Beszélgetés Dr. Torgyán Józseffel! 2. rész!
(Katt linkre!!)
*****
Film a rendszerváltásról!
Beszélgetés Dr. Torgyán Józseffel!
(Katt linkre!!)
*****
Film a rendszerváltásról!
5. rész
Beszélgetés Dr. Boross Péter miniszterelnökkel!
(Katt a linkre!)
*****
Film a rendszerváltásról!
6. rész
Beszélgetés Dr. Bégány Attilával!
6. rész
Beszélgetés Dr. Bégány Attilával!
(Katt a linkre!)
*****
Cs. Szabó Béla
Gorbacsov és munkássága
Meghalt Mihail Szergejevics Gorbacsov az utolsó szovjet SZKP pártfőtitkára!
Megválasztásának körülményei sok érdekességet mutatnak, hiszen a világban már kuncogás szintjén figyelték a párt matuzsálemeinek egymás utáni gyors elhalálozását. A hosszan uralkodó Brezsnyev után Andropov, a volt magyar nagykövet, majd Csernyenkó következett, aki szintén pár hónapos ténykedés után elhalálozott. A SZU-ban komoly gazdasági visszaesés volt tapasztalható,
hiszen a kommunista gazdasági dogmák erősen korlátozták a fejlődést ráadásul a nyugattal való katonai szembenállás is komoly érvágás volt az orosz „népgazdaságnak”!
Azonban a baj nem jár egyedül, hiszen a „csillagháborús” amerikai katonai és tudományos program is feszítette az orosz belső gazdaságot, hiszen ezekre megfelelő válaszokat kellett volna adni. Ezeknek a nyomásoknak a hatására az SZKP KB (nagyon helyesen) egy fiatal agilis vezető megválasztásában gondolkodott, aki kiutat tud találni a fennálló problémákból.
Így esett a választás 1985. március 11-én Mihail Gorbacsovra, aki megválasztásakor fogadalmat tett a kommunizmus „emberarcúvá” tételére!?
Olyan feladatot tűzött ki maga elé, amelynek megvalósítása egyenlő a lehetetlennel!
1986 februárjában, az SZKP XXVII. kongresszusán vetette fel a glasznoszty ("nyíltság"), a peresztrojka ("átalakítás"), és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés "gyorsítása") elképzeléseit.
A belső gazdaság felgyorsítására programot indított. Gorbacsov első jelentős intézkedése az 1985-ös alkoholreform volt, amely a Szovjetunió-szerte hatalmas méreteket öltő alkoholizmus visszaszorítását és az alkoholfogyasztás káros hatásainak össztársadalmi szintű csökkentését célozta meg. A külpolitikában hosszú és kemény tárgyalásokat kezdett az USA-val, amely végső soron a különböző atomrakétákat korlátozó egyezmények után sikeresnek volt mondható! Ez egy óriási lépés volt a hidegháború megszűnése felé. Egy sor a gyorsítást elősegítő rendelkezéseit azonban a régi rend emberei a megkövesedett kommunisták nem nézték jó szemmel. A hadsereg régi megkövesedett öregjei szintén erősen ellenálltak a változásnak.
A nyíltság, az átalakítás és az gyorsítás programja az hatott a társadalomra és éppen ezért felerősödtek a tagköztársaságokban az elszakadási törekvések, amelyek odáig vezettek, hogy 1991 augusztusában egy katonai puccs tört ki, amely ugyan elvetélt (Borisz Jelcin érdemeként), de komolyan megrengette Gorbacsov helyzetét is, így 1991 decemberében lemondott az SZKP elnöki tisztéről és ezzel gyakorlatilag a Szovjetunió megszűnt.
Ha csak ezt az utolsó egy tevékenységét nézzük, már akkor is óriási érdemeket szerzett, hiszen egy olyan emberidegen impérium szűnt meg, amely - ha nem is hosszú időre, de – csökkentette a szembenállást kelet és nyugat között, fejlődés indult meg közép- Európai országokban és nem utolsósorban a két világhatalom között is rendeződött a nézet rendszer, legalábbis egy időre mindenképpen.
A siker mellett azonban voltak megfontolatlan és óvatlan külpolitikai lépései is mint például a Máltai megállapodás, amely ugyan szabadságot hozott sok közép – Európai országnak, de rendezetlen helyzetet hagyott a NATO és az Orosz nemzeti érdekek között.
Ma pontosan látható, hogy a szóban tett ígéret semmit sem ér, hiszen tényszerűen megállapítható, hogy a NATO minden lehetőséget kihasznál, hogy a volt Szovjet határokat akár át is lépje, vagy legalábbis minél közelebb férkőzzön ahhoz.
Gorbacsov ugyan felvetette, hogy a NATO ne használja ki a Szovjet átalakulást, amit Busch meg is ígért neki.
Szóban!!
Ez ma óriási problémát okoz, amikoris a világ ott táncol a III. Világháború szélén.
Persze ugyanez eljátszódott Grúziánál is, ami csak komoly válság után oldódott fel, ha egyáltalán feloldódott!
Amerika jellemtelenségére mutat, hogy fokozatosan démonízálja 2010-óta Oroszországot, de nem azért mert Oroszország konfrontációra törekszik, hanem mert az USA-nak kell egy ellenség kép, hiszen ha ez nincs, akkor kinek adhatja el a legyártott fegyvereit?
Oroszország Putyin idejében egy csúcstalálkozón felvetette egy esetleges NATO-hoz való csatlakozást, amit a NATO főtitkár – vélhetőleg amerikai utasításra – kerek-perec elutasított.
Ami annál is inkább érthető, mert a NATO az amerikaiak „játszótere” minek nekik egy második dudás a csárdába?
Az amerikaiak akkor haragudtak meg az oroszokra, amikor Jelcin idejében az orosz energiahordozókra szemet vetettek, ami az immáron fiatalokból álló KGB-s tiszteknek csípte a szemét. Ekkor lépett Putyin Jelcin helyére és megfúrta az évezred nagy üzletét!
Hodorkovszkij is ennek a harcnak lett az áldozata! Csak a pontosság kedvéért az amerikai olaj is egy stratégiai tartalék, aminek kitermelése csak háborúk esetén engedélyezett a törvények szerint. Miért lenne ez másként Oroszországban?
Nos innentől számítva fekete seggű Oroszország és így jött képbe Ukrajna, egyrészt az ott fellelhető energiahordozók is számítanak és nem utolsósorban a föld ami talán a legkiválóbb az egész világon.
Csak hogy példát is mondjak rá, a II világháború alatt a németek az utánpótlás szállítására használt vagonokat, hogy ne fussanak üresen visszafelé, megpakolták kiváló minőségű ukrán földdel, ezzel is javítva a már kissé kizsigerelt német talajt.
Végső soron Gorbacsov érdemének tudható be és nagyon nagy szolgálatot tett a világ számára azzal, hogy elhárította az atomháború megvívását az emberiség feje fölül. Most már csak az a kérdés, hogy csak egy rövid időre hárult el a fejünk fölül a veszély, vagy a dédunokáink is megérhetik az újkori tavaszt.
*****
Gazdag László
POLITIKUS GENERÁCIÓK
Három politikusgenerációt tekintek át, sorolom a neveket, kiegészítem némi információval, aztán az olvasó döntse el, hogy mond-e neki valamit ez a felsorolás. Például ha összehasonlítjuk eme három nemzedék teljesítményét 1945 után.
Adenauertől Kohlig
Winston Churchill második miniszterelnöksége 1951-1955 között. A háborús győzelem nagy kikovácsolója a helyreállítás területén is nagyot alkotott.
Konrad Adenauer, az NSZK alapítója, első kancellárja1949-1963 között. A nyugatnémet gazdasági csoda megalapozója.
Ludwig Erhard, az NSZK második kancellárja Adenauer utódaként 1963-1966-ban, korábban gazdasági csúcsminiszter, aki megfogalmazta a "szociális piacgazdaság" programját.
Charles de Gaulle Franciaország köztársasági elnöke 1959-1969-ben, az Ötödik Köztársaság megalapítója. Az amerikai elnöki rendszer mintájára felépített politikai hatalmi szisztéma igen stabilnak bizonyult napjainkig.
Charles Pompidou, de Gaulle utóda, művének folytatója 1969-1974 között.
Valéry Giscard d'Estaing, Pompidou utóda 1974-1981-ben. Az 1970-es évek enyhülési politikájának beteljesítője francia részről. Ő írta alá 1975-ben Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szerződést.
John F. Kennedy, az USA karizmatikus elnöke 1961-1963-ban. Rövid elnöksége alatt is maradandót alkotott. Nyugat-Berlinben elmondott beszéde lelket öntött az emberekbe. Ikonikus mondatát - Ich bin ein Berliner! - ma is méltán idézik. Látva az USA lemaradását a Szovjetunió űrkutatási programjától meghirdette, hogy még abban az évtizedben embert juttat Amerika a Holdra. Ez majd az Apolló programmal válik valósággá.
Willy Brandt, előbb Nyugat-Berlin szociáldemokrata polgármestere (1957-1966), majd az NSZK kancellárja 1969-1974 között. Ő volt a keleti nyitása elindítója 1969-es varsói látogatásával. Mindenkit megdöbbentett, amikor ellátogatott Gdanskba, és a Westerplatte hősi emlékművénél térdre esve megkövette a lengyel népet. Pedig ő a II. világháború idején Norvégiában részt vett a nácikkal szembeni ellenállásban, tehát igazán vétlennek tekinthető! Tulajdonképpen ezzel kezdődött az enyhülés folyamata.
Helmuth Smidt, Willy Brandt utóda 1974-1982 között, és politikájának folyatója, az enyhülés korszakának fontos alakja. Kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt Kádár Jánossal, bátorítva a magyar pártfőtitkárt a liberalizálás folytatásában.
Bülent Echevit, a Török Köztársaság szociáldemokrata (!) elnöke, aki e minőségben sokat tett népe, országa modernizálásáért. Négyszer volt miniszterelnök: 1974, 1977, 1978-79, és 1999-2002. Akkor még nem gondoltuk, hogy milyen fordulatot vesz majd egyszer a török politika...
Harold Wilson, Nagy-Britannia munkáspárti miniszterelnöke 1964-1970-ben, majd pedig 1974-76-ban. Átvette
Ludwig Erhard szociális piacgazdaságról vallott nézeteit, és építeni kezdte ő is a "jóléti piacgazdaságot". Ez egy darabig sikeres is volt, ám jött az 1973-as olajválság...
Urho Kaleva Kekkonen, a finn köztársasági elnök, a finn semlegesség megalapozója. 26 éven át volt köztársasági elnök 1956-1982 között. De többször is betöltötte ezt megelőzően a miniszterelnöki posztot: 1950-1953, 1954-1956.
Bruno Kreisky osztrák kancellár 13 éven keresztül (1970-1983), az osztrák semlegességi politika emblematikus képviselője.
János Károly spanyol király 1975-2014 között, a demokrácia ottani megteremtője. Bár Francisco Franco fasiszta diktátor (1939-1975) úgy gondolta, hogy majd az ő politikai neveltjeként a fasiszta rendszert viszi tovább, János Károly ezt a "küldetést" megtagadva az alkotmányos demokrácia útjára vezette hazáját. 1981 februárjában az ő határozott fellépése hiúsította meg a francoisták restaurációs kisérletét, amikor Antonio Tejero ezredes puccsal próbálta meg átvenni a hatalmat.
Antonio Eanes, Portugália köztársasági elnöke 1976-1986, a demokratikus Portugália megteremtője. A fasiszta Salazar-Caetano rendszert megbuktató 1974. április 25-i baloldali "szekfűs" forradalom után nagy szerepet játszott abban, hogy a szélsőbalra kilengő politikai rendszert erélyes fellépésével visszairányította "középre", vagyis a demokratikus jogállam felé.
Thatchertől Merkelig
Margareth Thatcher, Nagy-Britannia miniszterelnöke 1979-1990 között. Az ő gazdaságpolitikája révén sikerült Nagy-Britanniának leküzdenie az 1970-es évek súlyos strukturális válságát, ezzel egyben a világgazdasági korszakváltás elindítója volt. Megerősítette az angol fontot, letörte ezáltal az inflációt, modernizálta a brit termelő ágazatokat. Leépítette a konzervatív gyárkéményes ipart és annak "vidékét", a bányászatot, de felépítette ezek romjain a brainigényes, fehérköpenyes, kretivitásvezérelte új gazdaságot. 1982-ben erélyes, határozott fellépésével a Falkland-Malvin szigetek elleni argentin agresszióval szemben megbuktatta a Galtieri tábornok vezette szélsőjobboldali argentin katonai juntát. Ezzel kezdődött el egész Dél-Amerikai demokratizálódásának folyamata, sorra buktak meg a tekintélyelvű rendszerek az 1980-as években. Thatcher volt a XX. században legtovább regnáló brit miniszterelnök.
Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke 1981-1989 között. Átvette Margareth Thatcher gazdaságpolitikai elveit, végrehajtotta ő is a nagy makrogazdasági korszakváltást. A dollár megerősítésével, az infláció letörésével indított, Thatcherhez hasonlóan. Mihail Gorbacsovval együttműködve jelentő szerepet játszott a hidegháborús szembenállás felszámolásában. Külpolitikájának volt még egy nagyon eredményes, de a mai napig kellő figyelmet nem kapott oldala: a harmadik világban diktatúrák egész sorának a felszámolása. Amikor Reagant1981-ben beiktatták, Latin-Amerikában, Tajvanon, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken diktatúrák uralkodtak, ám amikor 1989-ben lelépett, már ezekben az országokban demokráciák működtek. Ebben az ő tudatos politikája jelentős szerepet játszott.
Helmuth Kohl, az NSZK kereszténydemokrata kancellárja 1982-1996 között. Thatcher és Reagan nyomán ő is a világgazdasági korszakváltás egyik levezénylője, és így az NSZK gazdaságának modernizálója lett. Regnálása alatt ment végbe a berlini fal lebontása és a német egyesítés történelmi jelentőségű folyamata.
Mihail Gorbacsov, 1985-1991 között az SZKP főtitkára, a glasznoszty, a peresztrojka, vagyis a rendszer alapjait megrengető reformok elindítója. Ez vezetett a Szovjetunió felbomlásához, a szovjet tömb megszűnéséhez.
Olof Palme Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke 1982-1986 között. Baloldali politikus létére átvette Margareth Thatcher monetarista, neoliberális gazdaságfilozófiai elveit, és sikerrel alkalmazta őket az országa gazdaságának modernizálására. Ugyanakkor megfogalmazta a gazdaságpolitika és a társadalompolitika határainak elvét: "Kapitalista motor a termelésben, szolidarítás a társadalomban". 1986 februárjában meggyilkolták, ennek részletei máig tisztázatlanok.
Francois Mitterrand Franciaország köztársasági elnöke 1981-1995 között. 1985-től kezdve ő is átvette Margareth Thatcher gazdaságfilozófiáját, végrehajtotta a makrogazdasági korszakváltást hazájában.
A harmadik generáció: Merkel "muttitól" Bidenig
Most csak röviden, a nevek és a funkciók felsorolásával, rövid kommntárokkal.
Angela Merkel "mutti", az NSZK kereszténydemokrata kancellárja 2005-2021 között. A "befogadás" politikájának megvalósítója, nevéhez fűződik az atomerőművek bezárása, az ország energetikai rendszerének tönkretétele. Tulajdonképpen az erős NSZK meggyengítője, a jóléti társadalom felszámolója.
Olaf Scholz kancellár (2021-), a "mutti" utóda, művének "méltó" folytatója.
Barack Obama amerikai elnök 2009-2017 között. Idő előtti kivonulás Irakból, az ezáltal hagyott űr kitöltése az Iszlám Kalifátus által. Az USA háború utáni leggyengébb, legtehetségtelenebb elnöke. Egészen Joe Bidenig...
Jean-Claude Juncker, a Brüsszeli Bizottság szánalmas, szenilis elnöke 2014-2019 között. Előtte luxemburgi miniszterelnök 1995-2013-ban. Hazáját szabályos off-shore országgá tette.
Ursula von der Leyen, Juncker utóda 2019-től, elődje politikájának "méltó" folytatója.
Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök 2017-től kezdve.
Joe Biden, az Egyesült Államok Junckerhez hasonló, szenilis elnöke 2021-től kezdve, akár egy megkésett amerikai Brezsnyev. Kifejezetten szánalmas, alkalmatlan figura!
Recep Tayyp Erdogan, a török demokrácia felszámolója, aki a reiszlamizációval elkezdte visszavezetni országát a középkorba. 2003-2014 között miniszterelnök, 2014 óta köztársasági elnök, valójában diktátor.
Vlagyimir Putyin, a volt KGB főnök, Oroszország pszichopata diktátora, az Ukrajna elleni háború elindítója. 1999. december 31-én a távozó Borisz Jelcin neki adta át a hatalmas ország vezetését. A nyugati hatalmak elhibázott ruszofób politikája is szerepet játszott hatalmának megerősödésében és eltorzulásában!
Alexandr Lukasenka, Fehéroroszország diktátora 1994 óta. Putyin szellemi-politikai édestestvére.
Volodimir Zelenszkij, az Ukrajnát 2019 óta irányító közönséges politikai ripacs, hazája tönkretevője. A tragikus orosz-ukrán háború egy pszichopata diktátor és egy közönséges bohóc konfliktusa, amibe sikerült belebonyolódnia a nyugati világ felelőtlen, ostoba vezető garnitúrájának is! Rendkívül veszélyes helyzet az egész világra nézve!
Sanna Marin a Finn Köztársaság első női elnöke 2019 óta. A részegen bulizós "csaj", aki feladta hazája II. világháború utáni mintajellegű semlegességét, és belépteti országát a NATO-ba. 1400 kilométerrel hosszabbodik ezáltal meg a NATO és Oroszország határa! Urho Kekkonen, forog a sírjában...
Svédországban most nem is tudom ki éppen a miniszterelnök, annyira jellegtelen a jelenlegi politikai garnitúra. Csak azt látom, hogy ott is teljes a degenerálódás, a hanyatlás. Mert a szemünk láttára haldoklik-vonaglik a nemrég még etalonkét számon tartott skandináv jóléti modell, vége a társadalmi stabilitásnak, a svéd városokat is elárasztja a bűnözés, mindenütt a no-go zónák rendszere, és persze az illegális migránsok, főként muzulmánok által megteremtve mindez.
Nem folytatom. Tessék az olvasónak elgondolkodni a három politikai generáció összehasonlításán! Vagy inkább az első kettő, és a harmadik nemzedék összehasonlításán, mert itt húzódik a vörös vonal!
Illegális migránsok, főleg integrálhatatlan muzulmánok tömeges befogadása, az előttük való hajbókolás, csúszás-mászás, meghunyászkodás. És mindez nem elég: az LMBTQ tébolynak való behódolás, az Antifa és BLM ideológia eluralkodása, minden eddigi nyugati civilizációs vívmány, érték megtagadása. A liberalizmus kifordulása önmagából, átcsapása önnön ellentétébe, egy szabályos világnézeti diktatúrába, amely eltipor minden neki nem tetsző véleményt, gondolatot.
Arnold Toynbee történész szerint minden civilizáció, minden kultúrkör átmegy a születés - gyermekkor - felnőttkor - öregedés - végelgyengülés - összeomlás fázisán. Úgy tűnik, hogy a nyugati, észak-atlanti kultúrkör is elérkezett a szklerotikus végelgyengülés állapotába. Csak senki nem gondolta akár 15-20 évvel ezelőtt sem, hogy ez ilyen drámai gyorsasággal megy végbe, még a mi életünkben!
POLITIKUS GENERÁCIÓK
Három politikusgenerációt tekintek át, sorolom a neveket, kiegészítem némi információval, aztán az olvasó döntse el, hogy mond-e neki valamit ez a felsorolás. Például ha összehasonlítjuk eme három nemzedék teljesítményét 1945 után.
Adenauertől Kohlig
Winston Churchill második miniszterelnöksége 1951-1955 között. A háborús győzelem nagy kikovácsolója a helyreállítás területén is nagyot alkotott.
Konrad Adenauer, az NSZK alapítója, első kancellárja1949-1963 között. A nyugatnémet gazdasági csoda megalapozója.
Ludwig Erhard, az NSZK második kancellárja Adenauer utódaként 1963-1966-ban, korábban gazdasági csúcsminiszter, aki megfogalmazta a "szociális piacgazdaság" programját.
Charles de Gaulle Franciaország köztársasági elnöke 1959-1969-ben, az Ötödik Köztársaság megalapítója. Az amerikai elnöki rendszer mintájára felépített politikai hatalmi szisztéma igen stabilnak bizonyult napjainkig.
Charles Pompidou, de Gaulle utóda, művének folytatója 1969-1974 között.
Valéry Giscard d'Estaing, Pompidou utóda 1974-1981-ben. Az 1970-es évek enyhülési politikájának beteljesítője francia részről. Ő írta alá 1975-ben Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szerződést.
John F. Kennedy, az USA karizmatikus elnöke 1961-1963-ban. Rövid elnöksége alatt is maradandót alkotott. Nyugat-Berlinben elmondott beszéde lelket öntött az emberekbe. Ikonikus mondatát - Ich bin ein Berliner! - ma is méltán idézik. Látva az USA lemaradását a Szovjetunió űrkutatási programjától meghirdette, hogy még abban az évtizedben embert juttat Amerika a Holdra. Ez majd az Apolló programmal válik valósággá.
Willy Brandt, előbb Nyugat-Berlin szociáldemokrata polgármestere (1957-1966), majd az NSZK kancellárja 1969-1974 között. Ő volt a keleti nyitása elindítója 1969-es varsói látogatásával. Mindenkit megdöbbentett, amikor ellátogatott Gdanskba, és a Westerplatte hősi emlékművénél térdre esve megkövette a lengyel népet. Pedig ő a II. világháború idején Norvégiában részt vett a nácikkal szembeni ellenállásban, tehát igazán vétlennek tekinthető! Tulajdonképpen ezzel kezdődött az enyhülés folyamata.
Helmuth Smidt, Willy Brandt utóda 1974-1982 között, és politikájának folyatója, az enyhülés korszakának fontos alakja. Kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt Kádár Jánossal, bátorítva a magyar pártfőtitkárt a liberalizálás folytatásában.
Bülent Echevit, a Török Köztársaság szociáldemokrata (!) elnöke, aki e minőségben sokat tett népe, országa modernizálásáért. Négyszer volt miniszterelnök: 1974, 1977, 1978-79, és 1999-2002. Akkor még nem gondoltuk, hogy milyen fordulatot vesz majd egyszer a török politika...
Harold Wilson, Nagy-Britannia munkáspárti miniszterelnöke 1964-1970-ben, majd pedig 1974-76-ban. Átvette
Ludwig Erhard szociális piacgazdaságról vallott nézeteit, és építeni kezdte ő is a "jóléti piacgazdaságot". Ez egy darabig sikeres is volt, ám jött az 1973-as olajválság...
Urho Kaleva Kekkonen, a finn köztársasági elnök, a finn semlegesség megalapozója. 26 éven át volt köztársasági elnök 1956-1982 között. De többször is betöltötte ezt megelőzően a miniszterelnöki posztot: 1950-1953, 1954-1956.
Bruno Kreisky osztrák kancellár 13 éven keresztül (1970-1983), az osztrák semlegességi politika emblematikus képviselője.
János Károly spanyol király 1975-2014 között, a demokrácia ottani megteremtője. Bár Francisco Franco fasiszta diktátor (1939-1975) úgy gondolta, hogy majd az ő politikai neveltjeként a fasiszta rendszert viszi tovább, János Károly ezt a "küldetést" megtagadva az alkotmányos demokrácia útjára vezette hazáját. 1981 februárjában az ő határozott fellépése hiúsította meg a francoisták restaurációs kisérletét, amikor Antonio Tejero ezredes puccsal próbálta meg átvenni a hatalmat.
Antonio Eanes, Portugália köztársasági elnöke 1976-1986, a demokratikus Portugália megteremtője. A fasiszta Salazar-Caetano rendszert megbuktató 1974. április 25-i baloldali "szekfűs" forradalom után nagy szerepet játszott abban, hogy a szélsőbalra kilengő politikai rendszert erélyes fellépésével visszairányította "középre", vagyis a demokratikus jogállam felé.
Thatchertől Merkelig
Margareth Thatcher, Nagy-Britannia miniszterelnöke 1979-1990 között. Az ő gazdaságpolitikája révén sikerült Nagy-Britanniának leküzdenie az 1970-es évek súlyos strukturális válságát, ezzel egyben a világgazdasági korszakváltás elindítója volt. Megerősítette az angol fontot, letörte ezáltal az inflációt, modernizálta a brit termelő ágazatokat. Leépítette a konzervatív gyárkéményes ipart és annak "vidékét", a bányászatot, de felépítette ezek romjain a brainigényes, fehérköpenyes, kretivitásvezérelte új gazdaságot. 1982-ben erélyes, határozott fellépésével a Falkland-Malvin szigetek elleni argentin agresszióval szemben megbuktatta a Galtieri tábornok vezette szélsőjobboldali argentin katonai juntát. Ezzel kezdődött el egész Dél-Amerikai demokratizálódásának folyamata, sorra buktak meg a tekintélyelvű rendszerek az 1980-as években. Thatcher volt a XX. században legtovább regnáló brit miniszterelnök.
Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke 1981-1989 között. Átvette Margareth Thatcher gazdaságpolitikai elveit, végrehajtotta ő is a nagy makrogazdasági korszakváltást. A dollár megerősítésével, az infláció letörésével indított, Thatcherhez hasonlóan. Mihail Gorbacsovval együttműködve jelentő szerepet játszott a hidegháborús szembenállás felszámolásában. Külpolitikájának volt még egy nagyon eredményes, de a mai napig kellő figyelmet nem kapott oldala: a harmadik világban diktatúrák egész sorának a felszámolása. Amikor Reagant1981-ben beiktatták, Latin-Amerikában, Tajvanon, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken diktatúrák uralkodtak, ám amikor 1989-ben lelépett, már ezekben az országokban demokráciák működtek. Ebben az ő tudatos politikája jelentős szerepet játszott.
Helmuth Kohl, az NSZK kereszténydemokrata kancellárja 1982-1996 között. Thatcher és Reagan nyomán ő is a világgazdasági korszakváltás egyik levezénylője, és így az NSZK gazdaságának modernizálója lett. Regnálása alatt ment végbe a berlini fal lebontása és a német egyesítés történelmi jelentőségű folyamata.
Mihail Gorbacsov, 1985-1991 között az SZKP főtitkára, a glasznoszty, a peresztrojka, vagyis a rendszer alapjait megrengető reformok elindítója. Ez vezetett a Szovjetunió felbomlásához, a szovjet tömb megszűnéséhez.
Olof Palme Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke 1982-1986 között. Baloldali politikus létére átvette Margareth Thatcher monetarista, neoliberális gazdaságfilozófiai elveit, és sikerrel alkalmazta őket az országa gazdaságának modernizálására. Ugyanakkor megfogalmazta a gazdaságpolitika és a társadalompolitika határainak elvét: "Kapitalista motor a termelésben, szolidarítás a társadalomban". 1986 februárjában meggyilkolták, ennek részletei máig tisztázatlanok.
Francois Mitterrand Franciaország köztársasági elnöke 1981-1995 között. 1985-től kezdve ő is átvette Margareth Thatcher gazdaságfilozófiáját, végrehajtotta a makrogazdasági korszakváltást hazájában.
A harmadik generáció: Merkel "muttitól" Bidenig
Most csak röviden, a nevek és a funkciók felsorolásával, rövid kommntárokkal.
Angela Merkel "mutti", az NSZK kereszténydemokrata kancellárja 2005-2021 között. A "befogadás" politikájának megvalósítója, nevéhez fűződik az atomerőművek bezárása, az ország energetikai rendszerének tönkretétele. Tulajdonképpen az erős NSZK meggyengítője, a jóléti társadalom felszámolója.
Olaf Scholz kancellár (2021-), a "mutti" utóda, művének "méltó" folytatója.
Barack Obama amerikai elnök 2009-2017 között. Idő előtti kivonulás Irakból, az ezáltal hagyott űr kitöltése az Iszlám Kalifátus által. Az USA háború utáni leggyengébb, legtehetségtelenebb elnöke. Egészen Joe Bidenig...
Jean-Claude Juncker, a Brüsszeli Bizottság szánalmas, szenilis elnöke 2014-2019 között. Előtte luxemburgi miniszterelnök 1995-2013-ban. Hazáját szabályos off-shore országgá tette.
Ursula von der Leyen, Juncker utóda 2019-től, elődje politikájának "méltó" folytatója.
Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök 2017-től kezdve.
Joe Biden, az Egyesült Államok Junckerhez hasonló, szenilis elnöke 2021-től kezdve, akár egy megkésett amerikai Brezsnyev. Kifejezetten szánalmas, alkalmatlan figura!
Recep Tayyp Erdogan, a török demokrácia felszámolója, aki a reiszlamizációval elkezdte visszavezetni országát a középkorba. 2003-2014 között miniszterelnök, 2014 óta köztársasági elnök, valójában diktátor.
Vlagyimir Putyin, a volt KGB főnök, Oroszország pszichopata diktátora, az Ukrajna elleni háború elindítója. 1999. december 31-én a távozó Borisz Jelcin neki adta át a hatalmas ország vezetését. A nyugati hatalmak elhibázott ruszofób politikája is szerepet játszott hatalmának megerősödésében és eltorzulásában!
Alexandr Lukasenka, Fehéroroszország diktátora 1994 óta. Putyin szellemi-politikai édestestvére.
Volodimir Zelenszkij, az Ukrajnát 2019 óta irányító közönséges politikai ripacs, hazája tönkretevője. A tragikus orosz-ukrán háború egy pszichopata diktátor és egy közönséges bohóc konfliktusa, amibe sikerült belebonyolódnia a nyugati világ felelőtlen, ostoba vezető garnitúrájának is! Rendkívül veszélyes helyzet az egész világra nézve!
Sanna Marin a Finn Köztársaság első női elnöke 2019 óta. A részegen bulizós "csaj", aki feladta hazája II. világháború utáni mintajellegű semlegességét, és belépteti országát a NATO-ba. 1400 kilométerrel hosszabbodik ezáltal meg a NATO és Oroszország határa! Urho Kekkonen, forog a sírjában...
Svédországban most nem is tudom ki éppen a miniszterelnök, annyira jellegtelen a jelenlegi politikai garnitúra. Csak azt látom, hogy ott is teljes a degenerálódás, a hanyatlás. Mert a szemünk láttára haldoklik-vonaglik a nemrég még etalonkét számon tartott skandináv jóléti modell, vége a társadalmi stabilitásnak, a svéd városokat is elárasztja a bűnözés, mindenütt a no-go zónák rendszere, és persze az illegális migránsok, főként muzulmánok által megteremtve mindez.
Nem folytatom. Tessék az olvasónak elgondolkodni a három politikai generáció összehasonlításán! Vagy inkább az első kettő, és a harmadik nemzedék összehasonlításán, mert itt húzódik a vörös vonal!
Illegális migránsok, főleg integrálhatatlan muzulmánok tömeges befogadása, az előttük való hajbókolás, csúszás-mászás, meghunyászkodás. És mindez nem elég: az LMBTQ tébolynak való behódolás, az Antifa és BLM ideológia eluralkodása, minden eddigi nyugati civilizációs vívmány, érték megtagadása. A liberalizmus kifordulása önmagából, átcsapása önnön ellentétébe, egy szabályos világnézeti diktatúrába, amely eltipor minden neki nem tetsző véleményt, gondolatot.
Arnold Toynbee történész szerint minden civilizáció, minden kultúrkör átmegy a születés - gyermekkor - felnőttkor - öregedés - végelgyengülés - összeomlás fázisán. Úgy tűnik, hogy a nyugati, észak-atlanti kultúrkör is elérkezett a szklerotikus végelgyengülés állapotába. Csak senki nem gondolta akár 15-20 évvel ezelőtt sem, hogy ez ilyen drámai gyorsasággal megy végbe, még a mi életünkben!
*****
HollaiHehs Ottó
Proxy háború, a gyalázatos cinizmus csimborasszója
Nyugati Jelen:
Az erőszak, háborúskodás végigkíséri az emberiség történelmét. Nagy gondolkodók foglalkoztak a témával, és tették fel a kérdést, mivel magyarázható, hogy az ember, minden különleges ok, indoklás nélkül elpusztítja, megöli embertársát. Einstein és Sigmund Freud leveleztek a témáról, s mindketten az emberben rejlő rombolási ösztönben látták a háborúzás valódi okát. Freud, korának nagy lélekbúvárja, a későbbi években úgy vélekedett, hogy reméli, az életösztön egyszer majd legyőzi a halálösztönt, amiből ez a rombolási ösztön sarjad. Reménykedünk!
Nem vagyok pszichiáter, nekem, ezek a fejtegetések bonyolultak, de lehet, hogy, az okosaknak van igazuk. A szomorú helyzeten ez nem változtat, az ősember bunkósbotjától napjainkig embertársainkat elpusztító fegyverek óriási arzenálját fejlesztettük ki, és nem állunk le, tovább törjük a fejünket, hogy a legrafináltabb eszközök segítségével tudjuk a másikat, a másik embert terrorizálni.
Erre mondaná a szakrális gondolkodó, hogy az emberiség valóban megérett a Gyehennára!
A háborúról, a nagy elmék mellett, nagy szakértők is megírták véleményüket. A porosz katonai zseni, Carl von Clausewitz gondolatai, véleménye máig kiskátéja a hadászat, a háború elméletének. A porosz katonatiszt személyes tapasztalatai alapján számos művében elsőként fogalmazta meg a napóleoni háborúk tanulságait, de megjegyezném, hogy 125 évvel később a nácik nem sokat tanultak ebből.
A háborúról című, monumentális, nyolckötetes munkájában mindent leírt a hadászatról. Szerinte, a háború a politika folytatása más eszközökkel, és a korlátlan erőszak alkalmazása azért, hogy rákényszerítsük ellenfelünkre akaratunkat.
Azóta sem változott semmi, a háború erőszakos eszköz, embertelen, és az emberiség legnagyobb szégyene, hogy a hatalmas fejlődés, haladás ellenére, még mindig háborús fenyegetésekkel és alkalmazásával is, igyekszünk a világ társadalmi, politikai, gazdasági és egyéb problémáit elrendezni.
A történetírás, nagy részben háborúk krónikája, és az I. és II. világháborúról lényegesebben több anyag áll a rendelkezésünkre, mint pl. a XX. század irodalmáról vagy művészettörténelméről.
A szokványos háborúk mellett azonban – amikor két hatalom, egymásnak hadat üzenve, csatába (vágóhídra) küldi fiait – létezik egy másfajta háborúzás is, ez manapság már annyira gyakori, hogy szinte megszoktuk, hétköznapjaink része lett. Nagyon szomorú!
Ez a háborúzás úgy működik, hogy két ellenséges (nagy) hatalom, közvetlen fegyveres konfliktust kikerülve, egy másik állam területén beavatkozik egy ottani, belső viszályba, vagy egy ilyet mesterségesen létrehoznak, és segítik azt az oldalt, akit maguk mellé állítanak. A dolog egyszerű és hasznos, mert a saját katonáimat kímélem, a közvéleményt félrevezetem, az ellenfelemet gyengítem, állandó zűrzavart és félelmet gerjesztek stb.
Egy perverz, aljas, erkölcstelen hadviselet – sötét politika, durva eszközökkel – mondaná a porosz Clausewitz.
A proxy háborúk sora nagyon hosszú, ha csak a XX. század II. világháborús időszakától kezdjük, volt kínai polgárháború, az első indokínai háború, az ötvenes években zajló koreai háború, ahol a koreai félsziget népét használta fel az Egyesült Államok, Kína és a Szovjetunió, hogy fitogtassa erejét, és bizonyítsa ideológiai felsőbbrendűségét. A három évig tartó öldöklésben sok százezer ártatlan ember pusztult el. A proxy háborúk folytatódtak Vietnamban, Algériában, Szudánban, a tajvani válság, a szuezi válság 1956-ban (a magyar forradalom nem lett proxy hely), a libanoni válság, tibeti forradalom, a közép-amerikai válság, a közelmúltban Afganisztán és Szíria. Ezeknek a szünet nélküli összeütközéseknek, sokmillió ember esett áldozatul, közben a nagyhatalmak politikai vezetői nagy szavakkal a békés megoldásokat keresik, de azért keményen kiállnak álláspontjuk mellett, és foggal, körömmel ragaszkodnak szuperhatalmi pozíciójukhoz.
Ma egész Európa Ukrajnát figyeli, mert az országban évek óta tartó proxy háború veszélyes fordulatot vett. Most nem vitatom, hogy az ukrán kérdésben kinek van, vagy nincs igazsága, de az biztos, hogy ismét a nagyhatalmak viaskodása miatt Ukrajnában évek óta zavaros, veszélyes állapot uralkodik, a gazdasági és társadalmi helyzet katasztrofális, a szomszédos nemzetek, de egész Európa fél egy háború kirobbanásától. Elegünk van abból, hogy Oroszország és az Egyesült Államok évtizedek óta tartó vetélkedését, veszekedését a kis nemzetek és Európa szenvedje meg.
Az Unió politikai magatartása érthetetlen, bizonytalan, gyáva, megalkuvó, nem tudja eldönteni, mit tegyen, pedig a helyzet világos: Ukrajna kérdésében az első Ukrajna, aztán a szomszédok és nem utolsósorban az Unió gazdasági és biztonsági érdekei. Ha Brüsszel ezt nem érti, akkor ne csodálkozzunk, ha a nagyhatalmak tovább játszadoznak velünk
Proxy háború, a gyalázatos cinizmus csimborasszója
Nyugati Jelen:
Az erőszak, háborúskodás végigkíséri az emberiség történelmét. Nagy gondolkodók foglalkoztak a témával, és tették fel a kérdést, mivel magyarázható, hogy az ember, minden különleges ok, indoklás nélkül elpusztítja, megöli embertársát. Einstein és Sigmund Freud leveleztek a témáról, s mindketten az emberben rejlő rombolási ösztönben látták a háborúzás valódi okát. Freud, korának nagy lélekbúvárja, a későbbi években úgy vélekedett, hogy reméli, az életösztön egyszer majd legyőzi a halálösztönt, amiből ez a rombolási ösztön sarjad. Reménykedünk!
Nem vagyok pszichiáter, nekem, ezek a fejtegetések bonyolultak, de lehet, hogy, az okosaknak van igazuk. A szomorú helyzeten ez nem változtat, az ősember bunkósbotjától napjainkig embertársainkat elpusztító fegyverek óriási arzenálját fejlesztettük ki, és nem állunk le, tovább törjük a fejünket, hogy a legrafináltabb eszközök segítségével tudjuk a másikat, a másik embert terrorizálni.
Erre mondaná a szakrális gondolkodó, hogy az emberiség valóban megérett a Gyehennára!
A háborúról, a nagy elmék mellett, nagy szakértők is megírták véleményüket. A porosz katonai zseni, Carl von Clausewitz gondolatai, véleménye máig kiskátéja a hadászat, a háború elméletének. A porosz katonatiszt személyes tapasztalatai alapján számos művében elsőként fogalmazta meg a napóleoni háborúk tanulságait, de megjegyezném, hogy 125 évvel később a nácik nem sokat tanultak ebből.
A háborúról című, monumentális, nyolckötetes munkájában mindent leírt a hadászatról. Szerinte, a háború a politika folytatása más eszközökkel, és a korlátlan erőszak alkalmazása azért, hogy rákényszerítsük ellenfelünkre akaratunkat.
Azóta sem változott semmi, a háború erőszakos eszköz, embertelen, és az emberiség legnagyobb szégyene, hogy a hatalmas fejlődés, haladás ellenére, még mindig háborús fenyegetésekkel és alkalmazásával is, igyekszünk a világ társadalmi, politikai, gazdasági és egyéb problémáit elrendezni.
A történetírás, nagy részben háborúk krónikája, és az I. és II. világháborúról lényegesebben több anyag áll a rendelkezésünkre, mint pl. a XX. század irodalmáról vagy művészettörténelméről.
A szokványos háborúk mellett azonban – amikor két hatalom, egymásnak hadat üzenve, csatába (vágóhídra) küldi fiait – létezik egy másfajta háborúzás is, ez manapság már annyira gyakori, hogy szinte megszoktuk, hétköznapjaink része lett. Nagyon szomorú!
Ez a háborúzás úgy működik, hogy két ellenséges (nagy) hatalom, közvetlen fegyveres konfliktust kikerülve, egy másik állam területén beavatkozik egy ottani, belső viszályba, vagy egy ilyet mesterségesen létrehoznak, és segítik azt az oldalt, akit maguk mellé állítanak. A dolog egyszerű és hasznos, mert a saját katonáimat kímélem, a közvéleményt félrevezetem, az ellenfelemet gyengítem, állandó zűrzavart és félelmet gerjesztek stb.
Egy perverz, aljas, erkölcstelen hadviselet – sötét politika, durva eszközökkel – mondaná a porosz Clausewitz.
A proxy háborúk sora nagyon hosszú, ha csak a XX. század II. világháborús időszakától kezdjük, volt kínai polgárháború, az első indokínai háború, az ötvenes években zajló koreai háború, ahol a koreai félsziget népét használta fel az Egyesült Államok, Kína és a Szovjetunió, hogy fitogtassa erejét, és bizonyítsa ideológiai felsőbbrendűségét. A három évig tartó öldöklésben sok százezer ártatlan ember pusztult el. A proxy háborúk folytatódtak Vietnamban, Algériában, Szudánban, a tajvani válság, a szuezi válság 1956-ban (a magyar forradalom nem lett proxy hely), a libanoni válság, tibeti forradalom, a közép-amerikai válság, a közelmúltban Afganisztán és Szíria. Ezeknek a szünet nélküli összeütközéseknek, sokmillió ember esett áldozatul, közben a nagyhatalmak politikai vezetői nagy szavakkal a békés megoldásokat keresik, de azért keményen kiállnak álláspontjuk mellett, és foggal, körömmel ragaszkodnak szuperhatalmi pozíciójukhoz.
Ma egész Európa Ukrajnát figyeli, mert az országban évek óta tartó proxy háború veszélyes fordulatot vett. Most nem vitatom, hogy az ukrán kérdésben kinek van, vagy nincs igazsága, de az biztos, hogy ismét a nagyhatalmak viaskodása miatt Ukrajnában évek óta zavaros, veszélyes állapot uralkodik, a gazdasági és társadalmi helyzet katasztrofális, a szomszédos nemzetek, de egész Európa fél egy háború kirobbanásától. Elegünk van abból, hogy Oroszország és az Egyesült Államok évtizedek óta tartó vetélkedését, veszekedését a kis nemzetek és Európa szenvedje meg.
Az Unió politikai magatartása érthetetlen, bizonytalan, gyáva, megalkuvó, nem tudja eldönteni, mit tegyen, pedig a helyzet világos: Ukrajna kérdésében az első Ukrajna, aztán a szomszédok és nem utolsósorban az Unió gazdasági és biztonsági érdekei. Ha Brüsszel ezt nem érti, akkor ne csodálkozzunk, ha a nagyhatalmak tovább játszadoznak velünk
*****
Gazdag László
A RUSZOFÓBIA VESZÉLYEI
A RUSZOFÓBIA VESZÉLYEI
Kissé komikus kardcsörtetés
A Nyugat elképesztően ostoba politikát folytat Oroszországgal szemben: Kína és Irán karjaiba taszítja. Pont az ellenkezőjét kellene tenni: leválasztani Pekingről és Teheránról, éppenséggel hosszú távon szövetségesként kezelve Moszkvát. Tényleg ér ennyit a Nyugatnak Ukrajna, hogy kockáztassanak érte egy súlyos konfliktust a világ második atomhatalmával?
Folyik a kardcsörtetés, "irgum-burgum" fogadkozás, Ursula von der Leyen szankciókat emleget. Vajon nem éppen Nyugat-Európának van szüksége az orosz földgázra, olajra, egyéb nyersanyagokra, és nem mellékesen a hatalmas orosz piacra? Szíjjártó Péter nemrég arról beszélt, hogy a szankciók politikája csődöt mondott eddig is, fel kellene adni, és inkább a párbeszéd folytatására lenne szükség. Ennek jegyében zajlott le a legutóbbi Orbán - Putyin találkozó Moszkvában.
Ami az atomfegyver arzenált illeti, álljon itt erről néhány adat!
Ország megatonna TNT-ben számolt robbanóerő
USA 16 000
Oroszország 13 000
Kína 80-100 (gyors ütemben növeli)
Franciaország 55 (már nem növeli)
Nagy-Britannia 5 (már nem növeli)
Izrael 1-2 (nem ismert)
Pakisztán, India, Észak-Korea: 1 Mt alatt
Oroszországot már Napóleon és Hitler is alulbecsülte, aminek megfizették az árát!
A Szovjetunió felbomlása után fölmerültek Moszkva jogos biztonsági igényei: a NATO nem terjeszkedik az orosz határok felé. Ezt a NATO figyelmen kívül hagyta! Fölteszem a kérdést: mi lenne ha orosz hadihajók, harci repülők grasszálnának a Mexikói öbölben, a Behring szorosban, vagy a La-Manche csatornában, amely nemzetközi víziút? Márpedig a NATO ezt teszi a Fekete tengeren és a Balti tengeren.
Ki annektálta a Krím félszigetet?
1654. február 18-án kötötte meg Oroszország és Ukrajna a perejaszlaci szerződést, amely kimondta a két állam egyesülését. Ennek mélyebb oka Ukrajna fenyegetettsége volt mind a Török Birodalom, mind Lengyelország felől.
1954. február 18-án, a perejaszlaci szerződés 300. évfordulóján Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP főtitkára, a korábbi ukrán első titkár egy tollvonással Ukrajnának ajándékozta a Krím félszigetet.
Ennek oka az volt, hogy Hruscsov így akarta biztosítani az SZKP KB főtitkári tisztségéhez az ukrán kommunisták támogatását. Ehhez tudni kell, hogy a Krímet Nagy Katalin 1783-ban foglalta el a Török Birodalomtól, majd ő alapította Szevasztopol városát, mint Fekete-tengeri flottája hadikikötőjét. 1942-ben Szevasztopol 250 napig tartó ostroma az orosz hazaszeretet igazi hőskölteménye volt. Ha Erich von Manstein hadseregét nem tartóztatják föl itt a város védői 250 napon keresztül, akkor részt tudtak volna venni Sztálingrád ostromában!
A Szovjetunió léte alatt a Krím hovatartozása lényegtelen kérdés volt, ami alapvetően megváltozott a Szovjetunió 1991. december 25-i megszűnése után. Következett a függetlenné vált Ukrajna egyre durvább elnyomó politikája, amivel az ott élő nemzeti kisebbségeket kezdték sújtani. A Kárpát-alján élő magyar lakosság Ukrajna népességének mindössze 0,3 százalékát teszi ki, ám az ő nyelvhasználati joguk megnyirbálása joggal váltotta ki a magyar kormány határozott ellenlépéseit.
Ne feledjük, hogy mennyivel nagyobb az ott élő orosz kisebbség részaránya. A Krímben példál 97 százalék! Ők egy darabig tűrték az egyre durvább elnyomást, majd megelégelték, és 2014-ben népszavazást tartottak, ahol kimondták az Oroszországhoz való csatlakozást. Szó sem volt tehát semmiféle orosz agresszióról, annektálástól, erőszakos elfoglalásról, elcsatolásról. Az elsöprő többségű orosz lakosság ugyanis nem kért a Hruscsov "nagylelkű" ajándékozási gesztusának következményéből. De még a magyar média is folyton a Krím elcsatolásáról, orosz megszállásáról, stb. locsog! Miért?
A nyugati politikusok nem ismerik az orosz és ukrán történelmet! Mit várunk tőlük? Nemrég Barack Obama amerikai elnök beszélt arról, hogy az ő édesapja részt vett Auschwitz felszabadításában 1945. január 27-én. Néhányan figyelmeztették arra, hogy akkor ezek szerint a papa nyilván a szovjet Vörös Hadsereg katonája volt...
Rakéták Kubában és Törökországban
A napokban Bayer Zsolt beszélt arról a HÍRTV Paláver c. műsorában, hogy 1962-ben az Egyesült Államok jogosan fogadta felháborodással a szovjet atomrakéták telepítését Kubába. Ahogy vesszük! Ugyanis ennek az előzménye az volt, hogy 1960-ban az USA 15 darab atomrobbanófejes Jupiter rakétát telepített Törökországba a szovjet határ közelébe, amelyek elérhették volna akár Moszkvát is. Amikor végül Hruscsov visszavonta Kubából az ő rakétáikat, akkor az amerikaiak is visszavonták a 15 Jupiter rakétát, mert ez volt a megegyezés lényege! Csak erről ma sokan hajlamosak elfeledkezni. Később az IBCM interkontinentális rakétasilók építése tette a kérdést okafogyottá: a távolságnak már nem volt jelentősége.
Most ismétlődik a történelem: a NATO egyre közelebb viszi határait, és egyben közép-és rövidtávú csapásmérő eszközeit Oroszországhoz. Nem jogos vajon Oroszország berzenkedése emiatt?
Francis Fukulyama tévedése
990 után fellélegezhetett a világ: véget ért a hidegháború. Francis Fukulyama a történelem végéről értekezett. Nos, azóta sikerült egy újabb hidegháborúba evickélnünk magunkat, de nem Oroszország hibájából, hanem a rövidlátó, velejéig ostoba nyugati hozzáállás miatt. Tényleg megér nekünk ennyit a kisebbségeivel szemben egyre durvább elnyomó ukrán nacionalista politika támogatása?
Ukrajna beléptetése a NATO-ba, amit Joe Biden amerikai elnök nem zár ki, mihez vezethet? Az ukrán nacionalisták veszélyes "begőzölését" eredményezheti: egy katonai konfliktust a Krím, vagy a Donyec-medence kérdésében. Akkor pedig Oroszország hatalmas katonai ereje, nukleáris csapásmérő képessége kerül majd szembe a NATO arzenáljával! Amit megúsztunk a hidegháború évtizedei alatt, arra most mégis sor kerülhet? Nem kellene időben észhez térni, amíg nem késő?
*****
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
Mi történt Moszkvában 1956. november elején?
1956. november 1-én Münnich Ferenc Andropov, Budapesti szovjet nagykövettel tárgyalt, majd másnap egy kijelölt delegáció tagjait (Kádár János, Münnich Ferenc Apró Antal és Kossa István) a Szovjetunióba vitték. Az MSZMP delegációja a nyilvánosság tudomása nélkül 1956. november 2-án és 3-án Moszkvában tárgyalt a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) elnökségével. A szovjet elvtársaikkal arról vitatkoztak, hogy a már elhatározott, de majd csak november 4-én kezdődő katonai megszállás után ki legyen az ország vezetője? Lényegében két jelölt volt, Kádár János és Münnich Ferenc személyében, de Apró Antal neve is szóba került.
A szovjet pártvezetés egyes tagjai, főleg Molotov, Münnichet szerették volna a magyar miniszterelnöki székben látni, mert Kádár egyesek szemében azt a benyomást keltette, hogy túl közel áll Nagy Imre miniszterelnök vonalához, miközben Münnich nyíltan kiállt a szovjet fegyveres beavatkozás szükségessége mellett. Hruscsov azonban, aki november 3-án érkezett vissza Moszkvába Jugoszláviából, Kádárt támogatta. Azt mondta, hogy Kádárt könnyebb lesz elfogadtatni a magyar néppel, mert ő Rákosi alatt börtönben is volt, ezért Kádár felé nagyobb a bizalom. Ez volt a kínai elvtársak, és Tito véleménye is.
Szűrös Mátyás 1953-ban került Moszkvába, ahol a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) tanult és 1959-ben végzett. Később az MKKE-n és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián vett részt posztgraduális képzésen. 1989. október 23.-án az Országgyűlés erkélyén kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, ezáltal Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke lett Németül és oroszul felsőfokon, angolul középfokon beszél.
Szűrös volt berlini és moszkvai nagykövet is, és a tárgyalások idején a Szovjetunióban tartózkodott, jelen volt, a tárgyalásokon, de érdemben nem vett részt. A „rendszerváltozás” után egy interjúban arra a kérdésre, hogy Hruscsov jelöltje Apró volt-e? – Szűrös azt válaszolta, hogy: - Nem, csak szóba került, de egyikre sem volt határozott jelölés. Aztán úgy alakult, hogy legyen Kádár. Tito is így akarta.
November 2-án, miközben folyt a tárgyalás, bejött egy orosz tiszt és egy cédulát nyújtott át az orosz delegáció vezetőjének, Molotovnak. A cédula Hruscsov üzenetét tartalmazta, mely szerint Apró Antallról se feledkezzenek meg. Történészek szerint New Yorkból szóltak Moszkvába, hogy Apró Antalról se feledkezzenek meg.
- New Yorkból?
- Igen, nem Washingtonból. A neoliberális támogatói lobbyztak. Apróért, a pénzvilág lobbyzott Hruscsovnál. Ez után Hruscsov át is szólt, hogy Apró is kapjon pozíciót.
(Megjegyezni kívánjuk, hogy az amerikai kormány és a diplomáciát irányító testületei Washingtonban vannak. Mégis az üzenet New Yorkból jött. Ez pedig azt jelenti, hogy az ottani pénzügyi köröknek volt fontos Apró Antal személye.)
„Az imperialisták utasítását követve 1949 decemberétől hozzáláttam pártellenes csoport szervezéséhez…Apró Antal PB-tagra azért gondoltam, mert gyenge jellemű, pártellenes beállítottságú embernek ismertem... Láttam, hogy Apró a Rajkot leleplező Központi Vezetőségi ülésen sírva fakadt.” – Kádár János 1951. július 9-i vallomása
Mindez megerősíti azt, amit John Loftus és Mark Aarons állít, a Titkos háború a zsidók ellen című könyvükben, hogy az izraeli titkosszolgálat – amelynek az igazi főnökei New Yorkban vannak, - és abban voltak érdekeltek, hogy a szuezi konfliktus minél előbb elkezdődjön, és Hruscsov – a magyarországi események miatt - ne legyen abban a helyzetben, hogy be tudjon avatkozni. Pedig már több szovjet légideszant hadosztály mozgósítva lett, hogy indulnak Szuezbe. A nyugati pénzkartell mindenáron pozícióba akarta helyezni azt az Apró Antalt, akiről Kéri Edit kimutatja, hogy ő adott utasítást a Kossuth téri vérengzésre. Akiért az izraeli titkosszolgálaton keresztül Hruscsovnál is lobbyzott. Mindez arra utal, hogy azt akarták elérni, hogy Apró Antal segítségével, Budapesten a legmegfelelőbb pillanatban vérontás legyen, ezért Hruscsovnak meg legyen kötve a keze, és ne tudjon Szuezben beavatkozni. Október 29-én megkezdődött a támadás Szueznél, először Izrael, majd Anglia és Franciaország is beavatkozott.
Sok más forrás is alátámasztja azt, ami az említett könyvben le van írva.
Felmerül a kérdés, hogy az Apró család, amely ma is a legszorosabb kapcsolatban áll a nemzetközi háttér hálózatokkal – nem csak Apró Antal, hanem az egész család – milyen szerepet játszott ezekben az eseményekben? Ugyanis mindig a titkosszolgálatok környékén csináltak karriert. Később pedig már a gazdasági vonalon is, de a kettő összefügg.
Elképzelhető, hogy ezek a rejtett hálózati kapcsolatok már megvoltak Apró Antalhoz, aki kézzel-lábbal követelte magának, hogy szabad kezet kapjon arra, hogy a partizánokkal a legvéresebb beavatkozást hajthassa végre a forradalmárokkal szemben. Ezt a felhatalmazást megkapta.
Az amerikai kormánynak volt egy nagyon fontos embere kelet Európában, Frank Wisner, aki először az OSS-nek, majd a CIA-nak a vezetője volt. Ő megszervezett egy hálózatot, - több mint tízezer ember – amely alkalmas lehet a szovjetek visszaszorítására. Ez az a szervezet, amelyből 1948-ban létrejön a Gladio. Ez egész kelet Európában működött.
Frank Wisner az ’56-os magyar események idején Bécsben volt, és onnan felügyelte, hogy az emberei mit csinálnak kelet Európában. Anton Turkul egy orosz herceg volt, aki már a cári hadseregben tábornok lett, a két világháború idején a Gehlen szervezettel működött együtt, majd Frank Wisnerrel is. Ő ismerte azokat a titkos rádióadókat, amelyeken keresztül sok olyan hírt küldött pl. Magyarországra, amelyek nem a Szabad Európán keresztül jöttek.
Frank Wisner a bolsevizmus meggyőződéses ellensége volt, személyes tragédiaként élte meg, hogy nem lehetett segíteni a magyaroknak. Minden próbálkozása sikertelen maradt, decemberben idegösszeomlást kapott, két évig gyógykezelték, majd a CIA londoni kirendeltségének lett a vezetője. 1964-ben visszahívták, majd egy év múlva öngyilkos lett.
1975-ben Drábik János Münchenben találkozott egy amerikai katonatiszttel, akivel beszélgetett. A tiszt elmondta, hogy 1956-ban Münchenben volt az egységével, amikor 1956. október 24-én a hadosztályát elindították Budapest felé. Mire az osztrák határra értek, parancsot kaptak Washingtonból a megállásra. Hat órát álltak az országúton, majd jött egy újabb parancs, hogy vissza kell menniük Münchenbe.
Valószínűleg ez azért történt, mert diplomáciai okok miatt nem lehetett volna egy olyan semleges országon keresztülmenni, amely nem régen kapta meg a semlegességét. Magyarországnak nem volt tengerpartja, ezért onnan sem lehetett volna beavatkozni. Minden oldalról kommunista vezetésű országok vették körül.
(Drábik János: 1956 - A magyarok harmadik útja)
„Ungvári rádió - 1956. november 4. 5:05
Nyílt levél a dolgozó néphez
Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink!
Az alulírottak: Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-jén megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.” – A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kiáltványa.
Apró Antal személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét; 1958. június 17-én ő jelentette be a Parlamentben Nagy Imre és három társa kivégzését, amelyet a „nép, jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett. Az MSZMP KB határozata alapján ezen érdemeiért a budapesti Szemlőhegy utcában kiutalták részére a nagypolgári Sebestyén Aladár volt villájának nagyobbik lakrészét.
Három gyermeke született, két fiú (Antal és János) és egy lány. Lánya, Apró Piroska közgazdász. Unokája, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége.
(Wikipédia)
*****
Készüljetek!
2020. szeptember 21-én a Magyar Nemzetben Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke Együtt újra sikerülni fog címmel fejtette ki véleményét az őszi politikai évadról.
Az írás utolsó gondolata a következő volt:
„2022-ben döntő ütközetre készülnek. Mögöttük lesz a nemzetközi média, a brüsszeli bürokraták és a civilnek álcázott NGO-szervezetek. Nem lehet kétségünk, a hatalomért és a pénzért mindent meg fognak tenni. Ideje nekünk is hadrendbe állni. A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre. Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek.”
Akkor a miniszterelnök csak a hazai hidegháborúra gondolhatott. Talán ő sem gondolta, hogy alig egy hónap múlva a kelet-európai országokra is kiterjesztik a háborút. A mostani lengyelországi eseményekből ítélve úgy tűnik, hogy a kereszténység és a fehér kultúra eltörlésére tett erőfeszítések miatt, valamint az egypólusú világdiktatúra bevezetésének érdekében a döntő ütközet megkezdődött.
Kelet - Közép Európában Saul Alinsky és Gene Sharp javasolt minták alapján elindult a társadalmak felbontása. A lengyelországi abortusztilalom ellenes tüntetés országos kormányváltó szándékú mozgalommá vált. De mi ennek az igazi oka? A V4-ek belső egységének a megbontása és Oroszország megtámadásához egy még kézivezéreltebb állam (támaszpont) megszerzése Ukrajna mintájára. A kárpátaljai magyarság folyamatos üldözése miatt éppen Magyarország akadályozza Ukrajna NATO tagságát. Ha ez megtörténne, akkor a NATO közvetlenül az orosz határokon állna, és ez önmagában véve egy háborús helyzetet jelentene.
Orbán egy korábbi beszédében nyíltan elmondta, hogy Magyarország az összeurópai iszlamizációval szemben egyedül nem fogja sokáig bírni, ezért kellett – és kellene most is – szövetségeseket keresni ehhez a küzdelemhez. A V4-ek zászlóshajója Lengyelország. Mit kell tehát akkor megbontani, hogy az EU-beli lengyel-magyar lázadásból kifollyon az életerő? Hol kell kormányváltás? Lengyelországban!
A tiltakozás hevében a tüntetők templomokat rongálnak meg, és az épületek előtt vagy a miséken akcióznak.
Nálunk most az SZFE-vel próbálkoznak, de évek óta minden kormánybuktatásra irányuló szándék kudarcba fulladt.
Ezért van most Lengyelországban kormányellenes mozgalom egy abortusz témából.
Ezért van most Lengyelországban kormányellenes mozgalom egy abortusz témából.
Lengyelország egy ütközőállam Oroszország határán. Ukrajna valójában már a háttérhatalom kezében van, gondoljunk csak Joe Biden fiának korrupciós ügyeire. Fehéroroszországot nem engedte el Oroszország, ezért most akkor a ringbe felkészül Lengyelország. Ha Fehéroroszországban egy a Deep State által kézivezérelt kormány lenne, növekedne az oroszellenesség, és ez növelné a regionális feszültséget. A Deep State-nek éppen ez a célja.
Lengyelországban az abortusztilalom-ellenes mozgalom ürügyén a fehérorosz recept alapján kormányváltó tanácsot állítanak fel, és ezt már nem is titkolják.
*****
Az Amazon betiltotta James Perloff "járványt" leleplező könyvét
Újabb bizonyíték, hogy tényleg a legsötétebb orwelli világ felé sodródunk - fogalmaz az RT News és igaza van!
Az Amazon is belépett azon szólásszabadságot korlátozó Big Tech cégek sorába, mely likvidálja azokat a könyveket és tartalmakat, amik nem ideológiájának megfelelőek.
Ennek legfrissebb mozzanata a „hivatalos” Covid-19 narratíva bármilyen kritikájának cenzúrája és az ehhez fűzött nevetséges demagóg magyarázkodások a Big Tech vállalatok részéről.
Ami az Amazon részéről elegendő is volt ahhoz, hogy James Perloff újságíró legújabb könyvét eltávolítsák!
Miután az elmúlt két hónapban tiszteletre méltó 3500 példányt adott el, az Amazon.com hirtelen „betiltotta” Perloff könyvét, amely a koronavírus-járványról és annak világkormányok által fegyverként való felhasználásáról szól:
Címe: A Covid-19 és az eljövendő agenda: Bevéve a "piros pirulát"
A baj első jele október 15-én jelentkezett, amikor az Amazon azt kérte, hogy „tisztázza a könyvhez fűződő jogait” - amit már augusztusban egyébként megtett a könyv eladásakor.
Mielőtt azonban befejezhette volna annak az anyagnak az összegyűjtését, amely szükséges annak igazolásához, hogy saját munkájával kapcsolatos globális jogokkal rendelkezik, kapott egy újabb e-mailt az Amazon-tól, ezúttal azt állítva, hogy eltávolították könyvét „katalógusának minőségbiztosítási felülvizsgálata során”. ”, Mert „megsértette a tartalmi irányelveket”.
Perloff „arra kérte őket, hogy adják meg, milyen irányelveket sértett meg”, a válaszuk csupán azt hangoztatta, hogy könyvének „tárgyát” „tartalmi irányelveinket sértőnek” találták és a cég „nem fogja felajánlani ezt a címet az Amazon-on”.
Az Amazon válasza:
„Fenntartjuk a jogot annak megállapítására, hogy a tartalom gyenge felhasználói élményt nyújt-e, és eltávolítsuk a tartalmat az értékesítésből”.
A könyv nyomon követi,
- hogyan használták a Covid-19 járványt a világ kormányai drákói, a társadalmat ellenőrzés alá vonó intézkedések rémült lakosságra kényszerítésére.
- Számos elméletet értékelt a vírus eredetével kapcsolatban
- és néhány előrejelzést kínál arról, hogy mi várhat az emberiségre - beleértve
- hogyan működhetne együtt a Föld lakossága a totalitáriusabb hatalomgyakorlási következmények elkerülése érdekében.
Perloff az információkat gondosan, orvosi szakemberek, tudományos publikációk és frontvonalban dolgozó orvosoktól szerezte be, több száz lábjegyzettel hivatkozva tudományos folyóiratokra és más nélkülözhetetlen forrásokra:
"Semmi olyat nem mondok a könyvben, amit nem dokumentáltak"
*****
Józsefváros már szinte élhetetlen
Mocsok és fertő – megint ez jellemzi Józsefvárost az ott lakók szerint, és lapunk munkatársai is ezt tapasztalták a helyszínen. Azért „megint”, mert a kerület előző, fideszes vezetése az elmúlt évek során sok pénzt és energiát ölt abba, hogy a gettóként elhíresült kerületet rendbe tegye.
Évekig tartott, míg Budapest hírhedt kerülete, Józsefváros utcái méltóvá váltak egy világvároshoz. Tavaly ilyenkor még tisztaság és rend jellemezte, visszaszorult a bűnözés, felmentek az ingatlanárak. Megint tele van a városrész lumpenekkel, akik ott végzik a dolgukat, ahol eszükbe jut, az utcák megint büdösek, koszosak. A látvány valóban lehangoló. A szűkebb utcákban iszonyatos a bűz – látszik, hogy a házak falát és a járdát is árnyékszéknek nézik egyesek.
A legrosszabb a helyzet a Népszínház utca és a Bérkocsis utca közötti területen, de az egész kerület viiszazüllött abba a helyzetbe, ahonnan Kocsis Máté, majd Sára Botond polgármestersége idején kiemelkedett.
Az Auróra utcában élő Lendvai Ferenc és családja kétségbe van esve: a házuk aljában működő üvegvisszaváltó vonzza a lumpeneket. Kígyózó sor áll egy üvegvisszaváltó előtt, mások ott üldögélnek, fekszenek a járdán, a közterületen alkoholizálnak és nem ritkán egymásnak is esnek.
De ugyanez a helyzet a parkokban, a játszóterekre pedig megint nem szívesen viszik a gyerekeket, mert gyakori látvány az eldobált injekciós tű és a homokozót is másra használja némelyik felnőtt, mint ami a rendeltetése.
„Pikó András polgármesternél is többször jártam, hívtam már a közterület-felügyelőket, a rendőrséget, de még a NÉBIH-et is. El vagyunk keseredve, mert volt, hogy több százezer forintot kellett költenünk csótányirtásra – a szakember megmondta, hogy az utcáról jöhettek. Gondolkoztunk rajta, hogy elköltözünk, de ki venné meg ezt a lakást, ha meglátja, mi van itt?” – kérdezte munkatársunktól megtörten a férfi, aki meg is mutatta, hogy miről beszél. Felkísértük a lakásba: már a lépcsőházban irtózatos volt a bűz, Ferencék lakásában pedig tisztán lehetett hallani az üvegvisszaváltónál sorban állók vitáját.
A korábbi városvezetés rendet tartott
Kistamás Elvira néhány házzal odébb lakik, de szerinte az egész kerületet érinti a probléma.
”A korábbi városvezetés sokkal jobban rendet tartott. Sokkal sűrűbben járőröztek a közterület-felügyelők, nem csak a rendőrök. Most hiába szólunk, az önkormányzatnál, ez senkit sem érdekel. Mi meg mocsokban járunk az utcán. Engem nem érdekel a politika, de nem hiszem el, hogy ezt a problémát ne lehessen kezelni, mert korábban sikerült” – mondta lapunknak felháborodva a fiatal nő. Hozzátette: nagyon félti a családját, a gyermekeit, attól is tart, hogy valamilyen fertőzést összeszednek az utcán.
Az egyik társasház takarítója, Gyüre Lászlóné Kőszegi Mária is ki van borulva, hiszen például az üvegvisszaváltó előtti járdát neki kell takarítania, mivel az a társasházhoz tartozik.
„Minden reggel meg kell küzdenem a hajléktalanokkal, mert itt ülnek, fekszenek a járdán. Két ház előtti részért felelek az Auróra utcában, de egyre fárasztóbb, mert mire végzek, kezdhetem elölről: volt, hogy takarítás közben hátranéztem, és azt láttam, hogy a frissen felpucolt járdára piszkít valaki. Klórmésszel próbáljuk fertőtleníteni a falakat és a kapubejárókat, egyszerűen elviselhetetlen, ami itt van!”
Beke Illés kocsiját meghúzták, azóta messzebb parkol.
”Az is előfordult, hogy bepiszkolták a kocsimat, behorpasztották a karosszériát, ahogy nekidőltek – számolt be lapunknak az elkeseredett férfi, aki cukorbeteg, ezért a járvány idejét önkéntes karanténban töltötte, de még szellőztetni sem tudott a bűz és a hangoskodás miatt„
Szánalmasan magyarázkodik az ellenzéki polgármester
Pikó András ellenzéki polgármesternek intézkedés helyett csak szánalmasan magyarázkodásra futja. Egy online fogadóórán úgy nyilatkozott: azért lett ilyen sok hajléktalan az utcán, mert a járvány miatt bezárták a szállókat. Ez azonban nem így van: az átmeneti, bentlakásos szállókban valóban kijárási és felvételi tilalmat rendeltek el a járvány idejére, de a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek oldalán nyújtott tájékoztatás szerint az éjjeli menedékhelyek zavartalanul működtek végig, a nappali melegedőkbe pedig szintén be lehetett menni. Ezen kívül az intézmény tájékoztatása szerint „új férőhelyeket nyitottak a rendkívüli helyzet idejére.”
(Ripost)
*****
Emmanuel Macron, a képmutató
Emmanuel Macron francia államfő, (aki korábban befektetési bankár volt a Rothschild & Cie Banque-nál) szerint az iszlamista támadásban meggyilkolt történelemtanárnak azért kellett meghalnia, mert a “köztársaságot testesítette meg”. Samuel Paty végső búcsúztatásán az elnök kijelentette, hogy Franciaország nem mond le a szólásszabadságról és a szekularizációról. Miközben mindannyian tudjuk, hogy az 1789-es francia forradalom jakobinus terrorját hozzák vissza a köztársasági elnök intézkedései.
„Samuel Patyt azért ölték meg, mert az iszlamisták a jövőnket akarják, és tudják, hogy olyan békés hősökkel, mint amilyen ő volt, nem kaphatják meg azt.”
– mondta Emmanuel Macron a párizsi Sorbonne-egyetemen udvarán annak a 47 éves tanárnak a tiszteletére rendezett állami megemlékezésen, akit megölt és lefejezett egy csecsen iszlamista. Az eset a nyílt utcán, a Párizstól ötven kilométerre lévő Conflans Saint-Honorine-ban, attól a középiskolától nem messze történt, amelyben a tanár a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak. Beszédében a köztársasági elnök ismételten elítélte azokat “a gyávákat”, akik kiszolgáltatták Samuel Patyt a “barbároknak”.
„Folytatjuk, Tanár úr! Védeni fogjuk a szabadságot, amelyet olyan jól tanított, és képviselni fogjuk a szekularizációt, nem mondunk le a karikatúrákról, a rajzokról, még akkor sem, ha mások ezt teszik.
Samuel Paty a köztársaság arca lett (…), mi pedig folytatjuk a harcot a szabadságért és a felvilágosodottságért.”
– mondta a beszéde végén a köztársasági elnök a tanár koporsója előtt. A megemlékezés előtt Emmanuel Macron a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozta a tanárnak.
Macron nagy árat fog fizetni.
A Sorbonne-egyetem aulájában tartott zártkörű átadási ünnepséget a család kérésére nem közvetítették a televíziók. A búcsúztatáson beszédet mondtak a megölt tanár kollegái és barátai is, és egy párizsi diák felolvasta Albert Camus levelét, amelyet az író a Nobel-díj átvétele napján írt egykori tanárának, Louis Germainnek. A mintegy egyórás búcsúztatást az egyetem előtti téren több százan követték óriás kivetítőkön, az országos tévécsatornák pedig élőben közvetítették.
A Sorbonne-egyetem aulájában tartott zártkörű átadási ünnepséget a család kérésére nem közvetítették a televíziók. A búcsúztatáson beszédet mondtak a megölt tanár kollegái és barátai is, és egy párizsi diák felolvasta Albert Camus levelét, amelyet az író a Nobel-díj átvétele napján írt egykori tanárának, Louis Germainnek. A mintegy egyórás búcsúztatást az egyetem előtti téren több százan követték óriás kivetítőkön, az országos tévécsatornák pedig élőben közvetítették.
A 47 éves Samuel Patyt a csecsen származású, kisgyermekkorában menekültként Franciaországba érkező 18 éves Abdouallakh Anzorov gyilkolta meg, mert Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat mutatott diákjainak. A rendőrség agyonlőtte az elkövetőt, aki semmilyen kapcsolatban nem állt sem a tanárral, sem az iskolával. A terrorelhárítási ügyészség szerdán hét ember, köztük két kiskorú ellen javasolt vádemelést terrorista indíttatású emberölésben való bűnrészesség gyanúja miatt.
Mint ahogy eddig is, úgy ezután is majd folytatódik a Francia Kalifátusba (korábban Franciaországba) a muszlim tömegek, beáramlása, akik között a legelvadultabb fanatikus muzulmán hívők, terroristák, és mindenféle bűnözők ezrei vannak.
Mindehhez hallgatólagosan hozzájárul – mint köztársasági elnök - Macron is. Majd tovább folytatódnak a brutális gyilkosságok, rablások erőszakosságok. Aztán a francia politikai elit – Macronnal az élen – virágokat, mécseseket hord majd a tetthelyre, és továbbra is elmondja teljesen hiteltelen szóvirágait. Európa felszámolásának egyik letéteményese nem más, mint Emmanuel Macron.
Mindeközben Macron a nem létező európai értékekre hivatkozva, ránk akarja erőltetni a bevándorlók szétosztását. Macron semmit sem tud a magyar történelemről és a magyar nép karakteréről sem. Nem tudja, hogy:
• Afrika kincseinek elrablásánál, a rabszolgák eladásánál valahogy nem került szóba a zsákmány szétosztása. Önök Afrika kifosztásával voltak elfoglalva, mi védtük Európát az iszlámtól. - Déli harangszó? Magyarország ezután három részre szakadt, lakossága nagyrészt kihalt.
• A világháború után Nyugat Marshall - segélyt kapott, - mi Szovjetuniót.
• 1945-ben egy tisztességes béke után nem lett volna szükség ’56-ban a szolidaritásra. A magyarok nem az iszlám államokba, hanem Burgenlandba, a volt hazánkba (most Ausztria) menekültek.
• Segítettünk Európa egyesítésében, amikor 1989-ben megnyitottuk a német menekültek előtt a határokat.
• Nem kerestük bombával az olajat Ázsiában sem. Házakat, hazát nem romboltunk.
• Végül: Egyszer már volt szétosztás 1920-ban Trianonban. Önök vezetésével hazánkat, Magyarországot „osztották” szét!
Az a baj, hogy most Ők állnak elő nagy elegánsan, rendkívül szolidárisan, stb. 1990 után bagóért felvásárolták Kelet-Európa gyárait, mezőgazdaságát. - Aztán bezárták őket, mert csak a piac kellett. - Aztán kicsábították Kelet - Európából (is) a szakképzett munkaerőt. - Most pedig kiválogatják a néhány jó dolgozót, és ránk akarják sózni a munkára képtelen tömeget. Valóban, ezek lennének az európai értékek?
*****
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
Csak egy gyalog voltunk a sakktáblán
A Biztonsági Tanácsa (BT) október 28-án a három nyugati nagyhatalom együttes kérésére ült össze először a magyarországi helyzet megtárgyalására. Az amerikai diplomácia ekkor döbbent rá, hogy a kommunista elnyomás elleni népfelkeléshez a Jaltában 1945 februárjában szentesített kelet-közép-európai szovjet befolyási övezet határain belül Amerika nem nyújthat érdemi támogatást.
Az amerikai nagyhatalmi presztízs miatt azonban fontos volt, hogy a külvilág ebből a tehetetlenségből ne érzékeljen semmit. Ezért már október 25-én a washingtoni adminisztráció eldöntötte, hogy a szövetségeseivel együtt fogja kezdeményezni a szovjetek magyarországi katonai beavatkozása miatt a BT összehívását.
A brit és a francia kormány azonban nem mutatott túl nagy lelkesedést az amerikai javaslat iránt. A két szövetséges európai nagyhatalom ódzkodásának hátterében – a kutathatóvá tett külügyminisztériumi feljegyzések tartalma szerint – két főbb megfontolás állt. A feljegyzésekből világosan kiderül, hogy a magyar kérdés napirendre tűzését kezdettől fogva csak propagandának tekintették. Ennek célja a Szovjetunió elítéltetése volt a nemzetközi közösséggel.
A másik nyomós ok, hogy október 26-án, amikor Dulles az amerikai indítvánnyal megkereste angol és francia kollégáját, a két ország, illetve Izrael titkos megállapodása alapján már eldöntött kérdés volt az Egyiptom elleni katonai akció a Szuezi-csatorna államosítása miatt. Ekkor már folyamatban volt a szuezi akció, ezért, ha az ENSZ napirendre tűzi a magyarországi események megtárgyalását, az veszélyes precedenst jelenthet az Egyiptom ellen megindítandó akció elitéléséhez is. (Forrás: Foreign Office minute, October 26, 1956.; Documents diplomatiques francais, 1956. Tome III.(24 octobre-31 décembre). Paris, Ministère des Affaires Etrangéres, 1990. p. 19)
Ezért a brit és a francia diplomácia abban volt érdekelt, hogy minél tovább halogassa az úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzését. Titokban azt remélték, a magyar kérdés magától is rendeződik.
Arra számítottak, hogy november 12-ig talán magától is „rendeződhet” a magyarországi helyzet – akár a forradalom szovjet leverésével –, valamint addig várhatóan sikeresen befejeződik az Egyiptom ellen tervezett angol–francia–izraeli villámháború, így sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni ezekről a „nehéz” kérdésekről.
(Források: Békés Csaba: A brit kormány és az 1956-os magyar forradalom, 1956-os Intézet, Évkönyv, I.1992., Budapest, 1992., továbbá A magyar kérdés az ENSZ-ben és a nyugati nagyhatalmak titkos tárgyalásai, 1956. október 28november 4. - Brit külügyi dokumentumok, közli Békés Csaba, 1956-os Intézet, Évkönyv II.1993., Budapest, 1993. pp. 39, 71.)
Dulles bizalmasan megüzente Selwyn Lloyd brit külügyminiszternek, hogy arra számít, az ENSZ-ben a színfalak mögött lehetőség lesz a szovjet képviselőkkel való alkudozásra, ami a magyarországi helyzet javulását eredményezheti. Úgy ítéljük el a Szovjetuniót, hogy lehetőség szerint ne sértsük meg
Mindezek alapján a BT október 28-i ülése előtt megtartott háromoldalú egyeztetésen mindhárom fél egyetértett abban, hogy noha a nyilvánosság előtt a leghatározottabban el kell ítélni a magyar belügyekbe történő szovjet beavatkozást, ténylegesen azonban – a magyarországi helyzet úgymond áttekinthetetlensége miatt – egyelőre a kivárás taktikáját fogják alkalmazni. Washington megüzente Moszkvának, tiszteletben tartja Jaltát
E kivárási taktikának volt köszönhető, hogy a BT október 28-i tanácskozásán az ülés összehívását kezdeményező három nyugati nagyhatalom miután október 31-én Anglia és Franciaország is beavatkozott Izrael oldalán a szuezi háborúba, a magyar ügy megvitatásának jellege teljesen megváltozott.
Ettől kezdve a nyugati nagyhatalmak valódi célja már nem a szovjet beavatkozás elítélésére, vagy megakadályozása volt. A cél az volt, hogy a nagyhatalmi érdekeik szolgálatába állítsák a magyarországi konfliktust. Az angolok és a franciák arra törekedtek, hogy a „magyar kérdést” a Biztonsági Tanácsból a Közgyűlés plénuma elé vigyék, ahol a két ügy, a szuezi válság és a magyarországi szovjet beavatkozás együttes tárgyalása jelentősen javíthatta volna pozíciójukat.
Ehhez viszont Washingtonnak, mint a világ legerősebb katonai szuperhatalmának, egyértelművé kellett tennie a Magyarországgal kapcsolatos álláspontját a Kreml urai előtt. Eisenhower elnök Bohlen moszkvai amerikai nagykövet útján megüzente Hruscsovnak, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is érvényesnek tekinti és tiszteletben tartja a Jaltai megállapodást.
A Hruscsovnak szóló informális üzenet félreérthetetlenül jelezte, hogy a Jaltában szentesített szovjet befolyási övezeten belüli konfliktusok „megoldásába” Washington nem avatkozik be, és elismeri Moszkva kizárólagos kompetenciáját.
A magyarországi társadalmi erjedésről és a pártvezetésen belüli válságról Moszkva már 1956 nyarától pontos információkkal rendelkezett.
Jurij Andropov, a Szovjetunió budapesti nagykövete 1956. augusztus 30-án keltezett rendkívül részletes jelentésében a magyar helyzetet súlyosnak minősítette.
Október 12-én keltezett jelentésében hangsúlyozta, hogy a pártellenzéken túllépő tömegmozgalom szovjetellenes követeléseket fogalmaz meg, amellyel szemben a magyar pártvezetés egyre jobban elbizonytalanodik, a „fertőzés” pedig már az államvédelmet és a hadsereget is elérte.
A szovjet kivonulás – a bejelentést kísérő általános lakossági eufória ellenére – csak taktikai jellegű manővernek bizonyult.
Október 29-én már Hruscsov zsebében volt az USA garanciája az amerikai be nem avatkozásról. (Forrás: Foreign Relations of the United States 1955 -1957. Vol. XXV. Eastern Europe, 134. számú dokumentum, 328. p.)
1956. november elején, a szovjet intervenció ellen kibontakozó hősies, ám kilátástalan szabadságharc vészterhes napjaiban a magyar közvélemény egyfajta csodavárással remélte a nyugati demokráciák beavatkozását a szabadságáért küzdő ország oldalán. E kétségbeesett reménynek azonban nem volt semmilyen politikai realitása.
A hidrogénbombák árnyékában a nagyhatalmak számára a magyar szabadság ügyénél sokkal fontosabbnak bizonyult a két katonai szuperhatalom közötti kényes erőegyensúly megőrzése.
A magyar forradalom és szabadságharc ügyét – a világközvélemény osztatlan szimpátiája ellenére – Jalta szelleme és a könyörtelen logikájú nagyhatalmi reálpolitika már akkor bukásra ítélte, amikor az jószerével még meg sem fogant.
Hruscsov és a diplomáciai etikett
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyik következményeként az ENSZ közgyűlés sokáig napirenden tartotta a „magyar kérdést”.
1956. október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa tárgyalni kezdi az október 23. óta Magyarországon zajló forradalmi eseményeket. November 4-én, a szovjet katonai beavatkozás nyomán, az „ügy” átkerül az ENSZ Közgyűlésének második rendkívüli sürgősségi ülésszakára, majd a november 12-én megnyíló XI. rendes ülésszakára. Ezt követően a „magyar kérdés” több mint hat éven keresztül, egészen 1962 decemberéig az ENSZ Közgyűlés napirendjén szerepel.
Ebben az időszakban, különösen 1956-1957-ben Magyarország nemzetközi válsággócként jelent meg a világszervezet számára, amellyel az ENSZ Biztonsági Tanácsán és Közgyűlésén túl több vizsgálóbizottság és szakosított intézmény foglalkozott (a FAO, a Menekültügyi Főbiztosság, az Egészségügyi Világszervezet, az UNICEF, Európai Gazdasági Bizottság stb.) A magyar nép számára ezeknek a tanácskozásoknak csak annyi hozadéka volt, hogy nemzetközi nyomásra, 1963. március 21-én az új Országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János általános amnesztiát hirdetett. Azonban ez sem volt teljes, mert sokakat átminősítettek köztörvényes bűnözővé, és így őket továbbra is fogva tartották.
1960. október 12-én történt az ENSZ-közgyűlések történetének egyik legszürreálisabb jelenete, amikor a Fülöp-szigeteki küldött mélységesen elítélte a magyar szabadságharc brutális leverését. Ekkor Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió pártfőtitkára annyira dühbe gurult, hogy a helyéről felpattanva, érvek hiányában, tiltakozásképp cipőjével verte asztalát.
Hruscsov lábbelije később a hidegháborús időszak egyik legismertebb szimbóluma és számos legenda forrása lett.
Amikor a történetről megkérdeztek egy angol ENSZ diplomatát, az kijelentette élete és a diplomáciatörténet legbotrányosabb eseménye volt az eset:
„Az elfogadható, ha egy politikus dühkitöréssel reagál a neki nem tetsző bírálatokra. Még az sem kifogásolható, hogy eközben leveszi a cipőjét és azzal az asztalát veri. De az már botrányos, hogy egy sötétkék öltönyhöz barna cipőt hordjon!”
(-)
Csak egy gyalog voltunk a sakktáblán
A Biztonsági Tanácsa (BT) október 28-án a három nyugati nagyhatalom együttes kérésére ült össze először a magyarországi helyzet megtárgyalására. Az amerikai diplomácia ekkor döbbent rá, hogy a kommunista elnyomás elleni népfelkeléshez a Jaltában 1945 februárjában szentesített kelet-közép-európai szovjet befolyási övezet határain belül Amerika nem nyújthat érdemi támogatást.
Az amerikai nagyhatalmi presztízs miatt azonban fontos volt, hogy a külvilág ebből a tehetetlenségből ne érzékeljen semmit. Ezért már október 25-én a washingtoni adminisztráció eldöntötte, hogy a szövetségeseivel együtt fogja kezdeményezni a szovjetek magyarországi katonai beavatkozása miatt a BT összehívását.
A brit és a francia kormány azonban nem mutatott túl nagy lelkesedést az amerikai javaslat iránt. A két szövetséges európai nagyhatalom ódzkodásának hátterében – a kutathatóvá tett külügyminisztériumi feljegyzések tartalma szerint – két főbb megfontolás állt. A feljegyzésekből világosan kiderül, hogy a magyar kérdés napirendre tűzését kezdettől fogva csak propagandának tekintették. Ennek célja a Szovjetunió elítéltetése volt a nemzetközi közösséggel.
A másik nyomós ok, hogy október 26-án, amikor Dulles az amerikai indítvánnyal megkereste angol és francia kollégáját, a két ország, illetve Izrael titkos megállapodása alapján már eldöntött kérdés volt az Egyiptom elleni katonai akció a Szuezi-csatorna államosítása miatt. Ekkor már folyamatban volt a szuezi akció, ezért, ha az ENSZ napirendre tűzi a magyarországi események megtárgyalását, az veszélyes precedenst jelenthet az Egyiptom ellen megindítandó akció elitéléséhez is. (Forrás: Foreign Office minute, October 26, 1956.; Documents diplomatiques francais, 1956. Tome III.(24 octobre-31 décembre). Paris, Ministère des Affaires Etrangéres, 1990. p. 19)
Ezért a brit és a francia diplomácia abban volt érdekelt, hogy minél tovább halogassa az úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzését. Titokban azt remélték, a magyar kérdés magától is rendeződik.
Arra számítottak, hogy november 12-ig talán magától is „rendeződhet” a magyarországi helyzet – akár a forradalom szovjet leverésével –, valamint addig várhatóan sikeresen befejeződik az Egyiptom ellen tervezett angol–francia–izraeli villámháború, így sokkal egyszerűbb lesz tárgyalni ezekről a „nehéz” kérdésekről.
(Források: Békés Csaba: A brit kormány és az 1956-os magyar forradalom, 1956-os Intézet, Évkönyv, I.1992., Budapest, 1992., továbbá A magyar kérdés az ENSZ-ben és a nyugati nagyhatalmak titkos tárgyalásai, 1956. október 28november 4. - Brit külügyi dokumentumok, közli Békés Csaba, 1956-os Intézet, Évkönyv II.1993., Budapest, 1993. pp. 39, 71.)
Dulles bizalmasan megüzente Selwyn Lloyd brit külügyminiszternek, hogy arra számít, az ENSZ-ben a színfalak mögött lehetőség lesz a szovjet képviselőkkel való alkudozásra, ami a magyarországi helyzet javulását eredményezheti. Úgy ítéljük el a Szovjetuniót, hogy lehetőség szerint ne sértsük meg
Mindezek alapján a BT október 28-i ülése előtt megtartott háromoldalú egyeztetésen mindhárom fél egyetértett abban, hogy noha a nyilvánosság előtt a leghatározottabban el kell ítélni a magyar belügyekbe történő szovjet beavatkozást, ténylegesen azonban – a magyarországi helyzet úgymond áttekinthetetlensége miatt – egyelőre a kivárás taktikáját fogják alkalmazni. Washington megüzente Moszkvának, tiszteletben tartja Jaltát
E kivárási taktikának volt köszönhető, hogy a BT október 28-i tanácskozásán az ülés összehívását kezdeményező három nyugati nagyhatalom miután október 31-én Anglia és Franciaország is beavatkozott Izrael oldalán a szuezi háborúba, a magyar ügy megvitatásának jellege teljesen megváltozott.
Ettől kezdve a nyugati nagyhatalmak valódi célja már nem a szovjet beavatkozás elítélésére, vagy megakadályozása volt. A cél az volt, hogy a nagyhatalmi érdekeik szolgálatába állítsák a magyarországi konfliktust. Az angolok és a franciák arra törekedtek, hogy a „magyar kérdést” a Biztonsági Tanácsból a Közgyűlés plénuma elé vigyék, ahol a két ügy, a szuezi válság és a magyarországi szovjet beavatkozás együttes tárgyalása jelentősen javíthatta volna pozíciójukat.
Ehhez viszont Washingtonnak, mint a világ legerősebb katonai szuperhatalmának, egyértelművé kellett tennie a Magyarországgal kapcsolatos álláspontját a Kreml urai előtt. Eisenhower elnök Bohlen moszkvai amerikai nagykövet útján megüzente Hruscsovnak, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is érvényesnek tekinti és tiszteletben tartja a Jaltai megállapodást.
A Hruscsovnak szóló informális üzenet félreérthetetlenül jelezte, hogy a Jaltában szentesített szovjet befolyási övezeten belüli konfliktusok „megoldásába” Washington nem avatkozik be, és elismeri Moszkva kizárólagos kompetenciáját.
A magyarországi társadalmi erjedésről és a pártvezetésen belüli válságról Moszkva már 1956 nyarától pontos információkkal rendelkezett.
Jurij Andropov, a Szovjetunió budapesti nagykövete 1956. augusztus 30-án keltezett rendkívül részletes jelentésében a magyar helyzetet súlyosnak minősítette.
Október 12-én keltezett jelentésében hangsúlyozta, hogy a pártellenzéken túllépő tömegmozgalom szovjetellenes követeléseket fogalmaz meg, amellyel szemben a magyar pártvezetés egyre jobban elbizonytalanodik, a „fertőzés” pedig már az államvédelmet és a hadsereget is elérte.
A szovjet kivonulás – a bejelentést kísérő általános lakossági eufória ellenére – csak taktikai jellegű manővernek bizonyult.
Október 29-én már Hruscsov zsebében volt az USA garanciája az amerikai be nem avatkozásról. (Forrás: Foreign Relations of the United States 1955 -1957. Vol. XXV. Eastern Europe, 134. számú dokumentum, 328. p.)
1956. november elején, a szovjet intervenció ellen kibontakozó hősies, ám kilátástalan szabadságharc vészterhes napjaiban a magyar közvélemény egyfajta csodavárással remélte a nyugati demokráciák beavatkozását a szabadságáért küzdő ország oldalán. E kétségbeesett reménynek azonban nem volt semmilyen politikai realitása.
A hidrogénbombák árnyékában a nagyhatalmak számára a magyar szabadság ügyénél sokkal fontosabbnak bizonyult a két katonai szuperhatalom közötti kényes erőegyensúly megőrzése.
A magyar forradalom és szabadságharc ügyét – a világközvélemény osztatlan szimpátiája ellenére – Jalta szelleme és a könyörtelen logikájú nagyhatalmi reálpolitika már akkor bukásra ítélte, amikor az jószerével még meg sem fogant.
Hruscsov és a diplomáciai etikett
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyik következményeként az ENSZ közgyűlés sokáig napirenden tartotta a „magyar kérdést”.
1956. október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa tárgyalni kezdi az október 23. óta Magyarországon zajló forradalmi eseményeket. November 4-én, a szovjet katonai beavatkozás nyomán, az „ügy” átkerül az ENSZ Közgyűlésének második rendkívüli sürgősségi ülésszakára, majd a november 12-én megnyíló XI. rendes ülésszakára. Ezt követően a „magyar kérdés” több mint hat éven keresztül, egészen 1962 decemberéig az ENSZ Közgyűlés napirendjén szerepel.
Ebben az időszakban, különösen 1956-1957-ben Magyarország nemzetközi válsággócként jelent meg a világszervezet számára, amellyel az ENSZ Biztonsági Tanácsán és Közgyűlésén túl több vizsgálóbizottság és szakosított intézmény foglalkozott (a FAO, a Menekültügyi Főbiztosság, az Egészségügyi Világszervezet, az UNICEF, Európai Gazdasági Bizottság stb.) A magyar nép számára ezeknek a tanácskozásoknak csak annyi hozadéka volt, hogy nemzetközi nyomásra, 1963. március 21-én az új Országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János általános amnesztiát hirdetett. Azonban ez sem volt teljes, mert sokakat átminősítettek köztörvényes bűnözővé, és így őket továbbra is fogva tartották.
1960. október 12-én történt az ENSZ-közgyűlések történetének egyik legszürreálisabb jelenete, amikor a Fülöp-szigeteki küldött mélységesen elítélte a magyar szabadságharc brutális leverését. Ekkor Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió pártfőtitkára annyira dühbe gurult, hogy a helyéről felpattanva, érvek hiányában, tiltakozásképp cipőjével verte asztalát.
Hruscsov lábbelije később a hidegháborús időszak egyik legismertebb szimbóluma és számos legenda forrása lett.
Amikor a történetről megkérdeztek egy angol ENSZ diplomatát, az kijelentette élete és a diplomáciatörténet legbotrányosabb eseménye volt az eset:
„Az elfogadható, ha egy politikus dühkitöréssel reagál a neki nem tetsző bírálatokra. Még az sem kifogásolható, hogy eközben leveszi a cipőjét és azzal az asztalát veri. De az már botrányos, hogy egy sötétkék öltönyhöz barna cipőt hordjon!”
(-)
*****
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
A brit kormány hazudott 1956-ban (is)
Egy a BBC által nemrég napvilágra hozott jelentésből kiderült, hogy a brit kormány évtizedeken át hazudott egy háborús hős eltűnésével kapcsolatban: Lionel Crabb búvárparancsnok kormányzati utasításra kémkedett a szovjetek ellen, amikor Hruscsov a szigetországba látogatott.
1956. április 18-án az angliai Portsmouth kikötőjébe érkezett a szovjet Ordzsonikidze cirkáló, fedélzetén Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkárral, aki diplomáciai látogatásra jött a szigetországba. A hidegháború csúcsán az eseményt mindkét oldalról rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg, a titkosszolgálatok ádáz harcot folytattak egymás ellen. Ezt a csatát azonban nem a felszínen, hanem a kikötő komor vizében vívták meg, és ekkor tűnt el Lionel Crabb.
Az ismert búvárparancsnokot Angliában nemzeti hősként tisztelték, II. világháborús érdemeit többek között György Medállal is elismerték. (Híres akcióit, a máltai és livornói aknatisztításokat mutatja be az 1958-ban készült háborús eposz, a "Csendes ellenség" című film.) Nem csoda hát, ha eltűnése a hazain kívül a nemzetközi érdeklődést is felkeltette. A korabeli sajtó kémbotrányként aposztrofálta az esetet, az angol közvélemény pedig magyarázatot várt a kormánytól.
Az Admiralitás hivatalos nyilatkozata szerint Crabb egy aknakísérleti munka közben vesztette életét néhány mérföldre Portsmouth vizeitől, az MI6 (a brit titkosszolgálat) pedig tagadta, hogy bármi köze lenne a tengerészet legendás parancsnokához. A szovjetek erre válaszként kiadtak egy nyilatkozatot, mely szerint az Ordzsonikidze legénysége az eltűnés időpontjában egy békaembert látott felmerülni a cirkáló közelében. A nehéz helyzetbe került kormány ezután súlyos kommunikációs hibát követett el, amikor azt a kevéssé hihető állítást közölte, miszerint Crabb hivatalos felhatalmazás nélkül, saját szakállára vizsgálódott a szovjet hajó körül.
15 hónappal később egy fej és kezek nélküli testet húztak ki a vízből Chichester közelében, amit a parancsnok volt kollégája, Sidney Knowles Lionel Crabb-bel azonosított. Az eset a brit kormány féltve őrzött titkává vált, a médiában pedig számtalan teória látott napvilágot azóta az eltűnés lehetséges körülményeiről. 50 évvel később feloldották az ügyről készült egyik irat titkosságát, amit a BBC azon nyomban leközölt.
A jelentést a kabinettitkár, Sir Edward Bridges készítette az akkori brit miniszterelnök személyes utasítására. Anthony Eden - azután, hogy Hruscsov érkezése előtt betiltotta a titkos akciókat - elsősorban arra akart választ kapni, hogy miért csak 15 nappal később szerzett tudomást az ügyről és annak katasztrofális végkimeneteléről.
Mint az az anyagból kiderül, a késedelemért két minisztériumi államtitkár volt a felelős, akik nem merték tájékoztatni feletteseiket. De nem csak az államapparátus hibázott, hanem a titkosszolgálat akciója is átgondolatlan volt, nagyfokú hiányosságok mutatkoztak a kidolgozásban. Amikor észlelték a parancsnok eltűnését, a lelepleződéstől tartva nem indítottak utána átfogó keresést. A jelentést olvasva Crabb családja felháborodásának adott hangot: "Felettesei felelőtlenül és kőszívűen viselkedtek. Feláldozták, sorsára hagyták, ami szerintem iszonyú azok után, amit a hazájáért tett" - mondta Lomond Handley, az egyik rokon. Számára az fáj a legjobban, hogy évtizedeken keresztül hazudtak a háborús hősről.
Az iratból kiderült igazság azonban továbbra is felemás, még mindig nem tisztázott, hogy pontosan mi is történt 1956. április 19-én Lionel Crabb-bel élete utolsó bevetésén. Sidney Knowles nemrég azt nyilatkozta, hogy a holttest "megfelelő" azonosításakor parancsot teljesített, de valójában sohasem volt biztos benne, hogy néhai kollégáját találták meg. Ahhoz, hogy többet tudjunk meg a békaember eltűnéséről, szükség lenne az üggyel foglalkozó, azonban mindmáig titkosított szovjet aktákra is.
(Viktor Szuhodrev emlékirataiból, aki Nyikita Hruscsovtól Mihail Gorbacsovig fordította oroszról a politikusok szavait.)
A brit kormány hazudott 1956-ban (is)
Egy a BBC által nemrég napvilágra hozott jelentésből kiderült, hogy a brit kormány évtizedeken át hazudott egy háborús hős eltűnésével kapcsolatban: Lionel Crabb búvárparancsnok kormányzati utasításra kémkedett a szovjetek ellen, amikor Hruscsov a szigetországba látogatott.
1956. április 18-án az angliai Portsmouth kikötőjébe érkezett a szovjet Ordzsonikidze cirkáló, fedélzetén Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkárral, aki diplomáciai látogatásra jött a szigetországba. A hidegháború csúcsán az eseményt mindkét oldalról rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg, a titkosszolgálatok ádáz harcot folytattak egymás ellen. Ezt a csatát azonban nem a felszínen, hanem a kikötő komor vizében vívták meg, és ekkor tűnt el Lionel Crabb.
Az ismert búvárparancsnokot Angliában nemzeti hősként tisztelték, II. világháborús érdemeit többek között György Medállal is elismerték. (Híres akcióit, a máltai és livornói aknatisztításokat mutatja be az 1958-ban készült háborús eposz, a "Csendes ellenség" című film.) Nem csoda hát, ha eltűnése a hazain kívül a nemzetközi érdeklődést is felkeltette. A korabeli sajtó kémbotrányként aposztrofálta az esetet, az angol közvélemény pedig magyarázatot várt a kormánytól.
Az Admiralitás hivatalos nyilatkozata szerint Crabb egy aknakísérleti munka közben vesztette életét néhány mérföldre Portsmouth vizeitől, az MI6 (a brit titkosszolgálat) pedig tagadta, hogy bármi köze lenne a tengerészet legendás parancsnokához. A szovjetek erre válaszként kiadtak egy nyilatkozatot, mely szerint az Ordzsonikidze legénysége az eltűnés időpontjában egy békaembert látott felmerülni a cirkáló közelében. A nehéz helyzetbe került kormány ezután súlyos kommunikációs hibát követett el, amikor azt a kevéssé hihető állítást közölte, miszerint Crabb hivatalos felhatalmazás nélkül, saját szakállára vizsgálódott a szovjet hajó körül.
15 hónappal később egy fej és kezek nélküli testet húztak ki a vízből Chichester közelében, amit a parancsnok volt kollégája, Sidney Knowles Lionel Crabb-bel azonosított. Az eset a brit kormány féltve őrzött titkává vált, a médiában pedig számtalan teória látott napvilágot azóta az eltűnés lehetséges körülményeiről. 50 évvel később feloldották az ügyről készült egyik irat titkosságát, amit a BBC azon nyomban leközölt.
A jelentést a kabinettitkár, Sir Edward Bridges készítette az akkori brit miniszterelnök személyes utasítására. Anthony Eden - azután, hogy Hruscsov érkezése előtt betiltotta a titkos akciókat - elsősorban arra akart választ kapni, hogy miért csak 15 nappal később szerzett tudomást az ügyről és annak katasztrofális végkimeneteléről.
Mint az az anyagból kiderül, a késedelemért két minisztériumi államtitkár volt a felelős, akik nem merték tájékoztatni feletteseiket. De nem csak az államapparátus hibázott, hanem a titkosszolgálat akciója is átgondolatlan volt, nagyfokú hiányosságok mutatkoztak a kidolgozásban. Amikor észlelték a parancsnok eltűnését, a lelepleződéstől tartva nem indítottak utána átfogó keresést. A jelentést olvasva Crabb családja felháborodásának adott hangot: "Felettesei felelőtlenül és kőszívűen viselkedtek. Feláldozták, sorsára hagyták, ami szerintem iszonyú azok után, amit a hazájáért tett" - mondta Lomond Handley, az egyik rokon. Számára az fáj a legjobban, hogy évtizedeken keresztül hazudtak a háborús hősről.
Az iratból kiderült igazság azonban továbbra is felemás, még mindig nem tisztázott, hogy pontosan mi is történt 1956. április 19-én Lionel Crabb-bel élete utolsó bevetésén. Sidney Knowles nemrég azt nyilatkozta, hogy a holttest "megfelelő" azonosításakor parancsot teljesített, de valójában sohasem volt biztos benne, hogy néhai kollégáját találták meg. Ahhoz, hogy többet tudjunk meg a békaember eltűnéséről, szükség lenne az üggyel foglalkozó, azonban mindmáig titkosított szovjet aktákra is.
(Viktor Szuhodrev emlékirataiból, aki Nyikita Hruscsovtól Mihail Gorbacsovig fordította oroszról a politikusok szavait.)
*****
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
A brit és az amerikai diplomácia kettős játéka
1956. április 18-án Hruscsov és Bulganyin Londonban tárgyaltak Clement Attlle brit miniszterelnökkel. A szovjet államférfiak a Mansion House kétszáz éves úgynevezett egyiptomi termében London város tanácsának vendégei voltak. (Ez a Citiy of London-t jelenti) A tiszteletükre rendezett ebéden megjelentek az angol politikai élet vezető személyiségei. A házigazda Sir Seymor Howard főpolgármester helyettes volt. A delegáció a Haygate temetőben megkoszorúzta Marx Károly síremlékét,
A tárgyalásoknak két fontos pontja volt. A britek megerősítették Churchill és Sztálin 1943-as egyezségét (Eisenhower amerikai elnök beleegyezésével) arról, hogy Magyarország továbbra is a szovjet érdekszféra része maradhat. Így tehát a Szovjetunió szabad kezet kapott a későbbi magyarországi történésekkel kapcsolatban. A másik fő téma a közel - és közép-keleti problémákkal állt kapcsolatban, ahol viszont a Szovjetunió biztosította Nagy Britanniát arról, hogy nem érdekelt a szuezi válság „rendezésében”.
Az 1956-os magyar forradalom sorsa lényegében ekkor dőlt el. Majd az Egyesült Államok előbb október 28-án, majd rövid időn belül még kétszer biztosította Moszkvát: nem kíván Magyarország segítségére sietni! Ettől a Szovjetunió vérszemet kapott.
Pongrátz Gergely, az 1956-os magyar szabadságharcban a budapesti Corvin-köz szabadságharcosainak parancsnoka, könyvében idéz két táviratot, amelyek a nyugat részéről közvetlenül járultak hozzá a szabadságharc vérbefojtásához
Az Egyesült Államok 1956. október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult. (A Biztonsági Tanácsnak öt állandó tagja van, amelyek bármelyike megvétózhat egy előterjesztést. Ebben az esetben az indítvány semmisnek minősül. Az öt tag: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína Nagy Britannia és Franciaország. Ez azt jelenti, hogy lényegében a BT semmiféle határozatot nem tud érvényesíteni, mert az valamelyik nagyhatalomnak nem áll érdekében.)
Eisenhower amerikai elnök személyes üzenetet intézett Nyikolaj Bulganyin szovjet miniszterelnökhöz, amelyben keményen tiltakozott Moszkva intervenciója ellen. Ugyanakkor az Egyesült Államok nem csak, hogy semmilyen konkrét segítséget nem nyújtott, de három különböző alkalommal is biztosította Moszkvát: nem kíván Magyarország segítségére lenni.
Pongrátz szerint:
„A szovjet gőzhenger megindulásáról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a két táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton.”
Az első ilyen Moszkva számára megnyugtató üzenet egy nappal az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ülése után hangzott el, amikor John Foster Dulles amerikai külügyminiszter kijelentette:
„Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek. Az Egyesült Államok kormánya nem nézi jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”
1956. október 28-án Henry Cabot Lodge amerikai ENSZ nagykövet külön felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét Dulles Texasban elhangzott kijelentéseire. Október 29-én pedig Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete tudatta a Kreml-el, hogy Eisenhower megerősítette Dulles álláspontját. Az amerikai elnök, aki választás előtt állt, 1956. október 25-én a következő nyilatkozatot tette:
"Az Egyesült Államok a magyarországi fejleményeket a magyar emberek szabadság iránti vágyának az újabb kifejeződésének tekinti… Az Egyesült Államok elítéli a szovjet katonai erők beavatkozását, amelyeknek a békeszerződés értelmében ki kellett volna vonulniuk. Amelyeknek a jelenléte Magyarországon, - ahogyan az most be is bizonyosodott, - nem Magyarország védelmét szolgálja egy kívülről jövő fegyveres támadással szemben, hanem Magyarország folyamatos fegyveres megszállásának tekinthető egy idegen kormányzat erői által a saját célja érdekében. Amerika szíve a magyar néppel érez együtt."
Eisenhower nyilatkozatát a New Yorkban működő Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) 1956-os évkönyvének a 257. oldaláról idéztük. Egy másik dokumentum, amit a hivatkozott kötet tartalmaz, az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozata a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról. A BT-nek ez a határozata azért nem lépett érvénybe, mert Moszkva 1956. november 4-én megvétózta.
Érdekes az a dokumentum is, amely a CFR 1956-os évkönyvének a 250. oldalán olvasható. Ez Eisenhower 1956. november 4-i üzenete Bulganyin szovjet miniszterelnökhöz. Az amerikai elnök többek között a következőket írja:
„Felszólítom az emberiség és a béke ügye nevében, hogy a Szovjetunió hozzon intézkedéseket fegyveres erőinek azonnali kivonása érdekében Magyarországról, és tegye lehetővé, hogy a magyar nép is részesüljön az emberi jogokban, valamint az alapvető szabadságjogokban, amelyeket minden nép számára biztosít az ENSZ alapokmánya."
Bulganyin 1956. november 7-én válaszolt Eisenhowernek. Ebben leszögezi, hogy a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonása kizárólag a magyar és a szovjet kormány hatáskörébe tartozó kérdés. Hivatkozik a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak a magyar néphez intézett felhívásában közölt programjára.
Eisenhower amerikai elnök 1956. november 14-én sajtóértekezletet tartott. Ezen többek között kijelentette:
"Semmi sem háborította úgy fel az amerikai népet, mint a magyarországi események. Megszakadt a szívünk a magyarokért, és minden lehetségest megtettünk, hogy enyhítsük szenvedéseiket. Egy dolgot azonban világossá kell tennem: Az Egyesült Államok sem most, sem korábban nem támogatta egyetlen védtelen nép nyílt lázadását olyan erő ellen, amely felett várhatóan nem győzedelmeskedhet. Ugyanakkor mindig azt akartuk, hogy a szabadság szelleme fennmaradjon; hogy az emberekben éljen a remény. De soha nem sürgettük, vagy javasoltuk az elmúlt években, amióta ilyen problémákkal küszködünk, olyan fegyveres felkelés kirobbantását, amely csak katasztrófát hozhat barátainkra."
A magyar eseményekre történő nyugati reagálás hátterét jól megvilágítja Nixon alelnöknek az a beszéde, amelyet New Yorkban az Autógyárosok Szövetségének a tanácskozásán 1956. december 6-án mondott, amelyből ugyancsak részleteket közölt a már hivatkozott CFR dokumentumkötet. Ennek idézünk az 50-64. oldalig terjedő részekből.
„…Az Egyesült Nemzeteknek nincs olyan hadserege, amelyet kiküldhetne Magyarország hős szabadságharcosainak a megmentésére. Nem voltak olyan nemzetközi szerződések, amelyek következtében a szabad nemzeteknek fegyveres segítséget kellett volna nyújtaniuk. Egyetlen fegyverünk az erkölcsi elítélés volt, minthogy másik cselekvési lehetőségünk olyan lépés lett volna, amely kirobbanthatja III. és utolsó világháborút."
Thomas J. Dodd szenátor bírálta az óvatos és habozó amerikai magatartást:
"A magyar forradalom páratlan lehetőséget kínált a szabad világnak, hogy visszaállítsa a szabadság határait a háború előtti alapokon. Elmulasztottuk e kínálkozó alkalom kihasználását, és ezzel elkövettük a háború utáni legsúlyosabb politikai hibánkat."
Robert D. Murphy külügyminiszter-helyettes (Dulles mellett):
"A történelem talán bizonyítja, hogy a szabad világ igenis beavatkozhatott volna, s megszerezhette volna a magyaroknak a hőn áhított szabadságot. De itt, nálunk, a Külügyminisztériumban senkinek sem volt tehetsége vagy fantáziája ahhoz, hogy utat mutasson."
A Szovjetunió tehát megkapta a zöld jelzést a forradalom nyílt leverésére. Október 31-én Moszkvában az SZKP elnökségében már teljes a konszenzus az invázióról.
A brit és az amerikai diplomácia kettős játéka
1956. április 18-án Hruscsov és Bulganyin Londonban tárgyaltak Clement Attlle brit miniszterelnökkel. A szovjet államférfiak a Mansion House kétszáz éves úgynevezett egyiptomi termében London város tanácsának vendégei voltak. (Ez a Citiy of London-t jelenti) A tiszteletükre rendezett ebéden megjelentek az angol politikai élet vezető személyiségei. A házigazda Sir Seymor Howard főpolgármester helyettes volt. A delegáció a Haygate temetőben megkoszorúzta Marx Károly síremlékét,
A tárgyalásoknak két fontos pontja volt. A britek megerősítették Churchill és Sztálin 1943-as egyezségét (Eisenhower amerikai elnök beleegyezésével) arról, hogy Magyarország továbbra is a szovjet érdekszféra része maradhat. Így tehát a Szovjetunió szabad kezet kapott a későbbi magyarországi történésekkel kapcsolatban. A másik fő téma a közel - és közép-keleti problémákkal állt kapcsolatban, ahol viszont a Szovjetunió biztosította Nagy Britanniát arról, hogy nem érdekelt a szuezi válság „rendezésében”.
Az 1956-os magyar forradalom sorsa lényegében ekkor dőlt el. Majd az Egyesült Államok előbb október 28-án, majd rövid időn belül még kétszer biztosította Moszkvát: nem kíván Magyarország segítségére sietni! Ettől a Szovjetunió vérszemet kapott.
Pongrátz Gergely, az 1956-os magyar szabadságharcban a budapesti Corvin-köz szabadságharcosainak parancsnoka, könyvében idéz két táviratot, amelyek a nyugat részéről közvetlenül járultak hozzá a szabadságharc vérbefojtásához
Az Egyesült Államok 1956. október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult. (A Biztonsági Tanácsnak öt állandó tagja van, amelyek bármelyike megvétózhat egy előterjesztést. Ebben az esetben az indítvány semmisnek minősül. Az öt tag: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína Nagy Britannia és Franciaország. Ez azt jelenti, hogy lényegében a BT semmiféle határozatot nem tud érvényesíteni, mert az valamelyik nagyhatalomnak nem áll érdekében.)
Eisenhower amerikai elnök személyes üzenetet intézett Nyikolaj Bulganyin szovjet miniszterelnökhöz, amelyben keményen tiltakozott Moszkva intervenciója ellen. Ugyanakkor az Egyesült Államok nem csak, hogy semmilyen konkrét segítséget nem nyújtott, de három különböző alkalommal is biztosította Moszkvát: nem kíván Magyarország segítségére lenni.
Pongrátz szerint:
„A szovjet gőzhenger megindulásáról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a két táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton.”
Az első ilyen Moszkva számára megnyugtató üzenet egy nappal az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ülése után hangzott el, amikor John Foster Dulles amerikai külügyminiszter kijelentette:
„Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek. Az Egyesült Államok kormánya nem nézi jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”
1956. október 28-án Henry Cabot Lodge amerikai ENSZ nagykövet külön felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét Dulles Texasban elhangzott kijelentéseire. Október 29-én pedig Charles Bohlen, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete tudatta a Kreml-el, hogy Eisenhower megerősítette Dulles álláspontját. Az amerikai elnök, aki választás előtt állt, 1956. október 25-én a következő nyilatkozatot tette:
"Az Egyesült Államok a magyarországi fejleményeket a magyar emberek szabadság iránti vágyának az újabb kifejeződésének tekinti… Az Egyesült Államok elítéli a szovjet katonai erők beavatkozását, amelyeknek a békeszerződés értelmében ki kellett volna vonulniuk. Amelyeknek a jelenléte Magyarországon, - ahogyan az most be is bizonyosodott, - nem Magyarország védelmét szolgálja egy kívülről jövő fegyveres támadással szemben, hanem Magyarország folyamatos fegyveres megszállásának tekinthető egy idegen kormányzat erői által a saját célja érdekében. Amerika szíve a magyar néppel érez együtt."
Eisenhower nyilatkozatát a New Yorkban működő Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) 1956-os évkönyvének a 257. oldaláról idéztük. Egy másik dokumentum, amit a hivatkozott kötet tartalmaz, az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozata a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról. A BT-nek ez a határozata azért nem lépett érvénybe, mert Moszkva 1956. november 4-én megvétózta.
Érdekes az a dokumentum is, amely a CFR 1956-os évkönyvének a 250. oldalán olvasható. Ez Eisenhower 1956. november 4-i üzenete Bulganyin szovjet miniszterelnökhöz. Az amerikai elnök többek között a következőket írja:
„Felszólítom az emberiség és a béke ügye nevében, hogy a Szovjetunió hozzon intézkedéseket fegyveres erőinek azonnali kivonása érdekében Magyarországról, és tegye lehetővé, hogy a magyar nép is részesüljön az emberi jogokban, valamint az alapvető szabadságjogokban, amelyeket minden nép számára biztosít az ENSZ alapokmánya."
Bulganyin 1956. november 7-én válaszolt Eisenhowernek. Ebben leszögezi, hogy a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonása kizárólag a magyar és a szovjet kormány hatáskörébe tartozó kérdés. Hivatkozik a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak a magyar néphez intézett felhívásában közölt programjára.
Eisenhower amerikai elnök 1956. november 14-én sajtóértekezletet tartott. Ezen többek között kijelentette:
"Semmi sem háborította úgy fel az amerikai népet, mint a magyarországi események. Megszakadt a szívünk a magyarokért, és minden lehetségest megtettünk, hogy enyhítsük szenvedéseiket. Egy dolgot azonban világossá kell tennem: Az Egyesült Államok sem most, sem korábban nem támogatta egyetlen védtelen nép nyílt lázadását olyan erő ellen, amely felett várhatóan nem győzedelmeskedhet. Ugyanakkor mindig azt akartuk, hogy a szabadság szelleme fennmaradjon; hogy az emberekben éljen a remény. De soha nem sürgettük, vagy javasoltuk az elmúlt években, amióta ilyen problémákkal küszködünk, olyan fegyveres felkelés kirobbantását, amely csak katasztrófát hozhat barátainkra."
A magyar eseményekre történő nyugati reagálás hátterét jól megvilágítja Nixon alelnöknek az a beszéde, amelyet New Yorkban az Autógyárosok Szövetségének a tanácskozásán 1956. december 6-án mondott, amelyből ugyancsak részleteket közölt a már hivatkozott CFR dokumentumkötet. Ennek idézünk az 50-64. oldalig terjedő részekből.
„…Az Egyesült Nemzeteknek nincs olyan hadserege, amelyet kiküldhetne Magyarország hős szabadságharcosainak a megmentésére. Nem voltak olyan nemzetközi szerződések, amelyek következtében a szabad nemzeteknek fegyveres segítséget kellett volna nyújtaniuk. Egyetlen fegyverünk az erkölcsi elítélés volt, minthogy másik cselekvési lehetőségünk olyan lépés lett volna, amely kirobbanthatja III. és utolsó világháborút."
Thomas J. Dodd szenátor bírálta az óvatos és habozó amerikai magatartást:
"A magyar forradalom páratlan lehetőséget kínált a szabad világnak, hogy visszaállítsa a szabadság határait a háború előtti alapokon. Elmulasztottuk e kínálkozó alkalom kihasználását, és ezzel elkövettük a háború utáni legsúlyosabb politikai hibánkat."
Robert D. Murphy külügyminiszter-helyettes (Dulles mellett):
"A történelem talán bizonyítja, hogy a szabad világ igenis beavatkozhatott volna, s megszerezhette volna a magyaroknak a hőn áhított szabadságot. De itt, nálunk, a Külügyminisztériumban senkinek sem volt tehetsége vagy fantáziája ahhoz, hogy utat mutasson."
A Szovjetunió tehát megkapta a zöld jelzést a forradalom nyílt leverésére. Október 31-én Moszkvában az SZKP elnökségében már teljes a konszenzus az invázióról.
*****
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
Ahol még 1969-ben is állt a Magyar Királyság
A Francisco Franco által vezetett Spanyolország tárt karokkal fogadta a szovjet megszállás és a kiépülő kommunizmus elől menekülő magyarokat a kommunizmus évtizedeiben. Madrid sokáig nem volt hajlandó a kommunista Budapesttel tárgyalni, Magyarország legitim képviseletének pedig az egykori Horthy-diplomata Marosy Ferenc vezette Magyarország Királyi Követségét tekintette.
A magyarok és ügyük népszerű volt Spanyolországban. A követség élére kerülő Marosy Ferenc rengeteg támogatást kapott Francótól. A Caudillo szélesre tárta a kapukat a magyar menekültek előtt, és magyar adást indított a spanyol rádióban (itt dolgozott egyébként Nyírő József is).
Ettől kezdve Marosy hivatalos útleveleket állíthatott ki, hogy segítse a papírok nélkül maradt magyar menekültek ezreit. Spanyolországban az általánosan alacsony munkabérek miatt nem volt jó menekültnek lenni, a papír viszont ugródeszka lehetett az azt elismerő USA, Kanada, Portugália és több latin-amerikai ország felé. Marosy Ferenc emellett vállalta a magyarok érdekvédelmét, jogsegélyszolgálatot tartott fenn, s klasszikus követi feladatokat is ellátott a Magyar Nemzeti Bizottmány (MNB) felé. A hivatal a finanszírozását a spanyol állam támogatásából, magánadományokból és jórészt az USA által támogatott Szabad Európa Alapítvány pénzéből oldotta meg.
1956 októberében Habsburg Ottó a magyar érdekek védelmében cselekedett, amikor felkérte Marosy Ferencet, hogy továbbítsa “szuggesztióját” a spanyol kormányhoz, amelyben Spanyolország segítségét kérte az ENSZ-ben a szovjet beavatkozás ellen.
Ennek köszönhetően október végén Madridban a 20 perces magyar rádióadásokat jelentősen megemelték, a Spanyol Vöröskereszt gyűjtőakcióba kezdett a magyar forradalmárok megsegítésére, a magyar kolónia pedig két nap alatt 4000 dollár pénzsegélyt adott össze.
Az októberi eseményekre a spanyol kormány azonnal reagált, a miniszterelnökséget vezető Luis Carrero Blanco Marosynak 100 000 önkéntest ajánlott fel, akiket Magyarországon lehetne bevetni. 1956. november 4-én Habsburg Ottó felkérésére Marosy levelet intézett Francisco Franco tábornokhoz, amiben segítséget kérnek egy ”páncéltörő repülőgép” ügyében, ami Magyarországon szállt volna le.
Franco 1956-ban a következőkkel akarta támogatni a magyar ügyet: önkéntesekkel, katonákkal, tüzérséggel, tank-elhárító fegyverekkel. Az Amerikai Magyar Liga adott pénzt is, így volt a fedezet mindezen eszközök Magyarországra szállításához. Spanyolország és a magyar emigráció kész volt a segítségre, mindent meg is tettek ezért, ám az amerikai kormány elárulta és cserbenhagyta őket.
A Budapestre induló spanyol csapatokat az az Agustín Munoz Grandes tábornok vezette, aki a második világháború hőse volt, ugyanis az orosz bolsevizmus ellen vívott háborúban a Krasny Bor melletti csatában 5900 önkéntesével megverte a sokkal erősebb, 30 tankkal és 800 ágyúval felsorokozó 44 ezer fős vörös sereget, 3600 spanyol és 14 ezer orosz katona holtteste borította a csatamezőt.
Nos, ez a híresen antikommunista tábornok vezette csapat érkezhetett volna Budapestre a magyar felkelők támogatására, ha az amerikaiak árulása nem hiúsítja meg Franco segítségnyújtási szándékát.
Igen rövid idő alatt 100 ezer önkéntes jelentkezett a légióba, köztük 13 ezer tiszt. A terv azonban meghiúsult. Az amerikaiak nem engedélyezték, hogy a Madrid–Budapest távolságot egy tanknyi kerozinnal átrepülni nem képes spanyol szállítógépek az USA müncheni támaszpontján üzemanyagot vegyenek fel. Sőt, azzal fenyegették Madridot, hogy amennyiben spanyol gépek repülnek be Németország amerikaiak által megszállt övezetébe, légvédelmük lelövi azokat.
A magyar forradalom leverése után Franco újévi beszédében hangsúlyozta Magyarország bátorságát, illetve “szégyennek” minősítette a nyugati világ tehetetlenségét a magyar eseményekkel kapcsolatban.
„A nyugati világnak nincs joga ahhoz, hogy kereskedjen Kelet-Európa népeinek életével és szabadságával” […] az igazságtalan status quo megszilárdítása alapján való koegzisztencia szégyen volna a szabad világ erkölcsi érzése és politikai bölcsessége számára.”
Franco a nyugati világban egyedül volt a tudatában annak, hogy mi ellen harcol a magyar nép. Ugyanis ők már túl voltak egy bolsevik polgárháborún.
Ahol még 1969-ben is állt a Magyar Királyság
A Francisco Franco által vezetett Spanyolország tárt karokkal fogadta a szovjet megszállás és a kiépülő kommunizmus elől menekülő magyarokat a kommunizmus évtizedeiben. Madrid sokáig nem volt hajlandó a kommunista Budapesttel tárgyalni, Magyarország legitim képviseletének pedig az egykori Horthy-diplomata Marosy Ferenc vezette Magyarország Királyi Követségét tekintette.
A magyarok és ügyük népszerű volt Spanyolországban. A követség élére kerülő Marosy Ferenc rengeteg támogatást kapott Francótól. A Caudillo szélesre tárta a kapukat a magyar menekültek előtt, és magyar adást indított a spanyol rádióban (itt dolgozott egyébként Nyírő József is).
Ettől kezdve Marosy hivatalos útleveleket állíthatott ki, hogy segítse a papírok nélkül maradt magyar menekültek ezreit. Spanyolországban az általánosan alacsony munkabérek miatt nem volt jó menekültnek lenni, a papír viszont ugródeszka lehetett az azt elismerő USA, Kanada, Portugália és több latin-amerikai ország felé. Marosy Ferenc emellett vállalta a magyarok érdekvédelmét, jogsegélyszolgálatot tartott fenn, s klasszikus követi feladatokat is ellátott a Magyar Nemzeti Bizottmány (MNB) felé. A hivatal a finanszírozását a spanyol állam támogatásából, magánadományokból és jórészt az USA által támogatott Szabad Európa Alapítvány pénzéből oldotta meg.
1956 októberében Habsburg Ottó a magyar érdekek védelmében cselekedett, amikor felkérte Marosy Ferencet, hogy továbbítsa “szuggesztióját” a spanyol kormányhoz, amelyben Spanyolország segítségét kérte az ENSZ-ben a szovjet beavatkozás ellen.
Ennek köszönhetően október végén Madridban a 20 perces magyar rádióadásokat jelentősen megemelték, a Spanyol Vöröskereszt gyűjtőakcióba kezdett a magyar forradalmárok megsegítésére, a magyar kolónia pedig két nap alatt 4000 dollár pénzsegélyt adott össze.
Az októberi eseményekre a spanyol kormány azonnal reagált, a miniszterelnökséget vezető Luis Carrero Blanco Marosynak 100 000 önkéntest ajánlott fel, akiket Magyarországon lehetne bevetni. 1956. november 4-én Habsburg Ottó felkérésére Marosy levelet intézett Francisco Franco tábornokhoz, amiben segítséget kérnek egy ”páncéltörő repülőgép” ügyében, ami Magyarországon szállt volna le.
Franco 1956-ban a következőkkel akarta támogatni a magyar ügyet: önkéntesekkel, katonákkal, tüzérséggel, tank-elhárító fegyverekkel. Az Amerikai Magyar Liga adott pénzt is, így volt a fedezet mindezen eszközök Magyarországra szállításához. Spanyolország és a magyar emigráció kész volt a segítségre, mindent meg is tettek ezért, ám az amerikai kormány elárulta és cserbenhagyta őket.
A Budapestre induló spanyol csapatokat az az Agustín Munoz Grandes tábornok vezette, aki a második világháború hőse volt, ugyanis az orosz bolsevizmus ellen vívott háborúban a Krasny Bor melletti csatában 5900 önkéntesével megverte a sokkal erősebb, 30 tankkal és 800 ágyúval felsorokozó 44 ezer fős vörös sereget, 3600 spanyol és 14 ezer orosz katona holtteste borította a csatamezőt.
Nos, ez a híresen antikommunista tábornok vezette csapat érkezhetett volna Budapestre a magyar felkelők támogatására, ha az amerikaiak árulása nem hiúsítja meg Franco segítségnyújtási szándékát.
Igen rövid idő alatt 100 ezer önkéntes jelentkezett a légióba, köztük 13 ezer tiszt. A terv azonban meghiúsult. Az amerikaiak nem engedélyezték, hogy a Madrid–Budapest távolságot egy tanknyi kerozinnal átrepülni nem képes spanyol szállítógépek az USA müncheni támaszpontján üzemanyagot vegyenek fel. Sőt, azzal fenyegették Madridot, hogy amennyiben spanyol gépek repülnek be Németország amerikaiak által megszállt övezetébe, légvédelmük lelövi azokat.
A magyar forradalom leverése után Franco újévi beszédében hangsúlyozta Magyarország bátorságát, illetve “szégyennek” minősítette a nyugati világ tehetetlenségét a magyar eseményekkel kapcsolatban.
„A nyugati világnak nincs joga ahhoz, hogy kereskedjen Kelet-Európa népeinek életével és szabadságával” […] az igazságtalan status quo megszilárdítása alapján való koegzisztencia szégyen volna a szabad világ erkölcsi érzése és politikai bölcsessége számára.”
Franco a nyugati világban egyedül volt a tudatában annak, hogy mi ellen harcol a magyar nép. Ugyanis ők már túl voltak egy bolsevik polgárháborún.
*****
Csurka István, 1989. március 14.
A Kerekasztalról, az átmenetről és egyébb rendszerváltó igényekről
Film
(Katt ide!!)
*****
HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ
RÖVID ÉLETRAJZA
Magyarországnak - történelme során - három kormányzója volt: Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. Hunyadi Jánost, a nemzet osztatlan elismerését jelentő „törökverő hadvezér” melléknévvel ruházta fel a hálás utókor. Kossuth Lajos neve egybe forrt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc diadalmas és tragikus eseményeivel, a függetlenségért megalkuvás nélkül harcoló politikus, forradalmár és államférfi szimbólumával. Horthy Miklós volt a kormányzók sorában az a „kivételezett” személy, akinek a jellemét, a képességét, az államférfiúi nagyságát, a történelmi szerepét, és általában minden egyes tettét (!), meghamisították vagy eltorzították a Kremlből ideirányított, a bolsevik ideológiától elvakult gyászmagyarok és/vagy követőik.
Szemellenzős „történészek” hada (Vas Zoltán, Karsai Elek, Szinai Miklós, Gárdos Miklós, Korom Mihály, Pintér István, Ladányi Andor, Pölöskei Ferenc, Himler Márton, Lévai Jenő, stb., stb.) – egymást túllicitálva - „dobálta a
sarat” évtizedeken át Horthyra. Hazaárulók, kollaboránsok, gyilkosok vagy félművelt „politikusok” igyekeztek a „lejáratni” Horthyt a nemzet előtt. Jelen anyagban – a teljességre való törekvés igénye nélkül - bemutatásra kerül az a kormányzó, akit méltán ruházhatnának fel a „HARMADIK HONALAPÍTÓ” címmel, aki tiszta lelkiismerettel áll az utókor előtt, aki egy rendkívül bonyolult hazai és nemzetközi
helyzetben, minden erejével a magyar nemzet érdekét szolgálta!
A HORTHY CSALÁD
Horthy Miklós,- egy kilenc gyermekes (hét fiú,- két lány) középbirtokos család ötödik gyermekeként született Kenderesen, 1868. június 18-án. Apja (Horthy István) aktív közéleti életet élt, református egyházmegyei gondnok, és a főrendiház tagja volt. Édesanyja a háztartást vezette, de a gazdaság irányításában is részt vett. A gyerekek nevelésére és neveltetésére a szülők megkülönböztetett figyelmet fordítottak.
Horthy Miklós elemi iskolai képzése részben magánúton, részben egy debreceni tanintézetben történt, egy francia nevelő közreműködésével. Gimnáziumi végzettséget egy soproni német nyelvű intézményben szerzett. A magyar tisztikar létrehozását támogató édesapja kívánságára, István és Béla bátyjait követve, Miklós is katonai pályára lépett. 1882-ben felvételizett a Fiumei Császári és Királyi Tengerészeti Akadémiára, ahol Béla bátyja 1880-ban - baleset következtében - életétvesztette.
HORTHY MIKLÓS, A TENGERÉSZTISZT
Az Akadémia elvégzése után – hadapródként -, Horthy Miklós volt az első magyar tiszt(jelölt) az osztrák-magyar haditengerészetnél. A tiszti vizsga letételéhez szükséges hároméves szolgálata a Radetzky páncélos fregatton kezdődött, és 1889-ben, a vizsga sikeres teljesítése után - öt évig -, sorhajózászlósként járta a világ tengereit és óceánjait. Rendszeresen sportolt, kiváló vívó, céllövő, vitorlázó, teniszező, kerékpározó és lovas volt. Az idegen nyelvek elsajátításában is jeleskedett, beszélt németül, angolul, franciául, olaszul és horvátul. A tengerészeti műszaki bizottság tagjaként (1894-96-ban) Angliába és Németországba küldték a Monarchia számára megrendelt torpedónaszászok átvételére.
A honfoglalás ezredik évfordulójának tiszteletére rendezett hadsereg versenyeken bajnokságot nyert vívásban, teniszben, és harmadik lett kerékpározásban. 1897-98-ban másodosztályú sorhajóhadnagyként,- egy iskolahajó kapitányává nevezték ki. Eredményeit elismerve, gróf Montecuccoli tengernagyhoz, a haditengerészet főparancsnokához osztották be diplomáciai feladatok ellátására. 1900-ban első osztályú sorhajóhadnaggyá léptették elő, és a pólai (mai pulai) haditengerészeti bázis egyik torpedónaszádjára kapott kapitányi beosztást.
Minden szolgálati minősítése „kiváló” volt!
HORTHY MIKLÓS CSALÁDJA
Horthy 1901-ben házasságra lépett Purgly Magdával (egy Arad környéki földbirtokos lányával), aki férjének mindenben hűséges támasza és odaadó élettársa lett. Négy gyermekük (két leány és két fiú) közül az első leány (Magda) tizenhat éves korában, skarlátban meghalt, a második leány (Paulette) a TBC áldozata lett (1938-ban), az idősebb fiuk (István, a kormányzó-helyettes) repülőszerencsétlenség során hősi halált halt a szovjet fronton (1942. 08. 20.), Miklós fiuk pedig sportbaleset következtében, visszamaradt sérülései miatt,- élete végéig (1993. március
28-án hunyt el) csökkent munkaképességűvé vált.
HORTHY PÁLYAFUTÁSÁNAK FŐBB ÁLLOMÁSAI
1901-ben Horthy a Ripper tengernagy parancsnoksága alatt lévő St. Georg csatahajón szolgált, amely 1905-ben a Törökország ellen felvonult nemzetközi flotta vezérhajója lett. A flotta biztosította a Horthy vezetésével partra szállt (Mütilene és Lemnosz szigeteket birtokba vevő) katonai erőket. 1906-ban Horthy elvégezte a haditengerészeti tüzérségi tanfolyamot, majd 1908-ban letette a törzstiszti vizsgáit, és kinevezték a Taurus hadihajó kapitányává. 1909-ben korvettkapitánnyá léptették elő.
Még ebben az évben, bravúros sportsikert ért el, egy Kenderesen tenyésztett lovával, elsőként ért célba, a Grand Prix de Bosphore (Boszporuszi Nagydíj) nemzetközi lóversenyen. Az év vége felé Ferenc Józsefhez - a Monarchia uralkodójához -, nevezték ki haditengerészeti szárnysegédi beosztásba. Két év múlva fregattkapitánnyá léptették elő.
1912-ben a Monarchia mozgósította a haditengerészetét, hogy megakadályozza Szerbia kijutását az Adriai tengerre. Horthy Miklóst (átmenetileg) a Budapest partvédő páncélos-hajóra vezényelték, 1913-ban pedig sorhajókapitánnyá léptették elő. Négyéves szárnysegédi beosztása leteltét követően, István bátyjánál, a Székesfehérváron állomásozó 13. huszárezred parancsnokánál töltötte szabadságát, ott érte a hír, hogy Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. A Monarchia 1914. július 27-én elrendelte az általános mozgósítást, másnap pedig a Szerbiának átadott hadüzenettel kitört az első világháború. Horthy a Habsburg cirkálóra, majd a flotta legkorszerűbb páncélos cirkálójára (a Novarára) kapott kapitányi kinevezést. 1915. május 2-án Horthy végrehajtotta az első világháború egyik legbravúrosabb tengeri harctevékenységét: a törököknek lőszert szállító német U-8-as tengeralattjárót, a Földközi tengert ellenőrző francia és angol flotta „orra” előtt átvontatta az Otrantói-szoroson, lehetővé téve, hogy török kikötőbe távozzon. Tettét a német vaskereszttel, és a Monarchia érdemkeresztjével honorálták. 1915. május 23-án Horthy a Novarával és négy torpedónaszáddal az olaszok Porto Corsini hadikikötője ellen intézett támadást, megrongálta a kikötő létesítményeit és partvédő ütegeit, majd visszatért Pólába. Tevékenységét a vaskorona renddel jutalmazták.
1915. december 4-én, a Pólából Cattaróba (mai Kotorba) áthelyezett Novarával (rombolók és torpedónaszádok kíséretében) Horthy megtámadta a San Giovanni di Media kikötőt, lövette annak létesítményeit, több hajót elsüllyesztett és megrongált.
OTRANTÓ HŐSE
1917. május 15-én a Horthy parancsnoksága alá rendelt osztrákmagyar és német cirkálókkal, torpedórombolókkal, valamint tengeralattjárókkal megerősített Novara vezette flotta megtámadta az Otrantói–szorost ellenőrzés alatt tartó angol, francia és olasz záróhajókat.
Tizenöt hajót elsüllyesztettek (köztük két torpedórombolót), tizenegyet megrongáltak. Az ütközet helyszínére érkező újabb angol, francia és olasz (háromszoros tűzfölénnyel rendelkező) haditengerészeti erőkkel Horthy felvette a harcot. Zászlóshajóját súlyos találatok érték, helyettese hősi halált halt, ő pedig több helyen megsebesült, de hordágyon fekve is tovább irányította a flotta harctevékenységét. A Novara hajtóműveit tönkretették az ellenség lövegei, így manőverező képességét elvesztette.
A legkritikusabb pillanatban befutottak a Pólából és Cattaróból indított gyorscirkálók, így a tengeri ütközet eldőlt Horthy javára. Az első világháború során ez volt a központi hatalmak legsikeresebb haditengerészeti vállalkozása. Horthyt kitüntették a legnagyobb hőstettekért járó Mária Terézia-lovagrenddel.
A CATTARÓI MATRÓZLÁZADÁS
Horthyt huzamosabb gyógykezelésre és pihentetésre „kárhoztatta” a több műtétet igénylő sebesülése, ezért csak 1918. január 22-én érkezett Pólába, a Monarchia legkorszerűbb csatahajójának (Prinz Eugen) kapitányi posztjára. Mind a hadikikötőben, mind pedig a csatahajókon érezni lehetett szociális állapotok, valamint a háborús veszteségek miatti jogos elégedetlenséget.
Horthy felmérte a kialakult állapotok veszélyességét, elődjének tehetetlenségét, és konkrét intézkedésekkel javított beosztottjai helyzetén, biztosította a fegyelem megszilárdítását. Tény, hogy a Prinz Eugenen nem került sor olyan kilengésekre, amelyek haditörvényszéki eljárást igényeltek volna! Cattaróban viszont, a St. Georg cirkálón február 1-jén matrózlázadás tört ki. A lázadók február 3-án megadták magukat a Karl Seidensacher ellentengernagy vezette hajóhadnak. A lázadó matrózok közül negyvenet állítottak statáriális hadbíróság elé, amely négy halálos, és hét életfogytiglani ítéletet hozott. Az ítéletet Franz von Keil és Fiedler Pál tengernagyok írták alá, Károly István tengernagy hagyta jóvá!
Február 13-án a lázadás négy vezetőjét kivégezték. Horthy Miklósnak semmilyen szerepe nem volt a cattarói matrózlázadás felszámolásában! A tények és a bizonyító erejű okmányok ellenére,- Rákosi és Kádár bandája évtizedeken át a cattarói matrózok megtizedeléséről „szövegelt”, Horthyt vádolva gyilkossággal! Tették ezt azok az ortodox bolsevikok, akiknek ártatlanul legyilkoltak vére csöpögött a kezükről, akik nem csak ellenségeiket, hanem tulajdon elvtársaikat is kivégezték vagy kivégeztették, számos esetben minden bírósági procedúra nélkül! Még azt sem vették figyelembe, hogy Horthy sorhajókapitányként alárendeltje volt Seidensacher ellentengernagynak, a hajóhad parancsnokának, arról már nem is beszélve, hogy az ítéleteken tengernagyok aláírásai szerepeltek.
Nem Horthy mentegetéséről, hanem az igazság bizonyításáról van szó! Nem volt és nincs a világon olyan katonai szervezet, ahol a lázadást jutalmaznák! Háborúban még szigorúbban lépnek fel a vétkesek ellen! A tiszteknek pedig nem csak joguk, hanem kötelességük (!) a fegyelem minden törvényes eszközzel való megtartása vagy helyreállítása! Ismeretes például, hogy még Horthy Pólába való megérkezése előtt, egy Albániába tartó konvojt kísérő rombolón összeesküvést lepleztek le, és letartóztattak két matrózt, akik arra akarták társaikat rábírni, hogy
fegyverezzék le a tiszteket, és álljanak át az ellenséghez. A haditörvényszék halálos ítéltét Horthy hagyta jóvá. Nem tehetett mást!
Dobó István is kivégeztette Eger várában a törökökkel lepaktáló Hegedűs hadnagyot. Vagyis: tragikus eseményeket, és a katonai törvénykezést nem lehet demagógiával elintézni, vagy alattomos politikai kérdésként kezelni.
A fájdalmasan szigorú ítélet ellen berzenkedők képtelenek megértetni (főként, ha nem is akarják), hogy a zendülésért, és az ellenséghez való átállásért, a világ egyetlenegy haderejében sem osztogattak vagy osztogatnak kitüntetéseket!
A tehetségeseket és a bátrakat viszont jutalmazzák. Horthyt ellentengernaggyá léptették elő, és rangban 37 osztrák-német nemzetiségű admirálist megelőzve(!), kinevezték az osztrák-magyar flotta főparancsnokává! Magyar ember még soha nem ért el ilyen magas rendfokozatot és beosztást! Horthyt, az évszázados tengerészeti hagyományokkal rendelkező államok szakértői is kimagasló stratégának ismerték el! Itthon viszont olyanok ragasztották rá a „lovas tengerész” gúnynevet, akik életükben még hintalovon sem ültek, és két perc elteltével,- egy kétpárevezős csónakban is tengeribetegek lettek.
AZ OSZTRÁK-MAGYAR FLOTTA UTOLSÓ ÜTKÖZETE
1918. június 10-én Pólából futott ki a Viribus Unitisz zászlóshajó vezette flotta, Horthy parancsnoksága alatt, az antant hatalmak Otrantónál létesített tengeri zárának felszámolására. Az akció nem sikerült, a Szent István csatahajót egy olasz torpedónaszád a hadművelet kezdetén felfedezte és megtorpedózta, ezzel a támadás elvesztette a meglepetés erejét.
Horthy a további veszteségek elkerülése érdekében visszatért Pólába, majd IV. Károly király parancsára október 30-án átadta a hadiflottát a délszláv Nemzeti Tanács képviselőinek. November 3-án a Padovában aláírt fegyverszüneti megállapodás a Monarchia számára lezárta az első világháborút. Ezzel Horthy haditengerészeti pályafutása véget ért, és hazatért kenderesi birtokára.
A VÖRÖSTERROR
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után,- Magyarországon 1918. november 16-án kikiáltották a köztársaságot.
1919. január 11-én gróf Károlyi Mihályt köztársasági elnökké választották, aki március 21-én átadta a hatalmat a Magyarországi Szocialista Pártba tömörült kommunistáknak és szociáldemokratáknak. A tényleges hatalom viszont,- a bolsevik ideológiai vörös vírustól megfertőzött Kun Béla és elvtársai kezeibe került. Kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és bevezették a lenini gyakorlatot követő (példátlan méretű terrort jelentő) proletárdiktatúrát. Vizsgálatok és bírósági ítéletek nélkül likvidálták az embereket.
A Tanácsköztársaság 133 napos fennállása során, 93 helységben, 590 embert gyilkoltak le Kun Béláék, vagyis uralkodásuk minden egyes napjára, több mint négy gyilkosság esett! Ehhez a „számlájukhoz” lehetne írni a fehérterror áldozatait is, hiszen vitathatatlan, hogy a vörösterror nélkül nem létezett volna fehérterror! Az egyre fokozódó - brutális - rémuralom országos félelmet, nyugtalanságot és elégedetlenséget váltott ki, amely fokozódott azzal, hogy Kun Béláék politikai és katonai baklövései következtében,- az országba betört cseh és román csapatok pusztították és fosztogatták a polgári lakosságot.
Az ország bel-és külpolitikai helyzetének normalizálására - Szegeden - egy nemzeti kormány jött létre (1919. május 31-én). Horthy Miklóst hadügyminiszterré, és a megalakult hadsereg fővezérévé nevezték ki. A Forradalmi Kormányzótanács az antanthatalmak elégedetlensége, a katonai vereségek, és a nemzeti erők növekedésének együttes hatására augusztus 1-jén lemondott. Kun Béla néhány elvtársával Bécsbe menekült, de nem a Tőke magyar nyelvű kiadását vitte magával, hanem az államkasszát (25 millió aranykoronával!).
HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSA
A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választotta. Százhatvanhárom képviselőből száznegyvenegyen jelentek meg az ülésen. Titkos szavazással Horthy 130, gróf Apponyi Albert 7 szavazatot kapott!
A nemzetgyűlésben a mandátumok megoszlása a következő volt:
Országos Kisgazda és Földműves Párt (77),
Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (76),
Nemzeti Demokrata Polgári Párt (6),
Keresztényszocialista Gazdasági Párt (1),
pártonkívüli (3).
AZ ORSZÁG KONSZOLIDÁCIÓS IDŐSZAKA
Horthy Miklós egy vesztett háború, a vörösterror, a fehérterror, és a cseh-román intervenció minden katasztrofális járulékát követően vállalta az ország vezetését, és erkölcsi-gazdasági-politikai-katonai talpra állítását. A trianoni békeszerződés értelmében az ország területe 283 ezer km2 -ről 93 ezer km2 -re, lakossága pedig 18,3 millióról 7,6 millióra csökkent!
Megközelítőleg 5 millió magyart rekesztettek ki az anyaországból! Az elvesztett területeken voltak az ország leggazdagabb ásványlelőhelyei, erdőés vadgazdaságai. A háborús vérveszteségtől legyöngült, az igazságtalan békeszerződéssel megcsonkított, a románok és csehszlovákok, valamint a hazai bolsevikok által pusztított és kirabolt ország népe iszonyatos erőfeszítéssel és élni akarással állt talpra.
Horthy Miklós,- hatalmának megszilárdulási ütemében, fokozatosan felszámolta a vörösterror miatt revánsot vevő tiszti különítményesek önbíráskodását, és világviszonylatban is példamutató közbiztonságot hozott létre az ország egész területén! Vezetésével, a magyar nemzet viszonylag rövid idő alatt (6-8 év elteltével), megkezdte a felzárkózást a nyugati államok szintjéhez! Fellendült a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem.
A Pengő (a Koronát 1926-ban felváltó új pénzegység) Európa egyik legerősebb valutája lett, és értékállósága a második világháború végéig stabil maradt!
Világ és európai hírű gyárak tömegei nőtték ki magukat az országban (Ganz, Weiss Manfréd, Láng, Tungsram, Hoffer, Telefongyár, Kábel Művek, Chinoin, Richter, Ózdi Vasművek, Győr, stb., stb.). Megnyílt a kontinens első földalatti vasútvonala, a világ első telefonhírmondó központja, és Európa egyetlen ópiumgyártó üzeme. Az oktatás, az orvosi ellátás és a közbiztonság mintaszerűen lett megszervezve!
A magyarság bebizonyította, hogy a legnagyobb tragédiából is van kiút, ha a csüggedést,- a hit és a tenni akarás váltja fel az emberekben, vezetőik pedig értik a dolgukat! A statisztikai adatok igazolják a lakosság lélekszámának növekedését, és a gazdaság fejlődését. A lélekszám alakulása: 1920-ban 7,6 millió; 1930-ban 8,7 millió, 1940-ben (az utolsó békeévben) ~9,5 millió. A gazdaság fejlődése - átlagosan - évi 0,8÷1,2%-os növekedést mutatott, a külkereskedelem egyenlege 1930-tól kezdve mindig pozitív volt! Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ezek a számadatok, egy világgazdasági válság ellenére mozdultak kedvező irányba! Ezek tükrében, próbáljunk meg egy összehasonlítást tenni, hogy milyen gazdasági-politikai-erkölcsinépességi „eredményeket” produkált Rákosi, Kádár, Horn, Medgyessy, Gyurcsány vagy Bajnai életünk bármely területén, hacsak nem a hajléktalanok, a munkanélküliek, a leépítések, a mérhetetlen nagyságrendű adósságok és a megszámlálhatatlan adónemek növelése, vagy pedig az egészségügyi ellátás, a közbiztonság, valamint a szociális támogatás csökkentése vonalán?
HORTHY KÜLPOLITIKÁJA
Horthy Miklós tudatosan törekedett a Trianoni-béke revíziójára, de kizárólag politikai eszközökkel akarta megoldani. Szovjetellenességének indítéka ma már aligha igényel magyarázatot, a legújabb kori történelmet ismerők számára. Ennek ellenére, ugyanolyan korrekt politikai és gazdasági kapcsolatot tartott a Szovjetunióval, mint más államokkal. Kezdetben,- az olaszokkal való együttműködésben vélte megtalálni a német és a szovjet fenyegetettség „orvosságát”. A Berlin-Róma tengely létrejöttével viszont – kényszerűségből - a németek felé orientálódott, bár valójában sohasem szimpatizált Hitlerrel, és ez akkor is igaz, ha a protokoll írott vagy íratlan szabályai, a nemzetközi politikai és katonapolitikai helyzet változásai, valamint az ország érdekei, esetenként az előző megállapítást megkérdőjelező nyilatkozatokra késztették.
Nem szabad elfelejteni, hogy Hitlert még olyan államfők vagy politikusok is kiemelkedő vezetőnek tartották (és féltek tőle), mint Chamberlain, Daladier, Viktor Emanuel, Franco vagy V. Gusztav Adolf. Megemlíthetnénk még Pétain francia marsallt, a vichyi rendszer államfőjét, vagy Darlant a francia flotta főparancsnokát, akik át akarták adni a francia flottát a németeknek! 1939 augusztusában még Sztalin is szövetséget kötött Hitlerrel, és szeptemberben együtt rohanták le Lengyelországot (miközben a magyar kormány nem járult hozzá, hogy a német csapatok Magyarország útés vasútvonalait használják a lengyelek elleni felvonulásukhoz), és Horthy tízezrével fogadta be a lengyel menekülteket hazánkba!
Horthy Miklós nem egy esetben ellent mondott Hitlernek, de nem állt rendelkezésére olyan katonai erő, amellyel érvényesíthette volna álláspontját egy olyan birodalommal szemben, amely néhány hét vagy hónap alatt kis és nagy államok tömegeit rohanta le, amelyet csak a Szövetséges Hatalmaknak sikerült hatalmas vér-és anyagi áldozatokkal kapitulációra kényszeríteni.
Horthy kormányzó külpolitikai eredményét fémjelezték a tengelyhatalmak (1938. november 2.) első, és (1940, augusztus 30.) második bécsi döntései, miszerint Magyarország visszakapott Csehszlovákiától 11 927 km2 -es felvidéki és kárpátaljai, Romániától pedig 43 591 km2 -es északerdélyi és székelyföldi területet.
1940. november 20-án hazánk csatlakozott a német-olasz-japán Háromhatalmi Egyezményhez, és december 12-én sor került a jugoszlávmagyar örök baráti szerződés megkötésére. Jugoszlávia 1941. március 25-én szintén csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, de néhány nap elteltével (puccsszerűen) egy németellenes kormány jutott hatalomra, amellyel a szovjetek április 4-én barátsági és megnemtámadási szerződést kötöttek!
Hitler április 6-án elindította csapatait a jugoszlávok ellen, és már a támadás első napján 50 kilométert nyomultak előre. Április 10-én elfoglalták Zágrábot, és ugyan ezen a napon kikiáltották a Független Horvát Köztársaságot. Horthy a magyarlakta területek védelme érdekében - április 11-én - utasította a honvédséget a Bácska, a Muraköz és a Muravidék megszállására, és ezzel a döntésével ismételten bebizonyította államfői nagyságát és stratégiai rátermettségét! Az akkori (!) kritikus helyzetben ugyanis: vagy átengedte volna az érintett területeket a németeknek, vagy (esetleg) a szovjeteknek, hiszen jól tudta, hogy Sztalin a balti-államok bekebelezésén kívül,- mongol, kínai, finn, román és lengyel területeket is annektált. A világ közvéleménye aligalig emelte fel a hangját, amikor pl. Finnországot hadüzenet nélkül megtámadta és megcsonkította. A bolsevikok bölcs intuícióként üdvözölték Sztalin akcióját, Horthyt viszont a mai napig átkozzák, mert a Jugoszláviában élő magyarokat megsegítette.
Horthy pozitív minősítésén az sem változtat, hogy Churchill is elítélte ezt a döntését, hiszen a brit miniszterelnök sem akkor, sem a második világháború után nem törődött a magyarokkal, hazánkat odadobta a szovjeteknek, és egy szava sem volt, amikor Tito mintegy ötvenezer magyart végeztetett ki 1944-45-ben Újvidéken! Az angolok viselkedése azért sem érthető, mert Horthy szimpatizált velük, és István fia, (a kormányzóhelyettes) kifejezetten angol-barát volt! Még azt is feljegyezték róla, hogy egy este az Arizona bárban zsidók társaságában szórakozott, és az oda betért (Pajtás vezérkari alezredes kíséretében lévő) Dürer német birodalmi protokollfőnök jelenlétében az angol himnuszt játszatta a zenekarral!
HORTHY ÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ
Hozzá nem értők számára egy kötetre való adat sem lenne elegendő annak bizonyítására, hogy Magyarország (geostratégiai helyzete miatt) – egyszerűen – nem maradhatott ki a második világháborúból! Legfeljebb egy időhúzás „eredményeként”,- a német megszállás évekkel hamarabb következett volna be, és az ország lakossága nagyobb áldozatoknak lett volna kitéve!
Németország 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót. Olaszország és Románia még az nap hadat üzent a szovjeteknek! Június 23- án Szlovákia és Horvátország is csatlakozott a németekhez. Június 25-én a dán kormány visszahívta követét Moszkvából, francia, belga, holland és spanyol önkéntesek jelentkeztek a szovjet frontra! A svéd kormány hozzájárult ahhoz, hogy területén keresztül Norvégiából Finnországba német csapatokat szállítsanak. Június 26-án Finnország is hadba lépett a Szovjetunió ellen.
Horthy és a magyar kormány még várakozó állásponton volt, de a Kassát ért bombázás felgyorsította az eseményeket, és a szovjetek elleni – elkerülhetetlen – hadüzenet deklarálását június 27-én. Nem mi voltunk az elsők, akik ezt a tragikus és kényszerű lépést megtettük! Magyarország csak egy apró kis figura volt a nagyhatalmak politikai-katonai sakktábláján.
Horthyt, még a megtámadott Szovjetunió vezére, és az emberiség történelmének legkegyetlenebb gonosztevője – Sztalin - sem nyilvánította háborús bűnössé, csupán a hatalomért lihegő magyar bolsevikok kutatták elektronmikroszkóppal, hogy találjanak (vagy kitaláljanak) valami kompromittáló anyagot Horthy ellen.
HORTHY, ÉS A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓKÉRDÉS
Felesleges lenne azt vitatni, hogy Horthy szerette-e a zsidókat, vagy sem. Kétségtelen, hogy számos zsidó barátja volt, és a magyar állampolgárságú, valamint a külföldről (Ausztriából, Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából) idemenekült zsidók Magyarországon voltak a legnagyobb biztonságban, a német megszállás (1944. március 19.) bekövetkeztéig! Horthy kormányzó, még a megszállást követően is (augusztus 26-án) az esztergomi páncélos hadosztály rendelte Budapestre, hogy megakadályozza a Gestapót a főváros zsidó lakosainak elhurcolásában! Számtalan zsidó ember mondott köszönetet Horthynak a háború után, bár a bolsevik propaganda hatására sokan hallgatásba burkolóztak azok közül, akik neki köszönhették életüket. Vitathatatlan, hogy Horthy a német megszállást követően, a hazai eseményeket egyre nehezebben tudta befolyásolni, ahhoz sem katonai erővel, sem környezetének politikai támogatásával nem rendelkezett.
A németek a magyarországi zsidókérdés „lerendezését” felgyorsították, de már nem maradt annyi idejük, mint amennyit a korábban megszállt (Horthy nélküli) területeken való garázdálkodásukra fordíthattak! Horthy megtette azt Hitlerrel szemben, amit a német befolyás alatt lévő államok egyetlenegy vezetőjének sem volt bátorsága megtenni! Horthy akkor jutott a fizikai és lelki összeomlás határára, amikor Miklós fiát a Gestapo elrabolta, és a háborúból való kiugrási kísérlete nem sikerült. Ekkor már hajlott kora (76 éves volt) sem tette lehetővé a németek
által támogatott Szálasival szembeni fellépését, ezért az erőszaknak engedve (gyakorlatilag fogolyként), tudomásul vette, hogy Németországba szállítsák, és a háború végéig védőőrizet alatt tartsák.
Érdemes megemlíteni, hogy sem a magyar, sem pedig a külföldi zsidó személyek vagy szervezetek nem beszélnek arról, hogy a német koncentrációs táborokból kiszabadított zsidók Magyarországra irányított vonatszerelvényeiből számosat megállás nélkül továbbították Sztalin GULAG-jaira, és nyomtalanul eltűntették a szovjet „paradicsomban”. A médiumok többsége viszont csak a holokausztot emlegeti, és az átirányított vonatokat, Babij Jart, Birobidzsant, vagy az ’52-es (zsidó) orvos pert úgy kezeli, mintha (mindezek) nem léteztek volna!
ÖSSZEGZÉS
Magyarországot 1920-tól 1944-ig olyan ember kormányozta, akire büszke lehet minden magyar állampolgár! Horthy Miklós akkor vállalta a hatalom átvételét, amikor Magyarország történelmének legmélyebb pontjára jutott. A háborús veszteségek, a vörösterror és a trianoni békeszerződésben lévő határozatok,- a tatárjárásnál vagy a mohácsi vésznél is súlyosabb sebet ejtettek az ország testén. Egy bűnös, kegyetlen és idegen ideológiai képviselői megosztották az állampolgárokat, és minden társadalmi vagy egyházi törvényt felrúgva, a szabad rablást, ártatlan emberek kivégzését, kitelepítését és/vagy megkínzását vezették be az egész országban, idegen személyek, címek, címerek-és jelképek tiszteletére kényszerítették a magyar népet.
Horthy nagy nehézségek árán, de viszonylag rövid idő alatt,- konszolidálta az anarchiába és csődbe jutott bel-és külpolitikai, közbiztonsági és gazdasági helyzetet. Az országban többpártrendszer volt, az ellenzék parlamenti képviselőkkel, napilapokkal és megfelelő infrastruktúrával rendelkezett. A törvény szigorával léptek fel mind a baloldali, mind pedig a jobboldali renitenskedőkkel szemben, és ez akkor is igaz, ha az érintettek kifogásolták a bírák, ügyészek vagy büntetésvégrehajtó szervek tevékenységét. Természetes, hogy Horthy sem szimpatizált ellenségeivel, de nem volt bosszúálló, és pl. az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Rákosi Mátyást és Vas Zoltánt is kiengedte a Szovjetunióba 1938-ban. A ’45-ben visszatért Rákosi „lelkén” viszont számos – vétlen - horthysta tábornok, tiszt vagy tisztviselő halála „szárad”! Vas Zoltán pedig hazatérte után energiájának jelentős részét arra fordította, hogy Horthy ellen minél több kompromittáló anyagot csipegessen össze, és „irományaiban” csupán Julius Caesar meggyilkolásában való asszisztenciával nem vádolta Horthyt.
A rendszerváltás előtti több évtizedes ideológiai megtévesztés, valamint a megfélemlítés eredményességét jól érzékelteti, hogy eddig senki sem tett említést egy Horthy szobor felállításának tárgyában. A felelősségre vonás elmaradásától „felbátorodott” ortodox bolsevikok viszont már-már követelik, hogy Kádár elvtársuknak állítsanak emlékművet. Arról a Kádárról van szó, aki szovjet szuronyok és harckocsik segítségével került a hatalom csúcsára! Aki elárulta hazáját, miniszterelnökét, barátjait, elvtársait és pártját; aki kivégeztette ellenségeit, elvtársait és azokat a forradalmár gyerekeket is, akiknek ország-világ előtt büntetlenséget ígért; aki a sortüzek legfőbb kezdeményezője volt Marosánnal, Csémivel és Hodosánnal karöltve; aki tönkretette a magyar gazdaságot; aki vétkes a mértéktelen mennyiségű külföldi kölcsönök felvételében és elherdálásában; aki vétkes a magyar címer és zászló „szovjetesítésében”, valamint a kivégzett forradalmárok tetemeinek meggyalázásában; aki semmit sem törődött a határainkon kívülre rekesztett magyarok sorsával; aki miatt az ország lélekszáma és az emberek átlagéletkora fokozatosan csökkent, egyes betegségek területén pedig a világ élvonalába kerültünk!
Horthy Miklós kormányzó életrajzából, és tevékenységének eredményeiből hiányzanak ezek - a Kádárra jellemző - tényadatok, amelyek még Haynaut és Quislinget is kezdő kisinasokká degradálják az MSZMP fővagy első titkára mellett! Horthy Miklóst életvitele és életműve emeli a legnagyobb magyarok soraiba! Hazánk sorsának tragikus alakulása miatt nem hibáztatható, azt tette, amit az adott esetben (és lehetőségei birtokában) bűn lett volna nem megtenni, mert bizonyítható, hogy még rosszabb helyzetbe kerülhettünk volna.
Horthy emberfeletti lelkierővel reagálta le a családját sújtó sorozatos tragédiákat, munkájában képes volt függetleníteni magát személyes gondjaitól. „Úriember” volt,- a szó szoros értelmében! Ellenfeleivel és ellenségeivel (is) gentleman módon viselkedett, talán túlzásba is vitte a gentlemen, s agreementet, mert fel sem tételezte, hogy külföldi vagy hazai „partnerei” másképpen gondolkoznak (Antonescu, Beregffy, Gőring, Hitler, Imrédi, Mussolini, Ribbentrop, Szálasi, Sztójay, Veesenmayer, Werth, stb.).
Hazáját mérhetetlenül szerette, széleskörű nemzetközi kapcsolatait felhasználva még Portugáliában is (az emigrációból) sokat tett a magyarságért, bár itthon csak pejoratív szövegkörnyezetben emlegették a hatalom szószólói. Az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc eltiprását követően,- testileg és lelkileg összeomlott. Egészségi állapota annyira megromlott, hogy decembertől kezdve már csak nagyritkán kelt fel betegágyából. 1957. február 9-én halt meg, temetése (február 11-én) abban a lisszaboni temetőben volt, amelyben egyszer menyének (Horthy István kormányzó-helyettes özvegyének, gróf Edelsheim Gyulai Ilonának) a következőket mondta: „Itt szeretnék pihenni, amíg haza nem visznek egy szabad Magyarországra”.
Kívánsága teljesült. Hamvait 1993. szeptember 4-én, a kenderesi családi kriptában helyezték örök nyugalomra, felesége és négy gyermeke földi maradványai mellé. A rendszerváltozás – egyik elmaradt – restanciája: a megrágalmazott, a meghurcolt, a kiátkozott vagy az elüldözött hazafiak minél gyorsabb lefolyású jogi, erkölcsi és anyagi rehabilitálása. Vonatkozik ez minden rendű és rangú személyre, valamint családtagjaikra.
Még késik az igazság feltárása, ugyanakkor növekszik az „adósságunk” őseinkkel, hőseinkkel, példaképeinkkel és a történelemmel szemben!
Prof. Dr. Bokor Imre
RÖVID ÉLETRAJZA
Magyarországnak - történelme során - három kormányzója volt: Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. Hunyadi Jánost, a nemzet osztatlan elismerését jelentő „törökverő hadvezér” melléknévvel ruházta fel a hálás utókor. Kossuth Lajos neve egybe forrt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc diadalmas és tragikus eseményeivel, a függetlenségért megalkuvás nélkül harcoló politikus, forradalmár és államférfi szimbólumával. Horthy Miklós volt a kormányzók sorában az a „kivételezett” személy, akinek a jellemét, a képességét, az államférfiúi nagyságát, a történelmi szerepét, és általában minden egyes tettét (!), meghamisították vagy eltorzították a Kremlből ideirányított, a bolsevik ideológiától elvakult gyászmagyarok és/vagy követőik.
Szemellenzős „történészek” hada (Vas Zoltán, Karsai Elek, Szinai Miklós, Gárdos Miklós, Korom Mihály, Pintér István, Ladányi Andor, Pölöskei Ferenc, Himler Márton, Lévai Jenő, stb., stb.) – egymást túllicitálva - „dobálta a
sarat” évtizedeken át Horthyra. Hazaárulók, kollaboránsok, gyilkosok vagy félművelt „politikusok” igyekeztek a „lejáratni” Horthyt a nemzet előtt. Jelen anyagban – a teljességre való törekvés igénye nélkül - bemutatásra kerül az a kormányzó, akit méltán ruházhatnának fel a „HARMADIK HONALAPÍTÓ” címmel, aki tiszta lelkiismerettel áll az utókor előtt, aki egy rendkívül bonyolult hazai és nemzetközi
helyzetben, minden erejével a magyar nemzet érdekét szolgálta!
A HORTHY CSALÁD
Horthy Miklós,- egy kilenc gyermekes (hét fiú,- két lány) középbirtokos család ötödik gyermekeként született Kenderesen, 1868. június 18-án. Apja (Horthy István) aktív közéleti életet élt, református egyházmegyei gondnok, és a főrendiház tagja volt. Édesanyja a háztartást vezette, de a gazdaság irányításában is részt vett. A gyerekek nevelésére és neveltetésére a szülők megkülönböztetett figyelmet fordítottak.
Horthy Miklós elemi iskolai képzése részben magánúton, részben egy debreceni tanintézetben történt, egy francia nevelő közreműködésével. Gimnáziumi végzettséget egy soproni német nyelvű intézményben szerzett. A magyar tisztikar létrehozását támogató édesapja kívánságára, István és Béla bátyjait követve, Miklós is katonai pályára lépett. 1882-ben felvételizett a Fiumei Császári és Királyi Tengerészeti Akadémiára, ahol Béla bátyja 1880-ban - baleset következtében - életétvesztette.
HORTHY MIKLÓS, A TENGERÉSZTISZT
Az Akadémia elvégzése után – hadapródként -, Horthy Miklós volt az első magyar tiszt(jelölt) az osztrák-magyar haditengerészetnél. A tiszti vizsga letételéhez szükséges hároméves szolgálata a Radetzky páncélos fregatton kezdődött, és 1889-ben, a vizsga sikeres teljesítése után - öt évig -, sorhajózászlósként járta a világ tengereit és óceánjait. Rendszeresen sportolt, kiváló vívó, céllövő, vitorlázó, teniszező, kerékpározó és lovas volt. Az idegen nyelvek elsajátításában is jeleskedett, beszélt németül, angolul, franciául, olaszul és horvátul. A tengerészeti műszaki bizottság tagjaként (1894-96-ban) Angliába és Németországba küldték a Monarchia számára megrendelt torpedónaszászok átvételére.
A honfoglalás ezredik évfordulójának tiszteletére rendezett hadsereg versenyeken bajnokságot nyert vívásban, teniszben, és harmadik lett kerékpározásban. 1897-98-ban másodosztályú sorhajóhadnagyként,- egy iskolahajó kapitányává nevezték ki. Eredményeit elismerve, gróf Montecuccoli tengernagyhoz, a haditengerészet főparancsnokához osztották be diplomáciai feladatok ellátására. 1900-ban első osztályú sorhajóhadnaggyá léptették elő, és a pólai (mai pulai) haditengerészeti bázis egyik torpedónaszádjára kapott kapitányi beosztást.
Minden szolgálati minősítése „kiváló” volt!
HORTHY MIKLÓS CSALÁDJA
Horthy 1901-ben házasságra lépett Purgly Magdával (egy Arad környéki földbirtokos lányával), aki férjének mindenben hűséges támasza és odaadó élettársa lett. Négy gyermekük (két leány és két fiú) közül az első leány (Magda) tizenhat éves korában, skarlátban meghalt, a második leány (Paulette) a TBC áldozata lett (1938-ban), az idősebb fiuk (István, a kormányzó-helyettes) repülőszerencsétlenség során hősi halált halt a szovjet fronton (1942. 08. 20.), Miklós fiuk pedig sportbaleset következtében, visszamaradt sérülései miatt,- élete végéig (1993. március
28-án hunyt el) csökkent munkaképességűvé vált.
HORTHY PÁLYAFUTÁSÁNAK FŐBB ÁLLOMÁSAI
1901-ben Horthy a Ripper tengernagy parancsnoksága alatt lévő St. Georg csatahajón szolgált, amely 1905-ben a Törökország ellen felvonult nemzetközi flotta vezérhajója lett. A flotta biztosította a Horthy vezetésével partra szállt (Mütilene és Lemnosz szigeteket birtokba vevő) katonai erőket. 1906-ban Horthy elvégezte a haditengerészeti tüzérségi tanfolyamot, majd 1908-ban letette a törzstiszti vizsgáit, és kinevezték a Taurus hadihajó kapitányává. 1909-ben korvettkapitánnyá léptették elő.
Még ebben az évben, bravúros sportsikert ért el, egy Kenderesen tenyésztett lovával, elsőként ért célba, a Grand Prix de Bosphore (Boszporuszi Nagydíj) nemzetközi lóversenyen. Az év vége felé Ferenc Józsefhez - a Monarchia uralkodójához -, nevezték ki haditengerészeti szárnysegédi beosztásba. Két év múlva fregattkapitánnyá léptették elő.
1912-ben a Monarchia mozgósította a haditengerészetét, hogy megakadályozza Szerbia kijutását az Adriai tengerre. Horthy Miklóst (átmenetileg) a Budapest partvédő páncélos-hajóra vezényelték, 1913-ban pedig sorhajókapitánnyá léptették elő. Négyéves szárnysegédi beosztása leteltét követően, István bátyjánál, a Székesfehérváron állomásozó 13. huszárezred parancsnokánál töltötte szabadságát, ott érte a hír, hogy Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. A Monarchia 1914. július 27-én elrendelte az általános mozgósítást, másnap pedig a Szerbiának átadott hadüzenettel kitört az első világháború. Horthy a Habsburg cirkálóra, majd a flotta legkorszerűbb páncélos cirkálójára (a Novarára) kapott kapitányi kinevezést. 1915. május 2-án Horthy végrehajtotta az első világháború egyik legbravúrosabb tengeri harctevékenységét: a törököknek lőszert szállító német U-8-as tengeralattjárót, a Földközi tengert ellenőrző francia és angol flotta „orra” előtt átvontatta az Otrantói-szoroson, lehetővé téve, hogy török kikötőbe távozzon. Tettét a német vaskereszttel, és a Monarchia érdemkeresztjével honorálták. 1915. május 23-án Horthy a Novarával és négy torpedónaszáddal az olaszok Porto Corsini hadikikötője ellen intézett támadást, megrongálta a kikötő létesítményeit és partvédő ütegeit, majd visszatért Pólába. Tevékenységét a vaskorona renddel jutalmazták.
1915. december 4-én, a Pólából Cattaróba (mai Kotorba) áthelyezett Novarával (rombolók és torpedónaszádok kíséretében) Horthy megtámadta a San Giovanni di Media kikötőt, lövette annak létesítményeit, több hajót elsüllyesztett és megrongált.
OTRANTÓ HŐSE
1917. május 15-én a Horthy parancsnoksága alá rendelt osztrákmagyar és német cirkálókkal, torpedórombolókkal, valamint tengeralattjárókkal megerősített Novara vezette flotta megtámadta az Otrantói–szorost ellenőrzés alatt tartó angol, francia és olasz záróhajókat.
Tizenöt hajót elsüllyesztettek (köztük két torpedórombolót), tizenegyet megrongáltak. Az ütközet helyszínére érkező újabb angol, francia és olasz (háromszoros tűzfölénnyel rendelkező) haditengerészeti erőkkel Horthy felvette a harcot. Zászlóshajóját súlyos találatok érték, helyettese hősi halált halt, ő pedig több helyen megsebesült, de hordágyon fekve is tovább irányította a flotta harctevékenységét. A Novara hajtóműveit tönkretették az ellenség lövegei, így manőverező képességét elvesztette.
A legkritikusabb pillanatban befutottak a Pólából és Cattaróból indított gyorscirkálók, így a tengeri ütközet eldőlt Horthy javára. Az első világháború során ez volt a központi hatalmak legsikeresebb haditengerészeti vállalkozása. Horthyt kitüntették a legnagyobb hőstettekért járó Mária Terézia-lovagrenddel.
A CATTARÓI MATRÓZLÁZADÁS
Horthyt huzamosabb gyógykezelésre és pihentetésre „kárhoztatta” a több műtétet igénylő sebesülése, ezért csak 1918. január 22-én érkezett Pólába, a Monarchia legkorszerűbb csatahajójának (Prinz Eugen) kapitányi posztjára. Mind a hadikikötőben, mind pedig a csatahajókon érezni lehetett szociális állapotok, valamint a háborús veszteségek miatti jogos elégedetlenséget.
Horthy felmérte a kialakult állapotok veszélyességét, elődjének tehetetlenségét, és konkrét intézkedésekkel javított beosztottjai helyzetén, biztosította a fegyelem megszilárdítását. Tény, hogy a Prinz Eugenen nem került sor olyan kilengésekre, amelyek haditörvényszéki eljárást igényeltek volna! Cattaróban viszont, a St. Georg cirkálón február 1-jén matrózlázadás tört ki. A lázadók február 3-án megadták magukat a Karl Seidensacher ellentengernagy vezette hajóhadnak. A lázadó matrózok közül negyvenet állítottak statáriális hadbíróság elé, amely négy halálos, és hét életfogytiglani ítéletet hozott. Az ítéletet Franz von Keil és Fiedler Pál tengernagyok írták alá, Károly István tengernagy hagyta jóvá!
Február 13-án a lázadás négy vezetőjét kivégezték. Horthy Miklósnak semmilyen szerepe nem volt a cattarói matrózlázadás felszámolásában! A tények és a bizonyító erejű okmányok ellenére,- Rákosi és Kádár bandája évtizedeken át a cattarói matrózok megtizedeléséről „szövegelt”, Horthyt vádolva gyilkossággal! Tették ezt azok az ortodox bolsevikok, akiknek ártatlanul legyilkoltak vére csöpögött a kezükről, akik nem csak ellenségeiket, hanem tulajdon elvtársaikat is kivégezték vagy kivégeztették, számos esetben minden bírósági procedúra nélkül! Még azt sem vették figyelembe, hogy Horthy sorhajókapitányként alárendeltje volt Seidensacher ellentengernagynak, a hajóhad parancsnokának, arról már nem is beszélve, hogy az ítéleteken tengernagyok aláírásai szerepeltek.
Nem Horthy mentegetéséről, hanem az igazság bizonyításáról van szó! Nem volt és nincs a világon olyan katonai szervezet, ahol a lázadást jutalmaznák! Háborúban még szigorúbban lépnek fel a vétkesek ellen! A tiszteknek pedig nem csak joguk, hanem kötelességük (!) a fegyelem minden törvényes eszközzel való megtartása vagy helyreállítása! Ismeretes például, hogy még Horthy Pólába való megérkezése előtt, egy Albániába tartó konvojt kísérő rombolón összeesküvést lepleztek le, és letartóztattak két matrózt, akik arra akarták társaikat rábírni, hogy
fegyverezzék le a tiszteket, és álljanak át az ellenséghez. A haditörvényszék halálos ítéltét Horthy hagyta jóvá. Nem tehetett mást!
Dobó István is kivégeztette Eger várában a törökökkel lepaktáló Hegedűs hadnagyot. Vagyis: tragikus eseményeket, és a katonai törvénykezést nem lehet demagógiával elintézni, vagy alattomos politikai kérdésként kezelni.
A fájdalmasan szigorú ítélet ellen berzenkedők képtelenek megértetni (főként, ha nem is akarják), hogy a zendülésért, és az ellenséghez való átállásért, a világ egyetlenegy haderejében sem osztogattak vagy osztogatnak kitüntetéseket!
A tehetségeseket és a bátrakat viszont jutalmazzák. Horthyt ellentengernaggyá léptették elő, és rangban 37 osztrák-német nemzetiségű admirálist megelőzve(!), kinevezték az osztrák-magyar flotta főparancsnokává! Magyar ember még soha nem ért el ilyen magas rendfokozatot és beosztást! Horthyt, az évszázados tengerészeti hagyományokkal rendelkező államok szakértői is kimagasló stratégának ismerték el! Itthon viszont olyanok ragasztották rá a „lovas tengerész” gúnynevet, akik életükben még hintalovon sem ültek, és két perc elteltével,- egy kétpárevezős csónakban is tengeribetegek lettek.
AZ OSZTRÁK-MAGYAR FLOTTA UTOLSÓ ÜTKÖZETE
1918. június 10-én Pólából futott ki a Viribus Unitisz zászlóshajó vezette flotta, Horthy parancsnoksága alatt, az antant hatalmak Otrantónál létesített tengeri zárának felszámolására. Az akció nem sikerült, a Szent István csatahajót egy olasz torpedónaszád a hadművelet kezdetén felfedezte és megtorpedózta, ezzel a támadás elvesztette a meglepetés erejét.
Horthy a további veszteségek elkerülése érdekében visszatért Pólába, majd IV. Károly király parancsára október 30-án átadta a hadiflottát a délszláv Nemzeti Tanács képviselőinek. November 3-án a Padovában aláírt fegyverszüneti megállapodás a Monarchia számára lezárta az első világháborút. Ezzel Horthy haditengerészeti pályafutása véget ért, és hazatért kenderesi birtokára.
A VÖRÖSTERROR
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után,- Magyarországon 1918. november 16-án kikiáltották a köztársaságot.
1919. január 11-én gróf Károlyi Mihályt köztársasági elnökké választották, aki március 21-én átadta a hatalmat a Magyarországi Szocialista Pártba tömörült kommunistáknak és szociáldemokratáknak. A tényleges hatalom viszont,- a bolsevik ideológiai vörös vírustól megfertőzött Kun Béla és elvtársai kezeibe került. Kikiáltották a Tanácsköztársaságot, és bevezették a lenini gyakorlatot követő (példátlan méretű terrort jelentő) proletárdiktatúrát. Vizsgálatok és bírósági ítéletek nélkül likvidálták az embereket.
A Tanácsköztársaság 133 napos fennállása során, 93 helységben, 590 embert gyilkoltak le Kun Béláék, vagyis uralkodásuk minden egyes napjára, több mint négy gyilkosság esett! Ehhez a „számlájukhoz” lehetne írni a fehérterror áldozatait is, hiszen vitathatatlan, hogy a vörösterror nélkül nem létezett volna fehérterror! Az egyre fokozódó - brutális - rémuralom országos félelmet, nyugtalanságot és elégedetlenséget váltott ki, amely fokozódott azzal, hogy Kun Béláék politikai és katonai baklövései következtében,- az országba betört cseh és román csapatok pusztították és fosztogatták a polgári lakosságot.
Az ország bel-és külpolitikai helyzetének normalizálására - Szegeden - egy nemzeti kormány jött létre (1919. május 31-én). Horthy Miklóst hadügyminiszterré, és a megalakult hadsereg fővezérévé nevezték ki. A Forradalmi Kormányzótanács az antanthatalmak elégedetlensége, a katonai vereségek, és a nemzeti erők növekedésének együttes hatására augusztus 1-jén lemondott. Kun Béla néhány elvtársával Bécsbe menekült, de nem a Tőke magyar nyelvű kiadását vitte magával, hanem az államkasszát (25 millió aranykoronával!).
HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSA
A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választotta. Százhatvanhárom képviselőből száznegyvenegyen jelentek meg az ülésen. Titkos szavazással Horthy 130, gróf Apponyi Albert 7 szavazatot kapott!
A nemzetgyűlésben a mandátumok megoszlása a következő volt:
Országos Kisgazda és Földműves Párt (77),
Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (76),
Nemzeti Demokrata Polgári Párt (6),
Keresztényszocialista Gazdasági Párt (1),
pártonkívüli (3).
AZ ORSZÁG KONSZOLIDÁCIÓS IDŐSZAKA
Horthy Miklós egy vesztett háború, a vörösterror, a fehérterror, és a cseh-román intervenció minden katasztrofális járulékát követően vállalta az ország vezetését, és erkölcsi-gazdasági-politikai-katonai talpra állítását. A trianoni békeszerződés értelmében az ország területe 283 ezer km2 -ről 93 ezer km2 -re, lakossága pedig 18,3 millióról 7,6 millióra csökkent!
Megközelítőleg 5 millió magyart rekesztettek ki az anyaországból! Az elvesztett területeken voltak az ország leggazdagabb ásványlelőhelyei, erdőés vadgazdaságai. A háborús vérveszteségtől legyöngült, az igazságtalan békeszerződéssel megcsonkított, a románok és csehszlovákok, valamint a hazai bolsevikok által pusztított és kirabolt ország népe iszonyatos erőfeszítéssel és élni akarással állt talpra.
Horthy Miklós,- hatalmának megszilárdulási ütemében, fokozatosan felszámolta a vörösterror miatt revánsot vevő tiszti különítményesek önbíráskodását, és világviszonylatban is példamutató közbiztonságot hozott létre az ország egész területén! Vezetésével, a magyar nemzet viszonylag rövid idő alatt (6-8 év elteltével), megkezdte a felzárkózást a nyugati államok szintjéhez! Fellendült a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem.
A Pengő (a Koronát 1926-ban felváltó új pénzegység) Európa egyik legerősebb valutája lett, és értékállósága a második világháború végéig stabil maradt!
Világ és európai hírű gyárak tömegei nőtték ki magukat az országban (Ganz, Weiss Manfréd, Láng, Tungsram, Hoffer, Telefongyár, Kábel Művek, Chinoin, Richter, Ózdi Vasművek, Győr, stb., stb.). Megnyílt a kontinens első földalatti vasútvonala, a világ első telefonhírmondó központja, és Európa egyetlen ópiumgyártó üzeme. Az oktatás, az orvosi ellátás és a közbiztonság mintaszerűen lett megszervezve!
A magyarság bebizonyította, hogy a legnagyobb tragédiából is van kiút, ha a csüggedést,- a hit és a tenni akarás váltja fel az emberekben, vezetőik pedig értik a dolgukat! A statisztikai adatok igazolják a lakosság lélekszámának növekedését, és a gazdaság fejlődését. A lélekszám alakulása: 1920-ban 7,6 millió; 1930-ban 8,7 millió, 1940-ben (az utolsó békeévben) ~9,5 millió. A gazdaság fejlődése - átlagosan - évi 0,8÷1,2%-os növekedést mutatott, a külkereskedelem egyenlege 1930-tól kezdve mindig pozitív volt! Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ezek a számadatok, egy világgazdasági válság ellenére mozdultak kedvező irányba! Ezek tükrében, próbáljunk meg egy összehasonlítást tenni, hogy milyen gazdasági-politikai-erkölcsinépességi „eredményeket” produkált Rákosi, Kádár, Horn, Medgyessy, Gyurcsány vagy Bajnai életünk bármely területén, hacsak nem a hajléktalanok, a munkanélküliek, a leépítések, a mérhetetlen nagyságrendű adósságok és a megszámlálhatatlan adónemek növelése, vagy pedig az egészségügyi ellátás, a közbiztonság, valamint a szociális támogatás csökkentése vonalán?
HORTHY KÜLPOLITIKÁJA
Horthy Miklós tudatosan törekedett a Trianoni-béke revíziójára, de kizárólag politikai eszközökkel akarta megoldani. Szovjetellenességének indítéka ma már aligha igényel magyarázatot, a legújabb kori történelmet ismerők számára. Ennek ellenére, ugyanolyan korrekt politikai és gazdasági kapcsolatot tartott a Szovjetunióval, mint más államokkal. Kezdetben,- az olaszokkal való együttműködésben vélte megtalálni a német és a szovjet fenyegetettség „orvosságát”. A Berlin-Róma tengely létrejöttével viszont – kényszerűségből - a németek felé orientálódott, bár valójában sohasem szimpatizált Hitlerrel, és ez akkor is igaz, ha a protokoll írott vagy íratlan szabályai, a nemzetközi politikai és katonapolitikai helyzet változásai, valamint az ország érdekei, esetenként az előző megállapítást megkérdőjelező nyilatkozatokra késztették.
Nem szabad elfelejteni, hogy Hitlert még olyan államfők vagy politikusok is kiemelkedő vezetőnek tartották (és féltek tőle), mint Chamberlain, Daladier, Viktor Emanuel, Franco vagy V. Gusztav Adolf. Megemlíthetnénk még Pétain francia marsallt, a vichyi rendszer államfőjét, vagy Darlant a francia flotta főparancsnokát, akik át akarták adni a francia flottát a németeknek! 1939 augusztusában még Sztalin is szövetséget kötött Hitlerrel, és szeptemberben együtt rohanták le Lengyelországot (miközben a magyar kormány nem járult hozzá, hogy a német csapatok Magyarország útés vasútvonalait használják a lengyelek elleni felvonulásukhoz), és Horthy tízezrével fogadta be a lengyel menekülteket hazánkba!
Horthy Miklós nem egy esetben ellent mondott Hitlernek, de nem állt rendelkezésére olyan katonai erő, amellyel érvényesíthette volna álláspontját egy olyan birodalommal szemben, amely néhány hét vagy hónap alatt kis és nagy államok tömegeit rohanta le, amelyet csak a Szövetséges Hatalmaknak sikerült hatalmas vér-és anyagi áldozatokkal kapitulációra kényszeríteni.
Horthy kormányzó külpolitikai eredményét fémjelezték a tengelyhatalmak (1938. november 2.) első, és (1940, augusztus 30.) második bécsi döntései, miszerint Magyarország visszakapott Csehszlovákiától 11 927 km2 -es felvidéki és kárpátaljai, Romániától pedig 43 591 km2 -es északerdélyi és székelyföldi területet.
1940. november 20-án hazánk csatlakozott a német-olasz-japán Háromhatalmi Egyezményhez, és december 12-én sor került a jugoszlávmagyar örök baráti szerződés megkötésére. Jugoszlávia 1941. március 25-én szintén csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, de néhány nap elteltével (puccsszerűen) egy németellenes kormány jutott hatalomra, amellyel a szovjetek április 4-én barátsági és megnemtámadási szerződést kötöttek!
Hitler április 6-án elindította csapatait a jugoszlávok ellen, és már a támadás első napján 50 kilométert nyomultak előre. Április 10-én elfoglalták Zágrábot, és ugyan ezen a napon kikiáltották a Független Horvát Köztársaságot. Horthy a magyarlakta területek védelme érdekében - április 11-én - utasította a honvédséget a Bácska, a Muraköz és a Muravidék megszállására, és ezzel a döntésével ismételten bebizonyította államfői nagyságát és stratégiai rátermettségét! Az akkori (!) kritikus helyzetben ugyanis: vagy átengedte volna az érintett területeket a németeknek, vagy (esetleg) a szovjeteknek, hiszen jól tudta, hogy Sztalin a balti-államok bekebelezésén kívül,- mongol, kínai, finn, román és lengyel területeket is annektált. A világ közvéleménye aligalig emelte fel a hangját, amikor pl. Finnországot hadüzenet nélkül megtámadta és megcsonkította. A bolsevikok bölcs intuícióként üdvözölték Sztalin akcióját, Horthyt viszont a mai napig átkozzák, mert a Jugoszláviában élő magyarokat megsegítette.
Horthy pozitív minősítésén az sem változtat, hogy Churchill is elítélte ezt a döntését, hiszen a brit miniszterelnök sem akkor, sem a második világháború után nem törődött a magyarokkal, hazánkat odadobta a szovjeteknek, és egy szava sem volt, amikor Tito mintegy ötvenezer magyart végeztetett ki 1944-45-ben Újvidéken! Az angolok viselkedése azért sem érthető, mert Horthy szimpatizált velük, és István fia, (a kormányzóhelyettes) kifejezetten angol-barát volt! Még azt is feljegyezték róla, hogy egy este az Arizona bárban zsidók társaságában szórakozott, és az oda betért (Pajtás vezérkari alezredes kíséretében lévő) Dürer német birodalmi protokollfőnök jelenlétében az angol himnuszt játszatta a zenekarral!
HORTHY ÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ
Hozzá nem értők számára egy kötetre való adat sem lenne elegendő annak bizonyítására, hogy Magyarország (geostratégiai helyzete miatt) – egyszerűen – nem maradhatott ki a második világháborúból! Legfeljebb egy időhúzás „eredményeként”,- a német megszállás évekkel hamarabb következett volna be, és az ország lakossága nagyobb áldozatoknak lett volna kitéve!
Németország 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót. Olaszország és Románia még az nap hadat üzent a szovjeteknek! Június 23- án Szlovákia és Horvátország is csatlakozott a németekhez. Június 25-én a dán kormány visszahívta követét Moszkvából, francia, belga, holland és spanyol önkéntesek jelentkeztek a szovjet frontra! A svéd kormány hozzájárult ahhoz, hogy területén keresztül Norvégiából Finnországba német csapatokat szállítsanak. Június 26-án Finnország is hadba lépett a Szovjetunió ellen.
Horthy és a magyar kormány még várakozó állásponton volt, de a Kassát ért bombázás felgyorsította az eseményeket, és a szovjetek elleni – elkerülhetetlen – hadüzenet deklarálását június 27-én. Nem mi voltunk az elsők, akik ezt a tragikus és kényszerű lépést megtettük! Magyarország csak egy apró kis figura volt a nagyhatalmak politikai-katonai sakktábláján.
Horthyt, még a megtámadott Szovjetunió vezére, és az emberiség történelmének legkegyetlenebb gonosztevője – Sztalin - sem nyilvánította háborús bűnössé, csupán a hatalomért lihegő magyar bolsevikok kutatták elektronmikroszkóppal, hogy találjanak (vagy kitaláljanak) valami kompromittáló anyagot Horthy ellen.
HORTHY, ÉS A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓKÉRDÉS
Felesleges lenne azt vitatni, hogy Horthy szerette-e a zsidókat, vagy sem. Kétségtelen, hogy számos zsidó barátja volt, és a magyar állampolgárságú, valamint a külföldről (Ausztriából, Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából) idemenekült zsidók Magyarországon voltak a legnagyobb biztonságban, a német megszállás (1944. március 19.) bekövetkeztéig! Horthy kormányzó, még a megszállást követően is (augusztus 26-án) az esztergomi páncélos hadosztály rendelte Budapestre, hogy megakadályozza a Gestapót a főváros zsidó lakosainak elhurcolásában! Számtalan zsidó ember mondott köszönetet Horthynak a háború után, bár a bolsevik propaganda hatására sokan hallgatásba burkolóztak azok közül, akik neki köszönhették életüket. Vitathatatlan, hogy Horthy a német megszállást követően, a hazai eseményeket egyre nehezebben tudta befolyásolni, ahhoz sem katonai erővel, sem környezetének politikai támogatásával nem rendelkezett.
A németek a magyarországi zsidókérdés „lerendezését” felgyorsították, de már nem maradt annyi idejük, mint amennyit a korábban megszállt (Horthy nélküli) területeken való garázdálkodásukra fordíthattak! Horthy megtette azt Hitlerrel szemben, amit a német befolyás alatt lévő államok egyetlenegy vezetőjének sem volt bátorsága megtenni! Horthy akkor jutott a fizikai és lelki összeomlás határára, amikor Miklós fiát a Gestapo elrabolta, és a háborúból való kiugrási kísérlete nem sikerült. Ekkor már hajlott kora (76 éves volt) sem tette lehetővé a németek
által támogatott Szálasival szembeni fellépését, ezért az erőszaknak engedve (gyakorlatilag fogolyként), tudomásul vette, hogy Németországba szállítsák, és a háború végéig védőőrizet alatt tartsák.
Érdemes megemlíteni, hogy sem a magyar, sem pedig a külföldi zsidó személyek vagy szervezetek nem beszélnek arról, hogy a német koncentrációs táborokból kiszabadított zsidók Magyarországra irányított vonatszerelvényeiből számosat megállás nélkül továbbították Sztalin GULAG-jaira, és nyomtalanul eltűntették a szovjet „paradicsomban”. A médiumok többsége viszont csak a holokausztot emlegeti, és az átirányított vonatokat, Babij Jart, Birobidzsant, vagy az ’52-es (zsidó) orvos pert úgy kezeli, mintha (mindezek) nem léteztek volna!
ÖSSZEGZÉS
Magyarországot 1920-tól 1944-ig olyan ember kormányozta, akire büszke lehet minden magyar állampolgár! Horthy Miklós akkor vállalta a hatalom átvételét, amikor Magyarország történelmének legmélyebb pontjára jutott. A háborús veszteségek, a vörösterror és a trianoni békeszerződésben lévő határozatok,- a tatárjárásnál vagy a mohácsi vésznél is súlyosabb sebet ejtettek az ország testén. Egy bűnös, kegyetlen és idegen ideológiai képviselői megosztották az állampolgárokat, és minden társadalmi vagy egyházi törvényt felrúgva, a szabad rablást, ártatlan emberek kivégzését, kitelepítését és/vagy megkínzását vezették be az egész országban, idegen személyek, címek, címerek-és jelképek tiszteletére kényszerítették a magyar népet.
Horthy nagy nehézségek árán, de viszonylag rövid idő alatt,- konszolidálta az anarchiába és csődbe jutott bel-és külpolitikai, közbiztonsági és gazdasági helyzetet. Az országban többpártrendszer volt, az ellenzék parlamenti képviselőkkel, napilapokkal és megfelelő infrastruktúrával rendelkezett. A törvény szigorával léptek fel mind a baloldali, mind pedig a jobboldali renitenskedőkkel szemben, és ez akkor is igaz, ha az érintettek kifogásolták a bírák, ügyészek vagy büntetésvégrehajtó szervek tevékenységét. Természetes, hogy Horthy sem szimpatizált ellenségeivel, de nem volt bosszúálló, és pl. az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Rákosi Mátyást és Vas Zoltánt is kiengedte a Szovjetunióba 1938-ban. A ’45-ben visszatért Rákosi „lelkén” viszont számos – vétlen - horthysta tábornok, tiszt vagy tisztviselő halála „szárad”! Vas Zoltán pedig hazatérte után energiájának jelentős részét arra fordította, hogy Horthy ellen minél több kompromittáló anyagot csipegessen össze, és „irományaiban” csupán Julius Caesar meggyilkolásában való asszisztenciával nem vádolta Horthyt.
A rendszerváltás előtti több évtizedes ideológiai megtévesztés, valamint a megfélemlítés eredményességét jól érzékelteti, hogy eddig senki sem tett említést egy Horthy szobor felállításának tárgyában. A felelősségre vonás elmaradásától „felbátorodott” ortodox bolsevikok viszont már-már követelik, hogy Kádár elvtársuknak állítsanak emlékművet. Arról a Kádárról van szó, aki szovjet szuronyok és harckocsik segítségével került a hatalom csúcsára! Aki elárulta hazáját, miniszterelnökét, barátjait, elvtársait és pártját; aki kivégeztette ellenségeit, elvtársait és azokat a forradalmár gyerekeket is, akiknek ország-világ előtt büntetlenséget ígért; aki a sortüzek legfőbb kezdeményezője volt Marosánnal, Csémivel és Hodosánnal karöltve; aki tönkretette a magyar gazdaságot; aki vétkes a mértéktelen mennyiségű külföldi kölcsönök felvételében és elherdálásában; aki vétkes a magyar címer és zászló „szovjetesítésében”, valamint a kivégzett forradalmárok tetemeinek meggyalázásában; aki semmit sem törődött a határainkon kívülre rekesztett magyarok sorsával; aki miatt az ország lélekszáma és az emberek átlagéletkora fokozatosan csökkent, egyes betegségek területén pedig a világ élvonalába kerültünk!
Horthy Miklós kormányzó életrajzából, és tevékenységének eredményeiből hiányzanak ezek - a Kádárra jellemző - tényadatok, amelyek még Haynaut és Quislinget is kezdő kisinasokká degradálják az MSZMP fővagy első titkára mellett! Horthy Miklóst életvitele és életműve emeli a legnagyobb magyarok soraiba! Hazánk sorsának tragikus alakulása miatt nem hibáztatható, azt tette, amit az adott esetben (és lehetőségei birtokában) bűn lett volna nem megtenni, mert bizonyítható, hogy még rosszabb helyzetbe kerülhettünk volna.
Horthy emberfeletti lelkierővel reagálta le a családját sújtó sorozatos tragédiákat, munkájában képes volt függetleníteni magát személyes gondjaitól. „Úriember” volt,- a szó szoros értelmében! Ellenfeleivel és ellenségeivel (is) gentleman módon viselkedett, talán túlzásba is vitte a gentlemen, s agreementet, mert fel sem tételezte, hogy külföldi vagy hazai „partnerei” másképpen gondolkoznak (Antonescu, Beregffy, Gőring, Hitler, Imrédi, Mussolini, Ribbentrop, Szálasi, Sztójay, Veesenmayer, Werth, stb.).
Hazáját mérhetetlenül szerette, széleskörű nemzetközi kapcsolatait felhasználva még Portugáliában is (az emigrációból) sokat tett a magyarságért, bár itthon csak pejoratív szövegkörnyezetben emlegették a hatalom szószólói. Az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc eltiprását követően,- testileg és lelkileg összeomlott. Egészségi állapota annyira megromlott, hogy decembertől kezdve már csak nagyritkán kelt fel betegágyából. 1957. február 9-én halt meg, temetése (február 11-én) abban a lisszaboni temetőben volt, amelyben egyszer menyének (Horthy István kormányzó-helyettes özvegyének, gróf Edelsheim Gyulai Ilonának) a következőket mondta: „Itt szeretnék pihenni, amíg haza nem visznek egy szabad Magyarországra”.
Kívánsága teljesült. Hamvait 1993. szeptember 4-én, a kenderesi családi kriptában helyezték örök nyugalomra, felesége és négy gyermeke földi maradványai mellé. A rendszerváltozás – egyik elmaradt – restanciája: a megrágalmazott, a meghurcolt, a kiátkozott vagy az elüldözött hazafiak minél gyorsabb lefolyású jogi, erkölcsi és anyagi rehabilitálása. Vonatkozik ez minden rendű és rangú személyre, valamint családtagjaikra.
Még késik az igazság feltárása, ugyanakkor növekszik az „adósságunk” őseinkkel, hőseinkkel, példaképeinkkel és a történelemmel szemben!
Prof. Dr. Bokor Imre
*****
Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk
Volt szándék a magyar szabadságharc megsegítésére
“Amerika megbukott. Megbukott, mert egy társadalomban, ahol a hasznossági princípium mindenekfelett való, a morális felelősségérzete elsorvad” – ezt írja Márai Sándor 1957. november 5-én amerikai naplójába, s hozzáteszi, a Nyugat magyar forradalommal szembeni cinikus árulását nem lehet megbocsátani, és senki nem hisz többé a Nyugatnak.
Spanyolország korabeli teljhatalmú vezetője, Franco tábornok 100 ezer önkéntes katonát indított útnak Magyarország felé, hogy megsegítsék a magyar forradalmárokat a bolsevik elnyomók elleni küzdelemben. Az önkéntesek azért nem érkezhettek meg Budapestre, mert az Amerikai Egyesült Államok megakadályozta a beavatkozást.
Az 1956-ban még hivatalban lévő és a spanyol állam által kizárólag elismert spanyolországi magyar királyi nagykövet, Marosy Ferenc titkára, Czichlert Aurél visszaemlékezésében azt állítja, hogy az USA elnöke, Dwight D. Eisenhower – a hangzatos szólamok ellenére – egyáltalán nem akart harcolni a Szovjetunió ellen.
Borhi László, a „Dokumentumok a spanyol segítségnyújtás tervéről” című munkájában írja:
„Szigorúan titkos feljegyzés készült Herbert Hoover, az Egyesült Államok külügyi államtitkára részére, aki a kórházban ápolt J.F. Dulles külügyminisztert helyettesítette. Kiderült a feljegyzésből, hogy Artajo spanyol külügyminiszter kormányának megbízásából felkereste az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét, Cabot Lodgeot, és közölte vele: Franco tábornok kész lenne fegyveres erőket küldeni Magyarországra a felkelők megsegítése céljából.”
Mint később kiderült, ez volt az egyetlen ilyen jellegű javaslat a forradalom támogatására. A spanyol kormány folyamatosan kapcsolatban van a magyar felkelőkkel, majd javasolta, hogy az Egyesült Államok küldjön két repülőgépet Spanyolországba, melyeket ott megraknának fegyverekkel, és eljuttatnák azokat Magyarországra.
A szándék komoly volt, hiszen az iratokból világosan kiderült, hogy a kezdeményezés a legmagasabb szinten született, és maga a külügyminiszter terjesztette elő annak az amerikai diplomatának, aki ENSZ-beli funkciójánál fogva a legtöbbet tehette Magyarország érdekében.
Borhi László a spanyol támogatás okairól a következőket írja:
”Tudjuk, hogy Franco a bolsevizmus, a szovjetrendszer kérlelhetetlen ellensége volt.”
A spanyol polgárháború során a moszkvai vezetés a köztársaságiakat támogatta, és az NKVD egy füst alatt eltulajdonította (a bolsevikokra jellemző módon) a spanyol aranykészletet. A washingtoni vezetésnek nem ért annyit Magyarország, hogy miattuk máshol (például Közel-Keleten) gyengüljenek az USA pozíciói, valamint az amerikai kormány félt attól, hogy a katonai beavatkozás esetén fegyveres konfliktusba keveredhet a Szovjetunióval, melyről a CIA egyébként azt tartotta, hogy bármit megtenne Magyarország megtartásáért.
Hoover külügyi államtitkár – az iratok tanulsága szerint – közölte a spanyolokkal:
"Mivel egy ilyen beavatkozás nem járhat sikerrel, és azt a “súlyos kockázatot” vonná maga után, hogy az USA “nagyméretű” katonai konfliktusba keveredik a Szovjetunióval, a magyar forradalmat fegyverrel megsegíteni nem lehet.”
Egyben figyelmeztette a spanyol vezetést, hogy ilyen lépést az USA-val történő előzetes konzultáció nélkül ne tegyen! Arra a tényre, hogy a spanyol segítséget is az Amerikai Egyesült Államok állíttatta le, konkrét irattári bizonyíték is van.
Department of State – 1956. 11. 08.
Szigorúan titkos
Az Egyesült Államok madridi követségének
„Az Egyesült Államok kormánya osztozik a spanyol kormány ellenszenvében a Magyarország elleni brutális szovjet katonai akció miatt, valamint a magyar nép függetlenségi harca iránti mély együttérzésében.
Ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya sajnálattal arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen, ismétlem, semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagyméretű konfliktus súlyos kockázata nélkül.
Az ENSZ aktívan foglalkozik a világbékét fenyegető különféle problémákkal, és az Egyesült Államok nézete szerint az szolgálja a legjobban mindannyiunk érdekeit, ha ezeket a kezdeményezéseket a sikeres befejezésig visszük. Következésképpen az Egyesült Államok kormánya sem nyílt, sem titkos katonai beavatkozásra nem, ismétlem, nem vállalkozhat Magyarországon a jelen körülmények között.
Továbbá kénytelenek lennénk elhárítani minden felelősséget, amennyiben olyan privát szervezetek, mint az “American Hungarian Association” vagy a “Radio Free Europe” tevékenységet fejtene ki, amely katonai támogatást foglalna magában.
Az Egyesült Államok kormánya határozottan sürgeti a spanyol kormányt, hogy a lehető legóvatosabban vizsgálja meg, milyen következményei lennének a katonai intervenciónak Spanyolország és Nyugat-Európa számára.
Közös biztonsági céljaink és a világbéke megőrzésére vállalt kötelességeink fényében reméli, hogy Spanyolország nem tesz elsietett lépéseket az Egyesült Államokkal történő konzultáció nélkül. Saját belátása szerint annyit közölhet a fenti útmutatásból a királyi magyar követtel, amennyi megfelelőnek látszik.”
A szépen, diplomáciai nyelven megfogalmazott szigorúan titkos amerikai távirathoz kommentár nem szükséges. A magyar forradalom cserbenhagyásakor hivatkozott világbékéről gyorsan megfeledkeztek az amerikaiak Vietnam, vagy éppen Afganisztán, esetleg Irak esetében.
Tegyük fel, hogy a fenti dokumentum hamisítvány (ez azonban egyáltalán nem valószínű, főleg, hogy említést tesz a Spanyolországban tartózkodó királyi követről). Ez keresztülhúzná María Dolores Ferrero Blanco kutatásait, melyeket e könyvben foglalt össze: La Revolución Húngara de 1956. El despertar democrático de Europa de Esta (magyarul: Az 1956-os magyar forradalom. A kelet-európai demokráciák ébredése.) Kiadó: Huelva, 2002.
*****
Román volt e Mátyás király?
( Katt ide !!)
*****
Amerikai választások "banánköztársaság" módra!
(Rudy Giuliani beszámolója a választásról az USA-ban)
https://www.youtube.com/watch?v=gTQPZ1mZV20
(Katt ide!!)
******
Tíz év múlva: Gondolatok Európa jövőjéről
Schmidt Mária történész
„Európa fennállása egyedül Amerikán múlik, s Európa ezért gyűlöli Amerikát, Amerika az európaiakat." – Kertész Imre
Érdekes és fontos is azon gondolkozni, hogy milyen lesz, vagy pontosabban milyennek kellene lennie Európának 2030-ra, de ennél még sokkal fontosabb, hogy addig mi lesz velünk? Mi lesz az Európai Unióval?
Az Európai Unió elitje ugyanis már évek óta nem rendelkezik vízióval, adós a közös jövő tervezésével, nincsenek válaszai a megoldásra váró feladatokra. Ezért is zárkózik el a nyílt viták elől. Brüsszel mára igen csak távol került az európai polgároktól, egy szűk, eurokrata réteg önmegvalósításának és önigazolásának a terepévé vált.
Az uniós bürokrácia önmozgása mára két ellentétes táborba osztotta a tagországokat. Az egyik oldalon állnak azok, akik szerint az Európai Uniónak a nemzetállamok Európájának kell maradnia, velük szemben gyülekeznek az Európai Egyesült Államok létrehozásának szorgalmazói. 2004-ben Magyarország a nemzetállamok Európai Uniójához csatlakozott, egy olyan sokszínű, sokérdekű szövetséghez, ami a legkisebb közös többszöröst megkeresve találta meg az egyes ügyekben a mindenki számára elfogadható kompromisszumot. Ez lassú döntéshozatalt és körülményes működést eredményezett, annak minden előnyével és hátrányával. Az uniós bürokrácia által újabban erőltetett Európai Egyesült Államok a német gazdasági érdekek szolgálatába kívánja állítani az Uniót. Egyérdekű, egyközpontú döntéshozatalra akarja átállítani, ami nyilván hatékonyabb lenne, ugyanakkor sokkal több érdeksérelmet eredményezne. Az amerikaiak bezárkózási politikája, szétesőben levő nemzeti egysége Európa iránti érdektelenséggel párosul. Ez és a brexit együttes hatására akadálytalanul érvényesül az amúgy is túlerőben lévő németek akarata, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a föderalista Német Szövetségi Köztársaság mintájára szövetségi álammá szervezzék át az Uniót, hogy az a vezetésük alatt álló birodalommá alakuljon.
Ez a félreismerhetetlenül célra tartó mozgás megosztja Európát. Mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nemzetállamok kiiktatására irányuló politika mögött egyetlen régi-új szándék körvonalazódik, ez pedig a német gazdasági érdekek akadálymentes érvényre juttatása. Amit az európai bürokrácia szokása szerint kész helyzetet teremtve akar lenyomni a torkunkon. Ezúttal is azzal a már többször megtapasztalt technikainak álcázott bürokratikus önmozgással állunk szemben, amivel az eurokraták minden feltünést kerülve teremtenek olyan feltételeket, ahonnan – reményeik szerint – már nincs visszaút. Nagyon is megfelelve annak a merkelizálódott döntéshozatali mechanizmusnak, amivel Angela Merkel Németországot több mint másfél évtizede működteti. Háttéralkuk, háttérmegegyezések, homokba futtatások, a valódi célok retorikai elleplezése, stb. Ebbe az irányba hat az a több nemzedéket érintő közös hitelfelvétel, amire az Unió soros német vezetése jelenleg készül. Ahogy az az erőltetett jogállamisági, gender illetve zöldpolitika is, amit szintén ők, már a feladatok meghatározásakor a határokon átnyúlva, globálisan értelmeznek. És ami mögött szintén a német gazdaság önérdeke húzódik meg. Eközben az Európa előtt álló geopolitikai kihívásokra adandó válaszokról, a stratégiai, védelmi szempontokról egyetlen szó sem esik.
Ne felejtsük el, hogy Németország már kétszer akarta Európát a saját vezetése alatt egyesíteni. Ezért vívta az első és a második világháborút, amiket elveszített. Németország 1914 óta nem sokat változott. Gazdasági és demográfiai ereje, központi fekvése most is Európa legfontosabb országává teszi. De ugyanúgy, mint egykor, most is egyszerre túl nagy és túl kicsi. Túl nagy ahhoz, hogy ne hasson nyomasztóan a szomszédjaira, és hogy ellen tudjon állni a kísértésnek, és ne próbálkozzon meg újra azzal, hogy az uralma alá vonja a kontinenst. De túl kicsi ahhoz, hogy ezt el is érje. Az ellenerők ugyanis továbbra is erőfölényben vannak vele szemben. Ehhez járul hozzá az az immár új ellentétpár, ami a mai Németországot jellemzi: éspedig az, hogy egyszerre túl erős és túl gyenge. Erős gazdaságilag, vagyis gazdag ország, ugyanakkor nem rendelkezik védelmi képességgel, tehát gyenge és védtelen. Nehezíti a helyzetét, hogy a német elit pacifista, arrogáns és moralizáló, aminél nincs ellenszenvesebb keverék. A 21. század eleji Németország technológiai, innovációs szintje nem tud az ázsiai kihívókéval vetekedni, iskolái, amelyek a 19 század végén a világ legjobbjai között voltak, ma gyengék. A németek már vagy száz éve nem jeleskednek a szoftpolitikában, aminek a hiánya mostanra kulturális kiüresedésükkel párosulva, teljesen súlytalanná tette őket. Pénzközpontú gondolkodásuk tekintély helyett irigységet és irritációt szül.
A német törekvések az Unión kívül és belül, illetve az USA, az oroszok és mások részéről is heves ellenállásba ütköznek. Ezen az sem változtat, hogy dominanciájukat a fű alatt, a lassú víz partot mos, kifárasztásos technikájával akarják elérni.
Transzatlanti iszony
A 21. század elejére meginogtak azok az alapok, amikre Európa a huszadik század második felétől az identitását építette. Arról a transzatlanti kapcsolatról van szó, ami Európa biztonságát szavatolta és külpolitikáját meghatározta. 1945 óta az USA védte Európa nyugati felét a kommunista veszéllyel szemben, mert a hidegháború egyik fő hadszíntere az Európát kettéosztó vasfüggöny mentén húzódott. A szovjet birodalom összeomlása után, az egyközpontúvá vált világban az USA egész Európa, sőt az egész világ biztonságát szavatolta. Mostanra azonban új szereplők jelentek meg a világpolitikában, aminek következtében az USA már nem egyeduralkodó többé. Az új geopolitikai felállás Amerika feladatait megsokszorozta, Európa szerepét leértékelte, a fő konfliktuszónát a Csendes-óceán térségébe helyezte át. Mindez egy évtizednyi távlatban az Európa feletti amerikai védernyő megszűntét eredményezheti.
Ebből egyértelműen következik a kérdés, kell-e, lehet-e, lesz-e önálló védelmi politikája az Európai Uniónak? Ha igen, ki, mit vállal belőle, mikorra?
A nyugat-európai elitet a transzatlanti szövetség jövőjével kapcsolatban egyaránt elbizonytalanította Trump 2016-os elnökké választása és az ezzel párhuzamosan zajló brexit. Ha az USA nem szavatolja többé Európa biztonságát, a transzatlanti viszony elsődlegessége is kérdésessé válhat. Megmarad, vagy felváltja egy eurázsiai szövetség, amitől az USA tart, de aminek az előnyeiről, hátrányiról, veszélyeiről, következményeiről Európának előbb-utóbb beszélnie, sőt döntenie kell.
Ezzel szoros összefüggésben választ kell adni arra, hogy milyen kapcsolatot alakítson ki az Unió Oroszországgal? Oroszországot Európa részének tekinti, vagy nem? Ha a válasz nemleges, akkor az könnyen elvezethet egy kínai-orosz szövetséghez, de akár ahhoz is hogy az oroszok az USA-val fognak össze, és mi pártában maradunk. Ne tévesszen meg senkit, hogy jelenleg a német-orosz tengely fényesítgetése van napirenden, (Északi Kettes Áramlat) mert ha a látóhatáron feltűnnek majd az erősebb, tekintélyesebb kérők, a németek könnyen kosarat kaphatnak.
Tovább bővül az Európai Unió? Beveszi a Balkánt, Ukrajnát, esetleg Oroszországot is? Vagyis Európa egész területére kiterjed? Vagy ennyi volt: bezárt a bazár és nincs tovább bővülés. Mindkét döntés súlyos következményekkel jár, és nem odázható el a végtelenségig. Törökországgal is kezdeni kell valamit, de ehhez sem a bátorság, sem az akarat nincs meg. Oroszországgal, vagy Oroszország ellenében akar Európa politizálni? Törökországgal, vagy Törökország ellen akar az Unió politizálni? Előbb vagy utóbb ezeket a stratégiai döntéseket meg kell hoznia.
A belső megosztottságról
2008 óta súlyos ellentétek feszülnek Európa északi és déli fele között, aminek főleg gazdasági okai vannak. Az Euró adósságcsapdába zárta a déli államokat: Görögországot, Olaszországot, Portugáliát, Spanyolországot, sőt Franciaországot is. Leszakadásuk a 2020-as pandémia következtében drámaivá súlyosbodott.
Ezek az államok koraszülött jóléti államokat működtetnek, amit ránk, a közép-kelet-európai régió országaira mondtak a kilencvenes években, amikor a nemzetközi szervezetek: az IMF és a Világbank olyan „strukturális reformokat” követelt tőlünk, amikkel teljesen le akarták építeni a szocializmusból örökölt jóléti ellátórendszerünket. A déli államok esetében persze senki nem használ ilyen, vagy hasonlóan lekezelő kifejezéseket, pedig ahogy egykor a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben nálunk, úgy náluk sem voltak, illetve nincsenek meg a gazdasági alapjai az életszínvonal folyamatos emelésének és az egyre sűrűbbre szőtt szociális hálónak. Mindkettőt hitelekből és külső támogatásokból fedezték és fedezik. Amit náluk mostanáig az olcsó euró biztosított. A 2008-ban kezdődő pénzügyi, hitelezési válság kiélezte az ellentétet az adósok és a hitelezők között, amit a 2020-ban fellépő és a gazdaságot lebénító világjárvány miatt összeomló turizmus, és a belőle származó bevételek elmaradása csak még elviselhetetlenebbé tett. Erre az észak-déli szembenállásra azonban lehet megoldást találni, mert az csak a pénzről szól.
Ennél sokkal súlyosabb ellentét feszül Európa keleti és nyugati fele között, mert ez nem a pénzről, hanem az értékekről, a kultúráról, az emancipációról, vagyis az identitásról szól. Itt nem lehetséges a ki-, illetve megegyezés, mert ez élet-halál harc.
Kelet-Közép-Európa emancipációja
Kelet- és Nyugat-Európa történelme eltérő, ami eltérő világlátást eredményez.
Immár nemcsak a mintegy félszáz évnyi kommunizmusról van szó. Még csak nem is arról, hogy Nyugat-Európa az 1970-80-as évek enyhülési politikájával cserbenhagyta térségünket és folyamatosan a szovjetek kegyét kereste. Túlléptünk azon is, hogy balliberális elitjük már akkor összebútorozott a kommunista pártállamok elitcsoportjaival, akikből aztán 1990 után komprádoraikat verbuválta, és ezzel, például nálunk, egészen 2010-ig gátolták, sőt el is lehetetlenítették az elitcserét.
Míg 1989 előtt a nyugati értelmiség egyes megmondói időről időre eljátszották, hogy érdekeljük őket, hogy kíváncsiak azokra a tapasztalatainkra, amikre a vasfüggöny mögé zárva tettünk szert, 1990 óta csak kioktatásban, utasításban és számonkérésben részesítenek bennünket. Szögezzük le, hogy a kommunizmus megdöntését a szovjet megszállás alá kényszerített népek szabadságvágya és lázadása kényszerítette ki, és azt is, hogy a nyugat-európaiak ehhez semmivel sem járultak hozzá. A német és ezzel az európai egységesülést nem támogatták, a szovjet csapatok kivonását térségünkből minden eszközzel gátolni próbálták. Csak az USA állt mellettünk, és ez hála Istennek, elegendőnek bizonyult. Nyugat-Európa 1990 után ennek ellenére háborús jussaként tekintett ránk és haladéktalanul hozzálátott a kifosztásunkhoz, piacaink, javaink, médiánk megszerzéséhez. Az Európai Unióba tizennégy év előszobáztatást követően, csak 2004-ben vettek fel bennünket. De szó sem volt egyesülésről, mert míg nekünk az ő feltételeik szerint lehetett és kellett csatlakoznunk, addig ők semmit sem módosítottak a kedvünkért, és eszük ágában sem volt beengedni bennünket a belső termekbe. Egyenrangúságról tehát szó sem lehetett. Még mindig, harminc év után is új demokráciákként beszélnek rólunk, tizenhat évnyi uniós tagság után még mindig újonnan csatlakozott tagállamok vagyunk. Ezt nem csinálták egyetlen más, később felvett tagállammal sem. Ugyanazokat a jogállamisági kifogásokat, amikkel minket folyamatosan szívatnak, a többi, klubbeli tagállamok esetében észre sem veszik, illetve szuverén belügyüknek tekintik. A katalán függetlenségért harcolók sorozatos üldözése, sok évre történő bebörtönzése nem éri el az uniós aggódók ingerküszöbét, a spanyol kommunisták bírósági reformtervét még csak nem is kommentálják, ahogy a belga rendőrök által agyonvert szlovák állampolgár kapcsán, vagy a ciprusi és szlovák újságírógyilkosságok esetében sem merül fel jogállami aggodalom. Bezzeg, ha a magyar rendőrség két órás kihallgatásra bevisz egy a vesztegzár-intézkedések ellen kampányoló ellenzéki aktivistát, rögtön veszélybe kerülnek az európai értékek, fontossá válik a jogállam és a fékek és ellensúlyok rendszere.
Az elmúlt harminc évben Nyugaton fősodorrá vált a neomarxizmus, amit most újra kötelezővé akarnak tenni a mi számunkra is. Ahogy a faji kérdés és az identitárius mozgalmak minden újabb túlzó és számunkra érthetetlen divathullámát is. Joggal beszélhetünk tehát kulturális imperializmusról, ezúttal ugyanis a volt gyarmati területek elvesztése miatt mi váltunk az egykori gyarmattartók civilizációs célpontjaivá. Ezekben a szoft politikai ügyekben, mint pl. az LMBTQ jogok (?) folyamatos kiterjesztése, az NGO-k szerepének a demokratikusan megválasztott hatalom kárára történő megerősítése, a gender- és transzideológia, stb., kéz a kézben akcióznak és gyakorolnak nyomást ránk a globális nagyvállalatok és a nyugati politikai, diplomáciai képviseletek munkatársai. Alig volt, illetve van olyan Budapestre akkreditált nyugati nagykövet, aki ne fentről lefelé beszélne velünk, ne próbálna beszámoltatni, illetve kioktatni minket a civilizált nyugati módiról. Jól példázza ezt a nálunk is kötelezően évente megszervezett pride felvonulás, amit nem a hazai homoszexuális szervezetek kezdeményeztek, hanem azoknak a nyugati nagykövetségeknek és globális cégvezetőknek az import terméke, akik a nemzetközi LMBTQ-szervezetekkel együtt tukmálták ránk, hogy aztán a felvonulások első soraiban parádézzanak és munkatársaikat is megjelenésre kényszerítsék.
Vannak-e az Európai Uniónak közös értékei, és ha igen, akkor mik azok? Mert ezek híján nem lehetnek közös céljaink. Pedig a közös célok az előfeltételei annak, hogy közös jövőben gondolkodjunk. Az Európai Unió nyugati fele a neomarxistává vált elitek markában van. Ők azok, akik a médián és a globális nagyvállalatokon, illetve a globális médiavállalkozásokon és a velük szövetséges NGO-kon keresztül irányítják a kontinenst. Ezzel aláássák a demokráciát és kikezdik az európai nemzetek szuverenitását. Pedig mi mindkettőhöz ragaszkodunk!
A neomarxistává vált nyugat-európai elit nem értette meg a huszadik század legfőbb tanítását: azt, hogy a nemzet fontosabb, mint az osztály. Főleg, miután a proletariátus, mint osztály megszűnt, és a „fejlettek” hivatalos ideológiájává a részidentitás-csoportokra tagolt társadalom megszervezése vált. 1989-90 üzenetét sem értették meg, nem is figyeltek rá, annyira lelombozta őket, hogy az általuk dédelgetett és szorgalmazott demokratikus szocializmus-projektje hamvába hullt. Újra. Ezért nem tűnt fel nekik, hogy az utolsó nagy gyarmatosító hatalmat, a szovjet birodalmat az emancipálódott nemzeti mozgalmak győzték le, amik visszaállították a birodalom perifériáján levő nemzeteik újbóli önállóságát, majd darabjaira szaggatták a szovjet birodalmat is. A marxisták immár több mint százötven éve azt állítják, hogy a nemzeti kérdés a múlt tartozéka, és a nemzetállamok kora lejárt. A Szovjetunió több mint hét évtizedes fennállása alatt az volt a mondás, hogy a Szovjetunió megoldotta a nemzeti kérdést. Ezért aztán, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzet él és virul, sőt a hatalmas Szovjetuniót is megsemmisítette, az derült égből villámcsapásként érte a teljes nyugati világot. Pedig ugyanezt nem sokkal korábban ők is megtapasztalták. Gyarmataik nemzeti ébredése vetett véget gyarmatbirodalmaiknak, de úgy látszik, nehezen tanulnak, viszont könnyen felejtenek.
Mindezek ellenére a nyugati elit továbbra is kitart nemzetállam ellenessége mellett, újabban arra hivatkozva, hogy miután az Unió egy békeprojekt, ezért kötelessége nem csak visszaszorítani, de fel is számolni a „bűnös” nemzetállamokat, amik a világháborúkat okozták. Ez nettó hazugság. A világháborúkat egyaránt okozták a birodalmak és a nemzetállamok, levenni a felelősséget az előbbiek válláról, nevetséges és hiábavaló vállalkozás.
1968-ig volt közös európai tudat. A 20. század elejének boldog békeévei, és a két pusztító világháború is közös tapasztalat volt, ami nemzedékeket kapcsolt össze. De a 68-as generáció már a kettéosztott Európába nőtt bele, elfogadta, hogy vannak ők, és vagyunk mi, elfordult tőlünk, nem érdekeltük őket. Ez a korosztály, amelyik a már évtizedekkel előbb megszerzett akadémiai és médiahadállásai mellé a 90-es években a politikai hatalmat is megkaparintotta, és máig sem engedte ki egyiket sem a markából, nem testvéreiként, hanem furcsa idegenként, civilizálandó célpontként tekint ránk, közép-európaiakra.
A kettéosztott Európa keleti, szovjet megszállás alá kényszerített részét összetapasztja a kommunizmus közös tapasztalata, ahogy a nyugati térfelet is az, amit ők éltek át. Ez kommunikációs nehézségeket okoz közöttünk. Más értékrend, más kulturális orientáció, más fontossági sorrend határozza meg a gondolkodásunkat. Mi megtapasztaltuk a demokrácia hiányát, a szabadság nélküli élet sivárságát, amit ők most ízlelgetnek, méghozzá önként, mi azonban tudjuk milyen lélekromboló a szólásszabadság hiánya, milyen nyomasztó a politikai cenzúra, akár külső kényszerként, akár öncenzúraként szorítanak kalodába vele. Ezért éberek vagyunk, és azonnal felhorgadunk, ha ilyet tapasztalunk. A Nyugatról jövő tabusítást és politikailag korrekt nyakörvet semmivel sem viseljük jobban, mint azt, amit egykor Keletről kényszerítettek ránk. A demokráciát és a szabadságot nagyra értékeljük, vérünkkel és súlyos áldozatokkal fizettünk érte.
A gyarmatosító múlt terhe
2015 óta azonban nemcsak a több mint negyvenév ellentétes rendszerekben töltött időszaka választ el bennünket, hanem a régebbi múlt eltérő tapasztalatai is. A 2015-16-os migrációs válságban egyértelművé vált, hogy a közöttünk lévő ellentét gyökerei mélyebbre nyúlnak. Európa nyugati fele gyarmatosító, gyarmattartó volt. Mi nem voltunk. Ez nagy királynőnk: Mária Terézia (1740-80) tudatos döntése volt. Uralkodónk elzárkózott attól, hogy a Habsburg Birodalom gyarmatosító háborúkat indítson. Döntéséhez minden utódja tartotta magát. Így aztán mi nem éltünk együtt más bőrszínűekkel, fajokkal, ahogy ma mondják. Újra. A faji kérdés tehát nem a mi kérdésünk. Nem mentünk el sem kifosztani, sem civilizálni más fajú népeket, nem koszoltuk be a kezünket a vérükkel, nem gazdagodtunk meg rajtuk. Minket, magyarokat ezzel szemben gyarmatosítottak az oszmánok, a Habsburgok, a nácik és a szovjetek. A volt gyarmati országokkal ezért rokonszenvezünk, de nem tartozunk nekik semmivel. A beáramló illegális migránsokban veszélyforrást látunk. A százötven éves muszlim uralomra ugyanis nem jó szívvel emlékezünk. Nem kérünk belőle repetát.
A nyugatiak áldozati kultúráját önfeladónak tartjuk, mert mi mindig harcolni kényszerültünk a függetlenségünkért. Nálunk a szabadságharcosok hősök, számunkra a nemzeti függetlenség érték, amihez ragaszkodunk, és amit a legfontosabb nemzeti érdekként azonosítunk be. A nyugatiak lelkiismeretfurdalását a gyarmatosítás során elkövetettekért értjük, de az az ő ügyük. Nem a miénk. Nekünk nincs ezzel kapcsolatban jóvátenni valónk. És miután szuverenitásunkat harminc évvel ezelőtt visszaszereztük, nem tűrjük, hogy azok a nyugatiak leckéztessenek minket szolidaritásból, akik soha nem voltak velünk szolidárisak. Visszautasítjuk azt is, hogy azok oktassanak ki minket multikulturalizmusból, akik pont száz évvel ezelőtt semmisítették meg azt a multikulturális Habsburg birodalmat, (1867-1918 között Osztrák–Magyar Monarchiát), ahol évszázadokon keresztül éltünk együtt más nemzethez tartozó honfitársainkkal, és rendeltek minket homogén nemzetállammá. Most ugyanezek a nyugati nagyhatalmak újra multikulturálissá akarnak parancsolni minket. Nem tűrjük.
Mi, itt, Kelet-Közép-Európában, nem beszéljük a Nyugat politikailag korrekt nyelvét. A faji kérdés, amit az utóbbi időben a Nyugat a centrumba állított, nem a mi gondunk. A feminizmusukkal sem tudunk mit kezdeni, mert nálunk az első világháború óta szavazati joguk van a nőknek, akik 1945-től minden tekintetben teljesen egyenrangúak és egyenjogúak, és azt is jól tudják, hogy ők a huszadik század igazi nyertesei. A férfiakban nem riválist, hanem partnert látnak. Nyelvünk gendersemmleges. A genderkérdést magánügynek és nem közügynek tekintjük. Nem tűrünk el kioktatást azoknak a nemzeteknek a képviselőitől, akik a homoszexuálisokat egészen az 1960-as évekig vegyileg kasztrálták, illetve bebörtönözték, amire nálunk természetesen soha nem volt példa, illetve fajelméleti megfontolásokból az egymást követő szocialista kormányaik kényszersterilizálást hajtottak végre nők tíz- és tízezrein egészen a nyolcvanas évekig, mint például azokban a skandináv országokban, akik most sportot csinálnak a leckéztetésünkből.
Az a kulturális hegemónia küzdelem, amit a Nyugattal vívunk, élet-halál harc, amiben nem engedhetünk. Nekünk az a hivatásunk, hogy nemzeti önazonosságunkat megőrizzük, értékeinket áthagyományozzuk, sajátosságainkat megéljük. A most folyó kultúrharc ezért az identitásunkról, a magyarságunkról, a megmaradásunkról szól. A nyugat-európai elit egyre intenzívebb kulturális gyarmatosítási kísérleteit visszautasítjuk. A támadások erőszakossága csak növeli ellenállásunkat. Ahogy a britekét is, akik kiléptek, és elhagyták az Európai Uniót. A brexit erős jelzés volt azoknak a számára, akik hittek a történelemnek abban a szükségszerűségében, ami az állandó bővülésben és az egyre szorosabb integrációban nyilvánul meg. Jó lenne, ha megtanulnák belőle, hogy nem érdemes fokozniuk a nyomást, mert az ellenkező irányba is nyílik út.
Világjárvány
Az Európai Unió sem a pénzügyi, sem a migrációs válság kezelésére nem talált még megoldást, amikor a COVID–19-pandémia kezdetét vette.
Az Unió bürokráciája ezúttal is, hasonlóan a 2008-10-es pénzügyi megtorpanás, illetve a 2015-16-os migrációs válsághoz, hasznavehetetlennek bizonyult. A 2020-as koronavírus-járvány így újra a nemzetállami megoldásokról, a nemzetállami szolidaritásról szólt. A határokat lezárták, és mindenki bezárkózott. Emberek milliói tapasztalták meg a vesztegzárat. Az uniós intézmények csődjük leplezésére még a szokásosnál is intenzívebb alibicselekedetekkel: lásd a magyarok és lengyelek folyamatos vegzálása, stb. ütötték el a karantén unalmát. Még a legegyszerűbb szervezési feladatok is meghaladták a képességeiket. A mai napig nem tudták a COVID–19 áldozataival kapcsolatos statisztikai eljárásokat egységesíteni. Képtelenek közös gyógyszer, illetve vakcinabevezetési protokollt kialakítani, hogy csak a legfontosabbak közül emeljünk ki néhányat.
A 21. század emberét a világjárvány rádöbbentette arra, hogy a történelemnek nem ura, hanem kiszolgáltatottja. Pont száz évvel ezelőtt, az első világháborúban lepusztult immunrendszerű embereket sorozta meg a spanyolnátha, a H1N1-influenzajárvány, ami több áldozatot követelt, mint az 1914-1918 között folyó négy éves öldöklés. Egyesek több tízmillió halottról beszélnek. A mostani járvány halálozási arányszámai sokkal alacsonyabbak. De még nem tudhatjuk, kifelé vagy befelé megyünk a járványba, hol áll majd meg a számláló.
A karanténba zártak számára újra felértékelődött a család. Ékes bizonyítást nyert, hogy a bajban támaszt, az örömben társat jelent.
Európa hirtelen szembesült azzal, hogy mennyire kiszolgáltatottá vált. Kínára voltunk utalva maszk, lélegeztetőgép, egyéb orvosi kellékek, gyógyászati alap-, és segédanyagok tekintetében. A 21. század második évtizedére Európa oda jutott, hogy hetekig képtelenné vált egy kis darab rongy beszegésére, vagy arra, hogy egy olyan technikailag alapszíntű gépet legyártson, mint a lélegeztetőgép.
Nagy tanulság ez. Remélem, Európa észhez tér és tanul belőle. Iparunk kiszervezését abba kell hagyni. A termelést vissza kell hozni, és legalább az alapszükségleti cikkek előállítására képesnek kell maradnunk.
Európának fel kell fognia, hogy a régi dicsőség nem segíti meg abban, hogy a globális kereskedelmi, ipari és technológiai versenyben helyt álljon Kínával, Indiával, Afrikával, vagy Dél-Amerikával szemben. Hogy is mondta a híres divattervező, Karl Lagerfeld? A tavalyi kollekcióra senki nem ad hitelt! Versenytársaink lendületben vannak, jól, sőt jobban képzettek, harapni akarnak, és nem lesznek ránk tekintettel. Sürgősen javítanunk kell pl. az oktatáson, amely egyre alacsonyabb színvonalú, egyre több bölcsészt és egyre kevesebb természettudóst, illetve mérnököt, informatikust stb. képez, mert az ázsiai diákok minden téren leköröznek bennünket.
A kevesebb sokszor több
Az Európai Egyesült Államok bürokratikus, a nyugatiak által dominált, német vezetésű birodalmának utópikus vágyálmáról tegyünk le. Érjük be azzal, hogy a legkisebb közös többszörös elvét alkalmazva, az Osztrák–Magyar Monarchia mintájára, a közös ügyeket a közös hadügyre és külpolitikára, és az ezeket fedező pénzügyekre korlátozzuk, a többit pedig a szuverén nemzetállamok hatáskörében hagyjuk. Ez persze szembe megy a mai: sokat markol, keveset fog gyakorlattal. Élvezzük a közös piac nyújtotta gazdasági előnyöket, de szakítsunk a kulturális és morális imperializmussal. Különben az eljövendő évtizedben újabb kilépések, blokkolások, széthúzások és mindezek következtében erőtlenségben lesz részünk. Ha azt akarjuk, hogy tíz év múlva legyen európai védelmi képességünk, ami az önálló külpolitika előfeltétele, azonnal neki kell állni a létrehozásának. A hadseregfejlesztés pedig szárnyakat adhat az innovációnak és kihúzhatja a gazdaságot a gödörből. Többet és jobban kell dolgoznunk, növekedési pályára kell állnunk, ha a jelenlegi életszínvonalunkat meg akarjuk tartani. De ami a legfontosabb, vízió és ebből következő stratégia kell. Ezek nélkül ugyanis nincs közös politika, ha nincs közös politika, nincs közös politikai közösség, ha nincs közös politikai közösség, nincsenek közös értékek, nincsenek közös érdekek, vagyis nincs közös Európa.
Fontos évek állnak előttünk!
Használjuk ki.
Forrás: (látószögblog) www.latoszogblog.hu
Schmidt Mária történész
„Európa fennállása egyedül Amerikán múlik, s Európa ezért gyűlöli Amerikát, Amerika az európaiakat." – Kertész Imre
Érdekes és fontos is azon gondolkozni, hogy milyen lesz, vagy pontosabban milyennek kellene lennie Európának 2030-ra, de ennél még sokkal fontosabb, hogy addig mi lesz velünk? Mi lesz az Európai Unióval?
Az Európai Unió elitje ugyanis már évek óta nem rendelkezik vízióval, adós a közös jövő tervezésével, nincsenek válaszai a megoldásra váró feladatokra. Ezért is zárkózik el a nyílt viták elől. Brüsszel mára igen csak távol került az európai polgároktól, egy szűk, eurokrata réteg önmegvalósításának és önigazolásának a terepévé vált.
Az uniós bürokrácia önmozgása mára két ellentétes táborba osztotta a tagországokat. Az egyik oldalon állnak azok, akik szerint az Európai Uniónak a nemzetállamok Európájának kell maradnia, velük szemben gyülekeznek az Európai Egyesült Államok létrehozásának szorgalmazói. 2004-ben Magyarország a nemzetállamok Európai Uniójához csatlakozott, egy olyan sokszínű, sokérdekű szövetséghez, ami a legkisebb közös többszöröst megkeresve találta meg az egyes ügyekben a mindenki számára elfogadható kompromisszumot. Ez lassú döntéshozatalt és körülményes működést eredményezett, annak minden előnyével és hátrányával. Az uniós bürokrácia által újabban erőltetett Európai Egyesült Államok a német gazdasági érdekek szolgálatába kívánja állítani az Uniót. Egyérdekű, egyközpontú döntéshozatalra akarja átállítani, ami nyilván hatékonyabb lenne, ugyanakkor sokkal több érdeksérelmet eredményezne. Az amerikaiak bezárkózási politikája, szétesőben levő nemzeti egysége Európa iránti érdektelenséggel párosul. Ez és a brexit együttes hatására akadálytalanul érvényesül az amúgy is túlerőben lévő németek akarata, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a föderalista Német Szövetségi Köztársaság mintájára szövetségi álammá szervezzék át az Uniót, hogy az a vezetésük alatt álló birodalommá alakuljon.
Ez a félreismerhetetlenül célra tartó mozgás megosztja Európát. Mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nemzetállamok kiiktatására irányuló politika mögött egyetlen régi-új szándék körvonalazódik, ez pedig a német gazdasági érdekek akadálymentes érvényre juttatása. Amit az európai bürokrácia szokása szerint kész helyzetet teremtve akar lenyomni a torkunkon. Ezúttal is azzal a már többször megtapasztalt technikainak álcázott bürokratikus önmozgással állunk szemben, amivel az eurokraták minden feltünést kerülve teremtenek olyan feltételeket, ahonnan – reményeik szerint – már nincs visszaút. Nagyon is megfelelve annak a merkelizálódott döntéshozatali mechanizmusnak, amivel Angela Merkel Németországot több mint másfél évtizede működteti. Háttéralkuk, háttérmegegyezések, homokba futtatások, a valódi célok retorikai elleplezése, stb. Ebbe az irányba hat az a több nemzedéket érintő közös hitelfelvétel, amire az Unió soros német vezetése jelenleg készül. Ahogy az az erőltetett jogállamisági, gender illetve zöldpolitika is, amit szintén ők, már a feladatok meghatározásakor a határokon átnyúlva, globálisan értelmeznek. És ami mögött szintén a német gazdaság önérdeke húzódik meg. Eközben az Európa előtt álló geopolitikai kihívásokra adandó válaszokról, a stratégiai, védelmi szempontokról egyetlen szó sem esik.
Ne felejtsük el, hogy Németország már kétszer akarta Európát a saját vezetése alatt egyesíteni. Ezért vívta az első és a második világháborút, amiket elveszített. Németország 1914 óta nem sokat változott. Gazdasági és demográfiai ereje, központi fekvése most is Európa legfontosabb országává teszi. De ugyanúgy, mint egykor, most is egyszerre túl nagy és túl kicsi. Túl nagy ahhoz, hogy ne hasson nyomasztóan a szomszédjaira, és hogy ellen tudjon állni a kísértésnek, és ne próbálkozzon meg újra azzal, hogy az uralma alá vonja a kontinenst. De túl kicsi ahhoz, hogy ezt el is érje. Az ellenerők ugyanis továbbra is erőfölényben vannak vele szemben. Ehhez járul hozzá az az immár új ellentétpár, ami a mai Németországot jellemzi: éspedig az, hogy egyszerre túl erős és túl gyenge. Erős gazdaságilag, vagyis gazdag ország, ugyanakkor nem rendelkezik védelmi képességgel, tehát gyenge és védtelen. Nehezíti a helyzetét, hogy a német elit pacifista, arrogáns és moralizáló, aminél nincs ellenszenvesebb keverék. A 21. század eleji Németország technológiai, innovációs szintje nem tud az ázsiai kihívókéval vetekedni, iskolái, amelyek a 19 század végén a világ legjobbjai között voltak, ma gyengék. A németek már vagy száz éve nem jeleskednek a szoftpolitikában, aminek a hiánya mostanra kulturális kiüresedésükkel párosulva, teljesen súlytalanná tette őket. Pénzközpontú gondolkodásuk tekintély helyett irigységet és irritációt szül.
A német törekvések az Unión kívül és belül, illetve az USA, az oroszok és mások részéről is heves ellenállásba ütköznek. Ezen az sem változtat, hogy dominanciájukat a fű alatt, a lassú víz partot mos, kifárasztásos technikájával akarják elérni.
Transzatlanti iszony
A 21. század elejére meginogtak azok az alapok, amikre Európa a huszadik század második felétől az identitását építette. Arról a transzatlanti kapcsolatról van szó, ami Európa biztonságát szavatolta és külpolitikáját meghatározta. 1945 óta az USA védte Európa nyugati felét a kommunista veszéllyel szemben, mert a hidegháború egyik fő hadszíntere az Európát kettéosztó vasfüggöny mentén húzódott. A szovjet birodalom összeomlása után, az egyközpontúvá vált világban az USA egész Európa, sőt az egész világ biztonságát szavatolta. Mostanra azonban új szereplők jelentek meg a világpolitikában, aminek következtében az USA már nem egyeduralkodó többé. Az új geopolitikai felállás Amerika feladatait megsokszorozta, Európa szerepét leértékelte, a fő konfliktuszónát a Csendes-óceán térségébe helyezte át. Mindez egy évtizednyi távlatban az Európa feletti amerikai védernyő megszűntét eredményezheti.
Ebből egyértelműen következik a kérdés, kell-e, lehet-e, lesz-e önálló védelmi politikája az Európai Uniónak? Ha igen, ki, mit vállal belőle, mikorra?
A nyugat-európai elitet a transzatlanti szövetség jövőjével kapcsolatban egyaránt elbizonytalanította Trump 2016-os elnökké választása és az ezzel párhuzamosan zajló brexit. Ha az USA nem szavatolja többé Európa biztonságát, a transzatlanti viszony elsődlegessége is kérdésessé válhat. Megmarad, vagy felváltja egy eurázsiai szövetség, amitől az USA tart, de aminek az előnyeiről, hátrányiról, veszélyeiről, következményeiről Európának előbb-utóbb beszélnie, sőt döntenie kell.
Ezzel szoros összefüggésben választ kell adni arra, hogy milyen kapcsolatot alakítson ki az Unió Oroszországgal? Oroszországot Európa részének tekinti, vagy nem? Ha a válasz nemleges, akkor az könnyen elvezethet egy kínai-orosz szövetséghez, de akár ahhoz is hogy az oroszok az USA-val fognak össze, és mi pártában maradunk. Ne tévesszen meg senkit, hogy jelenleg a német-orosz tengely fényesítgetése van napirenden, (Északi Kettes Áramlat) mert ha a látóhatáron feltűnnek majd az erősebb, tekintélyesebb kérők, a németek könnyen kosarat kaphatnak.
Tovább bővül az Európai Unió? Beveszi a Balkánt, Ukrajnát, esetleg Oroszországot is? Vagyis Európa egész területére kiterjed? Vagy ennyi volt: bezárt a bazár és nincs tovább bővülés. Mindkét döntés súlyos következményekkel jár, és nem odázható el a végtelenségig. Törökországgal is kezdeni kell valamit, de ehhez sem a bátorság, sem az akarat nincs meg. Oroszországgal, vagy Oroszország ellenében akar Európa politizálni? Törökországgal, vagy Törökország ellen akar az Unió politizálni? Előbb vagy utóbb ezeket a stratégiai döntéseket meg kell hoznia.
A belső megosztottságról
2008 óta súlyos ellentétek feszülnek Európa északi és déli fele között, aminek főleg gazdasági okai vannak. Az Euró adósságcsapdába zárta a déli államokat: Görögországot, Olaszországot, Portugáliát, Spanyolországot, sőt Franciaországot is. Leszakadásuk a 2020-as pandémia következtében drámaivá súlyosbodott.
Ezek az államok koraszülött jóléti államokat működtetnek, amit ránk, a közép-kelet-európai régió országaira mondtak a kilencvenes években, amikor a nemzetközi szervezetek: az IMF és a Világbank olyan „strukturális reformokat” követelt tőlünk, amikkel teljesen le akarták építeni a szocializmusból örökölt jóléti ellátórendszerünket. A déli államok esetében persze senki nem használ ilyen, vagy hasonlóan lekezelő kifejezéseket, pedig ahogy egykor a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben nálunk, úgy náluk sem voltak, illetve nincsenek meg a gazdasági alapjai az életszínvonal folyamatos emelésének és az egyre sűrűbbre szőtt szociális hálónak. Mindkettőt hitelekből és külső támogatásokból fedezték és fedezik. Amit náluk mostanáig az olcsó euró biztosított. A 2008-ban kezdődő pénzügyi, hitelezési válság kiélezte az ellentétet az adósok és a hitelezők között, amit a 2020-ban fellépő és a gazdaságot lebénító világjárvány miatt összeomló turizmus, és a belőle származó bevételek elmaradása csak még elviselhetetlenebbé tett. Erre az észak-déli szembenállásra azonban lehet megoldást találni, mert az csak a pénzről szól.
Ennél sokkal súlyosabb ellentét feszül Európa keleti és nyugati fele között, mert ez nem a pénzről, hanem az értékekről, a kultúráról, az emancipációról, vagyis az identitásról szól. Itt nem lehetséges a ki-, illetve megegyezés, mert ez élet-halál harc.
Kelet-Közép-Európa emancipációja
Kelet- és Nyugat-Európa történelme eltérő, ami eltérő világlátást eredményez.
Immár nemcsak a mintegy félszáz évnyi kommunizmusról van szó. Még csak nem is arról, hogy Nyugat-Európa az 1970-80-as évek enyhülési politikájával cserbenhagyta térségünket és folyamatosan a szovjetek kegyét kereste. Túlléptünk azon is, hogy balliberális elitjük már akkor összebútorozott a kommunista pártállamok elitcsoportjaival, akikből aztán 1990 után komprádoraikat verbuválta, és ezzel, például nálunk, egészen 2010-ig gátolták, sőt el is lehetetlenítették az elitcserét.
Míg 1989 előtt a nyugati értelmiség egyes megmondói időről időre eljátszották, hogy érdekeljük őket, hogy kíváncsiak azokra a tapasztalatainkra, amikre a vasfüggöny mögé zárva tettünk szert, 1990 óta csak kioktatásban, utasításban és számonkérésben részesítenek bennünket. Szögezzük le, hogy a kommunizmus megdöntését a szovjet megszállás alá kényszerített népek szabadságvágya és lázadása kényszerítette ki, és azt is, hogy a nyugat-európaiak ehhez semmivel sem járultak hozzá. A német és ezzel az európai egységesülést nem támogatták, a szovjet csapatok kivonását térségünkből minden eszközzel gátolni próbálták. Csak az USA állt mellettünk, és ez hála Istennek, elegendőnek bizonyult. Nyugat-Európa 1990 után ennek ellenére háborús jussaként tekintett ránk és haladéktalanul hozzálátott a kifosztásunkhoz, piacaink, javaink, médiánk megszerzéséhez. Az Európai Unióba tizennégy év előszobáztatást követően, csak 2004-ben vettek fel bennünket. De szó sem volt egyesülésről, mert míg nekünk az ő feltételeik szerint lehetett és kellett csatlakoznunk, addig ők semmit sem módosítottak a kedvünkért, és eszük ágában sem volt beengedni bennünket a belső termekbe. Egyenrangúságról tehát szó sem lehetett. Még mindig, harminc év után is új demokráciákként beszélnek rólunk, tizenhat évnyi uniós tagság után még mindig újonnan csatlakozott tagállamok vagyunk. Ezt nem csinálták egyetlen más, később felvett tagállammal sem. Ugyanazokat a jogállamisági kifogásokat, amikkel minket folyamatosan szívatnak, a többi, klubbeli tagállamok esetében észre sem veszik, illetve szuverén belügyüknek tekintik. A katalán függetlenségért harcolók sorozatos üldözése, sok évre történő bebörtönzése nem éri el az uniós aggódók ingerküszöbét, a spanyol kommunisták bírósági reformtervét még csak nem is kommentálják, ahogy a belga rendőrök által agyonvert szlovák állampolgár kapcsán, vagy a ciprusi és szlovák újságírógyilkosságok esetében sem merül fel jogállami aggodalom. Bezzeg, ha a magyar rendőrség két órás kihallgatásra bevisz egy a vesztegzár-intézkedések ellen kampányoló ellenzéki aktivistát, rögtön veszélybe kerülnek az európai értékek, fontossá válik a jogállam és a fékek és ellensúlyok rendszere.
Az elmúlt harminc évben Nyugaton fősodorrá vált a neomarxizmus, amit most újra kötelezővé akarnak tenni a mi számunkra is. Ahogy a faji kérdés és az identitárius mozgalmak minden újabb túlzó és számunkra érthetetlen divathullámát is. Joggal beszélhetünk tehát kulturális imperializmusról, ezúttal ugyanis a volt gyarmati területek elvesztése miatt mi váltunk az egykori gyarmattartók civilizációs célpontjaivá. Ezekben a szoft politikai ügyekben, mint pl. az LMBTQ jogok (?) folyamatos kiterjesztése, az NGO-k szerepének a demokratikusan megválasztott hatalom kárára történő megerősítése, a gender- és transzideológia, stb., kéz a kézben akcióznak és gyakorolnak nyomást ránk a globális nagyvállalatok és a nyugati politikai, diplomáciai képviseletek munkatársai. Alig volt, illetve van olyan Budapestre akkreditált nyugati nagykövet, aki ne fentről lefelé beszélne velünk, ne próbálna beszámoltatni, illetve kioktatni minket a civilizált nyugati módiról. Jól példázza ezt a nálunk is kötelezően évente megszervezett pride felvonulás, amit nem a hazai homoszexuális szervezetek kezdeményeztek, hanem azoknak a nyugati nagykövetségeknek és globális cégvezetőknek az import terméke, akik a nemzetközi LMBTQ-szervezetekkel együtt tukmálták ránk, hogy aztán a felvonulások első soraiban parádézzanak és munkatársaikat is megjelenésre kényszerítsék.
Vannak-e az Európai Uniónak közös értékei, és ha igen, akkor mik azok? Mert ezek híján nem lehetnek közös céljaink. Pedig a közös célok az előfeltételei annak, hogy közös jövőben gondolkodjunk. Az Európai Unió nyugati fele a neomarxistává vált elitek markában van. Ők azok, akik a médián és a globális nagyvállalatokon, illetve a globális médiavállalkozásokon és a velük szövetséges NGO-kon keresztül irányítják a kontinenst. Ezzel aláássák a demokráciát és kikezdik az európai nemzetek szuverenitását. Pedig mi mindkettőhöz ragaszkodunk!
A neomarxistává vált nyugat-európai elit nem értette meg a huszadik század legfőbb tanítását: azt, hogy a nemzet fontosabb, mint az osztály. Főleg, miután a proletariátus, mint osztály megszűnt, és a „fejlettek” hivatalos ideológiájává a részidentitás-csoportokra tagolt társadalom megszervezése vált. 1989-90 üzenetét sem értették meg, nem is figyeltek rá, annyira lelombozta őket, hogy az általuk dédelgetett és szorgalmazott demokratikus szocializmus-projektje hamvába hullt. Újra. Ezért nem tűnt fel nekik, hogy az utolsó nagy gyarmatosító hatalmat, a szovjet birodalmat az emancipálódott nemzeti mozgalmak győzték le, amik visszaállították a birodalom perifériáján levő nemzeteik újbóli önállóságát, majd darabjaira szaggatták a szovjet birodalmat is. A marxisták immár több mint százötven éve azt állítják, hogy a nemzeti kérdés a múlt tartozéka, és a nemzetállamok kora lejárt. A Szovjetunió több mint hét évtizedes fennállása alatt az volt a mondás, hogy a Szovjetunió megoldotta a nemzeti kérdést. Ezért aztán, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzet él és virul, sőt a hatalmas Szovjetuniót is megsemmisítette, az derült égből villámcsapásként érte a teljes nyugati világot. Pedig ugyanezt nem sokkal korábban ők is megtapasztalták. Gyarmataik nemzeti ébredése vetett véget gyarmatbirodalmaiknak, de úgy látszik, nehezen tanulnak, viszont könnyen felejtenek.
Mindezek ellenére a nyugati elit továbbra is kitart nemzetállam ellenessége mellett, újabban arra hivatkozva, hogy miután az Unió egy békeprojekt, ezért kötelessége nem csak visszaszorítani, de fel is számolni a „bűnös” nemzetállamokat, amik a világháborúkat okozták. Ez nettó hazugság. A világháborúkat egyaránt okozták a birodalmak és a nemzetállamok, levenni a felelősséget az előbbiek válláról, nevetséges és hiábavaló vállalkozás.
1968-ig volt közös európai tudat. A 20. század elejének boldog békeévei, és a két pusztító világháború is közös tapasztalat volt, ami nemzedékeket kapcsolt össze. De a 68-as generáció már a kettéosztott Európába nőtt bele, elfogadta, hogy vannak ők, és vagyunk mi, elfordult tőlünk, nem érdekeltük őket. Ez a korosztály, amelyik a már évtizedekkel előbb megszerzett akadémiai és médiahadállásai mellé a 90-es években a politikai hatalmat is megkaparintotta, és máig sem engedte ki egyiket sem a markából, nem testvéreiként, hanem furcsa idegenként, civilizálandó célpontként tekint ránk, közép-európaiakra.
A kettéosztott Európa keleti, szovjet megszállás alá kényszerített részét összetapasztja a kommunizmus közös tapasztalata, ahogy a nyugati térfelet is az, amit ők éltek át. Ez kommunikációs nehézségeket okoz közöttünk. Más értékrend, más kulturális orientáció, más fontossági sorrend határozza meg a gondolkodásunkat. Mi megtapasztaltuk a demokrácia hiányát, a szabadság nélküli élet sivárságát, amit ők most ízlelgetnek, méghozzá önként, mi azonban tudjuk milyen lélekromboló a szólásszabadság hiánya, milyen nyomasztó a politikai cenzúra, akár külső kényszerként, akár öncenzúraként szorítanak kalodába vele. Ezért éberek vagyunk, és azonnal felhorgadunk, ha ilyet tapasztalunk. A Nyugatról jövő tabusítást és politikailag korrekt nyakörvet semmivel sem viseljük jobban, mint azt, amit egykor Keletről kényszerítettek ránk. A demokráciát és a szabadságot nagyra értékeljük, vérünkkel és súlyos áldozatokkal fizettünk érte.
A gyarmatosító múlt terhe
2015 óta azonban nemcsak a több mint negyvenév ellentétes rendszerekben töltött időszaka választ el bennünket, hanem a régebbi múlt eltérő tapasztalatai is. A 2015-16-os migrációs válságban egyértelművé vált, hogy a közöttünk lévő ellentét gyökerei mélyebbre nyúlnak. Európa nyugati fele gyarmatosító, gyarmattartó volt. Mi nem voltunk. Ez nagy királynőnk: Mária Terézia (1740-80) tudatos döntése volt. Uralkodónk elzárkózott attól, hogy a Habsburg Birodalom gyarmatosító háborúkat indítson. Döntéséhez minden utódja tartotta magát. Így aztán mi nem éltünk együtt más bőrszínűekkel, fajokkal, ahogy ma mondják. Újra. A faji kérdés tehát nem a mi kérdésünk. Nem mentünk el sem kifosztani, sem civilizálni más fajú népeket, nem koszoltuk be a kezünket a vérükkel, nem gazdagodtunk meg rajtuk. Minket, magyarokat ezzel szemben gyarmatosítottak az oszmánok, a Habsburgok, a nácik és a szovjetek. A volt gyarmati országokkal ezért rokonszenvezünk, de nem tartozunk nekik semmivel. A beáramló illegális migránsokban veszélyforrást látunk. A százötven éves muszlim uralomra ugyanis nem jó szívvel emlékezünk. Nem kérünk belőle repetát.
A nyugatiak áldozati kultúráját önfeladónak tartjuk, mert mi mindig harcolni kényszerültünk a függetlenségünkért. Nálunk a szabadságharcosok hősök, számunkra a nemzeti függetlenség érték, amihez ragaszkodunk, és amit a legfontosabb nemzeti érdekként azonosítunk be. A nyugatiak lelkiismeretfurdalását a gyarmatosítás során elkövetettekért értjük, de az az ő ügyük. Nem a miénk. Nekünk nincs ezzel kapcsolatban jóvátenni valónk. És miután szuverenitásunkat harminc évvel ezelőtt visszaszereztük, nem tűrjük, hogy azok a nyugatiak leckéztessenek minket szolidaritásból, akik soha nem voltak velünk szolidárisak. Visszautasítjuk azt is, hogy azok oktassanak ki minket multikulturalizmusból, akik pont száz évvel ezelőtt semmisítették meg azt a multikulturális Habsburg birodalmat, (1867-1918 között Osztrák–Magyar Monarchiát), ahol évszázadokon keresztül éltünk együtt más nemzethez tartozó honfitársainkkal, és rendeltek minket homogén nemzetállammá. Most ugyanezek a nyugati nagyhatalmak újra multikulturálissá akarnak parancsolni minket. Nem tűrjük.
Mi, itt, Kelet-Közép-Európában, nem beszéljük a Nyugat politikailag korrekt nyelvét. A faji kérdés, amit az utóbbi időben a Nyugat a centrumba állított, nem a mi gondunk. A feminizmusukkal sem tudunk mit kezdeni, mert nálunk az első világháború óta szavazati joguk van a nőknek, akik 1945-től minden tekintetben teljesen egyenrangúak és egyenjogúak, és azt is jól tudják, hogy ők a huszadik század igazi nyertesei. A férfiakban nem riválist, hanem partnert látnak. Nyelvünk gendersemmleges. A genderkérdést magánügynek és nem közügynek tekintjük. Nem tűrünk el kioktatást azoknak a nemzeteknek a képviselőitől, akik a homoszexuálisokat egészen az 1960-as évekig vegyileg kasztrálták, illetve bebörtönözték, amire nálunk természetesen soha nem volt példa, illetve fajelméleti megfontolásokból az egymást követő szocialista kormányaik kényszersterilizálást hajtottak végre nők tíz- és tízezrein egészen a nyolcvanas évekig, mint például azokban a skandináv országokban, akik most sportot csinálnak a leckéztetésünkből.
Az a kulturális hegemónia küzdelem, amit a Nyugattal vívunk, élet-halál harc, amiben nem engedhetünk. Nekünk az a hivatásunk, hogy nemzeti önazonosságunkat megőrizzük, értékeinket áthagyományozzuk, sajátosságainkat megéljük. A most folyó kultúrharc ezért az identitásunkról, a magyarságunkról, a megmaradásunkról szól. A nyugat-európai elit egyre intenzívebb kulturális gyarmatosítási kísérleteit visszautasítjuk. A támadások erőszakossága csak növeli ellenállásunkat. Ahogy a britekét is, akik kiléptek, és elhagyták az Európai Uniót. A brexit erős jelzés volt azoknak a számára, akik hittek a történelemnek abban a szükségszerűségében, ami az állandó bővülésben és az egyre szorosabb integrációban nyilvánul meg. Jó lenne, ha megtanulnák belőle, hogy nem érdemes fokozniuk a nyomást, mert az ellenkező irányba is nyílik út.
Világjárvány
Az Európai Unió sem a pénzügyi, sem a migrációs válság kezelésére nem talált még megoldást, amikor a COVID–19-pandémia kezdetét vette.
Az Unió bürokráciája ezúttal is, hasonlóan a 2008-10-es pénzügyi megtorpanás, illetve a 2015-16-os migrációs válsághoz, hasznavehetetlennek bizonyult. A 2020-as koronavírus-járvány így újra a nemzetállami megoldásokról, a nemzetállami szolidaritásról szólt. A határokat lezárták, és mindenki bezárkózott. Emberek milliói tapasztalták meg a vesztegzárat. Az uniós intézmények csődjük leplezésére még a szokásosnál is intenzívebb alibicselekedetekkel: lásd a magyarok és lengyelek folyamatos vegzálása, stb. ütötték el a karantén unalmát. Még a legegyszerűbb szervezési feladatok is meghaladták a képességeiket. A mai napig nem tudták a COVID–19 áldozataival kapcsolatos statisztikai eljárásokat egységesíteni. Képtelenek közös gyógyszer, illetve vakcinabevezetési protokollt kialakítani, hogy csak a legfontosabbak közül emeljünk ki néhányat.
A 21. század emberét a világjárvány rádöbbentette arra, hogy a történelemnek nem ura, hanem kiszolgáltatottja. Pont száz évvel ezelőtt, az első világháborúban lepusztult immunrendszerű embereket sorozta meg a spanyolnátha, a H1N1-influenzajárvány, ami több áldozatot követelt, mint az 1914-1918 között folyó négy éves öldöklés. Egyesek több tízmillió halottról beszélnek. A mostani járvány halálozási arányszámai sokkal alacsonyabbak. De még nem tudhatjuk, kifelé vagy befelé megyünk a járványba, hol áll majd meg a számláló.
A karanténba zártak számára újra felértékelődött a család. Ékes bizonyítást nyert, hogy a bajban támaszt, az örömben társat jelent.
Európa hirtelen szembesült azzal, hogy mennyire kiszolgáltatottá vált. Kínára voltunk utalva maszk, lélegeztetőgép, egyéb orvosi kellékek, gyógyászati alap-, és segédanyagok tekintetében. A 21. század második évtizedére Európa oda jutott, hogy hetekig képtelenné vált egy kis darab rongy beszegésére, vagy arra, hogy egy olyan technikailag alapszíntű gépet legyártson, mint a lélegeztetőgép.
Nagy tanulság ez. Remélem, Európa észhez tér és tanul belőle. Iparunk kiszervezését abba kell hagyni. A termelést vissza kell hozni, és legalább az alapszükségleti cikkek előállítására képesnek kell maradnunk.
Európának fel kell fognia, hogy a régi dicsőség nem segíti meg abban, hogy a globális kereskedelmi, ipari és technológiai versenyben helyt álljon Kínával, Indiával, Afrikával, vagy Dél-Amerikával szemben. Hogy is mondta a híres divattervező, Karl Lagerfeld? A tavalyi kollekcióra senki nem ad hitelt! Versenytársaink lendületben vannak, jól, sőt jobban képzettek, harapni akarnak, és nem lesznek ránk tekintettel. Sürgősen javítanunk kell pl. az oktatáson, amely egyre alacsonyabb színvonalú, egyre több bölcsészt és egyre kevesebb természettudóst, illetve mérnököt, informatikust stb. képez, mert az ázsiai diákok minden téren leköröznek bennünket.
A kevesebb sokszor több
Az Európai Egyesült Államok bürokratikus, a nyugatiak által dominált, német vezetésű birodalmának utópikus vágyálmáról tegyünk le. Érjük be azzal, hogy a legkisebb közös többszörös elvét alkalmazva, az Osztrák–Magyar Monarchia mintájára, a közös ügyeket a közös hadügyre és külpolitikára, és az ezeket fedező pénzügyekre korlátozzuk, a többit pedig a szuverén nemzetállamok hatáskörében hagyjuk. Ez persze szembe megy a mai: sokat markol, keveset fog gyakorlattal. Élvezzük a közös piac nyújtotta gazdasági előnyöket, de szakítsunk a kulturális és morális imperializmussal. Különben az eljövendő évtizedben újabb kilépések, blokkolások, széthúzások és mindezek következtében erőtlenségben lesz részünk. Ha azt akarjuk, hogy tíz év múlva legyen európai védelmi képességünk, ami az önálló külpolitika előfeltétele, azonnal neki kell állni a létrehozásának. A hadseregfejlesztés pedig szárnyakat adhat az innovációnak és kihúzhatja a gazdaságot a gödörből. Többet és jobban kell dolgoznunk, növekedési pályára kell állnunk, ha a jelenlegi életszínvonalunkat meg akarjuk tartani. De ami a legfontosabb, vízió és ebből következő stratégia kell. Ezek nélkül ugyanis nincs közös politika, ha nincs közös politika, nincs közös politikai közösség, ha nincs közös politikai közösség, nincsenek közös értékek, nincsenek közös érdekek, vagyis nincs közös Európa.
Fontos évek állnak előttünk!
Használjuk ki.
Forrás: (látószögblog) www.latoszogblog.hu
*****
Ismét akcióban: Marx és Ságvári utcáját is áthúztuk
A történelem szemétdombjára a kommunista utcanevekkel!
*****
Károly Drakulára cserélte Erdélyt
A magyarokon kívül számos népcsoport kimaradt a nagy román önimádás filmkockáiból
A brit trónörökös, Károly herceg komoly emlékezetkieséséről tanúskodó filmecske látott napvilágot nemrégiben. Méghozzá egy olyan felvétel, ami rólunk, magyarokról, sőt kimondottan az erdélyi magyarságról szól. Egy olyan elbűvölő, már-már varázslatos videó ez, amelyben a herceg búgó hangján úgy mesél rólunk és magyar őseiről, a Rhédeyekről, hogy valójában meg sem említ minket. Olyan üvöltő benne a hallgatás, mint amilyen az esztergomi bazilika harangjainak fülsiketítő trianoni némasága volt idén június 4-én, 16 óra 30-kor, amikor a párkányi magyarok várták volna a száz másodpercnyi törődést a túlpart felől a szomorú centenáriumon. Most pedig kaptunk Erzsébet királynő fiától is egy nagy adag „törődést”, attól a hercegtől, aki jó ideje állítólag második hazájának tekinti Erdélyt. Vagy Romániát? Ez azért nagyon nem mindegy.
De miről is van szó? Pusztán nemzetünk kiradírozásáról a mai, szó szoros értelmében is felfuvalkodott Románia térképéről. Történt ugyanis, hogy a brit trón várományosa elvállalta a narrátor szerepét abban a néhány hete megjelent román országimázsfilmben, ami az utolsó balkáni birodalom belső turizmusának elősegítését hivatott szolgálni a járvány hatásai miatt. Az alig ötperces videóban Károly herceg angolul arra ösztönzi a románokat (!), hogy töltsék a nyaralásukat Románián belül. A „Printul Charles ii indeamna pe romani sa isi petreaca vacantele in Romania” (ez a román címe a videónak, csak hogy mindenki megtalálhassa a világhálón) egy olyan film, amiben Romániának sikerült elérnie, hogy a walesi herceg egyetlen szó erejéig se tegyen említést erdélyi magyar gyökereiről, azaz a Rhédey grófi famíliáról, sőt egy szóval se említse az őt alapjáraton dédelgető Székelyföldet sem, pedig bőven lett volna erre lehetősége.
A „princ” ugyanis a háromszéki Zalánpatakán rendezkedett be, oda vonul el minden évben egy hétre a világ szeme elől, és az itteni, szinte érintetlen erdélyi tájról áradozik több más korábbi felvételen is, amikor épp elfogja az őszinteségi roham. Egyszer még azt is mondotta volt egy ilyen interjúban, hogy Erdély lehet a kulcs a bolygó megmentéséhez, mert ott az emberek még valódi harmóniában élnek a természettel. Hát kell nála nagyobb barát ennek a sokat szenvedett, Magyarországtól elcsatolt nagyrégiónak?
Károlyunk húsz éve jelent meg először Erdélyben. Azóta több birtokot vásárolt, s nemcsak Székelyföld déli fertályán, hanem Brassó megyében is. Alapítványai is működnek errefelé. A herceg nagy segítője itteni távoli rokona, Kálnoky Tibor gróf, a neves erdélyi magyar család sarja, akinek miklósvári kastélyában még a két kisherceg, Harry és Vilmos is megfordult. Öt éve a Daily Mail riporterének Károly azt nyilatkozta, hogy: „Szeretem Romániát, de ne feledd, hogy van egy ük-ükanyám Erdélyből.” Ez a beszéd, Charles! – gondoltuk –, ez ám a gyökereit számon tartó brit arisztokrata, aki még jól is jöhet nekünk.
Tévedtünk. Károly herceg alig öt perc alatt végérvényesen eladta magát Bukarestnek. Megtette a hatását a monarchista lázban égő románság hajbókolása, a Babeş–Bolyai Egyetem által adományozott díszdoktori cím, no meg a Románia Csillaga érdemrend nagykeresztjének a megszerzése. Tudják, ennek a legmagasabb szintű román állami kitüntetésnek a sokkal alsóbbrendű lovagi fokozatát vették el botrányos módon Tőkés Lászlótól. Pedig ha ő nincs, talán én se írom most ezt a cikket, mert nincs forradalom, s talán „Printul Charles” se jön soha Erdély-nézőbe, de még Románia felé sem.
És most ez a brit koronaherceg a videóban azzal dicsekszik, hogy ő Karóbahúzó Vlad, azaz Drakula vérvonalából származik. Hát hová tűntek hirtelen a Rhédeyek, fenség? Hol az ük-ükanya, az erdőszentgyörgyi grófné, Rhédey Klaudia, ha Bukarest felől fúj a szél? Pedig a walesi herceg Románia páratlan történelmi hagyatékáról is szól ám a filmben, de pont úgy, mint egy hamisítatlan kóbor turista, valahonnan a nagyon távoli Nyugatról, aki nem lát tovább az orránál, s akinek fogalma sincs, hogy milyen cselszövések árán harácsolta össze területeit ez az állam. És ez a királyi személy húsz éve jár vendégségbe a Kárpátok alá… Ennyi idő alatt senki nem világosította fel a Székelyföldön, hogy mit művelt Románia az erdélyi magyar arisztokráciával? A magafajtával! Hogy milyen intézményesített magyarellenesség mutatkozik meg ma is a romániai közéletben már államelnöki szinten is? Vagy tán Klaus Johannis előtt tisztelegve beszél olyan kedvesen a szász erődtemplomokról a szóban forgó filmben? Hová tűnt Zalánpatak? Lehet, hogy ez csak egy apró háromszéki település, de azért még rajta van a térképen, befért volna egy szó erejéig. Vagy kicenzúrázta ezt is Bukarest?
És ennek a mélyen balkáni országnak feküdt le a brit trónörökös, aki bezzeg a természeti látnivalók mellett megemlíti filmjében a gazdag bukaresti múzeumokat meg a dák és görög várakat is, de szóra se méltatja az erdélyi magyar épített örökséget, ami Románia ölébe hullt Trianonkor? Mentségére szóljon, hogy a miklósvári Kálnoky-kastély megjelenik egy pillanatra a képsorban, de az sincs nevesítve. Ám ez az apró úri lak mégis hol áll a kolozsvári Szent Mihály-templomhoz, a nagyváradi várhoz, a csíksomlyói vagy a máriaradnai kegytemplomhoz vagy épp Torockó Europa Nostra-díjas épített örökségéhez képest? A román szempontból „multikulti” Temesvár, de Fogarasvár is feltűnik, de Bukarest már rég elintézte, hogy ne az Apafi család jusson eszébe az egyszeri román állampolgárnak erről az ódon erősségünkről, hanem Mihai Viteazul vajda, aki kis időre itt is megvetette a lábát. Tehát nem magyar várként és nem véletlenül került be a film forgatókönyvébe ez az erdélyi helyszín, ahogy Gyulafehérvár csillagerődje sem, hiszen „Alba Iulia” a románság szemében maga Erdély megszerzésének a szimbóluma 1918. december 1. miatt. A film mindezzel végig azt sugallja, mintha léteznének olyan várak, amelyeket a románság épített volna Erdélyben, ez pedig gyalázatos történelemhamisítás.
És különben is, milyen országról beszél a nagy brit úriember, aki bámulatosnak nevezi a filmben „az egyetlen zászló alatti biológiai és kulturális sokszínűséget”? Mi ez a zöldség? Ennyi erővel felkérhettek volna narrátornak egy román politikust vagy akár egy szűklátókörű brüsszelitát is, aki az autonómia szó hallatán úgy menekül, mint vámpír a fokhagymafonat elől. De a románság éppen ezeket a semmitmondó szavakat szereti, ezzel ápolja a sérült lelkiismeretét – és Bukarest ezeket a rigmusokat használja az összes létező hivatalos turisztikai katalógusában is, pláne amelyiknek Erdélyről kellene szólnia. Ezekben nincs se székely, se kalotaszegi, se széki, se torockói népviselet, ahogy ebben a filmben sem szereplünk a népművészetünkkel – de ki akar már részt venni ebben a történelemhamisító, „belső használatra” szánt fércműben? Arról nem is beszélve, hogy rajtunk, a legnagyobb nemzeti kisebbségen kívül még számos népcsoport kimaradt a nagy román önimádás filmkockáiból.
Mindezek után kérdés, hogy tudatában van-e a fenséges úr, hogy a magyarság milyen mélyen meg fogja vetni őt emiatt az ötperces „imázsépítő” videó miatt. Az is szomorú, hogy Kálnoky gróf is partner volt mindebben. A kisfilmet az MTI híradása szerint ugyanis a trónörökös székelyföldi házában vetítették le augusztus elején újságírók előtt, az eseményt pedig maga a gróf, „a walesi herceg sokszori vendéglátója” szervezte a Kovászna Megyei Tanáccsal partnerségben.
Királyi fenség! Ezután a jól összevagdosott film után nem gondolkodott el azon, hogy „romániai” székhelyét áttehetné esetleg Havasalföldre? Mondjuk a kies Targovistére, ahol az ön hírhedt őse, Vlad Tepes számos karóbahúzó show-t rendezett? De ott a filmjében említett Duna-delta, ahol ma is hamisítatlan lepratelepeket találhat. Ez is romániai „hagyományőrzés” ám a javából. Vagy erről nem tájékoztatták, csak az itteni páratlan vízivilágról? Pedig a pelikánok mellett még lipovánok is élnek erre. Tudja, ez a népség is annyira román, mint ahogy a romániai magyar, aki boldog-boldogtalannal, „egy zászló alatt” ugyanazt a filmet nézi, mint ahogy azt ön elképzeli.
Drága herceg: mi száz éve teljesen más filmet nézünk, mint amit Bukarest próbál nézetni velünk. Úgyhogy köszönjük az őszinteségét, egyúttal bátorkodnánk arra kérni, hogy ne pazarolja tovább az idejét ránk a továbbiakban, nem kell rólunk beszélnie sehol sem, ha ez akkora teher. Járja tovább a román hórát, táplálja az alapítványait, és mi is elfelejtjük a Rhédeyek windsori vérvonalát.
Balázs D. Attila
A szerző író, újságíró
(Forrás: Magyar Nemzet)
*****
*****
TRIANON 100
Államférfiak mondták a trianoni béke-parancsról:
Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:
"Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."
Vladimir Iljics Lenin:
"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak."
André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:
"Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében."
Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:
"Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között."
Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt - Hungary s Place in the Sun) címû cikkében a következőket írta:
"Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést."
Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében:
"Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a
győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.."
Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben:
"Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye."
Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök:
"A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem."
Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:
"Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."
Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében:
"Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt."
*****
NYÍLT LEVÉL A HORTHY UNOKA KIJELENTÉSÉRŐL
ÖRÖMKÖDŐKNEK és MÁS ÉRDEKLŐDŐNEK !
Félremagyarázható emberi gesztus! – A Nagyapám: Horthy Miklós
Írásos és filminterjú ifj. Horthy Istvánnal
Aki olvasta a 24.hu-n megjelent interjút, vagy látta a HÍRTV-VETÍTŐ c. műsorában lement adást, meglepő kijelentés részese lehetett. Konkrétan, ifj. Horthy István önvallomása során, bocsánatot kért Nagyapja nevében is, azoktól, akik a holokauszt idején szenvedtek.
Nos, több se kell a kormányzóellenes csoportosulás megkövült és újsütetű tagjainak, köztük olyan zsidó felmenőkkel rendelkező megmondó embernek -akik ráadásul neki köszönhetik életüket- hogy kedvük szerint félremagyarázzák az unoka kijelentését és örömmel csapjanak majd le e jóindulatú gesztusnak szánt kijelentésre.
Nem másért, minthogy kezüket tördelve és tapsikolva, egyben önelégült tudattól átitatottan ünnepelhessék, a korábbi évtizedekben hangoztatott torzításaikat a Horthy korszakról.
Szegény unoka, nem gondolta át eléggé, milyen méltatlanságtól sem mentes lavinaáradatot indíthat útjára, e jóhiszemű megnyilatkozásával. Rázúdítva Nagyapjára a további méltatlan, negatív kicsengésű hozzászólások tucatjait. Nyilvánvalóan kapóra jőve a Nagyapa korszak torzítóinak, hogy igazolva lássák több évtizedes, e rendszer iránti -sokszor ismerethiányos- ellenszenvükön alapuló ítélkezéseiket.
Megerősítést nyerve az unoka kijelentése nyomán, további, nem minden esetben ellenőrzött, egyoldalú információik, szerintük gondtalan jövőbeni szórásával.
Ennek nyomán, szomorúan kell konstatálnunk, hogy van némi veszélyt magában hordozó lehetőség, a Nagypapa nevében is megtett gesztusnak szánt -ám a két VH közti korszak torzítást szajkózó elemzőinek, lovat adva alájuk- őszinte megnyilatkozásával.
Ugyanis a rosszhiszeműek ezt jó szokásukhoz híven, még inkább szapulva, örömittasan fasisztázzák, nácizzák majd, a Trianon utáni 24 évet. Semmibe véve annak eredményeit, mely szerint történelmi távlatokban e rövid idő alatt, egy kirabolt országból, közepesen fejlett ipari-agrár országot hoztak létre. Ahol lerakták a polgárosodáshoz vezető út alappilléreit, a gazdaság, a kultúra, az oktatás, a szociális ellátás (OTI, üdültetés, nyugdíj) létrehozásával. A fokozatos fejlődés irányát megcélozva.
Mindezeket továbbra is agyonhallgatják és soha nem lesz vége a rendszere és a kormányzó pocskondiázásának, hamis színben történő feltüntetésének, ezen vádak -náci, fasiszta múlt- nemtelen szajkózásának.
István! István! Jó szándékodat nem vitatva, ezt bizony helyre kell hoznod, mert akaratod ellenére, nehezen elkerülhető, igaztalan szózuhatagnak a csíráját indítottad útjára, úgy Nagyapád személyét, mint korszakát illetően. Amelyet csak úgy tudsz részben megállítani, ha élsz a lehetőséggel és korrigálod kijelentésedet. Máskülönben szándékosan ki fogják forgatni a szavaidat!
/Azt fogják hazudni, hogy elismered Nagypapád és rendszere náci, fasiszta mivoltát! Lám, az unokája is megmondta! Ha sározni kell embereket, ezek nem ismernek se Istent, se embert!/
A labda e pillanattól a Te térfeleden pattog! Nagyapád nevében ne kérj bocsánatot, vond vissza, a történtek végkimenetele ugyanis NEM RAJTA múlt!
Ő mindent megtett lehetőségei függvényében és oltalmazta a rászorultakat! Ami cáfolhatatlan TÉNY! Ne vádolhassa utólag senki, olyasmiért, amire nem szolgált rá!
BÁTORSÁG!
Üdvözöllek, Budapestről:
Péteri Attila Árpád
nyugdíjas népművelő
*****
Gazdag László
A SÖTÉTZÖLDEK, PEARL HARBOR ÉS A ZENGŐ
(Radar a Zengőn és a Haleaka hegyen)
Egy „marxista-leninista” elemzés Pearl Harborról
Érdekes könyvecskére bukkantam egy költözés kapcsán könyvtáram kincsei között, amelyet úgy 30 évvel ezelőtt olvastam: N. N. Jakovlev Pearl Harbor rejtélye c. műve, Kossuth K. 1983. Igazi, vérbeli „marxista-leninista” írás, megtudjuk belőle, hogy azok a fránya amerikai imperialisták nem olvasták a nagy Lenint, és ezért következhetett be a Pearl Harbor-i tragédia. Mert a nagy Lenin már megjósolta, hogy az amerikai és a japán imperializmus elkerülhetetlenül össze fog csapni a Csendes-óceán birtoklásáért. Az is kiderül, hogy az amerikai imperialisták végig abban bíztak, hogy Japán a kommunista Szovjetuniót fogja megtámadni, ők pedig páholyból nézhetik majd a két gigász egymást kimerítő viadalát, és ölükbe hullik egész Kelet-Ázsia. Az 1941. június 22-e előtti időszakra vonatkozóan még csak-csak el lehetne nézni ezt a velejéig bárgyú, primitív vulgármarxista gondolkodást, de Jakovlev elvtárs szerint egészen 1941. december 7-ig ezen fáradozott az amerikai imperialista szoldateszka.
Nos, ezzel szemben a tény az, hogy 1941. június 22-én este kilenckor Winston Churchill a BBC egyenes adásban elmondott beszédében egyértelművé tette: a Szovjetunió innentől kezdve a nyugati szabad világ szövetségese, és egyetlen cél érdekében fognak vele össze, Hitler világuralmának megakadályozására.
Jóllehet, 1941. december 7-ig az USA formailag kívül maradt az Európában dúló háborúból, de már hatalmas szállítmányokkal segítette a brit szövetséges élethalál harcát. Egyértelmű, hogy a Szovjetunió hadba lépése F. D. Roosevelt számára is pozitív fejlemény volt akkor. Hogyan dolgozhatott volna az amerikai „imperialista szoldateszka” a Szovjetunió keletről történő megtámadásának elősegítésén, a náci orvtámadás után is? Érdekes történelmi adalék: éppen a Távol-Keletről a transz-szibériai vasúton átdobott 34 hadosztály (az ott állomásozó 40-ből!) döntötte el a moszkvai csata sorsát 1941 telén. Richard Sorge, az 1933 óta a Frankfurter Zeitung tokiói tudósítója épített ki komoly szovjet hírszerzői hálózatot Japánban, és ő informálta Sztálint arról, hogy Japán dél felé akar terjeszkedni, tehát az 1941. április 13-án megkötött szovjet-japán meg nem támadási szerződést be fogja tartani. Másrészt a japánok 1938-ban a Hasszán tónál, és 1939-ben a Halhin Gol folyónál Mongóliában kemény leckét kaptak a Vörös Hadseregtől, amit nem felejtettek el.
Elképesztő hiányosságok
1941. december 7-én a japán flotta Csuicsi Nagumo tengernagy vezetésével, négy repülőgéphordozó anyahajóval, több száz repülőgéppel megtámadta az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának bázisát a Hawaii-szigeteken Pearl Harbornál. Később egy vizsgálóbizottság talált két bűnbakot: Walter Campbell Short tábornokot, a Hawaii-n állomásozó 40800 fős helyőrség parancsnokát, és Husband Edward Kimmel ellentengernagyot, a csendes-óceáni flotta parancsnokát. E. H. Kimmel elődje e poszton 1941 februárjáig James O. Richardson volt, aki kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy ezt a flottát a biztonságos San Diego-i bázisáról áthelyezzék a Japánhoz sokkal közelebb levő Hawaii-ra. 1940 októberében még Rooseveltet is megpróbálta erről meggyőzni, aki végül leváltotta őt. Ugyancsak ekkor cserélte le a Hawaii-szigeteki helyőrség parancsnokát is, aki osztozott Richardson admirális aggodalmaiban, Walter C. Shortra.
Short és Kimmel, amint megérkezett, azonnal látta a súlyos hiányosságokat, és rögtön igényeltek például 180 B-17-es felderítő gépet, hogy a szigetek 200 mérföldes körzetét meg tudják figyelni. Decemberig kaptak tizenkettőt! Hát ezért nem vették észre a közeledő japán flottát! Short és Kimmel 23 millió (akkori) dollárt kért a szükséges fejlesztésekre, de csak 350 ezer dollárt kaptak, azaz az igényelt összeg másfél százalékát. Amikor torpedótámadás elleni védelemre igényeltek pénzt, H. R. Stark tábornok, a haditengerészet vezérkari főnöke azzal utasította el, hogy Pearl Harborban lehetetlen repülőkről ledobott torpedókat használni, mert a vízmélység csak 10-12 méter, a torpedók azonban levegőből ledobva minimum 25 méter mélyre süllyednek először. Nos, ezt a japánok is tudták, és Genda Minoru, a légierő kapitánya ezt a problémát megoldotta úgy, hogy a torpedók végére fa stabilizátort szereltetett, a belsejükbe pedig giroszkópot, amely azonnal vízszintes helyzetbe hozta őket.
A sötétzöldek és a radarállomás
Azonban most érkeztünk el eme cikk valódi témájához! A brit légiháborúban, vagyis az „angliai csatában” 1940 őszén jól vizsgázott az új technika, a radar. Short tábornok azonnal felismerte a jelentőségét, és hosszas könyörgésére 1941. június 3-án le is szállítottak neki három rögzített és hat mozgatható berendezést. Az előbbiek felszerelésére december 7-ig még sem került sor, a fémpillérek leszállítása késett, de a hatból öt mozgatható állomást már üzembe helyeztek. A legfontosabbat, a legjobb megfigyelőhelyre, a Haleakala-hegyre tervezett hatodikat viszont nem tudták felállítani. Most figyeljünk: 1941 nyarán vagyunk, fél évvel a japán támadás előtt!
A Haleakala-hegyre tervezett mozgatható radarállomás felszerelését a Természetvédelmi Felügyelőség akadályozta meg, azzal, hogy „megváltoztatja a rezervátum természetes képét”! Short tábornok könyörgött, levelezett, telefonált, a végén a hadsereg vezérkari főnökéhez, George Marshall tábornokhoz fordult, de ő is tehetetlennek bizonyult a Természetvédelmi Felügyelőség szigorú környezetvédőivel szemben. Ennek a támadás utáni zűrzavarban is jelentős szerepe lesz majd, ugyanis a radar nem csak a közeledő ellenséges gépek időben történő észleléséhez elengedhetetlen, hanem a távozó légiflotta nyomon követéséhez is. A magas Haleaka-hegyről a radar látta volna, hogy a japán repülők nem dél-nyugat felé távoztak, hanem északi irányba, mert ott volt a flotta. Volt ennek egy komikus folyománya is, egy épen maradt hajókból álló raj (torpedónaszádok, rombolók, stb.) kifutott dél-nyugat felé, hogy üldözze a japán flottát, de nem találta. Ekkor viszont a Perl Harborba éppen visszatérő Enterprise anyahajó fedélzetéről felszálló egyik felderítőgép észlelte őket, mármint az amerikai hajórajt a távolból, de azt hitte, hogy a japán flottát találta meg. Rádión keresztül értesítette Hawaii-t, akik onnan a kereső flottát értesítették, hogy hol is van pontosan a japán flotta, ott kell lennie az ő közelükben. És ők elkezdték lázasan keresni – önmagukat!
Ehhez tudni kell, hogy a támadás valójában sikertelen volt, mert a négy amerikai anyahajóból egy sem tartózkodott éppen Pearl Harborban. Márpedig ezeket akarták a japánok valójában elpusztítani! A Yorktown az Atlanti-óceánon volt, az Enterprise-nak be kellett volna futnia ugyan Hawaiira december hetedikén reggelre, de egy vihar lelassította a flottaköteléket. Maga az anyahajó beérhetett volna, de a kisebb kísérőhajók nem, és ehhez kellett igazodnia. A Lexington pedig az előtte való napon futott ki onnan, hogy Midway-re szállítson repülőgépeket és felszerelést. A Saratogát pedig éppen javították San Diegoban. A Lexington és az Enterprise repülőgépei utólag lesújthattak volna az agresszorra, ha tudják, hogy merre van. De nem tudták. Pedig az Enterprise már közelben volt, és repülőgépei fel is szálltak, amikor Halsey tengernagy meghallotta a támadás hírét, de a késve érkezett gépeire az amerikai helyőrség nyitott tüzet, és többet le is lőtt közülük.
Azt is tudjuk ma már, hogy a japán vezérkar számított az azonnali amerikai válaszcsapásra, és bekalkulálták két anyahajó elvesztését is. Igen meglepődtek, hogy mindössze 55 embert és 29 repülőgépet veszítettek a 2400 amerikai áldozattal szemben.
Déja vu! Zengő, Tumes, Medina
Mint láttuk, a Pearl Habor-i amerikai kudarcban már szerepet játszottak a mai „sötétzöldek” elődei is, akik megakadályozták, szinte az utolsó pillanatban, egy fontos radarlétesítmény időben történő fölszerelését. „Mert rontja a látképet!” Nem akarok erőltetett párhuzamot vonni, de nekem azonnal a Zengő-Tubes-Medina „radarcirkusz” jutott az eszembe. 1998-ban a magyar kormány egyezséget kötött a NATO-val egy három egységből álló nagy teljesítményű radarrendszer telepítéséről a déli határaink figyelésére. Ne feledjük el, hogy csak egy évvel később, 1999. április 12-én lettünk a NATO teljes jogú tagjai!
Békeidőben ugyan mi ennek a jelentősége, kérdezhetné bárki. Nos, 2001. szeptember 11. óta erről már másként kell gondolkodnunk: megjelent az aszimmetrikus háború fogalma! Az Al-Kaida, a Boko Haram, vagy az Iszlám Állam őrült muszlimjai bármire képesek. Miből állna egy kereskedelminek álcázott hajóval, vagy akár egy magánjachttal fölhajózni az Adria északi partjáig, és még nemzetközi vizekről kilőni egy pusztító rakétát egy nagyvárosra, mondjuk a NATO-tag Magyarország területén Pécsre, vagy Szegedre? Nem kell itt nukleáris robbanófejre gondolni! (Itália hatékony légvédelme már rég megoldott volt!)
A NATO számára, és számunkra is a legideálisabb hely lett volna a Mecsek legmagasabb pontja, a Zengő. A NATO vállalta a költségeket. A hármas objektum első két tagja már elkészült, mindenfajta csinnadratta, hisztéria nélkül, az egyik Békéscsabánál, a másik Bánkút közelében. A Zengő körül viszont hatalmas botrányt csapott a hazai „sötétzöld” mozgalom, közte a Greenpeace, a Civilek a Zengőért, a Védegylet, stb. Még majdani államfőnk, Sólyom László is csatlakozott hozzájuk, ott gyalogolt a „civilek” között bakancsban, gyakorolva a populáris demagógia műfaját.
A Zengőn a védett bánáti bazsarózsa élőhelyéért folyt a nagy aggódás, holott nem is érintette volna magát az élőhelyet az építkezés. Ugyanolyan hisztéria volt ez, mint egykor a Bős-Nagymarosi beruházás körüli politikai indíttatású akció, amely hatalmas károkat okozott az országnak! Azóta, tehát jó harminc éve, valóban tiszta, környezetbarát módon termelhetne áramot az a vízerőmű, meg lenne oldva a Duna szabályozása, és a folyami hajózás kérdése is.
A kormány és a NATO meghátrált a „környezetvédők” előtt, kijelölték a Tubest. Az se volt jó. Végül megépült a tolna-megyei Medinán, jóval északabbra a déli határtól, és jóval kedvezőtlenebb adottságok mellett. Még jó, hogy a nagy cirkusz, időhúzás közepette nem jutott eszébe valami őrült muzulmán terrorista vezérnek a fönti „ötlet”...
*****
Gazdag László
TÖRTÉNELMI TÉVHITEK
„A fenségest a nevetségestől gyakran csak egy hajszál választja el!”
A forradalmi nép nem rombolta le a Bastille-t
Nem tudom, hogy a régi történelemkönyvekben szerepel-e a Nagy Francia Forradalom címszónál az az 1830-ban festett kép, amely azt ábrázolja, hogy 1789. július 14-én a forradalmi nép csákányokkal bontja a Bastille-t, a politikai foglyok börtönét, a zsarnokság gyűlölt jelképét? Nos, a Bastille, ahol harminc évvel korábban még Voltaire is raboskodott pár hónapig, már nem börtön volt, hanem fegyverraktár, és bizony az „istenadta” forradalmi nép nem a „raboknak szabadulására” érkezett „fényes büszke pávák” módjára, hanem fegyvert szerezni. Igazság szerint volt benne egy kis részleg még, ahol hét köztörvényes bűnözőt őriztek, de a politikai foglyoknak ott már akkor híre-hamva sem volt.
A Bastille lebontásáról egy évvel később a forradalmi Konvent döntött, és akkor szakszerűen el is végezték ezt a munkát arra kijelölt szakemberek.
A Pilvax kávéház, és március 15-e
Ma is létezik egy Pilvax nevű kávéház Pesten, ahová könnyes szemű tanítók, tanárok viszik el a nebulókat lelkesen magyarázni nekik a történelmi eseményeket. És a diákok kérdezgetik magukban, vagy a tanároktól, hogy vajon melyik asztalra állhatott föl Petőfi, elszavalni a Nemzeti Dalt 1848. március 14.é-n? Nos, ez a Pilvax nem az a Pilvax, mert hogy az a Pilvax már nem létezik, áldozatul esett egy 1906-os városrendezési tervnek, mint majd később a Nemzeti Színház, „ott ahol a hatos megáll”.
Akkor, március 14-én, a forradalmi hevületben a márciusi ifjak alaposan fel is öntöttek a garatra, úgy hogy a megjelölt másnap reggeli időpontban mindössze heten jelentek meg a Nemzeti Múzeum előtt, például Jókait az ágyból kellett kirángatniuk, és Petőfi már azon volt elkeseredésében, hogy lefújja az egészet. Aztán messze nem akkora tömeg gyűlt össze az egykorú leírások szerint, mint a későbbi festményeken látni, eleredt az eső, és a bámészkodók, mert hogy nagy részük ez volt, elkezdtek hazafelé szállingózni. Petőfi nem állt föl a Nemzeti Múzeum lépcsőjére elszavalni a Nemzeti Dalt, arról is vita van, hogy ott elszavalta-e egyáltalán. Félreértés ne essék, nem kívánok a deheroizálás hibájába esni, 1848. március 15-e mindezekkel a konkrétumokkal együtt is a magyar nemzet történelmének egyik legdicsőbb, vagy talán a legdicsőbb napja! Csak hát emlékeztetnék e cikk mottójára: a fenségest a nevetségestől...
A Molotov-Ribbentrop semlegességi szerződés
1939. augusztus 23-án írta alá Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter Moszkvában a róluk elnevezett meg nem támadási és kölcsönös semlegességi SZERZŐDÉST. A paktum kifejezés a magyar nyelvben ennél már többre utal: együttműködésre a két szerződő fél között. Itt erről szó sem volt. A sokáig csak sejtett titkos záradékról kiderült, hogy valóban létezik, 1989-ben Mihail Gorbacsov szovjet államfő, pártfőtitkár lehetővé tette, hogy egy szovjet-lengyel történészbizottság áttanulmányozza az eredeti okmányt. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ebben szó sem esik Lengyelország egymás közötti felosztásáról, de még csak az ország neve sem szerepel benne. És szó sem esik benne Kelet-Európa érdekszférákra osztásáról sem. A titkos záradék azt mondja ki, hogyha valamelyik szerződő fél megkísérli helyreállítani 1918-as határait, akkor a másik fél semleges marad.
A másik elgondolkodtató tény, ami ellent mond a mai sztereotípiáknak az, hogy 1939 szeptemberében orosz-szovjet katona nem is lép lengyel földre! A német támadás 1939. szeptember elsején hajnalban indul, de a szovjet Vörös Hadsereg majdnem három hétig, szeptember 17-éig kivár, nem mozdul. Csak amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a nyugati hatalmak a jelképes hadüzeneten és tiltakozásokon kívül nem nyújt valós segítséget Lengyelországnak, ugyanúgy cserben hagyja szövetségesét, mint egy évvel korábban Csehszlovákiát, akkor mozdul meg a Vörös Hadsereg, és harcok nélkül bevonul … hova is? Az 1920 óta lengyel megszállás alatt álló Nyugat-Ukrajnába és Nyugat-Belorussziába. A szovjet csapatok csupán az 1918-ban a George Curzon angol külügyminiszterről elnevezett valós etnikai határig, a Curzon vonalig nyomulnak előre. 1919-1921 között lezajlott egy háromoldalú lengyel-orosz és lengyel-litván háború, amelynek során az éppen csak megszülető lengyel állam véres háborúban megszállt ukrán, fehérorosz és litván területeket, beleértve a litván fővárost, Vilniust is. A lengyelek Joseph Pilsudszki marsall vezetésével egy ideig még Kijevet és Minszket is megszállták, majd innen Mihail Tuhacsevszkij Varsóig űzte vissza őket 1920-ban. Az akkor lezajlott varsói csatában viszont a lengyelek győztek magyar fegyverekkel de főként lőszerrel(!), és újra benyomultak fehérorosz és ukrán területekre. A Magyar Királyság akkor felajánlotta a lengyeleknek a katonai segítséget is, ami azon hiúsult meg, hogy az átvonuláshoz Csehszlovákia nem járult hozzá. Végül Kárpátalján keresztül vasúton szállított a magyar kormány fegyvereket, lőszert a lengyel hadseregnek, amely már-már kifogyott a lőszerből.
1939. szeptember 28-án Sztálin visszaadja Litvániának az 1920-ban tőle elszakított területeit, közte a fővárosát, Vilniust! Most képzeljük el, ha Magyarországtól elszakítanák Budapestet, vagy Ausztriától Bécset! Márpedig 1920-1939 között Litvániával ez történt! Cserében a Szovjetunió innentől kezdve csapatokat állomásoztathatott Litvániában, ami előkészítette a Baltikum 1940-es szovjet megszállását, és a Szovjetunióhoz való csatolását.
Egyébként majd 1938 őszén a lengyelek törlesztenek ezért az 1920-as „baráti” gesztusért a cseheknek, de ez már a következő „furcsa” történet…
A Müncheni Egyezmény, és a szovjet katonai segítség meghiúsulása
1935-ben sor került egy háromoldalú csehszlovák-francia-szovjet szerződésre, amely garantálta Csehszlovákia nyugati határait. Akkor már a náci Németország erőteljes agresszív propagandát folytatott a Szudéta-vidéken az ott élő hárommillió német lakos között, ami egyre inkább aggasztotta a csehszlovák vezetést. 1938. szeptember 30-án, a Müncheni Egyezmény aláírásakor Franciaország egyoldalúan felmondta ezt az 1935-ös háromoldalú szerződést, amelynek volt egy záradéka: ha bármelyik fél felmondja, a másikra automatikusan megszűnik a további érvényessége, vagyis nincs innentől kezdve semmilyen kötelezettsége. Ennek ellenére a szovjet vezetés kinyilvánította, hogy ők tartják magukat a megállapodáshoz továbbra is. A Vörös Hadsereg fel is vonult a szovjet-lengyel határon, de ekkor a lengyel kormány tiltotta meg az átvonulást, talán emlékezve a csehszlovákok 1920-as „gesztusára”, vagyis a magyar katonai segítség meghiúsítására. Ekkor Sztálin 300 vadászrepülőt küldött szlovák repülőterekre, mégpedig Románián keresztül, amiből akkor diplomáciai bonyodalom is lett. Azonban a csehszlovák vezetés nem merte felvállalni a nyugati hatalmak támogatása nélkül még szovjet segítség esetén sem az ellenállást, és inkább felszólították a Szovjetuniót a harci repülőgépek visszavonására.
Na, ilyen „furcsa” előzmények után került sor a nyugati világot valóban meglepő Molotov-Ribbentrop semlegességi egyezményre.
TÖRTÉNELMI TÉVHITEK
„A fenségest a nevetségestől gyakran csak egy hajszál választja el!”
A forradalmi nép nem rombolta le a Bastille-t
Nem tudom, hogy a régi történelemkönyvekben szerepel-e a Nagy Francia Forradalom címszónál az az 1830-ban festett kép, amely azt ábrázolja, hogy 1789. július 14-én a forradalmi nép csákányokkal bontja a Bastille-t, a politikai foglyok börtönét, a zsarnokság gyűlölt jelképét? Nos, a Bastille, ahol harminc évvel korábban még Voltaire is raboskodott pár hónapig, már nem börtön volt, hanem fegyverraktár, és bizony az „istenadta” forradalmi nép nem a „raboknak szabadulására” érkezett „fényes büszke pávák” módjára, hanem fegyvert szerezni. Igazság szerint volt benne egy kis részleg még, ahol hét köztörvényes bűnözőt őriztek, de a politikai foglyoknak ott már akkor híre-hamva sem volt.
A Bastille lebontásáról egy évvel később a forradalmi Konvent döntött, és akkor szakszerűen el is végezték ezt a munkát arra kijelölt szakemberek.
A Pilvax kávéház, és március 15-e
Ma is létezik egy Pilvax nevű kávéház Pesten, ahová könnyes szemű tanítók, tanárok viszik el a nebulókat lelkesen magyarázni nekik a történelmi eseményeket. És a diákok kérdezgetik magukban, vagy a tanároktól, hogy vajon melyik asztalra állhatott föl Petőfi, elszavalni a Nemzeti Dalt 1848. március 14.é-n? Nos, ez a Pilvax nem az a Pilvax, mert hogy az a Pilvax már nem létezik, áldozatul esett egy 1906-os városrendezési tervnek, mint majd később a Nemzeti Színház, „ott ahol a hatos megáll”.
Akkor, március 14-én, a forradalmi hevületben a márciusi ifjak alaposan fel is öntöttek a garatra, úgy hogy a megjelölt másnap reggeli időpontban mindössze heten jelentek meg a Nemzeti Múzeum előtt, például Jókait az ágyból kellett kirángatniuk, és Petőfi már azon volt elkeseredésében, hogy lefújja az egészet. Aztán messze nem akkora tömeg gyűlt össze az egykorú leírások szerint, mint a későbbi festményeken látni, eleredt az eső, és a bámészkodók, mert hogy nagy részük ez volt, elkezdtek hazafelé szállingózni. Petőfi nem állt föl a Nemzeti Múzeum lépcsőjére elszavalni a Nemzeti Dalt, arról is vita van, hogy ott elszavalta-e egyáltalán. Félreértés ne essék, nem kívánok a deheroizálás hibájába esni, 1848. március 15-e mindezekkel a konkrétumokkal együtt is a magyar nemzet történelmének egyik legdicsőbb, vagy talán a legdicsőbb napja! Csak hát emlékeztetnék e cikk mottójára: a fenségest a nevetségestől...
A Molotov-Ribbentrop semlegességi szerződés
1939. augusztus 23-án írta alá Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter Moszkvában a róluk elnevezett meg nem támadási és kölcsönös semlegességi SZERZŐDÉST. A paktum kifejezés a magyar nyelvben ennél már többre utal: együttműködésre a két szerződő fél között. Itt erről szó sem volt. A sokáig csak sejtett titkos záradékról kiderült, hogy valóban létezik, 1989-ben Mihail Gorbacsov szovjet államfő, pártfőtitkár lehetővé tette, hogy egy szovjet-lengyel történészbizottság áttanulmányozza az eredeti okmányt. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ebben szó sem esik Lengyelország egymás közötti felosztásáról, de még csak az ország neve sem szerepel benne. És szó sem esik benne Kelet-Európa érdekszférákra osztásáról sem. A titkos záradék azt mondja ki, hogyha valamelyik szerződő fél megkísérli helyreállítani 1918-as határait, akkor a másik fél semleges marad.
A másik elgondolkodtató tény, ami ellent mond a mai sztereotípiáknak az, hogy 1939 szeptemberében orosz-szovjet katona nem is lép lengyel földre! A német támadás 1939. szeptember elsején hajnalban indul, de a szovjet Vörös Hadsereg majdnem három hétig, szeptember 17-éig kivár, nem mozdul. Csak amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a nyugati hatalmak a jelképes hadüzeneten és tiltakozásokon kívül nem nyújt valós segítséget Lengyelországnak, ugyanúgy cserben hagyja szövetségesét, mint egy évvel korábban Csehszlovákiát, akkor mozdul meg a Vörös Hadsereg, és harcok nélkül bevonul … hova is? Az 1920 óta lengyel megszállás alatt álló Nyugat-Ukrajnába és Nyugat-Belorussziába. A szovjet csapatok csupán az 1918-ban a George Curzon angol külügyminiszterről elnevezett valós etnikai határig, a Curzon vonalig nyomulnak előre. 1919-1921 között lezajlott egy háromoldalú lengyel-orosz és lengyel-litván háború, amelynek során az éppen csak megszülető lengyel állam véres háborúban megszállt ukrán, fehérorosz és litván területeket, beleértve a litván fővárost, Vilniust is. A lengyelek Joseph Pilsudszki marsall vezetésével egy ideig még Kijevet és Minszket is megszállták, majd innen Mihail Tuhacsevszkij Varsóig űzte vissza őket 1920-ban. Az akkor lezajlott varsói csatában viszont a lengyelek győztek magyar fegyverekkel de főként lőszerrel(!), és újra benyomultak fehérorosz és ukrán területekre. A Magyar Királyság akkor felajánlotta a lengyeleknek a katonai segítséget is, ami azon hiúsult meg, hogy az átvonuláshoz Csehszlovákia nem járult hozzá. Végül Kárpátalján keresztül vasúton szállított a magyar kormány fegyvereket, lőszert a lengyel hadseregnek, amely már-már kifogyott a lőszerből.
1939. szeptember 28-án Sztálin visszaadja Litvániának az 1920-ban tőle elszakított területeit, közte a fővárosát, Vilniust! Most képzeljük el, ha Magyarországtól elszakítanák Budapestet, vagy Ausztriától Bécset! Márpedig 1920-1939 között Litvániával ez történt! Cserében a Szovjetunió innentől kezdve csapatokat állomásoztathatott Litvániában, ami előkészítette a Baltikum 1940-es szovjet megszállását, és a Szovjetunióhoz való csatolását.
Egyébként majd 1938 őszén a lengyelek törlesztenek ezért az 1920-as „baráti” gesztusért a cseheknek, de ez már a következő „furcsa” történet…
A Müncheni Egyezmény, és a szovjet katonai segítség meghiúsulása
1935-ben sor került egy háromoldalú csehszlovák-francia-szovjet szerződésre, amely garantálta Csehszlovákia nyugati határait. Akkor már a náci Németország erőteljes agresszív propagandát folytatott a Szudéta-vidéken az ott élő hárommillió német lakos között, ami egyre inkább aggasztotta a csehszlovák vezetést. 1938. szeptember 30-án, a Müncheni Egyezmény aláírásakor Franciaország egyoldalúan felmondta ezt az 1935-ös háromoldalú szerződést, amelynek volt egy záradéka: ha bármelyik fél felmondja, a másikra automatikusan megszűnik a további érvényessége, vagyis nincs innentől kezdve semmilyen kötelezettsége. Ennek ellenére a szovjet vezetés kinyilvánította, hogy ők tartják magukat a megállapodáshoz továbbra is. A Vörös Hadsereg fel is vonult a szovjet-lengyel határon, de ekkor a lengyel kormány tiltotta meg az átvonulást, talán emlékezve a csehszlovákok 1920-as „gesztusára”, vagyis a magyar katonai segítség meghiúsítására. Ekkor Sztálin 300 vadászrepülőt küldött szlovák repülőterekre, mégpedig Románián keresztül, amiből akkor diplomáciai bonyodalom is lett. Azonban a csehszlovák vezetés nem merte felvállalni a nyugati hatalmak támogatása nélkül még szovjet segítség esetén sem az ellenállást, és inkább felszólították a Szovjetuniót a harci repülőgépek visszavonására.
Na, ilyen „furcsa” előzmények után került sor a nyugati világot valóban meglepő Molotov-Ribbentrop semlegességi egyezményre.
*****
( A (political correctness vagy PC) kortól, a kormányoktól függetlenül a mai napig él és létezik. A baj csak az, hogy ez a történelemben, a lassan 75 éve létező történelemben még mindig működik. Vannak a gazdáikhoz símulók, akik nem vállalják az igazság kimondásának kockázatát, mert a gazdi lábához simulni biztonságos és nem utolsó sorban kifizetődöbb! )
Május 8-a, apró szépséghibákkal?
Mint talán köztudott május 8-dika a győzelem napja, vagyis a II. világháború lezárásának egy virtuális időpontja, amit a világ egészen pontosan „a nagy és haladó, művelt nyugat” - annak kiáltott ki. Kétségtelen tény, hogy a hatalmas véráldozatokkal járó másodiknak mondott, de valójában az első világháború utáni (békében?!) elültetett politikai gaztettekkel sikerült Európát romba dönteni, aminek a haszonélvezője egyes-egyedül az Egyesült Államok volt.
Nos, ez a május 8-dika egy olyan nap, amelyben súlyosnak mondható hibák is voltak.
A történészek a mai napig adósak annak a ténynek/tényeknek a vizsgálatával, amelyben a győztesek között nem szerepelt Lengyelország, hiszen a háború kirobbanása elsősorban az ő nevükhöz köthető, mert Lengyelország volt az az ország, amelyet a náci hadsereg először lerohant. A vele békeszerződésben lévő angolok és franciák így kénytelen-kelletlen, de hadat üzentek a náci III. Birodalomnak. Ez a háború, lengyelek millióinak életébe került.
A mérhetetlen áldozat, amelyet hazájukért meghoztak végül is nem hozta meg a várt eredményeket, hiszen mint egy mellékszereplő voltak jelen a második világháború történetében!
Nem voltak ott a kapitulációs tárgyalásoknál sem és nem vettek részt a nürnbergi tárgyalásoknál, sőt tulajdonképen nem voltak jelen sehol és még a hazájukból is elvettek egy darabot, miközben a kommunizmus „vallására” kényszerítették őket, mint ahogy ez közép-Európai gyakorlattá vált a szovjet érdekszférában. Nemhogy győzelmet, de még a dicsőség írmagját is elvették tőlük.
De tegyük fel a kérdést, kik és miért?
Mert nem minden országgal volt ez így, hiszen Franciaország, amely ország mindig is büszkébben vállalta a nagyhatalmi státusát, mint megérdemelte volna, szinte napok alatt kapitulált a németek előtt, ugyan úgy mint Lengyelország, akik szintén résztvevői voltak ennek a világ égésnek!
Ha viszont csak a ténylegesen résztvevő országokat vesszük, akkor mit keres az aláírók között Franciaország, amelyet ugyanúgy megszálltak, mint Lengyelországot? Tudjuk, hogy a sors igazságtalan, de ennyire?
A lengyelek is hullatták a vérüket, harcoltak a németek ellen az angolok oldalán, sőt a nagyon nem szeretett szovjeteknél is harcolt egy pilóta századnyi ember. Mi lehet ennek a megkülönböztetésnek az oka vajon? A történészek még adósak ezzel a magyarázattal, de én inkább úgy gondolom, hogy pontosan sejthető, csak a „PC” nevében nem ildomos róla beszélni és megemlékezni.
„1945. május 8-án Berlinben éjfél után pár perccel írták alá a végleges fegyverletételi okmányt. Az aláírás helyszíne a karlshorsti katonai műszaki iskola nagyterme volt. A győztes nagyhatalmakat Dwight Eisenhower tábornok helyettese, Carl Spaatz tábornok, az Egyesült Államok hadászati légi erejének parancsnoka, Arthur Tedder, a brit légierő marsallja, Jean de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka és Georgij Zsukov marsall, a szovjet fegyveres erők legfelsőbb főparancsnokának helyettese írta alá.[1]” (wikipédia)
Mint ahogy a fenti wikipédia is írja a fegyverletételnél Franciaország már ott van! De hol van Lengyelország? Vajon milyen okok miatt maradtak ki a győztesek köréből, hiszen a londoni emigráns lengyel kormány létezett és Sikorski tábornok volt a kormány vezetője.
"1943 júniusában Sikorski elrepült Irakba a Közel-Keleten szolgáló lengyel haderők szemléjére. A visszatéréskor a repülőgépe széttört máig kiderítetlen körülmények között Gibraltárnál (június 4.) és a tábornok meghalt. Sok történész úgy véli, hogy ez merénylet volt. Egyesek Sztálint vádolják az előkészítésével és végrehajtásával, mert szerintük Sztálin félt, hogy Sikorski firtatni fogja a katyńi vérengzés kérdését és tántoríthatatlan lesz a jövő lengyel-szovjet határt illetően. Mások szerint, ugyanezek a tényezők a nyugati államok (különösen a britek) számára is hátrányosan hatottak, mert elrettenthették volna a legnagyobb szövetségesüket a Németország elleni harcban. Nagyon rejtélyes az, hogy a britek máig nem akarják feloldani a brit felderítés levéltárában lévő, a katasztrófára vonatkozó dokumentumok titkosítását. Ez vádakat indukált a britekkel szemben, hogy ha nem is ők készítették elő a merényletet, de tudtak róla és nem gátolták meg azt. Végül 2008-ban a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetében vezetett vizsgálat eredménye szerint a gibraltári katasztrófa baleset volt, bár a körülményei máig titokzatosok. "(wikipédia)
Több más forrásból tudni vélik, hogy lengyel ideiglenes kormány viszonya Churchill-lel igen komolyan megromlott, főleg az után, miután a németek felfedezték „katynit” és a nemzetközi vizsgáló bizottság (amelynek magyar tagja is volt) egyértelművé tette, hogy nem a németek követték el a tömeggyilkosságokat. A lengyelek joggal vethették fel az angol kormánynál, hogy vajon mi a különbség a szovjet szocialista és a nemzeti szocialista között.
Churchill vélhetően a szovjetek kérdőre vonása helyett a lengyelek politikai kiszorítását választotta, hiszen ez látszott egyszerűbbnek, mert szüksége volt az orosz katonákra és fegyverekre. Az egyik beszédében kijelentette, hogy akár az „ördöggel” is összefog a nácizmus legyőzésének érdekében.
(Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.)
Ez a kényszerű érdekszövetség úgy tűnik nagyon sokba került a lengyeleknek, (később még látni!) de végső soron nem csak a lengyeleknek, hanem közép-Európának és Európának is!
A jellemtelenség kezet rázott az aljassággal!
Félreértés ne essék, az angol érdekek szerint Churchill jól cselekedett, amikor magához édesgette a gonoszt, csak a barátait csapta be és tette tönkre. Azonban a felelősség nem csak az angoloké, hanem az amerikaiaké is hiszen olyan mennyiségű fegyverzetet és hadianyagot szállítottak az oroszoknak segélyként, amely a hidegháborús helyzetnél a visszájára fordult. Kétségtelen tény, hogy Sztálin egy kiváló politikai stratéga volt, mert meg tudta vezetni mind a két szövetségesét, és a meccs még (1943-ban) le sincs fújva! Az igazi nagy húzások még csak ezután következnek!
„1943. november 28-án elkezdődött a teheráni konferencia, amelyben Nagy Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió vezetői vettek részt. Ez egyike volt annak a három konferenciának, amelyek megalapozták az új világrendet a háború utáni Európában. Teheránban meghatározták többek között, hogy a lengyel-szovjet határ ún. Curzon-vonal mentén lesz.[29] Ezenkívül, Lengyelország a szovjet érdekszférába, a Vörös Hadsereg hadműveleti területéhez kerül (azaz, a nyugat-európai hadseregeknek nem volt szabad felszabadítani Lengyelországot a német megszállás alól). Mikołajczyk miniszterelnök nem tudott semmit ezekről a megállapodásokról és még mindig sikertelenül próbált egyetértésre jutni Sztálinnal az 1921. évi határ kérdésében. Csak 1944 októberében tudta meg az okokat és egy hónappal később lemondott. Az utódja a szocialista Tomasz Arciszewski lett.” (wikipédia)
Nos, a teheráni konferencián Sztálinnak mind Churchill, mind Roosevelt egy nyitott könyv volt. Gondoljunk bele, hogy már a "Cambridge ötök" már javában dübörögtek és ontották az információt a gazdájuknak, az orosz hírszerzésnek. Azonban nem csak őnekik voltak „vakondjaik”, hanem az USÁ-nak is, hiszen pontos képük volt az amerikaiak atombomba tervükről. Arról, hogy pontosan hol tartanak és várhatóan mikorra lesznek készen a „csodafegyverrel”. Vélhetőleg Sztálin pontosan felkészülve várta a tárgyalást, hogy mit szeretnének elérni Churchillék és meddig mehet ő el a követelések területén.
Egészen pontosan az orruknál fogva vezette őket, mert megtarthatta a Molotov-Ribbentrop paktum által megszerzett területeket, kiváló fegyvereket és hadianyagot kapott ingyen amit utána lekoppintva gyártott tovább. Gondoljunk csak a Pobeda személygépkocsira, a ZISZ teherautóra, a LI-2 -es deszant szállító gépre és sok egyéb technológiára, amely ezeknek a része volt, és nem utolsósorban az elfoglalt területeken leszerelt gyárakkal, és fogságba került szakemberekkel a világ élvonalába repítették magukat.
Az amerikaiak és az angolok nem csak jellemtelenek voltak, hanem még ostobák is!
Sztálin a nyertes, aki a póker partiban „mindent vitt” az nem volt más mint egy gyilkos, aki nem csak az ellenségeivel volt aljas, hanem a saját népével is, hiszen az emberi vér nem számított semmit neki, csak a hatalom és a terület!
Amíg a nyugatiak patika mérlegen mérték az emberi életet, addig Sztálinnak az semmit nem jelentett. 20 millió katonája halt meg, csak azért, hogy minél előbb elérje Berlint és nem utolsó sorban minél nagyobb területet szerezzen meg!
De a legaljasabb dolog az volt, hogy a legfőbb ütőkártyája a tárgyalásokon ez az érv volt, a „hulla hegyek”, amelyre mindig kellő eréllyel hivatkozhatott és el tudta érni akaratát.
De a történelem mindig egy nagy tanítómester, mert a jellemtelenek mindig bepótolják a leckét, előbb vagy utóbb, mert a fák sohasem nőnek az égig!
Cs. Szabó Béla közíró
*****
Beépítés miatt eltűnhet a régi magyar országgyűlések színhelye
Bár a történelemórán még remélhetőleg mindenki tanul a középkori országgyűlések és hadrakelések színteréről, a Rákosmező pontos fekvése teljesen kikopott a köztudatból. A magyar történelem sorsfordító tanácskozásai Budapest X. kerületéhez, a kőbánya-felsőrákosi Királydombhoz köthetők. Már a reformkorban szobor állítását tervezte Boráros János, Pest város egykori főbírója – a mai Boráros tér névadója –, azonban mai napig se emlékmű, se tájékoztató tábla nincs azon a helyen, ahol „a hon sarkalatos dolgai intéztettek.” A Királydomb ügye tovább nem odázható, mert lassan teljesen beépítik az egykori jeles történelmi helyszínt.
Kőépület nem áll itt ̶ talán nem is állt ̶ , és emléktábla sem jelöli e fontos helyszínt. Épülnek a területén viszont újabb és újabb magánházak, amelyek szép lassan be fogják borítani az egész környéket. A magyar történelemben oly nagy szerepet játszó Rákosmezőről lesz szó a következőkben.Rákos mezeje a régi dicsőség jelképe
Annak ellenére, hogy a történelmi Magyarország több helyszínén tartottak országgyűléseket (Buda, Pozsony, Sopron stb.), mégis Rákosmező neve maradt fent leginkább a magyar köztudatban, mint az ország legfontosabb ügyeit eldöntő gyűlések helyszíne.
Ássunk kicsit bele ennek, a manapság lakónegyedek és a Rákos patak szocreál betonvályúja által szabdalt vidéknek a múltjába! Ahol ma nagyfeszültségű villanyvezetékek húzódnak és gyártelepek terpeszkednek, ott századokon át a Rákos vize folydogált csendesen. A mocsaras rétek szélén homokdombok magasodtak. A királyi főváros, Buda közelsége jelölte ki a helyszínt, ahol a középkorban a feljegyzések szerint harmincöt szabadtéri országgyűlést tartottak a lovak itatására alkalmas patak síkján és a környező, táborozásra alkalmas magaslatokon.
Az Árpád-kortól kezdődően tartottak itt országos gyűléseket, főleg királyválasztás céljából. Háború idején a hadak gyülekezőhelye szintén itt volt. Az első országgyűlést a Rákos mezején 1277-ben, IV. (Kun) László király idejében tartották, egy már a korábbi évszázadokban is gyülekező helynek használt területen. Az ő uralkodása alatt a kezdik Rákosmezőt az „ország közepének” nevezni1), noha a rendszeres rendi országgyűlések gyakorlata csak a 15. századra alakult ki. A köznemesség és a szabad királyi városok küldötteinek nagy létszáma miatt ideális helyszín volt a főváros tőszomszédságában lévő üres térség. (A főpapok, valamint a főurak ugyanakkor városi palotáikban üléseztek és követek útján tartották a kapcsolatot a Rákosmezőn táborozókkal.2)Rákosmezőn választották királlyá Károly Róbertet, Hunyadi Mátyást, és innen indult ki az eredetileg keresztes háborúnak induló Dózsa-féle jobbágyfelkelés, majd ugyanitt, ugyanezen évben lezajlott a megtorlást intéző országgyűlés is.3) Emlékezetes volt az itt hozott „rákosi végzés”: 1505-ben a magyar nemesség úgy határozott, hogy II. Ulászló (Dobzse László) halála után nem választanak többé idegen uralkodót, csak született magyart. A rákosi végzést az uralkodó nem szentesítette, így nem emelkedett törvényerőre, de a rendek sem tartották magukat hozzá…
Az utolsó rákosmezei országgyűlést 1540-ben tartották, történetének végére a török hódoltság tett pontot. Ezt követően a törökök kaszálójaként funkcionált, majd mezőgazdasági területté vált Rákosmező. A Habsburgok előtti, független Magyarország emlékképeként, a régi dicsőség szinonímájaként hiába próbálkozott felélesztésével akár II. Rákóczi Ferenc vagy az 1848-49-es szabadságharc némely politikusa. A szellemét azonban másoknak sikerült visszahozni a köztudatba.A reformkorban került ismét előtérbe
A neves történelmi helyszín mellett természetesen a nemzeti megújhodás korának költői sem mehettek el szó nélkül. Kölcsey Ferenc például már a Himnusz megírása előtt megemlékezett a rákosmezei országgyűlésekről. Első hazafias versében, a Rákos nimfájához (1814) címűben nem véletlen a helyszínválasztás, sőt későbbi, Rákos című versében a régi országgyűlések elképzelt hangulatát is megjeleníti:
Hajh, látom őket sátoraik közűl
A népesűlő térre tolongani,
Buzgó kebelt látok hazámért,
S lángszemeket dagadó könyekkel!
(1821)
Báró Eötvös József Bucsú című versében már az elmúlt dicsőséget siratja Rákosmezőn járva:
„Hallgatva áll Rákosnak szent határa,
Ah, régen hallgat immár a magyar!
S az ősök elenyészett nyomdokára
Az esti szellő új fövényt takar.”
(1836)
Kevesen tudják, hogy a rákosmezei országgyűlések emléke néhány szomszédos nép szókincsébe is bekerült, olyannyira, hogy pl. a lengyel „rokosz” (ejtsd: rokos) kifejezés — ami az országgyűlésen megjelenő egész nemesség felkelése a király ellen, vagyis lázadást jelent — a magyar Rákos szóból származik, a lengyel nemesség ugyanis a rákosmezei rendi országgyűlést tekintette mintának.4) A szó a cseh és az orosz nyelvben is megtalálható rákos, illetve rokos alakban, viharos gyűlés, zendülés, zajongás jelentéssel.5)
Hol keressük?
Rákosmező területének behatárolására az évszázadok során több elképzelés is született. Tették már a Rákos-patak dunai torkolatától az akkori Pest lakott területéig terjedő területre vagy éppen a Rákos-patak és Kőbánya közé. Még nagyvonalúbb meghatározás szerint egyszerűen a Pesttől keletre vagy északra elterülő síkságot kell alatta érteni. Ezen a hatalmas területen belül azonban több, a fentiekben már említett szempontnak is érvényesülnie kellett, azaz a helyszínnek árvízmentesnek kellett lennie, ugyanakkor ivóvíznek is rendelkezésre kellett állnia, valamint nem lehetett túl messze az országúttól és a fővárostól sem.5),6) A természetföldrajzi adottságokat mérlegelve az országgyűlések helyszíne csakis a mai Kőbánya dombjain lehetett7), ráadásul a Lengyelországba vivő országút, azaz a mai Kerepesi út is itt vezetett keresztül.
A most már sokkal kisebb, de még így is túl nagy területen vajon tudunk-e olyan konkrét térséget találni, amelyre nyugodtan rámondhatjuk, hogy biztosan ott tartották az országgyűléseket?
Az ország egykori közepe ma a kertek vége
Az egykori országgyűléseknek volt egy ma is jól behatárolható központi helyszíne, a mai Kerepesi út és Rákos patak találkozásánál emelkedő Királydomb. Bél Mátyás, a 18. század legjelentősebb földrajz- és történelemtudósa Pest-Pilis-Solt vármegyét bemutató munkájában, a Rákos folyó Rákoskeresztúr alatti szakaszával kapcsolatban a következőkről tudósít: „…ezen a mezőn szokták tartani a gyűléseket. Valahányszor ugyanis kiadták a parancsot, hogy az ország előkelői jöjjenek a gyűlésbe, itt gyülekeztek; a Rákos körül ütötték fel táborukat, s fegyveresen, lóhátról tanácskoztak. A király sátra számára kiválasztottak egy halmot, amely még ugyanott, a folyó jobb partján emelkedik ki.”8)
19. századi beszámolók is teljesen természetesnek veszik a Királydomb itteni meglététét és kapcsolatát a rákosmezei országgyűlésekkel: „Nevezetes a Rákos mezőn emelkedő u.m. királyhegy vagy királydomb, mellyen első magyar királyaink választása történt.”9) vagy „ott hol a Rákos patak a kerepesi országutat szegi, gróf Széchenyi István malma áll. Ettől nem messze az úgynevezett Királydomb van, hol állítólag az országgyűlések alkalmával hajdan a király sátra állott.”10) A híres német író, történész és geográfus Adalbert Müller (1802-1879) nagyszabású munkájában, a „Duna az eredetétől a torkolatig” (1841) című művében megemlíti, hogy „a Rákos jobb partján még mindig láthatók a régi királydomb maradványai.”11)
Brunszvik Teréz (1775-1861), „a Haza leánya”, az első magyarországi óvodák megalapítója a szabadságharc idején írt naplófeljegyzéseiben szintén megemlíti a régi dicsőség színterét, miután 1849. április 12-én meglátogatta a császári tábort Pest mellett: „Szép az öreg Rákos és környéke – szép a régi hőskor emléke. Gozsdu Gyula a Királyhegy magaslatán építette fel kisvilláját, ahol Corvin Mátyás, a nagy ember sátra állt, számtalan népei között, hogy a haza sorsát megvitassa velük.”12) Még 20. század eleji sajtótermékben is találkozunk azzal a hagyománnyal, hogy a Királydombon állt Mátyás király sátra.13) A Királydombot nem csupán a nemzeti romantika korában alkotó költőink fantáziája tette a Rákosmező egy meghatározott pontjára, hanem pontos helye már korábban köztudott volt. Bél Mátyás tudósításán kívül bizonyítja ezt több, 18. századi dokumentum is. Az első ismert térkép, amelyen konkrétan feltűnik a Királydomb, egy Pest határát bemutató térkép 1764-ből. Ezen a Királydomb latinul „Monticulus Regalis coronationis”, azaz királyi koronázóhegyként szerepel.14) Ezt követi időben az 1775-ben kiadott Pest és környékének áttekintő térképe, amelyen a Rákos patak jobb partján Königsberg, azaz Királyhegy nevű dombot láthatunk.15)
A Királydomb ma is megvan, bejárható, de területét mára már félig felfalták a folyamatosan épülő magánházak. A hely jelentőségét annak idején fel nem ismerő városvezetésnek sikerült a Királydomb legmeredekebb, délnyugati lejtőjén keresztülvezetni a Nagyicce és Váltó utcát, elfedve így a domb természetes megjelenését. A Királydomb tengerszint felett 137 méteres, legmagasabb pontja ma a Nagyicce utca déli részén lévő családi házak kertjébe esik, a fennmaradó szabad helyen azonban még így is érezhetjük a magaslat nyújtotta kilátást és szabadságot. A kertek végében ott állunk tehát, ahol egykor királyokat választottak vagy éppen háború dolgáról döntöttek.
Hiába figyelmeztetnek évszázadok óta, nem történik semmi
Sajnálatos módon a Királydomb sem történelmi, sem tájvédelmi védettséget nem élvez, így sorsa a lassú, de biztos beépítés. Annál is inkább, mivel a 10. kerület szabályozási tervében a Királydomb beépítésre szánt területként szerepel. Pedig ha akarat volna rá, a még szabadon álló részeit be lehetne vonni a 164 hektáros Felsőrákosi-rétek természetvédelmi területbe, amelynek nyugati határa éppen a Királydomb keleti részénél ér véget, de akár egy különálló, védett szigetként is megállná a helyét.
A történelmi miliő megőrzését illetően az illetékesek részéről még egy emlékoszlopra sem futotta az utóbbi kétszáz évben, pedig erre a mulasztásra folyamatosan emlékeztetik őket a történelmünket szívükön viselő honfitársaink. Íme néhány példa:
„Már ma Rákos mezején leginkább mezei gazdaság űzetik, – minthogy pedig történeti igazság, hogy a’ Rákos mezején található király-hegyen vagy király-dombon a’ hon sarkalatos dolgai intéztettek, kívánatos, hogy ezen nevezetes halom egy emlék oszlop által kijelöltessék.” (Patachich József tanácsnok: Történeti jegyzetek Szabad királyi Pest városról, Pest 1839)
„Amott a’ Királydomb látszik, hol hagyományos monda szerint kaczagányos őseink’ híres rákosmezei gyűléseik fő vagy is középpontja vala, ’s mellyre egy párévvel ezelőtt néhai Boráros János Pest városa egyik magyar érzelmű tanácsosa, emlékszobrot tervezett emeltetni tiszteletéül az ősek’ szendergő hamvainak, díszéül a’ jelenkor’ érdemeket becsülni tudó, hálás buzgalmának … de melly, mint sok egyéb, a’ részvétlenség’ hideg karjai között hűlt meg.”(Tollrajzok Garay Jánostól III. kötet, Tájrajzok és utiképek, Pest, 1846)
Ifj. Palugyay Imre császári tanácsos, történetíró szerint „történeti nevezetességű a Rákos mezőn emelkedő úgynevezett „királyhegy” vagy „királydomb”, mellyen első magyar királyaink választása eszközöltetett. A hon őskori történetei iránt kegyelettel viseltetők között, remélleni szabad, fog találkozni, ki e hely emlékét oszlop emelése által örökítendi.” (Szabad királyi városok leírása, Pest-Buda, 1852, 343. o.)
„Illő volna Rákosmezejét nemzeti emlékhellyé tenni! Jó volna, ha olvashatnánk a hazai lapokban arról, hogy az illetékesek átérzik a régi rákosmezei országgyűlések jelképes üzenetét.” (Haraszti Endre: Rákosnak szent határa, in Szabadság, 1986. augusztus 29.)„Rákos, Rákos, hová lettél? Szép híredből de kiestél!”18)
A magyar történelemmel foglalkozó ismeretterjesztő és tudományos művek Rákosmező meglétét még csak-csak, a Királydomb létezését azonban már nem tartják említésre méltónak. A legalább harmincöt országgyűlésünknek otthont adó helyszín nem szerepel a Nemzeti emlékhelyek listáján, pedig ezen a jegyzéken Ópusztaszert, az anonymusi hagyomány szerinti első országgyűlés helyszínét és a jelenlegi Országházat egyaránt megtaláljuk.
Sajnos a 20. század visszavonhatatlanul átformálta a Rákosmező területét. Jelen írás célja nem más, mint hogy az emblematikus országgyűlések – mára úgy, ahogy megmaradt – központi helyszínére, a Királydombra felhívja a közvélemény figyelmét – hangsúlyozva a terület megóvásának fontosságát. Ezenkívül tovább nem odázható a rákosmezei Királydombon egy méltó emlékjel felállítása és emlékpark kialakítása.
Kontos Gábor
© Magyar Patrióták Közössége, 2020. április 22.
Bár a történelemórán még remélhetőleg mindenki tanul a középkori országgyűlések és hadrakelések színteréről, a Rákosmező pontos fekvése teljesen kikopott a köztudatból. A magyar történelem sorsfordító tanácskozásai Budapest X. kerületéhez, a kőbánya-felsőrákosi Királydombhoz köthetők. Már a reformkorban szobor állítását tervezte Boráros János, Pest város egykori főbírója – a mai Boráros tér névadója –, azonban mai napig se emlékmű, se tájékoztató tábla nincs azon a helyen, ahol „a hon sarkalatos dolgai intéztettek.” A Királydomb ügye tovább nem odázható, mert lassan teljesen beépítik az egykori jeles történelmi helyszínt.
Kőépület nem áll itt ̶ talán nem is állt ̶ , és emléktábla sem jelöli e fontos helyszínt. Épülnek a területén viszont újabb és újabb magánházak, amelyek szép lassan be fogják borítani az egész környéket. A magyar történelemben oly nagy szerepet játszó Rákosmezőről lesz szó a következőkben.Rákos mezeje a régi dicsőség jelképe
Annak ellenére, hogy a történelmi Magyarország több helyszínén tartottak országgyűléseket (Buda, Pozsony, Sopron stb.), mégis Rákosmező neve maradt fent leginkább a magyar köztudatban, mint az ország legfontosabb ügyeit eldöntő gyűlések helyszíne.
Ássunk kicsit bele ennek, a manapság lakónegyedek és a Rákos patak szocreál betonvályúja által szabdalt vidéknek a múltjába! Ahol ma nagyfeszültségű villanyvezetékek húzódnak és gyártelepek terpeszkednek, ott századokon át a Rákos vize folydogált csendesen. A mocsaras rétek szélén homokdombok magasodtak. A királyi főváros, Buda közelsége jelölte ki a helyszínt, ahol a középkorban a feljegyzések szerint harmincöt szabadtéri országgyűlést tartottak a lovak itatására alkalmas patak síkján és a környező, táborozásra alkalmas magaslatokon.
Az Árpád-kortól kezdődően tartottak itt országos gyűléseket, főleg királyválasztás céljából. Háború idején a hadak gyülekezőhelye szintén itt volt. Az első országgyűlést a Rákos mezején 1277-ben, IV. (Kun) László király idejében tartották, egy már a korábbi évszázadokban is gyülekező helynek használt területen. Az ő uralkodása alatt a kezdik Rákosmezőt az „ország közepének” nevezni1), noha a rendszeres rendi országgyűlések gyakorlata csak a 15. századra alakult ki. A köznemesség és a szabad királyi városok küldötteinek nagy létszáma miatt ideális helyszín volt a főváros tőszomszédságában lévő üres térség. (A főpapok, valamint a főurak ugyanakkor városi palotáikban üléseztek és követek útján tartották a kapcsolatot a Rákosmezőn táborozókkal.2)Rákosmezőn választották királlyá Károly Róbertet, Hunyadi Mátyást, és innen indult ki az eredetileg keresztes háborúnak induló Dózsa-féle jobbágyfelkelés, majd ugyanitt, ugyanezen évben lezajlott a megtorlást intéző országgyűlés is.3) Emlékezetes volt az itt hozott „rákosi végzés”: 1505-ben a magyar nemesség úgy határozott, hogy II. Ulászló (Dobzse László) halála után nem választanak többé idegen uralkodót, csak született magyart. A rákosi végzést az uralkodó nem szentesítette, így nem emelkedett törvényerőre, de a rendek sem tartották magukat hozzá…
Az utolsó rákosmezei országgyűlést 1540-ben tartották, történetének végére a török hódoltság tett pontot. Ezt követően a törökök kaszálójaként funkcionált, majd mezőgazdasági területté vált Rákosmező. A Habsburgok előtti, független Magyarország emlékképeként, a régi dicsőség szinonímájaként hiába próbálkozott felélesztésével akár II. Rákóczi Ferenc vagy az 1848-49-es szabadságharc némely politikusa. A szellemét azonban másoknak sikerült visszahozni a köztudatba.A reformkorban került ismét előtérbe
A neves történelmi helyszín mellett természetesen a nemzeti megújhodás korának költői sem mehettek el szó nélkül. Kölcsey Ferenc például már a Himnusz megírása előtt megemlékezett a rákosmezei országgyűlésekről. Első hazafias versében, a Rákos nimfájához (1814) címűben nem véletlen a helyszínválasztás, sőt későbbi, Rákos című versében a régi országgyűlések elképzelt hangulatát is megjeleníti:
Hajh, látom őket sátoraik közűl
A népesűlő térre tolongani,
Buzgó kebelt látok hazámért,
S lángszemeket dagadó könyekkel!
(1821)
Báró Eötvös József Bucsú című versében már az elmúlt dicsőséget siratja Rákosmezőn járva:
„Hallgatva áll Rákosnak szent határa,
Ah, régen hallgat immár a magyar!
S az ősök elenyészett nyomdokára
Az esti szellő új fövényt takar.”
(1836)
Kevesen tudják, hogy a rákosmezei országgyűlések emléke néhány szomszédos nép szókincsébe is bekerült, olyannyira, hogy pl. a lengyel „rokosz” (ejtsd: rokos) kifejezés — ami az országgyűlésen megjelenő egész nemesség felkelése a király ellen, vagyis lázadást jelent — a magyar Rákos szóból származik, a lengyel nemesség ugyanis a rákosmezei rendi országgyűlést tekintette mintának.4) A szó a cseh és az orosz nyelvben is megtalálható rákos, illetve rokos alakban, viharos gyűlés, zendülés, zajongás jelentéssel.5)
Hol keressük?
Rákosmező területének behatárolására az évszázadok során több elképzelés is született. Tették már a Rákos-patak dunai torkolatától az akkori Pest lakott területéig terjedő területre vagy éppen a Rákos-patak és Kőbánya közé. Még nagyvonalúbb meghatározás szerint egyszerűen a Pesttől keletre vagy északra elterülő síkságot kell alatta érteni. Ezen a hatalmas területen belül azonban több, a fentiekben már említett szempontnak is érvényesülnie kellett, azaz a helyszínnek árvízmentesnek kellett lennie, ugyanakkor ivóvíznek is rendelkezésre kellett állnia, valamint nem lehetett túl messze az országúttól és a fővárostól sem.5),6) A természetföldrajzi adottságokat mérlegelve az országgyűlések helyszíne csakis a mai Kőbánya dombjain lehetett7), ráadásul a Lengyelországba vivő országút, azaz a mai Kerepesi út is itt vezetett keresztül.
A most már sokkal kisebb, de még így is túl nagy területen vajon tudunk-e olyan konkrét térséget találni, amelyre nyugodtan rámondhatjuk, hogy biztosan ott tartották az országgyűléseket?
Az ország egykori közepe ma a kertek vége
Az egykori országgyűléseknek volt egy ma is jól behatárolható központi helyszíne, a mai Kerepesi út és Rákos patak találkozásánál emelkedő Királydomb. Bél Mátyás, a 18. század legjelentősebb földrajz- és történelemtudósa Pest-Pilis-Solt vármegyét bemutató munkájában, a Rákos folyó Rákoskeresztúr alatti szakaszával kapcsolatban a következőkről tudósít: „…ezen a mezőn szokták tartani a gyűléseket. Valahányszor ugyanis kiadták a parancsot, hogy az ország előkelői jöjjenek a gyűlésbe, itt gyülekeztek; a Rákos körül ütötték fel táborukat, s fegyveresen, lóhátról tanácskoztak. A király sátra számára kiválasztottak egy halmot, amely még ugyanott, a folyó jobb partján emelkedik ki.”8)
19. századi beszámolók is teljesen természetesnek veszik a Királydomb itteni meglététét és kapcsolatát a rákosmezei országgyűlésekkel: „Nevezetes a Rákos mezőn emelkedő u.m. királyhegy vagy királydomb, mellyen első magyar királyaink választása történt.”9) vagy „ott hol a Rákos patak a kerepesi országutat szegi, gróf Széchenyi István malma áll. Ettől nem messze az úgynevezett Királydomb van, hol állítólag az országgyűlések alkalmával hajdan a király sátra állott.”10) A híres német író, történész és geográfus Adalbert Müller (1802-1879) nagyszabású munkájában, a „Duna az eredetétől a torkolatig” (1841) című művében megemlíti, hogy „a Rákos jobb partján még mindig láthatók a régi királydomb maradványai.”11)
Brunszvik Teréz (1775-1861), „a Haza leánya”, az első magyarországi óvodák megalapítója a szabadságharc idején írt naplófeljegyzéseiben szintén megemlíti a régi dicsőség színterét, miután 1849. április 12-én meglátogatta a császári tábort Pest mellett: „Szép az öreg Rákos és környéke – szép a régi hőskor emléke. Gozsdu Gyula a Királyhegy magaslatán építette fel kisvilláját, ahol Corvin Mátyás, a nagy ember sátra állt, számtalan népei között, hogy a haza sorsát megvitassa velük.”12) Még 20. század eleji sajtótermékben is találkozunk azzal a hagyománnyal, hogy a Királydombon állt Mátyás király sátra.13) A Királydombot nem csupán a nemzeti romantika korában alkotó költőink fantáziája tette a Rákosmező egy meghatározott pontjára, hanem pontos helye már korábban köztudott volt. Bél Mátyás tudósításán kívül bizonyítja ezt több, 18. századi dokumentum is. Az első ismert térkép, amelyen konkrétan feltűnik a Királydomb, egy Pest határát bemutató térkép 1764-ből. Ezen a Királydomb latinul „Monticulus Regalis coronationis”, azaz királyi koronázóhegyként szerepel.14) Ezt követi időben az 1775-ben kiadott Pest és környékének áttekintő térképe, amelyen a Rákos patak jobb partján Königsberg, azaz Királyhegy nevű dombot láthatunk.15)
A Királydomb ma is megvan, bejárható, de területét mára már félig felfalták a folyamatosan épülő magánházak. A hely jelentőségét annak idején fel nem ismerő városvezetésnek sikerült a Királydomb legmeredekebb, délnyugati lejtőjén keresztülvezetni a Nagyicce és Váltó utcát, elfedve így a domb természetes megjelenését. A Királydomb tengerszint felett 137 méteres, legmagasabb pontja ma a Nagyicce utca déli részén lévő családi házak kertjébe esik, a fennmaradó szabad helyen azonban még így is érezhetjük a magaslat nyújtotta kilátást és szabadságot. A kertek végében ott állunk tehát, ahol egykor királyokat választottak vagy éppen háború dolgáról döntöttek.
Hiába figyelmeztetnek évszázadok óta, nem történik semmi
Sajnálatos módon a Királydomb sem történelmi, sem tájvédelmi védettséget nem élvez, így sorsa a lassú, de biztos beépítés. Annál is inkább, mivel a 10. kerület szabályozási tervében a Királydomb beépítésre szánt területként szerepel. Pedig ha akarat volna rá, a még szabadon álló részeit be lehetne vonni a 164 hektáros Felsőrákosi-rétek természetvédelmi területbe, amelynek nyugati határa éppen a Királydomb keleti részénél ér véget, de akár egy különálló, védett szigetként is megállná a helyét.
A történelmi miliő megőrzését illetően az illetékesek részéről még egy emlékoszlopra sem futotta az utóbbi kétszáz évben, pedig erre a mulasztásra folyamatosan emlékeztetik őket a történelmünket szívükön viselő honfitársaink. Íme néhány példa:
„Már ma Rákos mezején leginkább mezei gazdaság űzetik, – minthogy pedig történeti igazság, hogy a’ Rákos mezején található király-hegyen vagy király-dombon a’ hon sarkalatos dolgai intéztettek, kívánatos, hogy ezen nevezetes halom egy emlék oszlop által kijelöltessék.” (Patachich József tanácsnok: Történeti jegyzetek Szabad királyi Pest városról, Pest 1839)
„Amott a’ Királydomb látszik, hol hagyományos monda szerint kaczagányos őseink’ híres rákosmezei gyűléseik fő vagy is középpontja vala, ’s mellyre egy párévvel ezelőtt néhai Boráros János Pest városa egyik magyar érzelmű tanácsosa, emlékszobrot tervezett emeltetni tiszteletéül az ősek’ szendergő hamvainak, díszéül a’ jelenkor’ érdemeket becsülni tudó, hálás buzgalmának … de melly, mint sok egyéb, a’ részvétlenség’ hideg karjai között hűlt meg.”(Tollrajzok Garay Jánostól III. kötet, Tájrajzok és utiképek, Pest, 1846)
Ifj. Palugyay Imre császári tanácsos, történetíró szerint „történeti nevezetességű a Rákos mezőn emelkedő úgynevezett „királyhegy” vagy „királydomb”, mellyen első magyar királyaink választása eszközöltetett. A hon őskori történetei iránt kegyelettel viseltetők között, remélleni szabad, fog találkozni, ki e hely emlékét oszlop emelése által örökítendi.” (Szabad királyi városok leírása, Pest-Buda, 1852, 343. o.)
„Illő volna Rákosmezejét nemzeti emlékhellyé tenni! Jó volna, ha olvashatnánk a hazai lapokban arról, hogy az illetékesek átérzik a régi rákosmezei országgyűlések jelképes üzenetét.” (Haraszti Endre: Rákosnak szent határa, in Szabadság, 1986. augusztus 29.)„Rákos, Rákos, hová lettél? Szép híredből de kiestél!”18)
A magyar történelemmel foglalkozó ismeretterjesztő és tudományos művek Rákosmező meglétét még csak-csak, a Királydomb létezését azonban már nem tartják említésre méltónak. A legalább harmincöt országgyűlésünknek otthont adó helyszín nem szerepel a Nemzeti emlékhelyek listáján, pedig ezen a jegyzéken Ópusztaszert, az anonymusi hagyomány szerinti első országgyűlés helyszínét és a jelenlegi Országházat egyaránt megtaláljuk.
Sajnos a 20. század visszavonhatatlanul átformálta a Rákosmező területét. Jelen írás célja nem más, mint hogy az emblematikus országgyűlések – mára úgy, ahogy megmaradt – központi helyszínére, a Királydombra felhívja a közvélemény figyelmét – hangsúlyozva a terület megóvásának fontosságát. Ezenkívül tovább nem odázható a rákosmezei Királydombon egy méltó emlékjel felállítása és emlékpark kialakítása.
Kontos Gábor
© Magyar Patrióták Közössége, 2020. április 22.
*****
100 éve volt Trianon
Jelenünkre is befolyással bíró katonai és politikai események a trianoni diktátumot megelőző időszakban
A Nemzeti Hadsereg megalakulása
1916. augusztus 17-én az I. világháború második évében Bukarestben titkos szerződés jött létre Románia és az Antant között, melyben Románia vállalta a hadba lépést a Központi Hatalmak ellen, felbontva ezzel eddigi szövetségesi kapcsolatát a Központi Hatalmakkal. Cserébe az Antant győzelem esetén Romániának ígérte a Monarchia, benne Magyarország hatalmas területeit.
Részletek a titkos szerződés tartalmából:
- Az 1916. augusztus 4-7-én Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország és Románia között létrejött együttműködési szerződés értelmében Románia kötelezi magát, hogy minden szárazföldi és tengeri haderejével megtámadja Ausztria-Magyarországot nem később, mint augusztus 15-e és 28-a között.
-A román királyi és az orosz cári csapatok közötti demarkációs vonal a Dorna-Vatra- Beszterce –a Szamos völgye-Debrecen a Sajó völgye irányában húzódik. A román hadművelet fő célja volt - ha ezt a Dunától délre folyó katonai helyzet megengedi - Erdélyen keresztül Budapest irányába vonulni.
A Magyarország elleni román támadás 1916. augusztus 27-én indult, jóval a hadüzenet átadása előtt és jelentős sikereket ér el Erdély vonatkozásában. Október végére azonban Arz tábornok I. osztrák-magyar hadserege együttműködve Erich von Falkenhayn tábornok német IX. hadseregével, kiszorították Erdélyből a román csapatokat. Ezzel egy időben a német Mackensen hadsereg átkelt a Dunán és elvágta a visszavonuló román csapatok útját. A románok erdélyi kiverését követően a harcok folytatódtak a Havasalföldön, Moldvában és Dobrudzsában. Annak ellenére, hogy a Románok több mint másfélszeres túlerőben voltak, sorozatos vereséget szenvedtek. 1916. december 6-ára Bukarest elesett, a király kormányával együtt Moldvába menekült. Itt Jászvásárt kinevezték ideiglenes fővárosnak, ahol új kormány alakult. Moldva határa frontvonallá vált. A megszállt román területek -ez Románia kétharmada - katonai kormányzójának Mackensent nevezték ki, aki ebben a minőségében működött a háború befejezéséig.
Az 1917. novemberi orosz bolsevik forradalom alapvetően megváltoztatta Románia helyzetét. Mivel a bolsevikok kiléptek a háborúból, az orosz támogatás nélkül maradt Románia tovább nem vállalta a harcot. 1918. március 5-én a bufteai előzetes békekötés után május 7-én Bukarestben írták alá a központi hatalmak és Románia között a békeszerződést. A békeszerződésben foglaltak teljesítését Románia igyekezett elódázni, egyre késett annak ratifikálása is. A német hadvezetés katonai erővel kívánt érvényt szerezni a szerződésnek, azonban ezt a Monarchia csak vonakodva és későn támogatta. A románok kivártak. Az 1918.-év második felére az erőviszonyok és a Központi Hatalmak hátországaiban a liberálisok és kommunisták által gerjesztett forradalmi helyzetek eredményei egyértelműen az Antant győzelmét jósolták.
Ezért román részről szóba sem jöhetett a béke jogerőre emelése, hiszen ez érvénytelenítette volna az 1916-os titkos szerződést, benne különösen a területi követelésekre vonatkozó pontokat.
Az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői 1918. november 3-án Padovában azonnali teljes fegyverletétel végrehajtásával fegyverszünetet kötöttek az Antanttal. Az Antant részéről a fegyverszünet megkötésével Diaz tábornagy, az olasz hadsereg főparancsnoka lett megbízva azzal, hogy ezt a szövetséges és társult hatalmak nevében Ausztria-Magyarország összes harcvonalaira szóló érvénnyel kösse meg. Ez azt is jelentette, hogy a szerződés Magyarországra külön is kötelező volt. Hazánkat Weber Viktor gyalogsági tábornok által vezetett fegyverszüneti bizottság képviselte.
November 9-én a lemond II. Vilmos császár, külföldre menekült, kikiáltották a Német Köztársaságot. November 11-én a német hadvezetés feltételek nélküli megadás alapon letette a fegyvert az Antant előtt. Oroszország pedig hatálytalanította a németek által kikényszerített békeszerződést.
November 12-én létrejött az Osztrák Köztársaság, IV. Károly lemondott az osztrák császári trónról. Magyarország tekintetében pedig a korona megtartása mellett lemondott az állami ügyek mindennemű intézéséről. Elismerte Magyarország jövendő államformáját, amelyet a nemzet szabadon választott képviselete határozott meg. Ezt megelőzően október 25-ről 26-ra virradó éjszakán megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, az ellenzéki Károlyi párt és a Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok és a szociáldemokraták közreműködésével. Kiáltványuk nyílt forradalmi hangulatot és tevékenységet keltett, őszirózsás forradalomként lett ismert.
1918. október 31-én a király által kinevezett miniszterelnök gróf Károlyi Mihály lett. Ugyanekkor a Nemzeti Tanács közzététele szerint a hatalmat ők vették át és azt Károlyinak továbbították. Aznap este az akkor még ismeretleneknek vélt emberek egy csoportja meggyilkolta gróf Tisza Istvánt. Ma már tudjuk, hogy a bűntény szervezője Pogány József, Károlyiék katonatanácsának az elnöke, a tanácsköztársaság egyik népbiztosa volt.
A Diaz féle fegyverszüneti szerződés Magyarország szempontjából nem volt hátrányos:
• Ausztria-Magyarország kötelezve lett, hogy a háború kezdete óta, az általuk fegyveres erővel megszállt minden területet kiürítsen és csapatait egy, a monarchia határain belül fekvő demarkációs vonal mellé vezesse vissza. Ez a vonal úgy volt meghatározva, hogy Dél-Tirol, Karintiának egy kis része, a Görzi Tartomány, Isztria és Dalmáciának szintén egy kis részét érintette. Magyarország integritását sehol nem sértette.
• Magyarországba fegyveresen visszahozhattuk az összes magyar csapatot és azokból 10 hadosztályt fegyverben tarthattunk továbbra is. Az ország területének sérthetetlensége a békekötésig biztosítva volt, a magyar közigazgatási hatóságok is a helyükön maradtak. Tíz hadosztály békeállományon kb. 70000 embert jelentett. Hadiállományra felemelve közel ez 150000 főnyi fegyveres erőt képviselt. Ez az erő, a határok védelmének figyelembe vétele mellett az ország területén kellően elosztva lehetetlenné tette volna, hogy cseh, szerb vagy román megszállásnak legyünk kitéve.
• Jogtalan, azaz a fegyverszüneti szerződéssel ellentétben álló megtámadás esetén azonban nem csak ezzel a 10 hadosztállyal rendelkezhettünk, hanem a harctérről hazajött egy millió magyar katonával is. Olyan erőforrás állott rendelkezésünkre az ország határainak védelmére, amely minden körülmények között biztosította az ország területének sértetlenségét.
• A fegyverszüneti szerződés feltételeihez tartozott a szövetséges hatalmaknak az a joga, hogy Ausztria-Magyarország stratégiailag fontos pontjait megszállhassák, de külön lett kimondva, hogy a közigazgatást a megszálló csapatok állomás-parancsnokainak ellenőrzése mellett a helyi hatóságok intézik.
A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés alapján az ország területéből egy négyzetméternyit sem kellett feladnunk.
Károlyi alig 24 órával kormányra jutása után megtagadta a királya iránti hűséget és visszakérte letett esküjét.
Egy nappal a fegyverszüneti szerződés megkötése után kinyilatkoztatta, hogy a magyar kormány Weber gyalogsági tábornokot nem ismeri el a fegyverszüneti tárgyalások közös megbízottjaként és külön szerződést akart kötni Magyarország nevében. Ez azt jelentette, hogy a Diaz-féle megállapodás semmis. Pedig Weber tábornok Padovából kérdést is intézett a magyar kormányhoz, miszerint a kormány hozzájárult-e, hogy még a király tudtával kiküldött bizottság Magyarország nevében is megköthesse a fegyverszüneti szerződést? Károlyi Mihály a kormány nevében táviratilag akkor ehhez hozzájárulását adta.
A szerencsétlen összejátszások eredménye, hogy amikor a fegyverszüneti tárgyalások folytak, ment végbe Magyarországon az őszirózsás forradalom, a Nemzeti Bizottság és sok felelőtlen elem rendszer elleni uszítása, melynek eredménye az olyan, országot romboló liberális kijelentések és tettek, amik nemzetközileg akkor elfogadhatatlanok voltak. Ekkor ment ki a kormány parancsa a fegyverek letételére is. A Károlyi vezette kormány félt a fegyveresen hazaérkező katonáktól. Féltek attól, hogy a bolsevizmustól és a szabadelvűségtől még meg nem fertőzött katonák visszaállítják a törvényes rendet és ellenállnak a köztársaságot kikiáltók szándékának.
Károlyiék célja az volt, hogy lehetőleg messze az ország határától, még idegen földön váljanak meg fegyvereiktől a magyar katonák. Azoktól pedig, akik ezt a megszégyenítő parancsot teljesíteni nem akarták és fegyveresen vonultak vissza a hadszíntérről, majd az országhatáron veszik el a fegyvereiket. Így történelmének egyik legsötétebb időszakában Magyarország nemzeti véderő nélkül maradt!
Károlyi ragaszkodott hozzá, hogy a fegyvernyugvás és a majdan azt követő béke az ő nevéhez fűződjön. Ezért november 5-én Belgrádba indult gyülevész kíséretével, hogy tárgyaljon az Antant balkáni erőinek főparancsnokával, Luis Franchet d’Esperai tábornokkal. A magyar küldöttség tagjai: Károlyi Mihály miniszterelnök, Jászi Oszkár a nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter és Linder Béla hadügyminiszter (Ferenc Ferdinánd egykori lakája).
A tábornok meglepődött a küldöttség érkezésén, hiszen Diaz olasz tábornokkal aláírt fegyverszüneti megállapodást érvényesnek tekintette. A tábornok teljes katonai díszben és díszőrség kíséretében várta a küldöttséget. Megrökönyödésének adott hangot, amikor Károlyi és társai sportsapkában, térdnadrágban és kamásliban jelentek meg előtte. Rideg lett és lenéző, nem adott kezet senkinek. Kezdetben megütközve, majd ironikusan hallgatta végig Károlyit, aki arra hivatkozott, hogy e szokatlan lépésével a múlt „bűnös örökségével” kíván szakítani és az új, független Magyarországot kívánták képviselni.
A tábornok segédtisztje mély undorral vette át a küldöttség irományát, amit Jászai hordott össze, majd sarkon fordult és köszönés nélkül otthagyta őket anélkül, hogy ebédmeghívást kaptak volna, pedig a terítékek nekik is ki voltak készítve. A tábornok visszatértekor már tábori egyenruhát viselt, ezzel jelezve a hadiállapot ismételt fennállását, hiszen a Magyarok megszegték a páduai megállapodást. Intésére segédtisztje átadta a küldöttségnek a szörnyű és lealázó - Károlyi és köre által gerjesztett - fegyverszüneti feltételeket, majd sarkon fordult és szó nélkül távozott. A november 13-án Belgrádban aláírt konvenció diktátuma Magyarország számára Trianon előszelét jelentette.
A megállapodás legsúlyosabb kitételei:
• Szabad utat kaptak az antant csapatok Magyarország stratégiai pontjainak indoklás nélküli megszállására.
• Kijelölték az újonnan alakuló nemzetiségi államok javára ideiglenes megszállási övezetként, a Szamos-Beszterce-Maros-Szabadka-Baja-Pécs-Dráva vonalat.
• Hat gyalogos- és két lovashadosztály kivételével a hadsereget le kell szerelni.
• Az engedélyezett haderő szükségletén felüli fegyvereket és hadianyagot a győzteseknek át kell adni.
• Át kell adni a vasutak gördülőanyagának jelentős részét, valamint 25 ezer lovat a megfelelő felszereléssel.
• A magyar kormánynak kötelezettséget kellett vállalnia, hogy a Szerbiában megrongált vasúti és postahálózat kijavítására és a szerbek által felrobbantott hidak újjáépítésére műszaki alakulatokat bocsát rendelkezésre.
2010-ben Romsics Ignác szerkesztésében, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadásában jelent meg „Magyarország az első világháborúban” c. nagyon szép kiállítású könyv, amelynek 176. oldalán a szerzők így kommentálják Károlyi útját: „a sokat vitatott belgrádi út – különösen a későbbi fejlemények tükrében – sikeresnek tekinthető. Ez volt az első kapcsolatfelvétel a magyar kormány és a győztes hatalmak között, amelyek de facto elismerték a Károlyi kormányt, bár de júre csak a békeszerződés aláírása után kívánták vele felvenni a diplomáciai kapcsolatot.” Magyarul „itt van, írd alá aztán majd beszélhetünk a részletekről”. És ezt a 20. századdal foglalkozó elismert magyar történész professzor, az MTA tagja sikeresnek ítéli?
1918. november 16-án feloszlott a magyar országgyűlés. A nemzeti tanácsok országos kongresszusa kikiáltotta a népköztársaságot, a köztársasági elnök Károlyi Mihály lett, ezzel a Szent Istváni birodalom széthullott.
A Károlyi által vezetett népköztársaság csupán néhány hónapig létezett. Miután nem volt képes megvédeni a területfoglaló szomszédoktól az országhatárokat és nem tudott megegyezni a hazai nemzeti kisebbségek irredenta vezetőivel, a győztes antanthatalmak pedig szóba sem álltak a Károlyi-kormánnyal, a bukás elkerülhetetlen volt.
Ez 1919. március 20-án következett be, miután Vix francia alezredes – a győztes hatalmak budapesti megbízottja – jegyzéket adott át a Károlyi kormánynak, amely a demarkációs vonalat egészen a Tiszáig a magyar állam politikai határaként rögzítette. Vagyis Románia és Csehszlovákia javára húszezer négyzetkilométernyi további magyarlakta terület katonai kiürítését követelte.
A Károlyi kormány a követelést nem teljesítette, lemondott.
1919. március 21-én a kommunista Kun Béla és pártja a szociáldemokraták bal szárnyával új kormányt alakított, amely Magyarországot Tanácsköztársasággá nyilvánította és meghirdette a proletariátus diktatúráját.
A kommunisták vezette új rezsim már az első intézkedéseivel totális káoszba döntötte az országot. Az államosítás, a terror, a polgári szabadságjogok korlátozása a szovjet minta bevezetését jelentette Magyarország számára. Felfegyverezték az általuk proletárnak nevezett csőcseléket, a terrorlegények csoportjait és felállították a vörös hadsereget.
Az antant az egész Európát fenyegető kommunista térnyerés megakadályozására katonai beavatkozásra szánta el magát, melynek végrehajtásával Romániát bízta meg. A román és a hozzájuk csatlakozó cseh csapatok megragadva az alkalmat a katonai beavatkozásra, azt elsősorban területszerzési lehetőségnek tekintették. Előrenyomulásuk az ország határain belül eleinte szinte akadálytalan volt. A vörös hadsereg ellentámadásainak sikerei az oda besorozott közös hadseregbeli tisztek hazafias elkötelezettségének volt köszönhető.
1919. május 5-én, Szegeden ellenforradalmi kormány alakult. A kabinet vezetője gróf Károlyi Gyula, hadügyminisztere Horthy Miklós lett, aki június 5-én tette le a hivatali esküt. Közben Bécsben is ellenforradalmi kormány alakult Bethlen István vezetésével, aki szintén Horthyt szerette volna hadügyminiszternek megnyerni. A felismerés mindkét részről azonos volt. Az ország felszabadítása a bolsevistáktól, a cseh és román megszállóktól csupán a diplomácia eszközeivel nem valósítható meg, ütőképes katonai erőre is szükség van!
A július 9-i minisztertanácson Horthy a nemzeti hadsereg megszervezésére vonatkozó rendeletet terjesztett elő, amelyben alapelvként a következőket rögzítette:
„A Magyar Nemzeti Hadsereg a Magyar Nemzetet szolgálja, s mint ilyen, a nemzeti kormánynak honvédelmi és rendfenntartó eszköze. A hadsereg tehát minden pártérdektől mentes legyen és így tényleges katonai szolgálatot teljesítő egyének a politikai pártéletben részt nem vehetnek, a teljesített katonai szolgálat különös anyagi előnyök biztosítása nélkül erkölcsi és hazafias kötelesség.”
A kormányon belüli és kívüli politikai ellentétek, valamint a franciák támogatási hiánya Károlyi Gyula kormányát lemondásra késztették. Ezzel természetesen Horthy Miklós is távozott a hadügyminiszteri székből, minthogy miniszterségét a franciák azzal az ürüggyel kifogásolták, hogy császári szárnysegéd volt. De a tisztikar előtti nagy népszerűsége miatt egészen félretenni nem merték, hanem az új Ábrahám Dezső által vezetett kormányban a hadsereg főparancsnokságával bízták meg nem is sejtve, hogy tulajdonképpen ezzel döntő hatalmat adtak kezébe.
Horthynak a Magyar nemzeti hadsereg és a karhatalmak fővezérévé való kinevezésével a kormány abból a felfogásból indult ki, hogy miután – államfő hiányában – a legfőbb állami hatalmat a nemzeti összkormány gyakorolja, így a hadsereg fővezérének kinevezésére is jogosult.
„Ennek a kinevezésnek annál is inkább meg kellett történnie, mert a tekintélyes számban összesereglett tisztek szilárdan mögötte állottak, mert a MOVE-ban beszéde révén fővezérré való kinevezése közóhajjá vált, és mert a hazafias közönség át volt hatva attól a tudattól, hogy legalább a hadsereg van olyan férfiú kezében, akiben minden hazájáért aggódó magyar ember megbízhat” írták a korabeli lapok.
Horthy 1919. július 15-én vette át a fővezérséget a következő parancs kíséretében:
HADSEREGPARANCS.
„A nemzeti kormány bizalma folytán a mai napon átvettem az összes magyar haderő fővezérletét. Szívem mélyéből forrón üdvözlöm a fajunk színe javából alakult katonaságot.
Bajtársak! Nehéz időben, a sors csapásaitól sújtva keserű hontalanságban vettük ismét kezünkbe a nemzeti színű zászlót, hogy diadalra vigyük hazánkat megsemmisítéssel fenyegető bolsevisták ellen. Küzdelmünk nehéz lesz, de bízom a magyarok istenében, ki nem fogja elhagyni igaz ügyünket. Bízom a ti acélos akaratotokban, a ti önfeláldozó hazafiságotokban, a ti kipróbált bátorságotokban és ügyességetekben. A ti összetartó, vállvetve igyekezetetek fogja meghozni hazánk szabadulását és megváltását. Ne feledjétek, hogy egy ezeréves nemzet utolsó reménysége, imája sóhaja ti vagytok, de lesújtó kardjai is ha kell. Midőn isten áldását kérem nagy vállalkozásunkra, meghatottan és reménnyel eltelve indulok veletek a közös munkára.”
A magyar nemzeti eszme a Nemzeti Hadsereg formaruhájában is kifejezésre jutott: piros-fehér-zöld színnel díszített kardbojt, magyaros sujtással ékített gallér és a sastollas, illetve darutollas Bocskai-sapka.
A július 16-i minisztertanács jóváhagyta a hadügyminiszter és a fővezérség között hatásköri megállapításokat. Ezek szerint: a hadsereg fővezére a kormány alá van rendelve, a hadműveletek előkészítése a fővezér elhatározása alapján a hadügyminisztériumba készül, a hadműveleteket a fővezér önállóan és legjobb tudása szerint vezeti.
Július 20-án ment végbe a szegedi Mars téri laktanyában a Nemzeti Hadsereg első nagy ünnepséggel egybekötött zászlószentelése. A szegedi hölgyek által hímzett zászlót a szegedi hölgyek nevében Kelemen Béláné a következő szavak kíséretében nyújtotta át Horthy Miklósnak:
„A szegedi nők honszerelmének lángoló érzésével adom át ezt a felszentelt zászlót a hadsereg főparancsnok urának. A mohácsi vész óta küzdünk egy olyan hadseregért mely ne álljon idegen zászló, idegen nyelv, idegen szellem és érdekek szolgálatában. Ez a zászló legyen jelvénye a becsületnek, a bátorságnak, a fegyelmezettségnek és az önfeláldozó hazaszeretetnek. Ha most végre lesz állandó nemzeti hadseregünk, az legyen igazi néphadsereg, mely ne legyen senki másé, mint az egész országé, az egységes magyar nemzeté. Akik ez alatt a zászló alatt fognak küzdeni ne küzdjenek másért, mint az egész magyar nép érdekeiért és jóvoltáért. A nemzeti hadsereg védjen meg bennünket a külső ellenségtől, tartsa fenn a belső rendet, hogy ennek az országnak minden egyes lakosa békességben dolgozhasson és nyugodtan élvezhesse fáradságos munkájának gyümölcsét. A katonaság ne nyomjon el senkit, hanem minden önkény ellen védjen meg minket és tartsa meg mindazt, ami a miénk.
A mi dicsőséges múltunknak ez legyen az igazi nemzeti hagyománya és még csak azt kívánom, hogy ezt a zászlót, mindig olyan tiszta kezek lobogtassák, amilyen jellemes férfiúnak, bátor katonának és önzetlen hazafinak a kezében teszem le az új Magyar Nemzeti Hadsereg első zászlaját,”
Horthy Miklós felmutatta a zászlót a csapatok előtt és beszédében többek között a következőket mondta:
„Büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy a szegedi magyar nők e lobogót a magyar nemzeti eszme szolgálatában álló hadseregnek szánták. A régi legendás vitézeknek, egy Hunyadinak, egy Rákóczinak kellene feltűnnie, hogy felrázzák tespedéséből a magyar hazát. Ilyen veszélyben a haza még sohasem volt. Ha nem fogunk fegyvert elveszünk örökre”
Igen, az elhangzottak egy nemzet, egy nemzedék élni és tenni akarását, mélységes hazaszeretetét tükrözték.
A nemzeti hadsereg szegedi magja kb. 2000 fő volt, főleg tisztek és tiszthelyettesek, ami azt jelentette, hogy a vezetésre alkalmas állomány a rendelkezésre állt. Francia kikötés alapján a legénység beállításáról azonban csak is toborzás útján lehetett gondoskodni. Az erre vonatkozó rendeletet június 12-én adta ki a szegedi magyar kerületi parancsnokság. A toborzás kiterjedt azokra, akik 17-ik életévüket betöltötték és akik 50-ik életévüket még túl nem haladták, tekintet nélkül illetőségi helyükre és akár teljesítettek katonai szolgálatot, akár nem. Toborzás számba ment Horthynak az a kiáltványa is, amelyet a tanácskormány uralma alatt álló területen maradt magyar tisztekhez és katonákhoz intézett.
„Megalakult a nemzeti kormány, mely le akarja törni a bolsevizmust s az országban a rendet és a nyugalmat akarja helyreállítani. Az e célra szervezett hadsereg főparancsnoka én vagyok. Programom az, hogy a magyar nemzetnek, nemzeti érzésű erős hadsereget szervezzek olyan hadsereget, mely a fegyelem, a becsület és a hazafiság szilárd alapjain nyugodjék és ne nagy zsoldokkal ideig-óráig összetartott, fegyelmezetlen, hazafiatlan, minden rosszra kész gyülevész had legyen. Magyar tisztek és katonák, kik a vörös területen vagytok, hozzátok intézem szavam, hozzátok fordulok, nemcsak mint törvényszerű parancsnokotok, hanem úgy is, mint becsületes érzésű honfitársatok!
Hozzátok fordulok, mert jól tudom, hogy a legtöbb közületek szíve- lelke ellenére maradt ott, ahol kényszerrel nyomták kezetekbe a fegyvert hazátok ezer év veszélyinél rettenetesebb önvér ellenségének védelmére………
Szegeden most az ország, az egész édes hazánk jövő sorsát kovácsoljuk. Sok szív forró lángjára van szükségünk, sok hazáját szerető lélek melegére, hogy az, amit most itt megteremtünk: az új Magyarország, acélkeményen és ellenállóan érvényesüljön, biztosítsa az életet, dacoljon a háború ezer utóbajával, hogy ez az új Magyarország – jelen szégyene ellenére is – tekintélyt és becsületet vívhasson ki magának. ………”
A toborzás eredménye az volt, hogy összesen 6568-an jelentkeztek szolgálatra.
1919. július 29-én a román csapatok átkeltek a Tiszán, támadásba indultak Budapest ellen és azt el is foglalták. Horthy terve az volt, hogy ezt megakadályozza, amire azonban már nem kerülhetett sor. Ezt követően a nemzeti hadsereg egységei – francia tiltás ellenére – Dunántúlra vonulnak, a főparancsnok Siófokot választotta főhadiszállásnak. A nemzeti erőknek itt kellett gyülekezniük, hogy a további román előnyomulás elé gátat vessenek.
A Tanácsköztársaságnak nevezett 133 napos vörös uralom – amelyben a közhatalmat 45 ember, mint a kormányzótanács tagjai, illetve népbiztosok gyakorolták, és amelyben 33 zsidó származású volt, augusztus 2-án megbukott. A Tanácsköztársaság szellemének nem volt köze a magyar néphez. Minden tekintetben idegen volt: eszmerendszerében, vezetőiben, végrehajtóiban, módszereiben. Egy megvadult kisebbség, egy gátlásait és korlátait vesztett gyűlölködő söpredék 133 napig tartó farsangja volt a Tanácsköztársaság.
A francia oltalom alatt álló szegedi és a románok által megszállt budapesti kormány augusztus 6-án egyesült, az új kormányfő József királyi herceg kormányzósága alatt Fridrich István lett. A fővezér továbbra is Horthy Miklós volt, aki augusztus 13-án repülőgépen siófokra érkezett és átvette a magyar haderők fővezérletét. Augusztus 15-én titokban Budapestre utazott. Az út célja egyrészt a viszonyok felőli tájékozódás, másrészt, hogy a főherceg kormányzótól átvegye a szükséges utasításokat. Ekkor találkozott Mardarescu tábornokkal a román csapatok főparancsnokával is, akivel közölte, hogy a nemzeti hadsereg a rend fenntartását a Dunántúlon vállalja és biztosítja. „És mi történik, ha csapataim ennek ellenére átlépik a demarkációs vonalat?”- kérdezte a román. „Akkor lövünk” válaszolta Horthy.
A nemzeti hadsereg által ellenőrzött dunántúli területeken a politikai és közigazgatási ügyek vezetésében mutatkozó nehézségek már augusztus 24-én arra késztették a fővezérséget, hogy szervezetében egy polgári osztályt hozzon létre azzal a céllal, hogy a fővezérség szándékainak megfelelően tanácsadója és intézője legyen, a bel-, a kül- valamint a csendőrséget érintő ügyeknek. Ezzel szorosan összefüggött az, hogy politikailag és katonailag egybevágó kerületeket létesítettek, vagyis minden vármegye élére egy polgári kormánybiztos és egy vármegyei katonai parancsnok került. A vármegyei polgári biztosok feje pedig a fővezérség fő kormánybiztosa lett. Ugyanakkor a dunántúli sajtó egységes irányítása végett sajtóosztály is létesült, amely arra is figyelmet fordított, hogy a rendszerváltozás előnyeiről, a proletárdiktatúra okozta pusztulásról, a népbiztosok, e politikai kalandorok bűneiről stb. tájékoztassa a lakosságot.
Sőt a tiszti járőrök a fővezér saját kezűleg fogalmazott utasításaival igazították el a nemzeti és keresztény irányzat elleni félrevezetetteket.
Az antant hatalmak Magyarországon demokratikus polgári kormányt kívántak látni, az ország erős emberének viszont Horthy Miklóst tekintették és ismerték el. Ennek bizonysága, hogy az antant hozzájárult 30000 főnyi mozgó magyar haderő megszervezéséhez, és hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg szükségleteinek fedezésére öt millió koronát kapott. A túlkapások, erőszakosságok, az egyes tiszti alakulatok önkényessége ellen a fővezérség nagyon erélyesen fellépett. Augusztus 29-én a fővezérség parancsa a következő:
„Az összes alakulatok utasítandók, hogy minden eljárásukkal szigorúan tartsák magukat a törvényes formákhoz, az önkényes és igazságtalan eljárásnak még a látszatát is kerüljék, mert a fővezérség csak így lehet abban a helyzetben, hogy az egész nemzeti hadsereg tekintélyét és jó hírnevét erélyesen védelmezze. A legkisebb inkorrektség pedig csak az ellenségeink kezében fegyver, amelyet a Nemzeti Hadsereg kompromittálása végett azonnal felhasználnak.”
A konszolidációt nagyban elősegítette az az intézkedés is, amelyet a fővezérség a fő kormánybiztossal egyetértően adott ki szeptember 14-én, és amely a következő megállapításokat tartalmazta. Tekintettel arra, hogy ugyan nincsen hadiállapot, de a viszonyok mégsem azonosak a valóságos békeállapottal:
„A bolsevizmus csak az imént tört le és állandóan kísért annak veszélye, hogy bármely pillanatban megint felbukkan. A bolsevizmus kínzásai és zaklatásai folytán a kedélyek fel vannak izgatva és az ország megszállása idegenek által különösen a Dunántúlon ahol bizonytalan ennek a megszállásnak a határa, hozzájárul annak megakadályozásához, hogy végre a lakosság körében higgadt nyugalom jöjjön létre.
Ezért a magyar kormány ezen viszonyokkal számolva a rendkívüli intézkedésekről szóló 1912. LXIII. t.c. alapján áll és ezen törvényes felhatalmazás alapján gyakorolja a kivételes hatalmat.
A fővezérség maga részéről fentiek alapján szükségesnek tartja a Dunántúlra kirendelt fő kormánybiztossal egyetértőleg, a katonai és politikai hatóságok hatáskörének pontos szabályozását, hogy a közös cél elérésére nélkülözhetetlen szoros együttműködés biztosítva legyen és minden kétely kizárva maradjon, melyből kölcsönös súrlódás és ennek folytán a lakosságban a hatóságokkal szemben bizalmatlanság támadna.
Ezen törekvésben a fővezérséget a következő elvek vezetik:
1. A fővezérség minden eszközzel arra törekszik, hogy az elmúlt zavaros törvénytelen idők után a törvényes rend, a törvény tisztelete ennek tekintélye, ezzel kapcsolatban a törvényes tulajdonjog, az élet és személybiztonság minél előbb helyreálljon. Ebből kifolyólag okvetlenül szükséges, hogy a hatóság minden intézkedésénél az alkotmányos formák között hozott törvényt és törvényrendeletet úgy maga lelkiismeretesen betartsa, mind mások által betartassa.
2. Hogy a törvényes rend minél előbb helyreálljon a jelenlegi, még korántsem konszolidált helyzetben, amikor a vörös agitáció és a magyar nemzeti állameszme elleni izgatás még mindig nem szűnt meg, szükséges, hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg hatóságai és parancsnokságai inkább előtérbe lépjenek minden téren, mint rendes békeidőben.
3. A katonai hatóságok óvakodjanak attól, hogy a polgári hatóságok egyetértését mellőzve, önkényesen ezeknek a hatáskörébe vágó ügyekben intézkedjenek. A polgári hatóságok maguk részéről utasítva vannak, hogy viszont katonai ügyekbe ne avatkozzanak bele.
4. A katonai és polgári hatóságok szoros érintkezésben és egyetértésben működjenek. A legnagyobb óvatossággal kerülni kell a katonai és polgári hatóságok közötti mindennemű súrlódást, mindennemű ebből esetleg folyó szükségességét annak, hogy valamely hatóságnak kiadott rendelete vissza vonassék.
5. Ilyen esetek ártanak a hatóságok tekintélyének és éppen ezen tekintély legtökéletesebb helyreállítása a mai időben a legfontosabb feladatunk.
A Magyar Nemzeti Hadsereg az alkotmányos rendben szabályozott jogok szerint működött. A törvénytelenségeket akár a tiszti, akár a sorállomány tagjai is követték el, a felelősségre vonás nem lehet elkerülhető.”
Szeptember 7-én a románok megállítása ténnyé vált. Horthy már másnap útra kelt, hogy a városok, falvak lakosságával közvetlen érintkezést keressen, hogy a szörnyű háború és a még szörnyebb kommunizmus után az önbizalmát vesztett, elernyedt tömeget felrázza, hogy lelki kapcsolatba jusson a vidék közszellemével, hogy közvetlen benyomást szerezzen, hogy tudja, mire számítson, hogy vigasztaljon, buzdítson, biztasson és lelkesítsen, és hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg ügyében áldozatkészségre bírja a társadalom minden rétegét. Útja igazi diadalút volt. A Szent István napján a Dunántúl népe felé tett kiáltványa következők szerint szólt:
„Magyarországgal az októberi forradalom eldobatta a fegyvert. Azóta Magyarország nincsen. Tönkretette a kommunizmus és idegenek tarják megszállva. Amint ezek kivonulnak, a nemzetköziek vallást és fajt irtó uralma újra felütheti a fejét. Nincs rend, nincs munka, nincs élet és vagyonbiztonság, amíg nincs hadseregünk. …………
Szégyen és gyalázat volt szolgálni a vörös rongyot. Tisztesség és becsület a nemzeti zászló alá állni! Magyar földművesek! Elsősorban hozzátok fordulok! Ti vagytok az ország ereje, mert Ti legközelebb álltok a magyar földhöz, amelyből minden erőnk fakad. Ti veszthettek a legtöbbet és Ti menthettek meg mindent! A magyar középosztálytól elvárom a legjobb példát. Elsőnek kell sietnie a zászló alá. Vezetője a népnek csak az lehet, aki vezet az áldozatkészségben. A ti együttes munkátok egy jobb jövő záloga. Dunántúl ma Magyarország utolsó őrbástyája, honnan egy új honfoglalás indul ki: a nemzeti eszme indul győzelemre a nemzetközi hazugságok ellen! Dunántúl színe virága, magyar középosztály és földműves nép férfiai álljatok zászlónk alá!”
Dunántúl népe megértette Horthy Miklóst, megértette, hogy a Nemzeti Hadsereg az egyetlen erő, amely képes egy új Magyarország létrejöttének feltételeit megteremteni. Az általa ellenőrzött területek konszolidációjának, a magyar közigazgatás jogszerű működésének, a nemzeti hadsereg döntő tényezőjévé vált.
1919. november 1-én, a Budapestre való bevonulást megelőzőleg a Magyar Nemzeti Hadsereg hadrendje a következő volt:
Kaposvári hadosztály:
Menetkészen állott: a hadosztály és egy gyalogdandár törzse, a szegedi gyalogezred 2 zászlóalja (6 század), a csurgói gyalogezred 1százada, 1 vadász, 2 géppuskás és egy 1 huszárszázad, valamint 3 páncélvonat (10 páncélkocsival), összesen: 164 tiszttel, 1984 emberrel, 1467puskával és 58 géppuskával, szervezés alatt állott: a csurgói, kaposvári és tolnai gyalogezred, a tüzérosztály, 1 árkászszázad és a csendőr tartalékok, összesen 375 tiszttel, 5931 emberrel, 5278 puskával, 72 géppuskával és 14 ágyúval.
Székesfehérvári hadosztály:
Menetkészen állott: 1 kétszázados gyalogzászlóalj, 4 vadászszázad és 3 páncélvonat, összesen 284 tiszttel, 1391 emberrel, 1159 puskával és 60 géppuskával, szervezés alatt állott: a győri, veszprémi és székesfehérvári gyalogezred és a csendőrtartalékok, összesen 313 tiszttel, 3484 emberrel, 2784 puskával és 20 géppuskával.
Szombathelyi hadosztály:
Menetkészen állott: a hadosztály és 1 gyalogdandár törzse, a soproni-, vasi- és a zalai gyalogezred, 1 vadász-, 1 lovasszázad, 2 tüzérosztály (7 üteg), 1 rádióállomás, 3 páncélvonat (8 páncélkocsi), 2.5 határ csendőr zászlóalj (8 század) és 14 csendőrtartalék század összesen 652 tiszttel, 8954 emberrel, 6359 puskával, 206 géppuskával és 48 ágyúval. Szervezés alatt állott: 10 gyalog és egy 1 lovasszázad, továbbá 7 üteg.
Szegeden alakult 20 gyalog- és 2 lovasszázad, szervezés alatt állott 4 gyalog- és 1 lovasszázad, valamint 3 üteg és 1 repülőszázad.
A dunántúli lovasdandárban 1 huszárezred volt menetkész 4 lovasszázaddal, 2 lovas géppuskás századdal és 1 lovaglóüteggel, összesen 112 tisztel, 13398 emberrel, 9734 puskával és 52 ágyúval. A második huszárezred szervezés alatt állott.
A menetkészek összes száma: 1212 tiszt, 13398 sorkatona 9734 puskával, 336 géppuskával és 52 ágyúval.
Budapestre való bevonulását Horthy Miklós jelentette be kiáltványban:
„Magyarok! Közel egy évi züllés után újjászületett a magyar haderő és hála Dunántúl nemes népének, megindult Budapest felé. Fölöttetek hónapokig vörös rongy és idegen nép zászlaja lengett. Ezt a gyalázatot hitvány nemzetközi kalandorok és megrontott magyarok hozták ránk. A nemzetromlásnak immár vége van. Az újjáébredt magyarság ereje le fog sújtani minden próbálkozásra, amely építő munkánkat hátráltatni merészelné. Büszkén és örömmel dobog fel a magyar szív, amerre sastollat lenget a szél és elnémul minden kishitűség gáncsoskodás és nemzetrontás. Csapataink mindenütt megtartják és megtartatják a rendet. Mindenkitől fegyelmezett, öntudatos magatartást követelek meg.
1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg élén Budapestre bevonuló Horthy Miklóst a Gellért téren Bódi polgármester köszöntötte. A fővezér válasza a következő volt:
„Polgármester Úr! Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet a Magyar Nemzeti Hadsereg nevében. Nem vagyok abban a lelki állapotban, hogy a város küszöbénél megszokott frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam el, amit e pillanatban érzek. Mikor még messze voltunk innen, mikor még csak halvány reménysugár pislogott bennünk, hogy még valaha fegyverrel a kezünkbe viszontláthassuk ezt a megtévelyedett nagyvárost, átkoztuk és gyűlöltük, mert távolból csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és a mártíromságot szenvedő magyar testvéreinket. A Magyar nemzet szerette és becézte Budapestet, amely az utolsó években megrontója lett. Most tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezer éves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azon kívül elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban olvadt le szívünkről a jég, és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szívéből-lelkéből szereti azt a földet, amelyben őseink csontjai porladnak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a szent koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval magyar hazáját és magyar faját. Katonáim, miután betakarították földjeikről az isten áldását, fegyvert fogtak kezükbe, hogy rendet teremtsenek a hazában. Ezek a kezek nyitva vannak testvéri kézszorításra, de büntetni és súlytani is tudnak, ha kell! Adja isten, hogy erre ne kerüljön sor, hanem azok is, akik vétkeztek vagy bűnösnek érzik magukat megtérjenek és hatványozott erővel segítsenek a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestnek. A mártírokat, az itt sokat szenvedett, velünk érző testvéreinket meleg szeretettel öleljük keblünkre.”
Ahogy elhangzottak Horthy szavai, mint egy érzés szavára felhangzott a magyar himnusz.
Az 1920. január 21-i. és 26-i. választások eredményeként alakult magyar nemzetgyűlés -amelynek két győztes pártja az Országos Kisgazda– és Földmíves Párt, illetve a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja - 1920. március 1-én Horthy Miklóst a Magyar Nemzeti Hadsereg 52 éves fővezérét az ország kormányzójává választotta. A választás közvetlen előzménye, hogy a nemzetgyűlés ideiglenes alkotmányának első törvénycikkében február 27-én kimondta: Magyarország államformája ismét királyság. Ausztria – Magyarország megszűnvén -az 1867-es kiegyezés hatályát vesztette. Mivel azonban az 1916-ban megkoronázott király uralkodási jogának gyakorlásáról önként lemondott, a királyi trón betöltetlen. De mert a független magyar államot jelképező szent korona nem valamelyik uralkodói családnak, hanem az egész országnak koronája, a királyság intézménye a királyi trón átmeneti betöltetlensége idején is jogérvényes.
A távollévő királyt - mint történelmünkben már korábban is ( Hunyadi János ) - a választott kormányzó helyettesíti. A kormányzó államfő, akit bizonyos megszorításokkal megillet a kormányzati felségjogok gyakorlása. Összehívhatja, elnapolhatja, feloszlathatja az országgyűlést, ő a legfőbb hadúr. A végrehajtó hatalmat azonban csak felelős minisztérium útján gyakorolhatja, közjogi tevékenysége miniszterelnöki ellenjegyzéssel érvényes.
Mindezekkel az 1918. október 31-én Károlyi Mihály által kikiáltott Magyar Népköztársaság megszűnt.
Ezt követően a kormánynak és a kormányzónak meg kellett teremtenie az új Magyarországot.
Dr. László Jenő
elhangzott előadása a „Horthy” konferencia alkalmából, Budapesten, 2007. május 19-én.
A Nemzeti Hadsereg megalakulása
1916. augusztus 17-én az I. világháború második évében Bukarestben titkos szerződés jött létre Románia és az Antant között, melyben Románia vállalta a hadba lépést a Központi Hatalmak ellen, felbontva ezzel eddigi szövetségesi kapcsolatát a Központi Hatalmakkal. Cserébe az Antant győzelem esetén Romániának ígérte a Monarchia, benne Magyarország hatalmas területeit.
Részletek a titkos szerződés tartalmából:
- Az 1916. augusztus 4-7-én Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország és Románia között létrejött együttműködési szerződés értelmében Románia kötelezi magát, hogy minden szárazföldi és tengeri haderejével megtámadja Ausztria-Magyarországot nem később, mint augusztus 15-e és 28-a között.
-A román királyi és az orosz cári csapatok közötti demarkációs vonal a Dorna-Vatra- Beszterce –a Szamos völgye-Debrecen a Sajó völgye irányában húzódik. A román hadművelet fő célja volt - ha ezt a Dunától délre folyó katonai helyzet megengedi - Erdélyen keresztül Budapest irányába vonulni.
A Magyarország elleni román támadás 1916. augusztus 27-én indult, jóval a hadüzenet átadása előtt és jelentős sikereket ér el Erdély vonatkozásában. Október végére azonban Arz tábornok I. osztrák-magyar hadserege együttműködve Erich von Falkenhayn tábornok német IX. hadseregével, kiszorították Erdélyből a román csapatokat. Ezzel egy időben a német Mackensen hadsereg átkelt a Dunán és elvágta a visszavonuló román csapatok útját. A románok erdélyi kiverését követően a harcok folytatódtak a Havasalföldön, Moldvában és Dobrudzsában. Annak ellenére, hogy a Románok több mint másfélszeres túlerőben voltak, sorozatos vereséget szenvedtek. 1916. december 6-ára Bukarest elesett, a király kormányával együtt Moldvába menekült. Itt Jászvásárt kinevezték ideiglenes fővárosnak, ahol új kormány alakult. Moldva határa frontvonallá vált. A megszállt román területek -ez Románia kétharmada - katonai kormányzójának Mackensent nevezték ki, aki ebben a minőségében működött a háború befejezéséig.
Az 1917. novemberi orosz bolsevik forradalom alapvetően megváltoztatta Románia helyzetét. Mivel a bolsevikok kiléptek a háborúból, az orosz támogatás nélkül maradt Románia tovább nem vállalta a harcot. 1918. március 5-én a bufteai előzetes békekötés után május 7-én Bukarestben írták alá a központi hatalmak és Románia között a békeszerződést. A békeszerződésben foglaltak teljesítését Románia igyekezett elódázni, egyre késett annak ratifikálása is. A német hadvezetés katonai erővel kívánt érvényt szerezni a szerződésnek, azonban ezt a Monarchia csak vonakodva és későn támogatta. A románok kivártak. Az 1918.-év második felére az erőviszonyok és a Központi Hatalmak hátországaiban a liberálisok és kommunisták által gerjesztett forradalmi helyzetek eredményei egyértelműen az Antant győzelmét jósolták.
Ezért román részről szóba sem jöhetett a béke jogerőre emelése, hiszen ez érvénytelenítette volna az 1916-os titkos szerződést, benne különösen a területi követelésekre vonatkozó pontokat.
Az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői 1918. november 3-án Padovában azonnali teljes fegyverletétel végrehajtásával fegyverszünetet kötöttek az Antanttal. Az Antant részéről a fegyverszünet megkötésével Diaz tábornagy, az olasz hadsereg főparancsnoka lett megbízva azzal, hogy ezt a szövetséges és társult hatalmak nevében Ausztria-Magyarország összes harcvonalaira szóló érvénnyel kösse meg. Ez azt is jelentette, hogy a szerződés Magyarországra külön is kötelező volt. Hazánkat Weber Viktor gyalogsági tábornok által vezetett fegyverszüneti bizottság képviselte.
November 9-én a lemond II. Vilmos császár, külföldre menekült, kikiáltották a Német Köztársaságot. November 11-én a német hadvezetés feltételek nélküli megadás alapon letette a fegyvert az Antant előtt. Oroszország pedig hatálytalanította a németek által kikényszerített békeszerződést.
November 12-én létrejött az Osztrák Köztársaság, IV. Károly lemondott az osztrák császári trónról. Magyarország tekintetében pedig a korona megtartása mellett lemondott az állami ügyek mindennemű intézéséről. Elismerte Magyarország jövendő államformáját, amelyet a nemzet szabadon választott képviselete határozott meg. Ezt megelőzően október 25-ről 26-ra virradó éjszakán megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, az ellenzéki Károlyi párt és a Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok és a szociáldemokraták közreműködésével. Kiáltványuk nyílt forradalmi hangulatot és tevékenységet keltett, őszirózsás forradalomként lett ismert.
1918. október 31-én a király által kinevezett miniszterelnök gróf Károlyi Mihály lett. Ugyanekkor a Nemzeti Tanács közzététele szerint a hatalmat ők vették át és azt Károlyinak továbbították. Aznap este az akkor még ismeretleneknek vélt emberek egy csoportja meggyilkolta gróf Tisza Istvánt. Ma már tudjuk, hogy a bűntény szervezője Pogány József, Károlyiék katonatanácsának az elnöke, a tanácsköztársaság egyik népbiztosa volt.
A Diaz féle fegyverszüneti szerződés Magyarország szempontjából nem volt hátrányos:
• Ausztria-Magyarország kötelezve lett, hogy a háború kezdete óta, az általuk fegyveres erővel megszállt minden területet kiürítsen és csapatait egy, a monarchia határain belül fekvő demarkációs vonal mellé vezesse vissza. Ez a vonal úgy volt meghatározva, hogy Dél-Tirol, Karintiának egy kis része, a Görzi Tartomány, Isztria és Dalmáciának szintén egy kis részét érintette. Magyarország integritását sehol nem sértette.
• Magyarországba fegyveresen visszahozhattuk az összes magyar csapatot és azokból 10 hadosztályt fegyverben tarthattunk továbbra is. Az ország területének sérthetetlensége a békekötésig biztosítva volt, a magyar közigazgatási hatóságok is a helyükön maradtak. Tíz hadosztály békeállományon kb. 70000 embert jelentett. Hadiállományra felemelve közel ez 150000 főnyi fegyveres erőt képviselt. Ez az erő, a határok védelmének figyelembe vétele mellett az ország területén kellően elosztva lehetetlenné tette volna, hogy cseh, szerb vagy román megszállásnak legyünk kitéve.
• Jogtalan, azaz a fegyverszüneti szerződéssel ellentétben álló megtámadás esetén azonban nem csak ezzel a 10 hadosztállyal rendelkezhettünk, hanem a harctérről hazajött egy millió magyar katonával is. Olyan erőforrás állott rendelkezésünkre az ország határainak védelmére, amely minden körülmények között biztosította az ország területének sértetlenségét.
• A fegyverszüneti szerződés feltételeihez tartozott a szövetséges hatalmaknak az a joga, hogy Ausztria-Magyarország stratégiailag fontos pontjait megszállhassák, de külön lett kimondva, hogy a közigazgatást a megszálló csapatok állomás-parancsnokainak ellenőrzése mellett a helyi hatóságok intézik.
A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés alapján az ország területéből egy négyzetméternyit sem kellett feladnunk.
Károlyi alig 24 órával kormányra jutása után megtagadta a királya iránti hűséget és visszakérte letett esküjét.
Egy nappal a fegyverszüneti szerződés megkötése után kinyilatkoztatta, hogy a magyar kormány Weber gyalogsági tábornokot nem ismeri el a fegyverszüneti tárgyalások közös megbízottjaként és külön szerződést akart kötni Magyarország nevében. Ez azt jelentette, hogy a Diaz-féle megállapodás semmis. Pedig Weber tábornok Padovából kérdést is intézett a magyar kormányhoz, miszerint a kormány hozzájárult-e, hogy még a király tudtával kiküldött bizottság Magyarország nevében is megköthesse a fegyverszüneti szerződést? Károlyi Mihály a kormány nevében táviratilag akkor ehhez hozzájárulását adta.
A szerencsétlen összejátszások eredménye, hogy amikor a fegyverszüneti tárgyalások folytak, ment végbe Magyarországon az őszirózsás forradalom, a Nemzeti Bizottság és sok felelőtlen elem rendszer elleni uszítása, melynek eredménye az olyan, országot romboló liberális kijelentések és tettek, amik nemzetközileg akkor elfogadhatatlanok voltak. Ekkor ment ki a kormány parancsa a fegyverek letételére is. A Károlyi vezette kormány félt a fegyveresen hazaérkező katonáktól. Féltek attól, hogy a bolsevizmustól és a szabadelvűségtől még meg nem fertőzött katonák visszaállítják a törvényes rendet és ellenállnak a köztársaságot kikiáltók szándékának.
Károlyiék célja az volt, hogy lehetőleg messze az ország határától, még idegen földön váljanak meg fegyvereiktől a magyar katonák. Azoktól pedig, akik ezt a megszégyenítő parancsot teljesíteni nem akarták és fegyveresen vonultak vissza a hadszíntérről, majd az országhatáron veszik el a fegyvereiket. Így történelmének egyik legsötétebb időszakában Magyarország nemzeti véderő nélkül maradt!
Károlyi ragaszkodott hozzá, hogy a fegyvernyugvás és a majdan azt követő béke az ő nevéhez fűződjön. Ezért november 5-én Belgrádba indult gyülevész kíséretével, hogy tárgyaljon az Antant balkáni erőinek főparancsnokával, Luis Franchet d’Esperai tábornokkal. A magyar küldöttség tagjai: Károlyi Mihály miniszterelnök, Jászi Oszkár a nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter és Linder Béla hadügyminiszter (Ferenc Ferdinánd egykori lakája).
A tábornok meglepődött a küldöttség érkezésén, hiszen Diaz olasz tábornokkal aláírt fegyverszüneti megállapodást érvényesnek tekintette. A tábornok teljes katonai díszben és díszőrség kíséretében várta a küldöttséget. Megrökönyödésének adott hangot, amikor Károlyi és társai sportsapkában, térdnadrágban és kamásliban jelentek meg előtte. Rideg lett és lenéző, nem adott kezet senkinek. Kezdetben megütközve, majd ironikusan hallgatta végig Károlyit, aki arra hivatkozott, hogy e szokatlan lépésével a múlt „bűnös örökségével” kíván szakítani és az új, független Magyarországot kívánták képviselni.
A tábornok segédtisztje mély undorral vette át a küldöttség irományát, amit Jászai hordott össze, majd sarkon fordult és köszönés nélkül otthagyta őket anélkül, hogy ebédmeghívást kaptak volna, pedig a terítékek nekik is ki voltak készítve. A tábornok visszatértekor már tábori egyenruhát viselt, ezzel jelezve a hadiállapot ismételt fennállását, hiszen a Magyarok megszegték a páduai megállapodást. Intésére segédtisztje átadta a küldöttségnek a szörnyű és lealázó - Károlyi és köre által gerjesztett - fegyverszüneti feltételeket, majd sarkon fordult és szó nélkül távozott. A november 13-án Belgrádban aláírt konvenció diktátuma Magyarország számára Trianon előszelét jelentette.
A megállapodás legsúlyosabb kitételei:
• Szabad utat kaptak az antant csapatok Magyarország stratégiai pontjainak indoklás nélküli megszállására.
• Kijelölték az újonnan alakuló nemzetiségi államok javára ideiglenes megszállási övezetként, a Szamos-Beszterce-Maros-Szabadka-Baja-Pécs-Dráva vonalat.
• Hat gyalogos- és két lovashadosztály kivételével a hadsereget le kell szerelni.
• Az engedélyezett haderő szükségletén felüli fegyvereket és hadianyagot a győzteseknek át kell adni.
• Át kell adni a vasutak gördülőanyagának jelentős részét, valamint 25 ezer lovat a megfelelő felszereléssel.
• A magyar kormánynak kötelezettséget kellett vállalnia, hogy a Szerbiában megrongált vasúti és postahálózat kijavítására és a szerbek által felrobbantott hidak újjáépítésére műszaki alakulatokat bocsát rendelkezésre.
2010-ben Romsics Ignác szerkesztésében, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadásában jelent meg „Magyarország az első világháborúban” c. nagyon szép kiállítású könyv, amelynek 176. oldalán a szerzők így kommentálják Károlyi útját: „a sokat vitatott belgrádi út – különösen a későbbi fejlemények tükrében – sikeresnek tekinthető. Ez volt az első kapcsolatfelvétel a magyar kormány és a győztes hatalmak között, amelyek de facto elismerték a Károlyi kormányt, bár de júre csak a békeszerződés aláírása után kívánták vele felvenni a diplomáciai kapcsolatot.” Magyarul „itt van, írd alá aztán majd beszélhetünk a részletekről”. És ezt a 20. századdal foglalkozó elismert magyar történész professzor, az MTA tagja sikeresnek ítéli?
1918. november 16-án feloszlott a magyar országgyűlés. A nemzeti tanácsok országos kongresszusa kikiáltotta a népköztársaságot, a köztársasági elnök Károlyi Mihály lett, ezzel a Szent Istváni birodalom széthullott.
A Károlyi által vezetett népköztársaság csupán néhány hónapig létezett. Miután nem volt képes megvédeni a területfoglaló szomszédoktól az országhatárokat és nem tudott megegyezni a hazai nemzeti kisebbségek irredenta vezetőivel, a győztes antanthatalmak pedig szóba sem álltak a Károlyi-kormánnyal, a bukás elkerülhetetlen volt.
Ez 1919. március 20-án következett be, miután Vix francia alezredes – a győztes hatalmak budapesti megbízottja – jegyzéket adott át a Károlyi kormánynak, amely a demarkációs vonalat egészen a Tiszáig a magyar állam politikai határaként rögzítette. Vagyis Románia és Csehszlovákia javára húszezer négyzetkilométernyi további magyarlakta terület katonai kiürítését követelte.
A Károlyi kormány a követelést nem teljesítette, lemondott.
1919. március 21-én a kommunista Kun Béla és pártja a szociáldemokraták bal szárnyával új kormányt alakított, amely Magyarországot Tanácsköztársasággá nyilvánította és meghirdette a proletariátus diktatúráját.
A kommunisták vezette új rezsim már az első intézkedéseivel totális káoszba döntötte az országot. Az államosítás, a terror, a polgári szabadságjogok korlátozása a szovjet minta bevezetését jelentette Magyarország számára. Felfegyverezték az általuk proletárnak nevezett csőcseléket, a terrorlegények csoportjait és felállították a vörös hadsereget.
Az antant az egész Európát fenyegető kommunista térnyerés megakadályozására katonai beavatkozásra szánta el magát, melynek végrehajtásával Romániát bízta meg. A román és a hozzájuk csatlakozó cseh csapatok megragadva az alkalmat a katonai beavatkozásra, azt elsősorban területszerzési lehetőségnek tekintették. Előrenyomulásuk az ország határain belül eleinte szinte akadálytalan volt. A vörös hadsereg ellentámadásainak sikerei az oda besorozott közös hadseregbeli tisztek hazafias elkötelezettségének volt köszönhető.
1919. május 5-én, Szegeden ellenforradalmi kormány alakult. A kabinet vezetője gróf Károlyi Gyula, hadügyminisztere Horthy Miklós lett, aki június 5-én tette le a hivatali esküt. Közben Bécsben is ellenforradalmi kormány alakult Bethlen István vezetésével, aki szintén Horthyt szerette volna hadügyminiszternek megnyerni. A felismerés mindkét részről azonos volt. Az ország felszabadítása a bolsevistáktól, a cseh és román megszállóktól csupán a diplomácia eszközeivel nem valósítható meg, ütőképes katonai erőre is szükség van!
A július 9-i minisztertanácson Horthy a nemzeti hadsereg megszervezésére vonatkozó rendeletet terjesztett elő, amelyben alapelvként a következőket rögzítette:
„A Magyar Nemzeti Hadsereg a Magyar Nemzetet szolgálja, s mint ilyen, a nemzeti kormánynak honvédelmi és rendfenntartó eszköze. A hadsereg tehát minden pártérdektől mentes legyen és így tényleges katonai szolgálatot teljesítő egyének a politikai pártéletben részt nem vehetnek, a teljesített katonai szolgálat különös anyagi előnyök biztosítása nélkül erkölcsi és hazafias kötelesség.”
A kormányon belüli és kívüli politikai ellentétek, valamint a franciák támogatási hiánya Károlyi Gyula kormányát lemondásra késztették. Ezzel természetesen Horthy Miklós is távozott a hadügyminiszteri székből, minthogy miniszterségét a franciák azzal az ürüggyel kifogásolták, hogy császári szárnysegéd volt. De a tisztikar előtti nagy népszerűsége miatt egészen félretenni nem merték, hanem az új Ábrahám Dezső által vezetett kormányban a hadsereg főparancsnokságával bízták meg nem is sejtve, hogy tulajdonképpen ezzel döntő hatalmat adtak kezébe.
Horthynak a Magyar nemzeti hadsereg és a karhatalmak fővezérévé való kinevezésével a kormány abból a felfogásból indult ki, hogy miután – államfő hiányában – a legfőbb állami hatalmat a nemzeti összkormány gyakorolja, így a hadsereg fővezérének kinevezésére is jogosult.
„Ennek a kinevezésnek annál is inkább meg kellett történnie, mert a tekintélyes számban összesereglett tisztek szilárdan mögötte állottak, mert a MOVE-ban beszéde révén fővezérré való kinevezése közóhajjá vált, és mert a hazafias közönség át volt hatva attól a tudattól, hogy legalább a hadsereg van olyan férfiú kezében, akiben minden hazájáért aggódó magyar ember megbízhat” írták a korabeli lapok.
Horthy 1919. július 15-én vette át a fővezérséget a következő parancs kíséretében:
HADSEREGPARANCS.
„A nemzeti kormány bizalma folytán a mai napon átvettem az összes magyar haderő fővezérletét. Szívem mélyéből forrón üdvözlöm a fajunk színe javából alakult katonaságot.
Bajtársak! Nehéz időben, a sors csapásaitól sújtva keserű hontalanságban vettük ismét kezünkbe a nemzeti színű zászlót, hogy diadalra vigyük hazánkat megsemmisítéssel fenyegető bolsevisták ellen. Küzdelmünk nehéz lesz, de bízom a magyarok istenében, ki nem fogja elhagyni igaz ügyünket. Bízom a ti acélos akaratotokban, a ti önfeláldozó hazafiságotokban, a ti kipróbált bátorságotokban és ügyességetekben. A ti összetartó, vállvetve igyekezetetek fogja meghozni hazánk szabadulását és megváltását. Ne feledjétek, hogy egy ezeréves nemzet utolsó reménysége, imája sóhaja ti vagytok, de lesújtó kardjai is ha kell. Midőn isten áldását kérem nagy vállalkozásunkra, meghatottan és reménnyel eltelve indulok veletek a közös munkára.”
A magyar nemzeti eszme a Nemzeti Hadsereg formaruhájában is kifejezésre jutott: piros-fehér-zöld színnel díszített kardbojt, magyaros sujtással ékített gallér és a sastollas, illetve darutollas Bocskai-sapka.
A július 16-i minisztertanács jóváhagyta a hadügyminiszter és a fővezérség között hatásköri megállapításokat. Ezek szerint: a hadsereg fővezére a kormány alá van rendelve, a hadműveletek előkészítése a fővezér elhatározása alapján a hadügyminisztériumba készül, a hadműveleteket a fővezér önállóan és legjobb tudása szerint vezeti.
Július 20-án ment végbe a szegedi Mars téri laktanyában a Nemzeti Hadsereg első nagy ünnepséggel egybekötött zászlószentelése. A szegedi hölgyek által hímzett zászlót a szegedi hölgyek nevében Kelemen Béláné a következő szavak kíséretében nyújtotta át Horthy Miklósnak:
„A szegedi nők honszerelmének lángoló érzésével adom át ezt a felszentelt zászlót a hadsereg főparancsnok urának. A mohácsi vész óta küzdünk egy olyan hadseregért mely ne álljon idegen zászló, idegen nyelv, idegen szellem és érdekek szolgálatában. Ez a zászló legyen jelvénye a becsületnek, a bátorságnak, a fegyelmezettségnek és az önfeláldozó hazaszeretetnek. Ha most végre lesz állandó nemzeti hadseregünk, az legyen igazi néphadsereg, mely ne legyen senki másé, mint az egész országé, az egységes magyar nemzeté. Akik ez alatt a zászló alatt fognak küzdeni ne küzdjenek másért, mint az egész magyar nép érdekeiért és jóvoltáért. A nemzeti hadsereg védjen meg bennünket a külső ellenségtől, tartsa fenn a belső rendet, hogy ennek az országnak minden egyes lakosa békességben dolgozhasson és nyugodtan élvezhesse fáradságos munkájának gyümölcsét. A katonaság ne nyomjon el senkit, hanem minden önkény ellen védjen meg minket és tartsa meg mindazt, ami a miénk.
A mi dicsőséges múltunknak ez legyen az igazi nemzeti hagyománya és még csak azt kívánom, hogy ezt a zászlót, mindig olyan tiszta kezek lobogtassák, amilyen jellemes férfiúnak, bátor katonának és önzetlen hazafinak a kezében teszem le az új Magyar Nemzeti Hadsereg első zászlaját,”
Horthy Miklós felmutatta a zászlót a csapatok előtt és beszédében többek között a következőket mondta:
„Büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy a szegedi magyar nők e lobogót a magyar nemzeti eszme szolgálatában álló hadseregnek szánták. A régi legendás vitézeknek, egy Hunyadinak, egy Rákóczinak kellene feltűnnie, hogy felrázzák tespedéséből a magyar hazát. Ilyen veszélyben a haza még sohasem volt. Ha nem fogunk fegyvert elveszünk örökre”
Igen, az elhangzottak egy nemzet, egy nemzedék élni és tenni akarását, mélységes hazaszeretetét tükrözték.
A nemzeti hadsereg szegedi magja kb. 2000 fő volt, főleg tisztek és tiszthelyettesek, ami azt jelentette, hogy a vezetésre alkalmas állomány a rendelkezésre állt. Francia kikötés alapján a legénység beállításáról azonban csak is toborzás útján lehetett gondoskodni. Az erre vonatkozó rendeletet június 12-én adta ki a szegedi magyar kerületi parancsnokság. A toborzás kiterjedt azokra, akik 17-ik életévüket betöltötték és akik 50-ik életévüket még túl nem haladták, tekintet nélkül illetőségi helyükre és akár teljesítettek katonai szolgálatot, akár nem. Toborzás számba ment Horthynak az a kiáltványa is, amelyet a tanácskormány uralma alatt álló területen maradt magyar tisztekhez és katonákhoz intézett.
„Megalakult a nemzeti kormány, mely le akarja törni a bolsevizmust s az országban a rendet és a nyugalmat akarja helyreállítani. Az e célra szervezett hadsereg főparancsnoka én vagyok. Programom az, hogy a magyar nemzetnek, nemzeti érzésű erős hadsereget szervezzek olyan hadsereget, mely a fegyelem, a becsület és a hazafiság szilárd alapjain nyugodjék és ne nagy zsoldokkal ideig-óráig összetartott, fegyelmezetlen, hazafiatlan, minden rosszra kész gyülevész had legyen. Magyar tisztek és katonák, kik a vörös területen vagytok, hozzátok intézem szavam, hozzátok fordulok, nemcsak mint törvényszerű parancsnokotok, hanem úgy is, mint becsületes érzésű honfitársatok!
Hozzátok fordulok, mert jól tudom, hogy a legtöbb közületek szíve- lelke ellenére maradt ott, ahol kényszerrel nyomták kezetekbe a fegyvert hazátok ezer év veszélyinél rettenetesebb önvér ellenségének védelmére………
Szegeden most az ország, az egész édes hazánk jövő sorsát kovácsoljuk. Sok szív forró lángjára van szükségünk, sok hazáját szerető lélek melegére, hogy az, amit most itt megteremtünk: az új Magyarország, acélkeményen és ellenállóan érvényesüljön, biztosítsa az életet, dacoljon a háború ezer utóbajával, hogy ez az új Magyarország – jelen szégyene ellenére is – tekintélyt és becsületet vívhasson ki magának. ………”
A toborzás eredménye az volt, hogy összesen 6568-an jelentkeztek szolgálatra.
1919. július 29-én a román csapatok átkeltek a Tiszán, támadásba indultak Budapest ellen és azt el is foglalták. Horthy terve az volt, hogy ezt megakadályozza, amire azonban már nem kerülhetett sor. Ezt követően a nemzeti hadsereg egységei – francia tiltás ellenére – Dunántúlra vonulnak, a főparancsnok Siófokot választotta főhadiszállásnak. A nemzeti erőknek itt kellett gyülekezniük, hogy a további román előnyomulás elé gátat vessenek.
A Tanácsköztársaságnak nevezett 133 napos vörös uralom – amelyben a közhatalmat 45 ember, mint a kormányzótanács tagjai, illetve népbiztosok gyakorolták, és amelyben 33 zsidó származású volt, augusztus 2-án megbukott. A Tanácsköztársaság szellemének nem volt köze a magyar néphez. Minden tekintetben idegen volt: eszmerendszerében, vezetőiben, végrehajtóiban, módszereiben. Egy megvadult kisebbség, egy gátlásait és korlátait vesztett gyűlölködő söpredék 133 napig tartó farsangja volt a Tanácsköztársaság.
A francia oltalom alatt álló szegedi és a románok által megszállt budapesti kormány augusztus 6-án egyesült, az új kormányfő József királyi herceg kormányzósága alatt Fridrich István lett. A fővezér továbbra is Horthy Miklós volt, aki augusztus 13-án repülőgépen siófokra érkezett és átvette a magyar haderők fővezérletét. Augusztus 15-én titokban Budapestre utazott. Az út célja egyrészt a viszonyok felőli tájékozódás, másrészt, hogy a főherceg kormányzótól átvegye a szükséges utasításokat. Ekkor találkozott Mardarescu tábornokkal a román csapatok főparancsnokával is, akivel közölte, hogy a nemzeti hadsereg a rend fenntartását a Dunántúlon vállalja és biztosítja. „És mi történik, ha csapataim ennek ellenére átlépik a demarkációs vonalat?”- kérdezte a román. „Akkor lövünk” válaszolta Horthy.
A nemzeti hadsereg által ellenőrzött dunántúli területeken a politikai és közigazgatási ügyek vezetésében mutatkozó nehézségek már augusztus 24-én arra késztették a fővezérséget, hogy szervezetében egy polgári osztályt hozzon létre azzal a céllal, hogy a fővezérség szándékainak megfelelően tanácsadója és intézője legyen, a bel-, a kül- valamint a csendőrséget érintő ügyeknek. Ezzel szorosan összefüggött az, hogy politikailag és katonailag egybevágó kerületeket létesítettek, vagyis minden vármegye élére egy polgári kormánybiztos és egy vármegyei katonai parancsnok került. A vármegyei polgári biztosok feje pedig a fővezérség fő kormánybiztosa lett. Ugyanakkor a dunántúli sajtó egységes irányítása végett sajtóosztály is létesült, amely arra is figyelmet fordított, hogy a rendszerváltozás előnyeiről, a proletárdiktatúra okozta pusztulásról, a népbiztosok, e politikai kalandorok bűneiről stb. tájékoztassa a lakosságot.
Sőt a tiszti járőrök a fővezér saját kezűleg fogalmazott utasításaival igazították el a nemzeti és keresztény irányzat elleni félrevezetetteket.
Az antant hatalmak Magyarországon demokratikus polgári kormányt kívántak látni, az ország erős emberének viszont Horthy Miklóst tekintették és ismerték el. Ennek bizonysága, hogy az antant hozzájárult 30000 főnyi mozgó magyar haderő megszervezéséhez, és hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg szükségleteinek fedezésére öt millió koronát kapott. A túlkapások, erőszakosságok, az egyes tiszti alakulatok önkényessége ellen a fővezérség nagyon erélyesen fellépett. Augusztus 29-én a fővezérség parancsa a következő:
„Az összes alakulatok utasítandók, hogy minden eljárásukkal szigorúan tartsák magukat a törvényes formákhoz, az önkényes és igazságtalan eljárásnak még a látszatát is kerüljék, mert a fővezérség csak így lehet abban a helyzetben, hogy az egész nemzeti hadsereg tekintélyét és jó hírnevét erélyesen védelmezze. A legkisebb inkorrektség pedig csak az ellenségeink kezében fegyver, amelyet a Nemzeti Hadsereg kompromittálása végett azonnal felhasználnak.”
A konszolidációt nagyban elősegítette az az intézkedés is, amelyet a fővezérség a fő kormánybiztossal egyetértően adott ki szeptember 14-én, és amely a következő megállapításokat tartalmazta. Tekintettel arra, hogy ugyan nincsen hadiállapot, de a viszonyok mégsem azonosak a valóságos békeállapottal:
„A bolsevizmus csak az imént tört le és állandóan kísért annak veszélye, hogy bármely pillanatban megint felbukkan. A bolsevizmus kínzásai és zaklatásai folytán a kedélyek fel vannak izgatva és az ország megszállása idegenek által különösen a Dunántúlon ahol bizonytalan ennek a megszállásnak a határa, hozzájárul annak megakadályozásához, hogy végre a lakosság körében higgadt nyugalom jöjjön létre.
Ezért a magyar kormány ezen viszonyokkal számolva a rendkívüli intézkedésekről szóló 1912. LXIII. t.c. alapján áll és ezen törvényes felhatalmazás alapján gyakorolja a kivételes hatalmat.
A fővezérség maga részéről fentiek alapján szükségesnek tartja a Dunántúlra kirendelt fő kormánybiztossal egyetértőleg, a katonai és politikai hatóságok hatáskörének pontos szabályozását, hogy a közös cél elérésére nélkülözhetetlen szoros együttműködés biztosítva legyen és minden kétely kizárva maradjon, melyből kölcsönös súrlódás és ennek folytán a lakosságban a hatóságokkal szemben bizalmatlanság támadna.
Ezen törekvésben a fővezérséget a következő elvek vezetik:
1. A fővezérség minden eszközzel arra törekszik, hogy az elmúlt zavaros törvénytelen idők után a törvényes rend, a törvény tisztelete ennek tekintélye, ezzel kapcsolatban a törvényes tulajdonjog, az élet és személybiztonság minél előbb helyreálljon. Ebből kifolyólag okvetlenül szükséges, hogy a hatóság minden intézkedésénél az alkotmányos formák között hozott törvényt és törvényrendeletet úgy maga lelkiismeretesen betartsa, mind mások által betartassa.
2. Hogy a törvényes rend minél előbb helyreálljon a jelenlegi, még korántsem konszolidált helyzetben, amikor a vörös agitáció és a magyar nemzeti állameszme elleni izgatás még mindig nem szűnt meg, szükséges, hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg hatóságai és parancsnokságai inkább előtérbe lépjenek minden téren, mint rendes békeidőben.
3. A katonai hatóságok óvakodjanak attól, hogy a polgári hatóságok egyetértését mellőzve, önkényesen ezeknek a hatáskörébe vágó ügyekben intézkedjenek. A polgári hatóságok maguk részéről utasítva vannak, hogy viszont katonai ügyekbe ne avatkozzanak bele.
4. A katonai és polgári hatóságok szoros érintkezésben és egyetértésben működjenek. A legnagyobb óvatossággal kerülni kell a katonai és polgári hatóságok közötti mindennemű súrlódást, mindennemű ebből esetleg folyó szükségességét annak, hogy valamely hatóságnak kiadott rendelete vissza vonassék.
5. Ilyen esetek ártanak a hatóságok tekintélyének és éppen ezen tekintély legtökéletesebb helyreállítása a mai időben a legfontosabb feladatunk.
A Magyar Nemzeti Hadsereg az alkotmányos rendben szabályozott jogok szerint működött. A törvénytelenségeket akár a tiszti, akár a sorállomány tagjai is követték el, a felelősségre vonás nem lehet elkerülhető.”
Szeptember 7-én a románok megállítása ténnyé vált. Horthy már másnap útra kelt, hogy a városok, falvak lakosságával közvetlen érintkezést keressen, hogy a szörnyű háború és a még szörnyebb kommunizmus után az önbizalmát vesztett, elernyedt tömeget felrázza, hogy lelki kapcsolatba jusson a vidék közszellemével, hogy közvetlen benyomást szerezzen, hogy tudja, mire számítson, hogy vigasztaljon, buzdítson, biztasson és lelkesítsen, és hogy a Magyar Nemzeti Hadsereg ügyében áldozatkészségre bírja a társadalom minden rétegét. Útja igazi diadalút volt. A Szent István napján a Dunántúl népe felé tett kiáltványa következők szerint szólt:
„Magyarországgal az októberi forradalom eldobatta a fegyvert. Azóta Magyarország nincsen. Tönkretette a kommunizmus és idegenek tarják megszállva. Amint ezek kivonulnak, a nemzetköziek vallást és fajt irtó uralma újra felütheti a fejét. Nincs rend, nincs munka, nincs élet és vagyonbiztonság, amíg nincs hadseregünk. …………
Szégyen és gyalázat volt szolgálni a vörös rongyot. Tisztesség és becsület a nemzeti zászló alá állni! Magyar földművesek! Elsősorban hozzátok fordulok! Ti vagytok az ország ereje, mert Ti legközelebb álltok a magyar földhöz, amelyből minden erőnk fakad. Ti veszthettek a legtöbbet és Ti menthettek meg mindent! A magyar középosztálytól elvárom a legjobb példát. Elsőnek kell sietnie a zászló alá. Vezetője a népnek csak az lehet, aki vezet az áldozatkészségben. A ti együttes munkátok egy jobb jövő záloga. Dunántúl ma Magyarország utolsó őrbástyája, honnan egy új honfoglalás indul ki: a nemzeti eszme indul győzelemre a nemzetközi hazugságok ellen! Dunántúl színe virága, magyar középosztály és földműves nép férfiai álljatok zászlónk alá!”
Dunántúl népe megértette Horthy Miklóst, megértette, hogy a Nemzeti Hadsereg az egyetlen erő, amely képes egy új Magyarország létrejöttének feltételeit megteremteni. Az általa ellenőrzött területek konszolidációjának, a magyar közigazgatás jogszerű működésének, a nemzeti hadsereg döntő tényezőjévé vált.
1919. november 1-én, a Budapestre való bevonulást megelőzőleg a Magyar Nemzeti Hadsereg hadrendje a következő volt:
Kaposvári hadosztály:
Menetkészen állott: a hadosztály és egy gyalogdandár törzse, a szegedi gyalogezred 2 zászlóalja (6 század), a csurgói gyalogezred 1százada, 1 vadász, 2 géppuskás és egy 1 huszárszázad, valamint 3 páncélvonat (10 páncélkocsival), összesen: 164 tiszttel, 1984 emberrel, 1467puskával és 58 géppuskával, szervezés alatt állott: a csurgói, kaposvári és tolnai gyalogezred, a tüzérosztály, 1 árkászszázad és a csendőr tartalékok, összesen 375 tiszttel, 5931 emberrel, 5278 puskával, 72 géppuskával és 14 ágyúval.
Székesfehérvári hadosztály:
Menetkészen állott: 1 kétszázados gyalogzászlóalj, 4 vadászszázad és 3 páncélvonat, összesen 284 tiszttel, 1391 emberrel, 1159 puskával és 60 géppuskával, szervezés alatt állott: a győri, veszprémi és székesfehérvári gyalogezred és a csendőrtartalékok, összesen 313 tiszttel, 3484 emberrel, 2784 puskával és 20 géppuskával.
Szombathelyi hadosztály:
Menetkészen állott: a hadosztály és 1 gyalogdandár törzse, a soproni-, vasi- és a zalai gyalogezred, 1 vadász-, 1 lovasszázad, 2 tüzérosztály (7 üteg), 1 rádióállomás, 3 páncélvonat (8 páncélkocsi), 2.5 határ csendőr zászlóalj (8 század) és 14 csendőrtartalék század összesen 652 tiszttel, 8954 emberrel, 6359 puskával, 206 géppuskával és 48 ágyúval. Szervezés alatt állott: 10 gyalog és egy 1 lovasszázad, továbbá 7 üteg.
Szegeden alakult 20 gyalog- és 2 lovasszázad, szervezés alatt állott 4 gyalog- és 1 lovasszázad, valamint 3 üteg és 1 repülőszázad.
A dunántúli lovasdandárban 1 huszárezred volt menetkész 4 lovasszázaddal, 2 lovas géppuskás századdal és 1 lovaglóüteggel, összesen 112 tisztel, 13398 emberrel, 9734 puskával és 52 ágyúval. A második huszárezred szervezés alatt állott.
A menetkészek összes száma: 1212 tiszt, 13398 sorkatona 9734 puskával, 336 géppuskával és 52 ágyúval.
Budapestre való bevonulását Horthy Miklós jelentette be kiáltványban:
„Magyarok! Közel egy évi züllés után újjászületett a magyar haderő és hála Dunántúl nemes népének, megindult Budapest felé. Fölöttetek hónapokig vörös rongy és idegen nép zászlaja lengett. Ezt a gyalázatot hitvány nemzetközi kalandorok és megrontott magyarok hozták ránk. A nemzetromlásnak immár vége van. Az újjáébredt magyarság ereje le fog sújtani minden próbálkozásra, amely építő munkánkat hátráltatni merészelné. Büszkén és örömmel dobog fel a magyar szív, amerre sastollat lenget a szél és elnémul minden kishitűség gáncsoskodás és nemzetrontás. Csapataink mindenütt megtartják és megtartatják a rendet. Mindenkitől fegyelmezett, öntudatos magatartást követelek meg.
1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg élén Budapestre bevonuló Horthy Miklóst a Gellért téren Bódi polgármester köszöntötte. A fővezér válasza a következő volt:
„Polgármester Úr! Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet a Magyar Nemzeti Hadsereg nevében. Nem vagyok abban a lelki állapotban, hogy a város küszöbénél megszokott frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam el, amit e pillanatban érzek. Mikor még messze voltunk innen, mikor még csak halvány reménysugár pislogott bennünk, hogy még valaha fegyverrel a kezünkbe viszontláthassuk ezt a megtévelyedett nagyvárost, átkoztuk és gyűlöltük, mert távolból csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és a mártíromságot szenvedő magyar testvéreinket. A Magyar nemzet szerette és becézte Budapestet, amely az utolsó években megrontója lett. Most tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezer éves múltját, ez a város sárba tiporta a nemzet koronáját, a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözködött. Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait, azon kívül elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban olvadt le szívünkről a jég, és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, ha ez a megtévelyedett város visszatér megint hazájához, ha szívéből-lelkéből szereti azt a földet, amelyben őseink csontjai porladnak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink, szereti a szent koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval magyar hazáját és magyar faját. Katonáim, miután betakarították földjeikről az isten áldását, fegyvert fogtak kezükbe, hogy rendet teremtsenek a hazában. Ezek a kezek nyitva vannak testvéri kézszorításra, de büntetni és súlytani is tudnak, ha kell! Adja isten, hogy erre ne kerüljön sor, hanem azok is, akik vétkeztek vagy bűnösnek érzik magukat megtérjenek és hatványozott erővel segítsenek a magyar nemzeti erényekben tündöklő Budapestnek. A mártírokat, az itt sokat szenvedett, velünk érző testvéreinket meleg szeretettel öleljük keblünkre.”
Ahogy elhangzottak Horthy szavai, mint egy érzés szavára felhangzott a magyar himnusz.
Az 1920. január 21-i. és 26-i. választások eredményeként alakult magyar nemzetgyűlés -amelynek két győztes pártja az Országos Kisgazda– és Földmíves Párt, illetve a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja - 1920. március 1-én Horthy Miklóst a Magyar Nemzeti Hadsereg 52 éves fővezérét az ország kormányzójává választotta. A választás közvetlen előzménye, hogy a nemzetgyűlés ideiglenes alkotmányának első törvénycikkében február 27-én kimondta: Magyarország államformája ismét királyság. Ausztria – Magyarország megszűnvén -az 1867-es kiegyezés hatályát vesztette. Mivel azonban az 1916-ban megkoronázott király uralkodási jogának gyakorlásáról önként lemondott, a királyi trón betöltetlen. De mert a független magyar államot jelképező szent korona nem valamelyik uralkodói családnak, hanem az egész országnak koronája, a királyság intézménye a királyi trón átmeneti betöltetlensége idején is jogérvényes.
A távollévő királyt - mint történelmünkben már korábban is ( Hunyadi János ) - a választott kormányzó helyettesíti. A kormányzó államfő, akit bizonyos megszorításokkal megillet a kormányzati felségjogok gyakorlása. Összehívhatja, elnapolhatja, feloszlathatja az országgyűlést, ő a legfőbb hadúr. A végrehajtó hatalmat azonban csak felelős minisztérium útján gyakorolhatja, közjogi tevékenysége miniszterelnöki ellenjegyzéssel érvényes.
Mindezekkel az 1918. október 31-én Károlyi Mihály által kikiáltott Magyar Népköztársaság megszűnt.
Ezt követően a kormánynak és a kormányzónak meg kellett teremtenie az új Magyarországot.
Dr. László Jenő
elhangzott előadása a „Horthy” konferencia alkalmából, Budapesten, 2007. május 19-én.
*****
100 éve volt Trianon
Gróf Teleki Pál
Egyik legkiemelkedőbb magyar államférfi volt, akinek életútja és tevékenysége talán soha nem bírt olyan aktualitással, mint ma 2020 Magyarországán.
2004 áprilisában egyhangúan megszavazták a fővárosi közgyűlés frakciói - élükön Budapest főpolgármesterével, hogy Teleki Pálnak a budai várban a hajdani miniszterelnökség mellett szobrot állítsanak, amelynél nem kisebb személyiségek vállaltak védnökséget, mint: Göncz Árpád, Orbán Viktor, Mádl Ferenc és mások. Azután jött Fellegi Ádám zongoraművész nyilatkozata, miszerint Teleki Pál a felelős a magyarországi zsidókkal történtekért.
Ezek után Demszky főpolgármesterrel az élen a kormánypárti frakciók saját magukat leszavazva ( a FIDESZ frakció kivonulása után ) úgy döntöttek, hogy mégsem engedélyezik a szobor felállítását a kijelölt helyen.
Az indoklásra többek között a NÉPSZABADSÁG 2004. februári 20.-i számában, majd a TV-ben - ezek előtt még az általam nagyra becsült- fiatal hadtörténész Ungváry Krisztián vállalkozott, akinek neve „Budapest ostroma „ c könyvével vált igazán ismertté.
A fiatalember a következőket nyilatkozta: „Teleki politikai működésének árnyoldalaként a zsidótörvény meghozatalában vállalt szerepét szokták említeni. Valójában a helyzet rosszabb. Teleki mind tudósként, emberként, mind politikusként súlyos hibákat vétett és bűnöket követett el. Kétlem, hogy azok, akik a szoborállítást helyeslik, tisztában vannak ezek mértékével. Az a tény, hogy Teleki tevékenysége számos szempontból pozitív csak akkor értelmezhető, ha a teljes életművet tesszük mérlegre.” Igen, - ezt már én mondom - de csak akkor, ha az objektív valóságra épül. Ezt kellett volna tennie Ungváry Krisztiánnak is! Helyette féktelen gyűlölettel és indulattal fordult Teleki ellen, ami csak valamilyen közvetett érintettségből vagy vállalt szerepből fakadhatott, teljesen eltorzítva egy kiemelkedő történelmi személyiség munkásságát és szerepét ezzel megtévesztve, becsapva a történészeknek még hinni akarók körét.
Én Teleki Pál és kora valós képét kívánom Önök felé vetíteni!
Született: 1879 nov.1
Apja: gr.Teleki Géza
Anyja: Muráti Irén
Felesége: Bissinger- Nippenberg Johanna grófnő
Gyermekei: Mária, Géza
Tanulmányai:
1897. érettségi a Bp-i Piarista Gimnáziumban
1897-1901. jogtudományt és geográfiát hallgatott a Pázmány Péter
Tudományegyetemen.
1901-1902. Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia vendéghallgatója.
1902-1903 egyetemi gyakornok Lóczy Lajos Földrajzi Intézetében.
1903. elkészíti „ Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez” c. disszertációját, az államtudományok doktorának avatják.
1904-ben szolgabíró Szatmár vármegyében
1905-1911. között a nagysomkuti kerület országgyűlési képviselője.
1906-ban utazásokat tesz: Európában, Észak Afrikában, Amerikában.
1907-ben angol – egyiptomi Szudánban.
1910-után nem vállal mandátumot, a tudományos munka tölti be napjait, éveit. A földrajztudomány kettős meghatározóját, a történelmit és a természettudományit tekinti tudományos érvalapnak. Ennek a szintetikus földrajznak a központi fogalma a táj, amely Telekinél magában foglalja az embert is. Azonban nem az elszigetelt egyedet, hanem a társadalomban élő gazdasági- történelmi –kulturális közösséget, a fajt. (Ez nem fajelmélet, ez földtörténeti, ill. társadalomtörténeti kategória.)
Teleki az 1910-ben megalakult Turáni Társaság tagja majd elnöke lett. A turanizmus, a magyarság keleti gyökereinek a hangsúlyozása a századforduló és a világháború előtti évek sajátos magyar „imperializmusa” kívánt lenni. Tagjai - félve a bálkáni német előrenyomulástól - azon fáradoztak, hogy egy magyar kulturális és gazdasági expanziót segítsenek elő a Balkánon. Nem volt nyugatellenes, még kevésbé faji meghatározottságú, működését a jelentős részben a zsidó nagypolgárokat tömörítő Gyáriparosok Országos Szövetsége is támogatta.
Teleki egyike volt azoknak, akik leghamarabb felismerték az első világháborút követő béketárgyalásokra való tudományos felkészülés szükségességét. Teleki világosan látta, hogy az ország feldarabolása elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogy az milyen alapon történik. 1918-október 2-án összehívta a kor néhány vezető földrajztudósát: Bátky Zsigmondot, Litke Aurélt és Kogutowitz Károlyt. A megegyezés szerint két nap múltán mindegyikük bemutatta az ország nemzetiségi viszonyait szemléltető térkép tervezetét. Végül Teleki elképzelése valósult meg, ez volt a híressé vált „vörös térkép”. Ha összegezzük a Teleki- térképen az egyes nemzetiségeknek juttatott színmennyiség felületét, akkor a száz embert jelentő négyzetmilliméterek száma pontosan meg fog felelni az illető nemzetiség számarányának. Teleki Pál a térkép megrajzolásakor szigorúan ragaszkodott a tényekhez és a tudományos módszerekhez. Más nemzetiségi térképrajzolók mintájára nem csalt, hanem becsületesen rávetítette a térképre azokat a színfoltokat, amelyeket az élet és a történelem rajzolt az ezeréves Magyarország arculatára.
1918-1919 kataklizmája: a háborús vereség, a kommün, az idegen megszállás Telekit mélyen megrendítette, és politikai nézeteinek részleges felülvizsgálatára késztette. Ezt tükrözi 1919-ben a Szegedi Új Nemzedék c. lapban megjelent írása, majd ugyan itt, az év végén elmondott beszéde, amelyekben olyan kifejezéseket használt, amilyeneket előtte soha: ”Ahhoz, hogy ez a közrend összeomoljon és vele mindaz, amit védett, ahhoz egy hosszú előkészületre volt szükség. Hosszú évtizedek alatt rágta meg mindazt a destrukciónak férge, lassanként pusztították ki a nemzeti érzést, lassanként szívták ki a keresztény erkölcsöt a társadalmunkból.” A bevándorló zsidóságot tette meg a bajok egyik felelősének. Tény, hogy a világháború éveiben tömegesen jelentek meg a keleti a galíciai zsidók, akik ügyesen használták ki a háborús hiánygazdaságot. „Ezek rontottak meg minket, ezek nem tudtak nálunk hazát találni, mert ennek a nemzetiségnek odakünn (Galíciában) nem volt hazája és a hazafias érzés, a lakott föld iránti szeretet nála soha ki nem fejlődhetett” Hozzátette, hogy a hazafias és hazájukhoz hű zsidóknak mindig a legnagyobb elismerés és tisztelet jár. Kormányzati határozottságot követelt a sajtó kérdésében, a nemzeti keresztény irány érvényesítésében, a nevelés területén. A magyar államforma kérdését magyar belügynek nevezte és a liberalizmust a bolsevizmus szálláscsinálójának tartotta.
Ezek a szavak a tanácsköztársaságnak nevezett 133 napos vörös uralom bukása után hangzanak el, azután, hogy 133 napon át a közhatalmat, az élet és halál feletti uralmat 45 ember mint a kormányzótanács tagjai, illetve népbiztosok gyakorolták és akik közül 31 zsidó származású volt. Kun Béla 1919. május 2-án jelenti be a proletárdiktatúra bukását, mely időszakra Magyarországon a teljes káosz lett úrrá: a szovjet mintájú totális államosítás, az abszolút terror, a szabadságjogok teljes korlátozása - ami minden társadalmi rétegre kiterjedt - jellemezte a közállapotokat.
Pedig úgy tűnt, hogy az ország a zsidóság dualizmusban megkezdett asszimilációs, és a vele párhuzamosan haladó emancipációs folyamatát el tudja fogadni, hiszen a magyar zsidók egész Kelet Európa legasszimiláltabb csoportját alkották. Nem csoda tehát, hogy a Tanácsköztársaság eseményei a magyar társadalom közhangulatát a zsidóság egyes rétegei ellen fordították, aminek azonban az antiszemitizmushoz semmi köze nem volt. Ezt bizonyítja az a kiáltvány, amelyet a Magyar Zsidók Általános Segítő Bizottsága tesz közé, amit a Pesti Hírlap teljes terjedelmében közöl. A kiáltványt többek között Weiss Manfréd, Goldziher Ignác és Wolfner Tivadar által is jegyzett, akik „A magyar nemzethez” című írásban így fogalmaznak:
„Mi, alulírott bizottság, amely a Budapest területén lévő összes zsidó hitközségek elöljáróságaiból alakult és így a zsidó vallású magyar polgárság igen jelentékeny részét képviseli, Isten és emberek előtt is kijelentjük, hogy a magyar zsidóság minden tekintetben és minden irányban, lelkileg és anyagilag teljesen távol állott és távol áll a kommunizmustól és hogy a zsidó vallás, a zsidó nevelés, a zsidó családi élet nevében kizárják azt, hogy a zsidóság bármiképpen is azonosítsa magát a kommunizmus bűntől fertőzött tanaival. […] mi fájlaljuk legjobban, hogy a bolsevisták közül sokan voltak, akik a zsidó fajból származtak. Mi ezeket zsidóknak nem ismerjük el, velük semmi közösséget nem vállalunk és kétszeres jogon átkozzuk őket, mert nagy bűnt követtek el a nemzet ellen és nagy bűnt követtek el a zsidóság ellen is. Hiszen nagy részük rég kilépett a zsidó felekezetből és társadalmilag sem tartoztak ahhoz a magyar zsidósághoz, mely egynek vallotta magát mindig, egynek vallja magát ma is a magyar nemzettel. Keresztény testvéreink! A bolsevista szörnyetegek […] hóhérai a mi sorainkból is szedték ártatlan áldozataikat, terroristáik a mi felekezeteink tagjain is töltötték vérszomjas bosszújukat. Rablóhadjáratuk éppúgy kifosztotta a zsidó kereskedőt, iparost és földbirtokost, mint ahogy koldusbotra akarta juttatni a polgári társadalom keresztény többségét is. […] A magyar zsidóság, bármiképp alakuljanak ezen túl a dolgok, tántoríthatatlan hűséggel fog ragaszkodni e hazához, lelkének minden szeretetével fog csüggni a magyar nemzeten.”
1920. január 4.-én Teleki, Apponyi Albert vezette magyar békedelegációval Párizsba utazott. A külön poggyászkocsiban szállított tárgyalási dokumentáció, az ő irányításával lett összeállítva. A francia fővárosban újabb és újabb térképek, táblázatok, memorandumok kitöltésével küzd a magyar ügy kedvezőbb elbírálásáért, eredménytelenül. 1920. június 4-én Trianonban aláírják, magyar részről kényszerülnek (ezért diktátum) nemzetünk sorsát a mai napig tragikusan megpecsételő békeszerződést. Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,7 millióra csökkent, jóvátétel fizetésére és hadikapacitásunk teljes leszerelésére kötelezték az országot. Védtelenek voltunk, javaink döntő hányadától megfosztottak voltunk, az ország talpra állításában csak saját erőnkre támaszkodhattunk. Akik akkor bíztak a nemzeti megújulás akaratában, az ebből fakadó közös összefogásban, ami hitet és erőt adott nekik, hogy egy létében meggyalázott nép élére merjenek állni, hogy merjenek magyarok lenni, a legnagyobb tiszteletet kell, hogy az utókor részéről kapjanak. E sorsdöntő időszaknak meghatározó egyéniségei, államférfiúi mások mellett Horthy Miklós, Teleki Pál és Bethlen István voltak. Még akkor is, amikor e két utóbbi kinevezett kormányszerepet éppen nem élvezett.
Teleki Pál kétszer volt Magyarország miniszterelnöke:
1920. július 19-től 1921. április 13-ig először,
1939. február 16-tól 1941. április 3-ig, tragikus haláláig másodszor - egyben
1940. december 21-től külügyminiszter is. Mindkét időtartam történelmi jelentőséggel bírt a nemzet számára.
Az első kormányalakítás idején a megcsonkított ország helyzete mind belpolitikailag, mind külpolitikailag tragikusan kilátástalan volt. Közlekedési hálózatunk - mind a közúti, mind a vasúti, mind a vízi (folyami és tengeri) -
a területek leválasztásával szétzilálódott, az ipari termelés a háború előtti felére, a mezőgazdasági az 1913. évi szint 36-73 százalékára esett vissza, termelési ágazatokban - ahol eddig exportőrök voltunk - importőrökké váltunk, a társadalmi csoportok mindegyikének életszínvonala 60-90 százalékkal romlott, miközben az árak az 1914-hez képest a százszorosukra emelkedtek, a bérek alig tizenötszörösére, a pénzromlás mértéke a havi 60 százalékot is elérte. Az elcsatolt területekről több mint 300 ezer ember menekülve özönlött a megmaradt országba. Többségük tisztviselő, értelmiségi volt, akik már csak előző státusuk elvesztése miatt is nehezen élték meg a vagonlakók nyomorát. Nem csoda, hogy a politikai radikalizmus ekkor és később is tért nyert soraikban. A belpolitikai életet erőteljesen megosztotta az államfő kérdése: a legitimisták és a szabadkirály-választók ellentéte.
A külpolitika is kötéltáncon járt: mindennaposak voltak a határincidensek, állandóak voltak a határon kívül rekedt magyarság zaklatásáról, intézményeinek megszüntetéséről, korlátozásáról szóló hírek. Baranya és Dél-Magyarország még mindig szerb megszállás alatt állt, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nem tett le arról, hogy e területeket annektálja. Az antant fenntartotta a blokádot és tovább súlyosbította a Magyarország ellen a „fehérterror” miatt meghirdetett nemzetközi áruszállítási bojkottot.
Ilyen körülmények között alakított kormányt Telki Pál. A Budapesten állomásozó külföldi diplomaták úgy vélték, hogy a kormány csak az átmeneti állapotokat hosszabbítja meg és nem jósoltak neki hosszú életet.
A konszolidációra törekvő kormány – ez ekkor létérdek – első feladatának tekintette az 1920. évi XVII. törvénycikk elfogadtatását, amely révén a kormányzó a házfeloszlatás mellett élhetett a kegyelmezés jogával és az országgyűlés előzetes megkérdezése nélkül dönthetett a hadsereg határokon kívüli alkalmazásáról. Erre azért volt szükség, mert az orosz Vörös Hadsereg gyors ütemben nyomult előre a lengyel síkságon és félő volt, hogy megjelenik a Kárpátok előterében. Ez - hála Istennek - akkor nem következett be.
A belpolitikában a rendteremtés volt a Telki kormány működésének hangsúlya. Az 1921. évi III. törvénycikk az úgynevezett „rendtörvény” egyaránt hivatva volt büntetni a baloldali és jobboldali felforgató tevékenységeket. A törvény természetesen nem csak a szélsőségekre irányult. 1920 novemberében és decemberében a miniszterelnök személyesen állította le Héjjas Ivánnak, később Prónay Pálnak és társainak a Felvidék ellen tervezett gerillatámadásait, sőt a csehszlovák követséggel is közölte a különítményesek terveit.
A konszolidáció alapját vetette meg a földreform végrehajtása is, ahol a földhöz jutás kritériuma a rászorultság volt. Megállapodás történt a kisajátíthatóság mértékében, az Országos Földbirtokrendező Bizottság felállításában és hatáskörében, továbbá pontosan meghatározták a jogosultak körét.
Bár a XXXVI. törvénycikk végrehajtási utasítása már a Bethlen kormány időszakára esik, az érdemi rész Teleki és Nagyatádi nevéhez fűződik. Ennek során az ország 16 millió kataszteri hold földterületéből a kishaszonbérlettel együtt 1.3 millió holdat, azaz a termőföld 8.5%- át osztották fel. Az intézkedés következtében gazdát cserélt föld aránya nagyjából megegyezett a lengyelországi földreform eredményével, viszont elmaradt a csehszlovákiai 16% és a romániai 27% hányadtól. A két utódállam látványos nagylelkűségét az elvett magyar birtokok tették lehetővé. Az országban a több mint 400 ezer földhözjuttatott parasztember tulajdonrészét 1-2 holdas törpebirtok képezte, amely családjával együtt csaknem 2 milliós tömeget képviselt. Meg kell jegyezni, hogy Teleki az 500- 1000 holddal rendelkező középbirtokosokat tekintette a nemzeti lét letéteményeseinek.
Nagy eredménye a kormánynak a trianoni békeszerződés ratifikálásának parlamenti elfogadtatása. Teleki, ekkor mondott beszédében, a békeszerződések legkegyetlenebbikének, rövidlátónak és végzetesnek nevezte Trianont. Hitet tett a toleráns magyar nemzetiségpolitikai gyakorlat mellett és visszautasította, hogy a belpolitikai zavarok miatt az antanthatalmak bírálják a magyar kormányt. Ugyanekkor vádindítványt nyújtott be maga ellen, hogy ezzel is jelezze felelősségét a történtekért. Az indítványt az országgyűlés egyhangúan elutasította.
A Teleki kormány ideje alatt születik az 1920. évi XXV. törvénycikk, amely „numerus clausus” (zárt szám) néven vált közismertté. A törvény a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdasági karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról szólt:
Az 1.§ kijelenti, hogy az 1920 -21- es iskolai évben csak azok iratkozhatnak be felsőoktatási intézménybe és csak olyan számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.
A 2.§ kimondja, hogy „az előző tanévben már beiratkozva volt hallgatók további beiratkozási jogát már nem érinti, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók”.
A 3.§-ban pedig kimondják, hogy a beiratkozási engedélyhez „a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségiekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.
A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban ugyanis tükrözniük kell a Magyarországon élő népfajok arányszámát, ha lehet teljesen, de legalább 90%-ban.
Mennyiben érinti ez a magyarországi zsidóságot?
Az 1920 - ban tartott népszámlálás adatai szerint a Trianon előtti Magyarország területén 932.458 zsidó élt, ebből 468.429 (50.3%) maradt a Trianon utáni területen. Az összlakosságon (7840832) belüli arányuk 6.2% lett.
1920-ban Magyarország felsőoktatási rendszere ugyanaz volt, mint az első világháború végén. Az itt tanulók számának növekedése a statisztikai adatok szerint a világháború alatt következett be. A területi veszteség után azonban az ország gazdasági helyzete nem engedhette meg, hogy nem létező állásokra képezzenek ki embereket. Rengeteg hivatalnok és értelmiségi jött át az anyaországba a Trianonban elvett területekről is, akik a munkanélküliek számát növelték. 1920-ban Magyarországon túl sok ügyvéd, orvos és újságíró élt és nem akarták szaporítani e területeken a diplomások számát. Kétség kívül a zsidóságot érzékenyen érintette a „numerus clausus”, elsősorban azokon a szakterületeken, amelyek körükben kedveltek voltak, így például a jogi és orvosi területeken. Ennek ellenére a tanulni vágyók megtalálták a továbbtanulás lehetőségét mind az országon belül, mind az országon kívül.
A Teleki kormány az ország gazdasági konszolidációjára vonatkozóan négy intézkedést tekintett elsőrendűnek:
1. Az államháztartás hiányának megszüntetését.
2. A bankóprés leállítását.
3. A magyar valuta hozzákapcsolását valamely nagy fizetőeszközhöz.
4. Ezzel párhuzamosan a földreform megvalósítását.
A program eredményei erősen fokozták a kormány iránti bizalmat és javították a közhangulatot.
1921 áprilisában a parlamenti pártok viszálya kormányválságot idéz elő, Teleki lemond, amihez hozzájárulhatott az első királypuccs kísérlete is, amiben egyesek kétes szerepet tulajdonítottak neki.
Teleki munkásságának elkövetkező 18 évét a revízió és a nemzetnevelés szolgálatába állította. Már 1921 májusában nyugat-európai körútra indult nem hivatalos magyar kormányküldöttként. Párizs érintésével Londonba utazott, hogy a határkiigazítások megtárgyalására vonatkozó Millerand-féle kísérő levél érvényességéről, Nyugat-Magyarország és a magyar kisebbségek kérdéséről tárgyaljon, továbbá megpróbáljon bizonyos enyhítéseket elérni a békeszerződés végrehajtásában. Sajnos nem járt sikerrel.
Augusztusban az Egyesült Államokba utazott. Előadásaiban Magyarország történelméről, nemzetiségi és gazdasági viszonyairól és a háború utáni Közép-Európa új helyzetről beszélt. Gondos dokumentációval, térképekkel és táblázatokkal próbált szólni a Kárpát-medence nemzetiségi viszonyairól. Legfontosabb elve az volt és e mellett mindvégig kitartott, hogy a nemzetiségek problémáit nem lehet „ egy kaptafa szerint” rendezni, mert minden egyes népcsoport problémáira egyedi megoldást kell találni. Látszólag tudomást sem véve a Trianoni békeszerződésről, geográfiai alapon javaslatot tett a Kárpát- medence új közigazgatási beosztására.
A revízió estén nem számolt Horvátország, Szlavónia, a Lengyelországhoz tartozó Árva és Szepes megyei területek, illetve Pozsony vármegye Kis –Kárpátokon túli területei és a Muraköz visszaszerzésével. E néhány száz négyzetkilométernyi veszteségtől eltekintve a teljes revíziót tartotta szem előtt. Másrészt a közigazgatási területeket úgy alakította ki, hogy szükségszerűen a nemzetiségi többségű területek gazdaságilag a központi magyarlakta területek felé gravitáljanak. Nem tudni, hogy a hallgatóság miként vélekedett az elképzelésről.
Teleki Pál az 1926-os választásokon - pártonkívüli képviselőként - Szegeden indult. Kampánybeszédében a jóvátétel kérdésével foglakozott és úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság tragikus állapotában a jóvátételt meg kell tagadni, ”hiszen Magyarország már megfizette a reparációt elszakított területeivel”. 1926-ban a Központi Statisztikai Hivatalban alapította meg az Államtudományi Intézetet egyetlen, de óriási feladat végrehajtására; a Trianon utáni utódállamok - azaz tulajdonképpen Közép-Európa területére vonatkozóan - mindenfajta statisztikailag feldolgozható adatok, információk összegyűjtésére.
1920 októberétől az elitnevelés helyének számító Eötvös Kollégium kurátora, 1922 júniusától Magyarország főcserkésze lett. A cserkészetben látta meg azt a modellt, amely az általa annyira szorgalmazott nemzetnevelés egyik hatékony eszköze lehet.
Nem lehetett a húszas-harmincas években nélküle cserkésztalálkozót elképzelni. A magyar cserkészet legnagyobb eseménye az 1933-as Gödöllői Világtalálkozó megszervezésében és nemzetközi sikerében is jelentős része volt. Teleki maga is sokat tanult a mozgalomtól. Büszkén mondta mikor ismét 1938-ban az Imrédy kormányban kultuszminiszterként állt a parlamentben: ”Amióta utoljára voltam ezen a helyen, nevelésen mentem keresztül. Ezt a nevelést a magyar gyermekek végezték el rajtam, mint cserkésztiszten”
Teleki miniszterelnöksége idején a XXX. törvénycikk felállította a Budapesti Tudományegyetem Közgazdasági Karát, amelyben a leköszönt miniszterelnök kapta meg a gazdaságföldrajzi tanszék vezetését. Azt követően, hogy 1934-ben a kart összeolvasztották a Műegyetemmel, 1937-38-ban a rektori tisztet is betöltötte. A szerbutcai tanszék volt az egyik kiinduló bázisa annak a nagyszabású hálózatépítésnek, amelyet Teleki ezekben az években kezdett meg. Számtalan funkciót vállalt, többek között: a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének tanár elnöke, az Ösztöndíj tanács és a Közoktatási tanács elnöke és így tovább. Támogatta a budapesti egyetemen működő Falukutató Intézetet, a Széchenyi Szövetség ez irányú munkáját, a Magyar Társaság Falukutató tevékenységét és az öregcserkészek falujárását. Teleki segítette Györffy István és Magyari Zoltán kezdeményezését, amely életre hívta a Táj és Népkutató Központot. Az intézmény első ténykedésének egyike -kiállítás a magyarországi fölbirtokviszonyokról - belpolitikai vihart gerjesztett, mivel óriási pannók mutatták be a hazai birtokmegoszlást és az egészséges társadalom érdekében földreformot hirdettek. Ez sokaknak természetesen nem tetszhetett és Teleki javaslatára a kiállítást bezárták. A kiállítás szervezői közül senki sem látta kárát az incidensnek.
Kultuszminisztersége alatt óriási lehetőséggel kínálta meg a sors. Részt vehetett annak a békeszerződésnek a korrekciójában, amely ellen rengeteg energiát áldozva küzdött. A müncheni konferencián 1938. szeptember 29-én négy nagyhatalom; Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország megállapodtak abban, hogy Csehszlovákia többségében német lakta területe – a Szudéta vidék – Németországhoz kerül. A döntés egyik záradéka kimondta, hogy a Magyarországnak és Lengyelországnak átengedendő területekről három hónapon belül döntést kell hozni vagy újabb döntőbíráskodásra kerül sor. Október 9. és 13. között folytak a tárgyalások, a magyar delegációt Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki vezette.
A tárgyalások nem vezettek eredményre, a felek négyhatalmi döntőbíráskodást kértek. Így került sor 1938. november 2.-án az első bécsi döntésre, amely felvidék déli szegélyét, 11927 négyzetkilométert ítélt meg Magyarországnak egymillió hatvanezer lakossal. A magyar statisztika szerint ennek az állománynak 86.5 százaléka, a csehszlovák szerint csak 53 százaléka volt magyar anyanyelvű. Az ünnepélyes bevonuláskor Teleki cserkészegyenruhát viselt, hogy így tisztelegjen a komáromi bencés gimnázium cserkészei előtt, akik októberben szimpátiatüntetést rendeztek az ott tárgyaló magyar delegáció mellett.
1939. február 16.-án Teleki Pál megalakítja második kormányát átvéve Imrédy összes miniszterét, csak az általa odahagyott vallás- és közoktatásügyi tárca élére hívta vissza Hóman Bálintot.
Magyarország 1939. február 24-én csatlakozik az Antikomintern Paktumhoz, mire a Szovjetúnió felfüggeszti diplomáciai kapcsolatait az országgal. Ugyanakkor a kormány betiltja a Magyar Nemzetiszocialista Párt, a Hungarista Mozgalom és a Hungarista Párt működését, a párthelyiségeket lezárja, a szervezetek iratanyagát lefoglalja és számos szélsőjobboldali aktivistát internál.
Az ekkor a legfontosabb külpolitikai probléma Kárpátalja kérdése volt. Teleki személy szerint is nagy jelentőséget tulajdonított a területnek: egyrészt gazdasági és természetföldrajzi szempontból volt fontos számunkra a Tisza forrásvidékének birtoklása, másrészt szükség volt a közös lengyel-magyar határra. A németek diplomáciai támogatásával a magyar csapatok március 17- én elérték az ezeréves magyar határt. Kárpátalja elfoglalásával Magyarország újabb 12.000 négyzetkilométerrel és 670.000 lakossal gyarapodott, melynek 5%-a volt magyar nemzetiségű. Teleki autonómiát kívánt adni Kárpátaljának, Kárpátaljai Vajdaság megnevezéssel. Előterjesztése meghiúsult.
Teleki első külföldi útja külügyminisztere társaságában Róma és Berlin volt. Hitler nyíltan jelezte, hogy következő célpontjuk Lengyelország lesz. Teleki levélben közölte Hitlerrel, hogy Magyarország semmiképpen nem vesz részt egy Lengyelország elleni akcióban. A kormány következetes volt, amikor a németek kérték lengyelek elleni utánpótlásuk biztosítására Kassa-Nagyszalánc-Velejte vasútvonal magyar területű használatát, Telki kormánya nevében az engedélyezést megtagadta.
Telki nemcsak titokban szervezett magyar légiót akart küldeni Lengyelországba, hanem befogadta a lengyel menekülteket is. Katonatiszteket (ők alkották később az angliai lengyel légió magját), polgári személyeket, közöttük számos zsidót. Egyes katonai alakulatok zárt rendben lépték át a határt. Az érkezés tömegessé vált, amikor a Szovjetúnió hátba támadta a harcoló Lengyelországot. A menekültek száma 100-150 ezer főre tehető. A német megszállásig szabad Lengyelországnak diplomáciailag el nem ismert, de a kormány által eltűrt képviselete működött Magyarországon. Szovjet megtámadása idején a kormány nemcsak fegyverszállítással, de harcoló légió kiküldésével is támogatni kívánta a harcoló Finneket. Bevetésre nem került sor.
1940 augusztusában megkezdődnek a magyar-román tárgyalások az elcsatolt területek visszaadása érdekében. A román fél nagyhatalmi döntőbíráskodást kér, melynek eredménye Németország és Olaszország részvételével meghozott második bécsi döntés 1940. augusztus 3-án, melynek eredménye, hogy Magyarország visszakapta Erdély északi felét, 43 ezer négyzetkilométeren 2,5 millió lakossal, melynek 51 százaléka volt magyar. A román külügyminiszter a hír hallatára elájult. Teleki sem volt megelégedett, hiszen ennek fejében aláírni kényszerült a Volksbund elismerését jelentő német-magyar kisebbségi egyezményt.
Magyarország 1940. december 12-én külpolitikai nyitottságunk érdekében, határozatlan időre szóló barátsági szerződést kötött Jugoszláviával. A magyar külpolitika számára létfontosságú lett volna Jugoszlávia függetlensége. Jugoszlávia 1941. március 26-án csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez, emiatt 27-én puccsal megdöntik a Cvetkovic-kormányt. A hír hallatára Teleki kétségbeesve Szatmárról azonnal Budapestre jön, ahol már várja Sztójay Döme berlini magyar nagykövet Hitler üzenetével, amelyben Berlin felajánlja valamennyi 1918-ban Jugoszlávia javára elveszített magyar terület visszaadását, cserében Jugoszlávia elleni Magyar katonai együttműködést kér.
Horthy az újabb revíziós lehetőség reményében engedélyt ad a katonai tárgyalások megkezdésére.
A tárgyalásokat magyar részről vitéz László Dezső vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke vezeti, akinek önéletrajzi visszaemlékezését idézem:
„1941. március havában a vezérkar főnöke legfelsőbb helyről utasítást kapott, hogy lépjen érintkezésbe a német vezérkar főnökével, a balkáni hadjáratba való bekapcsolódás és Délvidék megszállása körüli kérdések tisztázása érdekében. Ha jól emlékszem mindezek a kérdések előzőleg már miniszter- és koronatanácsokon tárgyaltattak és most csak a katonai részletek megállapításáról volt szó. Ez alapon kellett az 1.vkf osztálynak egy hadműveleti tervet kidolgoznia. 1941. március közepén vitéz Náday István vezérőrnagy hadműveleti csoportfőnöki beosztásból Szegedre került csapatszolgálatra dandárparancsnokként. Utódjául én lettem a Kormányzó Úr által kinevezve. Március 30.-án érkezett Budapestre a német vezérkar főnökének küldöttje, Paulus tábornok a német vezérkar hadműveleti csoport főnöke személyében. Werth vezérezredes a vezérkari főnök helyettes jelenlétében adta meg a tárgyalási és megbeszélési alapokat Paulus tábornoknak és nekem. A részleteket az osztályvezető közreműködésével nekem kellett Paulussal együtt rögzíteni. Április elején számtalan minisztertanács volt, hogy ezek milyen kérdéseket tárgyaltak nem tudom. Az eredményt március 31-én délben jelentette Werth vezérezredes a Kormányzó Őfőméltóságának, aki a tervvel egyetértett és azt jóváhagyta. Ennek birtokában Paulus tábornok visszautazott Berlinbe, a magyar vezérkar főnöke pedig kérte a kijelölt segédtestek mozgósítását a kormánytól, valamint előkészítette ezek vasúti kivonulását a Duna – Tisza közében és a Baranyai háromszögben. Április elején számtalan minisztertanács volt, hogy ezek milyen kérdéseket tárgyaltak nem tudom. Annyit tudok biztosan, hogy egyikről a vezérkar főnöke, a kormányelnök Teleki Pál gróf által aláírt történelmi okmányt hozott magával és átadta azzal, hogy ezt a hadműveleti osztály emlékirat gyűjteményében gondosan meg kell őrizni. Ez az okmány magában foglalta, hogy Magyarország és kormányának politikai célkitűzése változatlanul pozitív, vagyis Nagy Magyarország megteremtése az elszakított területek visszaszerzése által. A pontos szövegre már nem emlékszem vissza. A legutolsó minisztertanács eredményéről pedig a vezérkar főnöke velem azt közölte, hogy Teleki Pál gróf a balkáni hadjáratba való bekapcsolódás mellett döntve olyan harcias és katonás beszédet mondott, hogy még a vezérkar főnöke sem mondhatott volna ennél jobbat, katonai és nemzeti érvekkel alátámasztóbbat. E nap estéjén (1941. ápr.2) vacsora és fogadás volt a Honvédelmi Miniszter Úrnál vitéz Bartha Károly vezérezredesnél. E fogadáson én is jelen voltam, Teleki Pál gróf és társaságában bridgeztem. Teleki Pál igen megelégedetten nyilatkozott nap eredményéről és vidám volt. Éjfél után távozott. Másnap kellett volna minisztertanács eredményét a Kormányzó Úrnak formailag előadnia a tavaszi állatvásár megnyitási ünnepség szünetében. E helyett a hajnali órákban öngyilkosságot elkövetve távozott az élők sorából. Mi katonák mindmáig nem tudtuk meg cselekedetének indító okát. Az amerikaiak által megszállt Spitál am Phirne-ben a Magyar Nemzeti Bank kitelepített részlegénél egy teleki-féle okmány másolatát olvastam át futólag, melynek a lényege az, hogy nem mulaszthatta el a magyar kormány az erdélyi és délvidéki kérdés megoldását a háború közepette sem, mert senki sem vállalhatta volna az utókor és a történelem előtt azt a megoldást, hogy a háború utáni időkre tolja ezt ki, mint ahogy ez az eredetileg tervezve volt. Az okmány eredetijét az amerikaiak lefoglalták.”
Április 1-én összeült a Legfelső Honvédelmi Tanács, ahol Teleki indítványát elfogadják, azaz a katonai akció feltételei a következők:
1. A magyar csapatok csak a horvát önállóság kikiáltása után léphetnek akcióba, amikor Jugoszlávia formailag már megszűnt létezni és Délvidéken hatalmi vákuum keletkezett.
2. Magyarország csak korlátozott mozgósítást rendeljen el olyat, amilyet az esetleg fenyegetett délvidéki magyarok védelme megkíván.
3. A magyar csapatok nem kerülhetnek német alárendeltségbe.
4. A magyar csapatok nem tevékenykedhetnek az ezeréves magyar határon túl.
Április 2-án Telekit három befolyás éri:
• London figyelmeztet, amennyiben Magyarország bármilyen feltételekkel részt vesz a Jugoszlávia elleni hadműveletekben, ez angol részről hadüzenetet von maga után.
• Horthy telefonon közli a miniszterelnökkel, hogy az előző napi feltételeket részben figyelmen kívül kénytelen hagyni német nyomásra.
• Tudomására jut a német- magyar katonai egyezmény hadműveleti tervének valós mérete.
1941.április 2-ról 3-ára virradó éjszaka meghal. Önkezével? Gyilkosság áldozata?
Még ma sem tisztázott.
Teleki és a zsidótörvények:
A magyar közvélemény jelentős részében az tudatosult - egyes orgánumok mindent meg is tettek és tesznek ennek érdekében - hogy Teleki Pál az első és második zsidótörvény kezdeményezője és végrehajtója volt.
Mi a valóság?
Az úgynevezett első zsidótörvény: az 1938. évi XV. Törvénycikk, amely a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szól (kamarai törvénynek is emlegetik). A törvény a sajtókamara, a szín- és filmművészeti kamarák felállítását határozza meg, melyeknek feladata: az újságírás és lapkiadás, illetőleg szín- és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása. A kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme, kötelességeik teljesítésének az ellenőrzése, felettük fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és a lapkiadásra, illetőleg a szín- és filmművészetre vonatkozó kérdésekben.
A kamarák tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg. Ugyan ez vonatkozik az ügyvédi, mérnöki és orvosi kamarákra is.
Ugyan ez a törvénycikk tartalmazza, hogy a vállalatok meghatározott körénél, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, zsidókat csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg.
E törvénycikk a Darányi- kormány ideje alatt fogalmazódott. Teleki e kormány
Vallás és Közoktatási Minisztere, és amellyel kapcsolatban a népbírósági perében Imrédy Béla - aki akkor a Darányi kormány Gazdasági Minisztere volt - a következőket mondta:
„Az I. zsidótörvény tekintetében a formába öntés első kísérlete tőlem származott, az elgondolás a minisztertanácsok közös munkája volt.
Az I. zsidótörvény javaslatával előállott intézkedésre szükség volt, mert ha nem történik intézkedés, a komoly építőmunka a politika, a társadalom és a közgazdaság terén lehetetlenné vált volna és az antiszemita hullám, amelyet a Német Birodalom határainak a Fertő-tóig való keletre tolódása hatalmasan felkorbácsolt olyan légkört és e légkörben olyan kilengéseket eredményezhetett volna, amelyek kerülendők voltak. Villámhárító volt ez a törvény a maga nem egész rendszeres és az antiszemita érzelmű lakosság elképzeléseit távolról sem kielégítő rendelkezéseivel. Igyekeztem a problémának a magját objektíven felderíteni és a magyarországi antiszemitizmus okait logikusan rendszerbe foglalni. Ezt most a következőkben tehetem meg. A zsidóság részaránya Magyarországon 6-7%. Ahol Európában ilyen magas volt az arányszám, mindenütt volt zsidóellenesség, mely sokféleképpen pogromokban tört ki. Nálunk személy- és vagyonbiztonságot pogromok szerencsére soha nem zavarták, de az ellenérzés állandóan megvolt. Állandó volt a zsidók beáramlása az északkeleti és keleti határvidéken.
Ezek az újonnan jöttek itt magasabb életstandard felé törtek, vagyongyűjtésre törekedtek, sokszor bizony alacsony üzleti morált mutattak. A zsidóság arra irányuló törekvése, hogy a magasabb gazdasági és társadalmi rétegekbe bejusson oda vezetett, hogy 1927-ben a 2 millió pengős vagyonnál többel rendelkező bankárok, iparmágnások, parlamenti képviselők 33.8%- a zsidóság soraiból került ki. Zsidó volt az orvosok 50, az ipari tisztviselők 33.4, a kereskedelmi alkalmazottak 52.8, a szabadfoglalkozású értelmiségiek 34.2%-a. 1935-ben az ügyvédek 49.2, a mérnökök 33, az orvosok 38%-a. 1441 budapesti lapszerkesztő és hírlapíró közül 508, azaz 35.3%, 1269 színész közül 339 azaz 28,7%, a 721 nagyipari vállalattulajdonosból 357 fő, vagyis 49.5% volt zsidó. A 152 nagykereskedelmi vállalatból 120, vagyis 78.9% volt zsidó kézen. 1938-ban a budapesti jogászok 60, a vidékiek 52%-a - ezen belül az évi 25 ezer pengőnél többet kereső jurátus elit tagjainak 64%-a - volt zsidó. A középosztály tehát mindinkább nehezen elviselhető konkurencia nyomása alá került, amely védekezésre késztette. Maga erre nem volt képes, kivált a történelmi osztály, tehát az államtól várták, később követelték a zsidók visszaszorítását szerves intézkedések útján. Maga az a tárgyi tény, hogy sok volt a magas standardon élő zsidó középosztálybeli, akiknek gyakran hivalkodó életmódját az ország gazdaságilag és társadalmilag egyre nehezebben viselte el, és akik sorait ritkítani kellett és kellett volna akkor is, ha nem lettek volna zsidók, vagyis más szóval a jövedelemelosztásba bele kellett volna nyúlni. Szerintem - mondja Imrédy- ez a nagyfogyasztó zsidó középosztály a maga túlméretezettségével volt a zsidók visszaszorítását indokoló egyik legfontosabb tényező.
A zsidókérdést aktuálisnak tartó és mélyebben gondolkodó magyar társadalomszemlélet és a politikusok a zsidókérdés egy másik vonatkozását látták. Ezek a zsidóságot illetően távol tartották maguktól a primitív faji szemléletet, amely a zsidóságban valami alacsonyabb rendű lényt látott. Nem, ők a zsidót olyan értékes emberfajnak tekintik, mint magukat, de értékei és hibái mások mint a mienk, amiről nem tehetünk, és ők sem tehetnek. Ez a „más”, ez a különbség ott lesz igazán veszélyes, hol a nemzet szellemi és politikai életének irányításáról, illetőleg befolyásáról van szó. A magyar szellemet akarták más szellemiség befolyása ellen védeni, illetve azt a szellemiséget visszaszorítani. Mivel pedig a zsidóság, a színház, mozi, újságírás és művészeti pályák terén egyre nagyobb számban és igénnyel lépett fel, ez ellen akartak küzdeni. Ugyan ez vonatkozik a politika és a közigazgatás területére is.”-
Az úgynevezett II. zsidótörvény az 1939. évi IV. törvénycikk, a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szól. A törvényjavaslatot Imrédy Béla nyújtotta be, az elfogadása pedig Teleki miniszterelnöksége alatt történt. Imrédy a népbírósági tárgyaláson a következőket mondta: „A II. zsidótörvény javaslata, amely már erős közeledést mutat a faji meghatározás felé, azzal a céllal jött létre, hogy a zsidókérdést nyugvópontra juttassa. Egyes intézkedései ellen lehet kifogást emelni, lehet szigorúnak mondani, de egy bizonyos, öt évig kibírtuk vele, a zsidóság tűrhető helyzetben volt, megélhetését megtalálta, sőt a magyar rendezés annyival humánusabb, annyival célszerűbb volt, mint Európa többi államainak zsidó-szabályozása, hogy a környező államok zsidósága hozzánk törekedett.
Ha a háború csak egy évvel hamarabb végződik a törvény oltalma alatt hazai zsidóságunk átvészelte volna a háborút. Az az ellenvetés, hogy nem kellett volna semmit csinálni, hanem szembeszállni a zsidóellenes agitációval, nem helytálló. Ugyanis nem csak hangulatoktól fűtött agitációkról volt szó, hanem olyan tényekről, amelyet az agitáció csak felhasznált. Az agitációs okokat meg kellett szüntetni (a II. zsidótörvény rendelkezései a fent felsorolt okokhoz kapcsolódnak), hogy az agitáció ürességét mindenki meglássa, és belenyugodva a tett intézkedésekbe az agitációval élő mozgalmaktól elpártolva odaszegődjék a konstruktív politika zászlajához. Így értendő az is, hogy a második zsidótörvény egyik célja a tömegek megnyerése volt, de az egészséges megnyerés, vagyis a meggyőzés volt, vagyis a szenvedélyek lecsillapítása.”
Ezek után felvetődik a kérdés; ha a népbírósági tárgyalások folyamán a zsidótörvényekkel kapcsolatban a vádhatóság Teleki nevét kiemelten meg sem említi, akkor mi ez a szörnyű gyűlölet, ami hetvennyolc évvel a halála után ellene irányul? Csak abban reménykedem, hogy ez nem egyéb, mint a tárgyi ismeretek nagy fokú hiánya.
Teleki Pál - ez a különös modorú zárkózott ember - Magyarország Miniszterelnöke a Sándor palotában ( ez az akkori miniszterelnökség épülete) titkos szervezetet hoz létre titkos tevékenység végzésére.
Ennek a tevékenységnek a lényege, hogy az egyre növekvő náci veszedelem és mind nagyobb méreteket öltő hazai volksbundista, valamint nyilas propagandával szemben Európában egyedülálló módon központilag irányított úgynevezett Nemzetpolitikai Szolgálatot szervez. A Sándor palota ez által a földalatti német és nyilas ellenes tevékenység titkos műhelye lett. De miért volt erre szükség kérdezhetnénk, amikor kezébe volt a hatalom, a nyilas lapokat kivéve rendelkezett a sajtóval, befolyást gyakorolhatott a filmre, rádióra, társadalmi szervezetekre?
Ez azonban csak látszatra így igaz, írja közvetlen munkatársa Molnár Sándor visszaemlékezésében. „A valóság egészen más. Annyira más, hogy a miniszterelnök nem is ura a helyzetnek. Hatalmas erők fogják le a kezét. Mégis cselekednie kell, hogy zátonyra ne fusson a hajó. És hirdetnie kell legtitkosabb gondolatait a legkényesebb problémáról: a német – magyar viszonyról és a ránk nehezedő német nyomásról. Az ország veszélyeztetése nélkül teheti ezt nyíltan? Nem. Nos, ezért fordult szokatlan eszközökhöz. Ezért mondja és cselekszi nemegyszer az ellenkezőjét annak, amit kifelé, hivatalosan tenni és mondani kényszerül.”
Így a Nemzetpolitikai Szolgálat is kifelé szociál- és irodalompolitikai tevékenységet végez, befelé azonban a legkíméletlenebb náci-német- és nyilasellenes propagandaháború titkos bázisa. A szolgálat foglalkozik a nemzetiségi vidékek és a szórványmagyarság problémáival, figyeli a film, a színház, a rádió és a képzőművészet tevékenységét, a főváros és a vidék sajtóját, foglalkozik az ifjúsági szervezetekkel, az ipari és a bányatelepek szellemi életének vizsgálatával és fejlesztésével. Ehhez kapcsolódik a Vándorkönyvtár hálózatának a kiterjesztése és a Nemzeti Könyvtár népművelő sorozat kiadása. Több mint ötszáz kiskönyvtár futott az országban. A Nemzeti Könyvtár füzetei harmincezres példányba jelentek meg Illyés, Nyírő, Kodolányi, Tamási, Veres, Jókai, Mikszáth, Krúdy, Tömörkény és még sokan másoktól fémjelezve. Teleki elérte célját a magyar szépirodalom akkor legyőzte a ponyvát.
A láthatatlan tevékenység szükségességének indoklásául Teleki a munkában résztvevők előtt felvázolja a magyar társadalom siralmas osztódottságát és megjelöli az úgynevezett középosztály és harmadik rend mindazon kategóriáit, amelyekre hatni akar, amelyek lelkiségét, szellemiségét formálni, védelmezni kívánja a koreszmék gyilkos mikrobáitól. „Hatalmas tömeg ez, mondja, a legfőbb jellemvonása, hogy képtelen önálló gondolkodásra, ennélfogva a legkönnyebben ki van téve a fertőzésnek. A fertőzés melegágya a középosztály alsó kategóriáiban, így az állami, megyei, városi közigazgatás segédhivatalaiban van továbbá a szervezetlen ipari munkásság köreiben, a bányavidéken, a nincstelen parasztság között és legfőképpen a kispolgári réteg, felfelé igazodó, önző és műveletlen tömegében lelhető fel”.
„Több milliós tömeg ez. A tömegek gyors és gyökeres reformokat várnak tőlem. Van nekem ehhez elég hatalmam? Én mindenesetre későbbre gondolom, a nyilasok viszont azonnalra ígérik. Könnyű nekik! S miközben rohamra indulnak a hatalom hőn áhított pártjai felé, vitorláikat erős nyugati szél dagasztja, Hogyan lehet felfogni a rohamot, menteni a szakadozó partokat? Csak az öntudat erejével. Ezt az erőt kell fokoznunk, védenünk. Széleskörű, kitartó népműveléssel és céltudatos felvilágosító munkával. A tömegek politikai befolyását azonban sokszor eredményesebben végzi el egy - egy bizalmasnak minősülő hír, egy engedély nélkül megjelenő brosúra, falragasz, körlevél és főleg a röplap. Csak meg kell keresni a bizalmas hír terjesztésére alkalmas személyt.”
És ez sikerült! Harminc ezer személy vállalta a munkát. A Közérdekű Levelekben a legidőszerűbb kérdésekről tájékoztatják az olvasókat: mi lesz velünk, hogyan alakul a mi sorsunk? Mit akar a hazai németség, mit tervez a Volksbund? Hol a határa a nemzetiségek önállósági törekvéseinek? Mi az értelme és célja a nemzetszocialista eszméknek, mit akarnak a nyilasok, főleg a nácibérenc Szállasi- Hubay csoport?
Ezzel szemben milyen az igazi magyar út, mit kell tennünk, ha minket is belesodornak a háborúba?
Hogyan őrizhetjük meg semlegességünket és magyar életformánkat az égő Európában?
Ezt is vállalta Teleki, tetteit kötelességének tudva. Az őrjöngve támadók előtt ezek nem ismertek?
Végezetül Teleki hitvallását meghatározó néhány idézetet közlök elhangzott beszédeiből, írásaiból:
• A nemzetnek három fő kincse van: a nemzet becsülete, függetlensége és nagysága.
• Mi minden korban meg tudtuk állnia helyünket Európában, és minden korban magyarok is tudtunk maradni. Ez a mi utunk a jövőben is.
• A magyar életformája szerint éltünk, akármi történt körülöttünk Európában. Magyarok maradtunk és ezzel adtunk a legtöbbet Európának.
• A mi feladatunk ezekben a rettenetes időkben a világgal szemben az, hogy megtartsunk egy nemzetet a világnak.
• A magyar világnézet három részből, három tényezőből tevődik össze: Az egyik a magyarság, a magyar mivoltunkból származó elem, a másik az európai elem és a harmadik a kereszténység.
• Tudom, hogy a magyarnak nehéz összetartást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk mondván „most pedig ezt megcsináljuk” csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időben élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy „most pedig összefogunk”.
• Ezt kell tennünk ma is, ez az egyetlen lehetőségünk, hogy történelmünk mélypontjáról kimozduljon a nemzet!
dr. László Jenő
Elhangzott MAG 2004 április 13-i összejövetelén
Egyik legkiemelkedőbb magyar államférfi volt, akinek életútja és tevékenysége talán soha nem bírt olyan aktualitással, mint ma 2020 Magyarországán.
2004 áprilisában egyhangúan megszavazták a fővárosi közgyűlés frakciói - élükön Budapest főpolgármesterével, hogy Teleki Pálnak a budai várban a hajdani miniszterelnökség mellett szobrot állítsanak, amelynél nem kisebb személyiségek vállaltak védnökséget, mint: Göncz Árpád, Orbán Viktor, Mádl Ferenc és mások. Azután jött Fellegi Ádám zongoraművész nyilatkozata, miszerint Teleki Pál a felelős a magyarországi zsidókkal történtekért.
Ezek után Demszky főpolgármesterrel az élen a kormánypárti frakciók saját magukat leszavazva ( a FIDESZ frakció kivonulása után ) úgy döntöttek, hogy mégsem engedélyezik a szobor felállítását a kijelölt helyen.
Az indoklásra többek között a NÉPSZABADSÁG 2004. februári 20.-i számában, majd a TV-ben - ezek előtt még az általam nagyra becsült- fiatal hadtörténész Ungváry Krisztián vállalkozott, akinek neve „Budapest ostroma „ c könyvével vált igazán ismertté.
A fiatalember a következőket nyilatkozta: „Teleki politikai működésének árnyoldalaként a zsidótörvény meghozatalában vállalt szerepét szokták említeni. Valójában a helyzet rosszabb. Teleki mind tudósként, emberként, mind politikusként súlyos hibákat vétett és bűnöket követett el. Kétlem, hogy azok, akik a szoborállítást helyeslik, tisztában vannak ezek mértékével. Az a tény, hogy Teleki tevékenysége számos szempontból pozitív csak akkor értelmezhető, ha a teljes életművet tesszük mérlegre.” Igen, - ezt már én mondom - de csak akkor, ha az objektív valóságra épül. Ezt kellett volna tennie Ungváry Krisztiánnak is! Helyette féktelen gyűlölettel és indulattal fordult Teleki ellen, ami csak valamilyen közvetett érintettségből vagy vállalt szerepből fakadhatott, teljesen eltorzítva egy kiemelkedő történelmi személyiség munkásságát és szerepét ezzel megtévesztve, becsapva a történészeknek még hinni akarók körét.
Én Teleki Pál és kora valós képét kívánom Önök felé vetíteni!
Született: 1879 nov.1
Apja: gr.Teleki Géza
Anyja: Muráti Irén
Felesége: Bissinger- Nippenberg Johanna grófnő
Gyermekei: Mária, Géza
Tanulmányai:
1897. érettségi a Bp-i Piarista Gimnáziumban
1897-1901. jogtudományt és geográfiát hallgatott a Pázmány Péter
Tudományegyetemen.
1901-1902. Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia vendéghallgatója.
1902-1903 egyetemi gyakornok Lóczy Lajos Földrajzi Intézetében.
1903. elkészíti „ Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez” c. disszertációját, az államtudományok doktorának avatják.
1904-ben szolgabíró Szatmár vármegyében
1905-1911. között a nagysomkuti kerület országgyűlési képviselője.
1906-ban utazásokat tesz: Európában, Észak Afrikában, Amerikában.
1907-ben angol – egyiptomi Szudánban.
1910-után nem vállal mandátumot, a tudományos munka tölti be napjait, éveit. A földrajztudomány kettős meghatározóját, a történelmit és a természettudományit tekinti tudományos érvalapnak. Ennek a szintetikus földrajznak a központi fogalma a táj, amely Telekinél magában foglalja az embert is. Azonban nem az elszigetelt egyedet, hanem a társadalomban élő gazdasági- történelmi –kulturális közösséget, a fajt. (Ez nem fajelmélet, ez földtörténeti, ill. társadalomtörténeti kategória.)
Teleki az 1910-ben megalakult Turáni Társaság tagja majd elnöke lett. A turanizmus, a magyarság keleti gyökereinek a hangsúlyozása a századforduló és a világháború előtti évek sajátos magyar „imperializmusa” kívánt lenni. Tagjai - félve a bálkáni német előrenyomulástól - azon fáradoztak, hogy egy magyar kulturális és gazdasági expanziót segítsenek elő a Balkánon. Nem volt nyugatellenes, még kevésbé faji meghatározottságú, működését a jelentős részben a zsidó nagypolgárokat tömörítő Gyáriparosok Országos Szövetsége is támogatta.
Teleki egyike volt azoknak, akik leghamarabb felismerték az első világháborút követő béketárgyalásokra való tudományos felkészülés szükségességét. Teleki világosan látta, hogy az ország feldarabolása elkerülhetetlen, de nem mindegy, hogy az milyen alapon történik. 1918-október 2-án összehívta a kor néhány vezető földrajztudósát: Bátky Zsigmondot, Litke Aurélt és Kogutowitz Károlyt. A megegyezés szerint két nap múltán mindegyikük bemutatta az ország nemzetiségi viszonyait szemléltető térkép tervezetét. Végül Teleki elképzelése valósult meg, ez volt a híressé vált „vörös térkép”. Ha összegezzük a Teleki- térképen az egyes nemzetiségeknek juttatott színmennyiség felületét, akkor a száz embert jelentő négyzetmilliméterek száma pontosan meg fog felelni az illető nemzetiség számarányának. Teleki Pál a térkép megrajzolásakor szigorúan ragaszkodott a tényekhez és a tudományos módszerekhez. Más nemzetiségi térképrajzolók mintájára nem csalt, hanem becsületesen rávetítette a térképre azokat a színfoltokat, amelyeket az élet és a történelem rajzolt az ezeréves Magyarország arculatára.
1918-1919 kataklizmája: a háborús vereség, a kommün, az idegen megszállás Telekit mélyen megrendítette, és politikai nézeteinek részleges felülvizsgálatára késztette. Ezt tükrözi 1919-ben a Szegedi Új Nemzedék c. lapban megjelent írása, majd ugyan itt, az év végén elmondott beszéde, amelyekben olyan kifejezéseket használt, amilyeneket előtte soha: ”Ahhoz, hogy ez a közrend összeomoljon és vele mindaz, amit védett, ahhoz egy hosszú előkészületre volt szükség. Hosszú évtizedek alatt rágta meg mindazt a destrukciónak férge, lassanként pusztították ki a nemzeti érzést, lassanként szívták ki a keresztény erkölcsöt a társadalmunkból.” A bevándorló zsidóságot tette meg a bajok egyik felelősének. Tény, hogy a világháború éveiben tömegesen jelentek meg a keleti a galíciai zsidók, akik ügyesen használták ki a háborús hiánygazdaságot. „Ezek rontottak meg minket, ezek nem tudtak nálunk hazát találni, mert ennek a nemzetiségnek odakünn (Galíciában) nem volt hazája és a hazafias érzés, a lakott föld iránti szeretet nála soha ki nem fejlődhetett” Hozzátette, hogy a hazafias és hazájukhoz hű zsidóknak mindig a legnagyobb elismerés és tisztelet jár. Kormányzati határozottságot követelt a sajtó kérdésében, a nemzeti keresztény irány érvényesítésében, a nevelés területén. A magyar államforma kérdését magyar belügynek nevezte és a liberalizmust a bolsevizmus szálláscsinálójának tartotta.
Ezek a szavak a tanácsköztársaságnak nevezett 133 napos vörös uralom bukása után hangzanak el, azután, hogy 133 napon át a közhatalmat, az élet és halál feletti uralmat 45 ember mint a kormányzótanács tagjai, illetve népbiztosok gyakorolták és akik közül 31 zsidó származású volt. Kun Béla 1919. május 2-án jelenti be a proletárdiktatúra bukását, mely időszakra Magyarországon a teljes káosz lett úrrá: a szovjet mintájú totális államosítás, az abszolút terror, a szabadságjogok teljes korlátozása - ami minden társadalmi rétegre kiterjedt - jellemezte a közállapotokat.
Pedig úgy tűnt, hogy az ország a zsidóság dualizmusban megkezdett asszimilációs, és a vele párhuzamosan haladó emancipációs folyamatát el tudja fogadni, hiszen a magyar zsidók egész Kelet Európa legasszimiláltabb csoportját alkották. Nem csoda tehát, hogy a Tanácsköztársaság eseményei a magyar társadalom közhangulatát a zsidóság egyes rétegei ellen fordították, aminek azonban az antiszemitizmushoz semmi köze nem volt. Ezt bizonyítja az a kiáltvány, amelyet a Magyar Zsidók Általános Segítő Bizottsága tesz közé, amit a Pesti Hírlap teljes terjedelmében közöl. A kiáltványt többek között Weiss Manfréd, Goldziher Ignác és Wolfner Tivadar által is jegyzett, akik „A magyar nemzethez” című írásban így fogalmaznak:
„Mi, alulírott bizottság, amely a Budapest területén lévő összes zsidó hitközségek elöljáróságaiból alakult és így a zsidó vallású magyar polgárság igen jelentékeny részét képviseli, Isten és emberek előtt is kijelentjük, hogy a magyar zsidóság minden tekintetben és minden irányban, lelkileg és anyagilag teljesen távol állott és távol áll a kommunizmustól és hogy a zsidó vallás, a zsidó nevelés, a zsidó családi élet nevében kizárják azt, hogy a zsidóság bármiképpen is azonosítsa magát a kommunizmus bűntől fertőzött tanaival. […] mi fájlaljuk legjobban, hogy a bolsevisták közül sokan voltak, akik a zsidó fajból származtak. Mi ezeket zsidóknak nem ismerjük el, velük semmi közösséget nem vállalunk és kétszeres jogon átkozzuk őket, mert nagy bűnt követtek el a nemzet ellen és nagy bűnt követtek el a zsidóság ellen is. Hiszen nagy részük rég kilépett a zsidó felekezetből és társadalmilag sem tartoztak ahhoz a magyar zsidósághoz, mely egynek vallotta magát mindig, egynek vallja magát ma is a magyar nemzettel. Keresztény testvéreink! A bolsevista szörnyetegek […] hóhérai a mi sorainkból is szedték ártatlan áldozataikat, terroristáik a mi felekezeteink tagjain is töltötték vérszomjas bosszújukat. Rablóhadjáratuk éppúgy kifosztotta a zsidó kereskedőt, iparost és földbirtokost, mint ahogy koldusbotra akarta juttatni a polgári társadalom keresztény többségét is. […] A magyar zsidóság, bármiképp alakuljanak ezen túl a dolgok, tántoríthatatlan hűséggel fog ragaszkodni e hazához, lelkének minden szeretetével fog csüggni a magyar nemzeten.”
1920. január 4.-én Teleki, Apponyi Albert vezette magyar békedelegációval Párizsba utazott. A külön poggyászkocsiban szállított tárgyalási dokumentáció, az ő irányításával lett összeállítva. A francia fővárosban újabb és újabb térképek, táblázatok, memorandumok kitöltésével küzd a magyar ügy kedvezőbb elbírálásáért, eredménytelenül. 1920. június 4-én Trianonban aláírják, magyar részről kényszerülnek (ezért diktátum) nemzetünk sorsát a mai napig tragikusan megpecsételő békeszerződést. Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,7 millióra csökkent, jóvátétel fizetésére és hadikapacitásunk teljes leszerelésére kötelezték az országot. Védtelenek voltunk, javaink döntő hányadától megfosztottak voltunk, az ország talpra állításában csak saját erőnkre támaszkodhattunk. Akik akkor bíztak a nemzeti megújulás akaratában, az ebből fakadó közös összefogásban, ami hitet és erőt adott nekik, hogy egy létében meggyalázott nép élére merjenek állni, hogy merjenek magyarok lenni, a legnagyobb tiszteletet kell, hogy az utókor részéről kapjanak. E sorsdöntő időszaknak meghatározó egyéniségei, államférfiúi mások mellett Horthy Miklós, Teleki Pál és Bethlen István voltak. Még akkor is, amikor e két utóbbi kinevezett kormányszerepet éppen nem élvezett.
Teleki Pál kétszer volt Magyarország miniszterelnöke:
1920. július 19-től 1921. április 13-ig először,
1939. február 16-tól 1941. április 3-ig, tragikus haláláig másodszor - egyben
1940. december 21-től külügyminiszter is. Mindkét időtartam történelmi jelentőséggel bírt a nemzet számára.
Az első kormányalakítás idején a megcsonkított ország helyzete mind belpolitikailag, mind külpolitikailag tragikusan kilátástalan volt. Közlekedési hálózatunk - mind a közúti, mind a vasúti, mind a vízi (folyami és tengeri) -
a területek leválasztásával szétzilálódott, az ipari termelés a háború előtti felére, a mezőgazdasági az 1913. évi szint 36-73 százalékára esett vissza, termelési ágazatokban - ahol eddig exportőrök voltunk - importőrökké váltunk, a társadalmi csoportok mindegyikének életszínvonala 60-90 százalékkal romlott, miközben az árak az 1914-hez képest a százszorosukra emelkedtek, a bérek alig tizenötszörösére, a pénzromlás mértéke a havi 60 százalékot is elérte. Az elcsatolt területekről több mint 300 ezer ember menekülve özönlött a megmaradt országba. Többségük tisztviselő, értelmiségi volt, akik már csak előző státusuk elvesztése miatt is nehezen élték meg a vagonlakók nyomorát. Nem csoda, hogy a politikai radikalizmus ekkor és később is tért nyert soraikban. A belpolitikai életet erőteljesen megosztotta az államfő kérdése: a legitimisták és a szabadkirály-választók ellentéte.
A külpolitika is kötéltáncon járt: mindennaposak voltak a határincidensek, állandóak voltak a határon kívül rekedt magyarság zaklatásáról, intézményeinek megszüntetéséről, korlátozásáról szóló hírek. Baranya és Dél-Magyarország még mindig szerb megszállás alatt állt, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nem tett le arról, hogy e területeket annektálja. Az antant fenntartotta a blokádot és tovább súlyosbította a Magyarország ellen a „fehérterror” miatt meghirdetett nemzetközi áruszállítási bojkottot.
Ilyen körülmények között alakított kormányt Telki Pál. A Budapesten állomásozó külföldi diplomaták úgy vélték, hogy a kormány csak az átmeneti állapotokat hosszabbítja meg és nem jósoltak neki hosszú életet.
A konszolidációra törekvő kormány – ez ekkor létérdek – első feladatának tekintette az 1920. évi XVII. törvénycikk elfogadtatását, amely révén a kormányzó a házfeloszlatás mellett élhetett a kegyelmezés jogával és az országgyűlés előzetes megkérdezése nélkül dönthetett a hadsereg határokon kívüli alkalmazásáról. Erre azért volt szükség, mert az orosz Vörös Hadsereg gyors ütemben nyomult előre a lengyel síkságon és félő volt, hogy megjelenik a Kárpátok előterében. Ez - hála Istennek - akkor nem következett be.
A belpolitikában a rendteremtés volt a Telki kormány működésének hangsúlya. Az 1921. évi III. törvénycikk az úgynevezett „rendtörvény” egyaránt hivatva volt büntetni a baloldali és jobboldali felforgató tevékenységeket. A törvény természetesen nem csak a szélsőségekre irányult. 1920 novemberében és decemberében a miniszterelnök személyesen állította le Héjjas Ivánnak, később Prónay Pálnak és társainak a Felvidék ellen tervezett gerillatámadásait, sőt a csehszlovák követséggel is közölte a különítményesek terveit.
A konszolidáció alapját vetette meg a földreform végrehajtása is, ahol a földhöz jutás kritériuma a rászorultság volt. Megállapodás történt a kisajátíthatóság mértékében, az Országos Földbirtokrendező Bizottság felállításában és hatáskörében, továbbá pontosan meghatározták a jogosultak körét.
Bár a XXXVI. törvénycikk végrehajtási utasítása már a Bethlen kormány időszakára esik, az érdemi rész Teleki és Nagyatádi nevéhez fűződik. Ennek során az ország 16 millió kataszteri hold földterületéből a kishaszonbérlettel együtt 1.3 millió holdat, azaz a termőföld 8.5%- át osztották fel. Az intézkedés következtében gazdát cserélt föld aránya nagyjából megegyezett a lengyelországi földreform eredményével, viszont elmaradt a csehszlovákiai 16% és a romániai 27% hányadtól. A két utódállam látványos nagylelkűségét az elvett magyar birtokok tették lehetővé. Az országban a több mint 400 ezer földhözjuttatott parasztember tulajdonrészét 1-2 holdas törpebirtok képezte, amely családjával együtt csaknem 2 milliós tömeget képviselt. Meg kell jegyezni, hogy Teleki az 500- 1000 holddal rendelkező középbirtokosokat tekintette a nemzeti lét letéteményeseinek.
Nagy eredménye a kormánynak a trianoni békeszerződés ratifikálásának parlamenti elfogadtatása. Teleki, ekkor mondott beszédében, a békeszerződések legkegyetlenebbikének, rövidlátónak és végzetesnek nevezte Trianont. Hitet tett a toleráns magyar nemzetiségpolitikai gyakorlat mellett és visszautasította, hogy a belpolitikai zavarok miatt az antanthatalmak bírálják a magyar kormányt. Ugyanekkor vádindítványt nyújtott be maga ellen, hogy ezzel is jelezze felelősségét a történtekért. Az indítványt az országgyűlés egyhangúan elutasította.
A Teleki kormány ideje alatt születik az 1920. évi XXV. törvénycikk, amely „numerus clausus” (zárt szám) néven vált közismertté. A törvény a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdasági karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról szólt:
Az 1.§ kijelenti, hogy az 1920 -21- es iskolai évben csak azok iratkozhatnak be felsőoktatási intézménybe és csak olyan számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.
A 2.§ kimondja, hogy „az előző tanévben már beiratkozva volt hallgatók további beiratkozási jogát már nem érinti, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók”.
A 3.§-ban pedig kimondják, hogy a beiratkozási engedélyhez „a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségiekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.
A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban ugyanis tükrözniük kell a Magyarországon élő népfajok arányszámát, ha lehet teljesen, de legalább 90%-ban.
Mennyiben érinti ez a magyarországi zsidóságot?
Az 1920 - ban tartott népszámlálás adatai szerint a Trianon előtti Magyarország területén 932.458 zsidó élt, ebből 468.429 (50.3%) maradt a Trianon utáni területen. Az összlakosságon (7840832) belüli arányuk 6.2% lett.
1920-ban Magyarország felsőoktatási rendszere ugyanaz volt, mint az első világháború végén. Az itt tanulók számának növekedése a statisztikai adatok szerint a világháború alatt következett be. A területi veszteség után azonban az ország gazdasági helyzete nem engedhette meg, hogy nem létező állásokra képezzenek ki embereket. Rengeteg hivatalnok és értelmiségi jött át az anyaországba a Trianonban elvett területekről is, akik a munkanélküliek számát növelték. 1920-ban Magyarországon túl sok ügyvéd, orvos és újságíró élt és nem akarták szaporítani e területeken a diplomások számát. Kétség kívül a zsidóságot érzékenyen érintette a „numerus clausus”, elsősorban azokon a szakterületeken, amelyek körükben kedveltek voltak, így például a jogi és orvosi területeken. Ennek ellenére a tanulni vágyók megtalálták a továbbtanulás lehetőségét mind az országon belül, mind az országon kívül.
A Teleki kormány az ország gazdasági konszolidációjára vonatkozóan négy intézkedést tekintett elsőrendűnek:
1. Az államháztartás hiányának megszüntetését.
2. A bankóprés leállítását.
3. A magyar valuta hozzákapcsolását valamely nagy fizetőeszközhöz.
4. Ezzel párhuzamosan a földreform megvalósítását.
A program eredményei erősen fokozták a kormány iránti bizalmat és javították a közhangulatot.
1921 áprilisában a parlamenti pártok viszálya kormányválságot idéz elő, Teleki lemond, amihez hozzájárulhatott az első királypuccs kísérlete is, amiben egyesek kétes szerepet tulajdonítottak neki.
Teleki munkásságának elkövetkező 18 évét a revízió és a nemzetnevelés szolgálatába állította. Már 1921 májusában nyugat-európai körútra indult nem hivatalos magyar kormányküldöttként. Párizs érintésével Londonba utazott, hogy a határkiigazítások megtárgyalására vonatkozó Millerand-féle kísérő levél érvényességéről, Nyugat-Magyarország és a magyar kisebbségek kérdéséről tárgyaljon, továbbá megpróbáljon bizonyos enyhítéseket elérni a békeszerződés végrehajtásában. Sajnos nem járt sikerrel.
Augusztusban az Egyesült Államokba utazott. Előadásaiban Magyarország történelméről, nemzetiségi és gazdasági viszonyairól és a háború utáni Közép-Európa új helyzetről beszélt. Gondos dokumentációval, térképekkel és táblázatokkal próbált szólni a Kárpát-medence nemzetiségi viszonyairól. Legfontosabb elve az volt és e mellett mindvégig kitartott, hogy a nemzetiségek problémáit nem lehet „ egy kaptafa szerint” rendezni, mert minden egyes népcsoport problémáira egyedi megoldást kell találni. Látszólag tudomást sem véve a Trianoni békeszerződésről, geográfiai alapon javaslatot tett a Kárpát- medence új közigazgatási beosztására.
A revízió estén nem számolt Horvátország, Szlavónia, a Lengyelországhoz tartozó Árva és Szepes megyei területek, illetve Pozsony vármegye Kis –Kárpátokon túli területei és a Muraköz visszaszerzésével. E néhány száz négyzetkilométernyi veszteségtől eltekintve a teljes revíziót tartotta szem előtt. Másrészt a közigazgatási területeket úgy alakította ki, hogy szükségszerűen a nemzetiségi többségű területek gazdaságilag a központi magyarlakta területek felé gravitáljanak. Nem tudni, hogy a hallgatóság miként vélekedett az elképzelésről.
Teleki Pál az 1926-os választásokon - pártonkívüli képviselőként - Szegeden indult. Kampánybeszédében a jóvátétel kérdésével foglakozott és úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság tragikus állapotában a jóvátételt meg kell tagadni, ”hiszen Magyarország már megfizette a reparációt elszakított területeivel”. 1926-ban a Központi Statisztikai Hivatalban alapította meg az Államtudományi Intézetet egyetlen, de óriási feladat végrehajtására; a Trianon utáni utódállamok - azaz tulajdonképpen Közép-Európa területére vonatkozóan - mindenfajta statisztikailag feldolgozható adatok, információk összegyűjtésére.
1920 októberétől az elitnevelés helyének számító Eötvös Kollégium kurátora, 1922 júniusától Magyarország főcserkésze lett. A cserkészetben látta meg azt a modellt, amely az általa annyira szorgalmazott nemzetnevelés egyik hatékony eszköze lehet.
Nem lehetett a húszas-harmincas években nélküle cserkésztalálkozót elképzelni. A magyar cserkészet legnagyobb eseménye az 1933-as Gödöllői Világtalálkozó megszervezésében és nemzetközi sikerében is jelentős része volt. Teleki maga is sokat tanult a mozgalomtól. Büszkén mondta mikor ismét 1938-ban az Imrédy kormányban kultuszminiszterként állt a parlamentben: ”Amióta utoljára voltam ezen a helyen, nevelésen mentem keresztül. Ezt a nevelést a magyar gyermekek végezték el rajtam, mint cserkésztiszten”
Teleki miniszterelnöksége idején a XXX. törvénycikk felállította a Budapesti Tudományegyetem Közgazdasági Karát, amelyben a leköszönt miniszterelnök kapta meg a gazdaságföldrajzi tanszék vezetését. Azt követően, hogy 1934-ben a kart összeolvasztották a Műegyetemmel, 1937-38-ban a rektori tisztet is betöltötte. A szerbutcai tanszék volt az egyik kiinduló bázisa annak a nagyszabású hálózatépítésnek, amelyet Teleki ezekben az években kezdett meg. Számtalan funkciót vállalt, többek között: a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének tanár elnöke, az Ösztöndíj tanács és a Közoktatási tanács elnöke és így tovább. Támogatta a budapesti egyetemen működő Falukutató Intézetet, a Széchenyi Szövetség ez irányú munkáját, a Magyar Társaság Falukutató tevékenységét és az öregcserkészek falujárását. Teleki segítette Györffy István és Magyari Zoltán kezdeményezését, amely életre hívta a Táj és Népkutató Központot. Az intézmény első ténykedésének egyike -kiállítás a magyarországi fölbirtokviszonyokról - belpolitikai vihart gerjesztett, mivel óriási pannók mutatták be a hazai birtokmegoszlást és az egészséges társadalom érdekében földreformot hirdettek. Ez sokaknak természetesen nem tetszhetett és Teleki javaslatára a kiállítást bezárták. A kiállítás szervezői közül senki sem látta kárát az incidensnek.
Kultuszminisztersége alatt óriási lehetőséggel kínálta meg a sors. Részt vehetett annak a békeszerződésnek a korrekciójában, amely ellen rengeteg energiát áldozva küzdött. A müncheni konferencián 1938. szeptember 29-én négy nagyhatalom; Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország megállapodtak abban, hogy Csehszlovákia többségében német lakta területe – a Szudéta vidék – Németországhoz kerül. A döntés egyik záradéka kimondta, hogy a Magyarországnak és Lengyelországnak átengedendő területekről három hónapon belül döntést kell hozni vagy újabb döntőbíráskodásra kerül sor. Október 9. és 13. között folytak a tárgyalások, a magyar delegációt Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki vezette.
A tárgyalások nem vezettek eredményre, a felek négyhatalmi döntőbíráskodást kértek. Így került sor 1938. november 2.-án az első bécsi döntésre, amely felvidék déli szegélyét, 11927 négyzetkilométert ítélt meg Magyarországnak egymillió hatvanezer lakossal. A magyar statisztika szerint ennek az állománynak 86.5 százaléka, a csehszlovák szerint csak 53 százaléka volt magyar anyanyelvű. Az ünnepélyes bevonuláskor Teleki cserkészegyenruhát viselt, hogy így tisztelegjen a komáromi bencés gimnázium cserkészei előtt, akik októberben szimpátiatüntetést rendeztek az ott tárgyaló magyar delegáció mellett.
1939. február 16.-án Teleki Pál megalakítja második kormányát átvéve Imrédy összes miniszterét, csak az általa odahagyott vallás- és közoktatásügyi tárca élére hívta vissza Hóman Bálintot.
Magyarország 1939. február 24-én csatlakozik az Antikomintern Paktumhoz, mire a Szovjetúnió felfüggeszti diplomáciai kapcsolatait az országgal. Ugyanakkor a kormány betiltja a Magyar Nemzetiszocialista Párt, a Hungarista Mozgalom és a Hungarista Párt működését, a párthelyiségeket lezárja, a szervezetek iratanyagát lefoglalja és számos szélsőjobboldali aktivistát internál.
Az ekkor a legfontosabb külpolitikai probléma Kárpátalja kérdése volt. Teleki személy szerint is nagy jelentőséget tulajdonított a területnek: egyrészt gazdasági és természetföldrajzi szempontból volt fontos számunkra a Tisza forrásvidékének birtoklása, másrészt szükség volt a közös lengyel-magyar határra. A németek diplomáciai támogatásával a magyar csapatok március 17- én elérték az ezeréves magyar határt. Kárpátalja elfoglalásával Magyarország újabb 12.000 négyzetkilométerrel és 670.000 lakossal gyarapodott, melynek 5%-a volt magyar nemzetiségű. Teleki autonómiát kívánt adni Kárpátaljának, Kárpátaljai Vajdaság megnevezéssel. Előterjesztése meghiúsult.
Teleki első külföldi útja külügyminisztere társaságában Róma és Berlin volt. Hitler nyíltan jelezte, hogy következő célpontjuk Lengyelország lesz. Teleki levélben közölte Hitlerrel, hogy Magyarország semmiképpen nem vesz részt egy Lengyelország elleni akcióban. A kormány következetes volt, amikor a németek kérték lengyelek elleni utánpótlásuk biztosítására Kassa-Nagyszalánc-Velejte vasútvonal magyar területű használatát, Telki kormánya nevében az engedélyezést megtagadta.
Telki nemcsak titokban szervezett magyar légiót akart küldeni Lengyelországba, hanem befogadta a lengyel menekülteket is. Katonatiszteket (ők alkották később az angliai lengyel légió magját), polgári személyeket, közöttük számos zsidót. Egyes katonai alakulatok zárt rendben lépték át a határt. Az érkezés tömegessé vált, amikor a Szovjetúnió hátba támadta a harcoló Lengyelországot. A menekültek száma 100-150 ezer főre tehető. A német megszállásig szabad Lengyelországnak diplomáciailag el nem ismert, de a kormány által eltűrt képviselete működött Magyarországon. Szovjet megtámadása idején a kormány nemcsak fegyverszállítással, de harcoló légió kiküldésével is támogatni kívánta a harcoló Finneket. Bevetésre nem került sor.
1940 augusztusában megkezdődnek a magyar-román tárgyalások az elcsatolt területek visszaadása érdekében. A román fél nagyhatalmi döntőbíráskodást kér, melynek eredménye Németország és Olaszország részvételével meghozott második bécsi döntés 1940. augusztus 3-án, melynek eredménye, hogy Magyarország visszakapta Erdély északi felét, 43 ezer négyzetkilométeren 2,5 millió lakossal, melynek 51 százaléka volt magyar. A román külügyminiszter a hír hallatára elájult. Teleki sem volt megelégedett, hiszen ennek fejében aláírni kényszerült a Volksbund elismerését jelentő német-magyar kisebbségi egyezményt.
Magyarország 1940. december 12-én külpolitikai nyitottságunk érdekében, határozatlan időre szóló barátsági szerződést kötött Jugoszláviával. A magyar külpolitika számára létfontosságú lett volna Jugoszlávia függetlensége. Jugoszlávia 1941. március 26-án csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez, emiatt 27-én puccsal megdöntik a Cvetkovic-kormányt. A hír hallatára Teleki kétségbeesve Szatmárról azonnal Budapestre jön, ahol már várja Sztójay Döme berlini magyar nagykövet Hitler üzenetével, amelyben Berlin felajánlja valamennyi 1918-ban Jugoszlávia javára elveszített magyar terület visszaadását, cserében Jugoszlávia elleni Magyar katonai együttműködést kér.
Horthy az újabb revíziós lehetőség reményében engedélyt ad a katonai tárgyalások megkezdésére.
A tárgyalásokat magyar részről vitéz László Dezső vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke vezeti, akinek önéletrajzi visszaemlékezését idézem:
„1941. március havában a vezérkar főnöke legfelsőbb helyről utasítást kapott, hogy lépjen érintkezésbe a német vezérkar főnökével, a balkáni hadjáratba való bekapcsolódás és Délvidék megszállása körüli kérdések tisztázása érdekében. Ha jól emlékszem mindezek a kérdések előzőleg már miniszter- és koronatanácsokon tárgyaltattak és most csak a katonai részletek megállapításáról volt szó. Ez alapon kellett az 1.vkf osztálynak egy hadműveleti tervet kidolgoznia. 1941. március közepén vitéz Náday István vezérőrnagy hadműveleti csoportfőnöki beosztásból Szegedre került csapatszolgálatra dandárparancsnokként. Utódjául én lettem a Kormányzó Úr által kinevezve. Március 30.-án érkezett Budapestre a német vezérkar főnökének küldöttje, Paulus tábornok a német vezérkar hadműveleti csoport főnöke személyében. Werth vezérezredes a vezérkari főnök helyettes jelenlétében adta meg a tárgyalási és megbeszélési alapokat Paulus tábornoknak és nekem. A részleteket az osztályvezető közreműködésével nekem kellett Paulussal együtt rögzíteni. Április elején számtalan minisztertanács volt, hogy ezek milyen kérdéseket tárgyaltak nem tudom. Az eredményt március 31-én délben jelentette Werth vezérezredes a Kormányzó Őfőméltóságának, aki a tervvel egyetértett és azt jóváhagyta. Ennek birtokában Paulus tábornok visszautazott Berlinbe, a magyar vezérkar főnöke pedig kérte a kijelölt segédtestek mozgósítását a kormánytól, valamint előkészítette ezek vasúti kivonulását a Duna – Tisza közében és a Baranyai háromszögben. Április elején számtalan minisztertanács volt, hogy ezek milyen kérdéseket tárgyaltak nem tudom. Annyit tudok biztosan, hogy egyikről a vezérkar főnöke, a kormányelnök Teleki Pál gróf által aláírt történelmi okmányt hozott magával és átadta azzal, hogy ezt a hadműveleti osztály emlékirat gyűjteményében gondosan meg kell őrizni. Ez az okmány magában foglalta, hogy Magyarország és kormányának politikai célkitűzése változatlanul pozitív, vagyis Nagy Magyarország megteremtése az elszakított területek visszaszerzése által. A pontos szövegre már nem emlékszem vissza. A legutolsó minisztertanács eredményéről pedig a vezérkar főnöke velem azt közölte, hogy Teleki Pál gróf a balkáni hadjáratba való bekapcsolódás mellett döntve olyan harcias és katonás beszédet mondott, hogy még a vezérkar főnöke sem mondhatott volna ennél jobbat, katonai és nemzeti érvekkel alátámasztóbbat. E nap estéjén (1941. ápr.2) vacsora és fogadás volt a Honvédelmi Miniszter Úrnál vitéz Bartha Károly vezérezredesnél. E fogadáson én is jelen voltam, Teleki Pál gróf és társaságában bridgeztem. Teleki Pál igen megelégedetten nyilatkozott nap eredményéről és vidám volt. Éjfél után távozott. Másnap kellett volna minisztertanács eredményét a Kormányzó Úrnak formailag előadnia a tavaszi állatvásár megnyitási ünnepség szünetében. E helyett a hajnali órákban öngyilkosságot elkövetve távozott az élők sorából. Mi katonák mindmáig nem tudtuk meg cselekedetének indító okát. Az amerikaiak által megszállt Spitál am Phirne-ben a Magyar Nemzeti Bank kitelepített részlegénél egy teleki-féle okmány másolatát olvastam át futólag, melynek a lényege az, hogy nem mulaszthatta el a magyar kormány az erdélyi és délvidéki kérdés megoldását a háború közepette sem, mert senki sem vállalhatta volna az utókor és a történelem előtt azt a megoldást, hogy a háború utáni időkre tolja ezt ki, mint ahogy ez az eredetileg tervezve volt. Az okmány eredetijét az amerikaiak lefoglalták.”
Április 1-én összeült a Legfelső Honvédelmi Tanács, ahol Teleki indítványát elfogadják, azaz a katonai akció feltételei a következők:
1. A magyar csapatok csak a horvát önállóság kikiáltása után léphetnek akcióba, amikor Jugoszlávia formailag már megszűnt létezni és Délvidéken hatalmi vákuum keletkezett.
2. Magyarország csak korlátozott mozgósítást rendeljen el olyat, amilyet az esetleg fenyegetett délvidéki magyarok védelme megkíván.
3. A magyar csapatok nem kerülhetnek német alárendeltségbe.
4. A magyar csapatok nem tevékenykedhetnek az ezeréves magyar határon túl.
Április 2-án Telekit három befolyás éri:
• London figyelmeztet, amennyiben Magyarország bármilyen feltételekkel részt vesz a Jugoszlávia elleni hadműveletekben, ez angol részről hadüzenetet von maga után.
• Horthy telefonon közli a miniszterelnökkel, hogy az előző napi feltételeket részben figyelmen kívül kénytelen hagyni német nyomásra.
• Tudomására jut a német- magyar katonai egyezmény hadműveleti tervének valós mérete.
1941.április 2-ról 3-ára virradó éjszaka meghal. Önkezével? Gyilkosság áldozata?
Még ma sem tisztázott.
Teleki és a zsidótörvények:
A magyar közvélemény jelentős részében az tudatosult - egyes orgánumok mindent meg is tettek és tesznek ennek érdekében - hogy Teleki Pál az első és második zsidótörvény kezdeményezője és végrehajtója volt.
Mi a valóság?
Az úgynevezett első zsidótörvény: az 1938. évi XV. Törvénycikk, amely a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szól (kamarai törvénynek is emlegetik). A törvény a sajtókamara, a szín- és filmművészeti kamarák felállítását határozza meg, melyeknek feladata: az újságírás és lapkiadás, illetőleg szín- és filmművészet körében a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása és biztosítása. A kamara kötelékébe tartozók testületi és szociális érdekeinek képviselete, hivatásuk erkölcsi színvonalának és tekintélyének megóvása a hivatásuk gyakorlásával járó jogok védelme, kötelességeik teljesítésének az ellenőrzése, felettük fegyelmi hatóság gyakorlása, állásfoglalás és javaslattétel az újságírásra és a lapkiadásra, illetőleg a szín- és filmművészetre vonatkozó kérdésekben.
A kamarák tagjaiul zsidók csak olyan arányban vehetők fel, hogy számuk a kamara összes tagjai számának húsz százalékát ne haladja meg. Ugyan ez vonatkozik az ügyvédi, mérnöki és orvosi kamarákra is.
Ugyan ez a törvénycikk tartalmazza, hogy a vállalatok meghatározott körénél, amelynél a tisztviselői, kereskedősegédi vagy más értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma tíz vagy ennél több, zsidókat csak olyan arányban szabad alkalmazni, hogy számuk a vállalatnál az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számának húsz százalékát ne haladja meg.
E törvénycikk a Darányi- kormány ideje alatt fogalmazódott. Teleki e kormány
Vallás és Közoktatási Minisztere, és amellyel kapcsolatban a népbírósági perében Imrédy Béla - aki akkor a Darányi kormány Gazdasági Minisztere volt - a következőket mondta:
„Az I. zsidótörvény tekintetében a formába öntés első kísérlete tőlem származott, az elgondolás a minisztertanácsok közös munkája volt.
Az I. zsidótörvény javaslatával előállott intézkedésre szükség volt, mert ha nem történik intézkedés, a komoly építőmunka a politika, a társadalom és a közgazdaság terén lehetetlenné vált volna és az antiszemita hullám, amelyet a Német Birodalom határainak a Fertő-tóig való keletre tolódása hatalmasan felkorbácsolt olyan légkört és e légkörben olyan kilengéseket eredményezhetett volna, amelyek kerülendők voltak. Villámhárító volt ez a törvény a maga nem egész rendszeres és az antiszemita érzelmű lakosság elképzeléseit távolról sem kielégítő rendelkezéseivel. Igyekeztem a problémának a magját objektíven felderíteni és a magyarországi antiszemitizmus okait logikusan rendszerbe foglalni. Ezt most a következőkben tehetem meg. A zsidóság részaránya Magyarországon 6-7%. Ahol Európában ilyen magas volt az arányszám, mindenütt volt zsidóellenesség, mely sokféleképpen pogromokban tört ki. Nálunk személy- és vagyonbiztonságot pogromok szerencsére soha nem zavarták, de az ellenérzés állandóan megvolt. Állandó volt a zsidók beáramlása az északkeleti és keleti határvidéken.
Ezek az újonnan jöttek itt magasabb életstandard felé törtek, vagyongyűjtésre törekedtek, sokszor bizony alacsony üzleti morált mutattak. A zsidóság arra irányuló törekvése, hogy a magasabb gazdasági és társadalmi rétegekbe bejusson oda vezetett, hogy 1927-ben a 2 millió pengős vagyonnál többel rendelkező bankárok, iparmágnások, parlamenti képviselők 33.8%- a zsidóság soraiból került ki. Zsidó volt az orvosok 50, az ipari tisztviselők 33.4, a kereskedelmi alkalmazottak 52.8, a szabadfoglalkozású értelmiségiek 34.2%-a. 1935-ben az ügyvédek 49.2, a mérnökök 33, az orvosok 38%-a. 1441 budapesti lapszerkesztő és hírlapíró közül 508, azaz 35.3%, 1269 színész közül 339 azaz 28,7%, a 721 nagyipari vállalattulajdonosból 357 fő, vagyis 49.5% volt zsidó. A 152 nagykereskedelmi vállalatból 120, vagyis 78.9% volt zsidó kézen. 1938-ban a budapesti jogászok 60, a vidékiek 52%-a - ezen belül az évi 25 ezer pengőnél többet kereső jurátus elit tagjainak 64%-a - volt zsidó. A középosztály tehát mindinkább nehezen elviselhető konkurencia nyomása alá került, amely védekezésre késztette. Maga erre nem volt képes, kivált a történelmi osztály, tehát az államtól várták, később követelték a zsidók visszaszorítását szerves intézkedések útján. Maga az a tárgyi tény, hogy sok volt a magas standardon élő zsidó középosztálybeli, akiknek gyakran hivalkodó életmódját az ország gazdaságilag és társadalmilag egyre nehezebben viselte el, és akik sorait ritkítani kellett és kellett volna akkor is, ha nem lettek volna zsidók, vagyis más szóval a jövedelemelosztásba bele kellett volna nyúlni. Szerintem - mondja Imrédy- ez a nagyfogyasztó zsidó középosztály a maga túlméretezettségével volt a zsidók visszaszorítását indokoló egyik legfontosabb tényező.
A zsidókérdést aktuálisnak tartó és mélyebben gondolkodó magyar társadalomszemlélet és a politikusok a zsidókérdés egy másik vonatkozását látták. Ezek a zsidóságot illetően távol tartották maguktól a primitív faji szemléletet, amely a zsidóságban valami alacsonyabb rendű lényt látott. Nem, ők a zsidót olyan értékes emberfajnak tekintik, mint magukat, de értékei és hibái mások mint a mienk, amiről nem tehetünk, és ők sem tehetnek. Ez a „más”, ez a különbség ott lesz igazán veszélyes, hol a nemzet szellemi és politikai életének irányításáról, illetőleg befolyásáról van szó. A magyar szellemet akarták más szellemiség befolyása ellen védeni, illetve azt a szellemiséget visszaszorítani. Mivel pedig a zsidóság, a színház, mozi, újságírás és művészeti pályák terén egyre nagyobb számban és igénnyel lépett fel, ez ellen akartak küzdeni. Ugyan ez vonatkozik a politika és a közigazgatás területére is.”-
Az úgynevezett II. zsidótörvény az 1939. évi IV. törvénycikk, a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szól. A törvényjavaslatot Imrédy Béla nyújtotta be, az elfogadása pedig Teleki miniszterelnöksége alatt történt. Imrédy a népbírósági tárgyaláson a következőket mondta: „A II. zsidótörvény javaslata, amely már erős közeledést mutat a faji meghatározás felé, azzal a céllal jött létre, hogy a zsidókérdést nyugvópontra juttassa. Egyes intézkedései ellen lehet kifogást emelni, lehet szigorúnak mondani, de egy bizonyos, öt évig kibírtuk vele, a zsidóság tűrhető helyzetben volt, megélhetését megtalálta, sőt a magyar rendezés annyival humánusabb, annyival célszerűbb volt, mint Európa többi államainak zsidó-szabályozása, hogy a környező államok zsidósága hozzánk törekedett.
Ha a háború csak egy évvel hamarabb végződik a törvény oltalma alatt hazai zsidóságunk átvészelte volna a háborút. Az az ellenvetés, hogy nem kellett volna semmit csinálni, hanem szembeszállni a zsidóellenes agitációval, nem helytálló. Ugyanis nem csak hangulatoktól fűtött agitációkról volt szó, hanem olyan tényekről, amelyet az agitáció csak felhasznált. Az agitációs okokat meg kellett szüntetni (a II. zsidótörvény rendelkezései a fent felsorolt okokhoz kapcsolódnak), hogy az agitáció ürességét mindenki meglássa, és belenyugodva a tett intézkedésekbe az agitációval élő mozgalmaktól elpártolva odaszegődjék a konstruktív politika zászlajához. Így értendő az is, hogy a második zsidótörvény egyik célja a tömegek megnyerése volt, de az egészséges megnyerés, vagyis a meggyőzés volt, vagyis a szenvedélyek lecsillapítása.”
Ezek után felvetődik a kérdés; ha a népbírósági tárgyalások folyamán a zsidótörvényekkel kapcsolatban a vádhatóság Teleki nevét kiemelten meg sem említi, akkor mi ez a szörnyű gyűlölet, ami hetvennyolc évvel a halála után ellene irányul? Csak abban reménykedem, hogy ez nem egyéb, mint a tárgyi ismeretek nagy fokú hiánya.
Teleki Pál - ez a különös modorú zárkózott ember - Magyarország Miniszterelnöke a Sándor palotában ( ez az akkori miniszterelnökség épülete) titkos szervezetet hoz létre titkos tevékenység végzésére.
Ennek a tevékenységnek a lényege, hogy az egyre növekvő náci veszedelem és mind nagyobb méreteket öltő hazai volksbundista, valamint nyilas propagandával szemben Európában egyedülálló módon központilag irányított úgynevezett Nemzetpolitikai Szolgálatot szervez. A Sándor palota ez által a földalatti német és nyilas ellenes tevékenység titkos műhelye lett. De miért volt erre szükség kérdezhetnénk, amikor kezébe volt a hatalom, a nyilas lapokat kivéve rendelkezett a sajtóval, befolyást gyakorolhatott a filmre, rádióra, társadalmi szervezetekre?
Ez azonban csak látszatra így igaz, írja közvetlen munkatársa Molnár Sándor visszaemlékezésében. „A valóság egészen más. Annyira más, hogy a miniszterelnök nem is ura a helyzetnek. Hatalmas erők fogják le a kezét. Mégis cselekednie kell, hogy zátonyra ne fusson a hajó. És hirdetnie kell legtitkosabb gondolatait a legkényesebb problémáról: a német – magyar viszonyról és a ránk nehezedő német nyomásról. Az ország veszélyeztetése nélkül teheti ezt nyíltan? Nem. Nos, ezért fordult szokatlan eszközökhöz. Ezért mondja és cselekszi nemegyszer az ellenkezőjét annak, amit kifelé, hivatalosan tenni és mondani kényszerül.”
Így a Nemzetpolitikai Szolgálat is kifelé szociál- és irodalompolitikai tevékenységet végez, befelé azonban a legkíméletlenebb náci-német- és nyilasellenes propagandaháború titkos bázisa. A szolgálat foglalkozik a nemzetiségi vidékek és a szórványmagyarság problémáival, figyeli a film, a színház, a rádió és a képzőművészet tevékenységét, a főváros és a vidék sajtóját, foglalkozik az ifjúsági szervezetekkel, az ipari és a bányatelepek szellemi életének vizsgálatával és fejlesztésével. Ehhez kapcsolódik a Vándorkönyvtár hálózatának a kiterjesztése és a Nemzeti Könyvtár népművelő sorozat kiadása. Több mint ötszáz kiskönyvtár futott az országban. A Nemzeti Könyvtár füzetei harmincezres példányba jelentek meg Illyés, Nyírő, Kodolányi, Tamási, Veres, Jókai, Mikszáth, Krúdy, Tömörkény és még sokan másoktól fémjelezve. Teleki elérte célját a magyar szépirodalom akkor legyőzte a ponyvát.
A láthatatlan tevékenység szükségességének indoklásául Teleki a munkában résztvevők előtt felvázolja a magyar társadalom siralmas osztódottságát és megjelöli az úgynevezett középosztály és harmadik rend mindazon kategóriáit, amelyekre hatni akar, amelyek lelkiségét, szellemiségét formálni, védelmezni kívánja a koreszmék gyilkos mikrobáitól. „Hatalmas tömeg ez, mondja, a legfőbb jellemvonása, hogy képtelen önálló gondolkodásra, ennélfogva a legkönnyebben ki van téve a fertőzésnek. A fertőzés melegágya a középosztály alsó kategóriáiban, így az állami, megyei, városi közigazgatás segédhivatalaiban van továbbá a szervezetlen ipari munkásság köreiben, a bányavidéken, a nincstelen parasztság között és legfőképpen a kispolgári réteg, felfelé igazodó, önző és műveletlen tömegében lelhető fel”.
„Több milliós tömeg ez. A tömegek gyors és gyökeres reformokat várnak tőlem. Van nekem ehhez elég hatalmam? Én mindenesetre későbbre gondolom, a nyilasok viszont azonnalra ígérik. Könnyű nekik! S miközben rohamra indulnak a hatalom hőn áhított pártjai felé, vitorláikat erős nyugati szél dagasztja, Hogyan lehet felfogni a rohamot, menteni a szakadozó partokat? Csak az öntudat erejével. Ezt az erőt kell fokoznunk, védenünk. Széleskörű, kitartó népműveléssel és céltudatos felvilágosító munkával. A tömegek politikai befolyását azonban sokszor eredményesebben végzi el egy - egy bizalmasnak minősülő hír, egy engedély nélkül megjelenő brosúra, falragasz, körlevél és főleg a röplap. Csak meg kell keresni a bizalmas hír terjesztésére alkalmas személyt.”
És ez sikerült! Harminc ezer személy vállalta a munkát. A Közérdekű Levelekben a legidőszerűbb kérdésekről tájékoztatják az olvasókat: mi lesz velünk, hogyan alakul a mi sorsunk? Mit akar a hazai németség, mit tervez a Volksbund? Hol a határa a nemzetiségek önállósági törekvéseinek? Mi az értelme és célja a nemzetszocialista eszméknek, mit akarnak a nyilasok, főleg a nácibérenc Szállasi- Hubay csoport?
Ezzel szemben milyen az igazi magyar út, mit kell tennünk, ha minket is belesodornak a háborúba?
Hogyan őrizhetjük meg semlegességünket és magyar életformánkat az égő Európában?
Ezt is vállalta Teleki, tetteit kötelességének tudva. Az őrjöngve támadók előtt ezek nem ismertek?
Végezetül Teleki hitvallását meghatározó néhány idézetet közlök elhangzott beszédeiből, írásaiból:
• A nemzetnek három fő kincse van: a nemzet becsülete, függetlensége és nagysága.
• Mi minden korban meg tudtuk állnia helyünket Európában, és minden korban magyarok is tudtunk maradni. Ez a mi utunk a jövőben is.
• A magyar életformája szerint éltünk, akármi történt körülöttünk Európában. Magyarok maradtunk és ezzel adtunk a legtöbbet Európának.
• A mi feladatunk ezekben a rettenetes időkben a világgal szemben az, hogy megtartsunk egy nemzetet a világnak.
• A magyar világnézet három részből, három tényezőből tevődik össze: Az egyik a magyarság, a magyar mivoltunkból származó elem, a másik az európai elem és a harmadik a kereszténység.
• Tudom, hogy a magyarnak nehéz összetartást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk mondván „most pedig ezt megcsináljuk” csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időben élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy „most pedig összefogunk”.
• Ezt kell tennünk ma is, ez az egyetlen lehetőségünk, hogy történelmünk mélypontjáról kimozduljon a nemzet!
dr. László Jenő
Elhangzott MAG 2004 április 13-i összejövetelén
*****
A magyarok génállománya és az őstörténetek
A 2000-ben elvégzett Semino-féle, genetikai vizsgálatsorozat, Y-kromoszómás kutatási eredményei szerint:
- A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja.
- A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18,
- 11 %-a az EU-7,
- és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.
Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak utódja." (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.)
További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak az, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14) jelű gén a magyarokból teljesen hiányzik! A honfoglalóknál hét mintából kettő esetben tudták kimutatni ezt a bizonyos Tat markert, ami uráli, vagy ha a jelenleg rendelkezésünkre álló archeogenetikai adatokat veszünk figyelembe, Belső-Ázsiába az ázsiai hunok irányába mutathat.
"2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:
1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak!!
2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus - őskőkori genetikai marker, a magyarokban, legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal).
3. A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép. (Mit mondott Zrínyi?: Horvát vagyok, tehát magyar! Zrínyi a szkíta jogfolytonosság okán még tudta mit beszél.)
Genetikailag olyan, hogy "indoeurópai" nem létezik. Nincs "szláv" sem, csak "európai", és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag európai, sőt, "őseurópai". (Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az!)
Géneket nem lehet "kölcsönözni", "átvenni", hamisítani, csak és kizárólag örökölni! "A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg." - olvashatjuk a Magyar Tudomány említett számában. Fontos észrevenni: a székely és a magyar nem különbözik egymástól!
Már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt."
Az un. Honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé. Az Eu19 haplotípussal kapcsolatosan megemlítendő, hogy az nem csak Európában fordul elő. Tekintélyes frekvenciákkal találkozhatunk Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában is, ahol egyébként a marker legnagyobb gyakoriságát éri el. Ezek azok a területek, ahol a szkíta, szaka, sumer, hun, szabír, pártus stb. kultúra kisugárzott és történetileg, régészetileg is kimutatható a jelenléte.
Megállapítható, hogy az őstörténet kutatás egyiptomi, indiai, sumer, ázsiai elemei egy közel 50.000 éves nép, a királyi szkíták, vagy szaknyelven szólva az EU19 haplotipus kulturális epizódjai. Ezért a magyar nem származik sem a sumertól, sem az egyiptomitól, sem az ázsiai népektől, hanem az EU19 génállományú, Őseurópai, ősnép alkotott az említett helyeken civilizációkat, birodalmakat, az adott helyi populációkkal közösen.
Ezért van az, hogy a nagyon szembetűnő azonosságok mellett, karakterisztikus különbségeket mutatnak fel ezek az ősi kultúrák. Az azonosságot az EU19 őseurópai nép alapkultúrája adja, az egyedi ízt, pedig a helyi lakosság kultúrája adja.
Ettől különbözik az etruszk, a pelazgtól, a föníciai a sumertól, az indiai szaka az ázsiai huntól, az ír kelta a Kárpát-medencei keltától. Ettől más az egyiptomi, a hurrita, a káld, a méd és a pártus, de az EU19 genetikai és kulturális információs tartalma köti őket össze.
Az Eu19-es haplotípus génfrekvencia térképe Európában Semino és mtsai közleménye alapján.
- A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja.
- A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18,
- 11 %-a az EU-7,
- és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.
Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak utódja." (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.)
További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak az, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14) jelű gén a magyarokból teljesen hiányzik! A honfoglalóknál hét mintából kettő esetben tudták kimutatni ezt a bizonyos Tat markert, ami uráli, vagy ha a jelenleg rendelkezésünkre álló archeogenetikai adatokat veszünk figyelembe, Belső-Ázsiába az ázsiai hunok irányába mutathat.
"2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. A magyar népesség vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:
1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak!!
2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus - őskőkori genetikai marker, a magyarokban, legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal).
3. A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép. (Mit mondott Zrínyi?: Horvát vagyok, tehát magyar! Zrínyi a szkíta jogfolytonosság okán még tudta mit beszél.)
Genetikailag olyan, hogy "indoeurópai" nem létezik. Nincs "szláv" sem, csak "európai", és értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. A magyar nép genetikailag európai, sőt, "őseurópai". (Természetesen a nyelvünk is és az írásunk is az!)
Géneket nem lehet "kölcsönözni", "átvenni", hamisítani, csak és kizárólag örökölni! "A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg." - olvashatjuk a Magyar Tudomány említett számában. Fontos észrevenni: a székely és a magyar nem különbözik egymástól!
Már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt."
Az un. Honfoglalók csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé. Az Eu19 haplotípussal kapcsolatosan megemlítendő, hogy az nem csak Európában fordul elő. Tekintélyes frekvenciákkal találkozhatunk Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában is, ahol egyébként a marker legnagyobb gyakoriságát éri el. Ezek azok a területek, ahol a szkíta, szaka, sumer, hun, szabír, pártus stb. kultúra kisugárzott és történetileg, régészetileg is kimutatható a jelenléte.
Megállapítható, hogy az őstörténet kutatás egyiptomi, indiai, sumer, ázsiai elemei egy közel 50.000 éves nép, a királyi szkíták, vagy szaknyelven szólva az EU19 haplotipus kulturális epizódjai. Ezért a magyar nem származik sem a sumertól, sem az egyiptomitól, sem az ázsiai népektől, hanem az EU19 génállományú, Őseurópai, ősnép alkotott az említett helyeken civilizációkat, birodalmakat, az adott helyi populációkkal közösen.
Ezért van az, hogy a nagyon szembetűnő azonosságok mellett, karakterisztikus különbségeket mutatnak fel ezek az ősi kultúrák. Az azonosságot az EU19 őseurópai nép alapkultúrája adja, az egyedi ízt, pedig a helyi lakosság kultúrája adja.
Ettől különbözik az etruszk, a pelazgtól, a föníciai a sumertól, az indiai szaka az ázsiai huntól, az ír kelta a Kárpát-medencei keltától. Ettől más az egyiptomi, a hurrita, a káld, a méd és a pártus, de az EU19 genetikai és kulturális információs tartalma köti őket össze.
Az Eu19-es haplotípus génfrekvencia térképe Európában Semino és mtsai közleménye alapján.
(Ábra: Gáspár R.)
Ahol a lila árnyalat megjelenik, ott az EU19 őseurópai nép tartósan megtelepedett és keveredett a helyi lakossággal, és elvitte magával a gabonát, a sertést, a szarvasmarhát, a kerámiát, majd a kereket, kocsit, lovat, nyerget, nadrágot, zekét, kabátot és nem utolsó sorban a hitvilágot, a vallást, a társadalmi felépítmény mellérendelő, köztulajdonon alapuló szerkezetét. (ezt nevezik ma Szentkorona értékrendnek)
Ezért az őstörténet kutatás terén nem a kabátot kell a gombokhoz hozzávarrni, hanem fordítva.
Az Angol régész, Gordon Childe szerint a kőkorban létezett egy azonos műveltségű nép a Mezopotámia, Kárpát medence, Kréta háromszögben. Észrevételeit 1929-ben tette közzé a The Danube in Prehistory c. művében.
"A Kárpát medence volt a szarvasmarha európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni." A Kárpát medence az őskőkor (a paleolitikum)-tól kezdve Európa legsűrűbben lakott területe volt. A Kárpát medence nemcsak az állatok háziasításának volt az egyik legfontosabb gócpontja, hanem Európa benépesedésének is.
Az új kőkorban (neolitikum) a Kárpát medencében 3 nagy műveltségkör virágzott.
- A KŐRÖS műveltség (i.e. 5.000) kiterjedt Erdélyre, Duna-Tisza közére, valamint a Dunántúl Duna-Dráva szögletére.
- A Nagyalföldön volt az alföldi vonaldíszes edények műveltsége (i.e. 4.000).
- Míg a Dunántúlon a Dunántúli vonaldíszes edények műveltsége (i.e.4.000).
Az utóbbi leletanyaga megtalálható a Bécsi és Cseh medencén keresztül egészen a Rajna vidékig.
H. Würm (Würm a göttingeni egyetem neves professzora) kutató igazolta, hogy a Kárpát medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000 - ben már befejeződött.
Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárásai és azok kormeghatározásai Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.
A Kárpát medencéből származik
- az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer a gyökrendszerű, fraktál ősnyelvvel
- a korong előtti és a korongolt kerámia
- a gabona kinemesítése az őscirokból
- a fémbányászat
- a fémművesség
- a háziasított sertés és szarvasmarha
- az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja a kerék, a kengyel!
Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát medencei scythák voltak.
Ezért köszönet és hála mindazon őstörténet kutatónak, akik a Kárpát-medencei 50.000.- éves nép történelmét, annak szeletei feltárták, illetve ezen ősnép és más népek közös múltját, az ezen együttműködésből kifejlődő civilizációk „magyar” vonatkozásait feltárták.
*****
Ki is volt valójában Király Béla ?
(Beszélgetés dr. Bokor Imrével a VNTV-ben !)
*****
Ez történt 1944. október 15-én a Magyar Honvédvezérkar központjában.
Magyarország miniszterelnöke 1942. március 9. – 1944. március 22. között Kállay Miklós. Az angolbarát Kállay, Horthy Miklós bizalmasának számított. Politikájának lényege: szembefordulni a németekkel, átállni az angolokhoz, abbahagyni a szovjetek elleni háborút. Arra számított, hogy a világháború győztesei az angolszász szövetségesek lesznek. Az olasz kapituláció után 1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti egyezmény született Anglia és Magyarország között, amelynek értelmében Magyarország feltétel nélkül leteszi a fegyvert a Balkánról érkező angol –amerikai csapatok előtt.
A németek, a sztálingrádi vereségük után, a keleti fronton 1943. július 5-én Kurszk térségében indított nagyszabású támadása, a kezdeti sikerek után július 14-re összeomlott. A hadászati kezdeményezés ezzel végérvényesen a Vörös Hadsereg kezébe került. A soron következő szovjet offenzívák egyre másra őrölték fel a német seregtesteket. Ezek részbeni pótlására, a német hadvezetőség a keleti front mögöttes területeiről vezényelte a legkülönbözőbb egységeket az első vonalba. A megszállt ukrán és fehérorosz területek biztosítása azonban továbbra is fontos volt számukra, ezért a németek újabb és újabb magyar megszálló hadosztályok kiküldését szorgalmazták.
Így a keleti fronton lévő magyar hadosztályok az őszi hónapokra erősen megduzzadtak: 1943 novemberében kilenc hadosztály teljesített Magyarországon kívül, a Kárpátoktól keletre és északra hadi szolgálatot. 1943 májusában a hadosztályok VII. és VIII. hadtestté szerveződtek. A VII. hadtest parancsnoka Kiss István altábornagy, a VIII. hadtest parancsnoka László Dezső altábornagy, a Megszálló Erők közös parancsnoka pedig Lakatos Géza altábornagy volt.
Kállay tudta, hogy ha a jövőt illetően a nyugati hatalmaknál eredményt akar elérni, akkor a honvédség határokon túli alkalmazásának minél előbb véget kell vetni. Terve az volt, hogy a hadosztályokat minden feltűnés nélkül, de német beleegyezéssel visszahozza a keleti frontról. A Kormányzóval együtt azzal a jogos igénnyel szándékozott kieszközölni a honvédek hazahozatalát, hogy a Vörös Hadsereg közeledik a Kárpátokhoz, és a magyar haderőnek idejében fel kell készülnie a keleti határok védelmére.
Ennek értelmében utasította Horthy a vezérkar főnökét Szombathelyi vezérezredest, amikor Ő 1944. január 24-én Hitlerhez utazott. Érdemi tárgyalásokra azonban nem került sor, a németek elzárkóztak a magyarok kívánsága elől.
Február 12-én Horthy írásba fordul Hitlerhez a keleti fronton lévő megszálló hadosztályoknak a Kárpát vonalra való visszarendelésének ügyében. Két nappal később Szombathelyi hasonló tárgyú levelet írt Keitelnek a német véderő főparancsnokság főnökének. Válasz egyik helyről sem érkezett. Ám közvetve mégis! Lakatos Géza ekkor már vezérezredes a megszálló erők parancsnoka, március 10-én Berchtesgadenben többek között Hitlerrel is beszélhetett, aki szenvedélytől izzó hangon kitért Horthy levelére. Kereken kijelentette - írja visszaemlékezéseiben Lakatos - hogy nem hisz a kormányzó érveinek. „Magyarország nagyon téved – mondta - ha azt hiszi, hogy különbékét köthet Szovjetoroszországgal, mert akkor majd bejön országukba Sztálin, a bolsevista hordájával és kiirtja az egész intelligenciát úgy, mint Litvániában, Lettországban és Észtországban! Magyarországnak éppen ellenkezőleg, sokkal nagyobb áldozatot kellett volna hoznia, mint eddig; de most aztán ki a frontra mindenkit az utolsó szál emberig, hogy - mint Olaszországban – végét vessük ennek az árulásnak.” Lakatos minderről beszámol Horthynak.
Aztán jött március 15-e. A nemzeti ünnep estéjén, a szokásos operai díszelőadás után este tíz körül, merőben szokatlan diplomáciai órában, von Jagow német követ kihallgatásra jelentkezett Horthynál. Hitler levelét hozta, amelyben látogatásra hívta meg magához, egyben mentegetőzött, hogy a Kormányzó február 12-i levelére betegsége miatt nem tudott válaszolni. De most Salzburg mellett Klessheimben hajlandó a magyarokat érintő kérdésekről tárgyalni.
Horthy némi tétovázás után úgy határozott, hogy megy. A hadügy, a külügyminiszter, valamint a vezérkar főnökének kíséretében a Turán különvonattal utaznak. Március 18-án Hitler fogadta őket a pályaudvaron, a tárgyalások Lajos Viktor főhercegnek - Ferenc József öccsének - egykori kastélyában azonnal megkezdődnek.
Hitler és Horthy között drámai párbeszéd folyik. Alig, hogy magukra maradnak, Hitler kijelenteti, hogy tudomása van Kállay áruló szerepéről. Nem tűri, hogy ez így menjen tovább. Elhatározta, hogy megszállja Magyarországot, sőt már ki is adta a megfelelő parancsot. Horthy tiltakozik, szembeszáll Hitlerrel, sőt a tárgyalásokat megszakítja, azonnal haza akart utazni. Csak kísérete veszi rá, hogy újból találkozzék Hitlerrel. Hitler továbbra is kitart Magyarország megszállásának a szükségessége mellett, de hajlandó bizonyos engedményekre, ha a Kormányzó a helyén marad, és olyan kormány alakul, amelyik a német birodalom bizalmát élvezi. Ez esetben a megszállás csak ideiglenes jellegű lesz, erre szavát adja, sőt azt is megígéri, hogy Magyarországon nem foganatosít rendőri intézkedéseket. 1944. március 19-én Magyarországot megszállják a Németek. Az alakulatok összlétszáma meghaladta a 80 000 főt, a legmodernebb hadfelszereléssel ellátva. Kállay még aznap lemond és másnap a török követ rezidenciájára menekül.
Március 22-én Horthy beleegyezését adja a Sztójay Döme szolgálaton kívüli altábornagy, berlini magyar követ vezetése alatt összeállított kormány kinevezéséhez. A Kormányzó tudta, hogy Sztójayt kedvelik a németek, de azt is tudta, hogy az új miniszterelnök katona lévén, mindenkor engedelmeskedni fog legfőbb hadurának. Horthy ellenére mégis a németek által diktált kormány alakul Sztójay vezetésével.
Szombathelyit a vezérkar főnöki poszton Vörös János altábornagy váltja április 19-én, akit május 5-én vezérezredessé léptetnek elő, helyettese László Dezső altábornagy. Meg kell jegyezni, hogy a vezérkar főnöki beosztást először László Dezsőnek ajánlották fel azzal az érvvel, hogy ízig-vérig katona, a politizálást mindig elhárítja, esküjéhez híven csak katonai kérdésekkel foglalkozik. De Ő, pont emiatt nem vállalta el a felkérést, hiszen ezzel nem térhetne ki a politika útjából.
László 1941. májusában mint vezérőrnagy a vezérkar hadműveleti csoportfőnöke, Ő irányítja a délvidék visszafoglalását, majd a szovjetek elleni hadműveleteket. A Hadiakadémia, -- a Ludovika --, az Ő parancsnoksága alatt részt vesz a Don menti harcokban. Ezt követően az ukrajnai Megszálló Erők VIII. hadtestének parancsnoka. Ha valaki, Ő aztán igazán ismeri a szovjeteket és a Vörös Hadsereget! E jellemzés nagyon fontos az október 15-i történtek megítélésében.
Magyarország haderejének bázisát az 1. a 2. és a 3. hadsereg képezte. Dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1944. augusztus 3-án Huszton vette át, Kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagytól az 1. hadsereg parancsnokságát. Noha az 1. hadsereg 1944. augusztus derekán jobbára magyar földön, a Kárpátokban állt, hadműveletileg mégis a németeknek volt alárendelve. Amikor Miklós Béla megérkezett az I. hadsereghez már tudott Horthy kiugrási tervéről. Kétségtelen, hogy személyében olyan ember került a I. hadsereg élére, aki bármilyen kritikus helyzetben is habozás nélkül kész volt teljesíteni a kormányzó akaratát. Az I. hadsereg erős volt, nemcsak az első vonalak voltak megfelelően megerősítve, hanem a második vonalban is a Szent László, illetve Árpád vonalban is elegendő tartalék állt rendelkezésre.
A 2. magyar hadsereg parancsnoka Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, feladata Észak - Erdély védelme.
1944. augusztus 23-án Mihály román király kellő politikai és katonai előkészületek után a királyi palotába hivatta Ion Antonescu marsallt, közölte vele, hogy megvonta tőle a bizalmat, majd testőreivel lefogatta. Egyidejűleg parancs ment a román alakulatokhoz, hogy a szovjet csapatokkal szemben minden ellenségeskedést meg kell szüntetni. Késő este az uralkodó rádiószózatban közölte elhatározását: Románia fegyverszünetet köt, a Hitler ellenes koalícióban egyesült szövetséges nagyhatalmakkal, és felmondja a német szövetséget. Augusztus 25-én Románia hadat üzent Németországnak, a román csapatok parancsot kaptak a németek megtámadására.
A román hadsereg frontváltása nagyon megkönnyítette a szovjet hadsereg előnyomulását. Romániában való megjelenése megpecsételte az egész balkáni német haderő sorsát. Hitler feladta Görögországot és Bulgáriát. Ezzel egy időben Szlovákiában felkelés tört ki, amelyhez csatlakozott a hadsereg egy része is. A helyzeten Magyarországról és máshonnan átcsoportosított német erők lettek úrrá.
A 3. hadsereg parancsnoka Heszlényi József altábornagy, feladata a délalföld védelme a várható román és orosz támadásokkal szemben.
Ez az a katonapolitikai háttér, amire Horthy, főleg a romániai események hatására döntő lépésre szánja el magát. Sztójayt lemondatja, az új miniszterelnök Lakatos Géza vezérezredes, kormányát 1944. augusztus 29-én mutatja be. A Kormányzó, Bethlen István gróf jelenlétében a következő feladatokkal bízza meg Lakatos Gézát: Állítsa helyre az ország teljes szuverenitását, lépésről lépésre vonja ki az országot a háborúból, vessen véget a zsidóüldözésnek!
Szeptember elején Bernen át megkezdődnek a titkos puhatolózások, hogy Magyarország miként léphetne ki angolszász, de csak is angolszász segítséggel a háborúból. Ennek lehetőségével az kecsegtetett, hogy a nyugati szövetségesek táborában elsősorban Churchillnek voltak olyan határozott elképzelései, hogy Dél-kelet Európában megelőzhetik a szovjet csapatokat. A cél az volt, hogy a szövetségesek partraszálló hadműveletet hajtsanak végre az Isztriai félszigeten és a ljubljanai résen át betörjenek a magyar alföldre. Ez adott volna lehetőséget Magyarország fegyverletételéhez az angolszászok előtt. Az amerikaiak azonban kijelentették, hogy haderejüket nem engedik a délkelet európai térségben felhasználni. Clark tábornok az Olaszországban harcoló amerikai erők vezetője a háború legsúlyosabb politikai hibájának tartotta ezt a döntést. Ugyanakkor a szovjet csapatok Románia és Bulgária elfoglalása után megteremtették az együttműködést Jugoszláviában a németek ellen harcoló Titó hadseregével is. Sztálin üzenetben jelezte az angolszászok felé, hogy legfőbb feladatának tekinti Magyarország kiütését a háborúból. A szovjet és a román erők Temesvár és Arad elfoglalása után, Malinovszkij marsall irányításával döntő támadásra készültek kelet Magyarország ellen.
Horthy cselekvésre kényszerült: szeptember 18-án felkérte a svéd követséget, tájékoztassa az angol, amerikai és szovjet kormányt arról, hogy elhatározta az ellenségeskedések beszüntetését és kérte nevezzék meg a helyet és időpontot, ahová és amikor megbízottait elküldheti. Visinszkij szovjet külügyminiszter helyettes szeptember 21-én tájékoztatja az Egyesült Államok nagykövetét A. Harrimant a szovjet kormány döntéséről, miszerint Moszkva beleegyezik a magyar kérésbe és hozzájárulását adta ahhoz, hogy értesítsék Magyarország kormányzóját: a brit, amerikai és szovjet kormányok készek a fegyverletételi feltételek átadására, egy teljhatalommal rendelkező magyar megbízottnak.
A fegyverszüneti tárgyalások magyar részvevői: Faragho Gábor vezérezredes a csendőrség főfelügyelője, Szent – Iványi Domokos rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, valamint Teleki Géza egyetemi tanár, Teleki Pál fia. A küldöttség kalandos úton jut el Moszkvába, ahol Molotov külügyi népbiztos - magyarul külügyminiszter - október 8-án éjjel átnyújtja a három nagyhatalom nevében az előzetes feltételek orosz és francia nyelvű szövegét, amely a következőket tartalmazza:
1. Magyarországnak ki kell vonnia minden csapatot és minden tisztviselőjét mindazon területekről, amelyeket Csehszlovákiától, Romániától és Jugoszláviától foglalt el, azokon a határokon belülre, amelyek 1937. december 31-ig fennálltak.
2. A kiürítésnek azonnal meg kell kezdődnie és attól a naptól számított tíz napon belül, hogy a magyar kormány ezen nyilatkozatot átvette, be kell végződnie.
3. E kiürítés megfigyelése és ellenőrzése céljából a három szövetséges kormány képviselőit Magyarországra fogja küldeni, akik a szovjet kiküldött elnöklete alatt a szövetséges hatalmak küldöttségének minőségében fognak működni.
4. Magyarország kötelezi magát, hogy minden kapcsolatot megszakít Németországgal és azonnal hadat üzen Németországnak.
5. A szovjet kormány továbbá kész csapataival Magyarországnak segítséget nyújtani.
Molotov kijelenti, hogy csak abban az esetben tárgyalnak tovább, ha ezeket, feltétel nélkül elfogadja a Kormányzó.
A kormányzói válasz október 11-én éjjel 0 óra 30 perckor érkezik Moszkvába. A távirat szövege a következő: „Magyarország az előzetes fegyverszüneti feltételeket elfogadja. Kéri a részletes fegyverszüneti tárgyalás mielőbbi megindítását és a teljes titoktartást addig, amíg a Budapesten túlerőben lévő németekkel szemben a frontról katonai erőt hozhatunk német puccskísérlet és azzal kapcsolatos öldöklések, különösen a zsidó pogrom megakadályozása végett. Hogy az átállást megtehessük, és hogy biztosíthassuk a fegyverszüneti feltételek végrehajtását, kérjük a Budapest felé nyomuló orosz csapatokat megállítani.”
A magyar küldöttség tagjai október 11-én aláírták az előzetes fegyverszüneti feltételeket. A három nagyhatalom részéről az okmányt senki nem írta alá. Faragho ez irányú kérésére Molotov közölte, hogy ez nem szükséges.
Hát persze, hogy nem volt szükséges, hiszen október 7-én Magyarország sorsa Moszkvában már eldőlt. Sztálin és Churchill ugyanis megegyezett a nyugati hatalmak és a Szovjetunió befolyásának mértékéről a délkelet európai országokban, idesorolva Magyarországot is. A Churchill által „százalékos rendszernek” nevezett, a Magyarország feletti 50-50%-ban tervezett befolyást, az előzetes fegyverszüneti megállapodás ismeretében Szovjetunió javára 80-20%-ra módosították.
„Minthogy Magyarországot a szovjet csapatok veszik ellenőrzésük alá, természetesen nagyobb befolyáshoz kell jutniuk” indokolta Churchill a módosítás szükségességét. Ezzel a Szovjetunió illetve a Vörös Hadsereg szabad kezet kapott Magyarországon, amit már a Dálnoki Miklós Béla 1944. december 22-én Debrecenben megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormánya által, 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti szerződés szentesített az 1945. évi V. törvénnyel. Az előzetes és az 1945. januárjában aláírt fegyverszüneti egyezmény között, a lényeget tekintve különbség nem volt. Mindkettő a győztes abszolút diktátumát jelentette.
Hát persze, hogy nem volt szükséges, hiszen október 7-én Magyarország sorsa Moszkvában már eldőlt. Sztálin és Churchill ugyanis megegyezett a nyugati hatalmak és a Szovjetunió befolyásának mértékéről a délkelet európai országokban, idesorolva Magyarországot is. A Churchill által „százalékos rendszernek” nevezett, a Magyarország feletti 50-50%-ban tervezett befolyást, az előzetes fegyverszüneti megállapodás ismeretében Szovjetunió javára 80-20%-ra módosították.
„Minthogy Magyarországot a szovjet csapatok veszik ellenőrzésük alá, természetesen nagyobb befolyáshoz kell jutniuk” indokolta Churchill a módosítás szükségességét. Ezzel a Szovjetunió illetve a Vörös Hadsereg szabad kezet kapott Magyarországon, amit már a Dálnoki Miklós Béla 1944. december 22-én Debrecenben megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormánya által, 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti szerződés szentesített az 1945. évi V. törvénnyel. Az előzetes és az 1945. januárjában aláírt fegyverszüneti egyezmény között, a lényeget tekintve különbség nem volt. Mindkettő a győztes abszolút diktátumát jelentette.
Horthy Miklós október 14-én délután összehívott egy szűk körű tanácsot melynek tagjai: Lázár Károly testőr parancsnok, Ambróczy Gyula kabinetiroda főnök, Vattay Antal katonai iroda főnök, és a család: felesége, Miklós fia és menye Horthy István özvegye. Bejelentette, hogy másnap, azaz október 15-én rádiókiáltványba hirdeti ki a fegyverszünetet. Ezt azonban először a németek tudomására hozza, mert magyar katona nem támad hátba szövetségest.
Aggteleky altábornagy feladata a főváros megerősítése, Lázáré a Várhegy biztosítása volt. A keleten lévő 1. és 2. hadsereg parancsnokainak, Dálnoki Miklós Béla és Dálnoki Veress Lajos vezérezredeseknek elrendelte az átállást az oroszokhoz, amit akkor is végre kell hajtani ha a vezérkar főnöke vagy bárki más ellenkező értelemben intézkednék. Az átállást akkor kell végrehajtani, ha a következő szövegű táviratot kapják: „1920. március 1-jei rendelet végrehajtandó.”
A 3. hadsereg parancsnoka Heszlényi József altábornagy nem volt beavatva a készülő folyamatokba, úgyszintén László Dezső altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese és a vezérkar egyetlen beosztottja sem. Először úgy tűnt, hogy Vörös János a vezérkar főnöke, a hadsereg főparancsnoka sem tudott semmit Horthy szándékáról. A távoltartás valószínűsíthető oka: megbízhatatlanok, mert jó viszonyt tartanak fenn a német hadvezetéssel. De hát ez is feladatuk volt! Ha nem ezt teszik hadbíróság elé kerülnek! Ezek az emberek katonák voltak és esküjük szerint kellett cselekedniük. Többek között a két szövetséges állam katonai együttműködésének, hadműveleti terveinek elkészítői, felelősei és végrehajtói voltak. Ha az állítólagos németbarátságuk miatt a kormányzó bizalmát elvesztették, akkor le kellett volna váltania Őket.
Aggteleky altábornagy feladata a főváros megerősítése, Lázáré a Várhegy biztosítása volt. A keleten lévő 1. és 2. hadsereg parancsnokainak, Dálnoki Miklós Béla és Dálnoki Veress Lajos vezérezredeseknek elrendelte az átállást az oroszokhoz, amit akkor is végre kell hajtani ha a vezérkar főnöke vagy bárki más ellenkező értelemben intézkednék. Az átállást akkor kell végrehajtani, ha a következő szövegű táviratot kapják: „1920. március 1-jei rendelet végrehajtandó.”
A 3. hadsereg parancsnoka Heszlényi József altábornagy nem volt beavatva a készülő folyamatokba, úgyszintén László Dezső altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese és a vezérkar egyetlen beosztottja sem. Először úgy tűnt, hogy Vörös János a vezérkar főnöke, a hadsereg főparancsnoka sem tudott semmit Horthy szándékáról. A távoltartás valószínűsíthető oka: megbízhatatlanok, mert jó viszonyt tartanak fenn a német hadvezetéssel. De hát ez is feladatuk volt! Ha nem ezt teszik hadbíróság elé kerülnek! Ezek az emberek katonák voltak és esküjük szerint kellett cselekedniük. Többek között a két szövetséges állam katonai együttműködésének, hadműveleti terveinek elkészítői, felelősei és végrehajtói voltak. Ha az állítólagos németbarátságuk miatt a kormányzó bizalmát elvesztették, akkor le kellett volna váltania Őket.
A kommunizmus fizetett történészei az átállás sikertelenségét a nyilas érzelmű vezérkar árulásának állították, illetve állítják be még ma is!
A vezérkar főnökségén október 14-én, és 15-én lezajlott eseményekről László Dezsőt mint a leghitelesebb szemtanút idézem:
„Október 14-én a vezérkari főnök úrral történt megállapodás szerint pár menet és pótalakulat megszemlélésére és mezőlaki vasárnapi pihenőre kellett volna utaznom. Együttműködésünk kezdete óta a vkf. úr rendelkezése az volt, hogy ketten egyszerre nem lehetünk Budapesttől távol. Már indulóban voltam, amikor egyik személyi segédtisztem jelentette, hogy hallomása szerint a vk. főnök úr hirtelen vidékre utazott, ezért személyesen érdeklődtem a vkf. szárnysegédi irodában. Telefonon azt a választ kaptam, hogy a vk. fönök úr vidékre utazott, hogy hová azt nem tudják. A délelőtt folyamán több ízben érdeklődtem, mert a főhadsegéd úr vitéz Vattay Antal altgyb. segédtisztje útján nálam több ízben érdeklődött vitéz Vörös vezds. úr tartózkodási helye után. Ha jól emlékszem a kora délutáni órákban jelentették, hogy a vk. főnök úr a Hadiakadémiát Balatonfüreden szemléli.
Már vissza kellett volna érkeznie, úgy látszik gépkocsi defekt miatt késik. Ezt Vattay altgyb. úrnak jelentettem segédtisztem útján.”
Aznap Vörös Jánosnak nem Balatonfüreden, hanem Szatmárnémetiben kellett volna lennie. Október 14-re ugyanis megbeszélésre hívta Szatmárnémetibe az 1. és a 2. hadsereg parancsnokait és vezérkari főnökeiket eligazítás céljából. Ezt azonban minden indok nélkül lemondta.
„A késő esti órákban, ha jól emlékszem 22h körül értesültem, - folytatja László Dezső -, hogy Vörös vezds. úr megérkezett és miután őfőméltósága a nap folyamán több ízben kereste, azonnal a várba hajtatott őfőméltóságánál való jelentkezés céljából. Magam is felhívtam úgy 23h körül a lakását, a kegyelmes asszonytól tudtam meg, hogy férje még mindig a várban van. Megkértem, hogy férje bármikor is térne haza, hívjon fel engem, mert Mezőlakra szeretnék a kora reggeli órákban utazni. Ígéretet kaptam a felhívásra, de ez reggelig nem jelentkezett be.
Október 15-én a hadműveleti helyzetjelentést ismertető referádára én is átmentem az osztályvezetőkkel a vk. főnök úrhoz, hogy megkérdezzem, érdeklődjem elutazási lehetőségem tárgyában. A vkf. úr ideje igen rövidre volt szabva, mert őfőméltóságához volt rendelve, a hdm. (hadművelet) helyzetet kellett előadnia. Míg az 1. vkf. osztályvezetője, Nádas vk. ezds. referádázott, a német katonai attasé egyik közege lépett be és átnyújtotta a német vkf.- től Guderián tábornoktól származó sürgős levelet. Vörös vezds. úr az írást idegesen elolvasta és nekem is gyors átolvasásra átadta. Alig tudtam elolvasni, mert már indulóban volt a vk. főnök úr. Így a lényegre emlékszem már csak vissza, amely az emlékezetemben kb. így rögzült:
.. hogyha Magyarország nem teljesíti kötelességét, Németország kénytelen a hadműveleteket Magyarország területén a magyar szuverenitás és a magyar érdekek figyelembe vétele nélkül, saját belátása szerint folytatni. A vége ultimátum-szerű felszólítással, kis határidővel így végződött.”:
„Az egész magyar térség német hadműveleti terület. Parancs kiadásra egyedül a német főparancsnokság jogosult. Az 1. és 2. magyar hadsereg visszavonulására kiadott parancsot azonnal vissza kell vonni, és az azt megelőző helyzetet 12órán belül helyre kell állítani.”
Ennek közvetlen előzménye: az 1. és 2. hadsereg visszavonási parancsa az arcvonalból, azaz levállása a németektől, és három magyar hadosztálynak a budapesti hídfőbe való vezénylése, Budapest védelmére.
„Vörös vezds. úr akinek már rég őfőméltósága előtt kellett volna állnia, --folytatja László Dezső – magához vette az írást és - ha jól emlékszem -, Guderián közeli napokra bemondott érkezéséhez előkészített elaboratumhoz véve, sürgősen eltávozott a várba. A jelenlevők pedig velem együtt érthetetlennek látva a helyzetet, ideges és letört állapotban távoztunk a Színház u 7 sz. alá. -- Ez az épület volt a Honvéd Vezérkar Központja. -- Amennyiben emlékezetem nem csal, a Színház u 7 sz. bejárata előtt jelentette Nádas vk. ezds.-nek, az 1. vk. oszt, egyik századosa, hogy a belváros egyik bérházban tartózkodó ifj. Horthy Miklós meghatalmazott miniszter urat a németek lefogták és elrabolták, állítólag tűzharc is volt, amelynél egy testőr meg is sebesült. A szükséges jelentéseket az érdekelt helyekre már elküldték és a Várba is jelentették. A hír valódisága és a részletek felderítése végett, megfelelő közegek a helyszínre kiszálltak. Ideges, letört, letargikus és nyugtalan légkör alakult ki. Mindenki várt valamilyen tájékoztatást, de semmit nem lehetett kapni, mert azok akik tájékoztathattak volna minket nem voltak jelen, hanem – ami jóval később tudomásunkra jutott – miniszter tanácson voltak a várban. Erről nem szivárgott ki semmi sem, később is csak mende-mondák és beszélgetések révén jutottak egyes részletek tudomásunkra. 13h 30perckor jelentették nekem, hogy a rádióban valaki felolvasott egy szózatot, állítólag a kormányzó őfőméltósága nevében, amelynek lényege, hogy Németország elvesztette a háborút, Magyarország fegyverszünetet kér.”
A lényeg valóban ez volt, de a hadsereg magatartására vonatkozóan a következőket kell kiemelni a kiáltvány szövegéből: „Ma minden józaneszű ember előtt nyilvánvaló, hogy Németország elvesztette a háborút. Minden kormánynak, amely felelős az ország sorsáért, le kell vonni a konzekvenciákat ebből a tényből….. Történelmi felelőségem tudatában kötelességem megtenni minden lépést, amellyel elkerülhetem a további fölösleges vérontást…… Értesítem a német birodalom képviselőit, hogy fegyverszünetet kérünk ellenfeleinktől, és megszüntetjük az ellenségeskedést velük szemben….. A magyar hadsereg parancsnokait ennek értelmében utasítottam. A csapatok híven esküjükhöz, továbbra is kötelesek engedelmeskedni parancsnokainak, akiket én neveztem ki…. „ –
Azaz a fegyverszünet létrejötte jövő időbe van helyezve, és a fegyverszünet feltételeiről nincs szó.
A kiáltványt követte a „Hadparancs”:
Honvédek! Hőn szeretett hazánk szívében pusztító harctól, a küzdő erőket számba véve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfelsőbb hadura felszólítlak benneteket, hogy honvéd eskütökhöz hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljárói parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden egyes tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és a végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson. A fegyverszünet itt is jövőidőbe van helyezve.
De folytassuk László Dezső visszaemlékezését: „Amidőn a vk. főnök úr a Várból visszatért – emlékezetem szerint 15h körül - átmentünk a hivatali helyiségébe. Azt hiszem minden fontosabb osztályvezetője és én voltam jelen. Tanácstalanul, letörten, némelyek sírva álltak előtte és tájékoztatást kértünk a vk. főnök úrtól. Az akkori idegállapotomra való tekintettel nem tudok a vk. főnök úr tájékoztatásának pontos szövegére visszaemlékezni. Ő maga is tanácstalan és letört volt. Szaggatottan és összefüggéstelenül jöttek száján a mondatok, ugyan úgy, mint nálunk. Arra emlékszem a tájékoztatásából, hogy koronatanács volt és 13h-ra volt a német nagykövet őfőméltóságához rendelve. 13h-kor a koronatanácsot felfüggesztették arra az időre, míg a német követ őfőméltóságánál volt, -- aki ekkor közölte Veesenmayerrel, hogy ezentúl Magyarország nem tekinti magát a Wehrmacht fegyvertársának, és az ország érdekében fegyverszünetet köt a Vörös Hadsereggel.” Köt - tehát ez is jövőidőben! – „A rádiószózatot a szárnysegédi szobában hallotta, ez egészen meglepte őt, előzetesen nem tudott róla, de a miniszterek sem, mondta Vörös János.”
Vörös János hazudott beosztottjainak.
A Szálasi perben tanúként megidézett Lakatos Géza vezérezredes az akkori kormány miniszterelnöke a következő tanúvallomást teszi: „ Faragho Gábornak az első üzenete, illetve rejtjelezett lényegi távirata október 9-én érkezett….. A Kormányzó azonnal egy szűkebb körű tanácskozást hívott egybe. Tagok voltak : Csatay Lajos honvédelmi miniszter, Vörös János, a vezérkar főnöke, Hennyey Gusztáv külügyminiszter, Vattay főhadsegéd, Ambrózy, a kabinet iroda főnöke és én. Akkor láttuk először Molotov külügyminiszter előzetes feltételeit, melynek legsúlyosbika az volt – amit mindig sejtettem --, hogy a magyar hadsereg álljon az orosz oldalra és támadja meg a német hadsereget.”
László Dezső népbírósági tárgyalásán – a vád ellene háborús büntettek -- mint tanú Vörös a következőket mondta: „Az október 15-i koronatanácson vádlott nem volt jelen, a kormányzó ott jelentette be proklamációját. Amikor a koronatanácsnak vége volt, kiadtam az utasítást az 1. és 2. hadseregnek adandó „1920. március 1-re” rejtjelezett intézkedésre, azaz az átállást végre kell hajtani. Átadtam a parancsot Pogány ezredesnek, (Pogány Imre vk. ezredes a kormányzó katonai irodájának főnök helyettese volt) aminek a tartalma az volt, hogy a proklamációval kapcsolatban a fegyvert nem tesszük le, a harcot folytatni kell bárhonnan jöjjön is a támadás, így a bárhonnan szó alatt csak a németek részéről történő támadás volt érthető.”
Ez a parancs továbbításra a vezérkarhoz a Színház 7-be, Nádas Lajos vezérkari ezredes, Vörös bizalmasának a hadműveleti osztály vezetőjének a kezébe került, aki erről senkit sem tájékoztatott. Miért? Mert a proklamáció, a hadparancs és a vkf. parancsa ellentétes értelmű illetve érthetetlen volt, ezért elhatározta, hogy addig nem küldi ki a hadsereg parancsnokoknak amíg a vkf. erre személyes utasítást nem ad. Telefoni érintkezésbe nem tudott vele kerülni, tehát várta visszatérését. Hogy mi volt ellentétes és érthetetlen a parancsok között? Az hogy a kormányzói proklamáció és a hadparancs egy jövőidejű fegyverletételről, de jelen idejű átállásról, míg a vkf. parancs ezzel ellentétes: „a fegyvert nem tesszük le, a harcot folytatni kell bárhonnan jöjjön is a támadás”, azaz a változatlan állapot megerősítését jelentette. Nádas ezredes amikor ezt nem továbbította csak azt tette, amit egy katonának ilyen esetbe tennie kellett!
Folytatva László Dezső visszaemlékezését: „E tájékoztatás közben jelentették a vk. főnök úrnak, hogy a működő hadseregek az állítólagos szózatra vonatkozóan kételyeiket jelentették, puccsnak minősítették, a fegyvert nem teszik le.”
Itt kell megjegyezni, hogy a magyar királyi hadsereg tisztikara számára a proklamációban elhangzottak elfogadhatatlanok voltak. A tisztikar meghatározó részére minden történészi állítással szemben nem a feltétlen németbarátság és azok kiszolgálása volt a jellemző. Nem szerették a Németeket, de gyűlölték az oroszokat. Hiszen így nevelkedtek, irredentista és antibolsevista szellemben. Az orosz fronton megismerték testközelből a német önzést, az „übermench” jellemet, de az orosz gátlástalanságot, a bolsevizmus minden pusztító hatását is.
Had idézzem Eszenyi László vezérkari százados gondolatait, akit a Kárpátokban harcoló 1. magyar hadsereg parancsnokságán éri a fegyverletétel híre, mint Kéri Kálmán beosztottját. „Trianoni nemzedék „című könyvében így emlékszik: „ Egy katona életében az ellenség által kikényszerített fegyverszünet és az utána várható fegyverletétel kínos és megalázó élmény még akkor is, ha azt nem előzik meg az országba betört szovjet és román csapatok kegyetlenkedésének hátborzongató hírei. Nagyfokú belső lelki fegyelmezettség kellett annak megértéséhez, hogy az atrocitások megszüntetéséhez, népünk megmentéséhez vezető egyetlen út az ellenségeskedés mielőbbi megszüntetése, történjen az bármilyen, személyünkre nézve megalázó vagy veszedelmes formában is.”
„Úgy rémlik – folytatja Lászó Dezső - maga a vk. főnök úr kérdezte, hogy mitévők legyünk. Mindnyájan azon az állásponton voltunk, hogy a harc beszüntetése és a fegyverek letétele feltételek nélkül öngyilkosság volna, ezért mindnyájan kértük, hogy ilyen értelmű parancsot adjon ki, nehogy az arcvonal idő előtt felbomoljon.” - Arról a jelenlévők közül, a vezérkari főnököt kivéve, senkinek nem volt tudomása, hogy október 11-én az előzetes fegyverszüneti megállapodást Horthy felhatalmazásával a magyar fél Moszkvában aláírta. Ennek a ténynek és tartalmának a nem ismerete, a vezérkar beosztottjainak minden felelőségét az események további voltára feloldja! –
„A vkf. úr eleinte a parancs kiadásának időpontját a késő délutáni órákra akarta kitolni, de ha jól emlékszem, - mondja László Dezső - az első, második és harmadik vk. osztályvezetők könyörgésére kiadta a kiegészítő parancsot a harc továbbfolytatására. Nem tudom leírni híven az elhangzottakat, mert agyam hol megbénult, hol a múltban visszakalandozva, hol a jövőben kutatva lázasan zakatolt. Arra emlékszem, hogy a vk. osztályvezető Kuthy László ezds. síró és ideggörcsben állandóan a németek által történő letartóztatását kérte, sőt javasolta, hogy mindnyájunkat le kellene tartóztatni, az volna a legjobb megoldás. Én teljesen tájékozatlanul és tanácstalanul álltam az elhangzottakkal szemben, annál is inkább, mert a vk. főnök úr részéről sem hangzott el határozott utasítás vagy parancs, maga is összeroskadva állt íróasztala mellett. Mielőtt szétoszlottunk volna elrendelte kiegészítő parancsának előkészítését és ha jól emlékszem kiadását is az 1. vk. osztály vezetőjének,” a hadparancs így szólt:
„A kormányzó úr rádiószózatában elhangzottakat senki sem értelmezze úgy, hogy a magyar hadsereg letette a fegyvert. Mind ez ideig csupán fegyverszüneti tárgyalásokról van szó. Ennek kimenetele még bizonytalan, ezért minden magyar katona és egység változatlan erővel folytassa a harcot.”
A vezérkar – a vezérkari főnök kivételével - még mindig nem tudja, hogy az előzetes fegyverszüneti egyezmény magyar részről már öt napja alá lett írva.
Vörös tanúvallomásában mindezeket a következő képen mondja el:
„Irodámban való visszaérkezésem után rövid idő múlva megjelent vádlott – László Dezső - és még néhány vezérkari ezredes és jelentették nekem, hogy Nádasnak az első és második hadsereg parancsnokok azt jelentették, hogy nem teszik le a fegyvert, amíg a fegyverszüneti szerződés megkötve nincs. Én akkor megbíztam és lediktáltam Nádasnak, hogy itt nem fegyverletételről van szó, hanem csak arról, hogy a harcot bármely oldalról jövő támadással szemben fel kell venni. Mint utólag értesültem, az előző parancsom egyáltalán nem ment ki a hadsereg parancsnokokhoz, - ennek okait az előzőekben már tárgyaltuk - az utóbbi pedig meghamisítva érkezett.” Vörös szerint a hamisítás az volt, hogy kihagyták a hadparancs utolsó mondatának második részét, azt, hogy „….. minden magyar katona és egység változatlan erővel folytassa a harcot” A kihagyás: „… bármely oldalról jövő támadással szemben.”
Nézete szerint ugyanis nem szovjet, hanem német támadástól kellett tartani.! Ezt csak akkor lehetett volna így értelmezni, ha a vezérkar és a hadsereg minden parancsnoka ismerte volna az előzetes fegyverszüneti megállapodás pontos szövegét. Ezt rajta kívül a vezérkarban senki nem ismerte! Arra egyébként semmi bizonyíték nincs, hogy a Vörös által összeállított hadparancs ezt is tartalmazta volna.
Ezek után azt állítani, hogy Horthy kiugrási szándékát a németbarát, nyilas érzelmű vezérkar, László Dezső altábornagy vezérkari főnök helyettessel az élen hiusította meg, a tények ismerete nélküli vagy a tények szándékos megmásításával való közönséges történelem hamisítás !
Ez a kiugrási szándék, előkészítettlensége, szervezetlensége, a katonai végrehajtókkal szembeni alaptalan bizalmatlanság miatt kudarcra volt ítélve.
Ez a kiugrási szándék, előkészítettlensége, szervezetlensége, a katonai végrehajtókkal szembeni alaptalan bizalmatlanság miatt kudarcra volt ítélve.
„Minden vezérkari tiszt revizionista volt, - állítja Vörös tanúvallomásában – mert a németek pillanatnyi sikerei folytán úgy látták, hogy Ők tudnak rajtunk a legtöbbet segíteni.”
- Dehát ők tudtak! Nem? Az 1. és a 2. bécsi döntéssel visszakaptuk Felvidék és Erdély egy részét, egyetlen puskalövés nélkül!-
„Vádlott – László Dezső - mindent katonai és vezérkari szemmel nézett - mondja Vörös, - minden esetre, ha vádlott olyan ember lett volna (hogy milyen azt nem fejtette ki), akkor megbízhatunk és beavathatjuk az átállási tervbe, sokat segíthetett volna.”
Vádlott: „az én katonai beállítottságom ugyan olyan volt mint tanúé. Legfeljebb azt lehet a szememre hányni, hogy passzív voltam. Soha politikával nem foglalkoztam, semmiféle pártnak, vagy szervezetnek, vagy kaszinónak, titkos vagy nyílt társulásnak tagja nem voltam. A németeket úgy szerettem vagy gyűlöltem mint bárki más. Én a magyar erőket a keleti frontról vissza akartam vonni, és vissza is vontam, emiatt a németek szabotálással vádoltak. Ha tudtam volna az átállásról, én is csatlakoztam volna hazám érdekében Vörösékhez!”
Ha tudta volna, ha tudták volna, de nem tudták! Mert eltitkolták előlük. Horthy Miklós és szűk köre ezzel óriási hibát vétett.
15-én este úgy a Honvédelmi Minisztériumba mind a Vezérkari Főnökségen együttartás lett elrendelve, az éjszakát mindenkinek az irodájában kellett tölteni. „ Holtfáradtan, idegileg kimerülve, éjfél körül feküdtem le, -- írja László Dezső önéletrajzában. – Mélyen aludtam, mert kábultan riadtam fel október 16-án, ha jól emlékszem 6-7 óra között, amikor egy német SS tiszt fogolynak minősített, és közölte velem, hogy a Színház u 7. le van zárva az épületet senki nem hagyhatja el. 7-8 óra között titkos vonalon Vörös vezds. úr izgatottan közölte, hogy irodájában fogolynak minősítették a SS-ek, és kérdezte, hogy én őrizetben vagyok-e. Igen válaszoltam. Felkért, hogy amint tisztul a helyzet és kiszabadulnék előbb mint ő, kövessek el mindent szabadulásáért. A délelőtt folyamán – az időpontra már nem emlékszem – a Színház utca épületét szabaddá tették. Én azonnal átmentem Vörös vezds. úrhoz, aki megkért, hogy mindenféle mód és eszköz igénybevételével mentsem ki őt a német fogságból, miután ártatlan, önszántából és saját aláírásával adta ki a fegyverszüneti parancs felfüggesztését és a harc tovább folytatását elrendelő parancsot. Természetesen megígértem, hiszen testi lelki barátomról volt szó. …. közegeim útján, személyesen és telefonon minden lehetőséget kihasználva hála istennek sikerült kimenteni.”
1979-ben a Magyar Történelmi Társulat égisze alatt „ Ugrás a sötétbe „ főcímű „1944. október 15 „ alcímű könyv jelent meg, a sorsdöntő történelmi napok sorozat 5. köteteként, írója Vigh Károly történész. A könyv 138. lapjának alján Vigh a következőket írja: „Vöröst a vezérkar főnökségen a nyilas László altábornagy letartóztatta.” Mindkét állítás arcátlan és aljas hazugság. László Dezső soha sem volt nyilas, csak katona, és Vöröst nem letartóztatta, hanem éppen hogy kiszabadította az SS fogságból.
Így lehet történelmet hazudni, így lehet embereket bemocskolni és akasztófára juttatni, családjukat örökre megbélyegezni és az élőket még mindig félelemben tartani!
A könyve így fejeződik be: „Egy hónap híján negyedszázaddal ezelőtt Horthy ugyanarra a Kelenföldi pályaudvarra érkezett, hogy innen induljon a „bűnös városba” rendet teremteni. Most távoznia kellett onnan. Vérben és gyalázatban született a nevével összeforrt korszak 1919-ben, és 1944-ben ugyancsak vérben és gyalázatban múlt ki. Ebben nem kis szerepe volt az ő személyének.” A tragikus, hogy sokan ennek az embernek a könyvét forrásmunkának tekintették vagy tekintik ma is.
Ugyan ez az ember 2007 május 19-én, egy a kormányzó és korával foglalkozó, emlékező konferencián, hozsannákat zengett Horthy Miklósról, és bőszen részvett kormányzó tiszteletére emelt dombormű koszorúzásán a Hadtörténeti Múzeum falánál.
A magyar jövő tévútja a magyar múlt meghamisítása. A magát történésznek nevezők részéről ez a legszégyenteljesebb cselekedet. Sajnos nagyon sokan vannak e körben ilyenek! Ők pénzért és pozícióért, bármely érát gátlástalanul kiszolgáló, történelmet hamisító, közönséges csalók!
Október 16-án este a rádióba elhangzik Horthy Miklós nyilatkozata:
„A magyar törvényhozás két Háza nagyméltóságú Elnökéhez!
A magyar országgyűlésnek kormányzói üdvözletemet!
A magyar történelem súlyos és nehéz órájában ezennel kinyilatkoztatom azt az elhatározásomat, hogy a hadvezetés eredményes folytatása és a nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemről és a kormányzói hatalommal kapcsolatos minden törvényes jogomról lemondok. Egyidejűleg Szálasi Ferencet a nemzeti összefogás kormányának megalakításával megbízom.
Budapest, 1944. október 16.
Horthy s.k.”
Horthy eleinte többször is megtagadta Szálasi miniszterelnöki kinevezését. Október 16-án délután Lakatos és Veesenmayer jelenlétében végül mégis csak aláírta, a német nyelven megfogalmazott, gépelt aláírással ellátott lemondási és kinevezési okmányt. Emlékirataiban erről így ír: ….. kijelentettem…, hogy én sem le nem mondok, sem Szálasit miniszterelnökké ki nem nevezem, és, hogy aláírásommal csak is fiam életét akarom megmenteni. Géppisztolyok fenyegetése közben kizsarolt aláírásnak nem lehet és nincs is alkotmányjogi érvénye.”
Horthy ebben tévedett, mert sajnos volt!
A Szálasi kormány hadügyminisztere és vezérkari főnöke Beregfy Károly vezérezredes lett. Vörös János miután kiszabadult László segítségével az SS fogságból, némi időt kért a németektől, hogy bebizonyítsa „ártatlanságát” a kiugrás kapcsán, és leutazott vidékére, hogy ezeket bizonyítékokkal alátámassza. Nem ezt tette, hanem álruhába öltözött és elbújt. Bevárta az orosz csapatokat majd jelentkezett náluk, mint üldözött és nagy ellenálló.
Jutalom, a Debrecenben megalakult ideiglenes nemzeti kormány Honvédelmi Minisztersége.
Jutalom, a Debrecenben megalakult ideiglenes nemzeti kormány Honvédelmi Minisztersége.
Dálnoki Miklós Béla vezérezredes az 1. hadsereg parancsnoka és vezérkari főnöke Kéry Kálmán ezredes, a hadsereget magára hagyva átmentek az oroszokhoz október 16-án. Miklós Béla jutalma az ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnöksége.
László Dezső parancsot kap, hogy Miklós Béla frontváltása miatt a magára hagyott hadsereget vegye át. Ezt ő csak két feltétellel volt hajlandó teljesíteni:
Először is feltételül szabta, hogy nem vezetik be a Honvédségnél a nemzetiszocialista karlendítéssel való köszönési módot, és semmiféle jelképet.
Másodszor, semmiféle pártpolitika nem kerülhet be a véderőbe, sem politikai tiszteket, sem politikai átképzést nem hajlandó a hadseregben eltűrni. Szálasitól és Beregfitől erre ígéretet kapott. Ennek tudatában október 18-án Beregszászon átvette a magára hagyott 1. hadsereg parancsnokságát. November 1-én vezérezredessé léptették elő.
Az 1. hadsereg és parancsnoksága 1945. május 7-én került amerikai fogságba. Az 1. hadsereg, László Dezső vezetésével tehát teljesítette azt a kormányzói akaratot, hogy a fegyvert „az angolszászok, de csak is az angolszászok előtt szabad letenni”
László Dezsőt a népbíróság háborús bűnösnek nyilvánította és kötéláltali halálra ítélte.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, 1999. év október 25. és november hó 1. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő
ítéletet: ….. „a benyújtott felülvizsgálati indítvány elbírálása során a Budapesti Népbíróság Nb. VIII. 1028 1449/1948/27. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a terheltet az ellene háborús bűntett miatt emelt vád alól felmenti.”
Budapest. 2019.10.09.
dr. László Jenő
nyugalmazott gépészmérnök
*****
Sokan és sokszor legyintenek egy véleményre, azzal a felkiáltással: már megint egy összeesküvés elmélet !!
A több ezer éves magyarság utolsó évszázadainak sorsa egy vesszőfutással is felér, immáron a 21. században elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy a puszta léte forog veszélyben.
Nézzük a praktikákat: kattints ide !
Szinte rácáfol Petőfi Sándor egyik szép verse:
MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET...
Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...
Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.
Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.
Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!
Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.
Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.
Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Ugy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!
Pest, 1848. május
*****
AZ MJB tájékoztatója és észrevételei.
1/ Az MJB ezúton tájékoztatja az érintetteket (vagy az érdeklődőket), hogy ingyenes helyesírási tanfolyamot indít egyes ellenzéki országgyűlési képviselők számára április elsejével. A tanfolyam időtartalma 6 hónap, heti kétszer kétórás (kedden és pénteken) programokkal.
Az érintettek kedvéért: tanfojam lesz április elselyei (k)edzéssel!
2/ Az MJB felvesz takarító és/ vagy mosogató munkakörbe olyan munkanélküli nőket vagy férfiakat, akik EP képviselői, miniszterelnöki vagy köztársaság elnöki tisztségekre pályáznak, de 100%-os esélytelenek.
3/ Az MJB felvételt hirdet olyan utcai (plakát, telefonfülke vagy gyalogjárda) festészetben jártas személyeket), akik képesek helyesen írni és a szükséges festék mennyiségét megállapítani.
4/ Az MJB tudomásul vette az egyik (fő)hordószónok beismerését, hogy ő is hibázott, mert csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, csupán azt nem vette figyelembe, hogy a hibája a semmittevés elkövetése miatt keletkezett!
5/ Az MJB komoly jutalomban részesíti azt személyt, aki elfogadható választ ad arra, hogy a magyar nép tulajdonát képező gyógyvízzel miért a Dunát melegítik (a Dagály fürdő esetében)? Miért nem fogadják a szakorvosok által megvizsgált (és igazolt) betegeket, mi tett eddig ennek a mérhetetlen nagy problémának a megoldásáért az Emberi Munkaerő Minisztériumhoz tartozó Egészségügyért felelős álamtitkár? Ki kifizeti a Dagály fenntartását, mert a „látogatók száma” az augusztusi megnyitás óta szégyenletesen alacsony!?
6/ Az NJB már többször megkérdezte, hogy mikor tesznek fel egy nemzeti zászlót, az impozáns új versenyuszoda homlokzatára, amely számos nemzetközi verseny színhelye volt eddig is?
7/ Az MJB változatlanul szükségesnek tartja, hogy Gyurcsány Ferencet vonják felelősségre a miniszterelnöksége alatt elkövetett pazarlásokért, hazugságokért, csalásokért 2006-ban, a békés felvonulókkal szembeni brutális fellépésért.
8/ Az MJB változatlanul szükségesnek tartja, hogy a szovjetek által 1956-ban elkövetett agresszióért, beleértve az anyagi és erkölcsi károk okozásáért, a nemzetközileg ismert és elfogadott eljárások szerint, a kormány foglalkozzon az agressziót elkövető felelősségével és a kárpótlás kérdésével. Jelcin elnök a parlamentünkben elismerte és szégyenletesnek tartotta a szovjetek ’56-os eljárását. Nem felejthetjük el egy beismerés miatt az ’56-os ügyeket. Bizonyos értelemben már Észtország, Finnország és Litvánia is megelőzött bennünket a szovjetek által elkövetett súlyos cselekmények szóvá tételében!
Az érintettek kedvéért: tanfojam lesz április elselyei (k)edzéssel!
2/ Az MJB felvesz takarító és/ vagy mosogató munkakörbe olyan munkanélküli nőket vagy férfiakat, akik EP képviselői, miniszterelnöki vagy köztársaság elnöki tisztségekre pályáznak, de 100%-os esélytelenek.
3/ Az MJB felvételt hirdet olyan utcai (plakát, telefonfülke vagy gyalogjárda) festészetben jártas személyeket), akik képesek helyesen írni és a szükséges festék mennyiségét megállapítani.
4/ Az MJB tudomásul vette az egyik (fő)hordószónok beismerését, hogy ő is hibázott, mert csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, csupán azt nem vette figyelembe, hogy a hibája a semmittevés elkövetése miatt keletkezett!
5/ Az MJB komoly jutalomban részesíti azt személyt, aki elfogadható választ ad arra, hogy a magyar nép tulajdonát képező gyógyvízzel miért a Dunát melegítik (a Dagály fürdő esetében)? Miért nem fogadják a szakorvosok által megvizsgált (és igazolt) betegeket, mi tett eddig ennek a mérhetetlen nagy problémának a megoldásáért az Emberi Munkaerő Minisztériumhoz tartozó Egészségügyért felelős álamtitkár? Ki kifizeti a Dagály fenntartását, mert a „látogatók száma” az augusztusi megnyitás óta szégyenletesen alacsony!?
6/ Az NJB már többször megkérdezte, hogy mikor tesznek fel egy nemzeti zászlót, az impozáns új versenyuszoda homlokzatára, amely számos nemzetközi verseny színhelye volt eddig is?
7/ Az MJB változatlanul szükségesnek tartja, hogy Gyurcsány Ferencet vonják felelősségre a miniszterelnöksége alatt elkövetett pazarlásokért, hazugságokért, csalásokért 2006-ban, a békés felvonulókkal szembeni brutális fellépésért.
8/ Az MJB változatlanul szükségesnek tartja, hogy a szovjetek által 1956-ban elkövetett agresszióért, beleértve az anyagi és erkölcsi károk okozásáért, a nemzetközileg ismert és elfogadott eljárások szerint, a kormány foglalkozzon az agressziót elkövető felelősségével és a kárpótlás kérdésével. Jelcin elnök a parlamentünkben elismerte és szégyenletesnek tartotta a szovjetek ’56-os eljárását. Nem felejthetjük el egy beismerés miatt az ’56-os ügyeket. Bizonyos értelemben már Észtország, Finnország és Litvánia is megelőzött bennünket a szovjetek által elkövetett súlyos cselekmények szóvá tételében!
Budapest, 2019. március 6.
Prof. Dr. Bokor Imre
MJB elnök
Péteri Attila Árpád
MJB elnökségi tag
koordinátor
*****
Film a meghamísitott történelmi kor gyermekeiről !
(Kattintás ide !)
A történelem, a történész és a vak remény
„Hogy mi a való és mi a hamis, azt mi döntjük el!„
– jelentették ki San Franciscoban az urak urai
és ezzel áment mondtak a moszkvai elvtársak már
régen bevált gyakorlatára is. Nem volt ez
nagyképű elhatározás. Megtettek hasonlókat már
korábban is. Sikerrel. Apáik, nagyapáik déd és
ükapáik is ezt gyakorolták amióta a világ világ.
És e világ felosztható volt mindig is győztesekre
és vesztesekre. A történetírás a győztesek joga és
kötelessége. Márpedig ők ab ovo győztesek voltak.
Efelől sosem volt kétségük. A vesztesek pedig?
Elfogadják, vagy belepusztulnak a tagadásba.
(-)
A minap történészi és történelmi előadáson vettem részt /Dr. Gecse Géza www.aspektus.eu/, amelynek címe Politika és Történetírás volt. A kifejezett szándéka a felvezető történésznek az volt, hogy „Horthy Miklóstól Orbán Viktorig” felmérje a kor történészi munkáinak állapotát és azok megítélését!
Az előadó szokatlan engedményt tesz mindjárt az elején -egy korszakos történészre hivatkozva-, amikor az kifejti, hogy a történelem kutatásban majdhogynem elfogadható, ha egy történelmi helyzetet több történész esetleg másként lát, mint történészek egy másik csoportja.
Magyarázatában úgy érvel, hogy a Badacsonyi hegység másként látszik az északi partról és megint másként a déli oldalról.
Nos, a mai valóságként kénytelenek vagyunk ezt elfogadni(?), de a történeti valósághoz, hűséghez való törekvésként lebegtetni ezt az elvet soha.
Csak a pontosság kedvéért: a fent említett korszak, a mai viszonyok között, az érdekek szerteágazottsága, valamint még mindig fennálló nagyhatalmi és politikai érdekek különbözősége miatt ez a történészi többrétűség szükségszerűen fenn van és fent is marad még egy darabig!
Ugyanakkor viszont le kell szögezni azt, hogy a történelmi pontosság, vagy ha úgy tetszik hűség csak egy, és kizárólag egy van.
A XX. század történelmi vizsgálatakor, már azt is hibának gondolom, hogy a fent említett történelmi korszak vizsgálata sem korrekt, mivel a II. Világháborút elszakítani az I. Világháborútól teljességgel lehetetlen, és csak növeli azt a hibaszázalékot, amit egy történész sem engedhet meg magának. Sok történész már megállapította, hogy ez egy háború volt, egy tizenöt éves fegyverszünettel, de a politika által ez elhallgatásra került.
Látható, hogy a mai történészi szakma is kényelmesebbnek tartja két aktusként kezelni a háborúkat, hiszen a politika és a politikusok felelőssége az első világháború lezárásában megkerülhetetlen!
Sőt, ma is komoly törekvések vannak abban az irányban, hogy ez a kérdés fel se merüljön és ne keletkezzen róla sajtó, vagy vélemény polémia!!
Nyugodtan fel lehet tenni a kérdést vajon miért?
Azért, mert a politikusok piszkosul nem szeretik, ha szembesítik a hibáikkal, sőt az utód politikusok sem szeretik, ha szembesítik elődeik baromságaival (annexió, kapzsiság, stb.,), mert egyrészt macerás, másrészt ha a történelmi konstelláció változik, könnyen a többszörösét lehet veszteni annak, amit az elején nyertek.
Erre talán legjobb példa az 1948 utáni kommunista rendszer, ahol a 19-es kommunista terrorlegényekből szerecsen mosdatással gyártottak le nemzeti hősöket! (még anno, én is így tanultam!!)
Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a történészek szakmája sem irigylésre méltó, sőt, ha egy történész egy adott korban szakmailag felszínen(!) akar maradni, akkor részben, vagy egészben meg kell hajolnia a „politika” akarata, vagyis az erő előtt.
Történelmi anomáliák az adott korokhoz: (a teljesség igénye nélkül)
I. Világháború
• Egy hadszíntéri katonai patthelyzetből félelmetes vereség válik?
• A háborút formálisan elindító hatalom (Habsburg-ház) a legkisebb elszenvedett kárral kerül ki a háború végéből (Ausztria).
• A háborúban szintén vesztes Ausztria az Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol helyett megkapja Magyarországtól Burgenlandot.
• Az I. világháborúból a brit birodalom győztesen kerül ki, mégis veszített, mert a világháború után megszűnik világbirodalmi státusa, helyébe az USA lép.
• Magyarország teljes szétdarabolása (hivatkozva az etnikai kisebbségekre?). Magyarország nem akarta a háborút, nem volt területi követelése senkivel szemben, csak saját integritását védte, mégis Magyarországot csonkították és büntették meg a legjobban. *
• A vereséget szenvedett nemzetek porig alázása.
• Lakosságot nyomorító hadisarc.
• Az utódállamok nem teljesítették a magyar kisebbséggel szemben vállalt kötelezettségeiket.
• A háborús felelősség kérdése: a győztesek a háborúért kizárólag a központi hatalmakat tették felelőssé. Ezzel szemben a háborúnak mélyebb okai voltak. Az antant hatalmak régóta készültek a háborúra, csak a kedvező alkalomra vártak. Franciaországot fűtötte a revansvágy az 1871-es porosz francia háborúban elveszített Elzász-Lotharingia visszaszerzésére. A legnagyobb gyarmatbirodalommal rendelkező Anglia attól tartott, hogy a gazdasági és világkereskedelmi versenyben alulmarad Németországgal szemben. Oroszország pedig a balkáni hegemónia elérése és távlatilag a Boszporusz ellenőrzése miatt – a pánszlávizmusra és az ortodoxiára is hivatkozva – támogatta a nagyszerb eszme megvalósítását Szerbia részéről, aki állandóan provokálta az Osztrák-Magyar Monarchiát és hatalmas területeket akart elszakítani tőle. A szarajevói gyilkosság után Oroszország, Anglia és Franciaország kiálltak Szerbia mellett, nem tanácsoltak neki engedékenységet, holott a Monarchia az eredeti jegyzékéhez képest kompromisszummal is megelégedett volna.
* A fentiekhez megjegyzendő, hogy nem csak Magyarországon voltak/vannak nagy számban kisebbségek, hanem más európai országokban is! (Franciaország, Anglia, Spanyolország, vagy Belgium)
II. Világháború
• A II. világháborúhoz vezető folyamathoz alapvetően járultak hozzá az I. világháborút lezáró rendkívül igazságtalan békeszerződések.
• A lengyelek lerohanása után az angolok, franciák, csak a németeknek üzennek hadat, a Szovjetuniónak nem, pedig egyidejűleg az is megtámadta Lengyelországot. .
• A nyugat tudomásul veszi a Molotov-Ribbentrop egyezményt (Besszarábia, Balti államok Karélia)
• A Szovjetunió is készült Németország megtámadására. A német támadást megelőzően a Szovjetunió óriási támadó csapatösszevonásokat hajtott végre a nyugati határainál.
• A Szövetségesek elvetették azt a tervet, hogy a Balkánon partra szállva megelőzik a szovjeteket, ők szorítják ki a németeket és ezzel a volt szocialista országok többsége nem került volna szovjet megszállás alá. A Szovjetunió Nyugat-Európától (Berlin) is távolabb maradt volna.
• A Szövetségesek célja Németország teljes megsemmisítése volt. Ezért nem tárgyaltak azokkal a német katonai vezetőkkel sem, akik egy békekötés érdekében hajlandók lettek volna Hitler félreállítására. Így viszont a háború folytatódott, annak minden emberi és anyagi veszteségével.
• Sem az orosz, sem a német haláltáborokról nem tudnak (!?)
• A Szövetséges hatalmak háborús bűneinek vizsgálata? (Drezda, Budai várban sebesültek felgyújtása benzinnel, stb,!)
• A nürnbergi perben a Szovjetunió is ítélkezett Németország fölött, holott ő is követett el háborús bűncselekményeket.( pl. Katyn)
• A háború nyertesei kerültek vesztes, míg a vesztesei kerültek nyertes pozícióba. (Lengyelország, Cseh, kontra Szlovákia, Ausztria)
A Molotov-Ribbentrop paktumról még annyit, hogy a nyugat is sáros ennek az 50 évi elhallgatásában, mert kizárt, hogy ne tudtak volna róla, legfeljebb pillanatnyi érdekük fűződött ahhoz, hogy ne beszéljenek erről.
Ezért álljon itt egy idézet egy történelmi folyóiratból:
„A titkos záradék első ízben az európai háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól kapott róla másolatot, de mivel a dokumentum eredetét, hitelességét nem tudta igazolni, a nürnbergi törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a világháború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában. Innen jutott a nyugati média birtokába, amely azt több ízben is leközölte.” **
** (https://mult-kor.hu/20090525_20_eve_derult_feny_a_molotovribbentrop_paktum_titkos_zaradekara)
Igazság ez? Mindenki válaszolja meg saját magának. A történészek, akik a napi kenyérért megalkusznak, azoknak pedig a harcos kiállás lenne példaadó, mert a „tények makacs dolgok”, mondta anno, Bástya elvtárs. Azon túl pedig, el kellene felejteni kiskorúként kezelni a társadalmakat, mert ennek az eredménye az, hogy teljesen leértékelik a történész „szakmát”, vagy hivatást!?
A jelenlegi történelmi magyarázatokban, Magyarország szerepének megítélése sem korrekt az ún. II. Világháborúban.
Rengeteg bizonyíték, dokumentum van arról, hogy az ország vezetése mindenképpen igyekezett kimaradni a háborúból. Igyekezett az erején felül is megtenni mindent az országban élő zsidóságért, de nem sikerült, sajnálatos módon.
Azonban a legutolsó gyilkos csatlósnak kikiáltani Magyaországot, az már túl megy minden „történészi” határon,
Budapest, 2019.02.21.
Cs. Szabó Béla
közíró
A történelem, a történész és a vak remény
„Hogy mi a való és mi a hamis, azt mi döntjük el!„
– jelentették ki San Franciscoban az urak urai
és ezzel áment mondtak a moszkvai elvtársak már
régen bevált gyakorlatára is. Nem volt ez
nagyképű elhatározás. Megtettek hasonlókat már
korábban is. Sikerrel. Apáik, nagyapáik déd és
ükapáik is ezt gyakorolták amióta a világ világ.
És e világ felosztható volt mindig is győztesekre
és vesztesekre. A történetírás a győztesek joga és
kötelessége. Márpedig ők ab ovo győztesek voltak.
Efelől sosem volt kétségük. A vesztesek pedig?
Elfogadják, vagy belepusztulnak a tagadásba.
(-)
A minap történészi és történelmi előadáson vettem részt /Dr. Gecse Géza www.aspektus.eu/, amelynek címe Politika és Történetírás volt. A kifejezett szándéka a felvezető történésznek az volt, hogy „Horthy Miklóstól Orbán Viktorig” felmérje a kor történészi munkáinak állapotát és azok megítélését!
Az előadó szokatlan engedményt tesz mindjárt az elején -egy korszakos történészre hivatkozva-, amikor az kifejti, hogy a történelem kutatásban majdhogynem elfogadható, ha egy történelmi helyzetet több történész esetleg másként lát, mint történészek egy másik csoportja.
Magyarázatában úgy érvel, hogy a Badacsonyi hegység másként látszik az északi partról és megint másként a déli oldalról.
Nos, a mai valóságként kénytelenek vagyunk ezt elfogadni(?), de a történeti valósághoz, hűséghez való törekvésként lebegtetni ezt az elvet soha.
Csak a pontosság kedvéért: a fent említett korszak, a mai viszonyok között, az érdekek szerteágazottsága, valamint még mindig fennálló nagyhatalmi és politikai érdekek különbözősége miatt ez a történészi többrétűség szükségszerűen fenn van és fent is marad még egy darabig!
Ugyanakkor viszont le kell szögezni azt, hogy a történelmi pontosság, vagy ha úgy tetszik hűség csak egy, és kizárólag egy van.
A XX. század történelmi vizsgálatakor, már azt is hibának gondolom, hogy a fent említett történelmi korszak vizsgálata sem korrekt, mivel a II. Világháborút elszakítani az I. Világháborútól teljességgel lehetetlen, és csak növeli azt a hibaszázalékot, amit egy történész sem engedhet meg magának. Sok történész már megállapította, hogy ez egy háború volt, egy tizenöt éves fegyverszünettel, de a politika által ez elhallgatásra került.
Látható, hogy a mai történészi szakma is kényelmesebbnek tartja két aktusként kezelni a háborúkat, hiszen a politika és a politikusok felelőssége az első világháború lezárásában megkerülhetetlen!
Sőt, ma is komoly törekvések vannak abban az irányban, hogy ez a kérdés fel se merüljön és ne keletkezzen róla sajtó, vagy vélemény polémia!!
Nyugodtan fel lehet tenni a kérdést vajon miért?
Azért, mert a politikusok piszkosul nem szeretik, ha szembesítik a hibáikkal, sőt az utód politikusok sem szeretik, ha szembesítik elődeik baromságaival (annexió, kapzsiság, stb.,), mert egyrészt macerás, másrészt ha a történelmi konstelláció változik, könnyen a többszörösét lehet veszteni annak, amit az elején nyertek.
Erre talán legjobb példa az 1948 utáni kommunista rendszer, ahol a 19-es kommunista terrorlegényekből szerecsen mosdatással gyártottak le nemzeti hősöket! (még anno, én is így tanultam!!)
Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a történészek szakmája sem irigylésre méltó, sőt, ha egy történész egy adott korban szakmailag felszínen(!) akar maradni, akkor részben, vagy egészben meg kell hajolnia a „politika” akarata, vagyis az erő előtt.
Történelmi anomáliák az adott korokhoz: (a teljesség igénye nélkül)
I. Világháború
• Egy hadszíntéri katonai patthelyzetből félelmetes vereség válik?
• A háborút formálisan elindító hatalom (Habsburg-ház) a legkisebb elszenvedett kárral kerül ki a háború végéből (Ausztria).
• A háborúban szintén vesztes Ausztria az Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol helyett megkapja Magyarországtól Burgenlandot.
• Az I. világháborúból a brit birodalom győztesen kerül ki, mégis veszített, mert a világháború után megszűnik világbirodalmi státusa, helyébe az USA lép.
• Magyarország teljes szétdarabolása (hivatkozva az etnikai kisebbségekre?). Magyarország nem akarta a háborút, nem volt területi követelése senkivel szemben, csak saját integritását védte, mégis Magyarországot csonkították és büntették meg a legjobban. *
• A vereséget szenvedett nemzetek porig alázása.
• Lakosságot nyomorító hadisarc.
• Az utódállamok nem teljesítették a magyar kisebbséggel szemben vállalt kötelezettségeiket.
• A háborús felelősség kérdése: a győztesek a háborúért kizárólag a központi hatalmakat tették felelőssé. Ezzel szemben a háborúnak mélyebb okai voltak. Az antant hatalmak régóta készültek a háborúra, csak a kedvező alkalomra vártak. Franciaországot fűtötte a revansvágy az 1871-es porosz francia háborúban elveszített Elzász-Lotharingia visszaszerzésére. A legnagyobb gyarmatbirodalommal rendelkező Anglia attól tartott, hogy a gazdasági és világkereskedelmi versenyben alulmarad Németországgal szemben. Oroszország pedig a balkáni hegemónia elérése és távlatilag a Boszporusz ellenőrzése miatt – a pánszlávizmusra és az ortodoxiára is hivatkozva – támogatta a nagyszerb eszme megvalósítását Szerbia részéről, aki állandóan provokálta az Osztrák-Magyar Monarchiát és hatalmas területeket akart elszakítani tőle. A szarajevói gyilkosság után Oroszország, Anglia és Franciaország kiálltak Szerbia mellett, nem tanácsoltak neki engedékenységet, holott a Monarchia az eredeti jegyzékéhez képest kompromisszummal is megelégedett volna.
* A fentiekhez megjegyzendő, hogy nem csak Magyarországon voltak/vannak nagy számban kisebbségek, hanem más európai országokban is! (Franciaország, Anglia, Spanyolország, vagy Belgium)
II. Világháború
• A II. világháborúhoz vezető folyamathoz alapvetően járultak hozzá az I. világháborút lezáró rendkívül igazságtalan békeszerződések.
• A lengyelek lerohanása után az angolok, franciák, csak a németeknek üzennek hadat, a Szovjetuniónak nem, pedig egyidejűleg az is megtámadta Lengyelországot. .
• A nyugat tudomásul veszi a Molotov-Ribbentrop egyezményt (Besszarábia, Balti államok Karélia)
• A Szovjetunió is készült Németország megtámadására. A német támadást megelőzően a Szovjetunió óriási támadó csapatösszevonásokat hajtott végre a nyugati határainál.
• A Szövetségesek elvetették azt a tervet, hogy a Balkánon partra szállva megelőzik a szovjeteket, ők szorítják ki a németeket és ezzel a volt szocialista országok többsége nem került volna szovjet megszállás alá. A Szovjetunió Nyugat-Európától (Berlin) is távolabb maradt volna.
• A Szövetségesek célja Németország teljes megsemmisítése volt. Ezért nem tárgyaltak azokkal a német katonai vezetőkkel sem, akik egy békekötés érdekében hajlandók lettek volna Hitler félreállítására. Így viszont a háború folytatódott, annak minden emberi és anyagi veszteségével.
• Sem az orosz, sem a német haláltáborokról nem tudnak (!?)
• A Szövetséges hatalmak háborús bűneinek vizsgálata? (Drezda, Budai várban sebesültek felgyújtása benzinnel, stb,!)
• A nürnbergi perben a Szovjetunió is ítélkezett Németország fölött, holott ő is követett el háborús bűncselekményeket.( pl. Katyn)
• A háború nyertesei kerültek vesztes, míg a vesztesei kerültek nyertes pozícióba. (Lengyelország, Cseh, kontra Szlovákia, Ausztria)
A Molotov-Ribbentrop paktumról még annyit, hogy a nyugat is sáros ennek az 50 évi elhallgatásában, mert kizárt, hogy ne tudtak volna róla, legfeljebb pillanatnyi érdekük fűződött ahhoz, hogy ne beszéljenek erről.
Ezért álljon itt egy idézet egy történelmi folyóiratból:
„A titkos záradék első ízben az európai háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól kapott róla másolatot, de mivel a dokumentum eredetét, hitelességét nem tudta igazolni, a nürnbergi törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a világháború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában. Innen jutott a nyugati média birtokába, amely azt több ízben is leközölte.” **
** (https://mult-kor.hu/20090525_20_eve_derult_feny_a_molotovribbentrop_paktum_titkos_zaradekara)
Igazság ez? Mindenki válaszolja meg saját magának. A történészek, akik a napi kenyérért megalkusznak, azoknak pedig a harcos kiállás lenne példaadó, mert a „tények makacs dolgok”, mondta anno, Bástya elvtárs. Azon túl pedig, el kellene felejteni kiskorúként kezelni a társadalmakat, mert ennek az eredménye az, hogy teljesen leértékelik a történész „szakmát”, vagy hivatást!?
A jelenlegi történelmi magyarázatokban, Magyarország szerepének megítélése sem korrekt az ún. II. Világháborúban.
Rengeteg bizonyíték, dokumentum van arról, hogy az ország vezetése mindenképpen igyekezett kimaradni a háborúból. Igyekezett az erején felül is megtenni mindent az országban élő zsidóságért, de nem sikerült, sajnálatos módon.
Azonban a legutolsó gyilkos csatlósnak kikiáltani Magyaországot, az már túl megy minden „történészi” határon,
Budapest, 2019.02.21.
Cs. Szabó Béla
közíró
*****
Kerekasztal beszélgetés a médiáról, a média szerepéről és helyzetéről és nem utolsó sorban a felelősségéről!! Az elmúlt évtizedek történéseiről, a kilábalás mikéntjéről, .... és sokminden másról.
Karácsony Sándor programszervezője: Molnár Ervin
A kerekasztal résztvevői: dr. Bokor Imre, Cs. Szabó Béla, dr. Bene Gábor
(Kattintás ide !)
2018. augusztus 17.
Karácsony Sándor programszervezője: Molnár Ervin
A kerekasztal résztvevői: dr. Bokor Imre, Cs. Szabó Béla, dr. Bene Gábor
(Kattintás ide !)
2018. augusztus 17.
*****
EMLÉKEZTETŐÜL
A „rendszerváltástól” napjainkig
Az arc és a hozzákapcsolódó test fogamzásának pillanata akkor volt, amikor Antall József a távozó kommunista kormánytól így búcsúzott:
„ Végül pedig, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani az eddigi kormányzatnak … És én szeretném, ha ők tudnák azt, hogy mi nem csak egy letűnt politika utolsó képviselőiként, hanem az új politikai rendszer előkészítőiként kívánjuk őket köszönteni ….. helyük van a magyar politikai közéletben, és mi a politikai küzdelemben nemes ellenfélként kívánunk velük is megharcolni. ….. Mi szeretnénk hinni, hogy az ő politikai tevékenységük a jövőben sem lesz olyan, hogy nekünk azonosítani kellene az ő politikájukat és magatartásukat az elmúlt négy évtizeddel.”
Ezek a politikai és gazdasági megegyezés biztató előszavai voltak a bukott rendszer képviselői felé.
Antall fia egy 2008 –as megszólalásában ezt a következőkkel indokolta:
„ha a kommunista nómenklatúra nem tudta volna gazdasági hatalmát és befolyását átmenteni és érvényesíteni, akkor az átmenet sem vértelen, sem békés nem lett volna”.
Vagyis a megegyezés háttereként igazolásául fel kellett tüntetni a rendszerváltás elleni fegyveres ellenállás fenyegetettségének képét, aminek akkor sem elméleti sem gyakorlati realitása nem volt.
Ez az agyonhangoztatott Antalli mosakodás „tetszettek volna forradalmat csinálni”! Ki ellen?, mi ellen?, hiszen a hatalom gyeplője a választásokat követően az Antall kormány kezében volt. A kádári apparátus ezzel tisztában volt, ha nem is teljes megadással, de átmeneti belenyugvással várták az új hatalomból való eltávolításukat. Ők lepődtek meg a legjobban, amikor nem ez, hanem pozíciójukban való megerősítés történt, sőt kormányba, illetve kormány közelbe kerültek.
Egy részük a KISZ KB-nál volt alkalmazva jelentős pozícióban, másrészük a Grósz és a Németh kormányban államtitkári és főtisztviselői szerepet töltöttek be, majd az Antall kormányban folytatták „ország építő” tevékenységüket.
A sokak közül csak néhányat említek, azokat, akik az Antall, a Horn, a Medgyessy, illetve az első és második Gyurcsány kormányban is meghatározó szerepkört töltöttek be.
Szilvási György: A Miniszterelnöki Hivatal költségvetési, gazdasági és informatikai ügyekben illetékes helyettes államtitkára - majd a Gyurcsány Kormány legbizalmasabb embere legkülönfélébb miniszteri és főtisztség viselő posztokon.
Somogyi Ferenc: A Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Az első Gyurcsány kormány külügyminisztere, amerikai nagykövet …stb.
Szokai Imre: A Külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki a KB külügyi osztályán dolgozott, 1990-ben az MSZP képviselő jelöltje volt.
Berényi Lajos: NGKM helyettes államtitkára az MSZP-SZDSZ kormányok Közbeszerzési Hivatalának elnöke.
Draskovics Tibor: a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Az első Gyurcsány kormány pénzügyminisztere, majd igazságügyi és rendészeti miniszter.
Herczog László: a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára, majd ugyanennek a minisztériumnak a minisztere.
Balázs Péter: az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára majd külügyminiszter.
Csepi Lajos: 1990 – 1994 Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója, majd a Közlekedési, Hírszerzési és Energiaügyi Minisztérium közlekedési szakállamtitkára.
Kocsis István: 1993 áprilisától az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára, 1993 szeptemberétől pedig már az ÁV Rt. vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója A második MSZP-SZDSZ kormány megalakulásától 2002 – től, a Paksi Atomerőmű Rt, ezt követően a Magyar Villamos Művek, majd a BKV Zrt. vezérigazgatója.
Ez a mindenhez nagyon értő ember(!?) tökéletes karrierje, a rendszerváltott Magyarországon. És sorolhatnám még a neveket:
Baráth Etele, Szerdahelyi Péter, László Csaba, Kiss Elemér, Thuma József, akik szintén az Antall kormány tagjai voltak, és akik a Horn-, Medgyesy- és Gyurcsány kormány tagjai lettek.
Amikor többek között – 1991-1992 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, 1992-1993 a Hadiipari Hivatal elnöke voltam – és én is megkérdeztem a Miniszterelnök urat ennek okáról, a felelet: „mert ők értenek hozzá, a mi oldalunk nem eléggé képzett”. Hozzáértésük tőmondata, amivel a kormányfőt nyugtattatni tudták eredményesen: „majd a piac mindent megold”.
Feladatuk és közös érdekük a kádári rendszer állami vagyonának magánvagyonná történő rendezése a „rendszerváltást” követő, lehető legrövidebb időn belül, amit maradék nélkül teljesítettek az ebben alapvetően érdekelt nemzetközi nagytőkével karöltve. Vagyis a kádári nómenklatúrának a rendszerváltás, a kommunizmus negyven éve alatt kisajátított magán- és nemzeti vagyon saját részükre történő legalizálását jelentette, amihez az Antall kormány eszközrendszere teljes mértékben rendelkezésükre állt.
Ezt nyíltan megerősítette 1992 nyarán az MDF balatonfüredi gazdasági kérdésekkel foglalkozó tanácskozása, ahol Szabó Tamás a privatizáció irányításával megbízott tárca nélküli miniszter felszólalt és figyelmeztetett, hogy a volt kommunista nómenklatúrával gazdasági érdekek alapján meg kell egyezni, mert e nélkül a kormányzás ellehetetlenül.
Ellenvetés nem volt.
A tanácskozáson Antall vezetésével szinte az egész kormány jelen volt.
Ez az időszak az, amikor a kádári nómenklatúra teljes egészben átvette a gazdasági hatalmat és befolyást, ezzel egy időben készítette elő az 1994-es választásokra a politikai hatalom átvételét is mindennemű ellenállás nélkül, sőt a Kormány asszisztálása mellett.
Dicsekvés tárgyává vált körükben, hogy igazán meggazdagodni az Antall kormány idején lehetett. Minden, ami tartós állami tulajdont, stratégiai fontosságú nemzeti vagyont képezett, eladási vagy elzálogosítási fázisba került.
Az országgyűlési képviselők szavazatától függött, hogy a nemzet vagyona, a 2007. október 10-én megalakult Nemzeti Vagyonkezelési Tanács kezelésébe, ezáltal a Kormány kezébe jut-e szabad felhasználású prédaként, vagy a nemzet tulajdonában marad. 190 „igen” kormánypárti, 156 „nem” ellenzéki szavazattal a nemzet vagyona a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Zrt. kezelésébe került, ezzel nemzeti vagyonként megszűnt létezni.
Dicsekvés tárgyává vált körükben, hogy igazán meggazdagodni az Antall kormány idején lehetett. Minden, ami tartós állami tulajdont, stratégiai fontosságú nemzeti vagyont képezett, eladási vagy elzálogosítási fázisba került.
Az országgyűlési képviselők szavazatától függött, hogy a nemzet vagyona, a 2007. október 10-én megalakult Nemzeti Vagyonkezelési Tanács kezelésébe, ezáltal a Kormány kezébe jut-e szabad felhasználású prédaként, vagy a nemzet tulajdonában marad. 190 „igen” kormánypárti, 156 „nem” ellenzéki szavazattal a nemzet vagyona a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Zrt. kezelésébe került, ezzel nemzeti vagyonként megszűnt létezni.
Ez az Antalli örökség valósága! A kádáréra nómenklatúrája, „kommunistája”
nem tett mást csak élt a lehetőséggel, magát most baloldalinak , szocialistának vagy liberálisnak nevezve.
Kormányzásuk idején, Magyarországon hatalmi birtoklás és bitorlás folyt, minden állami tevékenység ez alá volt rendelve.
Gyurcsány Ferenc Medgyessy lemondását követően 2004-ben parlamenti puccsal, 2006-ban a választópolgárokat aljasul becsapó hazugságokkal került hatalomra.
2009. április 14-én azonban az Országgyűlés 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással, ellenszavazat nélkül megszavazta a kormányzó Magyar Szocialista Párt 78 képviselője által a Gyurcsány Ferenc ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt. Ennek közvetlen oka a költségvetés háromszori módosítása – kezelhetetlensége - , ez által az ország gazdasági csőd felé sodródása volt. Gyurcsány, utódjául Bajnai Gordont nevezte meg, aki addig a Gyurcsány kormány nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztere volt.
Ezt megelőzően személye közönséges gazdasági bűnöző volt. Sok száz libatenyésztő család ment tönkre az általa is tulajdonolt és vezetett cég működése alatt. Mint felvásárlók egyszerűen becsapták az embereket. Felelősségre vonás nem volt, azzal védekezett a csőd ellen, hogy nem értettünk hozzá. Szégyen, hogy ez az ember, Gyurcsány legfőbb bizalmasai közé tartozott.
Bajnai kormánya a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének a támogatásával alakult meg, pedig ismerhették volna azt az ősrégi magyar közmondást miszerint: „kecskére káposztát bízni nem szabad”
A Bajnai-kormány 2009. április 16. és 2010. május 29. között adminisztrálta Magyarország ügyeit. 2010. május 29-én adta át az ország irányítását a kétharmados győzelmet szerzett második Orbán-kormánynak.
A magát bal-liberálisnak nevező koalíció 2004-től még visszafogottan, de 2006-tól az államhatalom totális adminisztratív diktatúráját vezette be, ami a gazdaság és a társadalom minden szintjén érvényesült, és ami Magyarország teljes körű leépüléséhez vezetett.
Az ország a hatalmat birtokló és bitorló kisebbség kiszolgáltatottjává vált, a nemzeti érdekek teljes mellőzésével. A magyar társadalom szociális-, kulturális- és gazdasági területei életképtelenné váltak. Mind a szellemi mind az anyagi tartalékaink kimerültek, az államadósság soha nem látott méreteket öltött. A társadalmi jövőképe az egynapos, „élni máról holnapra” volt! Az ország a működőképesség határához érkezett, a korrupció meghatározóvá vált. Minden nap, ami ennek a kormánynak és koalíciójának teret engedett a nemzet létét ásta alá.
A Magyar Köztársaság akkori Alkotmányának 2.§ /2/ és /3/ bekezdése szerint:
/2/ A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.
/3/ Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
A 8.§ pedig azt rögzíti, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége”, írtuk nyílt levélben 2007. novemberében, a Magyar Alkotók és Gondolkodók Társasága nevében a Köztársasági elnöknek kérve és felszólítva arra, hogy az Alkotmány és az Alkotmány Bíróság 36/1992(VI.10) határozata értelmében jogi és erkölcsi kötelessége a Kormány akaratát mechanikusan végrehajtó parlament feloszlatása és új választások kiírása. Az új választásokig ügyvezető kormányt kell kinevezni, melynek legfőbb feladata az ország valós gazdasági-, nemzetbiztonsági-, társadalmi- és morális állapotmérlegének a feltárása, annak nyilvánosságra hozatala a választási felkészülés jegyében a politikai pártok befolyásától mentesen.
Beláthatatlan következménye lenne annak és az utókor szégyenévé válnánk, ha a Magyar Köztársaság Elnöke az egyre fokozódó válságos helyzetben, a magyar jövő- és demokrácia védelmében nem vállalná ennek teljesítését.”
NEM VÁLLALTA, és szégyenévé váltunk Európa és a világ jobbik felének.
Gyurcsány öszödi beszéde „hazudtunk reggel, este, a nap minden órájában” után a parlamenti diktatúra nyílttá vált. A kormánykoalíció – MSZP-SZDSZ -- egyetlen egy parlamenti képviselője, vagy kormánytagja sem tiltakozott a Gyurcsányi felszólalás ellen, pedig ezeket az embereket akkor és ott megalázták és megszégyenítették. Persze meg is fenyegették felvázolva előttük jövőjüket, amennyiben nem állnak be a sorba. Idézem „Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már nincs más szakmája csak ez (mármint parlamenti képviselő) tudom én,” mondta Gyurcsány. Persze hogy tudta és ismerte párttársait, hogy tőlük pénzért, pozícióért, hatalomért minden aljasságot meg lehet vásárolni, ismerte a „kommunisták értékrendjét”.
Ahová akkor jutottunk Gyurcsány közvetlen környezete és kormánya mellett minden egyes MSZP-s és SZDSZ-es parlamenti képviselő is felelős. Emlékezzünk vissza Szili Katalin, Karsai, vagy az SZDSZ soraiból többek fenyegető kijelentéseire, ha ez… és ez… a KORMÁNY előterjesztésekben bennmarad, nem fogjuk megszavazni. Megszavazták, vagy éppen valamire hivatkozva nem voltak jelen a parlamenti színvalláskor.
A parlamenti diktatúra totális bevezetésének álcázatlan időpontja 2006. október 23.-a volt. A miniszterelnök utasítására Budapest főkapitánya Gergényi, a sokunk által „görénynek” nevezett „vasprefektus” pribékei ártatlan embereket, fiatalokat és öregeket, nőket és gyerekeket válogatás nélkül vertek és szégyenítettek meg. Pedig semmi mást nem csináltak csak 56-ra emlékeztek! A parlament magát balszárnynak nevezett oldala és a balliberális értelmiség többek között Heller Ágnes prím szereplésével, utcai csőcselékkén bélyegezte a sértetteket.
Miért tették? Mert meg kellett félemlíteni az embereket, az országot. Tudták és ma is tudják, hogy ez a diktatúra alkalmazásának leghatékonyabb eszköze. Ez már az alkotmányos jogok semmibevételét jelenti, ami alapvetően a jogállamiság létét kérdőjelezi meg.
____________________ . ______________________
A magyar gazdaság hanyatlása szembetűnően és érzékelhetően, elsősorban a bérből és fizetésből élő polgárok és a kisvállalkozói szféra körében 2006- tól tudatosult igazán. A várható belső elégedetlenségnek és az ebből fakadó megnyilvánulásoknak a rendőri félelemkeltéssel és egyéb adminisztratív intézkedésekkel kívánták elejét venni, ami tökéletes sikerrel járt. Az „öszödi beszéd” után azonnali kormányváltásra lett volna szükség.
Az emberek azonban nem mentek elegen az utcára, a sztrájkok az erőtlenség miatt eredményre nem vezettek. Sajnos a FIDESZ részéről a hívó szó sem hangzott el igazán, pedig ez az összetartás legfőbb biztosítéka lett volna. Álláspontjuk az alkotmányosság keretein belüli, azaz a parlamenten belüli, a baloldaliak meggyőzésére apellált kormányváltás kieszközlése volt. Pedig be kell látni, hogy az őserdőben a vadállatokkal szemben csak a szükséges munícióval ellátott, mindenre felkészült vadász tud életben maradni és győzni, és ez ma is érvényes!
Az emberek azonban nem mentek elegen az utcára, a sztrájkok az erőtlenség miatt eredményre nem vezettek. Sajnos a FIDESZ részéről a hívó szó sem hangzott el igazán, pedig ez az összetartás legfőbb biztosítéka lett volna. Álláspontjuk az alkotmányosság keretein belüli, azaz a parlamenten belüli, a baloldaliak meggyőzésére apellált kormányváltás kieszközlése volt. Pedig be kell látni, hogy az őserdőben a vadállatokkal szemben csak a szükséges munícióval ellátott, mindenre felkészült vadász tud életben maradni és győzni, és ez ma is érvényes!
Miközben a bankok a lakásépítési és egyéb, a családok számára a tartós beruházási eszközökhöz a deviza alapú hiteleket szinte feltétel nélkül kínálták, sőt mi több az emberek után dobták, aközben a vállalkozói szféra (ipari, mezőgazdasági kereskedelmi) termelését mozgásba tartó forgóeszközhöz és fejlesztési hitelekhez csak teljesítetlen jelzálog feltételekkel lehetett hozzájutni. Az eredmény: a lakosság tartós eladósodása és a magyar kis- és középvállalkozói réteg potenciális leépülése.
2007-től Magyarország állami adósságterhei meghaladták a Kádári rendszerét, gazdasági mutatóink mélyen a környező államok szintje alá süllyedtek. Az orvosból vállalkozóvá, majd gazdasági miniszterré avanzsált SZDSZ-es Kóka ekkor nevezi magyar pumának gazdaságunkat. Ez az arcátlan cinizmus, az állampolgár teljesen hülyének nézésének jele volt, hiszen a nemzetgazdaság leépülése, ekkor már tragikus méreteket kezdett ölteni. Amikor a 2008-ban megjelenő, a közgazdászok által világgazdasági válságnak nevezett események - amik valójában a globális bankrendszer által gerjesztett és manipulált pénzügyi folyamatok voltak és elérték hazánkat - vetett ágyra találtak.
Mindezen közben Gyurcsány és kormánya az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakciójával a háta mögött tovább hazudott. Amikor az ország a fizetésképtelenség határához érkezett és EU-s, Világbanki meg IMF pénzeket vettünk fel kölcsönként, széttárták kezüket: „semmiről nem tehetünk, a válság elért minket is”.
Kádár idején Ők maguk és elvbarát elődjeik ezt begyűrűzésnek nevezték.
Ezzel a parlamenti diktatúra mellett megerősödött a nemzetközi pénzügyi diktatúra is, hiszen aki a kölcsönt adja, az annak a felhasználását is megszabja. A szépítő hazudozások a legaljasabb megszorításokkal párosultak azzal a pofátlan felhanggal, hogy mindezek a nemzet érdekét szolgáló baloldali értékek hordozói.
Ekkor kezdett ébredezni Magyarország. Hazánkban 2009. június 7-én került sor az európai parlamenti választásra, melynek eredménye az volt, hogy Magyarország 22 képviselőt delegálhatott az Európai Parlamentbe. Az EP-választással egy időben hét időközi önkormányzati választást, valamint nyolc helyi népszavazást is tartottak, illetve ezen a napon volt az első fordulója Pécsett a balesetben súlyosan megsérült Toller László gondnokság alá helyezése miatt kiírt országgyűlési egyéni választókerületi választásnak.
A választási részvétel 36,28% volt. Az eredmény: elsöprő jobboldali siker. A három jobboldali párt összesen a szavazatok több mint 75%-át szerezte meg.
A kormányoldal súlyos vereséget szenvedett, kiesett az SZDSZ. Európai rekordot állított fel a Fidesz - KDNP. A Fidesz – KDNP 14, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF pedig 1 mandátumot szerzett.
A balliberálisok és a posztkommunisták csődje földbe verte a koalíciót és a kormányt, de nem eléggé. Többségük politikai befolyása a parlamenti padsorokban és erejük a gazdasági életben még mindig megmaradt.
Mitől?
Attól, hogy birtokolták a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Zrt.-én keresztül az ország vagyonát, és így minden állami tulajdonú vállalat vagy gazdasági társaság a rendszert- és kiszolgálóit fenntartó pénzt tejelő tehén lett.
Nincs az állami szférának olyan szeglete, ahol a korrupció ne élt volna. Nincs az állami szféra politikai és gazdasági vezetői között talán egy sem, aki ne korrumpálódott volna el a legaljasabb eszközöket használva. Az elsikkasztott összegek egy része persze tovább vándorolt az érdekszövetségek berkeiben, hiszen mindez az ő megbízásukkal és beleegyezésükkel történt. Amikor néha felszínre kerültek a dolgok, mint pl. a BKV Zrt.-nél, a tulajdonosok, a felügyelő bizottság tagjai, vagy igazgató tanács tagjai naiv képpel mondták, hogy még sejtésük sem volt mindezekről. Az ellenzéki tagok időbeli kezdeményezéseit a korrupció-gyanús ügyek kivizsgálására vonatkozóan nem vették figyelembe, vagy ha mégis bírósági szakaszba kerültek a dolgok, a felelősségre vonás az elkövetés arányában nem történt meg!
Mitől?
Attól, hogy birtokolták a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Zrt.-én keresztül az ország vagyonát, és így minden állami tulajdonú vállalat vagy gazdasági társaság a rendszert- és kiszolgálóit fenntartó pénzt tejelő tehén lett.
Nincs az állami szférának olyan szeglete, ahol a korrupció ne élt volna. Nincs az állami szféra politikai és gazdasági vezetői között talán egy sem, aki ne korrumpálódott volna el a legaljasabb eszközöket használva. Az elsikkasztott összegek egy része persze tovább vándorolt az érdekszövetségek berkeiben, hiszen mindez az ő megbízásukkal és beleegyezésükkel történt. Amikor néha felszínre kerültek a dolgok, mint pl. a BKV Zrt.-nél, a tulajdonosok, a felügyelő bizottság tagjai, vagy igazgató tanács tagjai naiv képpel mondták, hogy még sejtésük sem volt mindezekről. Az ellenzéki tagok időbeli kezdeményezéseit a korrupció-gyanús ügyek kivizsgálására vonatkozóan nem vették figyelembe, vagy ha mégis bírósági szakaszba kerültek a dolgok, a felelősségre vonás az elkövetés arányában nem történt meg!
Politikai befolyás alatt állt a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal. Ez által az összefonódások szinte kideríthetetlenné váltak. A felelősök időben leléptek - lásd Szilvási a nemzetbiztonságot felügyelő minisztert és KGB-s főigazgatóját!!
Hiába tiltakozott az ellenzék mindkettő kinevezése ellen, a tiltakozást lesöpörték, falra hányt borsó volt, a kormány akaratát a parlamenti többség maradék nélkül végrehajtotta. Ha az utca tiltakozott ezek ellen azonnal fasisztának, rasszistának, antiszemitának és nacionalistának voltak kikiáltva. Ez indok volt arra, hogy tőlük kell megvédeni a magyar demokráciát, a Magyar Köztársaságot, ezzel Gyurcsány rendőrsége szabad kezet kapott.
Hiába tiltakozott az ellenzék mindkettő kinevezése ellen, a tiltakozást lesöpörték, falra hányt borsó volt, a kormány akaratát a parlamenti többség maradék nélkül végrehajtotta. Ha az utca tiltakozott ezek ellen azonnal fasisztának, rasszistának, antiszemitának és nacionalistának voltak kikiáltva. Ez indok volt arra, hogy tőlük kell megvédeni a magyar demokráciát, a Magyar Köztársaságot, ezzel Gyurcsány rendőrsége szabad kezet kapott.
Hát ez volt Magyarország 2002-2010 évek közötti politikai arculata. Egy totális parlamenti diktatúra, amiben a demokrácia látszatát a többpártrendszer kelti, azaz a parlamenti patkóban az ellenzék is ugyan helyet kap, mint jobboldal, de csak helyet.
Természetesen mindenről mondhat véleményt, „mond is, de minek?” kérdezi a kisember. Bármit mond, a többség, az MSZP és az SZDSZ egyik fülén be a másikon ki, és leszavazza.
Ez a balliberálisok és posztkommunisták demokráciája!
Nyolc év alatt Magyarország történelmének mélypontjára süllyedt. Minden, de minden lezüllött, értékeink a sárba hevernek. Egyetlen pont sincs, amibe kapaszkodni lehetett volna. Az ország romba dőlt!
Akkor azt mondtuk Magyarországot újra fel kell építeni, ami csak is saját erőnkre támaszkodva lehetséges és szabad.! A kártétel iszonyú, az ezt okozók bűne megbocsájthatatlan, felelősségre vonásuk nem évülhet el. Bíztunk abban, hogy az elkövetkező választások győztes kormánya minden bizonnyal a FIDESZ – KDNP lesz, akikre emberfeletti küzdelem vár!
Ez a koalíció eredményt csak akkor képes elérni, ha fel tudja rázni a társadalmat, ha azonosulni tud választói akaratával, ha őszinte és törvénytisztelő, ha új alkotmányunk a magyarok alkotmánya lesz.
Bíztunk abban, hogy a nemzetet mozgósítani lehet. Erre példa az trianoni sokk kezelése, ahol szintén mindent elölről kellett kezdeni és sikerült! Erre példa a II. világháború utáni újjáépítés is 1949-ig, amíg a kommunisták át nem vették a hatalmat.
Bíztunk abban, hogy ha a cél világos és elfogadható és teljesítése a nemzet és az egyén számára is eredményt jelent, a társadalom egészét az út gyötrelmei ellenére is egységbe lehet kovácsolni. Ezt tekintettük az új nemzeti kormány legfőbb feladatának és egyben erényének is.
Mindent meg kell tenni annak érdekében, mondtuk és csináltuk, hogy a FIDESZ-KDNP a lehető legnagyobb arányban győzzön. Ez sikerült 2010-ben és azóta is.
Bebizonyosodott, hogy ők a nemzeti akaratot érvényre juttató, egyedüli kormányzó képes pártok. Éppen ezért minden, magát magyarnak valló állampolgár hazafias kötelessége a nemzeti egység erősítése és fellépése mindazok ellen, akik ezt bomlasztani akarják. Itt válik élessé a hazaárulás fogalmának tisztázása. A magát ellenzéknek nevező ellenség nem riadva vissza a legaljasabb módszerektől sem, támad mindent, ami határon kívül és belül nemzeti és magyar.
Bebizonyosodott, hogy ők a nemzeti akaratot érvényre juttató, egyedüli kormányzó képes pártok. Éppen ezért minden, magát magyarnak valló állampolgár hazafias kötelessége a nemzeti egység erősítése és fellépése mindazok ellen, akik ezt bomlasztani akarják. Itt válik élessé a hazaárulás fogalmának tisztázása. A magát ellenzéknek nevező ellenség nem riadva vissza a legaljasabb módszerektől sem, támad mindent, ami határon kívül és belül nemzeti és magyar.
Ha bizodalmunk teljesül - mondtuk akkor- 2010 májusától Magyarországnak nemzeti kormánya lesz.
Mit vártunk és várunk el ma is a Nemzeti Kormánytól?!
A pontok szerinti felsorolás az időrendi a lépések fontosságát kívánta kifejezni:
1. Azt, hogy nemzeti legyen, vagyis hogy mindent megtegyen annak érdekében és azért, hogy a nemzet az európai együttműködésben és versenyben - az európai és világversenyben - újra érzelmi és érdekegységgé formálódjon. Ennek alapvető feltétele, hogy a kormánynak felül kell emelkednie a pártérdekeken. A kormány tagjainak a nemzethez és szakmájukhoz – a szakterületükhöz –elkötelezett emberekből kell állnia. Csak e két ismérv birtokosa van tudatában annak, hogy cselekvési tér mindig van, és ezért érdemes cselekedni, mert ez vezet eredményre!
És ha ez így van, akkor a választottak és a választók célja közös:
--- tudatos küzdelem az emberi és a nemzeti öntudatért,
--- tudatos küzdelem az önálló nemzeti akarat megteremtéséért, illetve visszaszerzéséért,
--- tudatos küzdelem a médiamákony ellen, valamint egyrészt a mindent átható szükségszerűség hamis elméletei, másrészt mind a posztmodern, mind az ősmagyar enerváltság ellen.
Ez az a fogalmi keret, ami a nemzeti kormány létét kifejezi!
2. Naprakész ország katasztert kell készítenie, amelyben az ország gazdasági és társadalmi állapotmérlegét nyilvánosságra kell hoznia. E nélkül nemzeti kormányprogramot készíteni nem lehet, de nem is szabad. A nemzeti kormányprogram csak valós mérlegadatokra épülhet. Abban a „szörnyen” szerencsés helyzetben voltunk, -- ide jutottunk a nyolc év alatt --, hogy a nemzetgazdaság minden ágazatában szinte a nulláról kellett indulnunk. Ez a nagyon sok hátrány mellett lehetőséget adott a kvázi tiszta célmeghatározásra, mozgósító erejű célprogramok elkészítésére, aminek ma már tanúi lehetünk.
3. A nemzeti kormányprogramnak operatívnak kell lennie, közvetlenül nemzeti és társadalmi célokat működtető megvalósítás a feladata, sikere a hosszú távú fejlesztés alapját határozza meg.
A kormányprogramok közvetett céljai általában azonosak a pártprogramok kampányfogó céljaival, ilyenek például: az adócsökkentések különböző formái, nyugdíjrendezés, közbiztonság stb.
Ezek megvalósulása azonban csakis a működő gazdaság teljesítményétől függ, amit alapvetően az abban közvetlenül résztvevők érintettsége határozza meg. Ez a normális piaci versenyt nem korlátozó, állami szerepvállalást is feltételez, ami csak akkor lehet eredményes, ha a kormány gazdasági - beleértve az ipari és mezőgazdasági programját - a hazai és a nemzetközi erőforrások kölcsönös egyensúlyára és előnyére építi.
Ennek feltétele mind az iparban, mind a mezőgazdaságban a magyar szakmai kultúrákra épülő húzóágazatok meghatározása és stabilitásának biztosítása. Erre azért van szükség, mert a magyar kis- és középvállalkozói réteg, a magyar- és a nemzetközi nagyvállalkozói csoportok csak erre felfűződve képesek a hosszú távú rentábilis működésre. Ezzel irányt kap a kutatás–fejlesztés, a középfokú- és felsőfokú szakmai képzés, ami az érzelmi- és érdekegység egyik legfontosabb mutatója lesz.
Ez tudatos versenyszellemet indukál a kezdés pillanatától, és versenyhelyzetet teremt a folyamatok minden fázisában, céltudatos, a piacot élénkítő versenyt.
4. Az Európai Unió az európai nemzetállamok szövetsége, ami együttműködést, egyben versenyt is teremt az unión belüli piacon és a világpiacon is egyaránt. Ez a verseny azonban nem csak árú- és piaci verseny, hanem társadalmi karakterverseny is. A nemzeti kormánynak létre kell hoznia, újra meg kell teremtenie a karakterisztikus Magyarországot, a társadalmi „hungarikumot”, melynek döntő kritériumai:
-- a köz- és jogbiztonság garantálása, ami a demokrácia alappillére,
-- a társadalmi műveletlenség felszámolásának azonnali megindítása, az oktatási rendszer normális működtetése, a túlliberalizált média visszafogása, kereteinek új médiatörvénnyel való meghatározása,
-- nemzet-érdekű külpolitika érvényesítése a határon belüli és kívüli magyar érdekek maradéktalan képviselete,
-- működőképes, az ország biztonságát szolgáló nemzeti hadsereg létrehozása.
5. Az ország jövőbeli létét biztosító intézkedések:
• állami vagyonpolitikai elvek rögzítése, a nemzeti érdekeket sértő privatizáció felülvizsgálata, ha kell azonnali felszámolása,
• a környezetvédelmi törvények feltételek nélküli betartatása, a környezetvédelem feltételek nélküli biztosítása,
• az egészségügy stabil működésének garantálása,
• a népességfogyás okainak fokozatos megszüntetése.
Kijelenthetjük tehát, hogy a FIDESZ-KDNP kétharmados többséggel szerzett két kormányzati ciklusa elvárásainkat teljesítette, vagy a tejesítése folyamatban van. Biztosak vagyunk abba, hogy a harmadik ciklus is követője lesz a két elsőnek, és a belső és külső legaljasabb támadások ellenében is a nemzeti akarat fog győzni!
Hajrá Magyarország!
Dr. László Jenő
volt IKM minisztériumi államtitkár
Hadiipari Hivatal elnök (címzetes államtitkár)
*****
Igazságot az ártatlanoknak !
Ezúttal másodközlésben teszünk nyilvánossá egy írást Jány Gusztáv tábornokkról, aki a Don kanyarban történt tragédia, a II. Magyar Hadsereg főparancsnokaként egy koncepciós per áldozata lett.
Hautzinger Gyula ny. honvédezredes barátom évtizedek óta küzd azért, hogy ne csak a nevét mossák tisztára, hanem a becsületét is és kapja vissza az eredeti rangját.
(csszb)Hautzinger Gyula ny. honvédezredes barátom évtizedek óta küzd azért, hogy ne csak a nevét mossák tisztára, hanem a becsületét is és kapja vissza az eredeti rangját.
Íme a Magyar Időkben megjelent írás:
*****
