1929-33-as válság mértékét is. Írtam én erről cikket a Figyelő 2018/21. számában Főkönyvelői közgazdaságtan (Utócsörte) címmel. Az elejéről idézek: "Bokros és Surányi megkésett vitája két bukott gazdaságpolitikus, egyben elméleti szempontból felkészületlen "szakember" hattyúdala volt a balliberális médiában."
2007-ben jelent meg A Bokros csomag mítosza és a valóság c. könyvem (Laurus K.), ebben mutattam ki, milyen káros hatással volt a gazdaságra, a társadalomra az értelmetlen fiskális megszorítás. Nagy Pongrác, a Világbank egykori kelet-afrikai szakértője írja A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. könyvében (Akadémiai K. 2004). "A Bokros csomag gőzkalapácsa feltörte a diót - és péppé zúzta szét!"
Surányi megint bérinflációval riogat. Ehhez tudni kell, hogy a bérinfláció meséjét a magyar száramzású Nobel-emlékdíjas közgazda, Milton Friedman cáfolta meg, úgy négy évtizeddel ezelőtt! A modern globalizált gazdaságban a tapasztalat szerint a kereslet növekedésére a volumen és nem az ár reagál.
Surányi abban is téved, hogy az inflációt szerinte nem a külső hatások okozzák, legföljebb egyharmad részben. Ez a mostani hazai infláció egyértelműen "beszívott", importált infláció, ami persze összefügg a gyenge forinttal.
A rezsicsökkentés ugyan egy piacinkonform beavatkozás, de vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen ilyen módszerek ideiglenes alkalmazása. Ugyanis mindennél fontosabb a humán vagyon megvédése!
Elnyomorodás árán nem lehet gazdasági egyensúlyt teremteni! Ezt nem értette Bokros és Surányi 1995-ben!
Surányi György 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben három alkalommal vett részt a Bilderberg Csoport ülésén. Szerepelt már ott Bokros Lajos és Bajnai Gordon is. Mióta ezt tudom, már nem tartom én olyan veszélyesnek ezt a grémiumot, ahogy az összeesküvés elméletek hívei teszik...
közgazdász kandidátus egyetemi docens
SURÁNYI ÉS A BÉRINFLÁCIÓ MESÉJE
Ez az írás korábban megjelent a Magyar Hírlapban, de úgy gondoltuk, hogy érdemes közölni az on-line térben tájékozódó olvasó közönség számára is.
2021 december 27-én az ATV Egyenes beszéd műsorában Szöllősi Györgyi beszélgetett Surányi Györggyel a gazdaságpolitikáról. Surányi magyarázta, hogy ha jövőre 12 százalék fölött lesz a béremelkedés, míg csak 5 százalék körüli a gazdasági növekedés üteme, abból katasztrofális infláció lesz. Azt is mondta, hogy a mai hazai inflációért csak egyharmad részben felelősek külső tényezők, tehát a világgazdasági folyamatok.
Eme két állítás önmagábian is elképesztő szamárság, de mielőtt ezzel foglalkoznánk, érdemes megnézni Surányi György szakmai előéletét! 1990. VI. 1. - 1991. XI. 30. között ő volt a Jegybank elnöke, amikor 35 százalékkal csúcsot döntött az infláció nálunk. 1995. III. 1. - 2001. III. 1. között újra az MNB elnöke. 1994-ben az infláció már lement 18 százalékra, a gazdasági növekedés 2,9 százalék volt, háromévi visszaesés után, a reálbér színvonal hét százalékkal emelkedett, kezdtek jó irányban haladni a dolgok.
Ekkor jött a Bokros-Surányi csomag 1995. III. 12-ével meghirdetve. A közgazdasági dilettantizmus orvosi lova volt! Az 1990-1993 közötti V alakul válságot sikerült ennek a két szamárnak W alakúvá transzformálnia, és elnyújtani a kilábalást három évvel. 1995-ben 10 százalékponttal ugrott meg az infláció, az 1994. évi 18 százalékról 28 százalékra. Az már egyenesen komikus, hogy a Wikipedia Surányi György címszónál közli: "Surányi György eredményesen küzdött az infláció ellen". Mi lett volna, ha nem lett volna ilyen "eredményes"? A reálbér 25%-kal, a reálnyugdíj 31%-kal zuhant, ami meghaladta még az 1929-33-as válság mértékét is. Írtam én erről cikket a Figyelő 2018/21. számában Főkönyvelői közgazdaságtan (Utócsörte) címmel. Az elejéről idézek: "Bokros és Surányi megkésett vitája két bukott gazdaságpolitikus, egyben elméleti szempontból felkészületlen "szakember" hattyúdala volt a balliberális médiában."
2007-ben jelent meg A Bokros csomag mítosza és a valóság c. könyvem (Laurus K.), ebben mutattam ki, milyen káros hatással volt a gazdaságra, a társadalomra az értelmetlen fiskális megszorítás. Nagy Pongrác, a Világbank egykori kelet-afrikai szakértője írja A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. könyvében (Akadémiai K. 2004). "A Bokros csomag gőzkalapácsa feltörte a diót - és péppé zúzta szét!"
Surányi megint bérinflációval riogat. Ehhez tudni kell, hogy a bérinfláció meséjét a magyar száramzású Nobel-emlékdíjas közgazda, Milton Friedman cáfolta meg, úgy négy évtizeddel ezelőtt! A modern globalizált gazdaságban a tapasztalat szerint a kereslet növekedésére a volumen és nem az ár reagál.
Surányi abban is téved, hogy az inflációt szerinte nem a külső hatások okozzák, legföljebb egyharmad részben. Ez a mostani hazai infláció egyértelműen "beszívott", importált infláció, ami persze összefügg a gyenge forinttal.
A rezsicsökkentés ugyan egy piacinkonform beavatkozás, de vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen ilyen módszerek ideiglenes alkalmazása. Ugyanis mindennél fontosabb a humán vagyon megvédése!
Elnyomorodás árán nem lehet gazdasági egyensúlyt teremteni! Ezt nem értette Bokros és Surányi 1995-ben!
Surányi György 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben három alkalommal vett részt a Bilderberg Csoport ülésén. Szerepelt már ott Bokros Lajos és Bajnai Gordon is. Mióta ezt tudom, már nem tartom én olyan veszélyesnek ezt a grémiumot, ahogy az összeesküvés elméletek hívei teszik...
*****
Gazdag László *
OLAJVÁLSÁG, COVIDVÁLSÁG
(Avagy miért veszélyes figura Márki-Zay Péter?)
Az olajválság
Vannak hasonlóságok az olajválság és a Covid válság között! Érdemes ezeket összeszedni! Az emlékezetes olajválság 1973 októberében robbant ki. Anvar Szadat egyiptomi elnök 1973. október hatodikán, a legnagyobb zsidó ünnep, a Jom Kippur (Engesztelés) napján váratlanul megindította csapatait az 1967-es hatnapos hárború óta lezárt Szuezi csatorna teljes hosszában Izrael ellen.
Még a szövetségeseit, a többi arab államot és a Szovjetuniót is meglepte ezzel. 1973 október huszadikán az amerikai Kongresszus Nixon elnök javaslatára 4 milliárd dollár pótlólagos segélyt szavazott meg Izraelnek, mire összeült az Arab Liga, és általános olajembargót hirdettek az Izraelt támogató nyugati osztágokkal szemben.
Ugyanakkor államosították mindenütt az olajkitermelést is. Csakhogy az arab államok az olajeladásból éltek, elapadt ez a bevételük, ezért 1974 márciusában felfüggesztették az olajembargót, viszont négyszeresére emelték annak árát. Majd még három lépésben 1980-ig, az 1972-es évinek a harminckétszeresére emelték az olaj árát, ami így elérte a 36 dollárt hordónként.
Ez általános energia-és nyersanyag árrobbanásba ment át, véget ért az olcsó energia és nyersanyag korszaka. Fontos hangsúlyozni, hogy az energiahordozók és nyersanyagok kitermelése a harmadik világban a nyugati cégek kezében volt (az olaj pl. a "hét nővér" kezében, amelyek közül hat volt amerikai), és ezek mesterségesen tartották a nyerstermékek árát alacsonyan.
Ez után adóztak a helyi kormányoknak, kivitték, feldolgozták, majd busás haszonnal értékesítették, még a nyersanyagforrás országok felé is. Igazságtalan, erkölcstelen rendszer volt ez, mondjuk ki!
Hirtelen viszont válságba kerül az addig az olcsó energiára és nyersanyagra épülő gazdasági rendszer, amely egyben rendkívül pazarló és környezetromboló-szennyező is volt. A kormányok évekig védekeztek, ahelyett hogy alkalmazkodtak volna, és dotálták a bajba jutott veszteséges vállalatokat, mert a munkanélküliségtől féltek inkább, és nem az inflációtól. Adót nem lehetett emelni, ezért költségvetési deficitből, eladósodásból fedezték a támogatásokat, ez viszont felhajtotta az inflációt is
Az inputárak megugrása csak a kezdő lökést adta, a deficit lett a fő inflációgerjesztő tényező: hitelpénz áramlott a gazdaságba, teljesítmény reálgazdasági nélkül. Előállt a közgazdák rémálma a stagfláció: stagnálás (recesszió), infláció, munkanélküliség együtt. A keynesiánusi újraelosztó gazdaságpolitika mondott itt végleg csődöt.
Nem lehetett a Keynes-i szentháromsággal, a növekedés (recesszió), pénzstabilitás (infláció), foglalkoztatottság (munkanélküliség) hármasával operálni tovább.
Eddig ennek a háromnak a kombinációjával operált a gazdaságpolitika, ha recesszió volt, pénzt pumpáltak a rendszerbe, ettől viszont nőtt az infláció, ha kamatot emeltek hogy ezt megállítsák, akkor lehűtötték a gazdaságot, nőtt a munkanélküliség, stb.
Ez a játéktér megszűnt, szerkezetet kellett váltani, de ehhez új gazdaságfilozófia kellett, és ez volt a neoliberális közgazdaságtan, a monetarista szabályozás. Amiról kígyót-békát kiabálnak ma is a felkészületlen, tudatlan magyar közgazdászok, akik még a Bokros féle főkönyvelői közgazdaságtan emlőin nevelkedtek.
A neoliberális válasz
A monetaristák, Milton Friedman-nel az élen azt mondták, hogy le kell építeni a dotációkat, mert így a veszteséges szféra leköti a társadalom erőforrásait, nem a munkanélküliség ellen kell harcolni, hanem az infláció ellen, hagyni kell a gazdaság törvényeit, a piac szelekciós mechanizmusait, a scumpeteri "teremtő pusztulást" érvényesülni.
(Alois Schumpeter osztrák közgazdász, volt pénzügyminiszter által megfogalmazott elv: akkor van fejlődés, ha a veszteséges, nem hatékony tevékenységek kiszelektálódnak, nem kötik le a társadalom erőforrásait.)
A monetaristák szerint elsősorban erős, nem leértékelődő, nem inflálódó pénzre van szükség, amit pontosan kell adagolni a reálgazdaság szükségletei szerint. Innen a "mennyiségi pénzelmélet" elnvezés. Nem szabad ugyanakkor erőteljes fluktuációkat előidézni a monetáris rendszerben, mert ezek a rángatózások átterjednek a reálgazdaságra, ciklikussá téve azt! Ez ugyanis a válságciklusok lényege.
Csak emlékeztetnék rá, hogy az 1929-33-as, a 2008-13-as világválságokat is monetáris rángatózás, hitelexpanzió, majd azt követő restrikció idézte elő.
A Bokros-Surányi csomag szintén drasztikus monetáris rángás volt a magyar gazdaságban: a hirtelen pénzszűkítés (restrikció) és a csúszó leértékelés együtt vezetett a válság elmélyüléséhez 1995-97 között. Ugyanezt ismételte meg a Gyurcsány-Bajnai kormány 2005-2009 között, hasonló "eredménnyel"!
A megoldást Margaret Thatcher (1979) és Ronald Reagan (1981) gazdaságpolitikája hozta: megerősítették a fontot és a dollárt, letörték ezáltal az inflációt, abbahagyták a veszteséges vállalatok támogatását (Thatcher felszámolta a brit szénbányászatot!). Viharos gyorsasággal végbement a gyárkéményes ipar leépülése, és romjain a fehérköpenyes, brainigényes, kreativitásvezérelte új gazdaság felépülése, vagyis a világgazdasági korszakváltás.
Hamarosan a baloldali szociáldemokrata kormányok, mint Olof Palme Svédországban, Francois Mitterrand Franciaországban, is erre az útra léptek. Ez tehát a neoliberális gazdaságpolitika, a monetáris szabályozás lényege! És nem a megszorítás, a fiskális restrikció, ahogy a magyar közgazdászok "krémje" ma is hiszi.
Reagan 1981-ben azt mondta: "Először teremtsünk erős dollárt, aztán majd meglátjuk!" És 40 millió új munkahely jött létre nyolc év alatt az Egyesült Államokban. Az 1980-as évek lett az "eszeveszett fogyasztás" évtizede, ekkor keletkezett a "fogyasztói társadalom" szlogenje. Íme, az embertelen, megszorító neoliberlis gazdaságpolitika, ahogy a magyar közgazdászok hiszik még ma is.
Útelágazás: neoliberális gazdaságpolitika, kontra neoliberális társadalompolitika
Az 1980-as években markánsan kirajzolódott két út: az angolszász (amerikai) és a szociáldemokrata (európai) megoldás. Az amerikai modell a gazdasági törvényeknek, a szelekciós elvnek a gazdaságon kívüli, tehát a társadalom egyéb szféráira való kiterjesztését jelentette: öngondoskodás elve!
Az egészségügy, az oktatásügy, a nyugdíjrendszer, a szociális ellátórendszer piacosítása. Ezt vallja ma a "baloldal" miniszterelnök jelöltje, Márki-Zay Péter! De ez nem neolibeárlis gazdaságpolitika, hanem neoliberális társadalompolitika. Ez pedig lényeges különbség, ne keverjük össze!
Ezzel szemben 1982-ben Svédországban Olof Palme meghirdette: "Kapitalista motor a termelésben, szocializmus az elosztásban!" Másként is megfogalmazta: "Maximális verseny a gazdaságban, szocializmus a társadalomban"! Ennek jegyében például nem voltak hajlandók megmenteni a Volvót, ami így ma kínai tulajdonban van! Viszont a magas adók révén fenntartották a jól működő szociális ellátórendszert. Nem az adók szintjével kell foglalkozni, hanem azzal, hogy az adóbevételeket mire költi a kormány! - vallja Csath Magdolna professzor asszony!
A magas adószint mellett is működhet versenyképes gazdaság, és alacsony adószint mellett is! Ebből következik, hogy egy kormánynak nem az adórendszerrel kell bíbelődnie, mert az csak annyit jelent, hogy a pénzt az egyik zsebből a másikba tesszük át, ám ettől nem lesz több pénzünk! Ezt nem érti a mai magyar gazdaságpolitika például!
Kialakult az ökoszociális piacgazdaság modellje, ami a fenntartható fejlődés követelményét is magában foglalta.
És működött is jól, a 2010-es évek közepéig.
Azért csak addig, mert azóta olyan folyamatok zajlanak Nyugat-Európában, amelyek ezt az ökoszociális piacgazdaságot teszik tönkre, építik le. A legfontosabb tényező a migránsválság elhibázott kezelése, de hasonlóan fontos a szintén elhibázott energiapolitikai váltás olyan országokban, mint Németország és Svédország.
Ha választanunk kellene a klasszikus amerikai (angolszász) modell, és a klasszikus, eredeti európai modell között, akkor egyértelműen az utóbbi az emberséges, előremutató megoldás! És nem kevésbé versenyképes, mint az angolszász modell, ez a lényeg!
A Covid válság
A 2019-ben berobbant járvány egészen új helyzetet idézett elő: a világgazdaság természetes, normális rendje felborult! Egész ágazatok álltak le szerte a világban, megszakadtak a termelési láncok, az egészségügyi intézményrendszer hirtelen iszonyatos megpróbáltatásoknak lett kitéve, az oktatásügy, a szolgáltatások területe úgy szintén. Hirtelen megjelent megint a közgazdák rémálma, amit pedig már el is felejtettünk, legalábbis azt hittük: a stagfláció = recesszió, munkanélküliség és infláció együtt!
Erre a kihívásra választ kellett megint adni, mint egykor az olajválság kihívására is. Ahogy az 1970-es években, most is először kapkodással kezdődött mindenütt a világon, nincs olyan kormány, amely ne követett volna el ilyen-olyan hibákat. A mai ellenzék Magyarországon most olyan okos tud lenni, annyi, de annyi hibára tud rámutatni. Kérdés, ha ők lettek volna hatalmon éppen, akkor mit tettek volna?
Egy lényeges momentumra azonban rá kell itt mutatnom! Én már évekkel ezelőtt keményen bíráltam a Nemzeti Bank, és személy szerint Matolcsy György elnök monetáris politikáját, nevezetesen a forint tudatos gyengítését. Felhívtam a figyelmet arra, hogy az erős forint jelenthetné a puffert, a tartalékot, a védőpajzsot a világgazdaság bármilyen jellegű megbicsaklása esetén. Sajnos félelmeim beigazolódtak: a világgazdaságban megjelent inflációs nyomás most erre, a gyenge forint miatt védtelen magyar monetáris rendszerre zúdult rá, teremtve nagyon is veszélyes helyzetet!
A Jegybank most már persze kapkod, kamatot emel kétségbeesetten, ez bizony eső után köpönyeg! Korábban évekig csak azért gyengén tartani a forintot, sőt, tovább gyengíteni tudatosan, hogy az MNB tetemes árfolyamnyereséget zsebelhessen be, igen rövidlátó politika volt, most üt vissza bumerángként. Alapítványokra, ingatlanok, műkincsek vásárlására, aranyvásárlásra költeni ezt az árfolyamnyereséget, egyenesen felelőtlenség, ostobaság volt! A költségvetésbe kellett volna befizetni, és ebből adósságot csökkenteni! Tessék megnézni most megint az adósságrátát!
OLAJVÁLSÁG, COVIDVÁLSÁG
(Avagy miért veszélyes figura Márki-Zay Péter?)
Az olajválság
Vannak hasonlóságok az olajválság és a Covid válság között! Érdemes ezeket összeszedni! Az emlékezetes olajválság 1973 októberében robbant ki. Anvar Szadat egyiptomi elnök 1973. október hatodikán, a legnagyobb zsidó ünnep, a Jom Kippur (Engesztelés) napján váratlanul megindította csapatait az 1967-es hatnapos hárború óta lezárt Szuezi csatorna teljes hosszában Izrael ellen.
Még a szövetségeseit, a többi arab államot és a Szovjetuniót is meglepte ezzel. 1973 október huszadikán az amerikai Kongresszus Nixon elnök javaslatára 4 milliárd dollár pótlólagos segélyt szavazott meg Izraelnek, mire összeült az Arab Liga, és általános olajembargót hirdettek az Izraelt támogató nyugati osztágokkal szemben.
Ugyanakkor államosították mindenütt az olajkitermelést is. Csakhogy az arab államok az olajeladásból éltek, elapadt ez a bevételük, ezért 1974 márciusában felfüggesztették az olajembargót, viszont négyszeresére emelték annak árát. Majd még három lépésben 1980-ig, az 1972-es évinek a harminckétszeresére emelték az olaj árát, ami így elérte a 36 dollárt hordónként.
Ez általános energia-és nyersanyag árrobbanásba ment át, véget ért az olcsó energia és nyersanyag korszaka. Fontos hangsúlyozni, hogy az energiahordozók és nyersanyagok kitermelése a harmadik világban a nyugati cégek kezében volt (az olaj pl. a "hét nővér" kezében, amelyek közül hat volt amerikai), és ezek mesterségesen tartották a nyerstermékek árát alacsonyan.
Ez után adóztak a helyi kormányoknak, kivitték, feldolgozták, majd busás haszonnal értékesítették, még a nyersanyagforrás országok felé is. Igazságtalan, erkölcstelen rendszer volt ez, mondjuk ki!
Hirtelen viszont válságba kerül az addig az olcsó energiára és nyersanyagra épülő gazdasági rendszer, amely egyben rendkívül pazarló és környezetromboló-szennyező is volt. A kormányok évekig védekeztek, ahelyett hogy alkalmazkodtak volna, és dotálták a bajba jutott veszteséges vállalatokat, mert a munkanélküliségtől féltek inkább, és nem az inflációtól. Adót nem lehetett emelni, ezért költségvetési deficitből, eladósodásból fedezték a támogatásokat, ez viszont felhajtotta az inflációt is
Az inputárak megugrása csak a kezdő lökést adta, a deficit lett a fő inflációgerjesztő tényező: hitelpénz áramlott a gazdaságba, teljesítmény reálgazdasági nélkül. Előállt a közgazdák rémálma a stagfláció: stagnálás (recesszió), infláció, munkanélküliség együtt. A keynesiánusi újraelosztó gazdaságpolitika mondott itt végleg csődöt.
Nem lehetett a Keynes-i szentháromsággal, a növekedés (recesszió), pénzstabilitás (infláció), foglalkoztatottság (munkanélküliség) hármasával operálni tovább.
Eddig ennek a háromnak a kombinációjával operált a gazdaságpolitika, ha recesszió volt, pénzt pumpáltak a rendszerbe, ettől viszont nőtt az infláció, ha kamatot emeltek hogy ezt megállítsák, akkor lehűtötték a gazdaságot, nőtt a munkanélküliség, stb.
Ez a játéktér megszűnt, szerkezetet kellett váltani, de ehhez új gazdaságfilozófia kellett, és ez volt a neoliberális közgazdaságtan, a monetarista szabályozás. Amiról kígyót-békát kiabálnak ma is a felkészületlen, tudatlan magyar közgazdászok, akik még a Bokros féle főkönyvelői közgazdaságtan emlőin nevelkedtek.
A neoliberális válasz
A monetaristák, Milton Friedman-nel az élen azt mondták, hogy le kell építeni a dotációkat, mert így a veszteséges szféra leköti a társadalom erőforrásait, nem a munkanélküliség ellen kell harcolni, hanem az infláció ellen, hagyni kell a gazdaság törvényeit, a piac szelekciós mechanizmusait, a scumpeteri "teremtő pusztulást" érvényesülni.
(Alois Schumpeter osztrák közgazdász, volt pénzügyminiszter által megfogalmazott elv: akkor van fejlődés, ha a veszteséges, nem hatékony tevékenységek kiszelektálódnak, nem kötik le a társadalom erőforrásait.)
A monetaristák szerint elsősorban erős, nem leértékelődő, nem inflálódó pénzre van szükség, amit pontosan kell adagolni a reálgazdaság szükségletei szerint. Innen a "mennyiségi pénzelmélet" elnvezés. Nem szabad ugyanakkor erőteljes fluktuációkat előidézni a monetáris rendszerben, mert ezek a rángatózások átterjednek a reálgazdaságra, ciklikussá téve azt! Ez ugyanis a válságciklusok lényege.
Csak emlékeztetnék rá, hogy az 1929-33-as, a 2008-13-as világválságokat is monetáris rángatózás, hitelexpanzió, majd azt követő restrikció idézte elő.
A Bokros-Surányi csomag szintén drasztikus monetáris rángás volt a magyar gazdaságban: a hirtelen pénzszűkítés (restrikció) és a csúszó leértékelés együtt vezetett a válság elmélyüléséhez 1995-97 között. Ugyanezt ismételte meg a Gyurcsány-Bajnai kormány 2005-2009 között, hasonló "eredménnyel"!
A megoldást Margaret Thatcher (1979) és Ronald Reagan (1981) gazdaságpolitikája hozta: megerősítették a fontot és a dollárt, letörték ezáltal az inflációt, abbahagyták a veszteséges vállalatok támogatását (Thatcher felszámolta a brit szénbányászatot!). Viharos gyorsasággal végbement a gyárkéményes ipar leépülése, és romjain a fehérköpenyes, brainigényes, kreativitásvezérelte új gazdaság felépülése, vagyis a világgazdasági korszakváltás.
Hamarosan a baloldali szociáldemokrata kormányok, mint Olof Palme Svédországban, Francois Mitterrand Franciaországban, is erre az útra léptek. Ez tehát a neoliberális gazdaságpolitika, a monetáris szabályozás lényege! És nem a megszorítás, a fiskális restrikció, ahogy a magyar közgazdászok "krémje" ma is hiszi.
Reagan 1981-ben azt mondta: "Először teremtsünk erős dollárt, aztán majd meglátjuk!" És 40 millió új munkahely jött létre nyolc év alatt az Egyesült Államokban. Az 1980-as évek lett az "eszeveszett fogyasztás" évtizede, ekkor keletkezett a "fogyasztói társadalom" szlogenje. Íme, az embertelen, megszorító neoliberlis gazdaságpolitika, ahogy a magyar közgazdászok hiszik még ma is.
Útelágazás: neoliberális gazdaságpolitika, kontra neoliberális társadalompolitika
Az 1980-as években markánsan kirajzolódott két út: az angolszász (amerikai) és a szociáldemokrata (európai) megoldás. Az amerikai modell a gazdasági törvényeknek, a szelekciós elvnek a gazdaságon kívüli, tehát a társadalom egyéb szféráira való kiterjesztését jelentette: öngondoskodás elve!
Az egészségügy, az oktatásügy, a nyugdíjrendszer, a szociális ellátórendszer piacosítása. Ezt vallja ma a "baloldal" miniszterelnök jelöltje, Márki-Zay Péter! De ez nem neolibeárlis gazdaságpolitika, hanem neoliberális társadalompolitika. Ez pedig lényeges különbség, ne keverjük össze!
Ezzel szemben 1982-ben Svédországban Olof Palme meghirdette: "Kapitalista motor a termelésben, szocializmus az elosztásban!" Másként is megfogalmazta: "Maximális verseny a gazdaságban, szocializmus a társadalomban"! Ennek jegyében például nem voltak hajlandók megmenteni a Volvót, ami így ma kínai tulajdonban van! Viszont a magas adók révén fenntartották a jól működő szociális ellátórendszert. Nem az adók szintjével kell foglalkozni, hanem azzal, hogy az adóbevételeket mire költi a kormány! - vallja Csath Magdolna professzor asszony!
A magas adószint mellett is működhet versenyképes gazdaság, és alacsony adószint mellett is! Ebből következik, hogy egy kormánynak nem az adórendszerrel kell bíbelődnie, mert az csak annyit jelent, hogy a pénzt az egyik zsebből a másikba tesszük át, ám ettől nem lesz több pénzünk! Ezt nem érti a mai magyar gazdaságpolitika például!
Kialakult az ökoszociális piacgazdaság modellje, ami a fenntartható fejlődés követelményét is magában foglalta.
És működött is jól, a 2010-es évek közepéig.
Azért csak addig, mert azóta olyan folyamatok zajlanak Nyugat-Európában, amelyek ezt az ökoszociális piacgazdaságot teszik tönkre, építik le. A legfontosabb tényező a migránsválság elhibázott kezelése, de hasonlóan fontos a szintén elhibázott energiapolitikai váltás olyan országokban, mint Németország és Svédország.
Ha választanunk kellene a klasszikus amerikai (angolszász) modell, és a klasszikus, eredeti európai modell között, akkor egyértelműen az utóbbi az emberséges, előremutató megoldás! És nem kevésbé versenyképes, mint az angolszász modell, ez a lényeg!
A Covid válság
A 2019-ben berobbant járvány egészen új helyzetet idézett elő: a világgazdaság természetes, normális rendje felborult! Egész ágazatok álltak le szerte a világban, megszakadtak a termelési láncok, az egészségügyi intézményrendszer hirtelen iszonyatos megpróbáltatásoknak lett kitéve, az oktatásügy, a szolgáltatások területe úgy szintén. Hirtelen megjelent megint a közgazdák rémálma, amit pedig már el is felejtettünk, legalábbis azt hittük: a stagfláció = recesszió, munkanélküliség és infláció együtt!
Erre a kihívásra választ kellett megint adni, mint egykor az olajválság kihívására is. Ahogy az 1970-es években, most is először kapkodással kezdődött mindenütt a világon, nincs olyan kormány, amely ne követett volna el ilyen-olyan hibákat. A mai ellenzék Magyarországon most olyan okos tud lenni, annyi, de annyi hibára tud rámutatni. Kérdés, ha ők lettek volna hatalmon éppen, akkor mit tettek volna?
Egy lényeges momentumra azonban rá kell itt mutatnom! Én már évekkel ezelőtt keményen bíráltam a Nemzeti Bank, és személy szerint Matolcsy György elnök monetáris politikáját, nevezetesen a forint tudatos gyengítését. Felhívtam a figyelmet arra, hogy az erős forint jelenthetné a puffert, a tartalékot, a védőpajzsot a világgazdaság bármilyen jellegű megbicsaklása esetén. Sajnos félelmeim beigazolódtak: a világgazdaságban megjelent inflációs nyomás most erre, a gyenge forint miatt védtelen magyar monetáris rendszerre zúdult rá, teremtve nagyon is veszélyes helyzetet!
A Jegybank most már persze kapkod, kamatot emel kétségbeesetten, ez bizony eső után köpönyeg! Korábban évekig csak azért gyengén tartani a forintot, sőt, tovább gyengíteni tudatosan, hogy az MNB tetemes árfolyamnyereséget zsebelhessen be, igen rövidlátó politika volt, most üt vissza bumerángként. Alapítványokra, ingatlanok, műkincsek vásárlására, aranyvásárlásra költeni ezt az árfolyamnyereséget, egyenesen felelőtlenség, ostobaság volt! A költségvetésbe kellett volna befizetni, és ebből adósságot csökkenteni! Tessék megnézni most megint az adósságrátát!
* a szerző (közgazdasági egyetemi docens)
*****
Gazdag László
AZ ÉRDEK, MINT A GAZDA...
(Politika, gazdaság és éthosz)
"Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat" József Attila
Anglia érdekei
Lord Palmerston brit miniszterelnök mondta: "Angliának nincsnek barátai és ellenségei, csak érdekei!"
Sokan ezt cinikus mondásnak tartják, ami félreértés. Utalnék a József Attila-i idézetre. A kérdés az inkább, hogy az érdek fogalmába beletartozik-e az erkölcs? Például a politika átléphet-e bizonyos erkölcsi korlátokat érdekei érvényesítésére a cél szentesíti az eszközt jelszó jegyében, vagy ezzel éppen saját érdekeit veszélyezteti?
Nézzünk egy példát a magyar történelemből, a XX. századból! Érdeke volt-e a magyar társadalomnak az 1930-as években a hitleri Németországhoz kötni az ország szekerét?
Lehet, hogy rövid távon ez úgy tűnt, de eleve olyan erkölcsi minimum feladását jelentette, amely később éppen a nemzet érdekeivel szembeni magatartásnak bizonyult. 1941. április 3-án gróf Teleki Pál miniszterelnök golyót röpít a fejében, de előtte megírja döbbenetes búcsúlevelét Horthynak. ("... a hullarablók oldlaára álltunk, mi lettünk a legpocsékabb nemzet...") Churchill akkor kijelentette, hogy a háború utáni béketárgyalások asztalánál egy széket kell majd üresen hagyni Teleki Pál tiszteletére. Sajnos a történelem későbbi alakulása ezt az óhaját elsodorta, de nem az ő hibájából...
Bizony, mi 1941. április 6-án, Jugoszlávia hadüzenet nélküli megtámadásával léptünk be a háborúba, és nem június 27-én a Szovjetuniónak küldött hadüzenettel! Erről sokan megfeledkeznek! És csak ezért a velejéig erkölcstelen lépésért a délvidéki magyar lakosság 1944 őszén szörnyű árat fizetett! A másik ár 1947. február 10-i párizsi békeszerződés volt. Tudom, mi a földrajzi helyzetünkből következően nem maradhattunk ki a háborúból, mint pl. Franco Spanyolországa és Salazar Portugáliája. Csak idő kérdése volt mikor zuhanunk bele, de legfőképpen az, hogy miként! Mert más dolog belesodródni akaratunk ellenére, erőszak hatására, vagy belerohanni önként és dalolva saját vesztünkbe!
"A rendszerváltások mozgatórugója az éthosz"
Azért tettem idézőjelbe, mert saját cikkem címét idéztem az Élet és Irodalom 2003. október 10-i számából. Medgyessy Péter akkori kijelentésére reagáltam, miszerint "Gyurcsány csak élt a lehetőséggel". Mármint amikor a privatizációnak elkeresztelt szabad lopás-rablás során összeharácsolta-lopta milliárdos vagyonát.
Akkor még nem gondoltam, hogy egy év sem telik el, és Medgyessy Péter szembesül saját cinikus mondásával: Gyurcsány megint "csak élt a lehetőséggel", amikor megpuccsolta saját jótevőjét, mentorát, mentegetőjét. A régi magyar mondás szerint aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók! Ez igen tömör és egyszerű megfogalmazása annak az igazságnak, hogy semmilyen körülmények között sem mehetünk bizonyos erkölcsi szint alá. Még a politika sem! Pontosítok: ez éppenséggel fokozottan igaz a politikára!
Hogyan is fogalmaz Eszterházy? "Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá!" Erről van szó! Minden nagy rendszerváltás, minden forradalmi változás mozgatórugója bármely korban az éthosz volt! "A forradalom a bába szerepét játssza, amikor a régi társadalom már az újjal terhes!" - írja Friedrich Engels. Marxnál pedig ezt olvassuk: "Akkor van forradalmi helyzet, amikor az uralkodó osztály már nem tud a régi módon uralkodni, és a nép nem tud a régi módon élni!" Lehet Engelst és Marxot szeretni, nem szeretni, de ez a két fogalmazás tőlük ragyogó telitalálat "a történelem extázisaira" (Engels).
Nézzük 1789-et! Amikor Marie Antoinette királynénak mondta egy minisztere, hogy felség, a nép nem tud kenyeret enni, akkor ez volt a cinikus válasza XVI. Lajos feleségének, Mária Terézia lányának: "Ha a nép nem tud kenyeret enni, egyen kalácsot!" (Megjegyzem, ezt ma cáfolgatják a mindent jobban tudók, a történelmi mítoszokat lázasan rombolók, akik nyilván ott voltak...) Ha hiteles a krónika, akkor 1793 október 16-án, amikor porba hullott a feje, valaki fölvette és kalácsot tömött a szájába. Egyik minisztere korábban azt javasolta a népnek, hogyha nincs mit ennie, akkor egyen füvet. Amikor az ő feje a porba hullt, akkor az ő szájába meg füvet tömött valaki!
Morális kérdések miatt törtek ki Európa forradalmai 1848-ban, majd Oroszország forradalmai 1905-ben és 1917-ben (akkor rögtön kettő is), vagy a magyar forradalom 1956-ban. És 1989-90-ben is megoldatlan morális kérdések vezettek a "létező szocializmus" bukásához: diktatúrával, elnyomással nem lehet kánaán teremteni! Mert a diktatúra erkölcstelen! Minden diktatúra az, legyen fasizmus, nácizmus, vagy "proletárdiktatúra"!
1990 után: morális zsákutca
"Az Antikrisztus napjai ezek,
csillog a világ szörnyű aranyszennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
szállnak mennybe"
Tóth Árpád: Álarcosan
Rögtön jut eszembe Antall József végtelenül cinikus mondása: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Nos, éppen az ő feladata lett volna "forradalmat csinálni"! Ez lett elszabotálva az Antall-Tölgyessy paktummal, a III/III-as spiclihálózat névsorának elszabotálásával, a múlt összes szennyének, bűnének a szőnyeg alá söprésével. Majd pedig folytatódott mindez a rabló-tolvaj privatizációval, amelynek során egy szűk csoport, többnyire teljesen alkalmatlan, ám velejéig erkölcstelen, gátlástalan figurák, szabályosan szétlopták az állami tulajdont.
És folytatódott mindez a szövetkezetek teljesen törvénytelen szétverésével, a szövetkezeti tagság szabályos tömeges kifosztásával, ezáltal a mezőgazdaság, a vidék tönkretételével.
És mindezt betetőzte az Antall-Boross kormányok dicstelen bukása után a Horn kormány hasonlóan dicstelen tündöklése és bukása! Mibe is bukott bele a szakértelmet, társadalmi igazságosságot igérő Horn kormány?
Az erkölcstelen, ugyanakkor szakmai szemmel nézve dilettáns, ostoba Bokros-Surányi csomagba!
1990-1998 között kialakult az oligarchaország: az egyik oldalon egy szűk szupergazdag csoport, mindenfajta erkölcsi érték és szociális érzékenység nélkül, a másik oldalon a nincstelenné tett, a Bokros csomag által végképp elszegényített tömeg. És persze egy oligarcharendszer "természetes" velejárója a mindent elborító korrupció.
Ebben a rendszerben a korrupciónak csak a kisebbik része törvénytelen, a nagyobbik része "törvényes", jogilag támadhatatlan, mert a kecskék hozzák a törvényeket a káposztatolvajokról. Erről szólt a mi rendszerváltásunk elmúlt három évtizede. Ismétlem és hangsúlyozom: a három évtizede és nem csak az utolsó tíz év!
Egy tipikus latin-amerikai zsákutca!
Ellenzéki összefogás és morális kérdések
Medgyessy Péter nemrég azzal dicsekedett, hogy ő javasolta az ellenzéki összefogás számára először bevenni a Jobbikot. Én nem dicskednék ezzel, és főként megint csak erkölcsi okokból! Egyébként nem tudom hogy ő volt e ezzel az első, én úgy emlékszem, hogy a cukinácikkal való velejéig immorális összefogást Heller Ágnes javasolta elsőként azzal, hogy "mindenki megváltozhat"!
Nos, kutyából nem lesz szalonna, tartja a magyar közmondás! Persze megváltozhat az ember. De ezt tettekkel kell bizonyítania! Jó példa erre Bajcsy-Zsilinszky Endre! Aki egykor indul a szélsőjobboldalról Áchim András parasztvezér gyilkosaként, és eljut odáig, hogy 1944. március 19-én lelő négy német katonát, akik a lakásán rátörtek. Majd pedig a nyilasok végzik ki, mint antifasiszta ellenállót. A másik példa Nagy Imre. Ő padláslesöprési (begyűjtési) miniszterből lesz majd 1956 mártírja!
De mit is bizonyított eddig a Jobbik politikusi gárdája? Egyedül kizárólag az Orbán-gyűlöletet. Félreértés ne essék, az objektív Orbán bírálatnak, a NER tárgyilagos bírálatának helye van, sőt, szükséges. (És sajnos jogos!) De nem a fóbiának, a gyűlöletnek. A mai ellenzéki összefogás összetartó cementje kizárólag az Orbán fóbia!
Megint nem látom a morális választ! Mert nem ad, de nem is keres ilyen választ az ellenzéki oldalon senki. Ilyen morális válasz lehetne a baloldal őszinte önkritikája korábbi elkövetett hibáikért, bűneikért: például a Bokros-Surányi csomagért, a Gyurcsány-Bajnai csomagért.
És Medgyessy leváltásáért! Mert a korábban megfogalmazott megfogalmazott (erkölcsi tartalmú) bírálataim mellett is kimondom, hogy az ő gazdaságpolitikája, főként jövdelempolitikája volt a helyes és erkölcsös. Azt se felejtsük el, hogy ő nem az "osztogatásba" bukott bele, mert nem is volt ilyen, hanem a korrupt SZDSZ-es miniszter, a "csillagszemű" leváltásának ügyébe. Nem volt hajlandó (erkölcsi) kompromisszumot kötni: korrupt miniszterrel inkább nem folytatja! Ahelyett, hogy ezt az erkölcsi kiállást, következetességet díjazta volna az MSZP, elengedte a kezét. Következmény? Ma az MSZP, az egykori nagy váltópárt, egy kis törpepártocska, amely az 5% küszöb megugrásáért vív élet-halál harcot!
Én nem látom hogy ellenzéki oldalon foglalkozna is valaki az oligarcharendszer lebontásának kérdésével. Kérdezem én az ellenzéki összefogás politikusaitól: mi különbség van Bige László és Mészáros Lőrinc között?
Jutnak eszembe végül Borisz paszternak doktor Zsivágójának szavai: "Döntsék már el végre, hogy melyik söpredék fogja vezetni ezt az országot!" Nekem úgy tűnik, hogy szinte az összes eddigi választás 1990 óta nálunk is erről szólt...
Dixi et salvavi, animam meam!
Sokan ezt cinikus mondásnak tartják, ami félreértés. Utalnék a József Attila-i idézetre. A kérdés az inkább, hogy az érdek fogalmába beletartozik-e az erkölcs? Például a politika átléphet-e bizonyos erkölcsi korlátokat érdekei érvényesítésére a cél szentesíti az eszközt jelszó jegyében, vagy ezzel éppen saját érdekeit veszélyezteti?
Nézzünk egy példát a magyar történelemből, a XX. századból! Érdeke volt-e a magyar társadalomnak az 1930-as években a hitleri Németországhoz kötni az ország szekerét?
Lehet, hogy rövid távon ez úgy tűnt, de eleve olyan erkölcsi minimum feladását jelentette, amely később éppen a nemzet érdekeivel szembeni magatartásnak bizonyult. 1941. április 3-án gróf Teleki Pál miniszterelnök golyót röpít a fejében, de előtte megírja döbbenetes búcsúlevelét Horthynak. ("... a hullarablók oldlaára álltunk, mi lettünk a legpocsékabb nemzet...") Churchill akkor kijelentette, hogy a háború utáni béketárgyalások asztalánál egy széket kell majd üresen hagyni Teleki Pál tiszteletére. Sajnos a történelem későbbi alakulása ezt az óhaját elsodorta, de nem az ő hibájából...
Bizony, mi 1941. április 6-án, Jugoszlávia hadüzenet nélküli megtámadásával léptünk be a háborúba, és nem június 27-én a Szovjetuniónak küldött hadüzenettel! Erről sokan megfeledkeznek! És csak ezért a velejéig erkölcstelen lépésért a délvidéki magyar lakosság 1944 őszén szörnyű árat fizetett! A másik ár 1947. február 10-i párizsi békeszerződés volt. Tudom, mi a földrajzi helyzetünkből következően nem maradhattunk ki a háborúból, mint pl. Franco Spanyolországa és Salazar Portugáliája. Csak idő kérdése volt mikor zuhanunk bele, de legfőképpen az, hogy miként! Mert más dolog belesodródni akaratunk ellenére, erőszak hatására, vagy belerohanni önként és dalolva saját vesztünkbe!
"A rendszerváltások mozgatórugója az éthosz"
Azért tettem idézőjelbe, mert saját cikkem címét idéztem az Élet és Irodalom 2003. október 10-i számából. Medgyessy Péter akkori kijelentésére reagáltam, miszerint "Gyurcsány csak élt a lehetőséggel". Mármint amikor a privatizációnak elkeresztelt szabad lopás-rablás során összeharácsolta-lopta milliárdos vagyonát.
Akkor még nem gondoltam, hogy egy év sem telik el, és Medgyessy Péter szembesül saját cinikus mondásával: Gyurcsány megint "csak élt a lehetőséggel", amikor megpuccsolta saját jótevőjét, mentorát, mentegetőjét. A régi magyar mondás szerint aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók! Ez igen tömör és egyszerű megfogalmazása annak az igazságnak, hogy semmilyen körülmények között sem mehetünk bizonyos erkölcsi szint alá. Még a politika sem! Pontosítok: ez éppenséggel fokozottan igaz a politikára!
Hogyan is fogalmaz Eszterházy? "Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá!" Erről van szó! Minden nagy rendszerváltás, minden forradalmi változás mozgatórugója bármely korban az éthosz volt! "A forradalom a bába szerepét játssza, amikor a régi társadalom már az újjal terhes!" - írja Friedrich Engels. Marxnál pedig ezt olvassuk: "Akkor van forradalmi helyzet, amikor az uralkodó osztály már nem tud a régi módon uralkodni, és a nép nem tud a régi módon élni!" Lehet Engelst és Marxot szeretni, nem szeretni, de ez a két fogalmazás tőlük ragyogó telitalálat "a történelem extázisaira" (Engels).
Nézzük 1789-et! Amikor Marie Antoinette királynénak mondta egy minisztere, hogy felség, a nép nem tud kenyeret enni, akkor ez volt a cinikus válasza XVI. Lajos feleségének, Mária Terézia lányának: "Ha a nép nem tud kenyeret enni, egyen kalácsot!" (Megjegyzem, ezt ma cáfolgatják a mindent jobban tudók, a történelmi mítoszokat lázasan rombolók, akik nyilván ott voltak...) Ha hiteles a krónika, akkor 1793 október 16-án, amikor porba hullott a feje, valaki fölvette és kalácsot tömött a szájába. Egyik minisztere korábban azt javasolta a népnek, hogyha nincs mit ennie, akkor egyen füvet. Amikor az ő feje a porba hullt, akkor az ő szájába meg füvet tömött valaki!
Morális kérdések miatt törtek ki Európa forradalmai 1848-ban, majd Oroszország forradalmai 1905-ben és 1917-ben (akkor rögtön kettő is), vagy a magyar forradalom 1956-ban. És 1989-90-ben is megoldatlan morális kérdések vezettek a "létező szocializmus" bukásához: diktatúrával, elnyomással nem lehet kánaán teremteni! Mert a diktatúra erkölcstelen! Minden diktatúra az, legyen fasizmus, nácizmus, vagy "proletárdiktatúra"!
1990 után: morális zsákutca
"Az Antikrisztus napjai ezek,
csillog a világ szörnyű aranyszennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
szállnak mennybe"
Tóth Árpád: Álarcosan
Rögtön jut eszembe Antall József végtelenül cinikus mondása: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Nos, éppen az ő feladata lett volna "forradalmat csinálni"! Ez lett elszabotálva az Antall-Tölgyessy paktummal, a III/III-as spiclihálózat névsorának elszabotálásával, a múlt összes szennyének, bűnének a szőnyeg alá söprésével. Majd pedig folytatódott mindez a rabló-tolvaj privatizációval, amelynek során egy szűk csoport, többnyire teljesen alkalmatlan, ám velejéig erkölcstelen, gátlástalan figurák, szabályosan szétlopták az állami tulajdont.
És folytatódott mindez a szövetkezetek teljesen törvénytelen szétverésével, a szövetkezeti tagság szabályos tömeges kifosztásával, ezáltal a mezőgazdaság, a vidék tönkretételével.
És mindezt betetőzte az Antall-Boross kormányok dicstelen bukása után a Horn kormány hasonlóan dicstelen tündöklése és bukása! Mibe is bukott bele a szakértelmet, társadalmi igazságosságot igérő Horn kormány?
Az erkölcstelen, ugyanakkor szakmai szemmel nézve dilettáns, ostoba Bokros-Surányi csomagba!
1990-1998 között kialakult az oligarchaország: az egyik oldalon egy szűk szupergazdag csoport, mindenfajta erkölcsi érték és szociális érzékenység nélkül, a másik oldalon a nincstelenné tett, a Bokros csomag által végképp elszegényített tömeg. És persze egy oligarcharendszer "természetes" velejárója a mindent elborító korrupció.
Ebben a rendszerben a korrupciónak csak a kisebbik része törvénytelen, a nagyobbik része "törvényes", jogilag támadhatatlan, mert a kecskék hozzák a törvényeket a káposztatolvajokról. Erről szólt a mi rendszerváltásunk elmúlt három évtizede. Ismétlem és hangsúlyozom: a három évtizede és nem csak az utolsó tíz év!
Egy tipikus latin-amerikai zsákutca!
Ellenzéki összefogás és morális kérdések
Medgyessy Péter nemrég azzal dicsekedett, hogy ő javasolta az ellenzéki összefogás számára először bevenni a Jobbikot. Én nem dicskednék ezzel, és főként megint csak erkölcsi okokból! Egyébként nem tudom hogy ő volt e ezzel az első, én úgy emlékszem, hogy a cukinácikkal való velejéig immorális összefogást Heller Ágnes javasolta elsőként azzal, hogy "mindenki megváltozhat"!
Nos, kutyából nem lesz szalonna, tartja a magyar közmondás! Persze megváltozhat az ember. De ezt tettekkel kell bizonyítania! Jó példa erre Bajcsy-Zsilinszky Endre! Aki egykor indul a szélsőjobboldalról Áchim András parasztvezér gyilkosaként, és eljut odáig, hogy 1944. március 19-én lelő négy német katonát, akik a lakásán rátörtek. Majd pedig a nyilasok végzik ki, mint antifasiszta ellenállót. A másik példa Nagy Imre. Ő padláslesöprési (begyűjtési) miniszterből lesz majd 1956 mártírja!
De mit is bizonyított eddig a Jobbik politikusi gárdája? Egyedül kizárólag az Orbán-gyűlöletet. Félreértés ne essék, az objektív Orbán bírálatnak, a NER tárgyilagos bírálatának helye van, sőt, szükséges. (És sajnos jogos!) De nem a fóbiának, a gyűlöletnek. A mai ellenzéki összefogás összetartó cementje kizárólag az Orbán fóbia!
Megint nem látom a morális választ! Mert nem ad, de nem is keres ilyen választ az ellenzéki oldalon senki. Ilyen morális válasz lehetne a baloldal őszinte önkritikája korábbi elkövetett hibáikért, bűneikért: például a Bokros-Surányi csomagért, a Gyurcsány-Bajnai csomagért.
És Medgyessy leváltásáért! Mert a korábban megfogalmazott megfogalmazott (erkölcsi tartalmú) bírálataim mellett is kimondom, hogy az ő gazdaságpolitikája, főként jövdelempolitikája volt a helyes és erkölcsös. Azt se felejtsük el, hogy ő nem az "osztogatásba" bukott bele, mert nem is volt ilyen, hanem a korrupt SZDSZ-es miniszter, a "csillagszemű" leváltásának ügyébe. Nem volt hajlandó (erkölcsi) kompromisszumot kötni: korrupt miniszterrel inkább nem folytatja! Ahelyett, hogy ezt az erkölcsi kiállást, következetességet díjazta volna az MSZP, elengedte a kezét. Következmény? Ma az MSZP, az egykori nagy váltópárt, egy kis törpepártocska, amely az 5% küszöb megugrásáért vív élet-halál harcot!
Én nem látom hogy ellenzéki oldalon foglalkozna is valaki az oligarcharendszer lebontásának kérdésével. Kérdezem én az ellenzéki összefogás politikusaitól: mi különbség van Bige László és Mészáros Lőrinc között?
Jutnak eszembe végül Borisz paszternak doktor Zsivágójának szavai: "Döntsék már el végre, hogy melyik söpredék fogja vezetni ezt az országot!" Nekem úgy tűnik, hogy szinte az összes eddigi választás 1990 óta nálunk is erről szólt...
Dixi et salvavi, animam meam!
*****
Gazdag László
MÁRKI-ZAY OSTOBASÁGAI
A Bokros-Surányi csomag dilettantizmusa
A balliberális (valójában álbal és álliberális) oldal itt szerencsétlenkedik immár 2010 óta egyfolytában. Helyesbítek: 2005 óta. Az MSZP egykor, 1994-ben 54%-kal győzött. Mára már elolvadt egy kis 5% körüli minipártocskává, foglalkozik ennek okavial bárki is a soraikból? 2018-ban még saját tagjaik közül sem voltak képesek miniszterelnök jelöltet kiállítani, hanem importálták Karácsony Gergelyt, egy még kissebb töredékpártocska tehetségtelen politikusát. Pedig volt tömegbázisuk sokáig! (Karácsony főpolgármestersége ne tévesszen meg senkit! Nem őrá szavaztak a budapestiek, hanem Orbán Viktornak akartak egy nagy pofont adni. Ennek is megvoltak a maga okai! Ezzel viszont a kormányoldal nem foglalkozik, ami nagy hiba, jegyzem itt meg mellékesen! Az más kérdés, hogy valószínűleg, azóta sokan föltették már a kérdést a fővárosban: megérte ezen az áron?)
Visszatérve a szocialisták 1998-as első bukására: ugyan a Bokros-Surányi csomag c. elképesztő ostobaság miatt veszítettek akkor, de 2002-ben még egyszer vissza tudtak jönni. Ám megint nem voltak képesek élni a lehetőséggel, ostoba módon megint lefeküdtek kis kullancspártocskájuknak, a liberálisoknak, és megpuccsolták saját miniszterelnöküket, Medgyessy Pétert. Na nem a béremelések, az állítólagos "osztogatás" miatt, hanem mert le akarta váltani velejélig korrupt szdsz-es miniszterét!
A szocialisták kamikáze módon nem álltak ki mellette, hanem leváltották, és oda ültették Gyurcsány Ferencet, ezt a dilettáns kóklert. Érdemes visszatekinteni röviden az előzményekre! 1995 március 12-én hirdette meg Bokros Lajos az ő fantasztikus kiigazító csomagját. Bokros a Budapest Bank éléről ugrott a pénzügyminiszteri székbe, összehozva előtte e banknak 12 milliárd (akkori) forintnyi veszteséget.
Egy bukott bankár lett a pénzügyminiszter! És mit tesz legelőször Bokros Lajos miniszterként? Volt bankjának 12 milliárd forint támogatást utal ki, minden következmény nélkül. Ha ez nem Magyarországon történik, nem hiszem el! És az országban a fű se rezdült! Közben ne feledkezzünk el Surányi Györgyről sem, mert ő is most lép be a képbe! Surányi először 1990. VI. 1. - 1991. XI. 30. között volt a Jegybank elnöke. Katasztrofális volt ekkor az MNB monetáris politikája, 35%-kal rekordot döntött az infláció. Persze az akkori Antall kormány egész gazdaságpolitikája egy katasztrófa volt, de mégis megtörtént, hogy Surányit kirúgták, annyira nem értett ahhoz, amit csinált.
1994 decemberében leváltják Horn Gyuláék Bod-Péter Ákost a Jegybank éléről, és kit tesznek a helyébe 1995. III. elsejétől? Ki mást, mint Surányi Györgyöt, az egyszer már bukott bankárt, MNB elnököt! Ő egészen 2001. III. 1.-ig garázdálkodik ott, elképesztő károkat okozva megint a magyar gazdaságnak. A Bokros-Surányi csomaggal a szocialisták feladják saját elveiket, és a kis kullancspárjuk, a szabaddemokraták kezébe teszik le az ország sorsát. Bokros Lajossal valójában rábízták az országot egy elméleti szempontből felkészületlen féleszű főkönyvelőre! Nagy Pongrác, a Világbank egykori kelet-afrikai szakértője írja A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. méltatlanul mellőzött könyvében (Akadémiai K. 2004.): "A Bokros csomag gőzkalapácsa feltörte a diót - és péppé zúzta szét!" Tombolt a közgazdasági dilettantizmus!
A társadalom elnyomorítása árán nem lehet egyensúlyt sem teremteni, ez bizonyosodott be csupán! Az ország gazdaságpolitikáját két bukott bankárra bízták Horn Gyuláék, pedig ők 1994-ben még a nagy szakértelmet igérve kampányoltak! A Bokros-Surányi csomag által sikerült a V alakú válságot (1990-1993) W alakúvá (1995-1998) transzformálni, és három évvel elnyújtani a kilábalást! Az eredeti V alakú válság 1990-1993 között zajlott, és tekinthetjük a rendszerváltás kínjának, árának. Nem volt még tapasztalat a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetre, Karl Marx is csak az ellenkező irányú változást írta le a műveiben...
De 1993-ban már véget ért ez a válság, a gazdasági növekedés üteme négy évnyi visszaesés után 2,9%, a reálbér emelkedés üteme 7% volt, miközben az infláció lement az 1991. évi 35%-ról 18%-ra. Minden jó irányban haladt, amikor Horn Gyuláék az örökké csak síránkozó Békesi Lászlót leváltották és a helyébe Bokrost állítták. Békesi ugyan tényleg csak sírt-rítt, de lagalább nem csinált bajt, a dolgok jó irányban haladtak ama nyolc hónap alatt, amíg ő volt a pénzügyminiszter! Ezt a kibontakozást, fellendülést törte meg a dilettáns és velejéig cinikus, embertelen Bokros-Surányi csomag! Előzetesen megjegyzem, hogy ma Márki-Zay Péter számomra Bokros Lajos kiváló tanítványának tűnik, legalábbis a megnyilvánulásai alapján.
Jött az előre bejelentett csúszó leértékelés, a valutaspekulánosk Mekkája, hiszen spekulálni sem kellett! Szerintem Soros György akkor dollármilliárdokat kaszált ezen a monetáris dilettantizmuson. Az inflációt sikerült visszatornázni az 1994. évi 18%-ról 28%-ra. Az infláció a kisember alattomos különadója, a nagy mobil pénztőke számára viszont égből hulló manna! Vagyis: a magas infláció révén a gazdaságpolitika átcsoportosítja a jövedelmeket a szegények oldaláról a szupergazdagok oldalára!
Óriási jövedelempolarizációt eredményezett tehát a Bokros-Surányi csomag! Eufemisztikus módon ezt így tálalták: "A jövedelmeket a fogyasztás oldaláról a vállalkozói oldalra csoportosítottuk át!" Na akkor képződött pl. Bige László és társai hatalmas vagyona, miközben százezrek nyomorodtak el, további milliók szegényedtek el!
Az első Orbán kormány bukása 2002-ben
1998-ban a legelső Orbán kormány helyes irányban indult el: 1998-2001 között három lépésben 19.600 forintról 50.000 forintra növelve a minimálbért. Na, ez ellen a minimálbér ellen indított most kereszteshadjáratot Márki-Zay Péter, a balliberális oldal új ügyeletes zsenije! De erről később!
Az Orbán kormány rögtön az elején elkövetett egy súlyos hibát: belerúgott a nyugdíjasokba! A Bokros-Surányi csomag idején 31%-kal zuhant a reálnyugdíj színvonal, a csúszó leértékelés által tudatosan generált infláció révén. A Horn kormány látva az elkerülhetetlen bukást 1998 elején, a választások előtt a "több mézet a madzagra" elv jegyében 19%-os nyugdíjemelést szavazott meg, ami reálértéken, az inflációt figyelembe véve 3% lett volna. Sajnos az Orbán kormány a hivatalba lépése után ezt leszavazta azzal, hogy "nincs rá fedezet"! Végtelen ostobaság volt, mert lett volna rá fedezet, ez mindig csak politikai döntés kérdése ugyanis: mire költjük a rendelkezésre álló forrásokat! Másrészt a korábbi 31 százalékos reálnyugdíj csökkenést figyelembe véve ez a lépés még cinikus és erkölcstelen húzás is volt. 2002-ben a nyugdíjasok nem felejtettek, ők buktatták meg az Orbán kormányt akkor!
Bevallom őszintén, hogy 2021 nyarán már kezdtem félni attól, hogy ismétlődik a történelem, mert az Orbán kormány 2010 óta megint elhanyagolta a nyugdíjasokat: 10 év alatt mindössze 10%-kal nőtt a reálnyugdíj színvonal. Márpedig ez azért gyalázatos, mert a gazdasági növekedés üeteme ennél jóval nagyobb volt. valamint arról tanúskodik, hogy nem értik még mindig: a nyugdíjasok 2,7 milliós tömege a nemzeti humán vagyon fontos része, ezért a nyugdíj nem holmi társadalmi költség, hanem beruházás az emberi tőkébe! (Lásd: Gazdag László: Nyugdíjasok: eltartottak, vagy a humán tőke vagyon részei? Valóság, 2019/11.)
De ugyanez vonatkozik a bérekre is! 2021 ősszére végre észhez tértek, és változott e téren a politikájuk. Talán nem lesz túl késő! Térjünk vissza a 2002-tes bukáshoz!
2001-ben volt alkalmam beszélgetni négyszemközt Varga Mihály miniszterrel, és szinte könyrögtem neki, hogy emeljék gyorsan a nyugdíjakat, de még a béreket is, mert nem lesz elég a minimálbér emelés önmagába. Azt válaszolta, hogy majd a következő ciklusban. Kicsúszott a számon: "nem lesz következő ciklusoktok"! Sajnos ez be is következett. Jöttek a szocialisták, megint a kullancspártjukkal, a szabaddemokratákkal a hátukon.
Az irány kezdetben jó volt: Medgyessy Péter rögtön, a választási győzelem után, 2002 szeptemberében meglépte az 50%-os közalkalmazotti béremelést, ami 800 ezer munkavállalót érintett. Ez a korábbi Orbán kormány erőteljes minimálbér emelésével együtt jelentős lökést adott a gazdaságnak: 4% fölött állandósult a gazdasági növekedés üteme, miközben lefelé ment az infláció, egészen a 2005-ös 3,6%-ig. Nesze neked bérinfláció!
Amivel majd csak Simor András és helyettese Király Júlia riogatja a társadalmat a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején. Ki most Márki-Zay pénzügyminiszterjelöltje? Ki más lenne, mint Király Júlia! Megáll az ész! Ha ők győznek, jön az újabb Bokros-Surányi csomag!
Ehhez a kérdéshez, a bérinfláció meséjéhez csak annyit, hogy a magyar származású közgazdasági Nobel-emlékdíjas közgazdász, Milton Friedman már 40 évvel ezelőtt megcáfolta a bérinfláció, a bér-ár spirál dogmáját, mégpedig tapasztalati adatok, hosszú táv gazdasági adatsorok alapján. A modern globalizált világgazdaságban a keresetek emelkedésére, a piaci kereslet bővülésére nem az ár, hanem a volumen reagál! Legutóbb az ATV Egyenes beszéd c. műsorában, 2021. XII. 27-én Surányi György mivel riogatott megint? A bérinflációval, amit majd az Orbán kormány "felelőtlen osztogatása" idéz elő szerinte. És megszorításokról beszél ma, vagyis arról, hogy az Orbán kormány csinál megszorításokat, "csak az emberek nem látják"!
Na most akkor felelőtlen osztogatás folyik, vagy megszorítás? Jó lenne ezt eldönteni kedves Surányi György! A kettő együtt nehezen képzelhető el! Én a műsorvezető hölgy helyében ezt a kérdést azért föltettem volna...
Annyit még ehhez a témához, hogy tévednek az "eeeemúúút nyóóóóc évezők", mert nem 2002-2010 képez szerves egységet, hanem 1998-2004, és vele szemben 2005-2010. 1998-2004 között, tehát az Orbán-és Medgyessy kormányok alatt jó irányban haladt a magyar gazdaság, éppen a béremelések lendítették a helyes irányba! A törés a Gyurcsány-Kóka-Bajnai trió alatt következik majd be: megismételték a Bokros-Surányi csomagot! Kóka Jánosról csak annyit, hogy orvos létére, 32 évesen vállalta el a gazdaságért felelős miniszteri posztot! Na, olyan is volt az ő regnálása... Nem mintha utóda, Bajnai Gordon többet értett volna a makrogazdasághoz! Ő majd az általa miniszterként három év alatt összehozott katyvaszt próbálja meg kezelni miniszterelnökként! Olyan is volt az ő "válságkezelése"!
Márki-Zay Péter elképesztő ostobaságai
Az álbal, álliberális oldal (plusz a Jobbik) nagy összefogása előhúzta a cilinderből megint a lehető legostobább, legfölkészületlenebb, legalkalmatlanabb miniszterelnök jelöltet Márki-Zay személyében. Ő Bokros Lajos főkönyvelői közgazdaságtanának idejétmúlt dogmáin nevelkedett, ezeket az avítt nézeteket szajkózza, de még azt is egészen szánalmas módon. A stílus maga az ember! Márki-Zay már szintem minden társadalmi csoportba belerúgott, még a saját szövetségeseibe is. A Fidesz szavazói vidéki bunkók, trágyával sötétben táplált bolondgombák, stb. Ez az ember legalább akkora kontraszelektált anitalentum, antipolitikum, mint Karácsony Gergely volt 2018-ban.
Most Márki-Zay nekiment az Orbán kormány rezsicsökkentési politikájának, mert ő magát liberális közgazdának tartja: mindent a piacra kell bízni. Nos, nekem az a véleményem, hogy rezsicsökkentés helyett célszerűbb lett volna a bérekbe, nyugdíjakba beépíteni a rezsiköltségeket, csak hát a magyar közgadászok és gazdaságpolitikusok úgy félnek a bér-és nyugdíjemeléstől, mint ördög a tömjénfüsttől.
Inkább rezsicsökkentés, mint bér-és nyugdíjemelés! Szerencsére ez azért változott valamelyest, mert 2015 óta jelentős reálbér emelkedés ment végbe. Igaz, ettől jócskán elmaradt a reálnyugdíj emelkedés. Most ez utóbbi területen is lépett végre a kormány, talán még nem későn!
De ha már rezsicsökkentés! Ez még mindig jobb, mint amit Márki-Zay javasol: használjunk kevesebb áramot, vizet (mosdjunk kevesebbet!), fűtsünk alacsonyabb hőfokon, cseréljük le autónkat kisebbre, stb. Liberális közgazdászunk talán fellapozhatná a közgazdasági tankönyveket, amelyeknek az elején olyan alapfogalmak vannak, mint a termékek, szolgáltatások árflexibilitása, magyarul árrugalmasága.
Pont a villanyáram, a víz, a fűtés, a motorbenzin tartoznak az abszolút árrugalmatlan kategóriába. "Navigare necesse est, vivere non est ecesse! (Hajózni szükséges, élni nem szükséges!)" - mondta a nagy Pompejus, amikor a tengerészei vonakodtak hajóra szállni vihar idején. Nos, fűteni, mosdani, áramot használni, közlekedni szükséges akkor is, ha fölmegy ezeknek a termékeknek az ára! Ezt sem tudja a mi fantasztikus liberális közgazdánk! Bokros Lajos kettő!
A rezsicsökkentés persze piacinkonform lépés, ebben Márki-Zaynak igaz van. Csak azt nem érti, hogy ez egy olyan ideiglenes beavatkozás a torzult piaci folyamatokba, amelyeknek a célja a humántőke vagyon megvédése, ami ilyen krízishelyzetben a legfontosabb! Megvédeni emberek százezreinek a leszakadását, elnyomorodását, további millióknak elszegényedését: ez válság idején a legfontosabb!
Ezt ismerte föl például Franklin D. Roosevelt 1933-ban, amikor meghirdette a New Deal-t! Ebből nem értett semmit Bokros Lajos és Surányi György 1995-ben, amiért nagy árat fizetett a magyar társadalom! És ebből nem kér többet ez a társadalom 2022 áprilisában.
Nehogy azt higgye valaki, hogy én elégedett vagyok az Orbán kormány gazdasági teljesítményével: lehetett volna sokkal jobban csinálni, sokkal előrébb tarthatnánk. De ez egy másik tanulmány témája lehetne...
Utóirat: a migránsválság kezelésében és az LMBTQ kérdésben érzékelhető zűrzavar ellenzéki oldalon már csak hab a tortán! 2022 áprilisa úgy tűnik, hogy eldőlt...
MÁRKI-ZAY OSTOBASÁGAI
A Bokros-Surányi csomag dilettantizmusa
A balliberális (valójában álbal és álliberális) oldal itt szerencsétlenkedik immár 2010 óta egyfolytában. Helyesbítek: 2005 óta. Az MSZP egykor, 1994-ben 54%-kal győzött. Mára már elolvadt egy kis 5% körüli minipártocskává, foglalkozik ennek okavial bárki is a soraikból? 2018-ban még saját tagjaik közül sem voltak képesek miniszterelnök jelöltet kiállítani, hanem importálták Karácsony Gergelyt, egy még kissebb töredékpártocska tehetségtelen politikusát. Pedig volt tömegbázisuk sokáig! (Karácsony főpolgármestersége ne tévesszen meg senkit! Nem őrá szavaztak a budapestiek, hanem Orbán Viktornak akartak egy nagy pofont adni. Ennek is megvoltak a maga okai! Ezzel viszont a kormányoldal nem foglalkozik, ami nagy hiba, jegyzem itt meg mellékesen! Az más kérdés, hogy valószínűleg, azóta sokan föltették már a kérdést a fővárosban: megérte ezen az áron?)
Visszatérve a szocialisták 1998-as első bukására: ugyan a Bokros-Surányi csomag c. elképesztő ostobaság miatt veszítettek akkor, de 2002-ben még egyszer vissza tudtak jönni. Ám megint nem voltak képesek élni a lehetőséggel, ostoba módon megint lefeküdtek kis kullancspártocskájuknak, a liberálisoknak, és megpuccsolták saját miniszterelnöküket, Medgyessy Pétert. Na nem a béremelések, az állítólagos "osztogatás" miatt, hanem mert le akarta váltani velejélig korrupt szdsz-es miniszterét!
A szocialisták kamikáze módon nem álltak ki mellette, hanem leváltották, és oda ültették Gyurcsány Ferencet, ezt a dilettáns kóklert. Érdemes visszatekinteni röviden az előzményekre! 1995 március 12-én hirdette meg Bokros Lajos az ő fantasztikus kiigazító csomagját. Bokros a Budapest Bank éléről ugrott a pénzügyminiszteri székbe, összehozva előtte e banknak 12 milliárd (akkori) forintnyi veszteséget.
Egy bukott bankár lett a pénzügyminiszter! És mit tesz legelőször Bokros Lajos miniszterként? Volt bankjának 12 milliárd forint támogatást utal ki, minden következmény nélkül. Ha ez nem Magyarországon történik, nem hiszem el! És az országban a fű se rezdült! Közben ne feledkezzünk el Surányi Györgyről sem, mert ő is most lép be a képbe! Surányi először 1990. VI. 1. - 1991. XI. 30. között volt a Jegybank elnöke. Katasztrofális volt ekkor az MNB monetáris politikája, 35%-kal rekordot döntött az infláció. Persze az akkori Antall kormány egész gazdaságpolitikája egy katasztrófa volt, de mégis megtörtént, hogy Surányit kirúgták, annyira nem értett ahhoz, amit csinált.
1994 decemberében leváltják Horn Gyuláék Bod-Péter Ákost a Jegybank éléről, és kit tesznek a helyébe 1995. III. elsejétől? Ki mást, mint Surányi Györgyöt, az egyszer már bukott bankárt, MNB elnököt! Ő egészen 2001. III. 1.-ig garázdálkodik ott, elképesztő károkat okozva megint a magyar gazdaságnak. A Bokros-Surányi csomaggal a szocialisták feladják saját elveiket, és a kis kullancspárjuk, a szabaddemokraták kezébe teszik le az ország sorsát. Bokros Lajossal valójában rábízták az országot egy elméleti szempontből felkészületlen féleszű főkönyvelőre! Nagy Pongrác, a Világbank egykori kelet-afrikai szakértője írja A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. méltatlanul mellőzött könyvében (Akadémiai K. 2004.): "A Bokros csomag gőzkalapácsa feltörte a diót - és péppé zúzta szét!" Tombolt a közgazdasági dilettantizmus!
A társadalom elnyomorítása árán nem lehet egyensúlyt sem teremteni, ez bizonyosodott be csupán! Az ország gazdaságpolitikáját két bukott bankárra bízták Horn Gyuláék, pedig ők 1994-ben még a nagy szakértelmet igérve kampányoltak! A Bokros-Surányi csomag által sikerült a V alakú válságot (1990-1993) W alakúvá (1995-1998) transzformálni, és három évvel elnyújtani a kilábalást! Az eredeti V alakú válság 1990-1993 között zajlott, és tekinthetjük a rendszerváltás kínjának, árának. Nem volt még tapasztalat a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetre, Karl Marx is csak az ellenkező irányú változást írta le a műveiben...
De 1993-ban már véget ért ez a válság, a gazdasági növekedés üteme négy évnyi visszaesés után 2,9%, a reálbér emelkedés üteme 7% volt, miközben az infláció lement az 1991. évi 35%-ról 18%-ra. Minden jó irányban haladt, amikor Horn Gyuláék az örökké csak síránkozó Békesi Lászlót leváltották és a helyébe Bokrost állítták. Békesi ugyan tényleg csak sírt-rítt, de lagalább nem csinált bajt, a dolgok jó irányban haladtak ama nyolc hónap alatt, amíg ő volt a pénzügyminiszter! Ezt a kibontakozást, fellendülést törte meg a dilettáns és velejéig cinikus, embertelen Bokros-Surányi csomag! Előzetesen megjegyzem, hogy ma Márki-Zay Péter számomra Bokros Lajos kiváló tanítványának tűnik, legalábbis a megnyilvánulásai alapján.
Jött az előre bejelentett csúszó leértékelés, a valutaspekulánosk Mekkája, hiszen spekulálni sem kellett! Szerintem Soros György akkor dollármilliárdokat kaszált ezen a monetáris dilettantizmuson. Az inflációt sikerült visszatornázni az 1994. évi 18%-ról 28%-ra. Az infláció a kisember alattomos különadója, a nagy mobil pénztőke számára viszont égből hulló manna! Vagyis: a magas infláció révén a gazdaságpolitika átcsoportosítja a jövedelmeket a szegények oldaláról a szupergazdagok oldalára!
Óriási jövedelempolarizációt eredményezett tehát a Bokros-Surányi csomag! Eufemisztikus módon ezt így tálalták: "A jövedelmeket a fogyasztás oldaláról a vállalkozói oldalra csoportosítottuk át!" Na akkor képződött pl. Bige László és társai hatalmas vagyona, miközben százezrek nyomorodtak el, további milliók szegényedtek el!
Az első Orbán kormány bukása 2002-ben
1998-ban a legelső Orbán kormány helyes irányban indult el: 1998-2001 között három lépésben 19.600 forintról 50.000 forintra növelve a minimálbért. Na, ez ellen a minimálbér ellen indított most kereszteshadjáratot Márki-Zay Péter, a balliberális oldal új ügyeletes zsenije! De erről később!
Az Orbán kormány rögtön az elején elkövetett egy súlyos hibát: belerúgott a nyugdíjasokba! A Bokros-Surányi csomag idején 31%-kal zuhant a reálnyugdíj színvonal, a csúszó leértékelés által tudatosan generált infláció révén. A Horn kormány látva az elkerülhetetlen bukást 1998 elején, a választások előtt a "több mézet a madzagra" elv jegyében 19%-os nyugdíjemelést szavazott meg, ami reálértéken, az inflációt figyelembe véve 3% lett volna. Sajnos az Orbán kormány a hivatalba lépése után ezt leszavazta azzal, hogy "nincs rá fedezet"! Végtelen ostobaság volt, mert lett volna rá fedezet, ez mindig csak politikai döntés kérdése ugyanis: mire költjük a rendelkezésre álló forrásokat! Másrészt a korábbi 31 százalékos reálnyugdíj csökkenést figyelembe véve ez a lépés még cinikus és erkölcstelen húzás is volt. 2002-ben a nyugdíjasok nem felejtettek, ők buktatták meg az Orbán kormányt akkor!
Bevallom őszintén, hogy 2021 nyarán már kezdtem félni attól, hogy ismétlődik a történelem, mert az Orbán kormány 2010 óta megint elhanyagolta a nyugdíjasokat: 10 év alatt mindössze 10%-kal nőtt a reálnyugdíj színvonal. Márpedig ez azért gyalázatos, mert a gazdasági növekedés üeteme ennél jóval nagyobb volt. valamint arról tanúskodik, hogy nem értik még mindig: a nyugdíjasok 2,7 milliós tömege a nemzeti humán vagyon fontos része, ezért a nyugdíj nem holmi társadalmi költség, hanem beruházás az emberi tőkébe! (Lásd: Gazdag László: Nyugdíjasok: eltartottak, vagy a humán tőke vagyon részei? Valóság, 2019/11.)
De ugyanez vonatkozik a bérekre is! 2021 ősszére végre észhez tértek, és változott e téren a politikájuk. Talán nem lesz túl késő! Térjünk vissza a 2002-tes bukáshoz!
2001-ben volt alkalmam beszélgetni négyszemközt Varga Mihály miniszterrel, és szinte könyrögtem neki, hogy emeljék gyorsan a nyugdíjakat, de még a béreket is, mert nem lesz elég a minimálbér emelés önmagába. Azt válaszolta, hogy majd a következő ciklusban. Kicsúszott a számon: "nem lesz következő ciklusoktok"! Sajnos ez be is következett. Jöttek a szocialisták, megint a kullancspártjukkal, a szabaddemokratákkal a hátukon.
Az irány kezdetben jó volt: Medgyessy Péter rögtön, a választási győzelem után, 2002 szeptemberében meglépte az 50%-os közalkalmazotti béremelést, ami 800 ezer munkavállalót érintett. Ez a korábbi Orbán kormány erőteljes minimálbér emelésével együtt jelentős lökést adott a gazdaságnak: 4% fölött állandósult a gazdasági növekedés üteme, miközben lefelé ment az infláció, egészen a 2005-ös 3,6%-ig. Nesze neked bérinfláció!
Amivel majd csak Simor András és helyettese Király Júlia riogatja a társadalmat a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején. Ki most Márki-Zay pénzügyminiszterjelöltje? Ki más lenne, mint Király Júlia! Megáll az ész! Ha ők győznek, jön az újabb Bokros-Surányi csomag!
Ehhez a kérdéshez, a bérinfláció meséjéhez csak annyit, hogy a magyar származású közgazdasági Nobel-emlékdíjas közgazdász, Milton Friedman már 40 évvel ezelőtt megcáfolta a bérinfláció, a bér-ár spirál dogmáját, mégpedig tapasztalati adatok, hosszú táv gazdasági adatsorok alapján. A modern globalizált világgazdaságban a keresetek emelkedésére, a piaci kereslet bővülésére nem az ár, hanem a volumen reagál! Legutóbb az ATV Egyenes beszéd c. műsorában, 2021. XII. 27-én Surányi György mivel riogatott megint? A bérinflációval, amit majd az Orbán kormány "felelőtlen osztogatása" idéz elő szerinte. És megszorításokról beszél ma, vagyis arról, hogy az Orbán kormány csinál megszorításokat, "csak az emberek nem látják"!
Na most akkor felelőtlen osztogatás folyik, vagy megszorítás? Jó lenne ezt eldönteni kedves Surányi György! A kettő együtt nehezen képzelhető el! Én a műsorvezető hölgy helyében ezt a kérdést azért föltettem volna...
Annyit még ehhez a témához, hogy tévednek az "eeeemúúút nyóóóóc évezők", mert nem 2002-2010 képez szerves egységet, hanem 1998-2004, és vele szemben 2005-2010. 1998-2004 között, tehát az Orbán-és Medgyessy kormányok alatt jó irányban haladt a magyar gazdaság, éppen a béremelések lendítették a helyes irányba! A törés a Gyurcsány-Kóka-Bajnai trió alatt következik majd be: megismételték a Bokros-Surányi csomagot! Kóka Jánosról csak annyit, hogy orvos létére, 32 évesen vállalta el a gazdaságért felelős miniszteri posztot! Na, olyan is volt az ő regnálása... Nem mintha utóda, Bajnai Gordon többet értett volna a makrogazdasághoz! Ő majd az általa miniszterként három év alatt összehozott katyvaszt próbálja meg kezelni miniszterelnökként! Olyan is volt az ő "válságkezelése"!
Márki-Zay Péter elképesztő ostobaságai
Az álbal, álliberális oldal (plusz a Jobbik) nagy összefogása előhúzta a cilinderből megint a lehető legostobább, legfölkészületlenebb, legalkalmatlanabb miniszterelnök jelöltet Márki-Zay személyében. Ő Bokros Lajos főkönyvelői közgazdaságtanának idejétmúlt dogmáin nevelkedett, ezeket az avítt nézeteket szajkózza, de még azt is egészen szánalmas módon. A stílus maga az ember! Márki-Zay már szintem minden társadalmi csoportba belerúgott, még a saját szövetségeseibe is. A Fidesz szavazói vidéki bunkók, trágyával sötétben táplált bolondgombák, stb. Ez az ember legalább akkora kontraszelektált anitalentum, antipolitikum, mint Karácsony Gergely volt 2018-ban.
Most Márki-Zay nekiment az Orbán kormány rezsicsökkentési politikájának, mert ő magát liberális közgazdának tartja: mindent a piacra kell bízni. Nos, nekem az a véleményem, hogy rezsicsökkentés helyett célszerűbb lett volna a bérekbe, nyugdíjakba beépíteni a rezsiköltségeket, csak hát a magyar közgadászok és gazdaságpolitikusok úgy félnek a bér-és nyugdíjemeléstől, mint ördög a tömjénfüsttől.
Inkább rezsicsökkentés, mint bér-és nyugdíjemelés! Szerencsére ez azért változott valamelyest, mert 2015 óta jelentős reálbér emelkedés ment végbe. Igaz, ettől jócskán elmaradt a reálnyugdíj emelkedés. Most ez utóbbi területen is lépett végre a kormány, talán még nem későn!
De ha már rezsicsökkentés! Ez még mindig jobb, mint amit Márki-Zay javasol: használjunk kevesebb áramot, vizet (mosdjunk kevesebbet!), fűtsünk alacsonyabb hőfokon, cseréljük le autónkat kisebbre, stb. Liberális közgazdászunk talán fellapozhatná a közgazdasági tankönyveket, amelyeknek az elején olyan alapfogalmak vannak, mint a termékek, szolgáltatások árflexibilitása, magyarul árrugalmasága.
Pont a villanyáram, a víz, a fűtés, a motorbenzin tartoznak az abszolút árrugalmatlan kategóriába. "Navigare necesse est, vivere non est ecesse! (Hajózni szükséges, élni nem szükséges!)" - mondta a nagy Pompejus, amikor a tengerészei vonakodtak hajóra szállni vihar idején. Nos, fűteni, mosdani, áramot használni, közlekedni szükséges akkor is, ha fölmegy ezeknek a termékeknek az ára! Ezt sem tudja a mi fantasztikus liberális közgazdánk! Bokros Lajos kettő!
A rezsicsökkentés persze piacinkonform lépés, ebben Márki-Zaynak igaz van. Csak azt nem érti, hogy ez egy olyan ideiglenes beavatkozás a torzult piaci folyamatokba, amelyeknek a célja a humántőke vagyon megvédése, ami ilyen krízishelyzetben a legfontosabb! Megvédeni emberek százezreinek a leszakadását, elnyomorodását, további millióknak elszegényedését: ez válság idején a legfontosabb!
Ezt ismerte föl például Franklin D. Roosevelt 1933-ban, amikor meghirdette a New Deal-t! Ebből nem értett semmit Bokros Lajos és Surányi György 1995-ben, amiért nagy árat fizetett a magyar társadalom! És ebből nem kér többet ez a társadalom 2022 áprilisában.
Nehogy azt higgye valaki, hogy én elégedett vagyok az Orbán kormány gazdasági teljesítményével: lehetett volna sokkal jobban csinálni, sokkal előrébb tarthatnánk. De ez egy másik tanulmány témája lehetne...
Utóirat: a migránsválság kezelésében és az LMBTQ kérdésben érzékelhető zűrzavar ellenzéki oldalon már csak hab a tortán! 2022 áprilisa úgy tűnik, hogy eldőlt...
*****
Gazdag László
OLIGARCHARENDSZER: CSAPDAHELYZET
"Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat" József Attila
"Az antikrisztus napjai ezek
Csillog a világ szörnyű aranyszennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
szállnak mennybe" Tóth Árpád: Álarcosan
A fejlődés kulcsa a középosztály
A történelemben mindig akkor jutott a topra egy társadalom, amikor a középosztály át tudta venni a politikai hatalmat az oligarchiától. Ez volt a periklészi demokrácia titka Athénban. De erre a példa Anglia kapitalizációjának kezdete Cromwell idején, ez az Amerikai Egyesült Államok kiemelkedésének kulcsa, és fontos történelmi folymat volt az európai kontinensen Franciaország jogrendjének visszavonhatatlan átalakítása Napóleon által. Cromwell és Napóleon a középosztály diktátora volt valójában, ha a külsőségeket lehántjuk!
Angliában a "bekerítések" idején a kis-és középnemesi osztály (a landlord) alakult át önként, gazdasági érdekeitől hajtva először kapitalista agrárvállalkozóvá, majd kereskedővé, és végül manufaktúra tulajdonossá. A kapitalizmus Angliában nem a városból indult ki, hanem vidékről, és az agrárstruktúra átalakításával keződött. A városban a céh nem engedte a manufaktúrát, a kapitalizációt még sokáig, és végül a céheket II. Jakab király számolta föl 1687-ben! A folyamatot máig Karl Marx írta le a legtökéletesebben A tőke III. kötete IV. fejezetében: Adalékok a kereskedelmi tőke történetéhez. Merem ajánlani elolvasni!
Micsoda fáziskésés: Oroszországban ebben az időszakban teremti meg a céheket Nagy Péter egy cári ukázzal. Magyarországon a céheket 1868-ban számolják föl csak!
Napóleon 19 évig tartó háborúinak a maradandó eredménye a Code Napóleon, vagyis a modern polgári törvénykönyv visszavonhatatlanná tétele, valamint a kis-és középbirtok megszilárdulása az agrárszektorban. A Bourbonok 1815 után ehhez a kettőhöz már nem mertek hozzányúlni. Még hogy a Bourbonok nem tanultak és nem felejtettek! Dehogynem!
Ahol ez a típusú fejlődés nem tudott utat törni, vagy elakadt, ott zsákutcába jutott a társadalom. Jó példa erre Latin-Amerika, ahol az 1820-as évek függetlenségi háborúinak eredményeként csupán az történt, hogy a spanyolországi és portugáliai arisztokrácia kezéből a helyi arisztokrácia kezébe ment át a hatalom. Szélsőséges vagyoni-és jövedelmi polarizáció, a nagyon szegények milliói, és velük szemben egy szűk szupergazdag oligarcha csoport. Közöttük pedig egy csenevész középosztály, távol a hatalomtól, a lehetőségektől. Az állam és a gazdaság összefonódik, virágzik a korrupció, a politikai helyzet instabil, amit a történelmüket jellemző sorozatos katonai puccsok, diktatúrák is bizonyítanak.
Magyarország is sajnos erre a példa: a reformkor idején a magyar liberális kis-és középnemesi osztály készen állt a kapitalizáció végigvitelére, a jogrend megfelelő liberális átalakítására, ám a szabadságharc bukása, majd az 1867-es kiegyezés elvágta ezt az utat. 1867-ben a Habsburg uralkodó nem a Deák Ferenc vezette kis-és középbirtokos nemességgel, hanem az arisztokráciával egyezett ki, így 1945-ig (!) elmaradt a földreform, mindenfajta kapitalizáció és modernizáció alfája és omegája! Ezért volt nálunk mindig is féloldalas, ellentmondásos a modernizáció, még akkor is, ha 1867 után egyes területeken történt látványos előrelépés.
1990-ben úgy tűnt, hogy megnyílik az út a valós modernizációra, a felzárkózásra. Nem csak nálunk, egész Kelet-Európában, az Elbától és a lajtától nyugatra, egészen a Kamcsatkáig terjedő kontinensnyi térségben.
Újabb modernizációs zsákutca
Ma Putyin Oroszországában nyolcvan multimilliárdos oligarcha kezében van a gazdasági és a politikai hatalom. Itt a milliárdok dollárban értendők! Magyarországon ma két olyan oligarcha van, akiknek dollárban mérve is milliárdos a vagyona. Nagy ország, sok és nagy oligarcha, kis ország kevés és kis oligarcha...
1990 után a "köztulajdon" (értsd: állami tulajdon) társadalmasítását kellett volna mindenütt elvégezni: sokmilliós kis-és középrészvényes középosztályt teremteni. A középosztály másik pillére a széles, fejlődőképes mkkv (mikro-kis-és középvállalati) szektor lehetett volna. Ez utóbbiról még annyit, hogy normális esetben nem növekedésorientált, hanem fejlődésorientált, nem exportpiacra, hanem hazai piacra termelő-szolgáltató funkciókat lát el, nem fűződik rá a multi-és nagyvállalati szektorra beszállítóként. Mert éppen a világpiactól és a nagyvállalati szektortól való függetlenségében rejlik az ereje! Ez a szektor képes megvalósítani a teljes foglalkoztatáshoz közeli ideális állapotot, és nem a nagyvállalati szektor, és még kevésbé a multiszektor! Csath Magdolna professzor asszony ezirányú kutatásainak fontosságát emelném itt ki!
Még egy fontos kitétel: csak az állami tulajdonhoz lett volna szabad hozzányúlni, még jogi-alkotmányos értelemben is, a szövetkezeti szektorhoz soha! A szövetkezet is hasonló kollektív tőkeforma, mint a részvénytársaság, csak annyiban különbözik (Rochdale-is alapelvek, 1844), hogy itt munkát is végeznek maguk a tulajdonosok. Mint egy mikro-kis-és középvállalkozásban! Ennek speciális oka az agrárszektor alacsony jövedelemtermelő képessége, nem véletlen, hogy a szövetkezeti kollektív tőkeforma a mezőgazdaság területére szorult vissza az idők folyamán.
Sajnos Kelet-Európa legtöbb országában nem ez az út valósult meg, hanem a "teremtsünk nemzeti burzsoáziát" hamis ideológiája alapján a privatizáció afféle szabad rablássá vált egy szűk csoport által. Ennek az ideológiának a meghirdetője Magyarországon Sárközy Tamás jogászprofesszor volt! Létrejtött 1990-1998 között, tehát az Antall-és Horn kormányok idején egy latin-amerikai típusú erősen polarizált társadalom, az oligarcharendszer. Ebből fakadnak alapvetően társadalmi-gazdasági problémáink a mai napig. Ezért nem büntetőjogi kérdés ma Magyarországon a korrupció kérdése, hanem szociológiai kérdés! Ezt nem érti a mai magyar ellenzéki oldal!
A tulajdonviszonyok átalakulása Nyugaton
Találkoztam már azzal a hamis logikával, hogy mindig is az oligarchák kezében volt a hatalom, ma is így van ez az egész világon. De már le lett gyártva a jó és rossz oligarcha mítosza is! Boros Bánk Levente fejtette ki nemrég, hogy vannak a rossz, a globalista oligarchák, és vannak a jó, a nemzeti oligarchák.
Nos, dúsgazdag emberek mindig is voltak, vannak, és talán lesznek. Athénban is éltek ilyenek Periklész korában is. de a hatalom nem az ő kezükben volt, hanem a démosz, vagyis az akkori középosztály kezében!
Persze, általában az amerikai elnökök is a felső osztályból kerülnek ki általában, ezt tudjuk. De például Harry Truman (1945-1953) elnök kifejezetten szegény farmercsaládból jött, majd Kansas Cityben rövidáru kereskedést nyitott, ami később tönkrement. Innen az ő gúnyneve: a "boltos". Aztán említhetném Ronald Reagant, a korábbi hollywoodi színészt (1981-1989), vagy az ő elődjét, Jimmy Cartert, a georgiai mogyoróültetvényes farmert. Az a farm éppenséggel nem érte el az oligarchaméret kategóriáját a maga ötezer hektárjával. Maximum középosztálybeli méret!
Donald Trump természetesen dúsgazdag vállalkozó, de ő a középosztály érdekeit szolgálta négy év alatt, és nem az oligarchiáét. Először is látnunk kell, hogy a sokszoros dollármilliárdosok, mint Bill Gates, sem az oligarchaosztály tagjai. Nincs saját vállalatbirodalmuk ugyanis. (Trumpnak van, de ő inkább kivétel.) Bill Gates és más milliárdosok vagyona a hatalmas vagyonkezelő holdingokban működik, portfólió beruáházként, erősen diverzifikálva, sokezer, vagy tízezer, százezer vállalkozásban, kis-és középrészvények formájában! Először is így biztonságos, másodszor pedig így termeli a legtöbb profitot. A legnagyobb ilyen vagyonkezelő holdingok éppen a társadalombiztosítási társaságok: nyugdíj-és egészségügyi biztosítók. Ezekbe is jelentős külső vagyon áramlik, hiszen ott vannak a részvénytőzsdén. És ezek bevételeinek nagyobbik része ma már a vállalkozásokból elért profittömeg, és nem a dolgozók, vállalatok által befizetett nyugdíj-és egészségbiztosítási járulék! Hát ezért magasabb ma a nyugdíjszínvonal mint a bérszínvonal az USA-ban! És senki nem jaj-és jujveszékel, mint nálunk, hogy miként lesz fenntartható a nyugdíjrendszer!
A konkrét gazdaságpolitika hatásai
A korábbi szocialista-liberális kormányok (Horn kormány, Gyurcsány-Bajnai kormányok) fiskális megszorító csomagjai erőteljesen felgyorsították a tőkekoncentrációt, fokozva ezzel a vagyoni-és jövedelmi polarizációt. Főleg a forintleértékelés által mesterségesen generált infláció végezte el a jövedelemátcsoportosítást a kisemberektől, szegényektől a (nagyon) gazdagok felé.
A 2010 óta regnáló Orbán kormány ezzel, mármint a megszorító politikával szembefordult, és 2013 óta folyik egy erőteljes reálbér emelkedés (ettől jóval elmaradva sajnos a reálnyugdíj!) ami mindenképpen pozitív fordulat, jótékonyan is hat a gazdaságra. Azonban az oligarcharendszer átalakítása, lebontása továbbra sincs napirenden, ami súlyos hiba! Továbbra sem a kis-és középrészvényes középosztály megteremtése, az erős mkkv szektor kialakítása a cél, ehelyett a nagyvállalati oligarchakör és a multiszektor kiszolgálása folyik.
De egy kormányváltás esetén változna itt e téren bármi is? Kizárt dolog! Márki-Zay Péter egy "baloldali" oligarchával, Bige Lászlóval bratyizik. De nem is ez lesz a választások kulcskérdése, hanem első helyen áll majd megint a migránsválság kezelése, aztán az LMBTQ tébolyhoz való viszony. A jelenlegi ellenzéki oldal hozzáállását e témákhoz ismerve, semmi kétségem a jelenlegi kormány újabb kétharmados győzelme iránt...
OLIGARCHARENDSZER: CSAPDAHELYZET
"Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat" József Attila
"Az antikrisztus napjai ezek
Csillog a világ szörnyű aranyszennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
szállnak mennybe" Tóth Árpád: Álarcosan
A fejlődés kulcsa a középosztály
A történelemben mindig akkor jutott a topra egy társadalom, amikor a középosztály át tudta venni a politikai hatalmat az oligarchiától. Ez volt a periklészi demokrácia titka Athénban. De erre a példa Anglia kapitalizációjának kezdete Cromwell idején, ez az Amerikai Egyesült Államok kiemelkedésének kulcsa, és fontos történelmi folymat volt az európai kontinensen Franciaország jogrendjének visszavonhatatlan átalakítása Napóleon által. Cromwell és Napóleon a középosztály diktátora volt valójában, ha a külsőségeket lehántjuk!
Angliában a "bekerítések" idején a kis-és középnemesi osztály (a landlord) alakult át önként, gazdasági érdekeitől hajtva először kapitalista agrárvállalkozóvá, majd kereskedővé, és végül manufaktúra tulajdonossá. A kapitalizmus Angliában nem a városból indult ki, hanem vidékről, és az agrárstruktúra átalakításával keződött. A városban a céh nem engedte a manufaktúrát, a kapitalizációt még sokáig, és végül a céheket II. Jakab király számolta föl 1687-ben! A folyamatot máig Karl Marx írta le a legtökéletesebben A tőke III. kötete IV. fejezetében: Adalékok a kereskedelmi tőke történetéhez. Merem ajánlani elolvasni!
Micsoda fáziskésés: Oroszországban ebben az időszakban teremti meg a céheket Nagy Péter egy cári ukázzal. Magyarországon a céheket 1868-ban számolják föl csak!
Napóleon 19 évig tartó háborúinak a maradandó eredménye a Code Napóleon, vagyis a modern polgári törvénykönyv visszavonhatatlanná tétele, valamint a kis-és középbirtok megszilárdulása az agrárszektorban. A Bourbonok 1815 után ehhez a kettőhöz már nem mertek hozzányúlni. Még hogy a Bourbonok nem tanultak és nem felejtettek! Dehogynem!
Ahol ez a típusú fejlődés nem tudott utat törni, vagy elakadt, ott zsákutcába jutott a társadalom. Jó példa erre Latin-Amerika, ahol az 1820-as évek függetlenségi háborúinak eredményeként csupán az történt, hogy a spanyolországi és portugáliai arisztokrácia kezéből a helyi arisztokrácia kezébe ment át a hatalom. Szélsőséges vagyoni-és jövedelmi polarizáció, a nagyon szegények milliói, és velük szemben egy szűk szupergazdag oligarcha csoport. Közöttük pedig egy csenevész középosztály, távol a hatalomtól, a lehetőségektől. Az állam és a gazdaság összefonódik, virágzik a korrupció, a politikai helyzet instabil, amit a történelmüket jellemző sorozatos katonai puccsok, diktatúrák is bizonyítanak.
Magyarország is sajnos erre a példa: a reformkor idején a magyar liberális kis-és középnemesi osztály készen állt a kapitalizáció végigvitelére, a jogrend megfelelő liberális átalakítására, ám a szabadságharc bukása, majd az 1867-es kiegyezés elvágta ezt az utat. 1867-ben a Habsburg uralkodó nem a Deák Ferenc vezette kis-és középbirtokos nemességgel, hanem az arisztokráciával egyezett ki, így 1945-ig (!) elmaradt a földreform, mindenfajta kapitalizáció és modernizáció alfája és omegája! Ezért volt nálunk mindig is féloldalas, ellentmondásos a modernizáció, még akkor is, ha 1867 után egyes területeken történt látványos előrelépés.
1990-ben úgy tűnt, hogy megnyílik az út a valós modernizációra, a felzárkózásra. Nem csak nálunk, egész Kelet-Európában, az Elbától és a lajtától nyugatra, egészen a Kamcsatkáig terjedő kontinensnyi térségben.
Újabb modernizációs zsákutca
Ma Putyin Oroszországában nyolcvan multimilliárdos oligarcha kezében van a gazdasági és a politikai hatalom. Itt a milliárdok dollárban értendők! Magyarországon ma két olyan oligarcha van, akiknek dollárban mérve is milliárdos a vagyona. Nagy ország, sok és nagy oligarcha, kis ország kevés és kis oligarcha...
1990 után a "köztulajdon" (értsd: állami tulajdon) társadalmasítását kellett volna mindenütt elvégezni: sokmilliós kis-és középrészvényes középosztályt teremteni. A középosztály másik pillére a széles, fejlődőképes mkkv (mikro-kis-és középvállalati) szektor lehetett volna. Ez utóbbiról még annyit, hogy normális esetben nem növekedésorientált, hanem fejlődésorientált, nem exportpiacra, hanem hazai piacra termelő-szolgáltató funkciókat lát el, nem fűződik rá a multi-és nagyvállalati szektorra beszállítóként. Mert éppen a világpiactól és a nagyvállalati szektortól való függetlenségében rejlik az ereje! Ez a szektor képes megvalósítani a teljes foglalkoztatáshoz közeli ideális állapotot, és nem a nagyvállalati szektor, és még kevésbé a multiszektor! Csath Magdolna professzor asszony ezirányú kutatásainak fontosságát emelném itt ki!
Még egy fontos kitétel: csak az állami tulajdonhoz lett volna szabad hozzányúlni, még jogi-alkotmányos értelemben is, a szövetkezeti szektorhoz soha! A szövetkezet is hasonló kollektív tőkeforma, mint a részvénytársaság, csak annyiban különbözik (Rochdale-is alapelvek, 1844), hogy itt munkát is végeznek maguk a tulajdonosok. Mint egy mikro-kis-és középvállalkozásban! Ennek speciális oka az agrárszektor alacsony jövedelemtermelő képessége, nem véletlen, hogy a szövetkezeti kollektív tőkeforma a mezőgazdaság területére szorult vissza az idők folyamán.
Sajnos Kelet-Európa legtöbb országában nem ez az út valósult meg, hanem a "teremtsünk nemzeti burzsoáziát" hamis ideológiája alapján a privatizáció afféle szabad rablássá vált egy szűk csoport által. Ennek az ideológiának a meghirdetője Magyarországon Sárközy Tamás jogászprofesszor volt! Létrejtött 1990-1998 között, tehát az Antall-és Horn kormányok idején egy latin-amerikai típusú erősen polarizált társadalom, az oligarcharendszer. Ebből fakadnak alapvetően társadalmi-gazdasági problémáink a mai napig. Ezért nem büntetőjogi kérdés ma Magyarországon a korrupció kérdése, hanem szociológiai kérdés! Ezt nem érti a mai magyar ellenzéki oldal!
A tulajdonviszonyok átalakulása Nyugaton
Találkoztam már azzal a hamis logikával, hogy mindig is az oligarchák kezében volt a hatalom, ma is így van ez az egész világon. De már le lett gyártva a jó és rossz oligarcha mítosza is! Boros Bánk Levente fejtette ki nemrég, hogy vannak a rossz, a globalista oligarchák, és vannak a jó, a nemzeti oligarchák.
Nos, dúsgazdag emberek mindig is voltak, vannak, és talán lesznek. Athénban is éltek ilyenek Periklész korában is. de a hatalom nem az ő kezükben volt, hanem a démosz, vagyis az akkori középosztály kezében!
Persze, általában az amerikai elnökök is a felső osztályból kerülnek ki általában, ezt tudjuk. De például Harry Truman (1945-1953) elnök kifejezetten szegény farmercsaládból jött, majd Kansas Cityben rövidáru kereskedést nyitott, ami később tönkrement. Innen az ő gúnyneve: a "boltos". Aztán említhetném Ronald Reagant, a korábbi hollywoodi színészt (1981-1989), vagy az ő elődjét, Jimmy Cartert, a georgiai mogyoróültetvényes farmert. Az a farm éppenséggel nem érte el az oligarchaméret kategóriáját a maga ötezer hektárjával. Maximum középosztálybeli méret!
Donald Trump természetesen dúsgazdag vállalkozó, de ő a középosztály érdekeit szolgálta négy év alatt, és nem az oligarchiáét. Először is látnunk kell, hogy a sokszoros dollármilliárdosok, mint Bill Gates, sem az oligarchaosztály tagjai. Nincs saját vállalatbirodalmuk ugyanis. (Trumpnak van, de ő inkább kivétel.) Bill Gates és más milliárdosok vagyona a hatalmas vagyonkezelő holdingokban működik, portfólió beruáházként, erősen diverzifikálva, sokezer, vagy tízezer, százezer vállalkozásban, kis-és középrészvények formájában! Először is így biztonságos, másodszor pedig így termeli a legtöbb profitot. A legnagyobb ilyen vagyonkezelő holdingok éppen a társadalombiztosítási társaságok: nyugdíj-és egészségügyi biztosítók. Ezekbe is jelentős külső vagyon áramlik, hiszen ott vannak a részvénytőzsdén. És ezek bevételeinek nagyobbik része ma már a vállalkozásokból elért profittömeg, és nem a dolgozók, vállalatok által befizetett nyugdíj-és egészségbiztosítási járulék! Hát ezért magasabb ma a nyugdíjszínvonal mint a bérszínvonal az USA-ban! És senki nem jaj-és jujveszékel, mint nálunk, hogy miként lesz fenntartható a nyugdíjrendszer!
A konkrét gazdaságpolitika hatásai
A korábbi szocialista-liberális kormányok (Horn kormány, Gyurcsány-Bajnai kormányok) fiskális megszorító csomagjai erőteljesen felgyorsították a tőkekoncentrációt, fokozva ezzel a vagyoni-és jövedelmi polarizációt. Főleg a forintleértékelés által mesterségesen generált infláció végezte el a jövedelemátcsoportosítást a kisemberektől, szegényektől a (nagyon) gazdagok felé.
A 2010 óta regnáló Orbán kormány ezzel, mármint a megszorító politikával szembefordult, és 2013 óta folyik egy erőteljes reálbér emelkedés (ettől jóval elmaradva sajnos a reálnyugdíj!) ami mindenképpen pozitív fordulat, jótékonyan is hat a gazdaságra. Azonban az oligarcharendszer átalakítása, lebontása továbbra sincs napirenden, ami súlyos hiba! Továbbra sem a kis-és középrészvényes középosztály megteremtése, az erős mkkv szektor kialakítása a cél, ehelyett a nagyvállalati oligarchakör és a multiszektor kiszolgálása folyik.
De egy kormányváltás esetén változna itt e téren bármi is? Kizárt dolog! Márki-Zay Péter egy "baloldali" oligarchával, Bige Lászlóval bratyizik. De nem is ez lesz a választások kulcskérdése, hanem első helyen áll majd megint a migránsválság kezelése, aztán az LMBTQ tébolyhoz való viszony. A jelenlegi ellenzéki oldal hozzáállását e témákhoz ismerve, semmi kétségem a jelenlegi kormány újabb kétharmados győzelme iránt...
*****
Márki-Zay és a közgazdaság
Márki-Zay készül a miniszterelnöki pozícióra és tanácsokat osztogat, akár kéretlenül is a jelenlegi kormányzatnak. Nem is lenne ezzel baj, hiszen ellenzéki politikusként ez természetes, csak az elkapkodott sztereotip vélemények soha sehova sem vezetnek és amiket állít, az mind az.
Történt ugyanis, hogy a kormány az égbeszökő üzemanyagárakat befagyasztotta, ami mérhetetlenül kiverte a biztosítékot őkelménél, és éppen ezért, már-már „lemucsaizta” a kormányt.
Kijelentette, hogy a világpiaci ár az egy „szent tehén” az abba való beavatkozás súlyos bűn mert végső soron, úgyis a fogyasztók fizetik ki a cechet. E demagóg álláspont egy régi közgazdásziskola nézete, hiszen ha van piaci verseny akkor tényleg nem szabad, de nem is érdemes beavatkozni, hiszen a verseny úgyis eldönti az árakat és szabályozza azt! Az azonban már nem zavarja MZP-t, hogy az olaj úgynevezett piaci ára - szinte bizonyosan - úgyszintén mesterségesen lett eltérítve a valós ártól, amivel valaki, vagy valakik mérhetetlen profitra akarnak szert tenni, és tesznek is szert. Ne áruljunk zsákbamacskát, hiszen nyílt titok, hogy a kőolajipari szegmenst amerikai konszernek, vagyis végső soron az amerikai állam felügyeli igen jelentős mértékben.
Márki-Zayt azonban ez nem érdekli, vajon miért?
Hogy lehet, hogy egy közgazdász figyelmen kívül hagy egy ilyen fontos tényt? Nos vázoljunk fel egy hipotézist, amely átláthatóvá teszi talán a helyzetet!
Az amerikai állam talpig el van adósodva olyan szinten, hogy már szeptember végén elfogyott a költségvetés pénze, amit a sajtó is megírt. Ezért felrémlett annak a lehetősége, hogy a „szokásos” módon leáll az állami apparátus – hiszen volt már erre példa – mert nem tudnak fizetéseket és egyéb dologi kiadásokat teljesíteni. Az is igazolni látszik ezt a feltevést - mert nem véletlen az -, hogy az amerikai haderő példátlan gyorsasággal, szinte pánikszerűen távozott Afganisztánból. Mivel köztudott, hogy napi több száz millió dollárba is kerül az adófizetőknek ez a „kis kiruccanás”!
Vajon mi történt -tehetnénk fel a kérdést? Nyomtattak további bankókat? Vagy nyertek a magyar lottón? Persze ez utóbbi csak vicc! De marad a kérdés. Honnan kerültek elő további milliárdok az amerikai költségvetésben?
Vagy esetleg lehet, hogy a négyszeres árváltozás az amelynek a haszna, „pardon” profitja csordogál az amerikai költségvetésbe?
Így tehát érdekes módon az olajbiznisznek köszönhetően mégis működik tovább az állami apparátus, tovább folynak a kifizetések és mintha mi sem történt volna megy minden a maga útján tovább!
E költői kérdés nem izgatja Márki-Zayt, csak az, hogy miért nem fizetünk mi magyar halandók többet a benzinért és egyéb energiákért! Vajon miért nem izgatja? Kinek drukkol Márki-Zay, ha nem az amerikai energia lobbinak?
Mi magyarok azonban már rég megtanultunk a sorok között olvasni, még abban az átkos kommunista világban, így MZP-nek már választ sem kell adni rá, tudjuk a pontos álláspontját. De maradjunk még egy pár mondat erejéig MZP-nél, vagyis inkább az őt segítő Bigénél!
MZP-t az sem aggasztja, hogy Bige többszörös milliárdos, mint a „műtrágya koronázott királya” monopolhelyzetet teremtett magának megzsarolva ezzel a teljes magyar mezőgazdasági vertikumot. Ezzel felverve a mezőgazdasági termékek árát és végső soron jelentősen növelve az inflációt. Bige László magyarsága ott kérdőjeleződik meg, amikor a magyar vevőknek egy napot engedélyezve szolgálja ki a vásárlókat, míg a maradék 364 napon keresztül a világ bármely országának hajlandó szállítani.
Az már csak hab a tortán, hogy az a baloldali kormányzat, amelynek működése alatt privatizálták a vegyipari komplexumokat egy külföldi állampolgárnak – még ha magyar nemzetiségű is – egy „nemzetvédelmi ipari komplexumot”, - mert a péti Nitrogénművek Rt az, az – annak a hazához annyi köze van, mint vak embernek a Háború és béke című könyvhöz. Ez a baloldal folyton jajong, hogy kisajátítják a nemzetet a NER pártjai. Nos ne csodálkozzanak rajta, hiszen saját munkájuk bizonyítja és erősíti mind ezt.
MZP folyton amerikai példákkal operál. De nem tudja, mert lehet, hogy akkor még nem is élt, amikor amerikai bíróság a Tröszt Ellenes törvény alapján szabott ketté egy elektronikai céget, mert egyeduralkodóvá vált a piacon és ezzel megsértette a szabad verseny elvét.
Ez az 1970-es években történt!
Oh, az a csodálatos szent tehén, amit úgy hívnak, hogy PIAC!
Nos, Márki-Zay leülhet, közgazdaságtanból egyes!!
Cs. Szabó Béla
a KDNP HNSZB tagja
Márki-Zay készül a miniszterelnöki pozícióra és tanácsokat osztogat, akár kéretlenül is a jelenlegi kormányzatnak. Nem is lenne ezzel baj, hiszen ellenzéki politikusként ez természetes, csak az elkapkodott sztereotip vélemények soha sehova sem vezetnek és amiket állít, az mind az.
Történt ugyanis, hogy a kormány az égbeszökő üzemanyagárakat befagyasztotta, ami mérhetetlenül kiverte a biztosítékot őkelménél, és éppen ezért, már-már „lemucsaizta” a kormányt.
Kijelentette, hogy a világpiaci ár az egy „szent tehén” az abba való beavatkozás súlyos bűn mert végső soron, úgyis a fogyasztók fizetik ki a cechet. E demagóg álláspont egy régi közgazdásziskola nézete, hiszen ha van piaci verseny akkor tényleg nem szabad, de nem is érdemes beavatkozni, hiszen a verseny úgyis eldönti az árakat és szabályozza azt! Az azonban már nem zavarja MZP-t, hogy az olaj úgynevezett piaci ára - szinte bizonyosan - úgyszintén mesterségesen lett eltérítve a valós ártól, amivel valaki, vagy valakik mérhetetlen profitra akarnak szert tenni, és tesznek is szert. Ne áruljunk zsákbamacskát, hiszen nyílt titok, hogy a kőolajipari szegmenst amerikai konszernek, vagyis végső soron az amerikai állam felügyeli igen jelentős mértékben.
Márki-Zayt azonban ez nem érdekli, vajon miért?
Hogy lehet, hogy egy közgazdász figyelmen kívül hagy egy ilyen fontos tényt? Nos vázoljunk fel egy hipotézist, amely átláthatóvá teszi talán a helyzetet!
Az amerikai állam talpig el van adósodva olyan szinten, hogy már szeptember végén elfogyott a költségvetés pénze, amit a sajtó is megírt. Ezért felrémlett annak a lehetősége, hogy a „szokásos” módon leáll az állami apparátus – hiszen volt már erre példa – mert nem tudnak fizetéseket és egyéb dologi kiadásokat teljesíteni. Az is igazolni látszik ezt a feltevést - mert nem véletlen az -, hogy az amerikai haderő példátlan gyorsasággal, szinte pánikszerűen távozott Afganisztánból. Mivel köztudott, hogy napi több száz millió dollárba is kerül az adófizetőknek ez a „kis kiruccanás”!
Vajon mi történt -tehetnénk fel a kérdést? Nyomtattak további bankókat? Vagy nyertek a magyar lottón? Persze ez utóbbi csak vicc! De marad a kérdés. Honnan kerültek elő további milliárdok az amerikai költségvetésben?
Vagy esetleg lehet, hogy a négyszeres árváltozás az amelynek a haszna, „pardon” profitja csordogál az amerikai költségvetésbe?
Így tehát érdekes módon az olajbiznisznek köszönhetően mégis működik tovább az állami apparátus, tovább folynak a kifizetések és mintha mi sem történt volna megy minden a maga útján tovább!
E költői kérdés nem izgatja Márki-Zayt, csak az, hogy miért nem fizetünk mi magyar halandók többet a benzinért és egyéb energiákért! Vajon miért nem izgatja? Kinek drukkol Márki-Zay, ha nem az amerikai energia lobbinak?
Mi magyarok azonban már rég megtanultunk a sorok között olvasni, még abban az átkos kommunista világban, így MZP-nek már választ sem kell adni rá, tudjuk a pontos álláspontját. De maradjunk még egy pár mondat erejéig MZP-nél, vagyis inkább az őt segítő Bigénél!
MZP-t az sem aggasztja, hogy Bige többszörös milliárdos, mint a „műtrágya koronázott királya” monopolhelyzetet teremtett magának megzsarolva ezzel a teljes magyar mezőgazdasági vertikumot. Ezzel felverve a mezőgazdasági termékek árát és végső soron jelentősen növelve az inflációt. Bige László magyarsága ott kérdőjeleződik meg, amikor a magyar vevőknek egy napot engedélyezve szolgálja ki a vásárlókat, míg a maradék 364 napon keresztül a világ bármely országának hajlandó szállítani.
Az már csak hab a tortán, hogy az a baloldali kormányzat, amelynek működése alatt privatizálták a vegyipari komplexumokat egy külföldi állampolgárnak – még ha magyar nemzetiségű is – egy „nemzetvédelmi ipari komplexumot”, - mert a péti Nitrogénművek Rt az, az – annak a hazához annyi köze van, mint vak embernek a Háború és béke című könyvhöz. Ez a baloldal folyton jajong, hogy kisajátítják a nemzetet a NER pártjai. Nos ne csodálkozzanak rajta, hiszen saját munkájuk bizonyítja és erősíti mind ezt.
MZP folyton amerikai példákkal operál. De nem tudja, mert lehet, hogy akkor még nem is élt, amikor amerikai bíróság a Tröszt Ellenes törvény alapján szabott ketté egy elektronikai céget, mert egyeduralkodóvá vált a piacon és ezzel megsértette a szabad verseny elvét.
Ez az 1970-es években történt!
Oh, az a csodálatos szent tehén, amit úgy hívnak, hogy PIAC!
Nos, Márki-Zay leülhet, közgazdaságtanból egyes!!
Cs. Szabó Béla
a KDNP HNSZB tagja
*****
Dr. Gazdag László
A MAGYAR CUKORIPAR FELSZÁMOLÁSA
1989-ben 12 korszerű cukorgyár működött hazánkban. Ma már egyetlen egy működik, a kaposvári. A hazai privatizáció egyik legszégyenteljesebb nemzetellenes bűncselekmény sorozata volt az ÁVÜ (Állami Vagyonügynökség, igazgatója akkor Csepi Lajos) által levezényelt folyamat, a cukorgyártási vertikum felszámolása. Ehhez tudni kell, hogy a cukorrépa termesztés az egyik legjövedelmezőbb ágazata volt a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak, maga a cukoripar is sok ezer embernek nyújtott biztos állást, megélhetést. Nagy multú ágazatról volt szó, hiszen például a legkorábbi cukorgyárunk, az ácsi 1871-ben, a következő kettő, a hatvani és a petőházi 1880-ban kezdett termelni.
Nézzük időbeli sorrendben!
1. Ácsi Cukorgyár: 1871-2001. 130 év.
2. Hatvani Cukorgyár: 1880-2003. 123 év.
3. Petőházi Cukorgyár: 1880-2002. 122 év.
4. Szerencsi Cukorgyár: 1888-2008. 120 év. A legnagyobb volt Európában az indulásakor!
5. Mezőhegyesi Cukorgyár: 1889-1997. 108 év.
6. Selypi Cukorgyár: 1889-1998. 109 év.
7. Sárvári Cukorgyár: 1894-1998. 104 év.
8. Ercsi Cukorgyár: 1910-1997. 87 év.
9. Sarkadi Cukorgyár: 1912-1998. 86 év. Ennek volt egy hatalmas marhahizlaldája is, az itt termelt melaszra alapozva! Az is föl lett számolva!
10. Szolnoki Cukorgyár: 1914-2007. 93 év.
11. Kabai Cukorgyár: 1979-2006. 27 év mindössze! Ez volt a legújabb, a legkorszerűbb, és egyben a legnagyobb!
12. Kaposvári Cukorgyár: 1894 - . Az egyetlen még ma is működő cukorgyárunk.
A jól jövedelmező, világszínvonalú cukoripari vertikumhoz még olyan ágazatok is tartoztak, mint a szeszipar és a takarmánygyártás. A cukorrépa levele és feje, a visszamaradt répaszelet értékes takarmánya volt a szarvasmarha ágazatnak.
Döbbenetes folyamatok mentek végbe ebben az országban rögtön a rendszerváltás után, főként az Antall-és Horn kormányok idején! Az agrárszövetkezeti szektor erőszakos szétverése, felszámolása legalább akkora bűntett volt az agrártermelő kisemberrel szemben, mint egykor a szintén erőszakos kádári kollektivizálás 1959-1961 között! Ami itt folyt az agráriumban, az egész élemiszergazdasági vertikumban, az fölért egy hazaárulással! Valóságos szociális katasztrófa lett a következménye vidéken!
A MAGYAR CUKORIPAR FELSZÁMOLÁSA
1989-ben 12 korszerű cukorgyár működött hazánkban. Ma már egyetlen egy működik, a kaposvári. A hazai privatizáció egyik legszégyenteljesebb nemzetellenes bűncselekmény sorozata volt az ÁVÜ (Állami Vagyonügynökség, igazgatója akkor Csepi Lajos) által levezényelt folyamat, a cukorgyártási vertikum felszámolása. Ehhez tudni kell, hogy a cukorrépa termesztés az egyik legjövedelmezőbb ágazata volt a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak, maga a cukoripar is sok ezer embernek nyújtott biztos állást, megélhetést. Nagy multú ágazatról volt szó, hiszen például a legkorábbi cukorgyárunk, az ácsi 1871-ben, a következő kettő, a hatvani és a petőházi 1880-ban kezdett termelni.
Nézzük időbeli sorrendben!
1. Ácsi Cukorgyár: 1871-2001. 130 év.
2. Hatvani Cukorgyár: 1880-2003. 123 év.
3. Petőházi Cukorgyár: 1880-2002. 122 év.
4. Szerencsi Cukorgyár: 1888-2008. 120 év. A legnagyobb volt Európában az indulásakor!
5. Mezőhegyesi Cukorgyár: 1889-1997. 108 év.
6. Selypi Cukorgyár: 1889-1998. 109 év.
7. Sárvári Cukorgyár: 1894-1998. 104 év.
8. Ercsi Cukorgyár: 1910-1997. 87 év.
9. Sarkadi Cukorgyár: 1912-1998. 86 év. Ennek volt egy hatalmas marhahizlaldája is, az itt termelt melaszra alapozva! Az is föl lett számolva!
10. Szolnoki Cukorgyár: 1914-2007. 93 év.
11. Kabai Cukorgyár: 1979-2006. 27 év mindössze! Ez volt a legújabb, a legkorszerűbb, és egyben a legnagyobb!
12. Kaposvári Cukorgyár: 1894 - . Az egyetlen még ma is működő cukorgyárunk.
A jól jövedelmező, világszínvonalú cukoripari vertikumhoz még olyan ágazatok is tartoztak, mint a szeszipar és a takarmánygyártás. A cukorrépa levele és feje, a visszamaradt répaszelet értékes takarmánya volt a szarvasmarha ágazatnak.
Döbbenetes folyamatok mentek végbe ebben az országban rögtön a rendszerváltás után, főként az Antall-és Horn kormányok idején! Az agrárszövetkezeti szektor erőszakos szétverése, felszámolása legalább akkora bűntett volt az agrártermelő kisemberrel szemben, mint egykor a szintén erőszakos kádári kollektivizálás 1959-1961 között! Ami itt folyt az agráriumban, az egész élemiszergazdasági vertikumban, az fölért egy hazaárulással! Valóságos szociális katasztrófa lett a következménye vidéken!
*****
Lényeg a lényeg: az Európai Unió erőtlen!
(Még a külső határait is képtelen megvédeni)
A nagyjából 2015 óta, tehát csaknem hat éve tartó migrációs válság legfőbb tanulsága, hogy az Európai Unió képtelen megvédeni a külső határait. Nem képes, mert nincs erre irányuló egységes akarat! Sőt!
Ha egyáltalán valamilyen akarat fellelhető ebben az Európai Uniónak nevezett valamiben, (annak is a többségi, nyugati, észak-nyugati részében) akkor az a beözönlés, vagyis a migráció támogatása! De nem csak az akarat hiányzik, hanem (e nem létező akarat érvényesítéséhez szükséges) erő is! Hogy ez miért van így, arra többféle magyarázat is adható. Az egyik biztosan az, hogy e nyugati, észak-európai népek elvesztették a cselekvő képességüket. Úgy hat, mintha elhasználódtak volna!
Enerváltak, kiéltek, képtelenek erőt felmutatni! Oly bá hat, hogy e nyugati, észak-nyugati államok mindenben egyetértenek, mindent támogatnak, aminek kapcsán a kisujjukat sem kell megmozdítani. Minden úgy van jól, - szerintük! - ahogyan van, csak tenni, csak cselekedni ne kelljen semmit! Mert cselekedni nehéz, mindenbe beletörődni, mindent tudomásul venni, ellenben könnyű!
Ugyan csak meglepő ezek után, hogy ez az enerváltak gyülekezete olykor világpolitikát (próbál) játszani, hiszen napnál világosabb és mindenki által ismert tény az, hogy a gyengék nyilatkozatai, meg a szándékai teljességgel súlytalanok! Bátran megállapíthatjuk, hiszen ez a helyzet: az EU-nak semmiféle beleszólása sincs például abba, hogy miként alakulnak az események a közvetlen szomszédságában. Akár a közel-keletről, akár észak-Afrikáról, esetleg a keleti partnerség országairól, vagy például Ukrajnáról legyen szó!
Bármerre nézzünk, bármely probléma toluljon is elénk, más, az Európai Uniónál nagyobb hatású, erősebb nagyhatalmak szavára figyelnek! Azt nem állítom, hogy mindig hallgatnak is rájuk, de a szavaiknak, állásfoglalásaiknak súlya van, míg az Európai Unió szavai a pihével mutatnak rokonságot!
Mert pehely könnyűek…
Most pedig, ennyi általánosságban elmondott, az erőtlenséget felhozó és kritizáló mondat után vissza a kiinduló ponthoz a migrációs válsághoz! Eltelt tehát hat év és az Európai Unió képtelen volt ennyi idő alatt egy fenntartható, vagy egyáltalán bárhogy kezelhető helyzetet létrehozni. Mert azt a helyzetet, amely hat éve folyamatosan fennáll, azt nem az Európai Unió hozta létre, hanem bizony a migráció, önmagában, mint jelenség! Ahogy fentebb általánosságban már kifejtésre került: az Európai Unió ezt a nem általa teremtett, de mások (a migránsok és azok támogatói) által a számára, tehát az Európai Unió tagországai részére teremett helyzetet egyszerűen tudomásul veszi! Miért? Mert ezt tenni (illetve ezzel kapcsolatban semmit sem tenni) ez a legkönnyebb, ez kívánja meg a legkevesebb erőfeszítést.
Tény, hogy kelet-közép és észak-kelet Európa országai közül többen is vannak, akik cseppet sem lelkesednek ezért a kritikátlan migráns-befogadásért! Mindenekelőtt a V4-eket kell itt említenünk, de más országok is akadnak, akik legalább is húzódzkodnak a migráns-be fogadásnak még a gondolatától is! Több országot is említhetnénk, de a hivatkozott régióból maradjunk csak a kis Szlovéniánál és említsük meg még a balti, hasonlóan kis államokat, az észteket, letteket és litvánokat!
Mind eközben majd tízezer afrikai egyszerűen áttörte a kerítést, amely a spanyol exklávé, Ceuta felé útjukat állja, az NGO hajók meg öntik, öntik az afrikai és ázsiai migránsokat Lampedusa, Olaszország felé.
S mi erre az Európai Unió reagálása? Szinte semmi! Mert, hát az a legkényelmesebb, akkor nem kell csinálni semmit! Azaz annyi mégis csak történik, s ezt most Ylva Johansson, belügyekért felelős biztos erőlteti (Luciana Lamorgese olasz bevándorláspárti belügyérrel egyetemben) hogy az EU többi tagállamai enyhítsenek az olaszokra nehezedő migrációs nyomáson és vállaljanak át migránsokat! Tehát itt a régi és sokszor megbukott ötlet a bevándorlók uniós országok közötti szétosztásáról. Nekik, uniós tisztségviselőknek mindegy, hogy önként, vagy kvóták alapján: de a migránsok okozta bajt szét kell osztani!
Egy életerős, virulens Európai Uniónak lenne mersze megállítani a migrációt! A hívatlan jövevényeket visszafordítani, azokat pedig, akik már az Európai Unió területére kéretlenül (és jogellenesen) be hatoltak, betelepedtek, visszazsuppolni Afrikába és Ázsiába, a szülőhazáikba. Az Európai Unió egyszerű polgárai közül mind többen döbbennek rá arra a kétségbevonhatatlan tényre, hogy Európa nem képes befogadni a világ összes tehetetlen, önmagát és nagyszámú gyermekeit eltartani nem tudó szegényeit. E „rádöbbenés” azonban kevés! Az EU tehetetlen vezetőit egész egyszerűen rá kellene kényszeríteni a migráns -problémát megoldó cselekvésre…
Polgárdy Géza
(Még a külső határait is képtelen megvédeni)
A nagyjából 2015 óta, tehát csaknem hat éve tartó migrációs válság legfőbb tanulsága, hogy az Európai Unió képtelen megvédeni a külső határait. Nem képes, mert nincs erre irányuló egységes akarat! Sőt!
Ha egyáltalán valamilyen akarat fellelhető ebben az Európai Uniónak nevezett valamiben, (annak is a többségi, nyugati, észak-nyugati részében) akkor az a beözönlés, vagyis a migráció támogatása! De nem csak az akarat hiányzik, hanem (e nem létező akarat érvényesítéséhez szükséges) erő is! Hogy ez miért van így, arra többféle magyarázat is adható. Az egyik biztosan az, hogy e nyugati, észak-európai népek elvesztették a cselekvő képességüket. Úgy hat, mintha elhasználódtak volna!
Enerváltak, kiéltek, képtelenek erőt felmutatni! Oly bá hat, hogy e nyugati, észak-nyugati államok mindenben egyetértenek, mindent támogatnak, aminek kapcsán a kisujjukat sem kell megmozdítani. Minden úgy van jól, - szerintük! - ahogyan van, csak tenni, csak cselekedni ne kelljen semmit! Mert cselekedni nehéz, mindenbe beletörődni, mindent tudomásul venni, ellenben könnyű!
Ugyan csak meglepő ezek után, hogy ez az enerváltak gyülekezete olykor világpolitikát (próbál) játszani, hiszen napnál világosabb és mindenki által ismert tény az, hogy a gyengék nyilatkozatai, meg a szándékai teljességgel súlytalanok! Bátran megállapíthatjuk, hiszen ez a helyzet: az EU-nak semmiféle beleszólása sincs például abba, hogy miként alakulnak az események a közvetlen szomszédságában. Akár a közel-keletről, akár észak-Afrikáról, esetleg a keleti partnerség országairól, vagy például Ukrajnáról legyen szó!
Bármerre nézzünk, bármely probléma toluljon is elénk, más, az Európai Uniónál nagyobb hatású, erősebb nagyhatalmak szavára figyelnek! Azt nem állítom, hogy mindig hallgatnak is rájuk, de a szavaiknak, állásfoglalásaiknak súlya van, míg az Európai Unió szavai a pihével mutatnak rokonságot!
Mert pehely könnyűek…
Most pedig, ennyi általánosságban elmondott, az erőtlenséget felhozó és kritizáló mondat után vissza a kiinduló ponthoz a migrációs válsághoz! Eltelt tehát hat év és az Európai Unió képtelen volt ennyi idő alatt egy fenntartható, vagy egyáltalán bárhogy kezelhető helyzetet létrehozni. Mert azt a helyzetet, amely hat éve folyamatosan fennáll, azt nem az Európai Unió hozta létre, hanem bizony a migráció, önmagában, mint jelenség! Ahogy fentebb általánosságban már kifejtésre került: az Európai Unió ezt a nem általa teremtett, de mások (a migránsok és azok támogatói) által a számára, tehát az Európai Unió tagországai részére teremett helyzetet egyszerűen tudomásul veszi! Miért? Mert ezt tenni (illetve ezzel kapcsolatban semmit sem tenni) ez a legkönnyebb, ez kívánja meg a legkevesebb erőfeszítést.
Tény, hogy kelet-közép és észak-kelet Európa országai közül többen is vannak, akik cseppet sem lelkesednek ezért a kritikátlan migráns-befogadásért! Mindenekelőtt a V4-eket kell itt említenünk, de más országok is akadnak, akik legalább is húzódzkodnak a migráns-be fogadásnak még a gondolatától is! Több országot is említhetnénk, de a hivatkozott régióból maradjunk csak a kis Szlovéniánál és említsük meg még a balti, hasonlóan kis államokat, az észteket, letteket és litvánokat!
Mind eközben majd tízezer afrikai egyszerűen áttörte a kerítést, amely a spanyol exklávé, Ceuta felé útjukat állja, az NGO hajók meg öntik, öntik az afrikai és ázsiai migránsokat Lampedusa, Olaszország felé.
S mi erre az Európai Unió reagálása? Szinte semmi! Mert, hát az a legkényelmesebb, akkor nem kell csinálni semmit! Azaz annyi mégis csak történik, s ezt most Ylva Johansson, belügyekért felelős biztos erőlteti (Luciana Lamorgese olasz bevándorláspárti belügyérrel egyetemben) hogy az EU többi tagállamai enyhítsenek az olaszokra nehezedő migrációs nyomáson és vállaljanak át migránsokat! Tehát itt a régi és sokszor megbukott ötlet a bevándorlók uniós országok közötti szétosztásáról. Nekik, uniós tisztségviselőknek mindegy, hogy önként, vagy kvóták alapján: de a migránsok okozta bajt szét kell osztani!
Egy életerős, virulens Európai Uniónak lenne mersze megállítani a migrációt! A hívatlan jövevényeket visszafordítani, azokat pedig, akik már az Európai Unió területére kéretlenül (és jogellenesen) be hatoltak, betelepedtek, visszazsuppolni Afrikába és Ázsiába, a szülőhazáikba. Az Európai Unió egyszerű polgárai közül mind többen döbbennek rá arra a kétségbevonhatatlan tényre, hogy Európa nem képes befogadni a világ összes tehetetlen, önmagát és nagyszámú gyermekeit eltartani nem tudó szegényeit. E „rádöbbenés” azonban kevés! Az EU tehetetlen vezetőit egész egyszerűen rá kellene kényszeríteni a migráns -problémát megoldó cselekvésre…
Polgárdy Géza
*****
Dr. Gazdag László
közgazdász kandidátus, ny. egyetemi docens
A BEÁGYAZOTTSÁGI SORREND
„Csak az egészen ősiből születhet meg az egészen modern!” Bartók Béla
A prekapitalista társadalmakban a beágyazottsági sorrend a következő volt évezredeken át: természetbe ágyazott társadalom, társadalomba ágyazott gazdaság. Ez ökológiai szempontból helyes sorrend volt, biztosította a természet, a társadalom, a gazdaság viszonylagos harmóniáját globális szinten. Persze ne idealizáljuk, mert lokális szinten azért harmóniasértés egyre gyakrabban volt tapasztalható az idő előrehaladtával, az emberiség létszámának növekedésével. Egész társadalmak éltek át bizony ökológiai katasztrófákat, gondoljunk csak a Húsvét-sziget lakóira, vagy a maya civilizációra!
Ha ezt leszámítjuk, maga az alapmodell ökológiai szempontból jó, viszont ökonómiai szempontból nagyon is hátrányos volt: ugyanis gátolta a technikai fejlődést. A gazdaság működését a „termelés a fogyasztásért” elv vezérelte. Ez azt jelenti, hogy a termelő vagyon nem önmaga gyarapítását szolgálta, tehát nem tőkeként viselkedett, a hasznot, profitot felélték. Persze ezt sem kell idealizálni, hiszen a társadalom fokozódó polarizációja miatt az uralkodó rétegek luxusa is a „fogyasztási igények” rubrikába tartozott, a maga visszataszító valóságában.
Másrészt ennek a modellnek a nagy hátránya az önmagát konzerváló jelleg. A társadalom értékrendjében a stabilitás volt az első helyen, vagyis a változással, mint olyannal való ellenállás. Márpedig itt a változás fogalmába a fejlődés is beletartozik! A fejlődés mindig kihívást jelent az egyénre, a közösségre nézve, mert alkalmazkodásra kényszerít, márpedig az alkalmazkodás komoly erőfeszítéseket követel. Nem véletlen, hogy Wilhelm F. Hegel szerint „a fejlődés mindig a rosszon keresztül valósult meg”. A stabilitásra való törekvés, a mindenfajta változással szembeni természetes ellenállás már az élővilág evolúciójában is nagy szerepet játszik, ezt Darwin az élőlények konzervativizmusának nevezte.
A kapitalizmus hozott e téren alapvető változást, amikor a profit felélése helyett annak a termelésbe való visszaforgatása lett a cél, vagyis a termelő vagyon gyarapítása. Ezt nevezzük eredeti tőkefelhalmozásnak. Ezzel viszont megfordult, ha úgy tetszik a feje tetejére állt a beágyazottsági sorrend: gazdaságba ágyazott társadalom, társadalomba ágyazott természet. Ökonómiai szempontból „tökéletes”, hiszen a technikai fejlesztésre ösztönöz és kényszerít a társadalom minden pórusában, ökológiai szempontból nézve viszont katasztrofális.
Ezen kívül még a kapitalizmus életre hívta a globalizációt, annak megint csak súlyos ellentmondásaival együtt. A haza, a nemzet, a tradíciók, a szakrális értékek, összefoglaló néven a „gyökerek” addig meghatározó szellemi konstrukciói elvesztették jelentőségüket, devalválódtak. Színre lépett történelemformáló figuraként Katona József Bánk bánjának Biberachja, akinek az elve: „ott a haza, hol a haszon”! És az a haszon olyan szent Molochhá burjánzott, amelynek oltárán a természet, sőt újabban a család, de még az egyén olyan természet adta attribútuma, mint a neme is feláldozható. Minden eddigi érték és kánon relativizálódik! Sőt, egyre inkább „értékké” válik a deviancia, a megtagadása az eddigi szellemi vezérlő elveknek, mint a tradíciók, a szakrális örökség, de még az ember olyan természet adta meghatározottságai is, mint a férfi és nő, az anyaság és apaság szervesen illeszkedő egysége. (Szakrális örökség alatt ne csak a szűkebb értelemben vett vallási konstrukciókra gondoljunk, hanem a mítoszokra, népmese világra, szokásokra, folklórra, néprajzi elemekre, jelképekre! Mindarra a mozzanatra, amely egy közösséget, például egy népen önmagával azonossá tesz!)
Másrészt a globalizáció egy természetes folyamat, kikerülhetetlen következménye a technikai és tudományos fejlődésnek, és egyben a nemzetközi munkamegosztás kiszélesedésének. És, mint ilyen, előfeltétele is a további fejlődésnek. De már a görögök is tudták, hogy mindennek lényege a mérték! A múltat nem megtagadni kell, hanem szervesen beépíteni a jövőbe, a bartóki elvnek megfelelően!
Maga a fejlődés gyakran szült ellenállást minden korban. Japánban Tokugava Jeszaju sógun 1639-ben elrendelte a bezárkózást, és a nyugatról átvett technikai eszközök használatának tiltását. Például onnantól kezdve kerekes járművel csak a császár és a sógun közlekedhetett. A ludditák összetörték a gépeket. Ma is tapasztaljuk azt, hogy a globalizáció és a természetellenessé vált beágyazottsági sorrend elleni tiltakozás sokaknál átcsapott általános fejlődésellenességbe, múltba fordulásba.
Mi a megoldás? Nos, nem a visszarévedés egy sosem volt, idealizált múltba, hanem a fejlődés összekapcsolása a tradicionális értékekkel, az ökológiai tudatossággal, ezt nevezzük „fenntartható fejlődésnek”! Bartók alapelvét nem véletlenül választottam mottónak. És a másik gondolata: „Csak tiszta forrásból”! De annak forrásnak kell lennie!
Az igazi megoldás: kettős! Szervesen illeszkedni önálló értékeinkkel, tradícióinkkal a globalizálódó világhoz, hozzáadni az összemberi kultúrához saját értékeinket! Másrészt „ökoszociális piacgazdasággá” kell átalakítani korunk nyerskapitalista világát, és ez főként ránk, magyarokra vonatkozik, mert mi 1990-ben elindultunk Európába, és megérkeztünk Latin-Amerikába, egy végletekig polarizált XIX. századi vadkapitalista világba.
Amikor a fenntartható fejlődés kritériumait vizsgáljuk, nem a tiltás, a büntetés a célravezető eszköz, hanem az ösztönzés: a gazdasági élet szereplőinek is legyen közvetlen előnye, haszna az ökológiai szempontok érvényesítéséből! A környezetbarát technológiák és termékek élvezzenek közvetlenül mérhető gazdasági előnyt a termelők és a fogyasztók számára egyaránt! Ugyanakkor legyen hátrány a gazdaságban minden szereplőnek, így a termelőnek és a fogyasztónak is, az ökológiai követelmények negligálása! Ennek egyik része a társadalom tudatosságának javítása, a másik része az állami szabályozás ilyen irányú módosítása. Az emberiség most kezd csak ébredezni e téren. Ezt az ébredést kell meggyorsítanunk, hogy még idejében megállíthassuk a kedvezőtlen folyamatokat!
Végezetül egy mondat: talán nem a Gréta Thunbergekre kellene ezt a feladatot bízni… Tudniillik erre való a tudomány!
közgazdász kandidátus, ny. egyetemi docens
A BEÁGYAZOTTSÁGI SORREND
„Csak az egészen ősiből születhet meg az egészen modern!” Bartók Béla
A prekapitalista társadalmakban a beágyazottsági sorrend a következő volt évezredeken át: természetbe ágyazott társadalom, társadalomba ágyazott gazdaság. Ez ökológiai szempontból helyes sorrend volt, biztosította a természet, a társadalom, a gazdaság viszonylagos harmóniáját globális szinten. Persze ne idealizáljuk, mert lokális szinten azért harmóniasértés egyre gyakrabban volt tapasztalható az idő előrehaladtával, az emberiség létszámának növekedésével. Egész társadalmak éltek át bizony ökológiai katasztrófákat, gondoljunk csak a Húsvét-sziget lakóira, vagy a maya civilizációra!
Ha ezt leszámítjuk, maga az alapmodell ökológiai szempontból jó, viszont ökonómiai szempontból nagyon is hátrányos volt: ugyanis gátolta a technikai fejlődést. A gazdaság működését a „termelés a fogyasztásért” elv vezérelte. Ez azt jelenti, hogy a termelő vagyon nem önmaga gyarapítását szolgálta, tehát nem tőkeként viselkedett, a hasznot, profitot felélték. Persze ezt sem kell idealizálni, hiszen a társadalom fokozódó polarizációja miatt az uralkodó rétegek luxusa is a „fogyasztási igények” rubrikába tartozott, a maga visszataszító valóságában.
Másrészt ennek a modellnek a nagy hátránya az önmagát konzerváló jelleg. A társadalom értékrendjében a stabilitás volt az első helyen, vagyis a változással, mint olyannal való ellenállás. Márpedig itt a változás fogalmába a fejlődés is beletartozik! A fejlődés mindig kihívást jelent az egyénre, a közösségre nézve, mert alkalmazkodásra kényszerít, márpedig az alkalmazkodás komoly erőfeszítéseket követel. Nem véletlen, hogy Wilhelm F. Hegel szerint „a fejlődés mindig a rosszon keresztül valósult meg”. A stabilitásra való törekvés, a mindenfajta változással szembeni természetes ellenállás már az élővilág evolúciójában is nagy szerepet játszik, ezt Darwin az élőlények konzervativizmusának nevezte.
A kapitalizmus hozott e téren alapvető változást, amikor a profit felélése helyett annak a termelésbe való visszaforgatása lett a cél, vagyis a termelő vagyon gyarapítása. Ezt nevezzük eredeti tőkefelhalmozásnak. Ezzel viszont megfordult, ha úgy tetszik a feje tetejére állt a beágyazottsági sorrend: gazdaságba ágyazott társadalom, társadalomba ágyazott természet. Ökonómiai szempontból „tökéletes”, hiszen a technikai fejlesztésre ösztönöz és kényszerít a társadalom minden pórusában, ökológiai szempontból nézve viszont katasztrofális.
Ezen kívül még a kapitalizmus életre hívta a globalizációt, annak megint csak súlyos ellentmondásaival együtt. A haza, a nemzet, a tradíciók, a szakrális értékek, összefoglaló néven a „gyökerek” addig meghatározó szellemi konstrukciói elvesztették jelentőségüket, devalválódtak. Színre lépett történelemformáló figuraként Katona József Bánk bánjának Biberachja, akinek az elve: „ott a haza, hol a haszon”! És az a haszon olyan szent Molochhá burjánzott, amelynek oltárán a természet, sőt újabban a család, de még az egyén olyan természet adta attribútuma, mint a neme is feláldozható. Minden eddigi érték és kánon relativizálódik! Sőt, egyre inkább „értékké” válik a deviancia, a megtagadása az eddigi szellemi vezérlő elveknek, mint a tradíciók, a szakrális örökség, de még az ember olyan természet adta meghatározottságai is, mint a férfi és nő, az anyaság és apaság szervesen illeszkedő egysége. (Szakrális örökség alatt ne csak a szűkebb értelemben vett vallási konstrukciókra gondoljunk, hanem a mítoszokra, népmese világra, szokásokra, folklórra, néprajzi elemekre, jelképekre! Mindarra a mozzanatra, amely egy közösséget, például egy népen önmagával azonossá tesz!)
Másrészt a globalizáció egy természetes folyamat, kikerülhetetlen következménye a technikai és tudományos fejlődésnek, és egyben a nemzetközi munkamegosztás kiszélesedésének. És, mint ilyen, előfeltétele is a további fejlődésnek. De már a görögök is tudták, hogy mindennek lényege a mérték! A múltat nem megtagadni kell, hanem szervesen beépíteni a jövőbe, a bartóki elvnek megfelelően!
Maga a fejlődés gyakran szült ellenállást minden korban. Japánban Tokugava Jeszaju sógun 1639-ben elrendelte a bezárkózást, és a nyugatról átvett technikai eszközök használatának tiltását. Például onnantól kezdve kerekes járművel csak a császár és a sógun közlekedhetett. A ludditák összetörték a gépeket. Ma is tapasztaljuk azt, hogy a globalizáció és a természetellenessé vált beágyazottsági sorrend elleni tiltakozás sokaknál átcsapott általános fejlődésellenességbe, múltba fordulásba.
Mi a megoldás? Nos, nem a visszarévedés egy sosem volt, idealizált múltba, hanem a fejlődés összekapcsolása a tradicionális értékekkel, az ökológiai tudatossággal, ezt nevezzük „fenntartható fejlődésnek”! Bartók alapelvét nem véletlenül választottam mottónak. És a másik gondolata: „Csak tiszta forrásból”! De annak forrásnak kell lennie!
Az igazi megoldás: kettős! Szervesen illeszkedni önálló értékeinkkel, tradícióinkkal a globalizálódó világhoz, hozzáadni az összemberi kultúrához saját értékeinket! Másrészt „ökoszociális piacgazdasággá” kell átalakítani korunk nyerskapitalista világát, és ez főként ránk, magyarokra vonatkozik, mert mi 1990-ben elindultunk Európába, és megérkeztünk Latin-Amerikába, egy végletekig polarizált XIX. századi vadkapitalista világba.
Amikor a fenntartható fejlődés kritériumait vizsgáljuk, nem a tiltás, a büntetés a célravezető eszköz, hanem az ösztönzés: a gazdasági élet szereplőinek is legyen közvetlen előnye, haszna az ökológiai szempontok érvényesítéséből! A környezetbarát technológiák és termékek élvezzenek közvetlenül mérhető gazdasági előnyt a termelők és a fogyasztók számára egyaránt! Ugyanakkor legyen hátrány a gazdaságban minden szereplőnek, így a termelőnek és a fogyasztónak is, az ökológiai követelmények negligálása! Ennek egyik része a társadalom tudatosságának javítása, a másik része az állami szabályozás ilyen irányú módosítása. Az emberiség most kezd csak ébredezni e téren. Ezt az ébredést kell meggyorsítanunk, hogy még idejében megállíthassuk a kedvezőtlen folyamatokat!
Végezetül egy mondat: talán nem a Gréta Thunbergekre kellene ezt a feladatot bízni… Tudniillik erre való a tudomány!
Ajánlom a téma iránt érdeklődőknek saját tankönyvemet: Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás. Kossuth Kiadó, 2018. Az elmélet és a gyakorlat együttes bemutatása. Ugyanis 21 éven keresztül tanítottam ezt a tantárgyat a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán Dr. Buday-Sántha Attila professzor irányításával.
*****
TTP és a migráció, okok és összefüggések
Dr. Hossó Andrea érzékletesen magyarázza el, hogy kinek az érdeke ezek a projektek! Igaz a TTP már a hamvába hullt, de a migrációs projekt még mindig teljes fordulatszámon pörög. A felvétel 2015-ben készült.
https://www.youtube.com/watch?v=di74d4e5zrM
(Katt ide!!)
*****
Gazdag László
KLÍMAHISZTÉRIA
Héjjas István kiváló cikke késztetett megszólalásra a témában. Egyetemi docensként 21 éven át tanítottam a Környezetgazdálkodás c. tantárgyat a Pécsi Tudományegyetemen. 2018-ban jelent meg tankönyvem a Kossuth Kiadónál Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás címmel.
A Karbon korban (carbonium = szén latinul) 359-299 millió évvel ezelőtt képződtek a hatalmas széntelepek, ugyanis a fásszárú növények megjelenésekor még nem léteztek évmilliókig a lebontásukra specializálódott szaprofita (lebontó) szervezetek. E hatvan millió év alatt a légkör O2 tartalma 32,5% volt a mai 21 százalékkal szemben, a CO2 tartalom pedig a háromszorosa a jelenlegi 0,036 százaléknak: 0,108%. Éppen ezt a sok széndioxidot építették be a saját szervezetükbe a fák évmilliókon át. A tengeri élővilág pedig kalciumkarbonátot készített a széndioxidból, így képződtek mészkőhegységeink. Ma is ez történik, ha megnő a légkör széndioxid koncentrációja: a növényzet és a tengeri mikroorganizmusok építik be a szervezetükbe. A bioszféra és a légkör kölcsönhatása teszi nagyon is stabillá az éghajlatot korunkban. Kisebb-nagyobb ingadozások mindig is voltak, vannak és lesznek.
1000 körül érték el a vikingek Grönlandot, ahol dúsfüvű legelőket találtak állataiknak. Ők nevezték el „zöldföldnek”, hiszen ez a grönland dán jelentése. (Gondoljunk az angol green, és a német grün szavakra!) 1300 körül hirtelen beköszöntött a kis jégkorszak, egy gyors lehűlés ment végbe, és Grönland olyan gyorsan eljegesedett, hogy a 2-3 km vastag jégtakaró alatt szinte bizonyos, hogy kiterjedt viking települések maradványai rejtőznek. A XVI. század közepén a neves flamand festő, id. Pieter Brueghel (1525-1569) festményein a fenekükig befagyott németalföldi csatornákon jókedvű hollandok korcsolyáznak.
Az Északi sark jege mostanában valóban olvad. Először is, ha teljesen elolvadna, egyetlen milliméterrel sem nőne az óceánok szintje! Ez Archimédész törvényéből következik: a víznél kisebb sűrűségű jég annyi vizet szorít ki, mint amennyi víz az olvadásakor képződik. Tessék kipróbálni: egy pohárba vizet és jégkockákat tenni, megjelölni a víz szintjét, és kint hagyni a konyha melegében. Másnap reggelre eltűnik a jég, és a víz szintje mégis ugyanott lesz, ahol este megjelöltük. Én elhiszem, hogy a jegesmaciknak majd alkalmazkodniuk kell évezredek alatt, ha ez bekövetkezik, nyilván a bundájuk majd megbarnul, de erről szól az evolúció! Teljesen értelmetlen dolog ez ellen küzdeni! Nem lehet a földi klímát, az ökológiai rendszert egy adott ponton „befagyasztani”!
Természetesen a grönlandi jég, a gleccserek, és a 13 millió km2-nyi Antarktisz jege, ha elolvad, az meg fogja növelni a tengerek szintjét. De nem évtizedek, hanem évmilliók alatt, nem kell emiatt apokaliptikus látomásokkal gyötörni magunkat. Addigra az emberiség nyilván megtalálja a megoldást, hogy kordában tartsa ezt a folyamatot. Kutatni kell a folyamatokat, hogy jobban értsük, hisztéria, pánikkeltés nélkül, de ne a Greta Thunbergek akarják megmondani a tudománynak és a politikumnak, hogy mit kell tenni!
KLÍMAHISZTÉRIA
Héjjas István kiváló cikke késztetett megszólalásra a témában. Egyetemi docensként 21 éven át tanítottam a Környezetgazdálkodás c. tantárgyat a Pécsi Tudományegyetemen. 2018-ban jelent meg tankönyvem a Kossuth Kiadónál Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás címmel.
A Karbon korban (carbonium = szén latinul) 359-299 millió évvel ezelőtt képződtek a hatalmas széntelepek, ugyanis a fásszárú növények megjelenésekor még nem léteztek évmilliókig a lebontásukra specializálódott szaprofita (lebontó) szervezetek. E hatvan millió év alatt a légkör O2 tartalma 32,5% volt a mai 21 százalékkal szemben, a CO2 tartalom pedig a háromszorosa a jelenlegi 0,036 százaléknak: 0,108%. Éppen ezt a sok széndioxidot építették be a saját szervezetükbe a fák évmilliókon át. A tengeri élővilág pedig kalciumkarbonátot készített a széndioxidból, így képződtek mészkőhegységeink. Ma is ez történik, ha megnő a légkör széndioxid koncentrációja: a növényzet és a tengeri mikroorganizmusok építik be a szervezetükbe. A bioszféra és a légkör kölcsönhatása teszi nagyon is stabillá az éghajlatot korunkban. Kisebb-nagyobb ingadozások mindig is voltak, vannak és lesznek.
1000 körül érték el a vikingek Grönlandot, ahol dúsfüvű legelőket találtak állataiknak. Ők nevezték el „zöldföldnek”, hiszen ez a grönland dán jelentése. (Gondoljunk az angol green, és a német grün szavakra!) 1300 körül hirtelen beköszöntött a kis jégkorszak, egy gyors lehűlés ment végbe, és Grönland olyan gyorsan eljegesedett, hogy a 2-3 km vastag jégtakaró alatt szinte bizonyos, hogy kiterjedt viking települések maradványai rejtőznek. A XVI. század közepén a neves flamand festő, id. Pieter Brueghel (1525-1569) festményein a fenekükig befagyott németalföldi csatornákon jókedvű hollandok korcsolyáznak.
Az Északi sark jege mostanában valóban olvad. Először is, ha teljesen elolvadna, egyetlen milliméterrel sem nőne az óceánok szintje! Ez Archimédész törvényéből következik: a víznél kisebb sűrűségű jég annyi vizet szorít ki, mint amennyi víz az olvadásakor képződik. Tessék kipróbálni: egy pohárba vizet és jégkockákat tenni, megjelölni a víz szintjét, és kint hagyni a konyha melegében. Másnap reggelre eltűnik a jég, és a víz szintje mégis ugyanott lesz, ahol este megjelöltük. Én elhiszem, hogy a jegesmaciknak majd alkalmazkodniuk kell évezredek alatt, ha ez bekövetkezik, nyilván a bundájuk majd megbarnul, de erről szól az evolúció! Teljesen értelmetlen dolog ez ellen küzdeni! Nem lehet a földi klímát, az ökológiai rendszert egy adott ponton „befagyasztani”!
Természetesen a grönlandi jég, a gleccserek, és a 13 millió km2-nyi Antarktisz jege, ha elolvad, az meg fogja növelni a tengerek szintjét. De nem évtizedek, hanem évmilliók alatt, nem kell emiatt apokaliptikus látomásokkal gyötörni magunkat. Addigra az emberiség nyilván megtalálja a megoldást, hogy kordában tartsa ezt a folyamatot. Kutatni kell a folyamatokat, hogy jobban értsük, hisztéria, pánikkeltés nélkül, de ne a Greta Thunbergek akarják megmondani a tudománynak és a politikumnak, hogy mit kell tenni!
*****
Kiszelly Zoltán politológus
A pénzünket akarják, nem demokráciát!
Kibújt a szög a zsákból. Amit eddig mindenki tudott, azt a szocdem német pénzügyminiszter most kimondta: az uniós eladósodás “annyira jó ötlet”, hogy az EU a jövőben is vegyen fel hitelt. Párttársa, Michael Roth külügyi államtitkár rögtön be is támadta Lengyel- és Magyarországot, nehogy azok megakadályozzák a nagy adósságorgiát.
Az Elbától keletre mindig is szkeptikusak voltunk mindenfajta unióval szemben. Azok ugyanis jönnek-mennek, ám a nemzetek maradnak. Most éppen egy Európai Unió tagjai vagyunk, amelynek kaffkai berlini és brüsszeli központja előre akar menekülni és az euró megmentésével akarja Európa nemzetközi gazdasági súlyát növelni.
Hogy miért? A Brexit után és Trump elnök remélhető újraválasztása után Nagy-Britannia valószínűleg csatlakozni fog az USA-Kanada-Mexikó Kereskedelmi Megállapodáshoz, a NAFTA utódjához, amely így vitathatatlanul a három közül legerősebb világgazdasági pólus lesz. Minimum a hollandok és lengyelek élénken figyelik majd, hogy a britek jól döntöttek-e.
Berlin bármi áron egyben akarja tartani a maradék EU-t, Brüsszel pedig szívesen növelné bürokratikus hatalmát. A két igény az euró és az eurózóna megmentésében találkozik. Az Európai Központi Bank már ellőtte puskaporát, mérlegfőösszege közelíti az eurózóna GDP-jének a felét. Ezért kell az EU-nak is eladósodnia, mivel így az eurózónán kívüli országokat is adósrabszolgává tehetik.
A járvány gazdasági hatásaival indokolt 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagra az mondták, hogy egyszeri alkalom. Olaf Scholz német pénzügyminiszter szerint pedig egy jó ötlet az unió finanszírozására. Ötletből pedig van bőven: a spanyol baloldal alapjövedelmet vezetne be, az olaszok 4-es metrót alagutat építenének Szicília és a csizma déli sarka közé, Berlin az egész EU-t átállítaná atomról megújuló energiára, dízelről villanyautóra, stb.
Mit szeretnének? Berlin és Brüsszel még több, sokkal több euró-kötvényt szeretne a nemzetközi pénzpiacokon kibocsátani, amitől több politikai és gazdasági hasznot remélnek. A közös adósság olyan méreteket öltene, amely Marine Le Pen (2022. május) vagy Salvini (legkésőbb 2023) esetleges megválasztása esetén is megfizethetetlenné vagy legalább drágává tenné ezen országok kilépését.
Az euró-kötvények növelnék az euró mint fizetőeszköz globális szerepét és felértékelnék az európai tőzsdéket. Az előre menekülés jó alkalom és ürügy az euró “befejezésére”, vagyis az eurózónán belül a betétbiztosítás, csődeljárás és felszámolás harmonizálására, majd ezt követően az adó- és szociálpolitika egységesítésére. A közös adósság törlesztésére pedig közös adók és közvetlen uniós bevételek kellenek, amelyekről szívük szerint már többségi szavazással döntenének.
Miként akarják ezt elérni? Rothnak igaza van. Az idő sürget, bár leginkább az eurózóna déli országait. Ha nincsen új uniós költségvetés januártól a régi marad arányosan hatályban.
A bizottság az ősszel debütáló demokrácia monitorozásban találta meg az alkalmas eszközt. A látszat kedvéért minden ország demokráciáját monitorozzák majd, ám valahogy sejtjük, hogy csak nálunk fognak problémát találni. Pláne, ha a neoliberális kecskére, pontosabban NGO-kra bízzák a káposztát. Naná, hogy Soros!
Groteszk, hogy a sárgamellényesekre szemkilövető rendőröket küldő Macron, vagy a békésen tüntető holland nyugdíjasokra lovasrendőröket küldő Rutte esetében nem szólalt meg az oly’ érzékeny német diplomácia. Ők már bent vannak a zsákban. Ők mind globalisták, nem úgy mint mi, kelet-közép-európaiak, akik tudjuk, hogy a saját valuta és kezelhető államadósság ugyanúgy védi a szabadságunkat és nemzeti szuverenitásunkat, mint az egyhangú uniós szavazási eljárás.
(forrás: mozgástérblog)
*****
Gazdag László
(közgazdász, ny. egyetemi docens)
A DEVIZAHITEL-MIZÉRIA: KIÉ A FELELŐSSÉG?
Többségük kényszerhitel volt
Annyi mindent hallani manapság a devizahitel válságról, az okokról, a felelősökről, hogy tisztázni kell a valós mozgásokat, amelyek ehhez a nagyon súlyos társadalmi problémához vezettek. Eredetileg a devizahitelek felvételét még a legelső Orbán kormány (1998-2002) tette lehetővé 2001-ben, de teljesen más szándékkal, más csoportot megcélozva. Az eredeti cél a devizához való jutás megkönnyítése a hazai vállalkozói kör számára gazdasági és fogyasztási célú import igénybevételére: nyersanyag, energiahordozó, alkatrész, technikai eszköz, fogyasztási cikk beszerzése közvetlenül, bürokratikus akadályok nélkül.
Akkor még szó sem volt arról, hogy majd bedőlt forinthitelek „megmentésére” fogják a bankok ajánlani egyszer. (Az idézőjelet nem véletlenül tettem ki!) Ez így működött a Medgyessy kormány (2002-2004) alatt is, semmi probléma nem volt vele. Viszont a Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt már átalakult ez a hitelezési forma: lakossági célú igénybevétel lett a funkciója. Hogyan és miért történt ez?
Az emberek az 1998-tól folyamatosan javuló gazdasági körülmények (csökkenő infláció, reálbér emelkedés, növekvő gazdaság) bátran mertek forinthitelt fölvenni lakásvásárlásra, autóvásárlásra, elhalasztott fogyasztási igényeik kielégítésére. Ne feledjük el, hogy a Bokros-Surányi csomag súlyos megszorításai után vagyunk! 1989-1998 között 25%-kal csökkent a reálbér, 31%-kal csökkent a reálnyugdíj!
Ilyen súlyos életszínvonal romlásra még az 1929-1933-as válság idején sem volt példa!
Forinthitelből devizahitel
A legelső Orbán kormány (1998-2002) három lépésben 19.600 Ft-ról 50.000 Ft-ra növelte a minimálbért 1999-2001 között. Azonnal meglódult a gazdaság lokomotívja, csökkent az infláció (bizony: a béremelkedés következtében csökkent az infláció, és nem nőtt, nesze neked bérinfláció!), javult az egyensúly, lement a GDP arányos államadósság 53%-ra.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy 1994-2002 között az államadósság csökkenésében döntő szerepet játszottak a privatizációs bevételek a Bokros-Surányi csomag idején, és az Orbán kormány négy éve alatt! Erről ma sokan hajlamosak elfeledkezni. A Medgyessy kormány rögtön 2002 szeptemberében meglépte az 50%-os közalkalmazotti béremelést, ami 800 ezer közalkalmazottat érintett (orvosokat, ápolónőket, tanítókat, tanárokat többek között!) ez tovább lendítette a gazdaságot, tovább csökkent az infláció (2005-re már 3,6%-ra!), és ezért lefelé tendáltak a kamatlábak. Igaz, a GDP arányos államadósság átmenetileg visszakúszott 59%-ra, de ez nem volt tragikus.
Másrészt ez nem a bér-és nyugdíjemelés miatt ment végbe, ugyanis annak a forrása nem hitelfelvétel, hanem átcsoportosítás volt. Az egyensúly kismértékű átmeneti romlásának valódi oka: elfogyott a privatizálható vagyon, nem volt többé privatizációs bevétel. Ez az 59% adósságráta nem volt vészes, hiszen ma, 16 évvel később még mindig 70% fölötti ez a mutató, ugyanakkor, ha Medgyessy Péter folytathatta volna humán tőke barát gazdaságpolitikáját, ez újra csökkenni kezdett volna a javuló gazdasági teljesítmények hatására. Medgyessy menesztése után ez a teljesítményjavulás maradt el a hibás gazdaságpolitika miatt!
A szocialisták sajnos meghajoltak koalíciós partnerük akarata előtt, és 2004. szeptember 29-ével leváltották saját eredményes miniszterelnöküket. Ez nagy hiba volt! Megint működésbe lépett a hazai közgazda szakmát folyton megbénító béremelés-fóbia: minden baj oka a „fedezet nélküli bérkiáramlás”. Holott pont a humán tőke tragikus alulértékeltsége volt mindig is a gazdasági bajok fő oka nálunk!
A „baloldali” szocialisták átvették a szabaddemokraták ideológiáját, nem tűrték még saját kormányuktól sem a kisembereken segítő jövedelempolitikát, mindenáron a külföldi tőkének akartak kedvezni: olcsó bér, mint „versenyelőny”! Medgyessy menesztésének még sem ez volt a valódi oka, hanem hogy fel akart lépni korrupt munkatársaival szemben, csak hogy ezeket a munkatársakat az SZDSZ adta!
A szakértelmet újra felváltotta ezután a felelőtlen rögtönzések időszaka („úgy tettünk mintha kormányoztunk volna” – Gyurcsány Ferenc), megismétlődtek a Horn kormány (Bokros-Surányi csomag) hibái: forintleértékelés (2009 áprilisában már 315 Ft/euró!), újra elszabaduló infláció (8% fölé), a kamatlábak emiatt az egekbe szöktek (az állam a legnagyobb adós!), a költségvetési hiány 10% fölé ugrott, a GDP arányos államadósság pedig 84%-ra, közben zuhant a reálbér színvonal éppen a megugró infláció miatt. Így a forintban eladósodott kisember kettős présbe került: megugró forinthitel kamatlábak, csökkenő reáljövetelem. 2005-2009 között 13%-kal zuhant a reálbér-és nyugdíjszínvonal.
Csak a 13. havi bér és nyugdíj megvonása önmagában 7,8%-kal csökkentette a nominálbéreket-és nyugdíjakat. Nominális bér-és nyugdíjcsökkentésre az 1950-es évek eleje óta nem volt példa! Ha ehhez hozzáadjuk a 8% inflációt, és ezt korrigáljuk a tényleges bér-és nyugdíjemelkedéssel, akkor jön ki a -13%. Most jött „mentőövként” az eredetileg egészen más célra bevezetett devizahitel: a bankok készséggel átváltották a bedőlt forinthiteleket devizára. Holott ez csak egy technikai lépés volt, ezek mögött nem létezett semmiféle deviza, vagyis külföldi valuta. Az eladósodott kisember részéről nem volt ebben semmi felelőtlenség, az ilyen vádak teljességgel igaztalanok, a svájci frankra, japán jenre, euróra való átváltás egyszerűen csak menekülési „útvonal” lett, és időt lehetett vele nyerni. Na persze nem túl sokat.
Ugyanis az egykori Bokros-Surányi csomag legfőbb elemeként alkalmazott forintleértékelés 2008-ban történt megismétlése Simor András jegybank elnök (2007-2013) és Bajnai Gordon gazdaságért felelős miniszter (2006-2009) együttes lépéseként ugyanolyan katasztrofális következményekkel járt, mint az „eredeti” recept 1995-1997 között. A leértékeléssel megint felpörgették az inflációt, hogy visszaszívják az úgymond „fedezetlenül” kiáramlott jövedelmeket. Ez persze ugyanúgy közgazdasági szakmai szamárság volt, mint már Bokrosék idején, hiszen Magyarországon soha nem volt hitelből finanszírozott „fedezet nélküli bérkiáramlás”, itt mindig is alulértékelt volt a humán tőke a holt tőkéhez képest. A leértékelés következtében most már a „devizahitelek” is bedőltek.
Kié is a felelősség?
Király Júlia, az MNB elnökhelyettese Simor András alatt, cinikus kijelentést tett akkor: „Nem szabad a devizahiteleseket megmenteni, hadd tanulja meg a magyar ember, hogy felelősséggel kell dönteni!” Nos, ugyanő riogatott akkoriban bérinflációval, ami önmagában is közönséges szakmai szamárság volt: Milton Friedman mutatta ki, hogy a modern globalizált gazdaságban a jövedelmek emelkedésére, tehát a piaci kereslet bővülésére már nem az ár reagál, hanem a volumen a feldolgozóiparban és a szolgáltatások területén. (A nyersanyagoknál kicsit más a helyzet, mert ott a volumen a természeti adottságoktól is függ, tehát nem szabályozható annyira.)
Mint láthattuk, a bérből, fizetésből élő kisember nem járt el felelőtlenül, élni akart a lehetőséggel, de nem számolt a kormányzati oldal felelőtlenségével! A lakosság gazdasági dimenziójú biztonságának garantálása bizony nagyon is kormányzati feladat, beleértve ebbe a jegybanki monetáris politikát is! A devizahitelek tömeges bedőléséért, a sorozatos kilakoltatásokért nem a kisember a felelős, hanem a gazdaságpolitika irányítói!
Ebből viszont az is következett volna, hogy ez utóbbiak hibáit ez utóbbiak tegyék rendbe! De ez is elmaradt, mégpedig az új MNB elnök, Matolcsy György felelőtlen, cinikus monetáris politikája miatt! Matolcsy csak azért tartja tudatosan gyenge árfolyamon a forintot, hogy így a jegybank 250 milliárd Ft nagyságrendű árfolyamnyereséget realizáljon évente.
És itt még nincs vége! A jegybanki alaptörvény előírja, hogy az MNB nyereségét azonnal be kell fizetni a költségvetésbe, késlekedés nélkül. Ennek célja éppen az, hogy elkerüljük a Jegybank nyereségérdekeltségének a kialakulását, hiszen az MNB nem kereskedelmi bank, a valós funkciója a forint stabilitásának a védelme.
Ebbe beletartozik az is, hogy meg kell védeni a nemzeti valutát a leértékelődéstől és az elinflálódástól! Ezt az alapelvet sértette meg annak idején két ízben is Surányi György, aki kétszer volt az MNB elnöke: 1990-1991-ben és 1994-2001 között. 1991-ben 35%-os csúcsot produkált az infláció, 1996-ban pedig megint 28%-ra ugrott vissza 18%-ról! Mellesleg eközben az MNB bécsi leánybankja, a CIWW Bank 80 Md Ft veszteséget szedett össze, valamilyen rejtélyes külföldi ingatlanügyleteken, ami soha nem lett feltárva. (Fritz Tamás: „Ez egy következmények nélküli ország!”)
Hogyan lehet az, hogy most a Matolcsy Görgy által vezetett MNB ezt az árfolyamnyereséget törvénysértő módon nem fizeti be a költségvetésbe, hanem ebből alapítványokat finanszíroz, műkincseket, ingatlanokat vásárol? Hol van ilyenkor a bankszövetség, a banki felügyelet, hol van ilyenkor a közgazda szakma?
Másrészt, ez az árfolyamnyereség a devizahitelesek szabályos kifosztásából származik, mondjuk ki nyíltan! A devizahiteleseken akkor segített volna az Orbán kormány, ha legalább reálárfolyamon, de még inkább a hitelfölvételkori árfolyamon lett volna forintosítva a hitel. Így a devizahitelesek csöbörből vödörbe kerültek! Döbbenetes az, hogy Magyarországon a bank semmilyen kockázatot nem vállal, csak az adós!
Itt van például a jelzáloghitel! A nevében benne van: az ingatlan a fedezet, amelynek vásárlására fölvették a hitelt. És mégis megtörténhetett az, igen nagy számban, hogy már elvesztette az illető az ingatlanát, már az utcán él, kilakoltatták, de még mindig vonja tőle a bank a részleteket és a kamatokat. Ilyen gyakorlat nincs még egy a világon!
*****
Gazdag László
EPERSZEDÉS
100 FT/KG EPER = 35 ÉV LEMARADÁS
„Nem azért fizetem jól a munkásaimat, mert gazdag vagyok, hanem azért vagyok gazdag, mert jól fizetem a munkásaimat!” Robert Bosch.
Gyakran az ember apró-cseprő dolognak tűnő jelenségből érti meg a lényeget, akár a cseppben a tengert. A minap az egyik adón a híradóban eperszedő munkásokat mutattak egy gazda eperföldjén. Nem éppen fiatal néni mondja a kamerába két lehajlás között: -100 forintot kapunk kilójáért. Nehéz munka ám ez, nem lehet gépesíteni. Órákon át a tűző napon hajlongani, minden szemet külön-külön megfogni. Hány gramm lehet egy szem, mennyit kell finoman leszedni, hogy az az egy kiló összejöjjön? A nap végén ki tudnak még egyenesedni?
Déja vu! Éppen harminc évvel ezelőtt egy agrárszakemberekből álló csoporttal látogattuk meg az itáliai Modenában Európa legnagyobb traktorgyárát, a Fiat-Agri gyárat, majd utána egy közeli gyümölcstermelő farmot. Az ember, ebbe a kapitalista ántivilágba érkezve mire számít? Idegbeteg módjára egy futószalag mellett kapkodó melósokra.
Nos, beléptünk a csarnokba, sehol futószalag, egy lassan mozgó konvejorsorokon jönnek a lefelé lógó részegységek, a munkások szép nyugodt tempóban szerelnek rajta valamit, aztán halad tovább. Pár munkás ücsörgött padokon és dohányzott éppen. Láttunkra sem pattantak föl, nem zavartatták magukat. Megint déjà vu! Segédmunkás koromban a mester kezében mindig volt egy colstok, akkor is ha sose használta. És volt nála mindig egy vasdarab. Ha ücsörögtünk éppen, és jött arra egy főnök, előkapta a vasdarabot, és a colstokkal méregetni kezdte.
Építettük a szocializmust. Megint déjà vu, egy tv-műsor az USA 1980-as éveiről, Ronald Reagan (1981-1989) korszakáról. A Simpson család, akkori népszerű rajzfilm sorozatból egy mondat: -Ha nem tetszik a melód, ne sztrájkolj, menj be minden nap, és csináld fél szívvel! Nem érdekes, az Egyesült Államokból nem érkeznek hírek soha olyasfajta bérsztrájkokról, mint amilyenek mindennaposak itt, Európában!
Visszatérve a modenai traktorgyárra, kérdeztük kísérőnket a bérezésről. Nos, fix bért, egymillió lírát kap havonta egy szakmunkás. Semmi teljesítménybér! Kísérőnk, a gyár PR menedzsere megnyugtatott arról, hogy ez akkor egy nagyon jó fizetés volt Itáliában. Értetlenkedtünk, látva a lassú tempót, az ücsörgő melósokat, végül vezetőnk megértette a „munkás-paraszt államból” érkezettek dilemmáját, elmondta, hogy a termelés tempója a piaci igényekhez igazodik, raktárra nem termelnek. Most ennyi a kereslet a traktorok iránt, ezért ilyen a tempó. Ha nagyobb lesz a kereslet, és feszítettebb lesz a tempó, akkor is ugyanennyi lesz a bér!
Egy valamit várnak el szigorúan: a minőséget. Ha hibáról érkezik visszajelzés a vevőtől, előveszik a szerelőt.
Ez után látogattuk meg a farmert, aki szilvát termelt. A betakarítási idény közepén, októberben furcsa volt számunkra: minden fán félig leszedve csak a szilva. Megint déjà vu! Tíz évvel korábban, mint egyetemista részt vettem Pécs mellett, Danic pusztán az állami gazdaság gyümölcsösében almaszedésen. Rászabadultunk az első fára, azon aztán semmi, de még levél sem maradt, akármilyen volt rajta az alma, mi leszedtük, és repült a ládába. A modenai farmon azonnal kitűnt, hogy melósok csak az éppen megérett, tökéletes szemeket szedik le, és mint a hímes tojást, teszik a ládába. Akkor értettük meg, hogy ha kimegyünk egy olasz piacra, minden olyan, mintha porcelánból lenne, minden szem tökéletes. De hogy lesz ebből teljesítmény? A bért nyilván a leszedett mennyiség után kapják – gondoltuk naívan. Dehogy! Havi fix egymillió lírát kapnak, amennyit a szakmunkás a traktorgyárban! Nem számolja senki a ládákat, nem mérik a súlyt, nincs teljesítménybérezés tehát.
De akkor mi van a lógósokkal? - jött a mi „logikus” kérdésünk. Válasz: azt a többiek maguk elzavarják! Figyeljünk csak! Nincs főnök, ellenőr, nem méricskél, számol senki! A lógóst saját maguk elzavarják! Déja vu! Annak idején Danic pusztán de utáltuk az agronómus asszonyságot, aki ott lihegett örökké mögöttünk, és ha a fán marad egy szem, vagy elmaradtunk a többiektől, akkor „jött a hajcsárkorbács”.
35 évvel ezelőtti élmény! És most hallom az eperszedő nénit, aki mondja, hogy 100 forintot kapnak egy kiló leszedett eperért. 35 évvel vagyunk mi elmaradva a fejlett világtól kérem! Nekem ez az üzenete az eperszedő néni „teljesítmény bérének”…
*****
Rendszeres cikkírónk, Dr. Gazdag László közgazdász kandidátus, ny. egyetemi docens itt közölt tanulmánya 2019 novemberében jelent meg a Valóság c. folyóirat 2019/11. számában. Itt most változtatás nélkül közöljük. A téma aktualitását az Orbán kormány ama intézkedése adja, amely szerint jövő januártól kezdve négy év alatt a kormány „visszaépíti” a 13. havi nyugdíjat, ennek első lépéseként, egyelőre 2021 januárjában, egyheti nyugdíjat adva ennek a korosztálynak. Eme írás elolvasása után esetleg föl lehet tenni a kérdést: helyesen gondolkodik-e a nyugdíjasokról és a nyugdíjakról a kormány? Nem kellene-e átgondolniuk, újra értelmezniük ezt a húsba vágó kérdést, éppen az „érted haragszom, nem ellened” József Attila-i kritika szellemében?
NYUGDÍJASOK: ELTARTOTTAK, VAGY A HUMÁN TŐKE VAGYON RÉSZEI?
„A hibás logikájú emberek több bűnt követtek el akaratukon kívül, mint a rosszindulatúak szándékosan!” Milton Friedman. (Jegyzet 1.)
Habent sua fata libelli. A könyveknek is megvan a maguk sorsa – vallották a régi rómaiak. A cikkeknek is. Úgy gondolom, hogy az olvasó már a cikk címéből látja, mennyire izgalmas és húsba vágó kérdésről van szó, hiszen a címben föltett kérdésre adandó válasz eldöntheti akár évtizedekre, vagy még hosszabb időtávra a nyugdíjból élő tömegek sorsát. Ez ma 2,6 millió embert érint Magyarországon. Az eredeti kéziratot az Élet és Irodalom című lapnak küldtem be, mert úgy gondoltam, hogy nagyon is e folyóirat profiljába illik. Kovács Zoltán főszerkesztőtől kaptam egy tömör, elutasító választ. Mint cseppben a tenger, ez is reprezentálja, mennyire elmaradott a hazai közgondolkodás, beleértve értelmiségünket, a nyugdíjas korosztály társadalmi-gazdasági szerepét illetően. A nyugdíjak drasztikus emelése nem csak lehetséges, de elengedhetetlen a normális gazdasági fejlődés érdekében. Ez a cikk ezt a tényt kívánja bizonyítani!
(Mi tartozik a GDP-be?) A GDP (Bruttó Hazai Termék) részei: amortizáció + bérjellegű jövedelmek (bér és nyugdíj/ + tőkejövedelmek (profit, kamat, járadék). Ha egy család bébiszittert alkalmaz, annak a bére beleszámít a GDP-be. A bébiszitter, mint munkavállaló ez után nyugdíj járulékot és szja-t fizet, a fogyasztása után áfa képződik, a vásárolt termék után árbevétel, vállalkozói profit. Mindez elmarad, ha a nagyi és a nagypapi vigyáz a gyermekre ingyen. Kitől kap több szeretet, mesét, tudást a gyermek: a bébiszittertől, vagy a nagyitól? Érdemes odafigyelni a finom részletekre! A miniszterelnök azt mondja Erzsi néninek: „Bözsi néni, ha jól alakulnak a számok, akkor majd emelek.” Aztán a pénzügyminiszter: „A javuló adatok lehetővé teszik, hogy a növekedés áldásaiból a nyugdíjasok is részesüljenek.” És még: „Megőrizzük a nyugdíjak vásárlóerejét.” Ebből az következik, hogy a nyugdíjas afféle eltartott, GDP fogyasztó-felélő, improduktív valaki, aki ebből következően csak valamiféle teher a társadalom nyakán. Persze „el kell viselni őt”, hiszen valamikor évtizedeken át aktív dolgozó volt, kereső volt, járulékokat fizetett, és most megérdemelt pihenését tölti. Csak hát közgazdasági szempontból ő innentől kezdve teher, akárhogy is nézzük! Valamint az is következik az előbbi logikából, hogy a mai nyugdíjasokat a mai aktív dolgozók tartják el.
Egyszer évekkel ezelőtt Békesi László, a Horn kormány első pénzügyminisztere tartott előadást az egyik tv-adón az „elosztó-kirovó nyugdíjrendszerről”. Akkor értettem én meg, micsoda elképesztő tudatlanság, szakmai műveletlenség jellemzi a magyar gazdaságpolitika prominens képviselőit-irányítóit, úgy általában. Gondolok még itt utódjára, Bokros Lajosra! A nyugdíjak reálértékének megőrzése ebből a nézőpontból a társadalom (állam) részéről valamiféle nemes gesztus, erkölcsi kötelesség.
Másrészt viszont mindebből a (nagyon is hibás, torz, és téves!) logikából az is következik, csak nem mondjuk ki, mert túl cinikusan hangzana, hogy a társadalom érdeke, konkrétan gazdasági érdeke az lenne, ha minél alacsonyabb lenne a nyugdíj, és ezen is túlmenve a nyugdíjas minél rövidebb ideig élne, minél rövidebb ideig fogyasztaná a társadalom jobb célokra érdemes erőforrásait. Hiszen abból, ami a nyugdíjakra elmegy, lehetne beruházásokra költeni, az aktív dolgozók fizetését emelni, a gazdasági növekedést gyorsítani, az egészségügyet, oktatásügyet fejleszteni, stb. Mert ugye, amit a nyugdíjasok elfogyasztanak a GDP-ből az valamiféle Danaidák hordója, ez a GDP-rész haszontalanul elillan, szublimálódik.
Nehogy azt higgyük, hogy ez csupán valamiféle „akadémikus okoskodás”, ugyanis ki nem mondva ez cinikus a logika húzódik meg a mögött a felfogás mögött, amely jól tetten érhető a mindenkori magyar kormányok gyakorlatában: ha megszorítani kell (mert tévesen úgy hiszik, hogy kell, tudniillik, semmilyen egyensúlyi zavar idején NEM KELL!), akkor először a nyugdíjakon igyekeznek spórolni! Jó példa volt erre 1998 tavasza, amikor a Horn kormány a választások előtt a „több mézet a madzagra” elv jegyében 19 százalékkal tervezte emelni a nyugdíjakat nominálértéken, ami az akkori 16 százalékos inflációt alapul véve három százalék emelkedést jelentett volna reálértéken. Azt viszont tegyük hozzá, hogy 1989-1998 között a magyarországi nyugdíjszínvonal 31 százalékkal csökkent reálértéken, ami példátlan a kötelező nyugdíjbiztosítás hazai kiépülése óta. Ilyen mértékű zuhanásra még az 1929-1933-as nagy válság idején sem került sor.
Viszont a legeslegelső Orbán kormány (1998-2002), rögtön a hivatalba lépése után úgy döntött, hogy „erre most nincs fedezet”, és ezt a korábbi törvényjavaslatot visszavonta. Nos, nyugodtan kijelenthetem, hogy volt rá fedezet, mindig van rá fedezet, mert a nyugdíjemelés is, mint bármely gazdaságpolitikai, vagy akár szociálpolitikai döntés csupán politikai akarat kérdése! Az Orbán kormány négy év múlva nagy árat fizetett a nyomorgó nyugdíjas tömegeket ért cinikus arculcsapás miatt: 2002-ben ez a korosztály nyújtotta be a számlát, „törlesztett” azzal, hogy leváltotta a kormányt.
De nem kell ahhoz megszorítás sem - mert éppen jól teljesít a gazdaság, mint 2013 óta látjuk - hogy a nyugdíjkassza maradjon az utolsó, amire gondol a kormány, ha „emelni” akar, hiszen még a meghirdetett cél is így hangzik: „megőrzik a nyugdíjak reálértékét”. Vagyis csupán az infláció rátájának megfelelő mértékben emelkedhetnek a nyugdíjak, a nyomorszinten élőké is, egyre jobban leszakadva bérektől. De sajnos a tapasztalat szerint ennek a korosztálynak van a legkisebb érdekérvényesítő képessége a társadalomban. A netadó tervezett bevezetésekor fiatalok, középkorúak százezrei tüntettek az utcákon, vissza is vonta a megijedt kormány, de érdekel bárkit is a nyomorgó minimálnyugdíjasok helyzete ebben az országban?
(A nyugdíjasok az ország humán tőke vagyonának részei) A KSH adatai szerint 2019. január elsején 2 156 622 fő kapott az országban nyugdíjat, amelynek átlagértéke 130 491 forint volt. Azonban ideszámítva az egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülőket is (özvegyi nyugdíj, szülői nyugdíj, árvaellátási díj) az összes létszám 2,6 millió ember. 2017-ben 3 598,5 milliárd forint, a GDP 9,4 százaléka lett kifizetve nyugdíjszerű ellátásra, ennek 88 százaléka, 2 775,5 milliárd forint volt a nyugdíj, és 12 százaléka, 823 milliárd forint az egyéb nyugdíjszerű ellátás. Külön kell számolni ettől a rokkantsági ellátás összegét, amely nem a nyugdíjkasszából kerül kifizetésre, hanem az Egészségbiztosítási Alapból.
2018-ban az infláció 2,8 százalék volt, a 2013 óta folyamatosan növekvő bérek dacára. Avagy nesze neked bérinfláció meséje, amivel már csak a magyar közgazdászok és politikusok riogatják a népet, illetve amit egyedül a mi egyetemi és főiskolai karainkon oktatnak a nebulóknak: kereslet-húzta és költség-tolta infláció. Holott Milton Friedman már negyven évvel ezelőtt megcáfolta a bérek és árak alakulása közti összefüggést, mégpedig tényadatokra, hosszú távú adatsorokra alapozva. Rámutatott arra, hogy a modern globalizált világban a kereslet növekedésére már nem az ár, hanem a volumen reagál! (Irodalomjegyzék 4.)
Ha a nyugdíjasok most csak „élvezik” korábbi aktív dolgozói korszakuk „megérdemelt” eredményét a havi nyugdíj formájában, abból az is következik, hogy a 2017-ben a részükre kifizetett 3,6 ezer milliárd forint, a GDP 9,4 százaléka, amolyan improduktív kiadás, ha úgy tetszik veszteség, amit elvileg lehetett volna „hasznosabb” célokra is fordítani, például „produktív” beruházásokra. Nézzük meg először is azt a kérdést, hogy a társadalmi újratermelés szempontjából veszteség-e a nyugdíj?
Nos, először is ma a 2,6 millió nyugdíjas (nyugdíjból és egyéb nyugdíjszerű ellátásból élő) fogyasztása a gazdasági növekedés egyik nagyon fontos motorja, erről a későbbiekben ejtek szót. Másrészt ez a szemlélet nem veszi tudomásul azt a tényt, hogy a nyugdíjas korosztály hatalmas felhalmozott élettapasztalata, általános és szakmai tudása, képességeinek összessége mind, mind az ország, a nemzet humán tőke vagyonának fontos részét képezik. Egy megjegyzésem még: a mai agyonvegyszerezett, szennyezett világban élnek az emberek 85-95, vagy akár száz évig, mégpedig aktívan, szellemileg frissen, ha elkerülik a két időskori betegséget, az Alzheimer kórt és a Parkinson kórt, és vigyáznak magukra. Ez már nem az az idő, amikor az idősek (60-70 évesek) a hamut mamunak mondták. Pedig milyen „egészségesen” táplálkoztak, nem voltak még vegyszerek, a gyomirtó szer a kapa volt. Az az időszak fizikailag nyomorította meg, zsigerelte ki az embert!
Az más kérdés, hogy a mezőgazdaság forradalmi átalakuláson ment végbe az utolsó 30-40 évben, ez már nem agyonvegyszerezett „iparszerű” mezőgazdaság, hanem a környezetbarát (de legalábbis ahhoz közelítő), mégis megfelelő szinten teljesítő „integrált mezőgazdaság”. (Irodalomjegyzék: 2. 9. 10. 12.) De ahhoz, hogy a mai világban vigyázzanak magukra az idősek, egészségesen éljenek, nap mint nap regenerálódni tudjanak, megfelelő fizikai és szellemi kondícióban tartsák magukat, megfelelő jövedelemszintre van szükségük. Vagyis a nyugdíj is beruházás az emberi tőkébe, akár a bér!
Szögezzük le, hogy az aktív társadalmi-rokoni kapcsolatokat ápoló, a közéletben, a családi életben részt vevő, illetve gyakran a közvetlen termelő munkába is bekapcsolódó nyugdíjas része a produktív humán tőke vagyonnak. Sőt, esetenként akár előállítója a szűkebb értelemben vett vett GDP-nek, tehát a bruttó hazai terméknek is. Gondoljunk csak a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott aktív dolgozókra, a kiskertben kapálgatókra! A kérdés tehát, hogy melyik rubrikákban kellene elszámolnunk, a nyugdíjas korosztály teljesítményét? A felgyülemlett élettapasztalat átadása a következő nemzedékeknek minden társadalomban, minden történelmi korban kiemelkedően fontos volt. (Irodalomjegyzék 1. 7.)
(A bérszínvonalat meghaladó nyugdíj színvonal!) Az Egyesült Államokban és Franciaországban ma a nyugdíjszínvonal meghaladja a bérszínvonalat! Ez azért lehetséges, mert ma a világ legnagyobb vagyonkezelő holdingjai a társadalombiztosítási rendszerek: a munkavállalóktól levont járulékokat évtizedek óta forgatják működő tőkeként. Részvényt, kötvényt, valutát adnak-vesznek, az egész világon! Az ebből befolyó profit ma már meghaladja a dolgozók által fizetett járulékok mértékét.
Érdekes szociológiai problémákat is fölvet ez a kialakult helyzet. Florida ma az Egyesült Államok egyik leggazdagabb, ám legjobban elöregedő állama, ugyanis az amerikai nyugdíjasok előszeretettel költöznek ide a kellemes klíma miatt. Magyarországon is így kellene működnie a nyugdíj kasszának és az egészségbiztosítási kasszának! De nem így működik! Érdemes lenne az államnak feltőkésítenie mindkét kasszát, majd rábíznia egy állami vagyonkezelő holdingra. Honnan lenne ehhez forrás? Nos, stadionépítés, hadd ne soroljam!
(Összeomló nyugdíjkassza?) Nemrég Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Intézet igazgatója azt írta, hogy a nyugdíjakat drasztikusan csökkenteni kell, ha el akarjuk kerülni a nyugdíjrendszer összeomlását. A HVG hasábjain Simonovits András professzor szólt hozzá a témához, és még ő is kongatta a vészharangot, ha nem is ekkora hangerővel. Emlékeim szerint már 20-25 évvel ezelőtt is hallottam, olvastam hasonló apokaliptikus jóslatokat, de a nyugdíjrendszernek azóta is „kutya baja, köszöni, működik és jól van”. Annyiban persze árnyalom ezt a humorosnak szánt végszót, hogy természetesen nem gondolom én sem, hogy a nyugdíjrendszerrel nálunk minden rendben van.
A „főkönyvelői közgazdaságtan” mai művelői, a magyar közgazdák túlnyomó többsége (tisztelet a kivételnek) leragadt annál a logikánál, miszerint a kifizetett nyugdíj „elszáll” a rendszerből, vagyis a nagy makrogazdasági körfolyamatból, mert a nyugdíjas elkölti, feléli, tehát megsemmisíti ezáltal a termelőszféra produktumának (a GDP-nek) egy tekintélyes részét, mint láttuk, 9-10 százalékát. Itt jól tetten érhető eme „főkönyvelői közgazdaságtan” szokásos szemellenzős, csőlátásszerű mentalitása, amely élesen szembeállítja, mintegy a főkönyvelői tartozik – követel rubrika két oldalára állítja, egymással szemben a termelést és a fogyasztást. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a modern közgazdaságtani diszciplína leggyorsabban fejlődő ága, a humán tőke elmélet ezzel már szakított: a végső fogyasztást a humán tőke újratermelése folyamataként fogja föl. Ebben a logikában a bér nem folyó termelési költség (csak látszólag az, mert havonta fizetik), hanem beruházás a humán tőkébe. (Irodalomjegyzék 16.)
A „főkönyvelői közgazdaságtan” szerint tehát a kifizetett nyugdíj egyszerűen a „veszteség” rubrikába kerül, „kiszáll” a nagy makrogazdasági körfolyamatból, szublimálódik, akár a szárazjég a melegben. Ezzel szemben az a valóság, hogy a nyugdíjjal, mint a bér mellett a másik bérjellegű, végső fogyasztásra kerülő munkajövedelemmel, valami egészen más történik: az utolsó forintig benne marad a nagy rendszerben, a körfolyamatban, sőt, ott tovább működik, hat, például serkenti a gazdaságot. Ne feledjük el, hogy 2,6 millió emberről van szó, akiknek a fogyasztási szerkezete ráadásul nagyon is előnyös a gazdaság általános működése, növekedése szempontjából: alapvető fogyasztási cikkek! A nyugdíjas már nem vesz lakást, autót, hanem élelmiszerre, ruházatra, gyógyszerre, rezsire költ. És ha kicsit jobban megy neki, akkor szolgáltatásokra, idegenforgalomra is.
Amikor a nyugdíjas vásárol a boltban, vagy elmegy hétvégére az Erzsébet utalvánnyal a Wellness-szállodába regenerálódni, akkor nem csak fogyaszt (tehát „megtermelt GDP-t semmisít meg”), hanem ezáltal árbevételt képez az élelmiszer-kereskedelem, élelmiszeripar, agrárszektor, vendéglátás, stb. rubrikában. Vagyis ott meg GDP képződik! Árbevétel, profit (jövőbeli beruházás!), áfa, szja, egészségbiztosítási járulék (ma más a neve), és, milyen érdekes: még nyugdíj járulék is képződik a nyugdíjasok fogyasztásából! Ez utóbbit ugyan formailag a munkavállaló fizeti a bérből, de előbb a vállalkozónak kell kifizetnie bér formájában, és ha a megnövekedett kereslet, forgalom lehetővé teszi a béremelést, akkor abból több nyugdíj járulék is képződik. Magyarországon ma a béremelkedés és a nyugdíj emelkedés együtt indukálja a gazdasági növekedést! Ez mindaddig így lesz, amíg a munkajövedelmek (bér és nyugdíj) el nem érik a valós teljesítménynek megfelelő szintet.
Sokan, például Mellár Tamás pécsi közgazdász professzor, az Európai Uniótól kapott kohéziós támogatásra mutogatnak, mintha az lenne a növekedés motorja. Ez tévedés. Az Európai Unió nem ad termelési célú beruházásra pénzt, csak infrastrukturális fejlesztésekre. Igaz, ez az építőiparra jótékonyan hat, de Magyarországon bizonyíthatóan nem ez a tétel a gazdasági növekedés valódi motorja, hanem a belső fogyasztás dinamikus bővülése. (Irodalomjegyzék 3.) Tévesek azok a spekulációk is, miszerint az uniós pénzek várható csökkenése miatt az Orbán kormány nem lesz képes a növekedést fenntartani. Enélkül is lesz növekedés, ha a bérek tovább emelkednek, és főként, ha végre a nyugdíjak is. Ez utóbbi egyelőre csupán potenciális lehetőség sajnos, mert láthatóan a kormány nem ismerte még föl a nyugdíjemelés gazdaságserkentő hatását, és elhibázott módon a nyugdíjakon igyekszik „spórolni”.
Magyarországon ma egy sajátos ollót látunk szétnyílva. Az egy főre jutó GDP terén az EU-27-ek átlagának kétharmadát (67-68 százalék) érjük el, míg a reálbér színvonal terén annak egyharmadát (34 százalék). Vagyis a bér-és nyugdíjszínvonal, a végső fogyasztás még mindig messze elmarad a valós gazdasági teljesítménytől.
(Lásd: ábra!)
Forrás: KSH, Bogár László.
Az ábrát nézve bizony komikusan hangzik az említett Mellár Tamás professzor kijelentése, miszerint „ma nem szabad bért emelni, előbb a teljesítménynek kell javulnia”. Madár István, az ismert gazdasági elemző nemrég a Kossuth Rádió egyik műsorában figyelmeztetett arra, hogy 2017-ben a GDP csak 4,2 százalékkal nőtt, míg a bérszínvonal 12 százalékkal, amit szerinte „a vállalkozók még a tartalékaikból ki tudtak gazdálkodni, de most már ennek gátat kell szabni”.
Elnézést, ha sarkosan fogalmazok, de az ábrára tekintve bárki megállapíthatja, hogy ez az állítás közönséges szamárság!
Lehet-e ma bért és nyugdíjat emelni?
„Nem azért fizetem meg jól a munkásaimat, mert sok pénzem van, hanem azért van sok pénzem, mert jól megfizetem a munkásaimat.” Robert Bosch
„Akkor lesz nagy üzlet az autó, amikor azok a munkások is meg tudják venni, akik előállítják a gyáraimban!” Henry Ford
„Demokráciánk talpköve az ötdolláros órabér!” Lee Iaccocca
Időnként egyesek megint rebesgetik a bérinfláció meséjét, amit ugyan Milton Friedman már 40 évvel ezelőtt megcáfolt, de egyetemeinken ma is tényként tanítják. A laikusok és az elméleti szempontból felkészületlen magyar közgazdák számára nyomatékosan hangsúlyozom itt, hogy a modern, globalizált gazdaságban, a rugalmas termelési és kereskedelmi rendszerek révén, a megnövekedett keresletet nem az ár követi, hanem a volumen, ezért nincs kereslet-húzta infláció. Költség-tolta infláció sem létezik, mert egyrészt a gyors technikai fejlődés ellensúlyozza a béremelkedést, másrészt a bér ma már az összköltség 10 százaléka körüli részarányt képvisel az ipar, és ennél is alacsonyabb részarányt az agrárszektor számára.
Ha 10 százalékkal nő a bérköltség, az összköltségben egy százalékot jelent! A szolgáltató szektorban persze nagyobb a bérköltség részaránya, de pont ebben a szektorban kiemelkedő a hozzáadott érték tartalom – erre nemrég Csath Magdolna professzor asszony hívta föl a figyelmet. (Irodalomjegyzék 3.)
Itt ez a tény ellensúlyozza a bérköltség növekedését. Sub pondere crescit palma! (Teher alatt nő a pálma!)
Ha a szolgáltató szektorban „túl magas” a béremelkedés üteme, akkor ez innovációs kényszerként nehezedik a vállalkozóra! Vagy megfelel ennek, vagy „kiszáll”. Ez a természetes piaci verseny! Alois Schumpeter osztrák közgazda ezt nevezte „teremtő pusztulásnak”. (Jegyzet 2.) Másrészt ha emelkednek a jövedelmek (bér és nyugdíj), akkor éppen a szolgáltató szektor számára bővül a piac a leggyorsabban. És ez pont a nyugdíjak emelkedésére érvényes fokozott mértékben! Mint már említettem, a nyugdíjas már nem lakásra, autóra gyűjt, hanem a jóléti szolgáltatásokat veszi igénybe. Persze csak akkor, ha létfenntartásán kívül tud ezekre költeni! A szolgáltató szektorban a piac bővülésével a megnövekedett árbevétel ellensúlyozza a béremelkedés önköltségnövelő hatását!
Az eddig leírtakból következik, hogy nyugodtan emelkedhetnek a bérek és a nyugdíjak a gazdasági növekedés ütemét meghaladó mértékben, mindaddig, amíg a korábbi ábrán látható olló össze nem záródik! Sőt, felhívnám arra a figyelmet, hogy pont ennek az ollónak az irracionális szétnyílása a fő felelőse gazdasági elmaradottságunknak, mert ez a humán tőke, a legfőbb termelési tényező alulértékeltségét reprezentálja. Csak egy példa: egy orvos humán tőke értéke a Lajtán túl 80-90 millió forint. Ennyit veszítünk, amikor egy orvos külföldre távozik. Ez két nagy teljesítményű John Deere traktor ára. Ha egy magyar gazda áttolna a Lajtán két darab most vásárolt John Deere traktort azzal, hogy neki nem kell, odaadja az osztrák farmereknek, rohanna vizsgálódni a NAV, a rendőrség, de még a pszichiáterek is. Ha egy kiképzett, diplomás orvos távozik külföldre, ugyanekkora a veszteség! Rohan valaki is vizsgálódni? Nos, az a társadalom, amely így áll ehhez a kérdéshez, csakis vereségre ítéltetett a nagy nemzetközi versenyfutásban!
A magyar közgazda gondolkodásba, de még a laikusokéba is szinte belevésődött az a téves következtetés, miszerint a ciklikus egyensúlyi zavarokért (8-10 évente) a „túlfogyasztás”, a kormányok felelőtlen „osztogatása”, vagyis a „tücsöknemzet szindróma” a felelős.
2013 óta (amióta Varga Mihály a gazdasági-, majd pénzügyminiszter) dinamikusan nőnek a bérek, messze az inflációt meghaladva. (Megjegyzem, hogy ma már ez a növekedési ütem is elégtelen, hiszen olyan országok értek már be bennünket, mint Románia és Bulgária. Másrészt ez a béremelkedés csak arra volt elég, hogy 2016-ra újra elérjük a 2008-as év reálbér színvonalát! Tipikus „mókuskerék szindróma”!) Mégis kijelenthetjük, hogy ma a béremelkedés húzza magával a magyar gazdaságot, amely így, ha lassan-vontatottan is, de közeledik az egyensúlyi növekedési pályához! Amely pályától mindig a fiskális-restrikciós csomagok távolították el egyébként. Teljesen hamis az „egyensúly, vagy növekedés” Bokros Lajos-féle dilemmája! (Irodalomjegyzék 8.)
Ebből következik, hogy a közhiedelemmel ellentétben Bokros Lajos és Surányi György, valamint egy évtizeddel később Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem válságot kezelt, hanem válságot generált: a V alakú válságot transzformálták W alakúvá, elnyújtva a kilábalást mindkét esetben három évvel! (Irodalomjegyzék 5.)
Fogalmazzuk meg az alapszabályt: ma hazánkban nem a gazdasági növekedés üteme szabja meg a reáljövedelem (reálbér-és nyugdíj) növekedés ütemét, hanem fordítva! (A magyar közgazdák nagy többsége, például Mellár Tamás, „fordítva ül a lovon”!)
Ez az ok-okozat viszony mindaddig tart, amíg a korábbi ábrán látható olló be nem zárul! Ha bezárult, akkor „lép életbe” a Madár Péter által felvázolt összefüggés: onnantól kezdve kell a gazdasági növekedés ütemének, valamint a bér-és nyugdíjnövekedés ütemének szinkronban haladnia! Viszont egészen addig a pontig, az olló bezáródásáig, a nyomott bérszínvonal (és nyugdíjszínvonal!), tehát a túl szűk belső fogyasztói piac blokkolja a gazdaságot, és nem engedi kibontakozni a benne rejlő növekedési potenciált. Szerintem ez a potenciál ma akár 6-8 százalék is lehet, ugyanis egy felzárkózóban levő, alacsony bázisról induló gazdaság potenciáljáról beszélünk! Valamint a saját belső felvevő piacát tévedésből önmaga blokkoló ország potenciáljáról!
Nem kell tehát félni a bérek és nyugdíjak bátrabb emelésétől! A kiáramló végső jövedelmek a fogyasztás, a piac bővülésén keresztül megteremtik önmaguk fedezetét, folyamatosan, nap, mint nap. Az olló bezárulásáig nem fenyeget a „túlfogyasztás”, a „fedezet nélküli bérkiáramlás” veszélye. A bérinfláció dogmáját pedig illene már végképp elfelejteni a hazai közgazda gondolkodásból! Ugyanez vonatkozik a nyugdíjakra is. Lehet emelni a nyugdíjakat nyugodtan a béremelkedés üteméhez kötve, semmilyen egyensúlyi probléma ebből nem lesz, ellenkezőleg: tovább pörög a gazdaság, és szépen közeledik az egyensúlyi növekedési pályához. Ez utóbbi megjegyzés annyit (is) jelent, hogy csökkenni fog az ország eladósodottsága, mert föltárulnak és működésbe lépnek eddig mesterségesen (és tudatlanságból!) elfojtott potenciális tartalékaink.
Nyugdíj (és bér) = beruházás a humán tőkébe
Mint már említettem, 1999-2001 között a legelső Orbán kormány három lépésben 19 600 forintról 50 000 forintra emelte a minimálbért, ami a többi bérkategóriát is nyomta följebb. A nyugdíjemelés akkori elmaradása viszont súlyos közgazdasági-szakmai hiba volt! (Erre illene Joseph Fouché, Napóleon belügyminisztere cinikus mondása 1804. március 21-én: „Ez több mint bűn, ez hiba volt!” Jegyzetek 3.)
A Medgyessy-kormány rögtön, 2002 szeptemberében meglépte az 50 százalékos közalkalmazott béremelést, ami csupán szerves folytatása volt elődje jövedelempolitikájának, azzal a különbséggel, hogy most a nyugdíjak is ezzel együtt emelkedtek. A gazdasági növekedés üteme stabilizálódott 4 százalék körül, az infláció ment lefelé, egészen a 2005-ös év 3,6 százalékáig. (Megint csak: nesze neked bérinfláció!)
A GDP arányos államadósság ugyan visszakúszott a 2001. évi 53 százalékról 59 százalékra, de nem a bér-és nyugdíj-emelkedés miatt (az ugyanis nem hitelből valósult meg, hanem költségvetési átcsoportosításból), hanem mert elfogyott a privatizálható vagyon addigra. Ne feledjük el, hogy a Bokros-Surányi-féle „egyensúlyteremtő”, „válságkezelő” megszorító csomag önmagában jelentősen rontotta az államháztartás egyenlegét (forrás: Lóránt Károly, Irodalomjegyzék 14.), ám ezt „jótékonyan” elfedték a privatizációs bevételek. Az adósságállomány csökkentésének nagyarányú nemzeti vagyonvesztés lett az ára. A Medgyessy kormány jövedelempolitikája viszont a folytatás esetén garantálta volna, hogy az adósságráta újra csökkenni kezd, éppen a bér-és nyugdíj emelkedés gazdaságot serkentő hatása miatt.
Ne feledjük el, hogy csak egy növekvő gazdaság képes kikeveredni az adósságspirálból, egy zsugorodó gazdaság nem. A Medgyessy kormány nagyarányú béremeléseinek pozitív hatása volt, hogy egy időre leállt az orvosok külföldre áramlása, pályaelhagyó ápolónők tértek vissza tömegesen a pályára. Minden jó irányban haladt, erre a szocialisták maguk leváltották az egyetlen eredményes, és valóban baloldali kormányukat. Ezzel kezdődött kamikáze repülésük, amely a 2019-es EP választásokon érte el mélypontját (6,6%): még az MSZP fennmaradása is megkérdőjeleződött.
Sokszor kifejtettem már, hogy a rendszerváltás utáni magyar gazdaságtörténetben 1998-2004, vagyis a legelső Orbán kormány és a Medgyessy kormány hét éve képez szerves egységet, és nem a 2002-2010 közötti „elmúlt nyolc év”. Sajnos Medgyessyt maguk a szocialisták leváltották 2004 szeptember 29-én. 2005-2010 között megint dilettáns kormányok regnáltak, megismételve a Horn kormány (1994-1998) összes hibáját. A költségvetés hiánya felugrott 10 százalékra, a GDP arányos államadósság 84 százalékra, az infláció 8 százalékra, lehetett rohanni az IMF-hez mentőövért. A gazdaságpolitikai dilettantizmus betetőzéseként 2008-ban leértékelték a forintot (az IMF előírásának megfelelően egyébként!), elérve a 2009 áprilisi 315 Ft/euró árfolyamot, ami tovább gerjesztette az inflációt, és jött az újabb Bokros-Surányi csomag: Bajnai Gordon teljesen értelmetlen megszorítása 2009-ben.
Csak a 13. havi bér és nyugdíj megvonása 7,8 százalékkal csökkentette a bér-és nyugdíj színvonalat nominálisan! Ilyenre nem volt példa az 1950-es évek óta!
A gazdaság azonnal reagált: 6,8 százalékkal zuhant 2009-ben a GDP, ami a harmadik legrosszabb eredmény volt Európában. Ennek törvényszerű következményeként 2010 áprilisában győzött a Fidesz-KDNP koalíció. 2013 februárjáig Matolcsy György volt a gazdaságért felelős miniszter, de sajnos három évig nem adta föl a 2005 óta érvényesülő restrikciós politikát, így elvesztegettünk megint három értékes évet! 2012-ben bekövetkezett egy újabb súlyos gazdasági visszaesés, a GDP 1,6 százalékkal csökkent!
Nyilván ennek hatására Matolcsynak végül távoznia kellett, igaz, ment az MNB élére, ahol a gyenge forint stratégiájával folytatja ott ahol abbahagyta… (Irodalomjegyzék 11.) De legalább a gazdaságpolitika többi szegmense radikálisan változott Varga Mihály minisztersége alatt, elkezdődött, és azóta is tart a reálbér emelkedés. (Annyit tennék hozzá „finomításként”, hogy ez az ütem ma már elégtelen a felzárkózáshoz!) Sajnos ez nem igaz a nyugdíjakra, azok csak az infláció ütemével emelkednek, ami pedig súlyos szakmai hiba, túl a kérdés erkölcsi vonatkozásain.
Mint korábban kifejtettem, a nyugdíjak is nyugodtan nőhetnének a bérekhez kapcsolva, semmilyen egyensúlyi probléma ebből nem keletkezne, ellenkezőleg: a 2,6 millió nyugdíjas emelkedő fogyasztása a gazdaságot dinamizálná még inkább, kitermelve egyben eme nyugdíj emelkedés gazdasági fedezetét is. Nem Erzsébet-utalványra, év végi „nyugdíjprémiumra” lenne szükség, már csak azért sem, mert ezek nem épülnek be a nyugdíjalapba, hanem tényleges, erőteljes nyugdíjemelésre, főként a nagyon alacsony kategóriákban. Svédországban érvényesül egy alapelv: a béreket a teljesítményhez kötik, a nyugdíjrendszerben viszont érvényesül a szolidaritás elve, igyekeznek valamennyire nivellálni, hogy ne legyenek kiugróan magas, de elviselhetetlenül alacsony nyugdíjak sem. Abból indulnak ki, hogy a magas nyugdíj eleve magas bérszínvonalat előfeltételez, vagyis volt lehetősége ezeknek az embereknek aktív életük során megtakarítani.
Szögezzük le: a nyugdíj is ugyanúgy befektetés a humán tőkébe, mint a bér! A tisztességes mértékben emelkedő nyugdíj a humán tőke vagyont gyarapítaná, egyre inkább bevonva a legnagyobb tapasztalattal rendelkező korosztályt a gazdasági vérkeringésbe. Ebbe a vérkeringésbe nyomorgó nyugdíjasokat nem lehet bevonni. Ha a nyugdíjasok megfelelő színvonalon fogyaszthatnának, regenerálódhatnának, például a gyógyszereiket kiválthatnák, a rezsijüket befizethetnék, stb., az önmagában is egy jelentős humán tőke vagyonrész folyamatos gyarapodását eredményezné, amelyből a szűkebb értelemben vett gazdaság is jócskán profitálna.
Sajnos a magyar közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodás leragadt a 30-40 éve már elavult „főkönyvelői közgazdaságtannál és gazdaságpolitikánál”, ami bizony a közgazdaságtan kőkorszaka. Hozzáteszem, hogy mindez a megállapítás fokozottan érvényes közgazdasági felsőoktatásunk állapotára is. Ismereteim szerint ma közgazdasági felsőoktatási karainkon sehol sem tanítják a humán tőke elméletet.
Végső következtetés: a nyugdíjakon nem érdemes spórolni, azoknak az éves emelkedését a béremelkedés üteméhez kell igazítani. Ahogy a béremelkedés, úgy a nyugdíj-emelkedés is kitermeli önmaga forrását, folyamatosan, némi időbeli késleltetéssel. A nyugdíjas tömeg nem GDP-t fogyasztó eltartott, hanem a GDP-t termelő humán tőke vagyon nagyon fontos része!
Orbán Viktornak helyesen ezt kellett volna mondani ama beszélgetésben: „Bözsi néni, emelünk, hogy jól alakuljanak a számok!”
IRODALOMJEGYZÉK
1. Beauvoir, Simon de: Az öregség. Európa Kiadó, 1972.
2. Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás. Dialog-Campus Kiadó, 2006.
3. Csath Magdolna: A holnap ma kezdődik. Kairosz Kiadó, 2018.
4. Friedman, Milton: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1986.
5. Gazdag László: A Bokros csomag mítosza és a valóság. Laurus Kiadó, 2007.
6. Gazdag László: Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus Egyetemi Kiadó, 2009.
7. Gazdag László: A fejlődés természete (Civilizációk). Szamárfül Kiadó, 2011.
8. Gazdag László: Bokros Lajos 140 pontja. Valóság, 2014/5. 81-91.o.
9. Gazdag László: Magyarország agrártörténete. Agroinform Kiadó, 2016.
10. Gazdag László: Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás. Kossuth Kiadó, 2019.
11. Gazdag László: Pajzsként funkcionálna az erős forint. Figyelő, 2019/13. 62-63.o.
12. Gazdag László: Merre tovább agrárium? Valóság, 2019/7.
13. Kertész Imre: A végső kocsma. Magvető Kiadó, 2017.
14. Nagy Pongrác: A rendszerváltás gazdaságpolitikája. Akadémiai Kiadó, 2004.
15. Nagy Pongrác: A gazdasági rendszerváltás a kispadról. Akadémiai Kiadó, 2004.
16. Schultz, Theodore Williams: Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1983.
17. Veress József: Úton a visszafordíthatatlan felé. Kairosz Kiadó, 2016.
JEGYZETEK
1. Milton Friedman. (Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. KJK. 1986. A könyv utolsó mondata. 263.o. Friedman idézi Pierre S. du Pont nemours-i képviselő felszólalásából a francia Nemzetgyűlésben 1790. szeptember 2-án.)
2. Alois Scumpeter (1883-1950, a modern Ausztria első pénzügyminisztere 1919-ben) fejtette ki azt, hogy az egészséges gazdaságban működnie kell a „teremtő pusztulásnak”, vagyis a zavartalan piaci szelekciónak, hogy az erőforrások szakadatlanul áramolhassanak az elavuló, versenyképtelen szférából a modernizálódó, versenyképes szféra felé. Ha ezt gátolaj a gazdaságpolitika, például erőteles redisztribúcióval a gazdaságon belül, dotálja a versenyképtelen ágazatokat, vállalatokat, akkor lelassul a technikai fejlődé üteme, az adott ország lefelé csúszik a versenyképességi rangsorban, teret veszít a világgazdaságban.
3. 1804. III. 21-én hajnalban a Vincennes-i erőd árkában agyonlőtték az emigráció egyik ismert és népszerű alakját, az ifjú Enghien herceget, akit Napóleon külföldről elraboltatott, és egy őellene elkövetett merénylet megszervezésével vádolt, amit viszont nem tudtak bizonyítani. Ekkor hangzottak el Fouché legendás szavai.
4. Ez úton nyilvánítok köszönetet Csath Magdolna professzor asszonynak és Szabó Gábor professzornak értékes észrevételeikért, amelyekkel segítették e cikk szakmai színvonalának emelését.
NYUGDÍJASOK: ELTARTOTTAK, VAGY A HUMÁN TŐKE VAGYON RÉSZEI?
„A hibás logikájú emberek több bűnt követtek el akaratukon kívül, mint a rosszindulatúak szándékosan!” Milton Friedman. (Jegyzet 1.)
Habent sua fata libelli. A könyveknek is megvan a maguk sorsa – vallották a régi rómaiak. A cikkeknek is. Úgy gondolom, hogy az olvasó már a cikk címéből látja, mennyire izgalmas és húsba vágó kérdésről van szó, hiszen a címben föltett kérdésre adandó válasz eldöntheti akár évtizedekre, vagy még hosszabb időtávra a nyugdíjból élő tömegek sorsát. Ez ma 2,6 millió embert érint Magyarországon. Az eredeti kéziratot az Élet és Irodalom című lapnak küldtem be, mert úgy gondoltam, hogy nagyon is e folyóirat profiljába illik. Kovács Zoltán főszerkesztőtől kaptam egy tömör, elutasító választ. Mint cseppben a tenger, ez is reprezentálja, mennyire elmaradott a hazai közgondolkodás, beleértve értelmiségünket, a nyugdíjas korosztály társadalmi-gazdasági szerepét illetően. A nyugdíjak drasztikus emelése nem csak lehetséges, de elengedhetetlen a normális gazdasági fejlődés érdekében. Ez a cikk ezt a tényt kívánja bizonyítani!
(Mi tartozik a GDP-be?) A GDP (Bruttó Hazai Termék) részei: amortizáció + bérjellegű jövedelmek (bér és nyugdíj/ + tőkejövedelmek (profit, kamat, járadék). Ha egy család bébiszittert alkalmaz, annak a bére beleszámít a GDP-be. A bébiszitter, mint munkavállaló ez után nyugdíj járulékot és szja-t fizet, a fogyasztása után áfa képződik, a vásárolt termék után árbevétel, vállalkozói profit. Mindez elmarad, ha a nagyi és a nagypapi vigyáz a gyermekre ingyen. Kitől kap több szeretet, mesét, tudást a gyermek: a bébiszittertől, vagy a nagyitól? Érdemes odafigyelni a finom részletekre! A miniszterelnök azt mondja Erzsi néninek: „Bözsi néni, ha jól alakulnak a számok, akkor majd emelek.” Aztán a pénzügyminiszter: „A javuló adatok lehetővé teszik, hogy a növekedés áldásaiból a nyugdíjasok is részesüljenek.” És még: „Megőrizzük a nyugdíjak vásárlóerejét.” Ebből az következik, hogy a nyugdíjas afféle eltartott, GDP fogyasztó-felélő, improduktív valaki, aki ebből következően csak valamiféle teher a társadalom nyakán. Persze „el kell viselni őt”, hiszen valamikor évtizedeken át aktív dolgozó volt, kereső volt, járulékokat fizetett, és most megérdemelt pihenését tölti. Csak hát közgazdasági szempontból ő innentől kezdve teher, akárhogy is nézzük! Valamint az is következik az előbbi logikából, hogy a mai nyugdíjasokat a mai aktív dolgozók tartják el.
Egyszer évekkel ezelőtt Békesi László, a Horn kormány első pénzügyminisztere tartott előadást az egyik tv-adón az „elosztó-kirovó nyugdíjrendszerről”. Akkor értettem én meg, micsoda elképesztő tudatlanság, szakmai műveletlenség jellemzi a magyar gazdaságpolitika prominens képviselőit-irányítóit, úgy általában. Gondolok még itt utódjára, Bokros Lajosra! A nyugdíjak reálértékének megőrzése ebből a nézőpontból a társadalom (állam) részéről valamiféle nemes gesztus, erkölcsi kötelesség.
Másrészt viszont mindebből a (nagyon is hibás, torz, és téves!) logikából az is következik, csak nem mondjuk ki, mert túl cinikusan hangzana, hogy a társadalom érdeke, konkrétan gazdasági érdeke az lenne, ha minél alacsonyabb lenne a nyugdíj, és ezen is túlmenve a nyugdíjas minél rövidebb ideig élne, minél rövidebb ideig fogyasztaná a társadalom jobb célokra érdemes erőforrásait. Hiszen abból, ami a nyugdíjakra elmegy, lehetne beruházásokra költeni, az aktív dolgozók fizetését emelni, a gazdasági növekedést gyorsítani, az egészségügyet, oktatásügyet fejleszteni, stb. Mert ugye, amit a nyugdíjasok elfogyasztanak a GDP-ből az valamiféle Danaidák hordója, ez a GDP-rész haszontalanul elillan, szublimálódik.
Nehogy azt higgyük, hogy ez csupán valamiféle „akadémikus okoskodás”, ugyanis ki nem mondva ez cinikus a logika húzódik meg a mögött a felfogás mögött, amely jól tetten érhető a mindenkori magyar kormányok gyakorlatában: ha megszorítani kell (mert tévesen úgy hiszik, hogy kell, tudniillik, semmilyen egyensúlyi zavar idején NEM KELL!), akkor először a nyugdíjakon igyekeznek spórolni! Jó példa volt erre 1998 tavasza, amikor a Horn kormány a választások előtt a „több mézet a madzagra” elv jegyében 19 százalékkal tervezte emelni a nyugdíjakat nominálértéken, ami az akkori 16 százalékos inflációt alapul véve három százalék emelkedést jelentett volna reálértéken. Azt viszont tegyük hozzá, hogy 1989-1998 között a magyarországi nyugdíjszínvonal 31 százalékkal csökkent reálértéken, ami példátlan a kötelező nyugdíjbiztosítás hazai kiépülése óta. Ilyen mértékű zuhanásra még az 1929-1933-as nagy válság idején sem került sor.
Viszont a legeslegelső Orbán kormány (1998-2002), rögtön a hivatalba lépése után úgy döntött, hogy „erre most nincs fedezet”, és ezt a korábbi törvényjavaslatot visszavonta. Nos, nyugodtan kijelenthetem, hogy volt rá fedezet, mindig van rá fedezet, mert a nyugdíjemelés is, mint bármely gazdaságpolitikai, vagy akár szociálpolitikai döntés csupán politikai akarat kérdése! Az Orbán kormány négy év múlva nagy árat fizetett a nyomorgó nyugdíjas tömegeket ért cinikus arculcsapás miatt: 2002-ben ez a korosztály nyújtotta be a számlát, „törlesztett” azzal, hogy leváltotta a kormányt.
De nem kell ahhoz megszorítás sem - mert éppen jól teljesít a gazdaság, mint 2013 óta látjuk - hogy a nyugdíjkassza maradjon az utolsó, amire gondol a kormány, ha „emelni” akar, hiszen még a meghirdetett cél is így hangzik: „megőrzik a nyugdíjak reálértékét”. Vagyis csupán az infláció rátájának megfelelő mértékben emelkedhetnek a nyugdíjak, a nyomorszinten élőké is, egyre jobban leszakadva bérektől. De sajnos a tapasztalat szerint ennek a korosztálynak van a legkisebb érdekérvényesítő képessége a társadalomban. A netadó tervezett bevezetésekor fiatalok, középkorúak százezrei tüntettek az utcákon, vissza is vonta a megijedt kormány, de érdekel bárkit is a nyomorgó minimálnyugdíjasok helyzete ebben az országban?
(A nyugdíjasok az ország humán tőke vagyonának részei) A KSH adatai szerint 2019. január elsején 2 156 622 fő kapott az országban nyugdíjat, amelynek átlagértéke 130 491 forint volt. Azonban ideszámítva az egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülőket is (özvegyi nyugdíj, szülői nyugdíj, árvaellátási díj) az összes létszám 2,6 millió ember. 2017-ben 3 598,5 milliárd forint, a GDP 9,4 százaléka lett kifizetve nyugdíjszerű ellátásra, ennek 88 százaléka, 2 775,5 milliárd forint volt a nyugdíj, és 12 százaléka, 823 milliárd forint az egyéb nyugdíjszerű ellátás. Külön kell számolni ettől a rokkantsági ellátás összegét, amely nem a nyugdíjkasszából kerül kifizetésre, hanem az Egészségbiztosítási Alapból.
2018-ban az infláció 2,8 százalék volt, a 2013 óta folyamatosan növekvő bérek dacára. Avagy nesze neked bérinfláció meséje, amivel már csak a magyar közgazdászok és politikusok riogatják a népet, illetve amit egyedül a mi egyetemi és főiskolai karainkon oktatnak a nebulóknak: kereslet-húzta és költség-tolta infláció. Holott Milton Friedman már negyven évvel ezelőtt megcáfolta a bérek és árak alakulása közti összefüggést, mégpedig tényadatokra, hosszú távú adatsorokra alapozva. Rámutatott arra, hogy a modern globalizált világban a kereslet növekedésére már nem az ár, hanem a volumen reagál! (Irodalomjegyzék 4.)
Ha a nyugdíjasok most csak „élvezik” korábbi aktív dolgozói korszakuk „megérdemelt” eredményét a havi nyugdíj formájában, abból az is következik, hogy a 2017-ben a részükre kifizetett 3,6 ezer milliárd forint, a GDP 9,4 százaléka, amolyan improduktív kiadás, ha úgy tetszik veszteség, amit elvileg lehetett volna „hasznosabb” célokra is fordítani, például „produktív” beruházásokra. Nézzük meg először is azt a kérdést, hogy a társadalmi újratermelés szempontjából veszteség-e a nyugdíj?
Nos, először is ma a 2,6 millió nyugdíjas (nyugdíjból és egyéb nyugdíjszerű ellátásból élő) fogyasztása a gazdasági növekedés egyik nagyon fontos motorja, erről a későbbiekben ejtek szót. Másrészt ez a szemlélet nem veszi tudomásul azt a tényt, hogy a nyugdíjas korosztály hatalmas felhalmozott élettapasztalata, általános és szakmai tudása, képességeinek összessége mind, mind az ország, a nemzet humán tőke vagyonának fontos részét képezik. Egy megjegyzésem még: a mai agyonvegyszerezett, szennyezett világban élnek az emberek 85-95, vagy akár száz évig, mégpedig aktívan, szellemileg frissen, ha elkerülik a két időskori betegséget, az Alzheimer kórt és a Parkinson kórt, és vigyáznak magukra. Ez már nem az az idő, amikor az idősek (60-70 évesek) a hamut mamunak mondták. Pedig milyen „egészségesen” táplálkoztak, nem voltak még vegyszerek, a gyomirtó szer a kapa volt. Az az időszak fizikailag nyomorította meg, zsigerelte ki az embert!
Az más kérdés, hogy a mezőgazdaság forradalmi átalakuláson ment végbe az utolsó 30-40 évben, ez már nem agyonvegyszerezett „iparszerű” mezőgazdaság, hanem a környezetbarát (de legalábbis ahhoz közelítő), mégis megfelelő szinten teljesítő „integrált mezőgazdaság”. (Irodalomjegyzék: 2. 9. 10. 12.) De ahhoz, hogy a mai világban vigyázzanak magukra az idősek, egészségesen éljenek, nap mint nap regenerálódni tudjanak, megfelelő fizikai és szellemi kondícióban tartsák magukat, megfelelő jövedelemszintre van szükségük. Vagyis a nyugdíj is beruházás az emberi tőkébe, akár a bér!
Szögezzük le, hogy az aktív társadalmi-rokoni kapcsolatokat ápoló, a közéletben, a családi életben részt vevő, illetve gyakran a közvetlen termelő munkába is bekapcsolódó nyugdíjas része a produktív humán tőke vagyonnak. Sőt, esetenként akár előállítója a szűkebb értelemben vett vett GDP-nek, tehát a bruttó hazai terméknek is. Gondoljunk csak a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott aktív dolgozókra, a kiskertben kapálgatókra! A kérdés tehát, hogy melyik rubrikákban kellene elszámolnunk, a nyugdíjas korosztály teljesítményét? A felgyülemlett élettapasztalat átadása a következő nemzedékeknek minden társadalomban, minden történelmi korban kiemelkedően fontos volt. (Irodalomjegyzék 1. 7.)
(A bérszínvonalat meghaladó nyugdíj színvonal!) Az Egyesült Államokban és Franciaországban ma a nyugdíjszínvonal meghaladja a bérszínvonalat! Ez azért lehetséges, mert ma a világ legnagyobb vagyonkezelő holdingjai a társadalombiztosítási rendszerek: a munkavállalóktól levont járulékokat évtizedek óta forgatják működő tőkeként. Részvényt, kötvényt, valutát adnak-vesznek, az egész világon! Az ebből befolyó profit ma már meghaladja a dolgozók által fizetett járulékok mértékét.
Érdekes szociológiai problémákat is fölvet ez a kialakult helyzet. Florida ma az Egyesült Államok egyik leggazdagabb, ám legjobban elöregedő állama, ugyanis az amerikai nyugdíjasok előszeretettel költöznek ide a kellemes klíma miatt. Magyarországon is így kellene működnie a nyugdíj kasszának és az egészségbiztosítási kasszának! De nem így működik! Érdemes lenne az államnak feltőkésítenie mindkét kasszát, majd rábíznia egy állami vagyonkezelő holdingra. Honnan lenne ehhez forrás? Nos, stadionépítés, hadd ne soroljam!
(Összeomló nyugdíjkassza?) Nemrég Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Intézet igazgatója azt írta, hogy a nyugdíjakat drasztikusan csökkenteni kell, ha el akarjuk kerülni a nyugdíjrendszer összeomlását. A HVG hasábjain Simonovits András professzor szólt hozzá a témához, és még ő is kongatta a vészharangot, ha nem is ekkora hangerővel. Emlékeim szerint már 20-25 évvel ezelőtt is hallottam, olvastam hasonló apokaliptikus jóslatokat, de a nyugdíjrendszernek azóta is „kutya baja, köszöni, működik és jól van”. Annyiban persze árnyalom ezt a humorosnak szánt végszót, hogy természetesen nem gondolom én sem, hogy a nyugdíjrendszerrel nálunk minden rendben van.
A „főkönyvelői közgazdaságtan” mai művelői, a magyar közgazdák túlnyomó többsége (tisztelet a kivételnek) leragadt annál a logikánál, miszerint a kifizetett nyugdíj „elszáll” a rendszerből, vagyis a nagy makrogazdasági körfolyamatból, mert a nyugdíjas elkölti, feléli, tehát megsemmisíti ezáltal a termelőszféra produktumának (a GDP-nek) egy tekintélyes részét, mint láttuk, 9-10 százalékát. Itt jól tetten érhető eme „főkönyvelői közgazdaságtan” szokásos szemellenzős, csőlátásszerű mentalitása, amely élesen szembeállítja, mintegy a főkönyvelői tartozik – követel rubrika két oldalára állítja, egymással szemben a termelést és a fogyasztást. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a modern közgazdaságtani diszciplína leggyorsabban fejlődő ága, a humán tőke elmélet ezzel már szakított: a végső fogyasztást a humán tőke újratermelése folyamataként fogja föl. Ebben a logikában a bér nem folyó termelési költség (csak látszólag az, mert havonta fizetik), hanem beruházás a humán tőkébe. (Irodalomjegyzék 16.)
A „főkönyvelői közgazdaságtan” szerint tehát a kifizetett nyugdíj egyszerűen a „veszteség” rubrikába kerül, „kiszáll” a nagy makrogazdasági körfolyamatból, szublimálódik, akár a szárazjég a melegben. Ezzel szemben az a valóság, hogy a nyugdíjjal, mint a bér mellett a másik bérjellegű, végső fogyasztásra kerülő munkajövedelemmel, valami egészen más történik: az utolsó forintig benne marad a nagy rendszerben, a körfolyamatban, sőt, ott tovább működik, hat, például serkenti a gazdaságot. Ne feledjük el, hogy 2,6 millió emberről van szó, akiknek a fogyasztási szerkezete ráadásul nagyon is előnyös a gazdaság általános működése, növekedése szempontjából: alapvető fogyasztási cikkek! A nyugdíjas már nem vesz lakást, autót, hanem élelmiszerre, ruházatra, gyógyszerre, rezsire költ. És ha kicsit jobban megy neki, akkor szolgáltatásokra, idegenforgalomra is.
Amikor a nyugdíjas vásárol a boltban, vagy elmegy hétvégére az Erzsébet utalvánnyal a Wellness-szállodába regenerálódni, akkor nem csak fogyaszt (tehát „megtermelt GDP-t semmisít meg”), hanem ezáltal árbevételt képez az élelmiszer-kereskedelem, élelmiszeripar, agrárszektor, vendéglátás, stb. rubrikában. Vagyis ott meg GDP képződik! Árbevétel, profit (jövőbeli beruházás!), áfa, szja, egészségbiztosítási járulék (ma más a neve), és, milyen érdekes: még nyugdíj járulék is képződik a nyugdíjasok fogyasztásából! Ez utóbbit ugyan formailag a munkavállaló fizeti a bérből, de előbb a vállalkozónak kell kifizetnie bér formájában, és ha a megnövekedett kereslet, forgalom lehetővé teszi a béremelést, akkor abból több nyugdíj járulék is képződik. Magyarországon ma a béremelkedés és a nyugdíj emelkedés együtt indukálja a gazdasági növekedést! Ez mindaddig így lesz, amíg a munkajövedelmek (bér és nyugdíj) el nem érik a valós teljesítménynek megfelelő szintet.
Sokan, például Mellár Tamás pécsi közgazdász professzor, az Európai Uniótól kapott kohéziós támogatásra mutogatnak, mintha az lenne a növekedés motorja. Ez tévedés. Az Európai Unió nem ad termelési célú beruházásra pénzt, csak infrastrukturális fejlesztésekre. Igaz, ez az építőiparra jótékonyan hat, de Magyarországon bizonyíthatóan nem ez a tétel a gazdasági növekedés valódi motorja, hanem a belső fogyasztás dinamikus bővülése. (Irodalomjegyzék 3.) Tévesek azok a spekulációk is, miszerint az uniós pénzek várható csökkenése miatt az Orbán kormány nem lesz képes a növekedést fenntartani. Enélkül is lesz növekedés, ha a bérek tovább emelkednek, és főként, ha végre a nyugdíjak is. Ez utóbbi egyelőre csupán potenciális lehetőség sajnos, mert láthatóan a kormány nem ismerte még föl a nyugdíjemelés gazdaságserkentő hatását, és elhibázott módon a nyugdíjakon igyekszik „spórolni”.
Magyarországon ma egy sajátos ollót látunk szétnyílva. Az egy főre jutó GDP terén az EU-27-ek átlagának kétharmadát (67-68 százalék) érjük el, míg a reálbér színvonal terén annak egyharmadát (34 százalék). Vagyis a bér-és nyugdíjszínvonal, a végső fogyasztás még mindig messze elmarad a valós gazdasági teljesítménytől.
(Lásd: ábra!)
Forrás: KSH, Bogár László.
Az ábrát nézve bizony komikusan hangzik az említett Mellár Tamás professzor kijelentése, miszerint „ma nem szabad bért emelni, előbb a teljesítménynek kell javulnia”. Madár István, az ismert gazdasági elemző nemrég a Kossuth Rádió egyik műsorában figyelmeztetett arra, hogy 2017-ben a GDP csak 4,2 százalékkal nőtt, míg a bérszínvonal 12 százalékkal, amit szerinte „a vállalkozók még a tartalékaikból ki tudtak gazdálkodni, de most már ennek gátat kell szabni”.
Elnézést, ha sarkosan fogalmazok, de az ábrára tekintve bárki megállapíthatja, hogy ez az állítás közönséges szamárság!
Lehet-e ma bért és nyugdíjat emelni?
„Nem azért fizetem meg jól a munkásaimat, mert sok pénzem van, hanem azért van sok pénzem, mert jól megfizetem a munkásaimat.” Robert Bosch
„Akkor lesz nagy üzlet az autó, amikor azok a munkások is meg tudják venni, akik előállítják a gyáraimban!” Henry Ford
„Demokráciánk talpköve az ötdolláros órabér!” Lee Iaccocca
Időnként egyesek megint rebesgetik a bérinfláció meséjét, amit ugyan Milton Friedman már 40 évvel ezelőtt megcáfolt, de egyetemeinken ma is tényként tanítják. A laikusok és az elméleti szempontból felkészületlen magyar közgazdák számára nyomatékosan hangsúlyozom itt, hogy a modern, globalizált gazdaságban, a rugalmas termelési és kereskedelmi rendszerek révén, a megnövekedett keresletet nem az ár követi, hanem a volumen, ezért nincs kereslet-húzta infláció. Költség-tolta infláció sem létezik, mert egyrészt a gyors technikai fejlődés ellensúlyozza a béremelkedést, másrészt a bér ma már az összköltség 10 százaléka körüli részarányt képvisel az ipar, és ennél is alacsonyabb részarányt az agrárszektor számára.
Ha 10 százalékkal nő a bérköltség, az összköltségben egy százalékot jelent! A szolgáltató szektorban persze nagyobb a bérköltség részaránya, de pont ebben a szektorban kiemelkedő a hozzáadott érték tartalom – erre nemrég Csath Magdolna professzor asszony hívta föl a figyelmet. (Irodalomjegyzék 3.)
Itt ez a tény ellensúlyozza a bérköltség növekedését. Sub pondere crescit palma! (Teher alatt nő a pálma!)
Ha a szolgáltató szektorban „túl magas” a béremelkedés üteme, akkor ez innovációs kényszerként nehezedik a vállalkozóra! Vagy megfelel ennek, vagy „kiszáll”. Ez a természetes piaci verseny! Alois Schumpeter osztrák közgazda ezt nevezte „teremtő pusztulásnak”. (Jegyzet 2.) Másrészt ha emelkednek a jövedelmek (bér és nyugdíj), akkor éppen a szolgáltató szektor számára bővül a piac a leggyorsabban. És ez pont a nyugdíjak emelkedésére érvényes fokozott mértékben! Mint már említettem, a nyugdíjas már nem lakásra, autóra gyűjt, hanem a jóléti szolgáltatásokat veszi igénybe. Persze csak akkor, ha létfenntartásán kívül tud ezekre költeni! A szolgáltató szektorban a piac bővülésével a megnövekedett árbevétel ellensúlyozza a béremelkedés önköltségnövelő hatását!
Az eddig leírtakból következik, hogy nyugodtan emelkedhetnek a bérek és a nyugdíjak a gazdasági növekedés ütemét meghaladó mértékben, mindaddig, amíg a korábbi ábrán látható olló össze nem záródik! Sőt, felhívnám arra a figyelmet, hogy pont ennek az ollónak az irracionális szétnyílása a fő felelőse gazdasági elmaradottságunknak, mert ez a humán tőke, a legfőbb termelési tényező alulértékeltségét reprezentálja. Csak egy példa: egy orvos humán tőke értéke a Lajtán túl 80-90 millió forint. Ennyit veszítünk, amikor egy orvos külföldre távozik. Ez két nagy teljesítményű John Deere traktor ára. Ha egy magyar gazda áttolna a Lajtán két darab most vásárolt John Deere traktort azzal, hogy neki nem kell, odaadja az osztrák farmereknek, rohanna vizsgálódni a NAV, a rendőrség, de még a pszichiáterek is. Ha egy kiképzett, diplomás orvos távozik külföldre, ugyanekkora a veszteség! Rohan valaki is vizsgálódni? Nos, az a társadalom, amely így áll ehhez a kérdéshez, csakis vereségre ítéltetett a nagy nemzetközi versenyfutásban!
A magyar közgazda gondolkodásba, de még a laikusokéba is szinte belevésődött az a téves következtetés, miszerint a ciklikus egyensúlyi zavarokért (8-10 évente) a „túlfogyasztás”, a kormányok felelőtlen „osztogatása”, vagyis a „tücsöknemzet szindróma” a felelős.
2013 óta (amióta Varga Mihály a gazdasági-, majd pénzügyminiszter) dinamikusan nőnek a bérek, messze az inflációt meghaladva. (Megjegyzem, hogy ma már ez a növekedési ütem is elégtelen, hiszen olyan országok értek már be bennünket, mint Románia és Bulgária. Másrészt ez a béremelkedés csak arra volt elég, hogy 2016-ra újra elérjük a 2008-as év reálbér színvonalát! Tipikus „mókuskerék szindróma”!) Mégis kijelenthetjük, hogy ma a béremelkedés húzza magával a magyar gazdaságot, amely így, ha lassan-vontatottan is, de közeledik az egyensúlyi növekedési pályához! Amely pályától mindig a fiskális-restrikciós csomagok távolították el egyébként. Teljesen hamis az „egyensúly, vagy növekedés” Bokros Lajos-féle dilemmája! (Irodalomjegyzék 8.)
Ebből következik, hogy a közhiedelemmel ellentétben Bokros Lajos és Surányi György, valamint egy évtizeddel később Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem válságot kezelt, hanem válságot generált: a V alakú válságot transzformálták W alakúvá, elnyújtva a kilábalást mindkét esetben három évvel! (Irodalomjegyzék 5.)
Fogalmazzuk meg az alapszabályt: ma hazánkban nem a gazdasági növekedés üteme szabja meg a reáljövedelem (reálbér-és nyugdíj) növekedés ütemét, hanem fordítva! (A magyar közgazdák nagy többsége, például Mellár Tamás, „fordítva ül a lovon”!)
Ez az ok-okozat viszony mindaddig tart, amíg a korábbi ábrán látható olló be nem zárul! Ha bezárult, akkor „lép életbe” a Madár Péter által felvázolt összefüggés: onnantól kezdve kell a gazdasági növekedés ütemének, valamint a bér-és nyugdíjnövekedés ütemének szinkronban haladnia! Viszont egészen addig a pontig, az olló bezáródásáig, a nyomott bérszínvonal (és nyugdíjszínvonal!), tehát a túl szűk belső fogyasztói piac blokkolja a gazdaságot, és nem engedi kibontakozni a benne rejlő növekedési potenciált. Szerintem ez a potenciál ma akár 6-8 százalék is lehet, ugyanis egy felzárkózóban levő, alacsony bázisról induló gazdaság potenciáljáról beszélünk! Valamint a saját belső felvevő piacát tévedésből önmaga blokkoló ország potenciáljáról!
Nem kell tehát félni a bérek és nyugdíjak bátrabb emelésétől! A kiáramló végső jövedelmek a fogyasztás, a piac bővülésén keresztül megteremtik önmaguk fedezetét, folyamatosan, nap, mint nap. Az olló bezárulásáig nem fenyeget a „túlfogyasztás”, a „fedezet nélküli bérkiáramlás” veszélye. A bérinfláció dogmáját pedig illene már végképp elfelejteni a hazai közgazda gondolkodásból! Ugyanez vonatkozik a nyugdíjakra is. Lehet emelni a nyugdíjakat nyugodtan a béremelkedés üteméhez kötve, semmilyen egyensúlyi probléma ebből nem lesz, ellenkezőleg: tovább pörög a gazdaság, és szépen közeledik az egyensúlyi növekedési pályához. Ez utóbbi megjegyzés annyit (is) jelent, hogy csökkenni fog az ország eladósodottsága, mert föltárulnak és működésbe lépnek eddig mesterségesen (és tudatlanságból!) elfojtott potenciális tartalékaink.
Nyugdíj (és bér) = beruházás a humán tőkébe
Mint már említettem, 1999-2001 között a legelső Orbán kormány három lépésben 19 600 forintról 50 000 forintra emelte a minimálbért, ami a többi bérkategóriát is nyomta följebb. A nyugdíjemelés akkori elmaradása viszont súlyos közgazdasági-szakmai hiba volt! (Erre illene Joseph Fouché, Napóleon belügyminisztere cinikus mondása 1804. március 21-én: „Ez több mint bűn, ez hiba volt!” Jegyzetek 3.)
A Medgyessy-kormány rögtön, 2002 szeptemberében meglépte az 50 százalékos közalkalmazott béremelést, ami csupán szerves folytatása volt elődje jövedelempolitikájának, azzal a különbséggel, hogy most a nyugdíjak is ezzel együtt emelkedtek. A gazdasági növekedés üteme stabilizálódott 4 százalék körül, az infláció ment lefelé, egészen a 2005-ös év 3,6 százalékáig. (Megint csak: nesze neked bérinfláció!)
A GDP arányos államadósság ugyan visszakúszott a 2001. évi 53 százalékról 59 százalékra, de nem a bér-és nyugdíj-emelkedés miatt (az ugyanis nem hitelből valósult meg, hanem költségvetési átcsoportosításból), hanem mert elfogyott a privatizálható vagyon addigra. Ne feledjük el, hogy a Bokros-Surányi-féle „egyensúlyteremtő”, „válságkezelő” megszorító csomag önmagában jelentősen rontotta az államháztartás egyenlegét (forrás: Lóránt Károly, Irodalomjegyzék 14.), ám ezt „jótékonyan” elfedték a privatizációs bevételek. Az adósságállomány csökkentésének nagyarányú nemzeti vagyonvesztés lett az ára. A Medgyessy kormány jövedelempolitikája viszont a folytatás esetén garantálta volna, hogy az adósságráta újra csökkenni kezd, éppen a bér-és nyugdíj emelkedés gazdaságot serkentő hatása miatt.
Ne feledjük el, hogy csak egy növekvő gazdaság képes kikeveredni az adósságspirálból, egy zsugorodó gazdaság nem. A Medgyessy kormány nagyarányú béremeléseinek pozitív hatása volt, hogy egy időre leállt az orvosok külföldre áramlása, pályaelhagyó ápolónők tértek vissza tömegesen a pályára. Minden jó irányban haladt, erre a szocialisták maguk leváltották az egyetlen eredményes, és valóban baloldali kormányukat. Ezzel kezdődött kamikáze repülésük, amely a 2019-es EP választásokon érte el mélypontját (6,6%): még az MSZP fennmaradása is megkérdőjeleződött.
Sokszor kifejtettem már, hogy a rendszerváltás utáni magyar gazdaságtörténetben 1998-2004, vagyis a legelső Orbán kormány és a Medgyessy kormány hét éve képez szerves egységet, és nem a 2002-2010 közötti „elmúlt nyolc év”. Sajnos Medgyessyt maguk a szocialisták leváltották 2004 szeptember 29-én. 2005-2010 között megint dilettáns kormányok regnáltak, megismételve a Horn kormány (1994-1998) összes hibáját. A költségvetés hiánya felugrott 10 százalékra, a GDP arányos államadósság 84 százalékra, az infláció 8 százalékra, lehetett rohanni az IMF-hez mentőövért. A gazdaságpolitikai dilettantizmus betetőzéseként 2008-ban leértékelték a forintot (az IMF előírásának megfelelően egyébként!), elérve a 2009 áprilisi 315 Ft/euró árfolyamot, ami tovább gerjesztette az inflációt, és jött az újabb Bokros-Surányi csomag: Bajnai Gordon teljesen értelmetlen megszorítása 2009-ben.
Csak a 13. havi bér és nyugdíj megvonása 7,8 százalékkal csökkentette a bér-és nyugdíj színvonalat nominálisan! Ilyenre nem volt példa az 1950-es évek óta!
A gazdaság azonnal reagált: 6,8 százalékkal zuhant 2009-ben a GDP, ami a harmadik legrosszabb eredmény volt Európában. Ennek törvényszerű következményeként 2010 áprilisában győzött a Fidesz-KDNP koalíció. 2013 februárjáig Matolcsy György volt a gazdaságért felelős miniszter, de sajnos három évig nem adta föl a 2005 óta érvényesülő restrikciós politikát, így elvesztegettünk megint három értékes évet! 2012-ben bekövetkezett egy újabb súlyos gazdasági visszaesés, a GDP 1,6 százalékkal csökkent!
Nyilván ennek hatására Matolcsynak végül távoznia kellett, igaz, ment az MNB élére, ahol a gyenge forint stratégiájával folytatja ott ahol abbahagyta… (Irodalomjegyzék 11.) De legalább a gazdaságpolitika többi szegmense radikálisan változott Varga Mihály minisztersége alatt, elkezdődött, és azóta is tart a reálbér emelkedés. (Annyit tennék hozzá „finomításként”, hogy ez az ütem ma már elégtelen a felzárkózáshoz!) Sajnos ez nem igaz a nyugdíjakra, azok csak az infláció ütemével emelkednek, ami pedig súlyos szakmai hiba, túl a kérdés erkölcsi vonatkozásain.
Mint korábban kifejtettem, a nyugdíjak is nyugodtan nőhetnének a bérekhez kapcsolva, semmilyen egyensúlyi probléma ebből nem keletkezne, ellenkezőleg: a 2,6 millió nyugdíjas emelkedő fogyasztása a gazdaságot dinamizálná még inkább, kitermelve egyben eme nyugdíj emelkedés gazdasági fedezetét is. Nem Erzsébet-utalványra, év végi „nyugdíjprémiumra” lenne szükség, már csak azért sem, mert ezek nem épülnek be a nyugdíjalapba, hanem tényleges, erőteljes nyugdíjemelésre, főként a nagyon alacsony kategóriákban. Svédországban érvényesül egy alapelv: a béreket a teljesítményhez kötik, a nyugdíjrendszerben viszont érvényesül a szolidaritás elve, igyekeznek valamennyire nivellálni, hogy ne legyenek kiugróan magas, de elviselhetetlenül alacsony nyugdíjak sem. Abból indulnak ki, hogy a magas nyugdíj eleve magas bérszínvonalat előfeltételez, vagyis volt lehetősége ezeknek az embereknek aktív életük során megtakarítani.
Szögezzük le: a nyugdíj is ugyanúgy befektetés a humán tőkébe, mint a bér! A tisztességes mértékben emelkedő nyugdíj a humán tőke vagyont gyarapítaná, egyre inkább bevonva a legnagyobb tapasztalattal rendelkező korosztályt a gazdasági vérkeringésbe. Ebbe a vérkeringésbe nyomorgó nyugdíjasokat nem lehet bevonni. Ha a nyugdíjasok megfelelő színvonalon fogyaszthatnának, regenerálódhatnának, például a gyógyszereiket kiválthatnák, a rezsijüket befizethetnék, stb., az önmagában is egy jelentős humán tőke vagyonrész folyamatos gyarapodását eredményezné, amelyből a szűkebb értelemben vett gazdaság is jócskán profitálna.
Sajnos a magyar közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodás leragadt a 30-40 éve már elavult „főkönyvelői közgazdaságtannál és gazdaságpolitikánál”, ami bizony a közgazdaságtan kőkorszaka. Hozzáteszem, hogy mindez a megállapítás fokozottan érvényes közgazdasági felsőoktatásunk állapotára is. Ismereteim szerint ma közgazdasági felsőoktatási karainkon sehol sem tanítják a humán tőke elméletet.
Végső következtetés: a nyugdíjakon nem érdemes spórolni, azoknak az éves emelkedését a béremelkedés üteméhez kell igazítani. Ahogy a béremelkedés, úgy a nyugdíj-emelkedés is kitermeli önmaga forrását, folyamatosan, némi időbeli késleltetéssel. A nyugdíjas tömeg nem GDP-t fogyasztó eltartott, hanem a GDP-t termelő humán tőke vagyon nagyon fontos része!
Orbán Viktornak helyesen ezt kellett volna mondani ama beszélgetésben: „Bözsi néni, emelünk, hogy jól alakuljanak a számok!”
IRODALOMJEGYZÉK
1. Beauvoir, Simon de: Az öregség. Európa Kiadó, 1972.
2. Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás. Dialog-Campus Kiadó, 2006.
3. Csath Magdolna: A holnap ma kezdődik. Kairosz Kiadó, 2018.
4. Friedman, Milton: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1986.
5. Gazdag László: A Bokros csomag mítosza és a valóság. Laurus Kiadó, 2007.
6. Gazdag László: Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus Egyetemi Kiadó, 2009.
7. Gazdag László: A fejlődés természete (Civilizációk). Szamárfül Kiadó, 2011.
8. Gazdag László: Bokros Lajos 140 pontja. Valóság, 2014/5. 81-91.o.
9. Gazdag László: Magyarország agrártörténete. Agroinform Kiadó, 2016.
10. Gazdag László: Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás. Kossuth Kiadó, 2019.
11. Gazdag László: Pajzsként funkcionálna az erős forint. Figyelő, 2019/13. 62-63.o.
12. Gazdag László: Merre tovább agrárium? Valóság, 2019/7.
13. Kertész Imre: A végső kocsma. Magvető Kiadó, 2017.
14. Nagy Pongrác: A rendszerváltás gazdaságpolitikája. Akadémiai Kiadó, 2004.
15. Nagy Pongrác: A gazdasági rendszerváltás a kispadról. Akadémiai Kiadó, 2004.
16. Schultz, Theodore Williams: Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1983.
17. Veress József: Úton a visszafordíthatatlan felé. Kairosz Kiadó, 2016.
JEGYZETEK
1. Milton Friedman. (Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. KJK. 1986. A könyv utolsó mondata. 263.o. Friedman idézi Pierre S. du Pont nemours-i képviselő felszólalásából a francia Nemzetgyűlésben 1790. szeptember 2-án.)
2. Alois Scumpeter (1883-1950, a modern Ausztria első pénzügyminisztere 1919-ben) fejtette ki azt, hogy az egészséges gazdaságban működnie kell a „teremtő pusztulásnak”, vagyis a zavartalan piaci szelekciónak, hogy az erőforrások szakadatlanul áramolhassanak az elavuló, versenyképtelen szférából a modernizálódó, versenyképes szféra felé. Ha ezt gátolaj a gazdaságpolitika, például erőteles redisztribúcióval a gazdaságon belül, dotálja a versenyképtelen ágazatokat, vállalatokat, akkor lelassul a technikai fejlődé üteme, az adott ország lefelé csúszik a versenyképességi rangsorban, teret veszít a világgazdaságban.
3. 1804. III. 21-én hajnalban a Vincennes-i erőd árkában agyonlőtték az emigráció egyik ismert és népszerű alakját, az ifjú Enghien herceget, akit Napóleon külföldről elraboltatott, és egy őellene elkövetett merénylet megszervezésével vádolt, amit viszont nem tudtak bizonyítani. Ekkor hangzottak el Fouché legendás szavai.
4. Ez úton nyilvánítok köszönetet Csath Magdolna professzor asszonynak és Szabó Gábor professzornak értékes észrevételeikért, amelyekkel segítették e cikk szakmai színvonalának emelését.
*****
Gazdag László közgazdász kandidátus, ny. egyetemi docens
VÁLSÁGKEZELŐ CSOMAG – KÉRDŐJELEKKEL
Hic Rhodus, hic salta!
Gyurcsány Ferenc április hatodikán az ATV-ben Rónai Egonnal osztja meg válságkezelő ötleteit. Nos, van neki tapasztalata, elvégre kezelt ő már válságot, mindenki emlékszik rá… Az egész ellenzék tele javaslatokkal, egymást licitálják túl, az ember csak kapkodja a fejét. Mocorog bennem a kisördög, Rónai Egon helyében megkérdeztem volna: a Bokros-Surányi csomag idején, a Gyurcsány-Bajnai csomag idején miért nem ilyesfajta ötletekkel álltak elő megszorítások helyett?
Avagy: hic Rhodus, hic salta! Itt van Ródosz, itt ugorj!
Így biztatták az athéniek a hencegőt, aki azzal dicsekedett, hogy egyszer ő Ródoszon mekkorát ugrott. Avagy kibicnek semmi sem drága, ellenzékből lehet „tanácsokat” osztani – felelőtlenül is! Gyurcsány említi Békesi Lászlót, a Horn kormány első pénzügyminiszterét (1994. ápr. - 1995. március), mint „liberális közgazdászt”. Nos, Békesi László olyan messze van a liberális (értsd: neoliberális, monetarista) közgazdásztól és közgazdaságtantól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől 1217-ben.
(Megjegyzésem: Bokros Lajosra és Surányi Györgyre ma már Gyurcsány Ferenc sem hivatkozik! Ők kimentek valahogy a divatból „arra felé” is...) Volt a baloldalnak egy valóban neoliberális, monetarista közgazdász miniszterelnöke, aki baloldali, humán tőke barát, és éppen ezért eredményes gazdaságpolitikát folytatott: Medgyessy Péter. De őt saját maguk leváltották 2004. szeptember 29-én. Akkor a GDP arányos államadósság 59% volt. Hol vagyunk ma, 16 évvel később, még mindig ettől? Azon nem csodálkozom, hogy Gyurcsány Ferencnek fogalma sincs mi is az a (neo)liberális gazdaságpolitika, vagyis monetáris szabályozás, nincs ezzel egyedül a magyar közgazda szakmában.
Ma sehol sem tanítják egyetemi karainkon Milton Friedman-t. Ez olyan, mintha Newton és Einstein nélkül tanítanák a fizikát…
Humán tőke helyett megint a beruházások
Orbán Viktor április hatodikán ötpontos újabb programot hirdetett, amit mindenki nagy érdeklődéssel várt, de amely hatalmas csalódást okozott: ugyanis a szokásos „magyar közgazdasági orvosi ló” sziluettje rajzolódott ki e beszédből az értő profi közgazdászok (akik nincsenek nálunk sokan!) szemei előtt! Most is, mint minden válság idején, a humán tőke a legfontosabb, azt kell a lehető legjobb kondícióban átmenteni a fellendülés kezdetéig, akár a költségvetési hiány elengedése árán is.
Ezt az elvet követte Franklin D. Roosevelt a New Deal (1933-1939) idején, Margaret Thatcher, Ronald Reagan, Olof Palme, Helmuth Kohl, François Mitterrand, stb. az 1970-es, 80-as évek nagy strukturális válsága idején. Ők mindannyian a nemzeti valuta megerősítésével, az infláció letörésével, ezáltal a reáljövedelmek emelésével kezdték a válságkezelést, és végig is vitték eredményesen!
Milton Friedmant követték, aki szerint nem közvetlenül a vállalkozókat kell válság idején megsegíteni, pl. adókedvezménnyel, hanem a végső (tehát a fogyasztásra kerülő) jövedelmeken keresztül kell kiáramoltatni a pénzt, hogy a piaci körfolyamat teljes egészén végighaladva fejtse ki gazdaságélénkítő hatását. Ez a nálunk annyit szidott „embertelen”, „megszorító” neoliberális gazdaságpolitika, vagyis monetáris szabályozás lényege ugyanis. Majd a piaci kereslet emelkedésével, az árbevétel, a profit, az adó-és járulékbevételek növekedésével kerül újra az egyensúlyi növekedési pályára a gazdaság!
Állítsuk ezzel szembe az Orbán kormány „adócsökkentési hisztériáját”! (Megjegyzésem: még mindig jobb, vagy inkább kevésbé rossz, mint a korábbi szocialista-liberális kormányok eszement megszorító csomagjai, amelyek csak még jobban elmélyítették a válságot! És ezek a megszorító csomagok persze pont az ellentétei voltak a neoliberális, monetarista, piacélénkítő gazdaságpolitikának!) Az adórendszer bármilyen változtatása azt jelenti, hogy az egyik zsebünkből áttesszük a pénz a másikba, és azt hisszük, hogy ettől több pénzünk lesz. Adót és járulékot csökkentünk, mert így „több marad a vállalkozóknál, az embereknél”! Persze! De ennyivel kevesebb marad a költségvetésben, ennyivel kevesebbet tud költeni az állam pl. egészségügyre, oktatásügyre, bérek emelésére, ennyivel kevesebb marad nyugdíjemelésre. Vagyis ennyivel kevesebb jövedelem fordul meg a piacon, ennyivel kisebb a kereslet a kkv-szektor, és az 5 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező mikrovállalkozói szektor termékei, szolgáltatásai iránt.
A most bejelentett gazdaságélénkítő csomag lényege sajnos a beruházások támogatása, úgymond munkahely teremtés címén. Jól hangzik. Csak hát ennyivel kevesebb jut a humán tőkének, beleértve a béreket és a nyugdíjakat is! Ennyivel kevesebb jövedelem lesz elköltve a piacon! Nos, a kkv-szektort, a mikrovállalkozói szektort éppen a piaci korlát fojtja meg, az ő termékeik, szolgáltatásik iránt nincs és nem is lesz elégséges kereslet. A főkönyvelői közgazdaságtanon nevelkedett magyar közgazdászok csak azt nézik, hogy a béremelés micsoda terheket jelent a kkv-és mikrovállalkozói körnek. Azt nem nézik, mert nem látnak az orruknál tovább, hogy a piaci kereslet oldalán ezt a költségtöbbletet ez a szféra kamatostul visszakapja.
Márpedig ők adják a foglalkoztatás nagyobbik hányadát, és ebben a szférában megy végbe az innovációs folyamat nagyobbik része is a közhiedelemmel ellentétben. (Erre Csath Magdolna kutatásai világítottak rá a közelmúltban!)
Illetve menne végbe az innováció, de nálunk nem megy, mert ez a szféra sajnos továbbra is alultőkésített marad az elégtelen piaci kereslet miatt: kevés az árbevétel, kevés a profit, nincs megtakarítás, innovációt hordozó fejlesztés. Ez a szféra egyszerűen vegetál! A mostani krízis őket sújtja a legjobban!
Pofon a nyugdíjasoknak
A 2,6 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember a „nemzeti” humán tőke vagyon fontos része, és nem eltartott, fölösleges kenyérpusztító réteg, akikre csak valamiféle hálából költ a társadalom aktív korosztálya. Most nagy várakozásokkal tekintett mindenki ama beharangozott 5. pontra: visszaállítjuk a 13. havi nyugdíjat! Amit ugye 2009-ben Bajnai Gordon vont meg válságkezelő programja részeként. Hozzáteszem: teljesen fölöslegesen, értelmetlenül, közgazda szakmai szemmel nézve.
Orbán folytatta a program ismertetését, és jött a kijózanító pofon: 2024-ig elnyújtva, minden évben kapnak egy-egy heti nyugdíjnak megfelelő alamizsnát a nyugdíjasok. Ráadásul nem most, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá, hanem majd jövő februárban az első egyheti morzsa. Mit jelent ez egy 85 éves nyugdíjasnak? Ha nem hirdette volna meg a miniszterelnök ezt a csodás program elemet, az is jobb lett volna! Most csak a felháborodás lehetett az egyetlen normális reakció. Déja vu! 2002-ben a nyugdíjasok már egyszer benyújtották a számlát a Fidesz kormány felé, az 1998-as nagy pofonra emlékezve.
Éppen húsz évvel később nehogy ismétlődjön a történelem, kedves Orbán Viktor!
Az egészségügyben 500 ezer forint egyszeri juttatás meghirdetve, majd utólag derül ki, hogy ez bruttó értendő, ami nem ugyanaz. És „természetesen” nem most azonnal, hanem majd, valamikor. Aztán megint majd, novemberben egy húsz százalékos emelés, mint újabb alamizsna. Tudom, kibicnek semmi sem drága, most a DK száz százalékos béremelést, az LMP 50%-os béremelést követel az egészségügyben, de kivételesen én a DK álláspontjával értek egyet: azonnali 100% béremelésre lenne szükség az egészségügyben. Sőt, ha ma meglépnék, már akkor is késő lenne! Mert ez a súlyos járvány egy évtizedek óta alulfinanszírozott egészségügyre, egy elöregedett, kizsigerelt személyzetre zúdul rá! A fiatalok mind külföldre mentek ugyanis!
Ha átcsap a tömeges fázisba a járvány, a magyar egészségügy összeomlik! Ne felejtsük el: Olaszország, Spanyolország, Franciaország, vagy az óceánon túl New York állam és város egészségügye már gyakorlatilag összeomlott!
És afféle hab a tortán az április hatodikai hírekben: Szíjjártó Páter bejelenti, hogy Szlovéniának, Szerbiának, Horvátországnak és Észak-Macedóniának segélyt nyújtunk egészségügyi felszerelések, védőeszközök formájában. Amikor az egész hazai média attól hangos, hogy még mindig hiány van az egészségügyi intézményekben (is) e felszerelésekből!
A DK a 2000 milliárd forintnyi EU támogatásra mutogat, a kormány válasza: ez nem többlettámogatás, és már le van kötve. Nos, ha le van kötve, akkor át kell csoportosítani – követeli a DK! Hozzáteszik: persze, ha átcsoportosítják, akkor nem részesülhet ebből a haveri kör. Enyhén fogalmazva sem tartozom a DK híveinek táborába, de ez az érv az ő részükről bizony leütött magas labda!
Attól tartok, hogy Orbán Viktor ezzel a gazdaságmentő, válságkezelő csomaggal hatalmas öngólt lőtt! Ugyanakkor azt is látom, hogy Orbán Viktor kormányának egyelőre, mindezek ellenére, ma nincs életképes, hiteles, tisztességes alternatívája. És ez nagy baj! Dixi et salvavi animam meam!
Avagy: hic Rhodus, hic salta! Itt van Ródosz, itt ugorj!
Így biztatták az athéniek a hencegőt, aki azzal dicsekedett, hogy egyszer ő Ródoszon mekkorát ugrott. Avagy kibicnek semmi sem drága, ellenzékből lehet „tanácsokat” osztani – felelőtlenül is! Gyurcsány említi Békesi Lászlót, a Horn kormány első pénzügyminiszterét (1994. ápr. - 1995. március), mint „liberális közgazdászt”. Nos, Békesi László olyan messze van a liberális (értsd: neoliberális, monetarista) közgazdásztól és közgazdaságtantól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől 1217-ben.
(Megjegyzésem: Bokros Lajosra és Surányi Györgyre ma már Gyurcsány Ferenc sem hivatkozik! Ők kimentek valahogy a divatból „arra felé” is...) Volt a baloldalnak egy valóban neoliberális, monetarista közgazdász miniszterelnöke, aki baloldali, humán tőke barát, és éppen ezért eredményes gazdaságpolitikát folytatott: Medgyessy Péter. De őt saját maguk leváltották 2004. szeptember 29-én. Akkor a GDP arányos államadósság 59% volt. Hol vagyunk ma, 16 évvel később, még mindig ettől? Azon nem csodálkozom, hogy Gyurcsány Ferencnek fogalma sincs mi is az a (neo)liberális gazdaságpolitika, vagyis monetáris szabályozás, nincs ezzel egyedül a magyar közgazda szakmában.
Ma sehol sem tanítják egyetemi karainkon Milton Friedman-t. Ez olyan, mintha Newton és Einstein nélkül tanítanák a fizikát…
Humán tőke helyett megint a beruházások
Orbán Viktor április hatodikán ötpontos újabb programot hirdetett, amit mindenki nagy érdeklődéssel várt, de amely hatalmas csalódást okozott: ugyanis a szokásos „magyar közgazdasági orvosi ló” sziluettje rajzolódott ki e beszédből az értő profi közgazdászok (akik nincsenek nálunk sokan!) szemei előtt! Most is, mint minden válság idején, a humán tőke a legfontosabb, azt kell a lehető legjobb kondícióban átmenteni a fellendülés kezdetéig, akár a költségvetési hiány elengedése árán is.
Ezt az elvet követte Franklin D. Roosevelt a New Deal (1933-1939) idején, Margaret Thatcher, Ronald Reagan, Olof Palme, Helmuth Kohl, François Mitterrand, stb. az 1970-es, 80-as évek nagy strukturális válsága idején. Ők mindannyian a nemzeti valuta megerősítésével, az infláció letörésével, ezáltal a reáljövedelmek emelésével kezdték a válságkezelést, és végig is vitték eredményesen!
Milton Friedmant követték, aki szerint nem közvetlenül a vállalkozókat kell válság idején megsegíteni, pl. adókedvezménnyel, hanem a végső (tehát a fogyasztásra kerülő) jövedelmeken keresztül kell kiáramoltatni a pénzt, hogy a piaci körfolyamat teljes egészén végighaladva fejtse ki gazdaságélénkítő hatását. Ez a nálunk annyit szidott „embertelen”, „megszorító” neoliberális gazdaságpolitika, vagyis monetáris szabályozás lényege ugyanis. Majd a piaci kereslet emelkedésével, az árbevétel, a profit, az adó-és járulékbevételek növekedésével kerül újra az egyensúlyi növekedési pályára a gazdaság!
Állítsuk ezzel szembe az Orbán kormány „adócsökkentési hisztériáját”! (Megjegyzésem: még mindig jobb, vagy inkább kevésbé rossz, mint a korábbi szocialista-liberális kormányok eszement megszorító csomagjai, amelyek csak még jobban elmélyítették a válságot! És ezek a megszorító csomagok persze pont az ellentétei voltak a neoliberális, monetarista, piacélénkítő gazdaságpolitikának!) Az adórendszer bármilyen változtatása azt jelenti, hogy az egyik zsebünkből áttesszük a pénz a másikba, és azt hisszük, hogy ettől több pénzünk lesz. Adót és járulékot csökkentünk, mert így „több marad a vállalkozóknál, az embereknél”! Persze! De ennyivel kevesebb marad a költségvetésben, ennyivel kevesebbet tud költeni az állam pl. egészségügyre, oktatásügyre, bérek emelésére, ennyivel kevesebb marad nyugdíjemelésre. Vagyis ennyivel kevesebb jövedelem fordul meg a piacon, ennyivel kisebb a kereslet a kkv-szektor, és az 5 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező mikrovállalkozói szektor termékei, szolgáltatásai iránt.
A most bejelentett gazdaságélénkítő csomag lényege sajnos a beruházások támogatása, úgymond munkahely teremtés címén. Jól hangzik. Csak hát ennyivel kevesebb jut a humán tőkének, beleértve a béreket és a nyugdíjakat is! Ennyivel kevesebb jövedelem lesz elköltve a piacon! Nos, a kkv-szektort, a mikrovállalkozói szektort éppen a piaci korlát fojtja meg, az ő termékeik, szolgáltatásik iránt nincs és nem is lesz elégséges kereslet. A főkönyvelői közgazdaságtanon nevelkedett magyar közgazdászok csak azt nézik, hogy a béremelés micsoda terheket jelent a kkv-és mikrovállalkozói körnek. Azt nem nézik, mert nem látnak az orruknál tovább, hogy a piaci kereslet oldalán ezt a költségtöbbletet ez a szféra kamatostul visszakapja.
Márpedig ők adják a foglalkoztatás nagyobbik hányadát, és ebben a szférában megy végbe az innovációs folyamat nagyobbik része is a közhiedelemmel ellentétben. (Erre Csath Magdolna kutatásai világítottak rá a közelmúltban!)
Illetve menne végbe az innováció, de nálunk nem megy, mert ez a szféra sajnos továbbra is alultőkésített marad az elégtelen piaci kereslet miatt: kevés az árbevétel, kevés a profit, nincs megtakarítás, innovációt hordozó fejlesztés. Ez a szféra egyszerűen vegetál! A mostani krízis őket sújtja a legjobban!
Pofon a nyugdíjasoknak
A 2,6 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember a „nemzeti” humán tőke vagyon fontos része, és nem eltartott, fölösleges kenyérpusztító réteg, akikre csak valamiféle hálából költ a társadalom aktív korosztálya. Most nagy várakozásokkal tekintett mindenki ama beharangozott 5. pontra: visszaállítjuk a 13. havi nyugdíjat! Amit ugye 2009-ben Bajnai Gordon vont meg válságkezelő programja részeként. Hozzáteszem: teljesen fölöslegesen, értelmetlenül, közgazda szakmai szemmel nézve.
Orbán folytatta a program ismertetését, és jött a kijózanító pofon: 2024-ig elnyújtva, minden évben kapnak egy-egy heti nyugdíjnak megfelelő alamizsnát a nyugdíjasok. Ráadásul nem most, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá, hanem majd jövő februárban az első egyheti morzsa. Mit jelent ez egy 85 éves nyugdíjasnak? Ha nem hirdette volna meg a miniszterelnök ezt a csodás program elemet, az is jobb lett volna! Most csak a felháborodás lehetett az egyetlen normális reakció. Déja vu! 2002-ben a nyugdíjasok már egyszer benyújtották a számlát a Fidesz kormány felé, az 1998-as nagy pofonra emlékezve.
Éppen húsz évvel később nehogy ismétlődjön a történelem, kedves Orbán Viktor!
Az egészségügyben 500 ezer forint egyszeri juttatás meghirdetve, majd utólag derül ki, hogy ez bruttó értendő, ami nem ugyanaz. És „természetesen” nem most azonnal, hanem majd, valamikor. Aztán megint majd, novemberben egy húsz százalékos emelés, mint újabb alamizsna. Tudom, kibicnek semmi sem drága, most a DK száz százalékos béremelést, az LMP 50%-os béremelést követel az egészségügyben, de kivételesen én a DK álláspontjával értek egyet: azonnali 100% béremelésre lenne szükség az egészségügyben. Sőt, ha ma meglépnék, már akkor is késő lenne! Mert ez a súlyos járvány egy évtizedek óta alulfinanszírozott egészségügyre, egy elöregedett, kizsigerelt személyzetre zúdul rá! A fiatalok mind külföldre mentek ugyanis!
Ha átcsap a tömeges fázisba a járvány, a magyar egészségügy összeomlik! Ne felejtsük el: Olaszország, Spanyolország, Franciaország, vagy az óceánon túl New York állam és város egészségügye már gyakorlatilag összeomlott!
És afféle hab a tortán az április hatodikai hírekben: Szíjjártó Páter bejelenti, hogy Szlovéniának, Szerbiának, Horvátországnak és Észak-Macedóniának segélyt nyújtunk egészségügyi felszerelések, védőeszközök formájában. Amikor az egész hazai média attól hangos, hogy még mindig hiány van az egészségügyi intézményekben (is) e felszerelésekből!
A DK a 2000 milliárd forintnyi EU támogatásra mutogat, a kormány válasza: ez nem többlettámogatás, és már le van kötve. Nos, ha le van kötve, akkor át kell csoportosítani – követeli a DK! Hozzáteszik: persze, ha átcsoportosítják, akkor nem részesülhet ebből a haveri kör. Enyhén fogalmazva sem tartozom a DK híveinek táborába, de ez az érv az ő részükről bizony leütött magas labda!
Attól tartok, hogy Orbán Viktor ezzel a gazdaságmentő, válságkezelő csomaggal hatalmas öngólt lőtt! Ugyanakkor azt is látom, hogy Orbán Viktor kormányának egyelőre, mindezek ellenére, ma nincs életképes, hiteles, tisztességes alternatívája. És ez nagy baj! Dixi et salvavi animam meam!
*****
Gazdag László (közgazdász, ny. egyetemi docens)
SOROS EGYMILLIÓJA
Soros György egymillió eurót ad Budapestnek a járvány okozta nehézségek enyhítésére. Máris hallom, olvasom a hírhedt spekuláns filantróp tevékenységéről való ömlengést. Nos, először is tudnunk kell, hogy a Bokros-Surányi csomag idején (1995-1997) Soros devizamilliárdokat (frankot, dollárt, fontot, stb.!) keresett az előre bejelentett havi (!) csúszó leértékelésen, hiszen spekulálnia sem kellett. Bokros Lajos 1995. március 12-én meghirdette nemzetüdvözítő csomagját, majd egy nappal később leértékelte 9 százalékkal a forintot, és bejelentette a havi menetrendszerű leértékelést.
Az ellőre bejelentett leértékelés, vagy felértékelés a valutaspekulánsok Mekkája, hiszen spekulálni sem kell! Sorosnak elég volt a Nemzeti Bankban a havi (!) fordulónap előtt devizát vennie, majd két nap múlva visszavinnie, forintra váltania, és kaszált, mégpedig havonta! Az más kérdés, hogy a csúszó leértékelés beindította az inflációs spirált, 18 százalékról 28 százalékra.
Ennek a dilettáns lépésnek az volt a célja, hogy az úgymond „fedezetlenül” kiáramlott jövedelmeket visszaszívják, elinflálják. Ez azért volt dilettáns lépés, mert természetesen az 1994-ben kiáramlott jövedelemtöbblet nem volt „fedezetlen”, ahogy a Bokros és Surányi -féle főkönyvelői közgazdászok hitték. Az egyensúlyi zavarnak nem a „túlfogyasztás” volt az oka, miután ilyen soha nem volt a magyar gazdaságtörténetben; hiszen nálunk a humán tényező mindig is alulértékelt volt, ma is az; hanem az elavult gazdaságszerkezetből következő folyamatos cserearány romlás.
1994-ben megállt az 1989 óta tartó visszaesés, a gazdaság elkezdte a kilábalást a félresikerült rendszerváltás miatti gazdasági válságból, már 2,9 százalékkal nőtt a GDP, hét százalékkal a reálbér, és 16,6 százalékkal az export. (Ezt nevezi a szakirodalom „Jánossy-féle helyreállítási periódusnak” Jánossy Ferenc magyar közgazdász után.)
Semmi gond nem lett volna, ha hagyják a gazdaságot spontán módon, saját belső törvényei által vezérelve kijönni a válságból! Sajnos jött a Bokros-Surányi csomag, amely az eredetileg V alakú válságot (amelynek már a jobboldali felszálló ágában voltunk 1994-ben) W alakúvá transzformálta, elmélyítette, és a kilábalást három évvel elnyújtotta.
A felszökő infláció a kamatlábakat is az egekbe repítette, és ki a legnagyobb adós? Az állam! A leértékelés miatt a devizaadósság szállt el, az infláció miatt a forintban mért adósság! Vagyis megugrottak a költségvetés kamatterhei, a költségvetési hiány 464 milliárd (akkori) forinttal nőtt egy év alatt. (Lóránt Károly számítása. Közli Nagy Pongrác A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. művében, Akadémiai K. 2004!)
Ezt a hiányt fedte el Bokros és Surányi felelőtlen „privatizációja”, amikor afrikai törzsfőnökök kótyavetyélték el nemzeti kincseiket (lásd: az akkor még világszínvonalú magyar élelmiszeripar pl.!) üveggyöngyökért.
A látszategyensúly megteremtésének hatalmas nemzeti vagyonvesztés volt az ára! Amikor már látszott, hogy a „csomag” katasztrofális, Horn végre útilaput kötött Bokros talpa alá 1996 februárjában.
Ha olyan eredményes volt az a csomag, miért kellett Bokrost elküldeni 11 hónap után? 1997 végére csődbe ment a magyar gazdaság, és a legelső Orbán kormánynak, amelynek négy évi erőfeszítésébe került, míg végre kivezette az országot a „csomag” által okozott sokkból. De addigra Soros már kaszált a magyar adófizetők kárára!
Soros kapott még egy lehetőséget! 2008 februárjában a Figyelőben megjelent Demján Sándor kétoldalas cikke: Az erős forint gyilkolja a gazdaságot. Déja vu: Bokros csomag! Kétségbeesetten küldtem be egy cikket a Figyelőbe: nehogy leértékeljék a forintot! „Természetesen” semmilyen szakmai lapban nem tudtam publikálni, végül a Kapu c. folyóirat hozta le. Sorosnak megint nem kellett spekulálnia, a Bajnai Gordon -féle leértékelés után újra kaszált. Nos, ebből az extraprofitból csöpögtetett ő most vissza egy-két ezreléket a balliberális ellenzék által vezetett Budapestnek. Lehet ájuldozni!
Érdemes itt felhívnom a figyelmet egy gyakori jelenségre: aki tehetséges (vagy csak „ügyes”) a vállalati szférában, az totál dilettáns a makrogazdaságban. A két szféra ugyanis teljesen eltérő törvények által működik!
Jó példa erre Demján, Gyurcsány, Kóka és Bajnai! Bokros és Surányi kilóg a sorból: ők ugyanis a vállalati szférában is megbuktak. Bokros a Budapest Bank vezetőjeként 1995-ben 12 milliárd Ft veszteséggel adta át bankját, és ült át a miniszteri bársonyszékbe.
Hogy aztán 12 milliárd Ft-tal segítse ki volt bankját! Ez után „privatizálták” a Budapest Bankot 12 milliárd Ft-ért! Magyarországon a fű se rezdült! Bokros szellemi ikertestvére, Surányi György volt az MNB elnöke amikor a Jegybank bécsi leánybankja, a CIWW Bank, 80 milliárd forintot bukott zavaros spanyolországi ingatlanügyleteken.
SOROS EGYMILLIÓJA
Soros György egymillió eurót ad Budapestnek a járvány okozta nehézségek enyhítésére. Máris hallom, olvasom a hírhedt spekuláns filantróp tevékenységéről való ömlengést. Nos, először is tudnunk kell, hogy a Bokros-Surányi csomag idején (1995-1997) Soros devizamilliárdokat (frankot, dollárt, fontot, stb.!) keresett az előre bejelentett havi (!) csúszó leértékelésen, hiszen spekulálnia sem kellett. Bokros Lajos 1995. március 12-én meghirdette nemzetüdvözítő csomagját, majd egy nappal később leértékelte 9 százalékkal a forintot, és bejelentette a havi menetrendszerű leértékelést.
Az ellőre bejelentett leértékelés, vagy felértékelés a valutaspekulánsok Mekkája, hiszen spekulálni sem kell! Sorosnak elég volt a Nemzeti Bankban a havi (!) fordulónap előtt devizát vennie, majd két nap múlva visszavinnie, forintra váltania, és kaszált, mégpedig havonta! Az más kérdés, hogy a csúszó leértékelés beindította az inflációs spirált, 18 százalékról 28 százalékra.
Ennek a dilettáns lépésnek az volt a célja, hogy az úgymond „fedezetlenül” kiáramlott jövedelmeket visszaszívják, elinflálják. Ez azért volt dilettáns lépés, mert természetesen az 1994-ben kiáramlott jövedelemtöbblet nem volt „fedezetlen”, ahogy a Bokros és Surányi -féle főkönyvelői közgazdászok hitték. Az egyensúlyi zavarnak nem a „túlfogyasztás” volt az oka, miután ilyen soha nem volt a magyar gazdaságtörténetben; hiszen nálunk a humán tényező mindig is alulértékelt volt, ma is az; hanem az elavult gazdaságszerkezetből következő folyamatos cserearány romlás.
1994-ben megállt az 1989 óta tartó visszaesés, a gazdaság elkezdte a kilábalást a félresikerült rendszerváltás miatti gazdasági válságból, már 2,9 százalékkal nőtt a GDP, hét százalékkal a reálbér, és 16,6 százalékkal az export. (Ezt nevezi a szakirodalom „Jánossy-féle helyreállítási periódusnak” Jánossy Ferenc magyar közgazdász után.)
Semmi gond nem lett volna, ha hagyják a gazdaságot spontán módon, saját belső törvényei által vezérelve kijönni a válságból! Sajnos jött a Bokros-Surányi csomag, amely az eredetileg V alakú válságot (amelynek már a jobboldali felszálló ágában voltunk 1994-ben) W alakúvá transzformálta, elmélyítette, és a kilábalást három évvel elnyújtotta.
A felszökő infláció a kamatlábakat is az egekbe repítette, és ki a legnagyobb adós? Az állam! A leértékelés miatt a devizaadósság szállt el, az infláció miatt a forintban mért adósság! Vagyis megugrottak a költségvetés kamatterhei, a költségvetési hiány 464 milliárd (akkori) forinttal nőtt egy év alatt. (Lóránt Károly számítása. Közli Nagy Pongrác A rendszerváltás gazdaságpolitikája c. művében, Akadémiai K. 2004!)
Ezt a hiányt fedte el Bokros és Surányi felelőtlen „privatizációja”, amikor afrikai törzsfőnökök kótyavetyélték el nemzeti kincseiket (lásd: az akkor még világszínvonalú magyar élelmiszeripar pl.!) üveggyöngyökért.
A látszategyensúly megteremtésének hatalmas nemzeti vagyonvesztés volt az ára! Amikor már látszott, hogy a „csomag” katasztrofális, Horn végre útilaput kötött Bokros talpa alá 1996 februárjában.
Ha olyan eredményes volt az a csomag, miért kellett Bokrost elküldeni 11 hónap után? 1997 végére csődbe ment a magyar gazdaság, és a legelső Orbán kormánynak, amelynek négy évi erőfeszítésébe került, míg végre kivezette az országot a „csomag” által okozott sokkból. De addigra Soros már kaszált a magyar adófizetők kárára!
Soros kapott még egy lehetőséget! 2008 februárjában a Figyelőben megjelent Demján Sándor kétoldalas cikke: Az erős forint gyilkolja a gazdaságot. Déja vu: Bokros csomag! Kétségbeesetten küldtem be egy cikket a Figyelőbe: nehogy leértékeljék a forintot! „Természetesen” semmilyen szakmai lapban nem tudtam publikálni, végül a Kapu c. folyóirat hozta le. Sorosnak megint nem kellett spekulálnia, a Bajnai Gordon -féle leértékelés után újra kaszált. Nos, ebből az extraprofitból csöpögtetett ő most vissza egy-két ezreléket a balliberális ellenzék által vezetett Budapestnek. Lehet ájuldozni!
Érdemes itt felhívnom a figyelmet egy gyakori jelenségre: aki tehetséges (vagy csak „ügyes”) a vállalati szférában, az totál dilettáns a makrogazdaságban. A két szféra ugyanis teljesen eltérő törvények által működik!
Jó példa erre Demján, Gyurcsány, Kóka és Bajnai! Bokros és Surányi kilóg a sorból: ők ugyanis a vállalati szférában is megbuktak. Bokros a Budapest Bank vezetőjeként 1995-ben 12 milliárd Ft veszteséggel adta át bankját, és ült át a miniszteri bársonyszékbe.
Hogy aztán 12 milliárd Ft-tal segítse ki volt bankját! Ez után „privatizálták” a Budapest Bankot 12 milliárd Ft-ért! Magyarországon a fű se rezdült! Bokros szellemi ikertestvére, Surányi György volt az MNB elnöke amikor a Jegybank bécsi leánybankja, a CIWW Bank, 80 milliárd forintot bukott zavaros spanyolországi ingatlanügyleteken.
*****
Hol érdemes vállalkozni, hogy milliárdosak legyünk !
Kattints a képre !!
*****
Gazdag László közgazdász
A KÖZÉPOSZTÁLY HIÁNYA
„A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.” Arisztotelész
Az ókortól napjainkig
Az ókortól napjainkig a társadalmak sikerességének kulcsa mindig az volt, hogy ki tudott-e alakulni egy masszív középosztály, és hogy sikerült-e megtörnie az arisztokrácia hatalmi és szellemi monopóliumát. A görögöknél valósult meg ez először a maga totalitásában, mégpedig a poliszdemokráciában. Míg Ázsiában a város kezdettől fogva az uralkodó kaszt lakhelye, és luxusának színtere, addig hellén polisz az egyenjogúak összességének lakhelye. A demokráciában ez a középosztály veszi kezébe a hatalmat, és saját műveltsége révén megtöri az arisztokrácia szellemi monopóliumát. Ez a középosztály termeli ki az egyéniséget, és Hellászban jellemző, hogy a bölcselő a társadalmi értékranglétra tetején áll, megelőzve még a politikust és a hadvezért is. A művelt középosztály a titka Athénben, Milétoszban a szellemi pezsgésnek, a jón bölcselők máig csodált teljesítményének, a művészetek, a kultúra virágzásának.
Ugyanez ismétlődik majd a reneszánsz Észak-Itáliájában, nagyjából 1350-1550 között, amikor a kereskedő polgár kezében felhalmozódó vagyon nem tud termelőkapitalizmussá átalakulni, luxusfogyasztássá konvertálódik, de szerencsére egy kifinomult ízlésű, művelt polgár luxusfogyasztásává. Michelangelo, Leonardo és Raffaelo kora ez.
Montesquieu (1689-1755) majd három évszázaddal később felkiált egy tetőn üldögélő, és ott újságot (!) olvasó tetőfedő láttán: „Franciaország akkor lesz boldog, amikor minden tetőfedő újságot olvas a tetőn ebédidőben!” Avagy „a polgár szegényen se bunkó”! Már Molière is hevesen gúnyolja a műveletlen, selyembe bújt nemest. A francia polgár öntudatos, megveti még az arisztokratát is, ellenben majd a magyar polgár inkább idomulni akar, birtokot, kúriát, kutyabőrt vesz, zsinóros mentébe bújik.
Angliában a parasztpolgár lesz majd a fő konkurense a landlordnak, a kis-és középbirtokos nemesnek, aki versenyre kényszerül, bekeríti földjét és juhlegelővé alakítja át a szántót. Hamarosan már maga kereskedik a gyapjúval, és a folyamat végén a földjén, egykori marha-, vagy lóistállójában manufaktúrát létesít. Persze ő csak az infrastruktúrát adja, a technikai megvalósító a vallási üldöztetések elől Angliába menekülő rengeteg céhes iparos, akinek a szakma a kisujjában van, és ezért képes a munkafolyamatot részelemeire bontani. Input oldalról a a korlátlan olcsó munkaerőt a földesúri földekről kipenderített paraszttömeg képezi. A manufaktúra megalkotója, a volt céhes iparos és a landlord lesznek a modern alkimisták, akik csengő aranyat kotyvasztanak a rongyos piszkos csavargókból. A földművelők azon vesztes csoportjáról van szó, akik nem voltak képesek parasztpolgárrá átalakulni időben, és akiket majd a „véres törvények” szoktatják hozzá a szervezett ipari robothoz. Az első véres törvényeket VII. (Tudor) Henrik (1485-1509) hozza. Ám 1563-ban I. Erzsébet már úgynevezett szegény-törvényt is alkot, amelyben az önkormányzatokat szociális célú manufaktúrák létesítésére kötelezi. Íme, a mai „közmunka” elődje, persze gazdaságilag jóval hatékonyabb formában, mint a mai árokpart kapirgálás… Anglia elkezdte a szociális hálót is szövögetni.
A zsidóság szerepe a modernizációban
A zsidó kereskedő, pénzkölcsönző volt e folyamat, mármint az eredeti tőkefelhalmozás előkészítője, kovásza a középkorban és az újkor hajnalán. Földet nem szerezhettek, nemesekké nem válhattak, megmaradtak hát eredeti intellektuális foglalkozásaiknál, mint a pénzforgatás-és kölcsönzés, a kereskedelem. Persze ezzel ki is vívták a többségi társadalom, a tradicionális agrártermelő tömegek irigységét, és nagyon alkalmasnak mutatkoztak a társadalom alantas bűnbakképző mechanizmusainak felélesztésére minden korban.
Itt nagyon fontos arra is rámutatni, hogy egy kifejezetten művelt rétegről beszélünk, amelynek körében a műveltség nemzedékről nemzedékre való átöröklése válik magává a tradícióvá. Szociokulturális öröklődés ez tehát, és szorosan összefügg azzal, hogy az ókorban ők voltak a görögök mellett még az a másik nép, amelyik leírta, számontartotta történetét. És persze már akkor minden gyermek megtanult írni-olvasni-számolni, gondoljunk csak József történetére, aki egy pásztor tizenegyedik fiaként még a hieroglif írást is elsajátítja Egyiptomban!
A Tóra, a Talmud, a hagyomány a mindennapok részévé vált náluk, a gyermekek az ebéd, a vacsora alatt a családfőtől hallották a nép történetét, a hősök tetteit, az Istennel való kapcsolat eseményeit, éspedig gyakran nem is csak verbális meseszövés révén, hanem fölolvasva az eredeti szövegeket szó szerint. Nem véletlen hogy majd később e nép fiai olyan kiemelkedő szerepet játszanak a tudomány, a kultúra terén mindenütt a világon. Én most a zsidó diaszpórák kisemberéről beszélek, arról a rétegről, amelyik a társadalom mindennapjaiban játszott fontos szerepet a városokban.
Kelet-Európa
A polgárosodás kelet-európai („porosz”) útja egészen más volt, mint a nyugati fejlődés. Nyugaton az államtól és a tradicionális uralkodó osztálytól független kis-és középpolgári osztály alakult ki, a kis-és középnemes, illetve a parasztpolgár átalakulása révén, míg Kelet-Európában az államhatalom és az arisztokrácia függelékeként jött létre az örökké hajlongó csinovnyik középosztály. Irodalmi megformálói Oroszországban Csehov és Gogol, Magyarországon Mikszáth, stb.
Ez a csenevész, infantilis polgár sohasem lesz képes arra, hogy saját sorsát (és ezzel nemzete sorsát) kezébe vegye úgy, ahogy Nyugaton ezt majd látjuk az angol polgári forradalomban, a Nagy Francia Forradalom idején, vagy az Amerikai Függetlenségi Háború éveiben. Ugyanakkor itt, az Elbától keletre a csinovnyik polgár mindig is a hatalomtól várja sorsa jobbra fordulását, innen a hatalom babonás tisztelete, innen a „karizmatikus vezetők” iránti imádat. Ez a társadalmi helyzet kedvez mindig is a tekintélyelvű rendszereknek, a diktatúráknak, legyen az bal, vagy jobb! A XX. században a náci Németország, Mussolini Olaszországa, a sztálini Szovjetunió! És persze a két világháború között Magyarországon így épül ki az a konzervatív tekintélyelvű rendszer, amely a tradicionális földbirtokos osztály hatalmát restaurálja 1920-ban, és megtalálja a neki megfelelő figurát Horthy Miklós alakjában.
De ne menjünk vissza időben olyan messzire! A szocializmus évtizedeiben a párttitkárok személyi kultuszában ugyanezt látjuk viszont, sőt, a rendszerváltás után eddig eltelt újabb egynegyed évszázadot is a „karizmatikus” vezetők jellemzik, jobb és baloldalon egyaránt. A „karizmatikus vezető” mindig veszélyeket hordoz, mert a plebs hajlandó birkaként követni, akár a pusztulásba is, láttunk erre elég példát a XX. század történelmében.
Napóleon és az új oligarchia harca
A középosztály léte, vagy hiánya tehát meghatározó kérdés egy nemzet, egy ország sikeressége szempontjából, és ez már így van az ókortól („a” görögöktől) napjainkig. A rendszerváltás után, mint minden ilyen nagy társadalmi változást követően, a vagyon, a jövedelem újraosztása merült föl elemi erővel társadalmi szükségletként. Érdekes történelmi párhuzam ebből a szempontból a Nagy Francia Forradalom korszaka, amikor a klasszikus arisztokráciát lefejezték, vagyonát újraosztották.
Csakhogy ez az újraosztás megint az oligarchizálódás irányába mutatott, ugyanis a forradalmi elit egyszerűen rátette a kezét az arisztokraták birtokaira. Egyik kézből a másik kézbe ment át ez az erősen koncentrált vagyon. A jakobinus diktatúra ezt még akadályozta, de az azt felváltó, konszolidáltabb új rendszer, a Direktórium vezetésével hihetetlenül gyorsan korrumpálódott, éspedig már annyira, hogy amikor Napóleon színre lép 1799 „brumaire tizennyolcadikán”, akkor a plebs megmentőként fogadja.
Napóleon erélyes kézzel rendet teremt, leállítja az oligarchizálódást, erélyes kézzel felszámolja a korrupciót, kíméletlenül végigviszi az egykori arisztokraták földbirtokainak addig részben elszabotált felosztását a falvak lakossága között. Ezért, és csak ezért szereti őt a nép, tódulnak seregébe a parasztfiatalok százezrei, amikor hívja őket. Ebben rejlik sikereinek kulcsa, és történelmi szerepének kulcsa is. A császári cím, a nagyzási hóbort, a diktátori hajlam csupán máz.
Rendszerváltás: az „újraosztás” kérdőjelei!
„Polgár az, akinek tartaléka van!”
1989-90-ben hihetetlen gyorsasággal összeomlik a szovjet tömb, illetve a kommunista diktatúra az Elbától Kamcsatkáig terjedő irdatlan térségben. Mint egy kiüresedett kagylóhéj, amely összeroppan önnön súlya alatt. Újra eljön a vagyon és a jövedelem újraosztásának kérdése!
Ne feledjük el, hogy például az észak-amerikai demokrácia létrejöttekor nem volt ilyen probléma, az amerikai szabad kapitalizmus önmaga teremtette meg gazdasági talapzatát, és nem újraosztás révén. A szabad farmerek hozták létre, vagyis a középosztály!
A rendszerváltás után évekkel Sárközy Tamás jogászprofesszor azzal „legyintette el” a médiában a rabló privatizációról nekiszegezett kérdést, hogy „ugyan kérem, nézzük meg miként ment végbe Nyugaton az eredeti tőkefelhalmozás, olvassuk el Balzacot”. Itt az alapvető tévedés! Még Napóleon is akadályozta a túlzott vagyonkoncentrációt, teret engedve a középosztálynak városon és falun egyaránt.
És ha megnézzük Észak-Amerikában ezt az „eredeti tőkefelhalmozást”, azért még az emblematikus figurák nevei (Edison, Carnegie, Westinghouse, stb.) is jelzik, hogy a modernizációban játszott tényleges szerepük és a vagyonosodásuk között szoros volt a kapcsolat. Nem úgy, mint a rendszerváltás után az Elbától keletre! Itt ugyanis kizárólag a „tűzhöz”, a „húsos fazékhoz” való közelség, vagy távolság döntötte el, hogy hosszú távon kik lesznek a vesztesek és kik a nyertesek! Ez viszont fölerősítette a kontraszelekciót! Tessék megnézni a kelet-európai új burzsoáziát! Némelyikre csak rá kell nézni, hát még ha megszólal. Oroszországban Szeva bácsi, és a többi hasonló parvenű oligarcha, akik pénzüket angol labdarúgó klubok vásárlásába fektetik, de hasonló dolgokat tapasztalunk nálunk is, csak kicsiben (kis ország, kicsi „jelenségek”), itt a parvenű újmilliárdos Horvátországban vesz fociklubot, és ott épít stadiont.
1990 után az inflációt kellett volna gyorsan letörni, ugyanakkor a privatizációt nyugodtan, megfontoltan, és nem lóhalálában végrehajtani, ahogy végül sajnos végbement. Az inflációval még húsz évig bajlódtunk, ami iszonyú károkat okozott a gazdaságnak, a társadalomnak, míg a közvagyont lóhalálában szétlopta egy szűk csoport, a társadalmi kontroll legapróbb jele nélkül.
Nagy károkat okozott vidéken a szövetkezeti szektor meggondolatlan szétverése: az egykor nyugaton is méltán csodált magyar modell megsemmisült, az agrárium a hatékonyságát tekintve úgy négy évtizedet zuhant vissza. Belátható időn belül már nem is fog visszatalálni egykori önmagához.
Sajnos Kelet-Európában, néhány kivételtől (Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) eltekintve kimondva-kimondatlanul, de uralkodóvá vált az az ideológia, amely szerint „ha kapitalizmust akarunk, ahhoz kapitalisták kellenek, és mi nem várhatunk két évszázadot, míg a maga természetes útján ez az eredeti tőkefelhalmozás végbemegy, nekünk ezt meg kell olajoznunk”! (Sárközy Tamás jogászprofesszor ezt így, majdnem szó szerint ki is mondta annak idején!) Az olajozás kifejezést itt szó szerint kell érteni kedves olvasó, az olajügyek ezért nem lettek feltárva soha! A lényeg: minél előbb jöjjön létre a nemzeti, hazai burzsoázia!
Holott nem nemzeti és hazai burzsoáziára lett volna szükség, hanem széles, markáns kis-és középrészvényes, valamint kis-és középvállalkozói középosztályra! Olyanra, amilyenre a mai modern nyugati társadalmak alapozódnak.
A rabló privatizáció éppen ez előtt az út előtt, vagyis a középosztály kialakulása előtt zárta el az utat. A tartalékokkal bíró, művelt, széles középosztály helyett kialakult a műveletlen, bugris, parvenű, újgazdag milliárdos oligarchia, tessék csak megnézni rongyrázó luxusát, csicsás, gótikus tornyú, ízléstelen villáit, a „bulibáró” helikopterezgetéseit!
A rendszerváltás után a gazdaságban időnként kialakult egyensúlyi zavart is rosszul kezelte a politika: a megszorító csomagok tovább erodálták a csíraállapotban levő középosztályt, fölerősítették a vagyoni és jövedelmi polarizációt.
A KÖZÉPOSZTÁLY HIÁNYA
„A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.” Arisztotelész
Az ókortól napjainkig
Az ókortól napjainkig a társadalmak sikerességének kulcsa mindig az volt, hogy ki tudott-e alakulni egy masszív középosztály, és hogy sikerült-e megtörnie az arisztokrácia hatalmi és szellemi monopóliumát. A görögöknél valósult meg ez először a maga totalitásában, mégpedig a poliszdemokráciában. Míg Ázsiában a város kezdettől fogva az uralkodó kaszt lakhelye, és luxusának színtere, addig hellén polisz az egyenjogúak összességének lakhelye. A demokráciában ez a középosztály veszi kezébe a hatalmat, és saját műveltsége révén megtöri az arisztokrácia szellemi monopóliumát. Ez a középosztály termeli ki az egyéniséget, és Hellászban jellemző, hogy a bölcselő a társadalmi értékranglétra tetején áll, megelőzve még a politikust és a hadvezért is. A művelt középosztály a titka Athénben, Milétoszban a szellemi pezsgésnek, a jón bölcselők máig csodált teljesítményének, a művészetek, a kultúra virágzásának.
Ugyanez ismétlődik majd a reneszánsz Észak-Itáliájában, nagyjából 1350-1550 között, amikor a kereskedő polgár kezében felhalmozódó vagyon nem tud termelőkapitalizmussá átalakulni, luxusfogyasztássá konvertálódik, de szerencsére egy kifinomult ízlésű, művelt polgár luxusfogyasztásává. Michelangelo, Leonardo és Raffaelo kora ez.
Montesquieu (1689-1755) majd három évszázaddal később felkiált egy tetőn üldögélő, és ott újságot (!) olvasó tetőfedő láttán: „Franciaország akkor lesz boldog, amikor minden tetőfedő újságot olvas a tetőn ebédidőben!” Avagy „a polgár szegényen se bunkó”! Már Molière is hevesen gúnyolja a műveletlen, selyembe bújt nemest. A francia polgár öntudatos, megveti még az arisztokratát is, ellenben majd a magyar polgár inkább idomulni akar, birtokot, kúriát, kutyabőrt vesz, zsinóros mentébe bújik.
Angliában a parasztpolgár lesz majd a fő konkurense a landlordnak, a kis-és középbirtokos nemesnek, aki versenyre kényszerül, bekeríti földjét és juhlegelővé alakítja át a szántót. Hamarosan már maga kereskedik a gyapjúval, és a folyamat végén a földjén, egykori marha-, vagy lóistállójában manufaktúrát létesít. Persze ő csak az infrastruktúrát adja, a technikai megvalósító a vallási üldöztetések elől Angliába menekülő rengeteg céhes iparos, akinek a szakma a kisujjában van, és ezért képes a munkafolyamatot részelemeire bontani. Input oldalról a a korlátlan olcsó munkaerőt a földesúri földekről kipenderített paraszttömeg képezi. A manufaktúra megalkotója, a volt céhes iparos és a landlord lesznek a modern alkimisták, akik csengő aranyat kotyvasztanak a rongyos piszkos csavargókból. A földművelők azon vesztes csoportjáról van szó, akik nem voltak képesek parasztpolgárrá átalakulni időben, és akiket majd a „véres törvények” szoktatják hozzá a szervezett ipari robothoz. Az első véres törvényeket VII. (Tudor) Henrik (1485-1509) hozza. Ám 1563-ban I. Erzsébet már úgynevezett szegény-törvényt is alkot, amelyben az önkormányzatokat szociális célú manufaktúrák létesítésére kötelezi. Íme, a mai „közmunka” elődje, persze gazdaságilag jóval hatékonyabb formában, mint a mai árokpart kapirgálás… Anglia elkezdte a szociális hálót is szövögetni.
A zsidóság szerepe a modernizációban
A zsidó kereskedő, pénzkölcsönző volt e folyamat, mármint az eredeti tőkefelhalmozás előkészítője, kovásza a középkorban és az újkor hajnalán. Földet nem szerezhettek, nemesekké nem válhattak, megmaradtak hát eredeti intellektuális foglalkozásaiknál, mint a pénzforgatás-és kölcsönzés, a kereskedelem. Persze ezzel ki is vívták a többségi társadalom, a tradicionális agrártermelő tömegek irigységét, és nagyon alkalmasnak mutatkoztak a társadalom alantas bűnbakképző mechanizmusainak felélesztésére minden korban.
Itt nagyon fontos arra is rámutatni, hogy egy kifejezetten művelt rétegről beszélünk, amelynek körében a műveltség nemzedékről nemzedékre való átöröklése válik magává a tradícióvá. Szociokulturális öröklődés ez tehát, és szorosan összefügg azzal, hogy az ókorban ők voltak a görögök mellett még az a másik nép, amelyik leírta, számontartotta történetét. És persze már akkor minden gyermek megtanult írni-olvasni-számolni, gondoljunk csak József történetére, aki egy pásztor tizenegyedik fiaként még a hieroglif írást is elsajátítja Egyiptomban!
A Tóra, a Talmud, a hagyomány a mindennapok részévé vált náluk, a gyermekek az ebéd, a vacsora alatt a családfőtől hallották a nép történetét, a hősök tetteit, az Istennel való kapcsolat eseményeit, éspedig gyakran nem is csak verbális meseszövés révén, hanem fölolvasva az eredeti szövegeket szó szerint. Nem véletlen hogy majd később e nép fiai olyan kiemelkedő szerepet játszanak a tudomány, a kultúra terén mindenütt a világon. Én most a zsidó diaszpórák kisemberéről beszélek, arról a rétegről, amelyik a társadalom mindennapjaiban játszott fontos szerepet a városokban.
Kelet-Európa
A polgárosodás kelet-európai („porosz”) útja egészen más volt, mint a nyugati fejlődés. Nyugaton az államtól és a tradicionális uralkodó osztálytól független kis-és középpolgári osztály alakult ki, a kis-és középnemes, illetve a parasztpolgár átalakulása révén, míg Kelet-Európában az államhatalom és az arisztokrácia függelékeként jött létre az örökké hajlongó csinovnyik középosztály. Irodalmi megformálói Oroszországban Csehov és Gogol, Magyarországon Mikszáth, stb.
Ez a csenevész, infantilis polgár sohasem lesz képes arra, hogy saját sorsát (és ezzel nemzete sorsát) kezébe vegye úgy, ahogy Nyugaton ezt majd látjuk az angol polgári forradalomban, a Nagy Francia Forradalom idején, vagy az Amerikai Függetlenségi Háború éveiben. Ugyanakkor itt, az Elbától keletre a csinovnyik polgár mindig is a hatalomtól várja sorsa jobbra fordulását, innen a hatalom babonás tisztelete, innen a „karizmatikus vezetők” iránti imádat. Ez a társadalmi helyzet kedvez mindig is a tekintélyelvű rendszereknek, a diktatúráknak, legyen az bal, vagy jobb! A XX. században a náci Németország, Mussolini Olaszországa, a sztálini Szovjetunió! És persze a két világháború között Magyarországon így épül ki az a konzervatív tekintélyelvű rendszer, amely a tradicionális földbirtokos osztály hatalmát restaurálja 1920-ban, és megtalálja a neki megfelelő figurát Horthy Miklós alakjában.
De ne menjünk vissza időben olyan messzire! A szocializmus évtizedeiben a párttitkárok személyi kultuszában ugyanezt látjuk viszont, sőt, a rendszerváltás után eddig eltelt újabb egynegyed évszázadot is a „karizmatikus” vezetők jellemzik, jobb és baloldalon egyaránt. A „karizmatikus vezető” mindig veszélyeket hordoz, mert a plebs hajlandó birkaként követni, akár a pusztulásba is, láttunk erre elég példát a XX. század történelmében.
Napóleon és az új oligarchia harca
A középosztály léte, vagy hiánya tehát meghatározó kérdés egy nemzet, egy ország sikeressége szempontjából, és ez már így van az ókortól („a” görögöktől) napjainkig. A rendszerváltás után, mint minden ilyen nagy társadalmi változást követően, a vagyon, a jövedelem újraosztása merült föl elemi erővel társadalmi szükségletként. Érdekes történelmi párhuzam ebből a szempontból a Nagy Francia Forradalom korszaka, amikor a klasszikus arisztokráciát lefejezték, vagyonát újraosztották.
Csakhogy ez az újraosztás megint az oligarchizálódás irányába mutatott, ugyanis a forradalmi elit egyszerűen rátette a kezét az arisztokraták birtokaira. Egyik kézből a másik kézbe ment át ez az erősen koncentrált vagyon. A jakobinus diktatúra ezt még akadályozta, de az azt felváltó, konszolidáltabb új rendszer, a Direktórium vezetésével hihetetlenül gyorsan korrumpálódott, éspedig már annyira, hogy amikor Napóleon színre lép 1799 „brumaire tizennyolcadikán”, akkor a plebs megmentőként fogadja.
Napóleon erélyes kézzel rendet teremt, leállítja az oligarchizálódást, erélyes kézzel felszámolja a korrupciót, kíméletlenül végigviszi az egykori arisztokraták földbirtokainak addig részben elszabotált felosztását a falvak lakossága között. Ezért, és csak ezért szereti őt a nép, tódulnak seregébe a parasztfiatalok százezrei, amikor hívja őket. Ebben rejlik sikereinek kulcsa, és történelmi szerepének kulcsa is. A császári cím, a nagyzási hóbort, a diktátori hajlam csupán máz.
Rendszerváltás: az „újraosztás” kérdőjelei!
„Polgár az, akinek tartaléka van!”
1989-90-ben hihetetlen gyorsasággal összeomlik a szovjet tömb, illetve a kommunista diktatúra az Elbától Kamcsatkáig terjedő irdatlan térségben. Mint egy kiüresedett kagylóhéj, amely összeroppan önnön súlya alatt. Újra eljön a vagyon és a jövedelem újraosztásának kérdése!
Ne feledjük el, hogy például az észak-amerikai demokrácia létrejöttekor nem volt ilyen probléma, az amerikai szabad kapitalizmus önmaga teremtette meg gazdasági talapzatát, és nem újraosztás révén. A szabad farmerek hozták létre, vagyis a középosztály!
A rendszerváltás után évekkel Sárközy Tamás jogászprofesszor azzal „legyintette el” a médiában a rabló privatizációról nekiszegezett kérdést, hogy „ugyan kérem, nézzük meg miként ment végbe Nyugaton az eredeti tőkefelhalmozás, olvassuk el Balzacot”. Itt az alapvető tévedés! Még Napóleon is akadályozta a túlzott vagyonkoncentrációt, teret engedve a középosztálynak városon és falun egyaránt.
És ha megnézzük Észak-Amerikában ezt az „eredeti tőkefelhalmozást”, azért még az emblematikus figurák nevei (Edison, Carnegie, Westinghouse, stb.) is jelzik, hogy a modernizációban játszott tényleges szerepük és a vagyonosodásuk között szoros volt a kapcsolat. Nem úgy, mint a rendszerváltás után az Elbától keletre! Itt ugyanis kizárólag a „tűzhöz”, a „húsos fazékhoz” való közelség, vagy távolság döntötte el, hogy hosszú távon kik lesznek a vesztesek és kik a nyertesek! Ez viszont fölerősítette a kontraszelekciót! Tessék megnézni a kelet-európai új burzsoáziát! Némelyikre csak rá kell nézni, hát még ha megszólal. Oroszországban Szeva bácsi, és a többi hasonló parvenű oligarcha, akik pénzüket angol labdarúgó klubok vásárlásába fektetik, de hasonló dolgokat tapasztalunk nálunk is, csak kicsiben (kis ország, kicsi „jelenségek”), itt a parvenű újmilliárdos Horvátországban vesz fociklubot, és ott épít stadiont.
1990 után az inflációt kellett volna gyorsan letörni, ugyanakkor a privatizációt nyugodtan, megfontoltan, és nem lóhalálában végrehajtani, ahogy végül sajnos végbement. Az inflációval még húsz évig bajlódtunk, ami iszonyú károkat okozott a gazdaságnak, a társadalomnak, míg a közvagyont lóhalálában szétlopta egy szűk csoport, a társadalmi kontroll legapróbb jele nélkül.
Nagy károkat okozott vidéken a szövetkezeti szektor meggondolatlan szétverése: az egykor nyugaton is méltán csodált magyar modell megsemmisült, az agrárium a hatékonyságát tekintve úgy négy évtizedet zuhant vissza. Belátható időn belül már nem is fog visszatalálni egykori önmagához.
Sajnos Kelet-Európában, néhány kivételtől (Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) eltekintve kimondva-kimondatlanul, de uralkodóvá vált az az ideológia, amely szerint „ha kapitalizmust akarunk, ahhoz kapitalisták kellenek, és mi nem várhatunk két évszázadot, míg a maga természetes útján ez az eredeti tőkefelhalmozás végbemegy, nekünk ezt meg kell olajoznunk”! (Sárközy Tamás jogászprofesszor ezt így, majdnem szó szerint ki is mondta annak idején!) Az olajozás kifejezést itt szó szerint kell érteni kedves olvasó, az olajügyek ezért nem lettek feltárva soha! A lényeg: minél előbb jöjjön létre a nemzeti, hazai burzsoázia!
Holott nem nemzeti és hazai burzsoáziára lett volna szükség, hanem széles, markáns kis-és középrészvényes, valamint kis-és középvállalkozói középosztályra! Olyanra, amilyenre a mai modern nyugati társadalmak alapozódnak.
A rabló privatizáció éppen ez előtt az út előtt, vagyis a középosztály kialakulása előtt zárta el az utat. A tartalékokkal bíró, művelt, széles középosztály helyett kialakult a műveletlen, bugris, parvenű, újgazdag milliárdos oligarchia, tessék csak megnézni rongyrázó luxusát, csicsás, gótikus tornyú, ízléstelen villáit, a „bulibáró” helikopterezgetéseit!
A rendszerváltás után a gazdaságban időnként kialakult egyensúlyi zavart is rosszul kezelte a politika: a megszorító csomagok tovább erodálták a csíraállapotban levő középosztályt, fölerősítették a vagyoni és jövedelmi polarizációt.
*****
Gazdag László közgazdász
VENEZUELA ÉS A MAGYAR GAZDASÁG
(Miért alacsonyak az olajárak?) Régi közgazdasági alapszabály, hogy a feldolgozópari termékek árai költségérzékenyek, míg a nyerstermékek árai piacérzékenyek (kereslet-kínálat érzékenyek).
A nyerstermékekhez soroljuk a bányászati termékeket és az agrártermékeket. A feldolgozóipari termékek nem az áraikkal követik a piac rezdüléseit, hanem a volumennel. Ha csökken a kereslet a személygépkocsi iránt, csökkentik a termelést, ha nő a kereslet, növelik, de az ár nem változik Hát ezért tőzsdei termékek a nyersanyagok, nyerstermékek, és ezért nem tőzsdei termékek a feldolgozóipar produktumai. Ez alól ma már a nyersolaj kivételt képez, mert a kitermelés volumenét ugyanúgy lehet szabályozni, mint a feldolgozóiparban.
A mai alacsony olajárak mögött puszta politikai megfontolások húzódnak meg. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia együtt határozza meg az olaj árát a világpiacon, a többiek e téren nem rúgnak labdába. Oroszország elvileg beleszólhatna, de saját olajkitermelése korlátozásának nem lenne értelme, hiszen a kieső mennyiséget a szaúdiak azonnal pótolni tudnák, másrészt rá van szorulva az olajbevételekre, akkor is ha alacsony az ár.
Nos, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia három ország gazdaságára mér csapást az alacsony olajárral: Venezuela, Oroszország és Irán. Most elsősorban, rövid távon Venezuela az érdekes: minden áron meg akarják dönteni a buszsofőrből lett szélsőbalos elnök, Nicolas Maduro hatalmát. Amíg ez nem sikerül, addig alacsonyan marad az olaj ára a világpiacon, ez egészen biztos.
Viszont Maduro bukása után jöhet az olajár robbanás! Ha Maduro bukik, az új venezuelai vezetésnek mentőövet kell dobni, mégpedig azonnal! Ezért fog ezután gyorsan emelkedni az olajár. Oroszországnak és Iránnak legföljebb nehézségeket okoz olajbevételeik csökkenése, meg nem lehet roppantani ezeket az országokat, ezért Washington és Rijád nem fog ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni. Irán esetében megelégszenek a szankciók szigorításával.
(Fölkészülni a Maduro utáni olajár robbanásra!) De hogyan lehet erre fölkészülni? Válasz: a forint megerősítésével! A forint a tudatos jegybanki politika eredményeként jelentősen alulértékelt, ami egyrészt nagyon sebezhetővé teszi a gazdaságot, másrészt rontja a reálgazdaság teljesítményét. A sebezhetőség abból következik, hogy egy erőteljes olajár robbanás esetén megnövekszik az olajimport, ami felborítja a külgazdasági és a költségvetési egyensúlyt. Maga, a nemzeti valuta alulértékeltsége eleve tovább drágít mindenfajta importot. Ezt lehetne tompítani az erős forint révén. A magyar gazdaság importfüggősége technikai jellegű, az árváltozásra nem tudunk a volumen visszafogásával reagálni, csakis az áremelkedés importjával: felszökik az infláció! Ez viszont viszi magával a kamatlábakat.
A kormány, a Jegybank eddigi adósságszerkezet átalakítási politikája helyes volt a devizaadósság forintra való átkonvertálásával, ám ez hamarosan bumerángként üthet vissza, ha elszabadul a forint inflációja: azonnal fejre áll a költségvetés! A kitűzött cél, az adósságráta lecsökkentése a GDP 60 százaléka alá (a 2004-es szintre) meghiúsul, és ez a mutató akár újra 80 százalék fölé ugorhat. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy 2004 szeptemberének végén Medgyessy Péter 59 százalékkal adta át a kormányrudat, amiért kapott ő kígyót-békát, még évekkel később is, miszerint az ő felelőtlen béremelése adósította el az országot. Az már csak hab a tortán, hogy saját pártja váltotta le. Utóda, reálbér csökkentés mellett, ezt a mutatót 83 százalék fölé tornázta föl, de baloldalon most a fű se rezdült.)
Régóta bírálom a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját, szembe megy a racionális reálgazdasági politikával, annak eredményeit rontja. A magyar közgazda szakma nem nagyon figyel oda ennek a jegybanki politikának a veszélyeire! Márpedig jó lenne oda figyelni, amíg nem késő!
VENEZUELA ÉS A MAGYAR GAZDASÁG
(Miért alacsonyak az olajárak?) Régi közgazdasági alapszabály, hogy a feldolgozópari termékek árai költségérzékenyek, míg a nyerstermékek árai piacérzékenyek (kereslet-kínálat érzékenyek).
A nyerstermékekhez soroljuk a bányászati termékeket és az agrártermékeket. A feldolgozóipari termékek nem az áraikkal követik a piac rezdüléseit, hanem a volumennel. Ha csökken a kereslet a személygépkocsi iránt, csökkentik a termelést, ha nő a kereslet, növelik, de az ár nem változik Hát ezért tőzsdei termékek a nyersanyagok, nyerstermékek, és ezért nem tőzsdei termékek a feldolgozóipar produktumai. Ez alól ma már a nyersolaj kivételt képez, mert a kitermelés volumenét ugyanúgy lehet szabályozni, mint a feldolgozóiparban.
A mai alacsony olajárak mögött puszta politikai megfontolások húzódnak meg. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia együtt határozza meg az olaj árát a világpiacon, a többiek e téren nem rúgnak labdába. Oroszország elvileg beleszólhatna, de saját olajkitermelése korlátozásának nem lenne értelme, hiszen a kieső mennyiséget a szaúdiak azonnal pótolni tudnák, másrészt rá van szorulva az olajbevételekre, akkor is ha alacsony az ár.
Nos, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia három ország gazdaságára mér csapást az alacsony olajárral: Venezuela, Oroszország és Irán. Most elsősorban, rövid távon Venezuela az érdekes: minden áron meg akarják dönteni a buszsofőrből lett szélsőbalos elnök, Nicolas Maduro hatalmát. Amíg ez nem sikerül, addig alacsonyan marad az olaj ára a világpiacon, ez egészen biztos.
Viszont Maduro bukása után jöhet az olajár robbanás! Ha Maduro bukik, az új venezuelai vezetésnek mentőövet kell dobni, mégpedig azonnal! Ezért fog ezután gyorsan emelkedni az olajár. Oroszországnak és Iránnak legföljebb nehézségeket okoz olajbevételeik csökkenése, meg nem lehet roppantani ezeket az országokat, ezért Washington és Rijád nem fog ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni. Irán esetében megelégszenek a szankciók szigorításával.
(Fölkészülni a Maduro utáni olajár robbanásra!) De hogyan lehet erre fölkészülni? Válasz: a forint megerősítésével! A forint a tudatos jegybanki politika eredményeként jelentősen alulértékelt, ami egyrészt nagyon sebezhetővé teszi a gazdaságot, másrészt rontja a reálgazdaság teljesítményét. A sebezhetőség abból következik, hogy egy erőteljes olajár robbanás esetén megnövekszik az olajimport, ami felborítja a külgazdasági és a költségvetési egyensúlyt. Maga, a nemzeti valuta alulértékeltsége eleve tovább drágít mindenfajta importot. Ezt lehetne tompítani az erős forint révén. A magyar gazdaság importfüggősége technikai jellegű, az árváltozásra nem tudunk a volumen visszafogásával reagálni, csakis az áremelkedés importjával: felszökik az infláció! Ez viszont viszi magával a kamatlábakat.
A kormány, a Jegybank eddigi adósságszerkezet átalakítási politikája helyes volt a devizaadósság forintra való átkonvertálásával, ám ez hamarosan bumerángként üthet vissza, ha elszabadul a forint inflációja: azonnal fejre áll a költségvetés! A kitűzött cél, az adósságráta lecsökkentése a GDP 60 százaléka alá (a 2004-es szintre) meghiúsul, és ez a mutató akár újra 80 százalék fölé ugorhat. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy 2004 szeptemberének végén Medgyessy Péter 59 százalékkal adta át a kormányrudat, amiért kapott ő kígyót-békát, még évekkel később is, miszerint az ő felelőtlen béremelése adósította el az országot. Az már csak hab a tortán, hogy saját pártja váltotta le. Utóda, reálbér csökkentés mellett, ezt a mutatót 83 százalék fölé tornázta föl, de baloldalon most a fű se rezdült.)
Régóta bírálom a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját, szembe megy a racionális reálgazdasági politikával, annak eredményeit rontja. A magyar közgazda szakma nem nagyon figyel oda ennek a jegybanki politikának a veszélyeire! Márpedig jó lenne oda figyelni, amíg nem késő!
*****
Gazdag László kögazdász
MERRE TOVÁBB AGRÁRIUM?
„A föld szereti a föléje görnyedő embert.”
Az emberiség történetében eddig négy nagy agrártermelési modell váltotta egymást, vagy élt egymás mellett párhuzamosan: a hagyományos paraszti gazdaság modellje, az iparszerű agrártermelés modellje, a biogazdálkodás, és végül az e három ötvözetéből napjainkban formálódó integrált mezőgazdaság.
Jellemző hiba ugyanakkor korunkban a haladásellenesség, a technika- és tudományellenesség, a visszarévedés rég letűnt, sőt, igazából sosem volt, idealizált, ám versenyképtelen, elavult gazdálkodási formákhoz. Ilyen például a „kis családi gazdaság” idillje a tornácon vígan pipázgató és borozgató gazdával, aki nézi a kis földjén, hogy mint nő, virul magától a búza.
A föld valóban szereti a föléje görnyedő embert, de meg is nyomorítja életét!
A másik fontos kérdés, hogy nem szabad egymással szembeállítani az ökonómiai és az ökológiai hatékonyságot, mert ez a kettő a mai világban már feltételezi egymást.
(A hagyományos paraszti gazdaság modellje)
A megfogalmazás annyiban megtévesztő, hogy ez jellemezte a középkori extenzív latifundiumot is, de mégis helytálló, mert az is csupán a kisgazdaság modelljét terjesztette ki sok ezer hektárra. Időben nézve ez a modell jellemezte az agrárszektort történetének 99,8 százalékában, a Krisztus előtt 12000 körül kezdődött domesztikációtól egészen a II. világháborúig. Tizennégyezer évvel ezelőtt a Mediterráneum keleti medencéjében, az úgynevezett termékeny félholdban ment végbe az első embercsoportok áttérése az elsajátító életmódról a termelő életmódra a domesztikáció révén.
Az állatcsordák (kistestű kérődzők, vagyis a kecske és a juh) kontrollált vadászatából fejlődött ki a háziállat tartás, amikor egy csoport a saját tulajdonaként kezdte kezelni az adott csordát, és igyekezett gátak közé szorítani annak térbeli mozgását. Észak-Amerikában az indián törzsek ennél a fejlődési foknál rekedtek meg évezredeken keresztül, egészen az európai ember megjelenéséig.
A kontrollálás végső fázisa a karám lett, de ez megkövetelte az állatok etetését, vagyis a takarmánygyűjtést, majd később a termesztést is. Az emberi fogyasztás céljára való földművelés csak ezután következett, és a gabonakészlet lett az első olyan élelemforrás, amellyel már gazdálkodni lehetett és kellett, mert alkalmas volt a hosszas tárolásra minőségromlás nélkül. Egyben a gabonakészletek megjelenése kényszerítette az embert a letelepedett életmódra, és így alakultak ki az első városok. Nem kis falvak növekedtek évszázadok alatt várossá, ugyanis rögtön el kellett érni egy kritikus tömeget, kiterjedést, hogy fenn tudjanak maradni. Ennek emlékét őrzik a városalapító mítoszok, ezeknek igenis van valóságalapjuk a régészeti feltárások szerint.
A kialakult agrármodell lényege évezredeken keresztül az volt, hogy csak belső erőforrásokra támaszkodhatott, nagyon kevés külső inputot kapott. Ez a külső input, mint bizonyos eszközök, tehát a kapa, kasza, eke, stb. sem a városból érkeztek, hanem a falusi kisiparból, a helyi kovácsműhelyből.
E modellnek magas volt az élőmunka igénye, ne feledjük el, hogy XIV. Lajos idején (1643-1715) Franciaországban a lakosság 95 százaléka élt földművelésből. Angliában ez az arány 1800-ra már 25 százalékra csökkent, míg Magyarországon egy évszázaddal később is 57 százalék, és 1938-ban még mindig 51 százalék.
Az állattenyésztés erőforrása a növénytermesztés volt, és fordítva. A növénytermesztés adta a takarmányt, az állattenyésztés az igavonó állatot, illetve a szerves trágyát. Ebből következően viszont a termelés outputja is erősen korlátos volt, a termésátlagok, a fajlagos mutatók csak lassan, vontatottan javultak. Meg kell itt említeni az európai permanens agrárforradalmat, amely nagyjából a IX. század végétől a XIV. század közepéig, tehát a nagy pestisjárványig (1347-49), illetve a reneszánsz (1350-1550) kezdetéig tartott. A ló vált az alapvető erőadó állattá, rögtön a szügyére került a könnyű hám a korábbi nehéz iga helyett, elkezdődött az istállózás, és ezzel a trágya hasznosítása, megjelent a vastalpú eke, majd a nehézeke, stb.
Ha az európai ekeábrázolásokat időbeli sorrendbe rakjuk, akkor jól nyomon követhető a permamens fejlődés, tökéletesedés. Ennek a folyamatnak viszont nyomát sem találjuk a többi kontinensen, így Ázsiában sem! Az indiai, a kínai paraszt még nem is olyan régen ugyanazzal a változatlan faekével túrta a földet, mint 3-4 ezer éves ábrázolásokon. Megtévesztő ugyanakkor hogy Kínában az uralkodói birtokokon kifejlesztett nehéz vaseke, amely jóval a hasonló európai eszköz előtt már megjelent, tiltva volt a parasztcsaládok számára! Itt ragadható meg az óriási különbség! A mi európai „sötét” középkorunkban az innovációk mindig a kolostori földekről és a kolostori műhelyekből indultak, de azonnal el tudtak terjedni!
A kora-középkorban (476-1000) a keresztény szerzetesek a római romokon elkezdték újra a kőépítkezést (kolostorok), és az agrártermelést is, mert nem volt még hatalom, amely eltarthatta volna őket. Ora et labora! - fogalmazta meg nursiai Szent Benedek 540 körül a reguláiban, Monte Cassinoban. Először a világtörténelemben egyesült a szellemi és a fizikai munka! De csak Európában.
Ne sajnáljuk tehát le azt a bizonyos európai „sötét” kora-középkort, volt akkor is fejlődés!
Most ugorjunk egy nagyot a történelemben: ez a hagyományos agrártermelési modell jellemezte a mezőgazdaságot a II. világháborúig! Íme egy döbbenetes adat: az Amerikai Egyesült Államokban a farmok 95 százalékában nem volt villany 1938-ban! Vegyük tudomásul: keserves életforma volt a hagyományos mezőgazdasági termelés évezredeken át!
Ugyanakkor ez a modell nagyon is ökologikus volt: nem ismerte a hulladék fogalmát, minden mellékterméket hasznosított. Nem szennyezte a környezetet, fenntartható volt.
(Az iparszerű agrártermelés modellje)
A II. világháború után drámai változások következtek be a világ agráriumában! Óriási inputok kezdtek beáramlani a mezőgazdaságba az ipar felől: gépi technika és kemikáliák. Az agrárnépesség hirtelen lecsökkent tíz százalék, majd öt százalék alá, az USA-ban és az Egyesült Királyságban mára két százalék alá! Azt is hangsúlyozom, hogy ez a tendencia tovább folytatódik!
Ezért volt illúzió a rendszerváltás után nálunk az az elképzelés, miszerint majd a vidéki munkanélküliséget felszívja az agrárszektor, mégpedig majd a „kis családi gazdaság”! A kicsi azért kicsi, mert tőkehiányos, jövedelemhiányos, nem tud növekedni!
Az 1990-es évek elején Andrásfalvy Bertalan kutatócsoportja elköltött 60 millió (akkori) forintot egy tanulmányra, amelynek címe: A kisgazdaságok versenyképességének vizsgálata. Akkor én írtam az Ötlet c. agrárgazdasági hetilapban egy cikket arról, hogy én egy forintért megmondtam volna, mi lehet ennek a vizsgálatnak az egyetlen eredménye: a kisgazdaság nem csak versenyképtelen, de életképtelen is hosszú távon.
Az iparszerű agrártermelés elszakította egymástól a növénytermelést és az állattenyésztést, megszüntetve így a belső erőforrás korlátokat, nagyon hatékonynak bizonyult, a termelési mutatók látványosan javultak. Azonban hamarosan megmutatkoztak e modell hátulütői. A túlzott, nyakló nélküli kemikália felhasználás komoly egészségügyi és környezeti problémákat okozott. A nitrogén túladagolástól a felszín alatti vizek elnitrátosodtak, a foszfor túladagolás miatt a felszíni állóvizek eutrofizálódtak, a termékekbe vegyszer-maradványok kerültek.
A növényvédelemben alkalmazott klórozott szénhidrogének (DDT, HCH) nem bomlottak le, felhalmozódtak az emberi zsírszövetben és rákkeltőnek bizonyultak. A madarak lágy héjú tojásokat tojtak, mert a DDT megzavarta a kalcium anyagcsere forgalmat a szervezetben. Rachel Carson 1962-ben megkjelent műve a Néma tavasz erre figyelmeztetett: nem lesznek madarak hamarosan, ha nem voltoztatunk ezen. MI magyarok viszont büszkék lehetnénk arra, hogy 1968 január elsejével, a vilégon elsőként a magyar törvények tiltották be a DDT és a HCH használatát. Vajon ez miért nincs ma bent a hazai köztudatban?
Az állattenyésztésben a nagyarányú koncentráció és a természetellenes, szenvedést okozó tartásformák váltak uralkodóvá. A hígtrágyás technológia, a betonaljzat olcsónak tűnt, azonban ezzel a trágyával nem lehetett mit kezdeni, környezetszennyezővé váltak az állattartó telepek. Akkor még nem tudtuk, hogy mindennek az alapja a túl olcsó energia és nyersanyag volt. A melléktermékek, így a szalma, a szár, a trágya összegyűjtése és hasznosítása versenyképtelenné vált a primer forrásokkal szemben, és így a melléktermékek hulladékokká degradálódtak.
Olajjal fűtötték a szárítókat szalma és szár helyett, a műtrágya olcsóbb volt a szervestrágyánál, stb.
Az állattenyésztésben a nagy létszámsűrűség és a zárt tartás miatt antibiotikumokat adagoltak az egészséges állatoknak is prevenciós célzattal. Csakhogy ez egyrészt elaltatta az állat természetes immunrendszerét, másrészt szuper ellenálló baktériumtörzseket tenyértettünk ezáltal ki. A hozamfokozó céllal történt hormonadagolás pedig az emberi szervezetben is zavarokat okozott, hiszen az állati és emberi hormonok gyakran hasonló hatásúak. Pubertáskori zavarokra figyeltek föl az orvosok, mégpedig tömegesen.
A növénytermesztésben általánossá vált a monokultúra, vagyis ugyanazt a növényt vetették arra a táblára, akár évtizedeken keresztül. Ehhez fejlesztették ki az úgynevezett szuperszelektív vegyszereket, amelyek csak azt a növényt hagyták életben.
(Biotermelés)
A vegyszermentes termelés (ez a biotermelés lényege!) elméleti alapjai ugyan Rudolf Steiner munkássága kapcsán már az 1920-as években kialakultak, de valójában az 1960-as években kezdett ez a forma elterjedni, éppen az iparszerű termelésre adott válaszul. Elhagyták belőle Rudolf Steiner spirituális körítését (teozófia), és kizárólag a praktikusság felől közelítették a kérdést.
Azt azonban elöljáróban rögtön leszögezem, hogy a biotermelés nem jelent visszatérést a hagyományos paraszti modellhez! Ez nem Mari néni, Józsi bácsi évezredes tapasztalatán alapul, hanem nagyon is modern, speciális ismereteket igényel. Agrármérnök alapképzettségűek szereznek valamilyen kurzuson másoddiplomát hozzá többnyire.
A biogazdálkodás alkalmazza a korszerű agrártechnikát, tehát a gépeket, fajtákat, hibrideket, stb., egyedül a vegyszereket, pontosabban azok egy részét száműzi. Például a szőlészetben továbbra is használni lehet a „hagyományos” vegyszereket, mint a rézgálic, vagy a mészkénlé. Nagyon sok a tévhit, az illúzió ezzel a gazdálkodási formával kapcsolatban. Régebben lehetett nálunk hallani, hogy „nyugaton már a férges almát keresik, mert abban biztos nincs vegyszer”. Nos, a bioterméknek is ugyanolyan hibátlannak kell lennie, mint a vegyszerrel kezelt-nevelt növény termésének. Na, ehhez kell a speciális szakismeret: vegyszer nélkül is féregmentes legyen a gyümölcs!
Voltak a rendszerváltás után olyan hagymázas ötletek is, miszerint Magyarország olaja lesz majd hamarosan a „bio”. Nos kérem, ez egy nagyon jól védett, zárt piac: ide nem engednek be egy nagy árletörő beszállítót soha sem. A biotermék ugyanis drágább a „hagyományos” (értsd: kemizált!) gazdálkodás termékénél, hiszen alacsonyabbak a hozamok, drágább az előállítás. A „védekezés” is nagyon egyszerű az árletörőkkel szemben: nem kell vám, kontingens, kvóta, elég kimutatni egy szállítmányban hogy ennyi, meg annyi milliomodrész vegyszert tartalmaz. Az sem igaz, hogy korlátlan a felvevő piac: évtizedekkel a kezdés után még mindig az élelmiszerpiac 2-4 százaléka csupán a fejlett nyugati országokban, és nem nő! Ugyanis nem csak drágább, de szemre, ízre, illatra, stb. nézve is rosszabb a minőségük. És nem egészségesebb a fogyasztásuk, a közhiedelemmel ellentétben!
Ugyanis a bionövény éhezik, mert nem kapja meg a szükséges tápanyagokat. Ma már nem azzal a tőszám sűrűséggel dolgozunk a mezőgazdaságban, mint 50 évvel ezelőtt, és ahhoz visszatérni végképp nem lenne versenyképes!
Valamikor 26 ezer tő kukoricát vetettek hektáronként eleink, amikor még kapálni kellett a tengerit. Ma már 90 ezer tő terem ugyanott. Ezt már nem lehet szerves trágyával ellátni. A biotermékben így kevesebb esszenciális aminosav, vitamin, ásványi anyag, stb. termelődik meg. Azt is látnunk kell, hogy a biotermelés élőmunka igénye ugyan nem éri el a hagyományos paraszti gazdaságét, de magasabb jóval még így is, mint az iparszerű mezőgazdaságé. Ezt is meg kell a vevőnek fizetnie!
(Megoldás: integrált agrártermelés)
Az integrált agrártermelés lényege, hogy egyesítjük a három előző agrártermelési modell előnyeit, de kiküszöböljük a hátrányait. Vagyis használjuk a korszerű eszközöket, eljárásokat, közte a kemikáliákat is, de ez utóbbiakat minimalizálva, az éppen szükséges mértékre szorítva.
Zárjuk a két alapágazat közti kapcsoaltot, visszaállítjuk a melléktermékpályákat, az állattenyésztés visszatér z állat számára is komfortosabb almozáshoz, a szerves trágya készítéshez és használathoz. A szerves tráégyára nem annyira az NPK igény miatt van szükség, hiszen a műtrágyákhoz képest kicsi a koncentrációja, hanem a talajélet, a szervesanyag képződés (humusz) és a mikroelem pótlás miatt.
Természetesen a szerves trágyát már ne, a villás ember készíti, hanem a gépek. A szerves trágya érlelést le lehet szorítani a korábbi négy évről egyre, mikroflóra tenyészetek adagolásával. Vagyis e területre is belép a modern tudomány! A műtrágya adagolás rendszeres talajvizsgálatokon, sőt, növényvizsgálatokon alaul, precíziós szórógépekkel, GPS-technika alkalmazásával, digitális vezérléssel. A traktorvezetés-és kezelés előbb lesz automatizálva, sofőr nélkül, mint az automobil használat az utakon. A művelőutas technológia lehetővé teszi, hogy a nitrogén hatóanyagot folyékony műtrágya formájában akár ötször-nyolcszor elosztva juttassuk ki, mégpedig levéltrágya formájában, tehát végképp nem szennyezi a talajvizet.
A növényvédelem átalakul(t) integrált védelemmé: kémiai, agrotechnikai, mechanikai és biológiai védekezés együttese. A lehető legkörnyezetbarátabb növényvédőszert, a lehető legkisebb mennyiségben, precíziós módon alkalmazni, és csak ha elkerülhetetlen. Nem az egész tálát beszórni, hanem csak az idejében észlelt fertőzött gócot. Mechanikai védekezés: nem a kézikapához, hanem a gépi kapához, a kultivátorhoz térünk vissza gyomirtás céljából.
A gyümölcsösökben, kertészetekben a beteg, vagy kártevők áéltal megtámadott részek eltávolítása, megsemmisítése. Agrotechnikai védekezés: vetésváltás a monokultúra helyett. Valamikor törvény kötelezte a tsz-eket, állami gazdaságokat arra, hogy a kukoricaszárat legkésőbb február 15-ig takarítsák le és semmisítsék meg, hogy ne tudjon belőle kibújni a báb formájában ott áttelelt kukoricamoly. Növények társítása, főleg a kertészetekben: vannak növények, amelyek riasztják a kártevőket az illatukkal. A biotermelők a nagy ismerői ezeknek a fogásoknak.
Az állattenyésztésben visszatérés az állatoknak jó közérzetet okozó nyílt tartásformákhoz: kifutó, legelő. Elhagyni a hormonokat (Európában már betiltva), az egészséges állatoknak az antibiotikumot.
Ez tehát a jövő útja!
És ehhez elkerülhetetlen a föld-és tőkekoncentráció, amelynek a legjobb útja a szövetkezés. Magyarországon az agrárpolitika a szövetkezeti nagyüzemi rendszer szétverésével, a felaprózódással szembe ment a világtendenciákkal! A másik nagyon fontos tényező a vertikális integrációs láncolat kialakítása, mégpedig az agrártermelők tulajdonlásával: legyen az élelmiszer feldolgozás-és kereskedelem is az agrártermelők kollektív tulajdona, ahogy ez Hollandiában és Dániában már megvalósult!
Befejezésül egy gondolat. Véleményem szerint az 1980-as években a magyar agrárium jutott a legközelebb az integrált agrártermelés modelljének megvalósításához a szövetkezeti nagyüzemi rendszer és a termelési rendszereknek nevezett komplex szolgáltató-ellátó-fejlesztő szervezetek révén. Tovább lehetett volna ezt a sajátos magyar modellt fejleszteni, de sajnos nem ezt az utat választottuk. De ez már egy másik tanulmány témája lehetne...
Felhasznált irodalom:
1. Benet Iván: Az agráripari egyesülések útkeresése. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1985.
2. Bökönyi Sándor: Vadakat terelő juhász. Magvető Kiadó, 1978.
3. Buday-Sántha Attila (Sántha A. néven még): Agrárgazdaság és környezetvédelem. Akadémiai Kiadó, 1990.
4. Buday-Sántha Attila: Agrárpolitika, vidékpolitika. Dialog-Campus Kiadó, 2006.
5. Buday-Sántha Attila: Környezetgazdálkodás. Dialog-Campus Kiadó, 2006.
6. Gazdag László. Termelési rendszerek és megújuló mezőgazdaság. Közgazdasági Szemle, 1993/IV.
7. Gazdag László: A fejlődés természete. (Civilizációk.) Szamárfül Kiadó, 2011.
8. Gazdag László: Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus Egyetemi Kiadó, 2009.
9. Gazdag László: Magyarország agrártörténete. Agroinform Kiadó, 2016.
10. Gazdag László: Környezetgazdaságtan, környezetgazdálkodás. Kossuth Kiadó, 2018
11. Nagy Pongrác: A rendszerváltás gazdaságpolitikája. Akadémiai Kiadó, 2004.
12. Nagy Pongrác: A gazdasági rendszerváltás a kispadról. Akadémiai Kiadó, 2004.
13. Szabó G. Gábor: Szövetkezetek és élelmiszergazdaság. Agroinform Kiadó, 2011.
*****
Gazdag László közgazdász, egyetemi docens
ERŐS FORINT KELLENE!
„A pénz haszontalan jószág, csak arra szolgál, hogy megolajozza a kereskedelmet. De ha meghibásodik, nagy bajt okoz!” John Stuart Mill
(Reagan válasza) 1980 novemberében Ronald Reagan nyerte az amerikai elnökválasztást. 1981-ben az első lépése az volt, hogy a FED kamatlábát 6%-ról 18%-ra emelte. A main-stream közgazdászok jajveszékeltek: válság idején kamatlábat emelni, és rögtön ilyen drasztikus mértékben!
Ez őrültség! Reagan válasza: -Először teremtsünk erős dollárt, aztán majd meglátjuk! Reagan ezen a téren Margareth Thatchert, a konzervatív brit miniszterelnököt követte, aki 1979-től kezdte alkalmazni a gyakorlatban a monetaristák legfőbb alapelvét: az erős, stabil nemzeti valuta a fundamentum, valamint a kiinduló pont mindenfajta előrelépéshez a gazdaságban. Amíg ez nem valósul meg, addig minden eredmény a gazdaságban, tehát a növekedés, a munkanélküliség csökkenése, a nemzetgazdasági mérlegek javulása csak illúzió, mert a gazdaság következő megbicsaklásakor mindez szertefoszlik.
Az erős pénz a gazdaságban olyan, mint a tánciskola kályhája, onnan kell elindulni, ha tartani akarjuk a következő tánclépéseket. Akkoriban ez szentségtörő új gondolat volt,a világgazdaság a nyolc éve tartó olajválság, a stagfláció (stagnálás + infláció + munkanélküliség) hatásait nyögte.
Korábban alapszabály volt, hogy a munkanélküliség a fő probléma, az okozza a nagy társadalmi feszültségeket, az ellen kell harcolni tehát elsősorban. Ebben a felfogásban az infláció csak egy járulékos „kellemetlenség”, nem fontos, különben is „demokratikus”, mert egyformán sújt mindenkit. Azonban az erős pénz megteremtésének prioritására épülő új stratégia hamarosan látványos eredményeket produkált, és ma egyértelműen Ronald Reagant tartják ez Egyesült Államok háború utáni legnagyobb elnökének (1981-89), és Margareth Thatchert a legnagyobb brit miniszterelnöknek (1979-90).
Amit ők alkalmaztak, az a neoliberális gazdaságpolitika, vagy más néven monetarista szabályozás. Mindennek fényében kifejezetten komikusan hangzik, amikor a magyar közgazda guruk „embertelen” neoliberális megszorító politikáról beszélnek, írnak a médiában. Ha így lett volna, Reagan nem nyer két választást (1980, 1984, többet nem enged az amerikai alkotmány), és hármat Thatcher (1979, 1983, 1987).
(A „fogyasztói társadalom” évtizede) Ahogy a dollár rohamosan erősödött a drasztikus kamatlábemelés , valamint a FED célzott nyílt-piaci műveletei (dollárvásárlás!) miatt, gyorsan zuhant az addig kétszámjegyű infláció, ami viszont vitte magával a kamatlábakat is!
A korábbi recesszió során eladósodott lakosság, valamint vállalati szféra (és még az állam is!) föllélegezhetett a kamatlábak zuhanása miatt. Ugyanakkor az infláció gyors csökkenését nem követte a nominális béremelkedés hasonló mérséklődése, mert a béremelések a korábbi inflációs várakozásokhoz igazodtak.
Láss csodát: válságból való kilábalás megszorítás (Bokros-Surányi csomag!) nélkül, sőt, a reáljövedelmek (bérek és nyugdíjak), valamint a fogyasztás dinamikus emelkedése mellett. Az amerikai és a brit lakosság a korábbi évtizedes nadrágszíj meghúzás, infláció, recesszió, munkanélküliség után eszeveszett fogyasztásba kezdett, és ez vitte magával az egész gazdaságot.
Figyeljük meg még egyszer a válságból való kilábalás sorrendjét!
1. Az erős, nem leértékelődő, nem is alulértékelt, nem inflálódó, stabil nemzeti valuta megteremtése.
2. Kamatlábak zuhanása, az „adósrabszolgák” fellélegzése.
3. Bérek (és nyugdíjak!) „túlfutása” az infláción, azaz reáljövedelem növekedés.
4. A fogyasztás, a piac gyors bővülése, újra lendületben a gazdaság!
(Ütköztessük a „válságkezelő” Bokros-Surányi csomaggal!) Meghirdetik e csomagot 1995. III. 12-én (most volt az évfordulója!), III. 13-án 9%-os egyszeri forintleértékelés, majd utána havonkénti 1,9%-nyi csúszó leértékelés. Rögtön egy megjegyzés: a leértékelés a valutaspekulánsok Mekkája, hiszen spekulálni sem kell! Soros György biztos kihasználta, és kersett rajtunk egy zsák pénzt, de ezért ne őt okoljuk!
5. Visszaugrik az infláció 18%-ról 28%-ra. Megjegyzés: ekkor Surányi, immár másodszor a Jegybank elnöke, aki 1991-ben már 35%-os csúcsot produkált egyszer. A Wikipédia szócikkében mégis az áll, hogy „eredményesen küzdött az infláció ellen”. Képzeljük el, ha nem lett volna ilyen „eredményes”!
6. Példa nélküli reáljövedelemzuhanás! 1989-hez visznyítva 1996-ban a reáljövedelem színvonal 25%-kal, a reálnyugdíj színvonal 31%-kal alacsonyabb, ami nagyobb zuhanás, mint az 1929-33-as válság idején.
„Eredmény: az 1994-ben már kilábalóban levő gazdaság (+2,9% GDP, +16,6% export, +7% reálbér) megbicsaklik, a V alakú válság W alakúvá transzformálódik, és a kilábalás eltolódik még három évvel. Csak mindezt elfedte „jótékonyan” a privatizációs bevétel, aminek az ára viszont nagyarányú nemzeti vagyonvesztés volt. „Afrikai törzsfőnökök” kótyavetyélték el nemzeti kincseiket üveggyöngyökért!
Ha az akkor még világszínvonalú a magyar élelmiszeripar kiárusítására és egyben tönkretételére gondolok, ez bizony nem túlzás!
(Világgazdasági korszakváltás) A „konzervatív neoliberális, monetarista ellenforradalom, a „reaganomics” idején ment végbe a világgazdasági korszakváltás, vagyis leépült a konzervatív, energia-és nyersanyagfaló gyárkéményes ipar, valamint ezek „vidéke” a kitermelőipar, és felépült romjain a brain-igényes, kreativitás-vezérelte, „fehérköpenyes” új gazdaság. Hamarosan a baloldali szociáldemokrata kormányok is belátták, hogy nincs más megoldás, ők is erre az útra léptek.
A svéd Olof Palme (1982-86) és a francia Mitterrand (1981-95) voltak az úttörők baloldalon.
(Nálunk is erős forint kellene!) Magyarországon a Jegybank tudatosan gyengén tartja a forintot, így képződik a tetemes árfolyamnyereség, amit aztán alapítványokra, műkincs-és ingatlanvásárlásra fordít az intézmény vezetése.
Ezt egy új jegybanki törvényben meg kellene tiltatni! A gyenge forint sebezhető nemzeti valutát, azon keresztül sebezhető gazdaságot jelent! Most még a veszély rejtve marad, mert a világgazdaság prosperál. Azonban elég lesz egy újabb megingás, és akkor felszínre kerülnek gazdaságunk gyenge pontjai, mert nem véd bennünket az erős valuta. Túl ezen, ez az árfolyamnyereség a devizahitelesek pénze! Az átváltáskor ők bizony csöbörből vödörbe kerültek a gyenge forint miatt.
Befejezésül egy gondolat: Orbán Viktor ambiciózus víziója a 2030-ra Európa első öt országa közé kerülő Magyarországról múló ábránd marad, ha marad a gyenge forint. A Pénzügyminisztérium tervet dolgozott ki a várható újabb világgazdasági recesszió negatív hatásainak kivédésére, de nem tudok róla, hogy ennek része lenne az erős forint megteremtése. Az MNB 330 pontos modernizációs csomagjáról az a véleményem, hogy egyetlen pont elég lett volna: ERŐS FORINT! És a többi teljesen felesleges, illetve rá kellett volna bízni a Pénzügyminisztériumra. Avagy: „suszter, maradj a kaptafánál!”
forrás: Magyar Hírlap
ERŐS FORINT KELLENE!
„A pénz haszontalan jószág, csak arra szolgál, hogy megolajozza a kereskedelmet. De ha meghibásodik, nagy bajt okoz!” John Stuart Mill
(Reagan válasza) 1980 novemberében Ronald Reagan nyerte az amerikai elnökválasztást. 1981-ben az első lépése az volt, hogy a FED kamatlábát 6%-ról 18%-ra emelte. A main-stream közgazdászok jajveszékeltek: válság idején kamatlábat emelni, és rögtön ilyen drasztikus mértékben!
Ez őrültség! Reagan válasza: -Először teremtsünk erős dollárt, aztán majd meglátjuk! Reagan ezen a téren Margareth Thatchert, a konzervatív brit miniszterelnököt követte, aki 1979-től kezdte alkalmazni a gyakorlatban a monetaristák legfőbb alapelvét: az erős, stabil nemzeti valuta a fundamentum, valamint a kiinduló pont mindenfajta előrelépéshez a gazdaságban. Amíg ez nem valósul meg, addig minden eredmény a gazdaságban, tehát a növekedés, a munkanélküliség csökkenése, a nemzetgazdasági mérlegek javulása csak illúzió, mert a gazdaság következő megbicsaklásakor mindez szertefoszlik.
Az erős pénz a gazdaságban olyan, mint a tánciskola kályhája, onnan kell elindulni, ha tartani akarjuk a következő tánclépéseket. Akkoriban ez szentségtörő új gondolat volt,a világgazdaság a nyolc éve tartó olajválság, a stagfláció (stagnálás + infláció + munkanélküliség) hatásait nyögte.
Korábban alapszabály volt, hogy a munkanélküliség a fő probléma, az okozza a nagy társadalmi feszültségeket, az ellen kell harcolni tehát elsősorban. Ebben a felfogásban az infláció csak egy járulékos „kellemetlenség”, nem fontos, különben is „demokratikus”, mert egyformán sújt mindenkit. Azonban az erős pénz megteremtésének prioritására épülő új stratégia hamarosan látványos eredményeket produkált, és ma egyértelműen Ronald Reagant tartják ez Egyesült Államok háború utáni legnagyobb elnökének (1981-89), és Margareth Thatchert a legnagyobb brit miniszterelnöknek (1979-90).
Amit ők alkalmaztak, az a neoliberális gazdaságpolitika, vagy más néven monetarista szabályozás. Mindennek fényében kifejezetten komikusan hangzik, amikor a magyar közgazda guruk „embertelen” neoliberális megszorító politikáról beszélnek, írnak a médiában. Ha így lett volna, Reagan nem nyer két választást (1980, 1984, többet nem enged az amerikai alkotmány), és hármat Thatcher (1979, 1983, 1987).
(A „fogyasztói társadalom” évtizede) Ahogy a dollár rohamosan erősödött a drasztikus kamatlábemelés , valamint a FED célzott nyílt-piaci műveletei (dollárvásárlás!) miatt, gyorsan zuhant az addig kétszámjegyű infláció, ami viszont vitte magával a kamatlábakat is!
A korábbi recesszió során eladósodott lakosság, valamint vállalati szféra (és még az állam is!) föllélegezhetett a kamatlábak zuhanása miatt. Ugyanakkor az infláció gyors csökkenését nem követte a nominális béremelkedés hasonló mérséklődése, mert a béremelések a korábbi inflációs várakozásokhoz igazodtak.
Láss csodát: válságból való kilábalás megszorítás (Bokros-Surányi csomag!) nélkül, sőt, a reáljövedelmek (bérek és nyugdíjak), valamint a fogyasztás dinamikus emelkedése mellett. Az amerikai és a brit lakosság a korábbi évtizedes nadrágszíj meghúzás, infláció, recesszió, munkanélküliség után eszeveszett fogyasztásba kezdett, és ez vitte magával az egész gazdaságot.
Figyeljük meg még egyszer a válságból való kilábalás sorrendjét!
1. Az erős, nem leértékelődő, nem is alulértékelt, nem inflálódó, stabil nemzeti valuta megteremtése.
2. Kamatlábak zuhanása, az „adósrabszolgák” fellélegzése.
3. Bérek (és nyugdíjak!) „túlfutása” az infláción, azaz reáljövedelem növekedés.
4. A fogyasztás, a piac gyors bővülése, újra lendületben a gazdaság!
(Ütköztessük a „válságkezelő” Bokros-Surányi csomaggal!) Meghirdetik e csomagot 1995. III. 12-én (most volt az évfordulója!), III. 13-án 9%-os egyszeri forintleértékelés, majd utána havonkénti 1,9%-nyi csúszó leértékelés. Rögtön egy megjegyzés: a leértékelés a valutaspekulánsok Mekkája, hiszen spekulálni sem kell! Soros György biztos kihasználta, és kersett rajtunk egy zsák pénzt, de ezért ne őt okoljuk!
5. Visszaugrik az infláció 18%-ról 28%-ra. Megjegyzés: ekkor Surányi, immár másodszor a Jegybank elnöke, aki 1991-ben már 35%-os csúcsot produkált egyszer. A Wikipédia szócikkében mégis az áll, hogy „eredményesen küzdött az infláció ellen”. Képzeljük el, ha nem lett volna ilyen „eredményes”!
6. Példa nélküli reáljövedelemzuhanás! 1989-hez visznyítva 1996-ban a reáljövedelem színvonal 25%-kal, a reálnyugdíj színvonal 31%-kal alacsonyabb, ami nagyobb zuhanás, mint az 1929-33-as válság idején.
„Eredmény: az 1994-ben már kilábalóban levő gazdaság (+2,9% GDP, +16,6% export, +7% reálbér) megbicsaklik, a V alakú válság W alakúvá transzformálódik, és a kilábalás eltolódik még három évvel. Csak mindezt elfedte „jótékonyan” a privatizációs bevétel, aminek az ára viszont nagyarányú nemzeti vagyonvesztés volt. „Afrikai törzsfőnökök” kótyavetyélték el nemzeti kincseiket üveggyöngyökért!
Ha az akkor még világszínvonalú a magyar élelmiszeripar kiárusítására és egyben tönkretételére gondolok, ez bizony nem túlzás!
(Világgazdasági korszakváltás) A „konzervatív neoliberális, monetarista ellenforradalom, a „reaganomics” idején ment végbe a világgazdasági korszakváltás, vagyis leépült a konzervatív, energia-és nyersanyagfaló gyárkéményes ipar, valamint ezek „vidéke” a kitermelőipar, és felépült romjain a brain-igényes, kreativitás-vezérelte, „fehérköpenyes” új gazdaság. Hamarosan a baloldali szociáldemokrata kormányok is belátták, hogy nincs más megoldás, ők is erre az útra léptek.
A svéd Olof Palme (1982-86) és a francia Mitterrand (1981-95) voltak az úttörők baloldalon.
(Nálunk is erős forint kellene!) Magyarországon a Jegybank tudatosan gyengén tartja a forintot, így képződik a tetemes árfolyamnyereség, amit aztán alapítványokra, műkincs-és ingatlanvásárlásra fordít az intézmény vezetése.
Ezt egy új jegybanki törvényben meg kellene tiltatni! A gyenge forint sebezhető nemzeti valutát, azon keresztül sebezhető gazdaságot jelent! Most még a veszély rejtve marad, mert a világgazdaság prosperál. Azonban elég lesz egy újabb megingás, és akkor felszínre kerülnek gazdaságunk gyenge pontjai, mert nem véd bennünket az erős valuta. Túl ezen, ez az árfolyamnyereség a devizahitelesek pénze! Az átváltáskor ők bizony csöbörből vödörbe kerültek a gyenge forint miatt.
Befejezésül egy gondolat: Orbán Viktor ambiciózus víziója a 2030-ra Európa első öt országa közé kerülő Magyarországról múló ábránd marad, ha marad a gyenge forint. A Pénzügyminisztérium tervet dolgozott ki a várható újabb világgazdasági recesszió negatív hatásainak kivédésére, de nem tudok róla, hogy ennek része lenne az erős forint megteremtése. Az MNB 330 pontos modernizációs csomagjáról az a véleményem, hogy egyetlen pont elég lett volna: ERŐS FORINT! És a többi teljesen felesleges, illetve rá kellett volna bízni a Pénzügyminisztériumra. Avagy: „suszter, maradj a kaptafánál!”
forrás: Magyar Hírlap
*****
Tisztelt Olvasó!
Alábbi írásom 2008/9-ben arra az időre emlékeztet, amikor ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség Magyarországon. Az állásukat, megélhetőségüket elvesztett, hitel törlesztésekkel küszködő volt munkavállalók kétségbeesve keresték a kiutat, ha nem akarták az állami, munkanélküli segélyezés, amúgy is átmeneti, sehová nem vezető időszakát vállalni.
Azóta is a pénzvilág hitele morálisan tovább romlott, egyre sürgetőbbé válik, hogy határozott lépéseket tegyünk saját sorsunk és nemzetünk védelmében. Ma is meg vannak a feladataink! A megszerzett tapasztalataink tanítanak! Tisztánlátásra, a felelősség vállalására, a kis és nagy közösségek összefogására, és önfenntartó képességeink megőrzésére ösztönöznek, melynek létalapja a magyar hagyományokban gyökerezik, mindenkor tisztelve a természetet és az emberi munka teremtőerejét.
Barna Beatrix /2009.
HINTA - PALINTA…
A banki pénzvilág szolgáltatásainak eladása ma már üzletszerű tevékenység. Öltönyös- nyakkendős munka!
Néhány éve munkám során egy amerikai üzletemberrel beszélgetve, megkérdeztem: Mi egy sikeres üzletember titka? Azonnal jött a tömör, meghökkentő válasz: A megjelenés: egy jó öltöny és ápoltság !- Még akkor naivan minimum kiváló kereskedelmi képességek meglétében hittem, s talán ezt is akartam hallani tőle.
De hol vagyunk már az 1920-as, 30-as évek Amerikájától, a kisember napi megélhetéséért házaló porszívó-ügynök verejtékes munkájától! Pedig az elv ugyanaz, csak a módszerek finomodtak látványosan!
A feladat: manipulálni, sokszor meggyőződésünk ellenére, betanult, jól begyakorolt sztereotípiák szerinti válaszokat kimondatva, elaltatni a kiszemelt „áldozat” esetleges kétségeit és üzletet kötni mindenáron. Bizalmába férkőzni, mint jól tájékozott pénzügyi, banki tanácsadó s, ha jól megy minden, mi ajánljuk neki és hozzuk a következő „áldozatot” saját baráti körünkből, bizalmi alapon. A séma általános és elsajátítható.
Az ügynöki munkára azonban nem alkalmas mindenki! A kényszerű körülmények, a növekvő munkanélküliség miatti utcára kerülés, a választási lehetőségek beszűkülése miatt sokszor az érintettek fejest ugornak az első kínálkozó csábításba, szembe fordulva saját reális képességeikkel, habitusukkal. Kényszerpálya! Pedig ma az álláslehetőségek nagy százaléka különféle ügynöki munkát takar. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, mit is vár el tőlünk egy ilyen cég?
Lehetőleg jó megjelenést, intellektust, ezáltal is megfelelni a cég imázsának. Eredményesen teljesíteni és elérni a zárt rendszeren belül a hivatali előrelépés és jövedelem jutalékpontos mézesmadzagát. Feltétlenül átlényegülve vállalni a cégért” élni- halni” hűséget. A munkabírás maximumát feszegető napi sok-sok órás elvárt ténykedést. A befektetett energiák megtérülésének ígéretét, igaz átmenetileg csak mellékállásban.
Vállalva a hálózat építést, magunk alá gyűrve a beszervezetteket, s azok vállán állva kapaszkodni felfelé az elismertség felé. A technikák elsajátítása kötelező, csoportos „meetingeken” történik. Alkalmazásuk elvárt! A tréningeken ingyen üdítő és kávé.
Mindezt átképzés címszó alatt természetesen elvárva, hogy ezt saját időből és térítés nélkül tegyük meg. Hiszen maga az oktatás is ingyenes! A teljesítési limitek pedig magasak.
Bekerülni a pénzvilág örvényébe nagyon könnyű, ma az eladósodás világát éljük! Méghozzá hosszú-lejáratú hitel visszafizetés vállalásával. A többnyire külföldi tulajdonban működő bankok felelőtlen deviza ösztönzése következtében tovább növeli hasznát, a hitelesekre terhelve minden többletköltséget, jelentősen megemelve a törlesztő részleteket. A forint értéke rohamosan romlik és a 70-80 %-ban kihelyezett deviza hitelek miatt a pénzintézeteknek nem érdeke a forint hektikus labilitásának megállítása.
Sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Ne higgyünk vakon a hirdetéseknek, ne higgyünk a plakátokról ránk mosolygó közszereplőknek, hiszen ők is pénzért mosolyognak! Szomorú, hogy elvállalják az „ arc „ szerepét. Megtévesztés ez a javából!
A gazdasági válság hatékony kezelése nem egyszerű feladat, mert háttér érdekek mozgatják.
Mégis meg kell találni hazánk esetében a specifikus megoldásokat, mert jelenleg hiányzik a nemzeti gazdasági motor, ami lendületet pumpálna ebbe az enerváltságba! A kitörési pontok megtalálása és elemzése pedig komparatív adottságainkra épülhetne, nevezetesen a termőföldünk, az ivóvíz készletünk és feltáratlan energia készletünk vonatkozásában. Ezért ezen értékek eladása, kiárusítása több, mint bűn! Egyenlő lenne önmagunk teljes feladásával.
Úgy az egyén, mint a társadalom érdeke, hogy megoldásokat keressen és találjon. Hiszem, hogy van kiút, a jelenlegi bénító, gazdasági sokk-hatás szorításából! Fel kell ébredni, tisztán kell látni, a finánctőke ténykedése kőkemény üzlet, illúziók nélkül.
Barna Beatrix újságíró
Alábbi írásom 2008/9-ben arra az időre emlékeztet, amikor ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség Magyarországon. Az állásukat, megélhetőségüket elvesztett, hitel törlesztésekkel küszködő volt munkavállalók kétségbeesve keresték a kiutat, ha nem akarták az állami, munkanélküli segélyezés, amúgy is átmeneti, sehová nem vezető időszakát vállalni.
Azóta is a pénzvilág hitele morálisan tovább romlott, egyre sürgetőbbé válik, hogy határozott lépéseket tegyünk saját sorsunk és nemzetünk védelmében. Ma is meg vannak a feladataink! A megszerzett tapasztalataink tanítanak! Tisztánlátásra, a felelősség vállalására, a kis és nagy közösségek összefogására, és önfenntartó képességeink megőrzésére ösztönöznek, melynek létalapja a magyar hagyományokban gyökerezik, mindenkor tisztelve a természetet és az emberi munka teremtőerejét.
Barna Beatrix /2009.
HINTA - PALINTA…
A banki pénzvilág szolgáltatásainak eladása ma már üzletszerű tevékenység. Öltönyös- nyakkendős munka!
Néhány éve munkám során egy amerikai üzletemberrel beszélgetve, megkérdeztem: Mi egy sikeres üzletember titka? Azonnal jött a tömör, meghökkentő válasz: A megjelenés: egy jó öltöny és ápoltság !- Még akkor naivan minimum kiváló kereskedelmi képességek meglétében hittem, s talán ezt is akartam hallani tőle.
De hol vagyunk már az 1920-as, 30-as évek Amerikájától, a kisember napi megélhetéséért házaló porszívó-ügynök verejtékes munkájától! Pedig az elv ugyanaz, csak a módszerek finomodtak látványosan!
A feladat: manipulálni, sokszor meggyőződésünk ellenére, betanult, jól begyakorolt sztereotípiák szerinti válaszokat kimondatva, elaltatni a kiszemelt „áldozat” esetleges kétségeit és üzletet kötni mindenáron. Bizalmába férkőzni, mint jól tájékozott pénzügyi, banki tanácsadó s, ha jól megy minden, mi ajánljuk neki és hozzuk a következő „áldozatot” saját baráti körünkből, bizalmi alapon. A séma általános és elsajátítható.
Az ügynöki munkára azonban nem alkalmas mindenki! A kényszerű körülmények, a növekvő munkanélküliség miatti utcára kerülés, a választási lehetőségek beszűkülése miatt sokszor az érintettek fejest ugornak az első kínálkozó csábításba, szembe fordulva saját reális képességeikkel, habitusukkal. Kényszerpálya! Pedig ma az álláslehetőségek nagy százaléka különféle ügynöki munkát takar. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, mit is vár el tőlünk egy ilyen cég?
Lehetőleg jó megjelenést, intellektust, ezáltal is megfelelni a cég imázsának. Eredményesen teljesíteni és elérni a zárt rendszeren belül a hivatali előrelépés és jövedelem jutalékpontos mézesmadzagát. Feltétlenül átlényegülve vállalni a cégért” élni- halni” hűséget. A munkabírás maximumát feszegető napi sok-sok órás elvárt ténykedést. A befektetett energiák megtérülésének ígéretét, igaz átmenetileg csak mellékállásban.
Vállalva a hálózat építést, magunk alá gyűrve a beszervezetteket, s azok vállán állva kapaszkodni felfelé az elismertség felé. A technikák elsajátítása kötelező, csoportos „meetingeken” történik. Alkalmazásuk elvárt! A tréningeken ingyen üdítő és kávé.
Mindezt átképzés címszó alatt természetesen elvárva, hogy ezt saját időből és térítés nélkül tegyük meg. Hiszen maga az oktatás is ingyenes! A teljesítési limitek pedig magasak.
Bekerülni a pénzvilág örvényébe nagyon könnyű, ma az eladósodás világát éljük! Méghozzá hosszú-lejáratú hitel visszafizetés vállalásával. A többnyire külföldi tulajdonban működő bankok felelőtlen deviza ösztönzése következtében tovább növeli hasznát, a hitelesekre terhelve minden többletköltséget, jelentősen megemelve a törlesztő részleteket. A forint értéke rohamosan romlik és a 70-80 %-ban kihelyezett deviza hitelek miatt a pénzintézeteknek nem érdeke a forint hektikus labilitásának megállítása.
Sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Ne higgyünk vakon a hirdetéseknek, ne higgyünk a plakátokról ránk mosolygó közszereplőknek, hiszen ők is pénzért mosolyognak! Szomorú, hogy elvállalják az „ arc „ szerepét. Megtévesztés ez a javából!
A gazdasági válság hatékony kezelése nem egyszerű feladat, mert háttér érdekek mozgatják.
Mégis meg kell találni hazánk esetében a specifikus megoldásokat, mert jelenleg hiányzik a nemzeti gazdasági motor, ami lendületet pumpálna ebbe az enerváltságba! A kitörési pontok megtalálása és elemzése pedig komparatív adottságainkra épülhetne, nevezetesen a termőföldünk, az ivóvíz készletünk és feltáratlan energia készletünk vonatkozásában. Ezért ezen értékek eladása, kiárusítása több, mint bűn! Egyenlő lenne önmagunk teljes feladásával.
Úgy az egyén, mint a társadalom érdeke, hogy megoldásokat keressen és találjon. Hiszem, hogy van kiút, a jelenlegi bénító, gazdasági sokk-hatás szorításából! Fel kell ébredni, tisztán kell látni, a finánctőke ténykedése kőkemény üzlet, illúziók nélkül.
Barna Beatrix újságíró
*****
Forrás: Figyelő (figyelo.hu , 4-es szám, 64-65)
Gazdag László közgazdász, egyetemi docens
AMI CSABA LÁSZLÓ – KÖNVÉBŐL KIMARADT
„Fecseg a felszín, hallgat a mély...” József Attila
Mik is az újabb történelmi kudarc okai?
Csaba László közgazdász, akadémikus, a CEU és a Corvinus Egyetem tanára interjút adott az Élet és Irodalom 2019. január 11-i számában, legutóbbi könyve, a Gazdaság – válság – világ megjelenése kapcsán. Már a cikk címében rögtön az Orbán kormány közeli bukását vizionálja.
Az interjú apropóját adó, említett könyvében a rendszerváltás óta eltelt három évtized felzárkózási – modernizációs kudarcának okait keresi, és ebbe a mélyebb gazdaságtörténeti – történelmi kontextusba ágyazza az ún. „Orbán rendszer” kritikáját. Azonban az olvasónak mind a könyv, mind az interjú olvasása kapcsán hiányérzete támad: nem az az érdekes, ami a szövegben szerepel, hanem ami kimaradt abból.
Először is Csaba Lászlónak említést kellett volna tennie a rendszerváltás utáni két kormány, az Antall és a Horn kormány által elkövetett történelmi hibáról, vagy inkább bűnről: a privatizáció módjáról! Ennek előzménye, hogy a Kádár-rendszer utolsó másfél évtizedében kialakult egy kvázi-középosztály, de nem a hitelek felélése által, ahogy ezt manapság is tévedésből annyian szajkózzák, hanem az önkizsákmányolásig fokozott munkaráfordítás révén.
A hiteleket nem béremelésre, fogyasztásra költöttük, arra nem is adott volna senki, hanem rossz beruházásokra: eocén-program, liász-program, a textilipar rekonstrukciója, a kohászat „fejlesztése”, stb., vagyis az elavult gazdasági makroszerkezet konzerválására Egy egészségileg ugyan megrokkant, de anyagilag gyarapodó, középosztályszerű széles réteg érkezett el Magyarországon a rendszerváltás pillanatához, szemben a többi posztszovjet országgal, ahol még erre sem volt lehetőség. Most csak valódi középosztállyá kellett volna transzformálni ezt a kvázi középosztályt, az állami tulajdon kis-és középrészvények formájában való kivezetésével.
Ehelyett bekövetkezett a rabló-tolvaj „privatizáció”, érvényesült a Sárközy Tamás jogászprofesszor által nyíltan meghirdetett ideológia: teremtsük meg a hazai „nemzeti” burzsoáziát. Így hamar létrejött egy latin-amerikai típusú, túlkoncentrált tulajdoni-és jövedelemszerkezet, amely a történelmi tapasztalat szerint alkalmatlan a modernizációra. Erről szól Latin-Amerika, sőt, az egész harmadik világ évszázados modernizációs kudarca: egy polarizált társadalomszerkezet folytonosan újratermeli ezt a végletes polarizációt, az egyik oldalon a nincstelen proletártömeg, a másik oldalon az oligarchia szűk csoportja.
Nem Orbán Viktor hozta létre az oligarcharendszert, kedves Csaba László, hanem Antall József és Horn Gyula kormánya. Az utóbbiról csak annyit, hogy az állami vagyon közel hetven százalékát a Horn kormány „privatizálta” a Bokros csomag fontos elemeként! Ugyanis a költségvetés egyenlegének látszólagos javulása nem a megszorításokból következett, hanem a privatizációs bevételekből, vagyis jelentős nemzeti vagyonvesztés árán. Maga a megszorító csomag, a forint leértékelése, az infláció felpörgetése révén valójában önmagában rontotta az államháztartás egyenlegét a kamatlábak égbe szökése miatt. Ne feledjük ugyanis, hogy az állam volt már akkor is a legnagyobb adós! A munkabér és a nyugdíj elinflálása pedig százezreket döntött nyomorba, további milliókat szegényített el, végletesen erodálva az egyre erőtlenebb középosztályt. Ennyit Horn Gyula ma annyit emlegetett „baloldaliságáról”!
Az már végképp tragikus volt, hogy majd a Gyurcsány-Bajnai kormány szolgai módon megismétli Bokros dilettáns és egyben erkölcstelen restrikciós csomagját, ugyanazzal a tragikus eredménnyel. Minderről Csaba László egy szót sem ejt interjújában, és eléggé felületesen intézi el könyvében is. Szerinte ugyanis a Bokros csomag és a Gyurcsány-Bajnai csomag csak válságot kezelt.
Dehogy kezelt, a V alakú válságot transzformálta mindkettő W alakúvá, elnyújtva három-három évvel a kilábalást.
„Migránsozás”, vagy a valós veszély felismerése?
„Nincs iszlám szélsőség! Maga az iszlám a szélsőség!” Oriana Fallaci
Csaba László, aki 2010-ben még Orbán Viktor tanácsadója volt, most megállapítja, hogy dőlne ide a rengeteg EU-s pénz, ha a miniszterelnök nem a migránsozással foglalkozna, hanem az Európai Unió financiális és monetáris integrációjának elmélyítésével. Most hagyjuk a monetáris integráció kérdését, már csak azért is, mert nem az Orbán kormány a felelős azért, hogy a mai napig nem valósult meg belépésünk az euroövezetbe, míg például a három posztszoivjet balti állam már ott van.
Csaba László hatalmas tévedésben van, amikor „migránsozást” emleget, ugyanis az ellenőrizetlen, tömeges, illegális migráció korunk valóban legsúlyosabb problémája Európának! Itt feltétlenül beszélni kell az iszlámról, mint komplex vallási-erkölcsi-ideológiai-politikai rendszerről, amely eleve integrálhatatlan a többi, tehát az összes nem muszlim társadalomba. Vegyük végre tudomásul, hogy a muszlimok tömeges integrálódása egy nem muszlim kultúrában eleve lehetetlen, mégpedig a Koránból következően. Aki ezt nem érti meg, nem látja be, az a homokba dugja a fejét. Orbán Viktor azáltal, hogy a migránsválságot helyezte az első helyre, önmagában is garantálja, hogy Csaba László víziója az „Orbán-rendszer” közeli bukásáról egyszerű illúzió maradjon.
Lesz-e újabb Bokros csomag?
Az „Orbán-rendszer” szabályos bebetonozódásának másik döntő eleme a korábbi szocialista-liberális kormányok által alkalmazott, és az előzőekben már említett fiskális-restrikciós csomagok emléke a társadalomban. A szocialista-liberális ellenzék képtelen volt szembenézni saját múltbeli hibáival, ezt a kérdést föl sem vetette. Bajnai Gordon 2014-ben, a választások finisében közölte a választókkal, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, akkor „fájni fog”. Na, ebből nem kértek már 2010-ben sem a választó polgárok. Most pedig, 2018-ban azt látták az emberek, hogy bizony 2013 óta dinamikusan nőnek a reálbérek, nyoma sincs megszorító csomagnak. És mégis javul az egyensúly, a belső fogyasztás emelkedése, a piac bővülése húzza magával a gazdaságot, mégpedig bizonyíthatóan az egyensúlyi növekedési pályán.
Állítsuk ezt szembe Mellár Tamásnak, Karácsony Gergely megnevezett pénzügyminiszter jelöltjének többszöri nyilatkozatával, miszerint „most nem szabad bért emelni, előbb a teljesítménynek kell javulnia”. Nos, a hazai egy főre jutó GDP (a „teljesítmény”) az EU átlag kétharmada, 68 százalék, míg a reálbér színvonal annak az egyharmada: 34 százalék. A mostani, valóban dinamikus reálbér emelkedés következtében csupán ez az olló kezdett végre bezáródni.
Hozzáteszem, hogy vergődésünk, modernizációs-felzárkózási kudarcaink végső oka éppen ez az olló, másképpen fogalmazva: a humán tőke folytonos alulértékeltsége. A magyar közgazdászok többsége ezt nem érti! Madár István, a másik neves közgazda guru nyomta meg a vészcsengőt nemrég: tavaly a bérek 12 százalékkal nőttek, míg a GDP csak 4,2 százalékkal, és szerinte ebből hamarosan baj lesz. Ugyanis a vállalatok még a tartalékaikból ki tudták gazdálkodni ezt, de tovább már nem folytatódhat. Neki, és a többi magyar közgazdának is üzenem: semmi gond, csupán az említett olló záródik végre!
Sőt, az a véleményem, hogy egyelőre túl lassú ez az ütem, vagyis túl lassan záródik még mindig az említett olló! Éppen ez fogja vissza a magyar gazdaság teljesítményét, amelynek potenciálja jelenleg szerintem akár évi 6-8 százalék is lehet tartósan. A vállalkozók számára a piackorlát, a túl kicsi kereslet a termékeik iránt még mindig fontosabb korlátozó tényező, mint a bérköltség emelkedése.
Másrészt a túl alacsony bérszínvonal hatalmas humán tőke veszteséget eredményez minden évben! Egyetlen orvos külföldre menetele kb. 80-90 millió forint humán tőke érték veszteséget jelent az országnak! Ez két nagy teljesítményű John Deere traktor ára. Ha egy magyar gazda áttolna a Lajtán két újonnan vásárolt John Deere traktort, és odaadná az osztrák gazdáknak, hogy neki nem kell, rohanna a NAV, a NH, de még a pszichiáter is! Ha egy orvos külföldre megy, ugyanekkora anyagi veszteség éri az országot, de rohan valaki?
Nem folytatom. Lenne Csaba László akadémikus számára pár ötletem, hogy mi mindennel kellett volna még foglalkoznia, amikor az újabb három évtizedes történelmi kudarckorszakot akarta elemezni.
Bukik-e az Orbán rendszer?
Félreértés ne essék, nem akarok az Orbán kormány apológiájának hibájába esni, nekem is vannak kritikai észrevételeim, javaslataim. De azt látom, hogy ez a kormány, minden hibájával együtt, megoldott két alapvető problémát: a migránsválság kezelését magyar szempontból (ha már az EU bürokráciája képtelen erre), és a gazdaság dinamizálását a belső fogyasztás fellendítése által. Ezzel szemben az ellenzék egyedül az Orbán-fóbiát tudja állítani, mantraként ismételgetve az „Orbán-rendszer” bukásáról szőtt vágyálmait. Attól tartok, hogy az „Orbán takarodj”, „mocskos Fidesz”, stb. jelszavak kántálása kevés lesz egy választási győzelemhez. Márpedig egy normális demokráciában nem az utca dönt, hanem a választói akarat. A végére még annyit, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét csakis egy erős, hiteles ellenzék tudja működtetni. Ebből látok én hiányt a mai Magyarországon…
Nemrég Lengyel László vizionálta azt, hogy Orbán Viktor kormánya elszigetelődik nemzetközi szinten, és a végén kitessékelnek bennünket az EU-ból. Megint csak: vágyálmokból légvár építés! Éppen ellenkező a „nemzetközi” trend: borítékolható, hogy az idei májusi EP választások után Orbán Viktor potenciális szövetségesei, az ellenőrizetlen tömeges illegális migrációt elutasító politikusok lesznek többségben az EU intézményeiben.
Dixi et salvavi animam meam.
*****
Gazdag László
ÚTELÁGAZÁS ELŐTT A MAGYAR GAZDASÁG
„Növekedni annyit tesz, hogy többek leszünk, fejlődni viszont annyit, hogy jobbak!” Herman Daly
Makromutató és versenyképesség
A rendszerváltás óta eltelt közel három évtized sajnos egyértelműen gazdaságtörténetünk újabb kudarckorszaka. Az okok taglalása messzire vezetne, ugyanakkor 2010-től, vagy inkább 2013-tól kezdve érzékelhető egy félfordulat a gazdaságpolitikában, aminek meglettek az eredményei. Mostanra jutottunk el oda, hogy ezt a félfordulatot teljessé kellene tenni! Először is fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a makromutatók javulása nem jelenti önmagában a versenyképesség javulását.
Erre jó példa az autóösszeszerelő tevékenység. Ha a makromutatók javítása a versenyképesség javulása nélkül történik ugyan egy átmeneti korszakban, de ezáltal sikerül megfelelő forrásokat teremteni a versenyképesség későbbi javításához, akkor ez a stratégia mégsem volt eredménytelen. Vagyis a magyar gazdaság útelágazáshoz érkezett: vagy rajta ragad a versenyképesség javulását érdemben nem eredményező extenzív növekedési pályán (új összeszerelő üzemek), vagy most vált, és áttér egy új fejlődési pályára. Ennek az új pályának két fontos hajtóereje lehet: a humán tőke és a kkv-szektor.
Humán tőke
Milton Friedman elemezte Anna Schwartz-cal írt tanulmányában (Az Egyesült Államok monetáris története 1867-1960) az amerikai gazdaság fejlődésének mozgatórugóit. Megállapította, hogy évente átlagosan a GDP 12 százalékát takarította meg az amerikai lakosság, ami nagyon alacsony arány, és nehezen magyarázza az USA bámulatos modernizációját. Ez azért is fontos a mai magyar gazdaságpolitika számára, mert Jánossy Ferenc, 1966-ban megjelent művében (A gazdasági fejlődés trendvonala és a helyreállítási periódusok) szintén rámutat arra, hogy a beruházási ráta megemelésével nem lehet meggyorsítani a gazdasági fejlődést. Lelassítani viszont lehet, a szocialista iparosítás csődje a bizonyíték: hiába növekszik a biliacél-gyártás évente 10 százalékkal.
Friedman keresi a stabil, évi négy százaléknyi gazdasági növekedés forrásait, és úgy találja, hogy extenzív tényezőkkel, a beruházások növekedésével annak csak a fele magyarázható. A másik fele egyértelműen a gyors technikai fejlődés eredménye, ami viszont nem függhet a beruházásoktól, hiszen, mint láttuk, pont ez a mutató nagyon alacsony volt mindig is az Egyesült Államokban.
Marad kizárásos alapon egy megoldás: a gyors technikai fejlődés igazi hordozója a humán tényező! És nem a beruházások! Elnézést, nem arról van szó természetesen, hogy a technikai fejlődéshez nem kellenek beruházások, csupán arról, hogy eme beruházások forrásait a humán tőke teremti meg a maga számára. Jánossy Ferenc ezt úgy fogalmazza a II. világháború után helyreállítási periódus tapasztalata alapján, hogy a „szakmastruktúra+ megteremti a neki adekvát technostruktúrát. Rámutat, hogy a lerombolt Németország és japán nem sokban különbözött 1945-ben Indiától és Szomáliától, ám 4-5 éven belül helyreállt a köztük levő korábbi különbség.
Friedman szerint hosszabb távon a humán tőkébe való beruházásnak két fő területe van: az oktatásügy és az egészségügy. Ma az amerikai GDP 15 százalékát fordítják az egészségügyre, mert ezt a humán tőkébe való befektetésként értelmezik.
Rövid távon viszont a humán tőkébe való folyamatos befektetés maga a bér! Theodore W. Schultz (Nobel emlékdíj 1979) szerint a bér nem folyó termelési költség, hanem beruházás a humán tőkébe. Csak nem egyszerre fizetik ki, mint pl. egy gép árát, hanem folyamatosan, havonta, és ez a megtévesztő. A humán tőke gondolatra való ráérzés már korán megjelenik az amerikai kapitalisták gondolkodásában is!
Robert Bosch: „Nem azért fizetek magas bért a munkásaimnak, mert gazdag vagyok, hanem azért vagyok gazdag, mert sok bért fizetek nekik!”
Henry Ford: „Akkor lesz nagy üzlet az autó, ha azok a munkások is meg tudják venni, akik előállítják!”
Lee Iaccocca: „Demokráciánk alappillére az ötdolláros órabér!”
Neoliberális gazdaságpolitika, monetarista szabályozás
Az 1960-as évek végére a már teljességgel voluntarista keynesiánusi költségvetési eszköztár kimerült, főként az irreálissá vált jövedelem-redisztribúció miatt: a jók tartották el a rosszakat, ha leegyszerűsítjük a kérdést. Önmagát konzerváló mechanizmus alakult ki, az energia-és nyersanyagfaló, veszteséges vállalatok életben maradtak, miközben az innovatív szektor nem tudott fejlődni.
Ekkor jöttek a monetaristák, bekövetkezett a neoliberális konzervatív ellenforradalom a gazdaságban. Az állam kivonult as gazdaságból, visszaállította a gazdasági törvények érvényességét, a piac szelekciós szerepét. A költségvetési (redisztribúciós) politika helyébe a szigorú, normatív monetáris szabályozás lépett: erős, nem leértékelődő, nem inflálódó pénz, pontosan adagolva a reálgazdasági igényei szerint. Ebből az is következik, hogy tilos mindenfajta támogatás a gazdaság szereplőinek az adófizetők pénzén.
A kkv-szektor az innováció hordozója
Ugyanakkor sokkal nagyobb szerepet kellene szánni a jövőben a kkv-szektornak! Ugyanis nem annyira a multik, mint inkább a kkv-szektor az innováció hordozói. Főként azért, mert a szolgáltatásokban van nagy szerepe, márpedig a szolgáltatások a leginnovatívabb, és így a legmagasabb hozzáadott értéket produkáló ágazatok. A multik otthon töltik be az innovációs motor szerepét, nálunk az összeszerelő tevékenységgel aligha. Ezért kell a kkv-szektorra helyezni a hangsúlyt a jövőben!
Erre jó példa az autóösszeszerelő tevékenység. Ha a makromutatók javítása a versenyképesség javulása nélkül történik ugyan egy átmeneti korszakban, de ezáltal sikerül megfelelő forrásokat teremteni a versenyképesség későbbi javításához, akkor ez a stratégia mégsem volt eredménytelen. Vagyis a magyar gazdaság útelágazáshoz érkezett: vagy rajta ragad a versenyképesség javulását érdemben nem eredményező extenzív növekedési pályán (új összeszerelő üzemek), vagy most vált, és áttér egy új fejlődési pályára. Ennek az új pályának két fontos hajtóereje lehet: a humán tőke és a kkv-szektor.
Humán tőke
Milton Friedman elemezte Anna Schwartz-cal írt tanulmányában (Az Egyesült Államok monetáris története 1867-1960) az amerikai gazdaság fejlődésének mozgatórugóit. Megállapította, hogy évente átlagosan a GDP 12 százalékát takarította meg az amerikai lakosság, ami nagyon alacsony arány, és nehezen magyarázza az USA bámulatos modernizációját. Ez azért is fontos a mai magyar gazdaságpolitika számára, mert Jánossy Ferenc, 1966-ban megjelent művében (A gazdasági fejlődés trendvonala és a helyreállítási periódusok) szintén rámutat arra, hogy a beruházási ráta megemelésével nem lehet meggyorsítani a gazdasági fejlődést. Lelassítani viszont lehet, a szocialista iparosítás csődje a bizonyíték: hiába növekszik a biliacél-gyártás évente 10 százalékkal.
Friedman keresi a stabil, évi négy százaléknyi gazdasági növekedés forrásait, és úgy találja, hogy extenzív tényezőkkel, a beruházások növekedésével annak csak a fele magyarázható. A másik fele egyértelműen a gyors technikai fejlődés eredménye, ami viszont nem függhet a beruházásoktól, hiszen, mint láttuk, pont ez a mutató nagyon alacsony volt mindig is az Egyesült Államokban.
Marad kizárásos alapon egy megoldás: a gyors technikai fejlődés igazi hordozója a humán tényező! És nem a beruházások! Elnézést, nem arról van szó természetesen, hogy a technikai fejlődéshez nem kellenek beruházások, csupán arról, hogy eme beruházások forrásait a humán tőke teremti meg a maga számára. Jánossy Ferenc ezt úgy fogalmazza a II. világháború után helyreállítási periódus tapasztalata alapján, hogy a „szakmastruktúra+ megteremti a neki adekvát technostruktúrát. Rámutat, hogy a lerombolt Németország és japán nem sokban különbözött 1945-ben Indiától és Szomáliától, ám 4-5 éven belül helyreállt a köztük levő korábbi különbség.
Friedman szerint hosszabb távon a humán tőkébe való beruházásnak két fő területe van: az oktatásügy és az egészségügy. Ma az amerikai GDP 15 százalékát fordítják az egészségügyre, mert ezt a humán tőkébe való befektetésként értelmezik.
Rövid távon viszont a humán tőkébe való folyamatos befektetés maga a bér! Theodore W. Schultz (Nobel emlékdíj 1979) szerint a bér nem folyó termelési költség, hanem beruházás a humán tőkébe. Csak nem egyszerre fizetik ki, mint pl. egy gép árát, hanem folyamatosan, havonta, és ez a megtévesztő. A humán tőke gondolatra való ráérzés már korán megjelenik az amerikai kapitalisták gondolkodásában is!
Robert Bosch: „Nem azért fizetek magas bért a munkásaimnak, mert gazdag vagyok, hanem azért vagyok gazdag, mert sok bért fizetek nekik!”
Henry Ford: „Akkor lesz nagy üzlet az autó, ha azok a munkások is meg tudják venni, akik előállítják!”
Lee Iaccocca: „Demokráciánk alappillére az ötdolláros órabér!”
Neoliberális gazdaságpolitika, monetarista szabályozás
Az 1960-as évek végére a már teljességgel voluntarista keynesiánusi költségvetési eszköztár kimerült, főként az irreálissá vált jövedelem-redisztribúció miatt: a jók tartották el a rosszakat, ha leegyszerűsítjük a kérdést. Önmagát konzerváló mechanizmus alakult ki, az energia-és nyersanyagfaló, veszteséges vállalatok életben maradtak, miközben az innovatív szektor nem tudott fejlődni.
Ekkor jöttek a monetaristák, bekövetkezett a neoliberális konzervatív ellenforradalom a gazdaságban. Az állam kivonult as gazdaságból, visszaállította a gazdasági törvények érvényességét, a piac szelekciós szerepét. A költségvetési (redisztribúciós) politika helyébe a szigorú, normatív monetáris szabályozás lépett: erős, nem leértékelődő, nem inflálódó pénz, pontosan adagolva a reálgazdasági igényei szerint. Ebből az is következik, hogy tilos mindenfajta támogatás a gazdaság szereplőinek az adófizetők pénzén.
A kkv-szektor az innováció hordozója
Ugyanakkor sokkal nagyobb szerepet kellene szánni a jövőben a kkv-szektornak! Ugyanis nem annyira a multik, mint inkább a kkv-szektor az innováció hordozói. Főként azért, mert a szolgáltatásokban van nagy szerepe, márpedig a szolgáltatások a leginnovatívabb, és így a legmagasabb hozzáadott értéket produkáló ágazatok. A multik otthon töltik be az innovációs motor szerepét, nálunk az összeszerelő tevékenységgel aligha. Ezért kell a kkv-szektorra helyezni a hangsúlyt a jövőben!
*****
Dr. Gazdag László közgazdász, egyetemi docens
ÖSSZEOMLÓ NYUGDÍJKASSZA?
(Vagy inkább alapvető közgazdasági elméleti hiányosságok?)
„A hibás logikájú emberek több bűnt követtek el akaratukon kívül, mint a rossz emberek szándékosan!” Milton Friedman. (Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. KJK. 1986. A könyv utolsó mondata. 263.o.1
A „főkönyvelői közgazdaságtan” csapdája
Nemrég Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Intézet igazgatója azt nyilatkozta egy tv-interjúban, hogy a nyugdíjakat drasztikusan csökkenteni kell, ha el akarjuk kerülni a nyugdíjrendszer összeomlását. A HVG hasábjain Simonovits András professzor szólt hozzá a témához, és ő is kongatta a vészharangot, ha nem is ekkora hangerővel. Emlékeim szerint már 20-25 évvel ezelőtt is hallottam, olvastam hasonló apokaliptikus jóslatokat, de a nyugdíjrendszernek azóta is „kutya baja, köszöni, működik és jól van”. Annyiban persze árnyalom ezt a humorosnak szánt végszót, hogy természetesen nem gondolom én sem, hogy a nyugdíjrendszerrel minden rendben van, rengeteg a probléma, de erről majd később.
A „főkönyvelői közgazdaságtan” mai művelői, a magyar közgazdák túlnyomó többsége (tisztelet a kivételnek, aki, amely erősíti a szabályt…) leragad annál a logikánál, miszerint a kifizetett nyugdíj „elszáll” a rendszerből, vagyis a nagy makrogazdasági körfolyamatból, a nyugdíjas elkölti, feléli, tehát megsemmisíti ezáltal a termelőszféra produktumának (a GDP-nek) egy tekintélyes részét. Itt jól tetten érhető eme „főkönyvelői közgazdaságtan” szokásos szemellenzős, csőlátásszerű mentalitása, amely élesen szembeállítja, mintegy a főkönyvelői tartozik – követel rubrika két oldalára állítja, egymással szemben a termelést és a fogyasztást. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a modern közgazdaságtani diszciplína leggyorsabban fejlődő ága, a humán tőke elmélet ezzel már szakított: a végső fogyasztást a humán tőke újratermelése folyamataként fogja föl. Ebben a logikában a bér nem folyó termelési költség (csak látszólag az, mert havonta fizetik), hanem beruházás a humán tőkébe.
A „főkönyvelői közgazdaságtan” szerint tehát a kifizetett nyugdíj egyszerűen a „veszteség” rubrikába kerül, „kiszáll” a nagy makrogazdasági körfolyamatból, szublimálódik, akár a szárazjég a melegben. Ezzel szemben a nyugdíjjal, mint a bér mellett a másik bérjellegű, végső fogyasztásra kerülő munkajövedelemmel, valami egészen más történik: az utolsó forintig benne marad a nagy rendszerben, a körfolyamatban, sőt, ott tovább működik, hat, például serkenti a gazdaságot. Ne feledjük el, hogy 2,7 millió emberről van szó, akiknek a fogyasztási szerkezete ráadásul nagyon is előnyös a gazdaság általános működése, növekedése szempontjából: alapvető fogyasztási cikkek! A nyugdíjas már nem vesz lakást, autót, élelmiszerre, ruházatra, gyógyszerre, rezsire költ.
Amikor a nyugdíjas vásárol a boltban, vagy elmegy hétvégére az Erzsébet utalvánnyal a Wellness-szállodába regenerálódni, akkor nem csak fogyaszt, „megtermelt GDP-t semmisít meg”, de ezáltal árbevételt képez az élelmiszer-kereskedelem, élelmiszeripar, agrárszektor, vendéglátás, stb. rubrikában. Árbevételt, profitot (vagyis jövőbeli beruházást), áfát, szja-t, egészségbiztosítási járulékot, és, milyen érdekes: még nyugdíj járulékot is! És nem utolsósorban ezáltal részben indukálja a gazdasági növekedést! Legalábbis ezt állítja a modern humán tőke elmélet, amelynek első megfogalmazója (1966!) az itthon is méltatlanul elfeledett Jánossy Ferenc.2 Majd az amerikai Theodore Williams Schultz kap ezért az elméletért (humán tőke) közgazdasági Nobel-emlékdíjat 1979-ben.3
Amikor tehát egy magyar közgazda guru „drasztikus nyugdíj csökkentést” javasol, a másik meg óv a „megalapozatlan béremelkedéstől”, akkor valójában a közgazdaságtan kőkorszakáról beszélhetünk. De nem a neolítikumról, hanem inkább a paleolit korról...
Lehet-e ma bért emelni?
„Nem azért fizetem meg jól a munkásaimat, mert sok pénzem van, hanem azért van sok pénzem, mert jól megfizetem a munkásaimat.” Robert Bosch
„Akkor lesz nagy üzlet az autó, amikor azok a munkások is meg tudják venni, akik előállítják a gyáraimban!” Henry Ford
„Demokráciánk talpköve az ötdolláros órabér!” Lee Iaccocca
Mellár Tamás pécsi professzor, a 2018-as választásokon Karácsony Gergely MSZP-PM miniszterelnök aspiráns pénzügyminiszter jelöltje szerint „ma nem szabad bért emelni, előbb a teljesítménynek kell javulnia”. Madár István, az ismert gazdasági elemző nemrég a Kossuth Rádió egyik műsorában figyelmeztetett arra, hogy 2017-ben a GDP csak 4,2 százalékkal nőtt, míg a bérszínvonal 12 százalékkal, amit szerinte „a vállalkozók még a tartalékaikból ki tudtak gazdálkodni, de most már ennek gátat kell szabni”. Időnként már újra hallani rebesgetni egyesek által a bérinfláció meséjét is, amit ugyan Milton Friedman már 40 évvel ezelőtt megcáfolt, de egyetemeinken ma is tényként tanítják. A laikusok és az elméleti szempontból felkészületlen magyar közgazdák számára megjegyzem itt, hogy a modern, gazdaságban a végtelenül rugalmas termelési és kereskedelmi rendszerek révén a megnövekedett keresletet nem az ár követi, hanem a volumen, ezért nincs kereslet-húzta infláció, akkor sem, ha ezt még mindig tanítják nálunk. (Nyugaton már elfelejtették!) Költség-tolta infláció sem létezik, mert egyrészt a gyors technikai fejlődés ellensúlyozza a béremelkedést, másrészt a bér ma már az összköltség 10 százaléka körüli részarányt képvisel az ipar, és ennél is alacsonyabb részarányt az agrárszektor számára. Ha 10 százalékkal nő a bérköltség, az az összköltségben egy százalékot jelent! A szolgáltató szektorban persze nagyobb a bérköltség részaránya, de pont ebben a szektorban kiemelkedő a hozzáadott érték tartalom – erre nemrég Csath Magdolna professzor asszony hívta föl a figyelmet egy műsorban. Itt ez ellensúlyozza a bérköltség növekedését. Sub pondere crescit palma! (Teher alatt nő a pálma!) Ha a szolgáltató szektorban „túl magas” a béremelkedés üteme, akkor ez innovációs kényszerként nehezedik a vállalkozóra! Vagy megfelel ennek, vagy „kiszáll”. Ez a piaci verseny!
Magyarországon ma egy sajátos ollót látunk szétnyílva. Az egy főre jutó GDP terén az EU-27-ek átlagának kétharmadát (67-68%) érjük el, míg a reálbér színvonal terén annak egyharmadát (34%). Vagyis a bérszínvonal, a fogyasztás még mindig messze elmarad a valós gazdasági teljesítménytől kedves Mellár Tamás és Madár István! Ebből következik, hogy nyugodtan emelkedhetnek a bérek a gazdasági növekedés ütemét meghaladó mértékben, mindaddig, amíg a fenti olló össze nem záródik! Sőt, felhívnám arra a figyelmet, hogy pont ez az olló a fő felelőse gazdasági elmaradottságunknak, mert ez a humán tőke, a legfőbb termelési tényező alulértékeltségét reprezentálja. Csak egy példa: egy orvos humán tőke értéke a Lajtán túl 80-90 millió forint. Ennyit veszítünk, amikor egy orvos külföldre távozik.
A magyar közgazda gondolkodásba, de még a laikusokéba is szinte belevésődött az a téves következtetés, miszerint a ciklikus egyensúlyi zavarokért (8-10 évente) a „túlfogyasztás”, a kormányok felelőtlen „osztogatása”, vagyis a „tücsöknemzet szindróma” a felelős.
Az egy főre jutó GDP és a reálbér színvonal alakulása Magyarországon:
2013 óta (amióta Varga Mihály a gazdasági-, majd pénzügyminiszter) dinamikusan nőnek a bérek, messze az inflációt meghaladva. (Nesze neked „bérinfláció”!) Ez, és csakis ez húzza magával a magyar gazdaságot, amely így szépen közeledik az egyensúlyi növekedési pálya felé! Amely pályától mindig a fiskális-restrikciós csomagok távolították el egyébként. Ebből következik, hogy a közhiedelemmel ellentétben Bokros Lajos és Surányi György, valamint egy évtizeddel később Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem válságot kezelt, hanem válságot generált: a V alakú válságot transzformálták W alakúvá, elnyújtva a kilábalást mindkét esetben három évvel!
Fogalmazzuk meg az alapszabályt: ma hazánkban nem a gazdasági növekedés üteme szabja meg a reáljövedelem növekedés ütemét, hanem fordítva! Ez mindaddig tart, amíg a fönti ábrán látható olló be nem zárul! Ha bezárult, akkor „lép életbe” a Madár Péter által felvázolt összefüggés: onnantól kezdve kell a gazdasági növekedés ütemének és a bérnövekedés ütemének szinkronban haladnia! Viszont egészen addig a pontig, az olló bezáródásáig, a nyomott bérszínvonal (és nyugdíjszínvonal!), a túl szűk belső fogyasztói piac blokkolja a gazdaságot, és nem engedi kibontakozni a benne rejlő növekedési potenciált. Ez ma legalább akár 6-8 százalék is lehet! Ez ugyanis egy felzárkózóban levő, alacsony bázisról induló gazdaság valós potenciája! Nem kell tehát félni a bérek és nyugdíjak!) még bátrabb emelésétől! A kiáramló végső jövedelmek (bérek, nyugdíjak a fogyasztás, a piac bővülésén keresztül megteremtik önmaguk fedezetét, folyamatosan, nap, mint nap. Az olló bezárulásáig nem fenyeget a „túlfogyasztás”, a „fedezet nélküli bérkiáramlás”, vagy akár a bérinfláció veszélye.
ÖSSZEOMLÓ NYUGDÍJKASSZA?
(Vagy inkább alapvető közgazdasági elméleti hiányosságok?)
„A hibás logikájú emberek több bűnt követtek el akaratukon kívül, mint a rossz emberek szándékosan!” Milton Friedman. (Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. KJK. 1986. A könyv utolsó mondata. 263.o.1
A „főkönyvelői közgazdaságtan” csapdája
Nemrég Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Intézet igazgatója azt nyilatkozta egy tv-interjúban, hogy a nyugdíjakat drasztikusan csökkenteni kell, ha el akarjuk kerülni a nyugdíjrendszer összeomlását. A HVG hasábjain Simonovits András professzor szólt hozzá a témához, és ő is kongatta a vészharangot, ha nem is ekkora hangerővel. Emlékeim szerint már 20-25 évvel ezelőtt is hallottam, olvastam hasonló apokaliptikus jóslatokat, de a nyugdíjrendszernek azóta is „kutya baja, köszöni, működik és jól van”. Annyiban persze árnyalom ezt a humorosnak szánt végszót, hogy természetesen nem gondolom én sem, hogy a nyugdíjrendszerrel minden rendben van, rengeteg a probléma, de erről majd később.
A „főkönyvelői közgazdaságtan” mai művelői, a magyar közgazdák túlnyomó többsége (tisztelet a kivételnek, aki, amely erősíti a szabályt…) leragad annál a logikánál, miszerint a kifizetett nyugdíj „elszáll” a rendszerből, vagyis a nagy makrogazdasági körfolyamatból, a nyugdíjas elkölti, feléli, tehát megsemmisíti ezáltal a termelőszféra produktumának (a GDP-nek) egy tekintélyes részét. Itt jól tetten érhető eme „főkönyvelői közgazdaságtan” szokásos szemellenzős, csőlátásszerű mentalitása, amely élesen szembeállítja, mintegy a főkönyvelői tartozik – követel rubrika két oldalára állítja, egymással szemben a termelést és a fogyasztást. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a modern közgazdaságtani diszciplína leggyorsabban fejlődő ága, a humán tőke elmélet ezzel már szakított: a végső fogyasztást a humán tőke újratermelése folyamataként fogja föl. Ebben a logikában a bér nem folyó termelési költség (csak látszólag az, mert havonta fizetik), hanem beruházás a humán tőkébe.
A „főkönyvelői közgazdaságtan” szerint tehát a kifizetett nyugdíj egyszerűen a „veszteség” rubrikába kerül, „kiszáll” a nagy makrogazdasági körfolyamatból, szublimálódik, akár a szárazjég a melegben. Ezzel szemben a nyugdíjjal, mint a bér mellett a másik bérjellegű, végső fogyasztásra kerülő munkajövedelemmel, valami egészen más történik: az utolsó forintig benne marad a nagy rendszerben, a körfolyamatban, sőt, ott tovább működik, hat, például serkenti a gazdaságot. Ne feledjük el, hogy 2,7 millió emberről van szó, akiknek a fogyasztási szerkezete ráadásul nagyon is előnyös a gazdaság általános működése, növekedése szempontjából: alapvető fogyasztási cikkek! A nyugdíjas már nem vesz lakást, autót, élelmiszerre, ruházatra, gyógyszerre, rezsire költ.
Amikor a nyugdíjas vásárol a boltban, vagy elmegy hétvégére az Erzsébet utalvánnyal a Wellness-szállodába regenerálódni, akkor nem csak fogyaszt, „megtermelt GDP-t semmisít meg”, de ezáltal árbevételt képez az élelmiszer-kereskedelem, élelmiszeripar, agrárszektor, vendéglátás, stb. rubrikában. Árbevételt, profitot (vagyis jövőbeli beruházást), áfát, szja-t, egészségbiztosítási járulékot, és, milyen érdekes: még nyugdíj járulékot is! És nem utolsósorban ezáltal részben indukálja a gazdasági növekedést! Legalábbis ezt állítja a modern humán tőke elmélet, amelynek első megfogalmazója (1966!) az itthon is méltatlanul elfeledett Jánossy Ferenc.2 Majd az amerikai Theodore Williams Schultz kap ezért az elméletért (humán tőke) közgazdasági Nobel-emlékdíjat 1979-ben.3
Amikor tehát egy magyar közgazda guru „drasztikus nyugdíj csökkentést” javasol, a másik meg óv a „megalapozatlan béremelkedéstől”, akkor valójában a közgazdaságtan kőkorszakáról beszélhetünk. De nem a neolítikumról, hanem inkább a paleolit korról...
Lehet-e ma bért emelni?
„Nem azért fizetem meg jól a munkásaimat, mert sok pénzem van, hanem azért van sok pénzem, mert jól megfizetem a munkásaimat.” Robert Bosch
„Akkor lesz nagy üzlet az autó, amikor azok a munkások is meg tudják venni, akik előállítják a gyáraimban!” Henry Ford
„Demokráciánk talpköve az ötdolláros órabér!” Lee Iaccocca
Mellár Tamás pécsi professzor, a 2018-as választásokon Karácsony Gergely MSZP-PM miniszterelnök aspiráns pénzügyminiszter jelöltje szerint „ma nem szabad bért emelni, előbb a teljesítménynek kell javulnia”. Madár István, az ismert gazdasági elemző nemrég a Kossuth Rádió egyik műsorában figyelmeztetett arra, hogy 2017-ben a GDP csak 4,2 százalékkal nőtt, míg a bérszínvonal 12 százalékkal, amit szerinte „a vállalkozók még a tartalékaikból ki tudtak gazdálkodni, de most már ennek gátat kell szabni”. Időnként már újra hallani rebesgetni egyesek által a bérinfláció meséjét is, amit ugyan Milton Friedman már 40 évvel ezelőtt megcáfolt, de egyetemeinken ma is tényként tanítják. A laikusok és az elméleti szempontból felkészületlen magyar közgazdák számára megjegyzem itt, hogy a modern, gazdaságban a végtelenül rugalmas termelési és kereskedelmi rendszerek révén a megnövekedett keresletet nem az ár követi, hanem a volumen, ezért nincs kereslet-húzta infláció, akkor sem, ha ezt még mindig tanítják nálunk. (Nyugaton már elfelejtették!) Költség-tolta infláció sem létezik, mert egyrészt a gyors technikai fejlődés ellensúlyozza a béremelkedést, másrészt a bér ma már az összköltség 10 százaléka körüli részarányt képvisel az ipar, és ennél is alacsonyabb részarányt az agrárszektor számára. Ha 10 százalékkal nő a bérköltség, az az összköltségben egy százalékot jelent! A szolgáltató szektorban persze nagyobb a bérköltség részaránya, de pont ebben a szektorban kiemelkedő a hozzáadott érték tartalom – erre nemrég Csath Magdolna professzor asszony hívta föl a figyelmet egy műsorban. Itt ez ellensúlyozza a bérköltség növekedését. Sub pondere crescit palma! (Teher alatt nő a pálma!) Ha a szolgáltató szektorban „túl magas” a béremelkedés üteme, akkor ez innovációs kényszerként nehezedik a vállalkozóra! Vagy megfelel ennek, vagy „kiszáll”. Ez a piaci verseny!
Magyarországon ma egy sajátos ollót látunk szétnyílva. Az egy főre jutó GDP terén az EU-27-ek átlagának kétharmadát (67-68%) érjük el, míg a reálbér színvonal terén annak egyharmadát (34%). Vagyis a bérszínvonal, a fogyasztás még mindig messze elmarad a valós gazdasági teljesítménytől kedves Mellár Tamás és Madár István! Ebből következik, hogy nyugodtan emelkedhetnek a bérek a gazdasági növekedés ütemét meghaladó mértékben, mindaddig, amíg a fenti olló össze nem záródik! Sőt, felhívnám arra a figyelmet, hogy pont ez az olló a fő felelőse gazdasági elmaradottságunknak, mert ez a humán tőke, a legfőbb termelési tényező alulértékeltségét reprezentálja. Csak egy példa: egy orvos humán tőke értéke a Lajtán túl 80-90 millió forint. Ennyit veszítünk, amikor egy orvos külföldre távozik.
A magyar közgazda gondolkodásba, de még a laikusokéba is szinte belevésődött az a téves következtetés, miszerint a ciklikus egyensúlyi zavarokért (8-10 évente) a „túlfogyasztás”, a kormányok felelőtlen „osztogatása”, vagyis a „tücsöknemzet szindróma” a felelős.
Az egy főre jutó GDP és a reálbér színvonal alakulása Magyarországon:
2013 óta (amióta Varga Mihály a gazdasági-, majd pénzügyminiszter) dinamikusan nőnek a bérek, messze az inflációt meghaladva. (Nesze neked „bérinfláció”!) Ez, és csakis ez húzza magával a magyar gazdaságot, amely így szépen közeledik az egyensúlyi növekedési pálya felé! Amely pályától mindig a fiskális-restrikciós csomagok távolították el egyébként. Ebből következik, hogy a közhiedelemmel ellentétben Bokros Lajos és Surányi György, valamint egy évtizeddel később Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem válságot kezelt, hanem válságot generált: a V alakú válságot transzformálták W alakúvá, elnyújtva a kilábalást mindkét esetben három évvel!
Fogalmazzuk meg az alapszabályt: ma hazánkban nem a gazdasági növekedés üteme szabja meg a reáljövedelem növekedés ütemét, hanem fordítva! Ez mindaddig tart, amíg a fönti ábrán látható olló be nem zárul! Ha bezárult, akkor „lép életbe” a Madár Péter által felvázolt összefüggés: onnantól kezdve kell a gazdasági növekedés ütemének és a bérnövekedés ütemének szinkronban haladnia! Viszont egészen addig a pontig, az olló bezáródásáig, a nyomott bérszínvonal (és nyugdíjszínvonal!), a túl szűk belső fogyasztói piac blokkolja a gazdaságot, és nem engedi kibontakozni a benne rejlő növekedési potenciált. Ez ma legalább akár 6-8 százalék is lehet! Ez ugyanis egy felzárkózóban levő, alacsony bázisról induló gazdaság valós potenciája! Nem kell tehát félni a bérek és nyugdíjak!) még bátrabb emelésétől! A kiáramló végső jövedelmek (bérek, nyugdíjak a fogyasztás, a piac bővülésén keresztül megteremtik önmaguk fedezetét, folyamatosan, nap, mint nap. Az olló bezárulásáig nem fenyeget a „túlfogyasztás”, a „fedezet nélküli bérkiáramlás”, vagy akár a bérinfláció veszélye.
*****
Gazdag László közgazdász, egyetemi docens
A BOKROS CSOMAG ÉS ORBÁN „MAFFIAÁLLAMA”
Kik hozták létre az oligarchiát?
Manapság az ellenzék és holdudvara Orbán-rendszerről, maffiaállamról, oligarchákról beszél. Valójában az oligarchia, a maffiaállam, a rendszerszintűvé tett korrupció kialakulása az Antall- és Horn kormányok időszakához köthető, mégpedig a rabló privatizációhoz, amely ez alatt a nyolc év alatt zajlott gátlástalanul. Ahelyett, hogy az állami tulajdon privatizációjakor létrehoztuk volna a kis-és középrészvényesek széles középosztályát, illetve annak másik fontos pillérét, a fejlődőképes kkv-szektort, egyszerűen egy szűk csoport, mindenfajta társadalmi kontroll nélkül szabályosan szétlopta a közvagyont. Ennek a folyamatnak a dandárja egyébként az állítólag baloldali Horn kormány idejére esett: 1995-1998 között lett a volt állami tulajdon 70 százaléka átjátszva magánkezekbe. Az már csak hab a tortán, hogy eközben ment végbe az egykor világszínvonalú, versenyképes mezőgazdasági szövetkezeti szektor szétverése, szétlopása is, holott a szövetkezet már kollektív magántulajdon, hasonló sok szempontból a részvénytársasághoz, azzal a különbséggel, hogy a szövetkezet tulajdonosai egyben a közös gazdaság munkavállalói is. Ehhez a tulajdonformához semmi köze sem volt az államnak, kérdésem én: hol volt az Alkotmánybíróság, hol volt a baloldali értelmiség? A baloldal, nevezetesen az MSZP részéről az volt az egészben a tragikomikus, hogy a szövetkezeti szektor szétverésével saját biztos vidéki bázisukat számolták föl, szinte öngyilkos módon!
1990-1998 között kialakult egy latin-amerikai típusú, túlkoncentrált tulajdoni-és jövedelemszerkezet, miközben az első nagy megszorító csomag, a Bokros-Surányi csomag „eredményeként” szabályosan felmorzsolódott, erodálódott a késő Kádár korból átörökölt középosztály. Innentől kezdve a kormányváltások többnyire arról szóltak, hogy éppen melyik párthoz közeli oligarchacsoport kerül közelebb a tűzhöz, nyúlja le a nagy állami megrendeléseket. Nagyjából 2010 után ehhez adódott hozzá egy égből hullott manna, az Európai Unió által folyósított hatalmas pénzek lenyúlása, és szétosztása a „saját” haveri körnek. Szó sincs itt semmiféle Orbán-rendszerről, egyszerűen csak az égből hulló manna most a Fidesz-KDNP koalíció ölébe hullik, mégpedig a balliberális oldal saját ostobasága, alkalmatlansága okán. Az első ostobaságuk a Bokros-Surányi csomag volt, a második Medgyessy Péter leváltása, a harmadik a Gyurcsány-Bajnai csomag.
Bokros-Surányi csomag
1994-ben már spontán módon megoldódóban volt az 1989-1993 közötti válság, vagyis a termelés súlyos visszaesése, a hazai ipar színe-virágának összeomlása (megjegyzem, hogy ez is elkerülhető lett volna, ha hozzáértő kezekbe kerül a gazdaság), hiszen 1994-ben már 2,9 százalékkal nőtt a GDP, 16,6 százalékkal az export (ez már kiugróan szép teljesítmény volt!), hét százalékkal a reálbér színvonal, miközben lement az infláció 35 százalékról (1991, amikor Surányi György a Jegybank elnöke!) 18 százalékra. Minden jó riányban haladt, csak hagyni kellett volna a gazdaság spontán önjavító mechanizmusait. De nem hagyták! Jött 1995 március 12-én a Bokros-Surányi csomagnak nevezett hajmeresztő közgazdasági dilettantizmus. Ami egyben erkölcstelen gazemberség is volt! Bokros és Surányi abból az eleve téves következtetésből indult ki, hogy Magyarországon az egyensúlyi zavarok oka mindig is a „túlfogyasztás”, a „fedezet nélküli bérkiáramlás”, az „osztogató kormányok”. Ez azért tévedés, mert Magyarországon mindig is, afféle történelmileg örökölt adottságként, a reálbér színvonal jócskán elmaradt a tényleges teljesítménytől, az egy főre jutó GDP szintjétől, nemzetközi összehasonlításban. Éppen a humán tőke tragikus történelmi alulértékeltsége volt mindig is az oka lemaradásunknak, modernizációs-felzárkóztatási kudarcainknak.
A megemelt beruházási ráta mítosza végigkísérte a „szocialista iparosítás”, „eredeti felhalmozás” évtizedeit, de ma is hat, rombol! Matolcsy György már többször kijelentette, hogy a beruházási rátát fel kell emelni a GDP 19 százalékáról a 25 százalékára. Most Varga Mihály pénzügyminiszter kicsit visszafogta magát, ő „csak” 21 százalékra szeretné ezt a mutatót feltornázni. Azért téves ez a logika, mert a beruházási ráta megemelése csakis a fogyasztási ráta ugyanolyan mértékű csökkentését követelné meg, ami viszont megint csak a humán tőke leértékelését jelentené. Csak mellékesen megjegyzem, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a megtakarítási-beruházási ráta másfél évszázada 12 százalék körül ingadozik, ami nemzetközi összehasonlításban is egy alacsony szám… Csak hát ez azt is jelenti ám, hogy ott a humán tőke van felülértékelve a holt tőkével szemben! Egyben éppen ez az USA sikerének a titka, kedves magyar közgazdászok és gazdaságpolitikusok! De azt már a magyar Jánossy Ferenc is szépen kimutatta 1966-ban megjelent művében, hogy a beruházási ráta megemelésével nem lehet meggyorsítani a gazdasági fejlődést! Ehhez teszem én hozzá a Gazdag-féle kiegészítést: lelassítani viszont lehet, éppen erről szólt a szocialista iparosítás magas beruházási rátájának tejes kudarca!
Mi történik 1995-ben megint? Bokros Lajos meghirdeti, hogy a jövedelmeket át kell csoportosítani a fogyasztás oldaláról a beruházások oldalára. Ezt az ostobaságot tetézi azzal, hogy vissza kell szívni a fedezet nélkül kiáramlott jövedelmeket, hiszen 1994-ben, mint láttuk, a GDP 2,9 százalékkal nőtt, míg a reálbér színvonal hét százalékkal. Ez azt volt kapitális tévedés, mert még így is a reálbér színvonal messze elmaradt az egy főre jutó GDP-nek megfelelő szinttől. Semmi gondot nem okozott tehát az, hogy gyorsabban nőtt a reálbér színvonal, mint a gazdaság. Az infláció is szépen ment lefelé, avagy nesze neked bérinfláció, a magyar közgazdák szintén kedvelt meséje! 2013 előtt már csak Simor András és Király Júlia, az MNB két vezetője riogatott vele.
Bokros és Surányi meglépték 1995. március 13-án a forint egyszeri drasztikus kilenc százalékos leértékelését, majd jött az előre bejelentett csúszó leértékelés, amivel a valutaspekulánsok Mekkájává tették Magyarországot, hiszen spekulálni sem kellett. Fogadni mernék, hogy Soros Gyuri bácsi is százmilliókat keresett rajta, dollárban!
A leértékeléssel az infláció tudatos felpörgetése volt a cél, sikerült is tíz százalékponttal visszatornázni, 18 százalékról 28 százalékra. Csak megjegyzem, hogy ekkor is, 1991-ben is Surányi György volt az MNB elnöke. Kétszer is inflációs csúcsot produkálni: ez aztán a monetáris szakértelem csúcsa! Közben az MNB bécsi leánybankja bukott csekélyke 80 milliárd forintot, ennek hátteres em lett soha feltárva, a felelősök nem lettek megnevezve.
A laikusoknak csak annyit, hogy a magas infláció a kisember alattomos különadója, de a nagy mobil pénztulajdonosoknak égből hullott manna. Az inflációval felszöktek a kamatlábak, és hát az állam a legfőbb adós! Ez önmagában 464 milliárd forinttal rontotta az államháztartás egyenlegét, és hogy ebből ne legyen nagy bukás, hirtelen bevételre volt szükség: beindult a rabló-tolvaj privatizáció ördögi gépezete, adósságcsökkentés privatizációs bevételekből, vagyis nagyarányú nemzeti vagyonvesztés árán! Afrikai törzsfőnökök kótyavetyélték el nemzeti kincseiket (pl. a magyar élelmiszeripar színe-virágát) üveggyöngyökért.
Egyébként olyan reálkamatlábak voltak, 15-20 százalék között, amelyekkel semmilyen termelő tevékenység nem tudott versenyezni. Mindenki igyekezett kivonni a termelésből a tőkéjét, és igyekezett azt a bankba tenni. Egekbe szöktek a megtakarítások, miközben pangott a gazdaság. A Bokros-Surányi csomag megakasztotta és három évvel eltolta a kilábalást, a V alakú válságot W alakúvá transzformálva.
Ugyanakkor megvalósult a cél: a kisemberek millióinak kis forintjait sikerült átcsoportosítani milliárdos csirkefogók számláira. Persze ebből nem beruházások lettek, hanem például 1996-ban nagyobb volt nálunk a luxusautók forgalma, mint Ausztriában és Belgiumban. Jól kerestek a szafáriutakat szervező irodák is.
„Orbánék lenyúlják az EU-s pénzeket”!
Erről sápítozik a balliberális média egész nap. Való igaz, ha kialakult egy oligarcharendszer más az Antall-és Horn kormányok idején, 1990-1998 között, akkor ez működik ma is, és hát „minden szentnek maga felé hajlik a keze”… Hogy most nem Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Bajnai Gordon, Kóka János, stb. cégei nyerik el az uniós tendereket, hanem Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, stb. cégei? Ezen lehet keseregni, kedves balliberálisok, csak hát a saját ostobaságotok eredményeként lett kiénekelve az Esopus tanmese sajtja a szátokból.
Azonban itt van egy nagy különbség! A Bokros-Surányi csomag,,majd az azt szolgai módon megismétlő Gyurcsány-Bajnai csomag belső forrásokat csoportosított át, addig az „Orbán-rendszer” egy külső forrást „nyúl le”, osztja el a saját oligarcha-körnek. Ezzel nem okoz kárt a kisembernek, legföljebb a balliberális oldalhoz köthető másik oligarchakörnek.
Természetesen én azt tartanám kívánatosnak, hogy az oligarchák kezén koncentrálódó vagyont valamilyen módon kis-és középrészvények formájában kellene kivezetni, sok százezer, vagy akár milliós tulajdonosi körnek a kezébe. Ez ma már nagyon nehezen kivitelezhető, de azért törekedni kellene rá!
Végezetül napjaink legfontosabb kérdése: a migránsválság kezelése! 2018-ban ez a kérdés döntött! A teljességgel tehetségtelen ellenzék ezt a problémát a szőnyeg alá söpörte, ezzel önmagában is biztosította saját megsemmisítő vereségét. A másik fontos mozzanat: 2013 óta, vagyis varga Mihály pénzügyminiszterré történt kinevezése óta töretlenül nőnek a reálbérek, húzzák maguk után a gazdaságot. Ezzel szemben Karácsony Gergely pénzügyminiszter jelöltje, Mellár Tamás mit hirdetett? „Nem szabad bért emelni, előbb a teljesítménynek kell javulnia!” Ez a hajmeresztő közgazdasági szamárság a Bokros Lajos féle idejétmúlt főkönyvelői gazdaságtan dogmája, ebből nem kértek már – éspedig teljes joggal – a választók.
*****
Magyarnak hitt termékek tulajdonosai!!!
- Sió (a német Eckes-Granini csoport tulajdona)
- Sága (angol tulajdon)
- Globus konzervek (a cseh Hamé illetve a francia Bonduelle tulajdona)
- Globus ételízesítők (az angol, illetve holland Unilever tulajdona)
- Győri (az amerikai Kraft Foods vállalatcsoport tulajdona)
- Piros Pöttyös (a holland Friesland tulajdona)
- Boci csoki (a svájci Nestlé tulajdona és Csehországban készül!)
- Horváth Rozi (az osztrák Salinen tulajdona)
- Kalifa (arab tulajdon)
- Vénusz (a francia Bunge csoport tulajdona)
- Milli Tej (a holland Friesland tulajdona)
- Pannontej (a francia Bongrain Csoport tulajdona)
- Medve, Karaván, Bakony és Tihany (Bongrain Csoport)
- Theodora (a svájci Nestlé tulajdona)
- Törley, Hungária, Walton pezsgők (a német Henkell tulajdona)
- BB bor és pezsgő (Henkell) - Delikát8 (Unilever)
- Kotányi (az osztrák Kotányi GmbH tulajdona, a gyártás is Ausztriában zajlik)
- Baba (az Unilever tulajdona, Csehországban és Lengyelországban készül)
- Tomi (Henkel)
- Amodent (Unilever)
- Koronás Cukor (az osztrák Agrana tulajdona, de a termékek egy része itt készül)
- Kaiser (a szlovák Penta csoport tulajdona)
- Debreceni, Csaba Hús, Szole Meat (Penta csoport)
- Sport (szelet), Kapucíner, Piros Mogyorós (az amerikai Kraft Foods tulajdona.
Ezért is kellettünk az EU-nak!!!!
- Sió (a német Eckes-Granini csoport tulajdona)
- Sága (angol tulajdon)
- Globus konzervek (a cseh Hamé illetve a francia Bonduelle tulajdona)
- Globus ételízesítők (az angol, illetve holland Unilever tulajdona)
- Győri (az amerikai Kraft Foods vállalatcsoport tulajdona)
- Piros Pöttyös (a holland Friesland tulajdona)
- Boci csoki (a svájci Nestlé tulajdona és Csehországban készül!)
- Horváth Rozi (az osztrák Salinen tulajdona)
- Kalifa (arab tulajdon)
- Vénusz (a francia Bunge csoport tulajdona)
- Milli Tej (a holland Friesland tulajdona)
- Pannontej (a francia Bongrain Csoport tulajdona)
- Medve, Karaván, Bakony és Tihany (Bongrain Csoport)
- Theodora (a svájci Nestlé tulajdona)
- Törley, Hungária, Walton pezsgők (a német Henkell tulajdona)
- BB bor és pezsgő (Henkell) - Delikát8 (Unilever)
- Kotányi (az osztrák Kotányi GmbH tulajdona, a gyártás is Ausztriában zajlik)
- Baba (az Unilever tulajdona, Csehországban és Lengyelországban készül)
- Tomi (Henkel)
- Amodent (Unilever)
- Koronás Cukor (az osztrák Agrana tulajdona, de a termékek egy része itt készül)
- Kaiser (a szlovák Penta csoport tulajdona)
- Debreceni, Csaba Hús, Szole Meat (Penta csoport)
- Sport (szelet), Kapucíner, Piros Mogyorós (az amerikai Kraft Foods tulajdona.
Ezért is kellettünk az EU-nak!!!!
*****
Ki a felelős mindezért?
Kótya-vetye elvtársi módra !
Kótya-vetye elvtársi módra !
Természetesen a kérdés költői, hiszen az eredményt mindenki ismeri, de talán nem a kellő mélységben.
Csak azért, hogy még pontosabban és érthetőbben fogalmazzak, ki felel azért, hogy az úgynevezett rendszerváltoztatás 12-14 éves késéssel indult el Magyarországon!
Hogy a fenti állítás nem légből kapott, azt az alábbi tények igazolják.
1, Hazánk 1990-ben még a volt KGST országok közül a legjobb kondícióban volt, mind gazdaságilag, mind társadalmilag. Ez tény. (kivéve talán az NDK-t)
2, Az úgynevezett rendszerváltoztatás után 28 évvel viszont Lengyelország és Csehország tekintetében egészen látványos a lemaradásuk, mint azt a gazdasági mutatók is igazolják!!
Nem beszélve arról, hogy a privatizációjuk jobb volt mint a mienk, nem volt ekkora vagyonvesztés, nem volt ekkora korrupció és megpróbálták kedvező helyzetbe hozni a saját állampolgáraikat, vállalkozóikat, megteremtve ezzel a polgári réteget.
Vajon ez a lemaradás miből adódik? Ha megvizsgáljuk az elmúlt 28 év politikai eseményeit, akkor látni kell, hogy az első nyolc év és a 12-16 év közötti időszakban a gazdasági és politikai folyamatok enyhén szólva sem nevezhetőek „optimálisnak”.
Nézzük az első 12 év történéseit, ami óriási politikai csatározásokban és a média háborúban érhető tetten.
Az ún: „szabad sajtó” szembefordul a legitim, megválasztott kormánnyal!
Az a sajtó, amely át és át van szőve „SZT” tisztekkel és besúgókkal.
Vastagon megy a Horthystázás, szélsőjobboldalizálás, antiszemitázás, a régi világ felidézése, a régi grófi világgal való ijesztgetés. Mindeközben már készült az új gazdagok úri világának kiépítése, mint ahogy azt, Sárközi Tamás meg is fogalmazta: „ leggyorsabban kapitalistákat kell teremtenünk!”.
Vajon ki vezényelhette az SZT tisztekkel átszőtt médiát, ha nem a Hálózat.
Mivel ok nélkül nincs okozat, rögtön fel kell tenni a kérdést „miért”?
Talán nem nyilvánvaló, de a korszak legnagyobb kérdése a „privatizáció, vagy reprivatizáció” volt!!?
Az elvtársak mindenképpen meg akarták akadályozni a reprivatizációt, mert akkor fuccs a nagy lenyúlásnak. Ehhez persze társak kellenek, akiket meg is találtak a liberális megmondó emberek és a mögéjük felsorakozott pénzügyi és beruházó lobbik személyében (Sarlós, Maxwell, Soros, stb,). Innentől kezdve nem csak a magyar sajtó, hanem a külföldi sajtó egy része is ellenségesen viszonyult a nemzeti magyar kormányhoz. A média ismét bebizonyította árulását a nemzettel szemben, „tisztelet a kivételnek”!
Ezen időszak a magyar jogállamiság szégyene, hiszen nyílt utcai robbantások, gyilkosságok, a törvény nyílt lábbal tiprása folyt évekig, mondhatni szinte rendőri asszisztálás mellett. Az akkori bűnügyek feltárása manapság 20 éves késéssel történik, vélhetőleg azért, mert még a politikai szálak is késleltették azt.
Eközben a nemzeti vagyon folyamatosan leértékelődött, mivel a vásárlóknak az érdeke az volt, hogy minél olcsóbban jussanak hozzá az értékesíteni kívánt egységekhez.
A privatizációs ügy pikantériája az volt, hogy az állami vagyon értékesítésénél a kecskére bízták a káposztát, vagyis a KISZ szinte teljes vezérkarára lett rábízva az értékesítés (ÁVÜ).
A gazdasági adatokból az olvasható ki, hogy a magánosítás zömét, szinte dömping szerűen a liberális-baloldal hajtotta végre, amelyben értelemszerűen a közelállók jobban jártak.
A jobban jártak kifejezés nem azt takarja, hogy magyar tulajdonosa lett volna az adott tulajdonnak, mert akkor hosszabb távon a profit Magyarországon maradt volna, hanem azt, hogy valakik jól járhattak egy külföldinek eladott tulajdon után, ahol már a megtermelt profit nem marad az országban.
Privatizációs bevétele:
év/MRDFt
Kimondva kimondatlanul szinte az volt a vezérfonal, hogy „kellett nektek demokrácia, akkor mindent külföldi kézbe adunk”!
Így történhetett meg mára az, hogy a teljes termelői vagyon (ipar, mezőgazdaság) 80 %-a külföldi kézbe került, olyan szinten, hogy a falból még a „szöget” (know-how) is kihúzták és eladták. (pld, Sió, Piros arany, Túró rudi, Törley stb,)
A MALÉV-ot például részeiben kiszervezték, a törzstevékenységet magára hagyták, majd az Orbán kormány mentési kísérletét az EU megakadályozta, mivel akkor már uniós tagok voltunk és a törvények tiltották az állami beavatkozást.
Más nemzetek kormányai kényesen ügyeltek arra, hogy a nemzeti szimbólumként szereplő gazdasági egységeiket ha lehet őrizzék meg saját, vagy résztulajdonban.
Így tettek a Lengyelek és a Csehek is. Mi nem!
A mi baloldali kormányaink dömping áron adtak el mindent ami a kezük ügyébe került.
Hiába a vagyonok begyűjtéséhez és elherdálásához mindig is a történelem folyamán kiválóan értettek, nem törődve azzal, hogy a középosztály, vagyis a társadalom derékhadát teszik tönkre.
Tehát fel lehet tenni a kérdést!
Egy felelős magyar kormány, semmiért sem felelős ?!
2018. 08. 26.
Cs. Szabó Béla közíró
Magyar Justitia Bizottság elnökségi tagja
